Kövérebbek az autósok, mint a kerékpárosok

2016.08.10.
Az Európai Unió finanszírozta azt a felmérést, amelyben 11 ezer önkéntes válaszoló vett részt hét különböző európai városban. Egyszerű kérdések voltak, mivel közlekednek, mennyi időt töltenek az adott járművön, mekkora a magasságuk és mennyi a testsúlyuk. Az ugynevezett PASTA felmérést ma ismertették Brüsszelben - írja az orf.at. Ebből kiderül, hogy átlagosan négy kilóval kövérebbek az autósok, mint a kerékpárosok.  A PASTA (Physical Activity Through Sustainable Transport Approaches) egyébként a közlekedés és az egészség témaköreit kutatja. Kiderült a jelentésből az is, hogy a fiatalabbak gyakrabban pattannak kerékpárra, mint az idősek. Ne fitness-stúdióba járjanak, hanem inkább a munkahelyükre kerékpárral közlekedjenek - fogalmazott Adrian Davies, aki szerint a kerékpározás nem csak az egészségünket fokozza, hanem pénzt is spórolhatunk vele.   

Tizenötszörös a túljelentkezés a leendő szlovákiai Jaguár gyár munkahelyeire

2016.08.10.
A brit autómárka Nyitrán építendő gyáráról szóló beruházási szerződést tavaly decemberben Pozsonyban írták alá a szlovák kormány és a 2008-tól az indiai Tata Group tulajdonában lévő cég képviselői. A nyitrai üzem - amely már a negyedik Szlovákiában működő autógyár lesz - a tervek szerint 2018-ban kezdi meg a gyártást, a beruházásnak köszönhetően 2800 új munkahely létesül. A fotó csak illusztráció Az autógyárban létrejövő új munkahelyek iránt érdeklődők tavaly év vége óta regisztrálhatnak, a regisztrációs íveket eddig 43 653-an töltötték ki. Ez a szám több mint tizenötszöröse a betölthető új munkahelyek számának és egyidejűleg arra is utal, hogy az üzemnek vélhetően nem kell szembenéznie a némely elemzők által korábban jelzett munkaerőhiánnyal. A Jaguar Land Rover a jövő évben kezdi el leendő alkalmazottai kiválogatását nyitrai üzemébe, az ott állást keresők száma addig várhatóan még tovább nő majd. Az 1,1 milliárd fontos beruházásból megépülő nyitrai üzem gyártószalagjairól a tervek szerint már 2018-ban 150 ezer gépkocsi gördül majd le. Egy ilyen gyártási eredmény mellett a Szlovákiában készülő gépkocsik száma jelentősen túllépheti a jelenleg a gyártáskapacitás határának tartott évi egymilliót, amelyet a jelenleg működő három autógyár - a pozsonyi VW, a nagyszombati PSA és a zsolnai Kia - már tavaly elért. MTI

Extrém villanyautót készített a Nissan

2016.08.10.
Az olimpia helyszínén, Rióban bemutatott Nissan BladeGlider tanulmányautó az azonos nevű 2013-as koncepcióautó felújított, tökéletesített, működő változata.   A különleges koncepció megmaradt: elöl különösen keskeny a nyomtáv aerodinamikai okokból, de a kezelhetőségnek és a stabilitásnak is jót tesz a felülről háromszögre emlékeztető forma. Mindkét hátsó kerékhez egy-egy villanymotort kapcsoltak, így teljesítményből nincs hiány, de a nem kívánt megpördüléseknek fejlett nyomatékvektor-szabályozás vet gátat. Ennek három állása van: kikapcsolt, agilis, és drift mód. A rendszerteljesítmény 268 lóerőre, az összes nyomaték 707 Nm-re adódik, de a motoroknak egy üresen is 1,3 tonnás autót kell mozgatniuk, amely 4300 mm hosszú, 1850 mm széles and 1300 mm magas, a tengelytávja pedig 2800 mm. A BladeGlider kevesebb mint 5 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebessége közel 190 km/h. A motorokat egy nagyteljesítményű, öt modulból álló 220 kW-os lítium-ion akkumulátor látja el árammal, az akkupakk külön hűtési rendszerrel rendelkezik. A kocsi különlegességei közé tartozik még a hátrafelé nyíló ajtópár és az ülés-elrendezés: elöl egy, hátul két kagylóülés található négypontos versenyövvel, a kormány egy F1-es autóból is származhatna. A F1-es Williams csapat is közreműködött a BladeGlider fejlesztésében, a hajtásláncon kívül az aerodinamika és a futóműhangolás volt a dolguk, no meg a két prototípus megépítése.  
Címkék: 

Emelkedik az üzemanyagok ára

2016.08.10.
Az emeléssel a benzin átlagára 324-325, a gázolajé 322-323 forintra nő.      Az üzemanyagok ára legutóbb pénteken változott, akkor a 95-ös benzin átlagára bruttó 2 forinttal csökkent, a gázolajé pedig bruttó 4 forinttal lett kevesebb.      A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.      Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

A magyar szupertechnológia Dél-Afrika útjait készül meghódítani

2016.08.10.
A Kecskeméti Egyetem GAMF csapata által tervezett MegaLux már múlt évben is hatalmas sikert aratott, amikor az ausztráliai Bridgestone World Solar Challenge versenyen, megelőzve számos világhírű egyetemet, a 46 csapatból a 7. helyen ért célba. Az alig 160 kg súlyú, javarészt szénszál-kompozitból készült magyar napelemes autón összesen hat négyzetméternyi napelemet helyeztek el, az így összegyűjtött energiát pedig egy lítiumion akkumulátor tárolja. „A MegaLux-on nagyon sokat dolgozott a csapatunk: módosítottunk a futóművén, mérőrendszerrel és adatgyűjtővel szereltük fel, ennek megfelelően teszteltük és optimalizáltuk. Az autó elektromos rendszerében jelentős fejlesztések történtek, így a CAN-bus hálózaton és a telemetrián keresztül még több információt tudunk eljuttatni a követő autókba, ezzel pedig folyamatosan felügyeljük az autó működését és gyorsabban tudunk változtatni a versenytaktikán. Az ausztrál verseny alatt gyűjtött adatok elemzése során világossá vált, hogy mennyire fontos az optimális gumiabroncsnyomás, ezért az új szénszálas kompozit felnikbe szenzorokat építettünk be az új keréknyomás ellenőrző rendszer működéséhez” – mondta Kutasi Zoltán csapatvezető. A négykerekű, de egy-kerék meghajtással és hidraulikus fékrendszerrel bíró MegaLux akár 130 km/h sebességre is képes, de az ausztrál versenyhez hasonlóan Dél-Afrikába sem csak a sebesség számít majd; az autó teljesítményét és erőforrásait a csapatoknak ugyanis össze kell hangolniuk az útviszonyokkal és az időjárással is. Nem véletlen, hogy az állandóan változó, összesen 9 dél-afrikai várost érintő versenytávot 2014-ben az induló 14 csapatból 10 csapat teljesítette. Az idei verseny különlegessége abban rejlik, hogy nem időre, hanem távolságra megy: a csapatok a kötelezően érintett városok mellett minden nap további „köröket” futhatnak, így a csapatok helyezése a megtett km-ektől függ. A minimális versenytáv 2100 km, de a szervezők szerint egyes csapatok akár 4000-6000 km-et is futhatnak a verseny nyolc napja alatt. A magyar napelemes autóra ezért a Bridgestone innovatív, csak Japánban készülő abroncsokat szállított. „A Megalux napelemes autóra speciális abroncsokat gyártottunk, amelyeket a díjnyertes ologic technológiánk alapján terveztünk. Az ologic technológia alapján készült abroncsokra keskeny abroncsszélesség és nagy kerékátmérő jellemző, amely révén csökken a menet közben fellépő abroncs deformáció és az ezzel járó energiaveszteség; ráadásul a MegaLux szinte a levegőben úszik majd, hiszen egy abroncs súlya alig éri el a 1,5 kg-ot! A környezettudatosságra épülő technológiát már a gyakorlatban is használjuk, mivel a BMW i3 elektromos autókra is ologic abroncsok kerülnek gyári szerelésként” – mondta Barcsik Ákos, a Bridgestone Magyarország Kft. főmérnöke.  A napelemes autók dél-afrikai versenye 2008-ban rajtolt el először. A kétévente megrendezésre kerülő versenyen a világ rangos egyetemei és főiskolái méretik meg magukat saját készítésű napelemes autóikkal, összesen öt (Olympia, Challenger, Adventure, Cruiser, Sustainability Fleet) kategóriában. A Challenger kategóriában elstartoló kecskeméti MegaLux autó így a 2015-ös ausztráliai Bridgestone World Solar Challenge verseny után Dél-Afrikában bizonyíthatja hazánk fontos jövőbeli szerepét a kutatás-fejlesztés és technológiai innovációk terén.

Kimentettek egy négyéves kisfiút, majd az apját a Balatonból a vízirendőrök

2016.08.10.
A kisfiú kedd este, másodfokú viharjelzés idején sodródott el a balatongyöröki strandról, a keszthelyi vízirendőrök mintegy 450 méterre a parttól vették észre. Mielőtt a fürdőeszközhöz értek, a fiú a vízbe esett és elmerült. Csak a közelbe érve látták, hogy egy kisgyerekről van szó, akinek sikerült a vízfelszínre feljönnie, de újra merülni kezdett. A vízirendőrök épségben a hajóra emelték, majd viharkabátot adtak rá és elindultak vele a part felé, amikor egy férfi kiabálására lettek figyelmesek. Mint kiderült, a kisfiú apja volt az, aki úszva indult gyermeke után. A férfit a rendőrök szintén a szolgálati kisgéphajóba emelték. Az északi szél addigra nagyon megerősödött, a férfinak visszaúszni már nem lett volna ereje. Apa és fia épségben a partra került. A gyermeknek az ijedtségen kívül nem esett baja.

Vádemelés: részegen fának ütközött, két utasa meghalt

2016.08.10.
A közlemény szerint a jogosítvánnyal nem rendelkező, 31 éves férfi 2015. február 5-én reggel Lajosmizse irányából az 5-ös főúton óránkénti 120 kilométeres sebességgel haladt autóval Kecskemét felé. Ittas volt és előzőleg kábítószert is fogyasztott. Az alkohol és a drog hatására egy kanyarból kiérve nem tudta az úton tartani a gépkocsit, lehajtott az útpadkára, majd a járművel az árokban egy fának ütközött. A balesetben négy utasa közül egy férfi és egy nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghaltak. A vádlott és két másik utasa súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A két, életben maradt utas esetében maradandó fogyatékosság alakult ki - olvasható a közleményben. A többszörösen büntetett előéletű, szabadlábon védekező vádlottat az ügyész halált okozó, ittas és bódult állapotban elkövetett járművezetéssel, valamint kábítószer-birtoklással vádolja. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt. MTI

Ismét Toyota a világ legnépszerűbb autója

2016.08.10.
Bár a Volkswagen-konszern 2016 első félévében több autót adott el a világon a Toyotánál, a legnépszerűbb típusok listáját még mindig a Japánok vezetik az örök népszerűségnak örvendő Corollával. Az alsó-középkategóriás japán négyajtós modellből 634 298 darab talált gazdára a világon 2016 első hat hónapjában, ami ugyan 1,2 százalékos csökkenés 2015-höz képest, de így is közel 15 százalékkal több fogyott belőle, mint a második helyezett Volkswagen Golfból, amely épp, hogy csak átlépte a félmilliós lélektani határt, ami számára 1,8 százalékos növekedést jelentett. Európai szemmel meglepetés lehet, hogy a dobogó harmadik fokát egy hatalmas pickup, Amerika legnépszerűbb autója, a Ford F-sorozata szerezte meg. 478 394 példánnyal, ami 12 százalékos kereslet-növekedést jelent. A negyedik helyen a Ford Focus (367 479), az ötödiken a Hyundai Elantra (363 490) található. A legnagyobb növekedést a Hyundai Tucson tudhatja magáénak: 2015 első félévéhez képest több mint 200 százalékkal nőtt a kereslet az új generáció iránt, a 285 060 eladott példány a 16. helyhez volt elegendő.  

Elektromos almárka bevezetését fontolgatja a Mercedes

2016.08.10.
Az Automotive News belső forrásokra hivatkozva állítja, hogy a Mercedes még az évtized vége előtt egy új almákát fog bevezetni a piacra az elektromos hajtású autói számára. Első körben két elektromos SUV-t és két szedánt mutatnának be az egyelőre név nélküli almárka kínálataként. A stuttgarti gyártó állítólag az októberi párizsi autószalonon mutat be egy elektromos szabadidő-autót, ami egy töltéssel akár 500 km-t is meg tud tenni. Ez a jármű nem csak az elektromos hajtáslánc technológiából, de az elektromos járművek számára megalkotott új formanyelvből is ízelítőt fog adni a nagyközönségnek. Az első elektromos Mercedesek a brémai gyárban fognak készülni, ott, ahol 2017-ben a GLC üzemanyagcellás plug-in változatát is készíteni fogják. A BMW i almárkája – részben az i3 új, 300 kilométeres hatótávú változatának köszönhetően – idén 87 százalékos kereslet-bővülésről számolt be, ami minden bizonnyal a Mercedes igazgatótanácsára is ösztönzően hat.

Goldberger Mária a Nissan országigazgatója Magyarországon

2016.08.10.
A gépjárműiparban szerzett tapasztalatait márkakereskedői oldalon kezdte az Opel Dunánál, majd importőri oldalon a Fiat Magyarországnál folytatta. A Nissan Sales Central & Eastern Europe Kft-nél 2006-ban kezdett, mint területi vezető a magyarországi piacon, majd 2009-től flotta és haszongépjármű területi vezetőként folytatta egészen 2011-ig, amikor magyarországi flottaértékesítési vezető lett. Egy gyermek édesanyja, szabadidejét családja körében tölti szívesen. Az előtte álló kihívásokról Goldberger Mária így nyilatkozott: „Célom az, hogy ügyfeleink a magas színvonalú kiszolgálás mellett olyan partnerre találjanak a NISSAN-ban, amely valós értéket teremt a számukra. Biztonságban tudhatják magukat és családjukat, továbbá minden esetben számíthatnak a márka mögött álló munkatársakra, legyen az a megfelelő autó kiválasztása vagy annak karbantartása. Mindemellett a magunk és márkakereskedőink részéről is a folyamatos fejlődés és a piaci igényekhez történő alkalmazkodás biztosítása a legfontosabb feladat.” A Nissan Sales Central & Eastern Europe Kft-t 2005-ben alapították, négy ország területén folytatja tevékenységét: Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában. 2015-ös pénzügyi évben (2015 áprilisától 2016 márciusának végéig) a Nissan magyarországi divíziója közel 4000 gépkocsit értékesített, mellyel 4,01%-os piaci részesedést ért el. Elődje, Rényi-Vámos Ádám a Nissan Sales Central & Eastern Europe Kft-nél regionális szerepben 4 országos flottaértékesítési vezetőként folytatja munkáját.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója