Vádat emeltek egy tömegszerencsétlenséget okozó buszsofőr ellen

2017.02.09.
Szalóki Zoltán közleményében azt írta, a vádirat szerint a 43 éves férfi 2016. március 14-én délután az M3-as autópályán Egerből Budapestre tartott a kifogástalan műszaki állapotú autóbusszal, amelyen harmincan utaztak. Az időjárási és az útviszonyok megfelelőek voltak, a közlekedést forgalmi akadály nem nehezítette, a jármű az autópályán megengedett sebességhatáron belül, körülbelül 80-85 km/órás tempóban haladt. A sofőr az autópálya 55-ös kilométerénél, Gyöngyös közelében elaludt, így jármű egy enyhe balkanyarban letért az útról, a szalagkorlátnak ütközött, majd azt átszakítva - alig csökkenő sebességgel, fékezés nélkül - leszaladt az öt méter mély töltésoldalra, ahol hossztengelye körül átfordulva egy fával benőtt területen, a jobb oldalára dőlve állt meg - írta a főügyész. A balesetben minden utas megsérült, egy ember nyolc napon túl gyógyuló, többszörös bordatörést szenvedett, egyedül a sofőr maradt sértetlen - tette hozzá. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ azon pontját, amely szerint járművet az vezethet, aki biztonságos vezetésére képes állapotban van - olvasható a közleményben. Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a hivatásos buszvezetőt tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozásával vádolja, és azt indítványozza, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, tiltsa el a sofőrt a közúti járművezetéstől, valamint kötelezze az eddig felmerült több mint negyedmillió forintos bűnügyi költség megfizetésére.

Soha nem látott Ford teherautók érkeznek hazánkba

2017.02.09.
A Delta-Truckot, a gépjármű ágazat egyik vezető vállalatát választották a Ford Trucks termékkínálata kizárólagos magyarországi importőrének és forgalmazójának. A vállalat értékesítési és eladás utáni szolgáltatásokat, valamint alkatrészeket kínál majd a Ford Trucks ügyfeleinek Szigetszentmiklóson és Budapesten. Az új tevékenység a már meglévő tevékenységekre (használtjármű kereskedés és értékesítést követő szolgáltatások) épül. A vállalat anyagi bázisát – szakemberek, rendszerek, ügyfél adatbázis, kipróbált vezetőgárda és egy működő vállalkozás – átviszik az új Ford Trucks kiskereskedelmi vállalkozásba. A Ford Trucks járművek forgalmazása a felső vezetés stratégiájának központi elemét képezi, ezért a jövőben is közvetlen részt vállalnak ebben a tevékenységben. A tevékenységeket a Delta-Truck szigetszentmiklósi központjából irányítják, amely méretét tekintve Dél-Kelet-Európa egyik legjelentősebb teherautó értékesítő és eladás utáni szolgáltatásokat nyújtó központja (a központ teljes területe: 20.000 m2, az irodák területe: 600 m2, a műhelyek területe: 1.000 m2, a raktárak területe: 200 m2), ahonnan a közepes méretű és nagy flották tulajdonosait szolgálják ki – a rendkívül speciális szállítási igényekkel rendelkező építőipari ágazatot, helyi disztribútorokat és közintézményeket (elsősorban az önkormányzatokat). A vállalat jelenleg Szigetszentmiklóson és Budapesten működtet értékesítési és értékesítés utáni szolgáltatásokat nyújtó hálózatot. A Ford Trucks háromféle modellsorozatot kínál: közúti, építőipari és vontató járműveket. A járműkínálat legfőbb jellemzői az alacsony üzemanyag fogyasztás, az eltérő követelményeknek megfelelő különféle felépítmények sokfélesége, a könnyű használhatóság és a versenyképes árak. A Nemzetközi év teherautója 2016 (International Truck of the Year 2016) eseményen a Ford Trucks vadonatúj építőipari szériája végzett a harmadik helyen. A vállalat rendkívül versenyképes termékkínálatával jelenleg olyan járműveket vezet be a piacra, amelyek teljesítik az Euro 6 kibocsátási normát. Hétszázötven mérnök négyévi munkája, 150 millió eurós fejlesztési befektetés, több mint 2 millió km tesztvezetés 3 kontinens 8 különböző régiójában a világ legkeményebb körülményei között – mindezek a tényezők együttesen járultak hozzá a vadonatúj nehéz tehergépkocsi sorozat létrejöttéhez, amelyet a cég saját gyártású Ecotorq® motorjaival szerelnek. A teljesítmény, hatékonyság és technológiai jellemzők tekintetében kiemelkedő, új E6 Ecotorq® motorokkal szerelt új Ford Trucks szériák célja, hogy meghódítsák az utakat a márka új szlogenjével: „Megosztjuk a terhet”. Az új Ford Trucks szériában 330 - 480 LE teljesítményű E6 kibocsátású motorok szerepelnek. A legújabb Ecotorq motorok a korábbi változatoknál jobb üzemanyag hatékonyságot kínálnak, és független testületek által végzett tesztek szerint a szegmens legversenyképesebb motorjai — miközben minden körülmények között nő mind a nyomaték, mind a teljesítmény. A teljesítmény mellett az új Ford Trucks modellek fékezőereje is javult, mivel a fékrendszerük hétszer erősebb, mint az előző generációé. A retarder opció és a motorfék 600kW illetve 400kW fékezőerőt biztosítanak, így a teljes fékezőteljesítmény 1.000kW. Az új generációs Ford teherautók ezeknek az új jellemzőknek köszönhetően megbízhatóbbak és nagyobb biztonságot nyújtanak. A motorspecifikációkon kívül további újdonság, hogy az új teherautók aerodinamikusabbak is lettek, tükrözve a Ford ‘kinetikus design’ filozófiáját: a szállítójármű szériában 22%-kal javult a kormányszög és egy tonnával nőtt a hasznos teher, köszönhetően a hátsó pneomatikus felfüggesztési rendszernek. Valamennyi járművet 100 mm-es, 500 MP-s alvázkerettel szállítják, ami tovább javítja a járművek tartósságát. Az új Ford Trucks modellek vásárlói a vásárlást követően is folytathatják a takarékoskodást. A karbantartási költségek csökkentek, míg a szerviz időszakok hosszabbodtak, így rövidebb lett az ütemezett állásidő, így a Ford ügyfelei a logisztikai és építőipari ágazatban további versenyelőnyhöz jutnak. A vontató és építőipari járművekhez kínált, 120.000 km-re meghosszabbított szerviz időszakoknak köszönhetően a logisztikai és építőipari ágazat ügyfelei a legnagyobb karbantartási versenyelőnnyel rendelkeznek.

Egyedi Yamaha scrambler született a Jeff Palhegyi Designs műhelyben

2017.02.09.
A Yamaha már korábban is fantasztikus együttműködéseknek volt részese Amerikában számos vezető egyedi motorépítővel, mint például Greg Hagemannal a Hageman Cycles műhelyből, a kaliforniai Roland Sands-szel, akinek számos Yard Built motorkerékpárt köszönhetünk - beleértve az XSR900 „Faster Sons" modellt -, valamint a kaliforniai Go Takaminével a Brat Style műhelyből, aki az SCR950 „Chequered Scrambler" modellt alkotta meg. Az elmúlt 20 évben stílusos egyedi Yamaha motorkerékpárjairól elhíresült dél-kaliforniai motorépítő, Jeff Palhegyi és a Jeff Palhegyi Designs csapata szakértőivé váltak annak, hogy elképzelt műremekeket működő géppé varázsoljanak. A Jeff Palhegyi Designs 1995-ben a Yamaha Star Cruiser termékcsaládjából származó, egyedi Royal Star motorkerékpárral kezdte. Azóta rengeteg mindent álmodtak és alkottak meg a radikális Raider cruiserektől a salakpályás Bolt modelleken át a „TT" SR400 motorkerékpárig. Több mint 70 egyedi motorkerékpárt építettek már a Yamahával közösen az első, 1995-ös együttműködést követően, így a Jeff Palhegyi Designs számára egyértelmű volt, hogy átalakítják az újonnan bemutatott 2017-es Yamaha SCR950 modellt. „Az SCR950 egy olyan motorkerékpár, amely a motoros többféle igényét is képes kielégíteni" - mondta el Cristian Barelli, a Yamaha Motor Europe marketing-koordinátora. „Akár a tengerparton szeretnél cirkálni, akár a hegyvidék szépségeiben vesznél el, ez egy igazán sokoldalú motorkerékpár, amely teljesen különböző vezetési élményeket képes nyújtani anélkül, hogy eltávolodna a Yamaha összes Sport Heritage motorkerékpárjára jellemző élvezetes, igazi motoros szellemiségtől. Nagyon tetszik nekünk Palhegyi alkotása. Egy olyan lenyűgöző, erőteljes megjelenésű, lecsupaszított scrambler gépet sikerült létrehoznia, amely semmit nem veszített a széria SCR950 modell jellegzetes karakteréből és vezethetőségéből. Palhegyi eltérő fogalmi szakértelme és gondolkodása - amely jelenlegi projektjeit is meghatározza -, a Yamaha Motor Corporationnél szerzett 29 évnyi kutatási és fejlesztési tapasztalatán alapul. Ennek során a motorkerékpárok mellett quadokkal és Side-by-Side járművekkel is foglakozott. Számos ritka, régi Yamaha motorkerékpár tulajdonosa, melyeket rendszeresen be is mutat, beleértve a TZ750 modelleket és az XS salakpályás verseny-motorkerékpárokat. Erre a szenvedélyre és örökségre építve a Jeff Palhegyi Designs legújabb Yard Built projektje az 1966-os YDS3C Big Bear Scramblerből merít ihletet. „Amikor először megláttam az SCR950 motorkerékpárt, azonnal tudtam, hogy nagyszerűen át lehetne alakítani" - mondta Palhegyi. „Azonban mostanában nagyon sok egyedi scrambler készült, ezért valami teljesen mást szerettünk volna alkotni. A sajtó számára szervezett bemutató vezetésen láttam kiállítva a Big Bear Scrambler modellt közvetlenül az SCR950 mellett, és végül ez ihlette ezt az egyedi motorkerékpárt. A kész projekt egyértelműen a Big Bear Scrambler előtt tiszteleg az olyan elemekkel, mint az intarziás Yamaha logó, az üzemanyagtartályon található gumi térdtámaszok, a kéttónusú festés, valamint az egyedi kipufogórendszer hővédőkkel, amelyek visszarepítenek az univerzális motorkerékpárok korába. Más egyedi funkciók viszont igazi modern motorkerékpárrá teszik ezt a „Faster Son" alkotást. A Duane Ballard egyedi bőrrel bevont Renthal kormánytól kezdve - amely passzol az üléshez és az első villán található szerszámtartó tasakhoz - egészen a lerövidített lengőkarig - amelyet Fox RC1 Podium 14 hüvelykes, nagy teljesítményű hátsó lengéscsillapítók tartanak -, a különleges modern elemek a múlt stílusával keverednek. Az üveglencsés hátsó lámpa tökéletes példa erre a keveredésre, akárcsak az egyedi segédváz és az oldalpanelek, az egyedi, retro, off-road stílusú első és hátsó sárvédők, a Ride Wright 40 küllős alumínium kerekekre szerelt masszív Shinko Adventure Trail abroncsok, az egyedi alumínium fényszórótartó és védőlemez, a fémszövetes acél fékcsövek, valamint a K&N légszűrő egyedi „Faster Sons" logóval ellátott alumínium fedele. „Nagyon elégedett vagyok ezzel a motorkerékpárral," - árulta el Palhegyi, - „és szeretném megköszönni a csapatomnak a közös munkát, hogy segítettek a művészi koncepciótól eljutni a ma látható kész motorkerékpárig."

A Strabag nyerte az M2-es gyorsforgalmi úttá fejlesztésére kiírt közbeszerzést

2017.02.09.
A kivitelezés, az előkészítő munkálatokkal, várhatóan áprilisban kezdődik és 2019-ben fejeződik be. A beruházás európai uniós és magyar forrás felhasználásával a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában valósul meg. Fotó: Kovács Tamás/MTI A fejlesztést követően Budapest és Vác között végig óránként 110 kilométerrel lehet majd haladni. Továbbá tehermentesül az átmenő forgalom alól a 2. számú főút mentén található települések közül például Dunakeszi, Göd, Sződliget és Vác. A közel 20 kilométeres szakaszból 13,4 kilométer hosszan 2X1 sávos. A fejlesztés során 2X2 sávossá épül át az autóút, középen elválasztó sávval, a meglévő pályaszerkezet megerősítésével. A beruházás révén egyebek mellett két új külön szintű csomópontot is kialakítanak Dunakeszi északi részén és Sződligetnél.

A Volkswagentől átigazolt dizájner ezentúl a BMW csapatát erősíti

2017.02.09.
A 44 esztendős Jozef Kabaň új formatervezőként csatlakozik a BMW Group-hoz. A szlovák származású szakember ezt megelőzően a Volkswagen csoport háza táján töltött be különböző pozíciókat. A 41 éves Domagoj Dukec már 2010 óta a bajor gyártó formatervezési részlegét erősíti, korábban a BMW főbb modelljeinek, legutóbb pedig a BMW i divízió nagysikerű termékeinek külső kialakításában közreműködött. Jozef Kabaň „Nagyon várom már a közös munkát, hiszen Jozef Kabaň és Domagoj Dukec is hatalmas tapasztalattal, veleszületett tehetséggel és innovatív látásmóddal vezeti be a BMW Group márkáinak és modelljeinek formanyelvét az előttünk álló jövőbe” – fogalmazott Adrian van Hooydonk. Karim Habib, aki korábban a BMW főbb modelljeinek karosszéria-kialakításáért és utastér-elrendezéséért volt felelős, önként távozott a vállalattól. „Természetesen tiszteletben tartjuk Karim Habib döntését és sok sikert kívánunk neki az új elképzeléseihez” – tette hozzá a vállalatcsoport vezető formatervezője. Domagoj Dukec

40 évesen lett taxis Tibor, éjszakás édesanyját váltja reggelenként

2017.02.08.
– Asztalosüzemi pályafutásomat Szegeden kezdtem a Karnisnál, majd úgy alakult, hogy 3 évre Kiskunhalasra költöztem a párommal – beszél a még jogosítvány nélküli kezdetekről Daka Tibor. Ott épületasztalosként dolgozott és abban az időszakban, 2003-ban tette le a jogosítványt. Az ingázás miatt lett rá szüksége, plusz a cégnél is hasznát vette a jogosítványnak. Első autója egy 14 éves 309-es Peugeot volt. Azután úgy alakult, hogy visszakerült Szegedre, pontosabb a megyeszékhely melletti községbe, Újszentivánra, ahol ma is él, és bejáróként újra a Karnisnál kezdett el dolgozni. – Szerencsére szépen váltunk el, így nem volt akadálya a visszaútnak, maradtam is ott 6 évet – mondja, hozzátéve, viszonylag nehéz fizikai munkát végzett. Teltek az évek és úgy gondolta, ezt a munkát nem fogja bírni 50-55 évesen és a jövőre gondolva felmerült benne a váltás. Volt honnan ötletet merítenie, édesapja a '80-as években Szegeden taxizott a Tisza Volánnál, majd az első adandó alkalommal az induló maszekvilág ismert városi társaságához, a Tempó taxihoz szegődött el. – A ’80-as évek közepe óta édesanyám is ott dolgozik, ő két-három év kihagyással máig taxis itt, a Tempónál – lep meg bennünket Daka Tibor. Ez már elég komoly családi kötődés – adott is volt a váltási irány. Szegeden akkoriban nem volt taxivezetői tanfolyam, ő is Hódmezővásárhelyre jelentkezett és „járt át”. 2015 tavaszán szerezte meg a taxivezetői engedélyt, ehhez persze kellett a PÁV II. is. De ez csak arra jó, hogy valaki alkalmazottként dolgozzon, aki a maga ura akar lenne, annak kell a taxis vállalkozói is. Ezt is elvégezte, történetesen Kecskeméten, közelebb ugyanis nem talált. - 2015 augusztusában kezdtem a taxizást, mint édesanyám alkalmazottja, még most is az vagyok, pedig megvan a taxis vállalkozóim és lehetnék a magam ura – avat be a részletekbe. - Ezt tervezem is, és amikor lecserélem, pontosabban lecseréljük a mostani Volkswagen Boránkat, amit felváltva használunk édesanyámmal, az új autó már az én vállalkozásom alatt fog futni – teszi hozzá. Kiderült, a mama éjszaka dolgozik, ő úgy is kezdte a taxizást, nagy fia pedig nappal hajtja az autót, amelynek kilométer számlálója már régen elhagyta a 300 ezret. És nincs benne külső hőmérő, ami azért ezen a mostani kemény télen nem jött volna rosszul. A Bora benzines, 1.6-os, és az a 105 lóerős motor van benne, ami kimegy a világból, de egy kicsit jó az étvágya, százon 9-10 liter körül eszik. A kocsi idén betölti a tíz évet, jövőre már nem lehetne vele taxizni. A kinézett és már „lefoglalt” Suzuki S-Cross is 1.6-os benzines lesz, csak sokkal fiatalabb és csupán néhány 10 ezer kilométer van az órájában. - Utánaolvastam, jókat írnak róla és ebből a típusból van már taxi Szegeden is – mondja, hozzátéve, kevesebbet fogyaszt és érdemben tágasabb, mint a Bora. A Volkswagenben nagyon előre kellett csúsztatnia az ülését, ha magasabb utas jutott mögé. Kiderül, régen nincs már akkora dízelőrület a taxisoknál mint 15-20 éve volt, elvannak a benzinessel is, pedig ha valahol kiszámolják, hogy mi éri meg, ez a taxis szektor. Daka Tibor úgy véli, hogy a Tempónál minden tizedik kocsi közül négy már biztosan benzines. A helyismeretével nem volt gond, ha egyszer-egyszer jött egy új utca, vagy szokatlan elrendezésű házszám megnézte a GPS-en, vagy segítettek a kollégák. – Kopasznak számítok, nem sok új embert vett fel mostanában a Tempó, a másik mazsolának számító kolléga is taxis hozzátartozó, néhány évvel fiatalabb nálam – vázolja, hogy 40 évével ő is fiatalításnak számít. Tény, s ezzel egyetért, hogy a mai huszonéves, csak szülői segítséggel vagy hitelfelvétellel tud elindulni. 2 millió alatt nem nagyon érdemes kocsit venni, erre még rájön félmillió a taxiórára, az online pénztárgépre, a műszerek beszerelésére. És ott van még az a 200 ezer forint amibe a taxis plusz a vállalkozói engedély került neki. De ez minimum 2 milliós is már egy idősebb használt autó, van ugyanis minimális tengelytáv, amibe például a Peugeot 206-os nem is fér bele. Kötelező a klíma és az utasoldali légzsák is. A hétköznapokról, a munkáról megtudjuk, vannak már törzsutasok, de ezeket nem szabad kisajátítani, vagy privát számot ajánlani, „bele kell menniük a közösbe”. – A leghosszabb útja eddig Budapest volt, a 35 ezer forintos Ferihegy központi és kedvezményes ár. - Volt, hogy csupán egy levelet kellett felvinni a fővárosba, a fuvart csak a címzett fizette, előtte a központ megkérdezte, vállalom-e, és én igent mondtam – avat a hétköznapi üzleti élet izgalmaiba a taxis. Rendben kifizették, de a távolsági fuvarnál előre elkérhetik a kialkudott viteldíjat. Olyan, hogy nem fizették ki, még nem volt, a persze előfordul, hogy a buszmegállóba rendelt kocsi már nem találja ott az utast, ha időközben mégis megérkezik a járat. A szegedi taxisoknál a sok kicsi sokra megy, különösen hétköznap reggelenként. Van, hogy a külföldi diák csupán 7-800 forintot fizet és akkor ahhoz nagyon rövid útra kell beszállnia, ha 480-ról indul a taxióra és 300 forint a kilométerdíj. Az iskolakezdős reggeli fuvarmegrendelők szinte 100 százaléka külföldi diák. Érdekes, hogy a Tempónál nem kell kötelezővé tenni még a karácsonyt és a Szilvesztert sem, a vállalkozó akkor dolgozik, amikor munka van és pénzt tud keresni. – Máskor is minden fuvar elkel, de ha nem győzzük, átadjuk egy másik társaságnak, mert kocsit mindenképpen küldeni kell az utasért – tudjuk meg, hogy van ilyen kölcsönösség, de viszonylag ritka. Kiderült másfél éves taxizásának legerősebb napja idén januárban volt, pénteken, 13-án, az ónos eső miatt minden társaság besokallt, az is kocsit kért, aki az elmúlt évtizedben nem tette meg ezt. Pénzárgép Daka Tibor szerint a januártól kötelező online pénztárgép könnyen megtanulható, de nem praktikus, és nem várja meg a sietős utas. - Ha úgy adja a pénzt, hogy kiszámolta, akkor már csapja is rám az ajtót és gyorsan elköszön – ismertet meg a nem feltétlenül NAV-kompatibilis valósággal. Az a baj, hogy nincs kéznél a gép, azt elő kell venni. Ő oldalt, az ülés mellett tartja, de van, aki konzolt csinált neki a műszerfal tetejére, és olyan is akad, aki az ülés alá teszi. A legszerencsésebbnek belefér az ajtó oldalzsebébe is. - Elővenni sok, utána már gyorsan beütöm az összeget, és tényleg néhány másodperc alatt kinyomja a az online pénztárgép a blokkot, de akkorra már nincs, akinek odaadjam – mondja.

A pekingi szmognál is súlyosabb a helyzet a mongol fővárosban

2017.02.08.
A nemzetközi egészségügyi határérték 20-25 mikrogramm, ezzel szemben a mongol fővárosban mértek már 1000 mikrogramm fölötti értékeket is. Cahiagín Elbegdordzs köztársasági elnök "nemzeti katasztrófának" nevezte a kialakult helyzetet, az UNICEF adatai szerint Ulánbátor a világ 10 legszmogosabb városa közé tartozik. A drámai helyzet fő oka az, hogy a világ egyik leghidegebb fővárosának számító Ulánbátorban a szegénynegyedek vidékről beáramló lakói nem tudnak mással fűteni és főzni a mínusz 40 fokot is elérő téli hidegben, mint olcsó, de erősen szennyező feldolgozatlan szénnel, fával, szeméttel, benne műanyaghulladékkal és gumiabronccsal. A hatalmas területű, de gyéren lakott Mongólia hárommilliós lakosságából 1,3 millió fő él a fővárosban, és a népesség fele lakik a várost körülkerítő, a közműrendszerhez nem csatlakozó sátortáborokban, viskókban vagy a hagyományos jurtában. A szegénynegyedek lakói közül sokan egykori pásztorok, akik a klímaváltozás miatt egyre gyakrabban extrém hideggé váló téli időszakban vagy az egyre súlyosabb nyári aszályban veszítette el állatait, és nem talál megélhetést vidéken. Becslések szerint a légszennyezés 80 százaléka a fővárost gyűrűbe szorító, "bevándorlók" lakta jurtanegyedek tűzhelyeiből, műanyag- és gumiégetésekből származik. A légszennyezés csökkentése céljából a mongol nemzetbiztonsági tanács január elején kezdetnek egy évre megtiltotta a vidéki lakosság bevándorlását Ulánbátorba, bár sokan kétlik, hogy a hatóságok érvényt tudnak szerezni a jogszabálynak. Mindenesetre a kemény télben a helyzet nem javul, az ulánbátoriak ezen a télen már kétszer is tüntettek a szmog ellen, legutóbb január végén, mínusz 20 fokban gyűltek össze a főtéren mintegy hétezren fekete ballonokkal és transzparensekkel, és gyűjtöttek aláírásokat fogcsikorgató hidegben a kormány tétlensége ellen.
Címkék: 

Bővíti utasfelvételi kapacitásait a Budapest Airport

2017.02.08.
A cég szerdai közleménye szerint az átalakítás nem zavarja az utasforgalmat, mivel az építkezés területét gipszkarton falakkal zárták el. A pultok előtti várakozási szektort a korábbi irodák és pihenő helyiségek területének elbontásával alakítják ki, e létesítményeket a terminál egyéb területeire költöztetik át. Az új elrendezésnek köszönhetően az utasforgalmi rész 420 négyzetméterrel bővül és átalakul a nem-schengeni forgalmat bonyolító 2B terminál tranzitzónája is. Az április végéig lezajló beruházás része a repülőtér fejlesztését célzó BUD 2020 programnak, amelynek keretében 50 milliárd forintot fordítanak 2020-ig a repülőtér fejlesztésére. A program része a szintén a 2B terminálon megépülő új utasmóló is, amelynek köszönhetően jelentősen emelkedik a gépeket és utasokat kiszolgáló kapacitás. Szintén a BUD 2020 keretében elkezdik és még a nyári csúcsforgalom előtt be is fejezik a régebbi, 1-es futópálya 800 méteres betonszakaszának cseréjét is. A Budapest Airport 2016-ban 11,4 millió utast kezelt, 11,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, és a bővülés üteme ez év januárjában tovább nőtt: 2016 első hónapjához viszonyítva az idén 16,7 százalékkal több utas fordult meg a ferihegyi légikikötőben.
Címkék: 

Jégtörők indultak útnak Tiszadobról

2017.02.08.
Siklós Gabriella beszámolt arról, hogy kedd este Rábahídvégnél feltorlódott jégtorlasz veszélyeztette a híd tartópillérjét, azonban a jégtorlasz azóta megmozdult, így nem kellett robbantani. A Szamos jelenleg jégmentes, a Tiszán Zsurk és Győröcske (Záhony és Dombrád) között 22 kilométeren van jégtorlasz. A szóvivő elmondta azt is, hogy a belvíz ellen jelenleg 20 ezer hektáron védekeznek.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója