Hyundai 2x

2016.08.25.
Az évad eddigi egyik legizgalmasabb fináléjában három pilóta küzdött a második helyért: a vasárnapi, utolsó szakaszok előtt mindössze négy másodperc választotta el egymástól Sordót, Neuville-t és Andreas Mikkelsent (Volkswagen Motorsport.) A küzdelem az utolsó pillanatig (azaz a 14,84 kilométeres sauertali Power Stage-ig) folytatódott, miután a szervezők reggel törölték az utolsó előtti szakaszt (SS17 Dhrontal 2.) Habár a Power Stage-en Neuville diadalmaskodott (és ezzel három extra egyéni pontot könyvelhetett el a világbajnokságban), a végső elbírálásban Sordo léphetett másodikként a dobogóra. A Hyundai Shell World Rally Team két párosát a rali végén mindössze egy tized másodperc választotta el egymástól. A Hyundai Mobis World Rally Team színeiben versenyző Hayden Paddon eközben makacsul tartotta ötödik helyét.    A verseny folyományaként a Hyundai Motorsport megerősítette második helyét a konstruktőrök világbajnokságában, átlépve a bűvös 200 pontos határt (201 pont, szemben a Volkswagen Motorsport 256 pontjával), miközben az évadból hátra van még négy verseny: Korzika, Spanyolország, Nagy-Britannia és Ausztrália.  

Íme a férfi, aki 6000 Transit tulajdonosa

2016.08.25.
Peter a ’60-as években kezdett dolgozni az angol Langley üzemben, ahol Transit haszongépjárműveket gyártanak – ő pedig a szabadidejében ugyanennek az autónak a modellváltozatait gyűjti, és a kollekciója már több mint 6000 darabot számlál. Ráadásul egy éven át lakott egy áruszállítóban, tavaly pedig könyvet is írt a legendás haszongépjármű ötvenedik születésnapja alkalmából. „Minden Transit-ereklyét megvettem, amibe csak belebotlottam, és egy idő után mindez az életem fontos részévé vált,” mesélte Peter, akinek ma már mintegy 23.000 ilyen tárgya van, a frizbikől kezdve a gumilabdán át a süteményes dobozig. Emellett kilenc izgalmas – és persze valódi, működő – Transit is áll a garázsában, köztük egy különleges, személyre szabott változattal, amelyben még bárpult is található. Szerencsére Peter hobbijában a családja is partner. „Nagyon szerencsés vagyok. A családtagjaim szívesen járnak el velem az autókiállításokra, az unokám pedig imádja a játék teherautókat.”

Kamion Eb - Családi programok is várják a nézőket Mogyoródon

2016.08.25.
Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Őry Tamás, a Truck Race Promotion Kft. vezetője beszélt erről, hozzátéve, egy különleges díjjal is készültek: "A legendás magyar kamionversenyző, Krasznai János a tavalyi futamokon még díjat adott át, de sajnos már nem lehet közöttünk, az ő emlékének adózva így megalapítottuk a Krasznai János-díjat, amelyet szombaton és vasárnap is a nap legjobb köridejét elérő pilóta kap majd meg" - mondta Őry Tamás. A promóter cég vezetője hangsúlyozta, hogy a 2015-ös hétvégéhez hasonlóan ezúttal is nyitva lesz az úgynevezett paddock - a boxok mögötti terület - a jeggyel rendelkező nézők számára. Őry Tamás kiemelte, tavaly a szervezőknek nem volt szerencséjük az időjárással, de most úgy tűnik, hogy mindkét nap verőfényes napsütés várja majd a közönséget a mogyoródi Forma-1-es pályán. A kétszeres Európa-bajnok, címvédő Kiss Norbert azt mondta, a tavalyi versenyekhez hasonlóan ezúttal is számít a hazai közönség támogatására, s kitért rá: a két hónapos nyári szünetben sikerült fejleszteniük a Mercedes-motoron, így bízik a jó eredményben. "A változás hozzátartozik az emberek életéhez, amely az enyémben történt, az is teljesen normális" - utalt Kiss arra, hogy a magyar Oxxo Truck Race Team helyett az idei évtől a Tankpool24-Mercedes csapat színeiben versenyez. "Az előzetes várakozásokhoz képest már eddig is nagyon jó eredményeket értünk el ebben az évben, jó ütemben fejlődünk, s abban reménykedem, hogy ha az idén nem is, de jövőre vagy 2018-ban már harcolhatunk a bajnoki címért." Sam Smith a kamion Európa-bajnokság promóter cégének, az ETRA-nak a képviseletében arról beszélt, hogy az idei az egyik legjobb év a sorozat történetében, óriási a küzdelem és szoros a pontverseny, az első két helyezettet mindössze egy pont választja el egymástól. "Jó, hogy sorozatban másodszor itt lehetünk Magyarországon, a mezőnyben most 16 kamion lesz, és nagyon sikeres hétvégére számítunk" - jelentette ki Sam Smith, s hozzátette: újdonságként úgynevezett Fan Village-et, azaz szurkolói zónát alakítanak ki a paddock területén, ahol a közönség személyesen is találkozhat a versenyzőkkel. A kamion Eb tavaly 25 év szünet után tért vissza a Hungaroringre. A mostani hétvégén a több mint 600 lóerős luxus-sportautókat - Aston Martinokat, Audi R8-asokat, Bentleyket, Corvette-eket, Lamborghinikat, McLareneket és Nissan GTR-eket - felvonultató Blancpain GT Sprint Series, valamint a Swift Cup Europe versenyei lesznek a betétfutamok. A versenykamionok, GT-autók és kupás Swiftek csütörtökön 17 órakor konvojban indulnak el a Hungaroringről, s rendőri felvezetés mellett az M3-as autópályán, a Kacsóh Pongrác úton, a Kós Károly sétányon, valamint a Hősök terén keresztül az 56-osok terén felállított parkolóig jutnak el. A felvonuláson 15 kamion, illetve a Blancpainben és a Swift kupában induló 13-13 versenyautó vesz majd részt. Az érdeklődők a kamionfesztival.hu weboldalon részletes tájékoztatást kaphatnak a hétvégi programokról, jegyeket pedig szintén ott, vagy csütörtök délután az 56-osok terén személyesen is vásárolhatnak. A mindkét napra szóló belépő 8990 forintba, a csak vasárnapi 6490, a szombatra érvényes pedig 5990 forintba kerül.   (MTI)

Üzemszünet lesz vasárnap a mobilfizetési rendszerben

2016.08.25.
A közlemény szerint a zrt. arra kéri a felhasználókat, hogy a tervezett karbantartás miatti üzemszünet ideje alatt a parkoló-automatáknál fizessenek, illetve az autópályamatricát és a HU-GO viszonylati jegyet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nél, vagy annak viszonteladó partnereinél, például a benzinkutaknál vásárolják meg. Közölte azt is, hogy a mobilfizetési rendszer karbantartása, üzemszünete nem indok a parkolás, az autópályamatrica, vagy a HU-GO viszonylati jegy megvásárlásának elmulasztására, ezek hiányát ugyanis büntetik.   (MTI)

Halálos baleset történt az M5-ösön Újhartyánnál

2016.08.25.
Csámpai Attila elmondta: a csomagolóanyagot szállító kamion és a személyautó is külföldi rendszámú, a karambol a sztráda 42-es kilométerénél történt. A személyautóban a vezető mellett ülő férfi a helyszínen életét vesztette, a holttestet a dabasi tűzoltók fogják kiemelni. A sofőr megsérült, őt jelenleg ápolják. Az M5-ös érintett szakaszát lezárták, a forgalmat elterelik. A környéken már három kilométeres a kocsisor - tette hozzá a szóvivő.
Címkék: 

Az Opel Ampera-e Párizsban ünnepli világpremierjét

2016.08.25.
"Az Opel Ampera-e teljes mértékben mindennapivá és jövőképessé teszi az elektromobilitást", jelentette ki az Opel főnöke, Dr. Karl-Thomas Neumann. "Az Ampera-e remekül mutatja meg, mennyire egyesíthető a fenntarthatóság és az élményszerű autózás. Bivalyerős villanymotorjával a vezetés vegytiszta élvezetét adja." Az Opel újdonságának felvillanyozó karaktere a maximálisan 360 newtonméteres nyomatéknak köszönhető, az akkumulátor teljesítménye 150 kW/204 LE. Ezáltal zöld lámpára éppoly dinamikusan indul meg az Ampera-e, mint az autópálya gyorsítósávjában. Nulláról 50-re 3,2 másodperc alatt gyorsul fel, előzés közben pedig mindössze 4,5 másodperc alatt növeli a sebességét 80-ról 120 km/órára (ideiglenes adatok). Ezáltal egy ligában játszik az Ampera-e az Opel sportos OPC modelljeivel. Ám nagyon jól beválik az Opel Ampera-e tempós utazásra is, akár 150 km/óráig. Hatótávja jóval nagyobb az egyéb villanyautók többségénél. Mivel pedig laposan, a padló alatt helyezték el a nagykapacitású akkumulátorokat, bőséges hely marad az utasoknak és poggyászuknak: a csomagtér akkora, mint a kompakt kategória egy megtermett ötajtós kocsijában. Szórakoztatás: tetszés szerint tölthető le a kedvenc zene vagy film Hosszú autózás közben kellemesen érezhetik magukat az utasok is. Kiváló térérzetükhöz a lehető legjobb digitális csatlakoztathatóság járul, az Opeltől megszokott módon: a legújabb generációs IntelliLink-Infotainment éppúgy megtalálható az Ampera-e fedélzetén, mint az Opel OnStar – a díjnyertes online- és szolgáltatási asszisztens nagy teljesítményű WLAN-Hotspotja (hamarosan Magyarországon is) akár hét mobil végkészüléket képes egyszerre kiszolgálni. Az Apple CarPlay- és Android Auto-kompatibilis IntelliLink behozza az okostelefonok világát az autóba, úgyhogy az Ampera-e utasai akadálytalanul hozzáférnek kedvenc zenéjükhöz, vagy ha akarnak, filmeket tölthetnek le – és ez még csak ízelítő a sok-sok szórakoztató funkció közül.

AG600 – a világ legnagyobb hidroplánja

2016.08.25.
A 37 méter hosszú, 38.8 méteres szárnyfesztávolságú gigászi gép szárazföldön és vízen is képes fel, illetve leszállni feltéve, hogy rendelkezésére áll egy 1500 méter hosszú és 200 méter széles kifutópálya, illetve a vízen történő leszállás esetén a vízmélység meghaladja a 2.5 métert.  A kínai Aviation Industry Corporation of China (AVIC) által fejlesztett 53.5 tonna maximális felszállósúlyú, 50 fő szállítására is képes AG600 végsebessége eléri az 500 km/órát, a hatótávolsága pedig nem kevesebb, mint 4500 kilométer, miközben akár 12 órát is a levegőben tölthet egyhuzamban. „Az AG600 olyan, mint egy hajó, ami tud repülni a fejlett gáz-folyadék dinamika és korrózióvédelmi technológiáknak köszönhetően” – nyilatkozta Huang Lingcai a gép főtervezője. A gigantikus hidroplánra eddig 17 megrendelés érkezett, így az az első kínai nagy utasszállító repülőgép, a C919 és a nagy katonai szállító repülőgép, az Y-20 után az AVIC fő terméke jelenleg.

Glóriák Spában -egyszerre több csapat is teszteli a fejvédőt

2016.08.25.
Bár az istállók legutóbbi ülésükön leszavazták a jövő évi kötelezővé tételét, mindez még nem jelenti azt, hogy az FIA félretette volna a glória fejvédőt. Olyannyira nem, hogy szerdán kiderült, harmadik csapatként Belgiumban a Mercedes is próbára teszi majd azt Nico Rosberggel – majd csütörtökön a Force India is megerősítette, Nico Hülkenberg is pályára viszi a biztonsági eszközt. Sőt, az Auto Motor und Sport információi szerint a Toro Rosso is csatlakozik hozzájuk. A mostani lesz az első alkalom, hogy egyszerre többen is tesztelik a fejvédőt. Az FIA korábban jelezte, szeretné, ha hamarosan valamennyi csapat fölszerelné autójára azt, hogy mindenki pontosabb képet kapjon hatásairól. A helyszínválasztás sem véletlen. Többen aggályuknak adtak hangot annak kapcsán, hogy a glória fölfelé korlátozza a versenyzők látóterét, ami nemcsak a rajtoknál, de az Eau Rouge-hoz hasonló meredek emelkedőn lévő kanyarok esetében is problémát jelenthet. A két Nico és a faenzaiak pénteken teljesítenek installációs köröket a glóriával – s a hírek szerint hamarosan a McLaren is beállhat a tesztelők sorába. (Auto Motor und Sport, telesport.hu)

Lamborghini Centenario Roadster – 
Szülinapos száguldás

2016.08.25.
Nem kell azonban nagyon tolakodni, a Roadster verzió 20 darabos mini szériaja is látatlanban elkelt a bemutató előtt. A fedetlen verzió hajtásáról is V12-es, 760 lóerős szívómotor gondoskodik. Mivel a kocsi tömege mindössze 50 kg-val vált nehezébbe a menetteljesítmény a nyított verzió esetében is fenomenális. A Centenario Roadster 0-ról 100 km/h-s sebességre 2,9 másodperc alatt gyorsul (0,1 másodperccel lassabb a kupéhoz képest), végsebessége pedig 347 km/h. A monocoque vázon kívül az első csomagtérfedél, az ajtók, a tető, a szárnyak, az oldalsó szoknyák és a diffúzor is szénszálból készült ugyanis. Az autó súly/lóerő aránya még ebben az esetben is impozáns 483 lóerő/tonna. A mérnökök azért a még nagyobb teljesítmény elérése érdekében az autó aerodinamikáját is kezelésbe vették. A hűtőnyílásokat, az aerodinamikai terelőelemeket, az első és hátsó szárnyat, az oldalszoknyát és diffúzort is a végletekig csiszolgatták a gondos kezek. Az állandó négykerékmeghajtású sportkocsihoz a Lamborghini egy hátsókerék-kormányzási rendszert is készített, amely a jobb manőverezés érdekében alacsony sebességnél a hátsó kerekeket az elsőkkel ellentétes irányba fordítja el. Ez a városban az autó fordulókörének csökkentése révén a szűk utcákban való araszolást könnyíti meg, míg nagy sebességnél a rendszer a Centenario stabilitását javítja.

Forgalomkorlátozás Budapest I., II. és IV. kerületében

2016.08.25.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén. Szakaszosan és időszakosan lezárásra kerül!  2016. augusztus 27-én 10 órától 2016. augusztus 27-én 20 óráig a Budapest II.,   Gyorskocsi utca a Kacsa utca és a Nagy Imre tér között, Vitéz utca a Medve utca és a Nagy Imre tér között.   2016. augusztus 29-én 10 órától 2016. augusztus 29-én 19 óráig a Budapest IV.,   Árpád úti felüljáró alatti úttest. 2016. augusztus 29-én 12 órától 2016. augusztus 29-én 15 óráig a Budapest IV.,   Árpád úti felüljáró. 2016. augusztus 30-án 6 órától 2016. augusztus 30-án 18 óráig a Budapest I.,   Pauler utca a Roham utca és az Alagút utca között. Tilos megállni! 2016. augusztus 27-én 0 órától 2016. augusztus 27-én 24 óráig a Budapest II.,   Nagy Imre téren körben. 2016. augusztus 29-én 0 órától 2016. augusztus 29-én 24 óráig a Budapest IV.,   Árpád út 159-162. szám között. Árpád úti felüljáró alatti parkolóban. 2016. augusztus 30-án 0 órától 2016. augusztus 30-án 24 óráig a Budapest I., Pauler utca 1-7. szám között, Roham utca 1-3. és 2-4. szám között.   A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!   (police.hu)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója