Eltűnhetnek a visszapillantó tükrök a BMW-kről

2016.01.22.
A BMW az idei Las Vegas-i CES elektronikai vásáron mutatta be a tükör nélküli i8 tanulmányautóját. A hagyományos külső visszapillantókat kamerák helyettesítették azon az autón, a belsőt pedig egy digitális kijelző, ami azért jó, mert nagyobb látószöget eredményez holttér nélkül. Elmar Frickenstein, a BMW fejlesztési főnöke szerint a tükröket helyettesítő kamerák a széria BMW-ken is el fog terjedni három év múlva. A megnövekedett biztonság mellett a megoldás az üzemanyag-fogyasztást is csökkenteni fogja azáltal, hogy kisebb lesz az autók légellenállása a tükrök elhagyásával. Még nem tudni, hogy a sorozatgyártásban melyik modellnél fogják bevezetni az új technológiát, de valószínű, hogy a tavaly bevezetett 7-es sorozat modellfrissítésénél. Később természetesen a kisebb és olcsóbb modellekben is fokozatosan el fog terjedni a technológia. Jelenleg csak egyetlen megvásárolható autó létezik, amelynek kamerái vannak tükrök helyett. Az 1 literes átlagfogyasztású, szénszál karosszériás, dízel-hibrid technikájú Volkswagen XL1 azonban nem tekinthető rendes szériaautónak, mivel csak kis példányszámban (200 darab) készítették. Érdekesség, hogy az XL1-est pont azért nem lehetett Észak-Amerikában megvásárolni, mert az ottani hatóságok a tükrök hiánya miatt nem adtak engedélyt a forgalmazására.
Címkék: 

Az úttörő Volkswagen koncepció: a BUDD-e első elismerései

2016.01.22.
Innovatív és formabontó – ezek voltak az első benyomások a BUDD-e kapcsán a las vegasi CES (Consumer Electronic Show) rendezvényén. Néhány nappal később a Volkswagen zéró emissziós koncepcióautóját amerikai online magazinok két díjjal is kitüntették. Az Egyesült Államok egyik vezetői technológiai magazinja, az Engadget szerkesztői szerint a BUDD-e az idei év legjobbja a „Kiemelkedő innováció” („Best Innovation”) kategóriában és elnyerte a „CES legjobbja” („Best of CES”) elismerést is. A legjobbak értékelése kapcsán a szerkesztők kiemelték a hatótávolság és gyorstöltés területén elért eredményeket, amelyeket határozottan előremutatónak értékeltek. Emellett az okostelefonokat, járműveket, számítógépeket és digitális eszközöket értékelő SlashGear online magazin főszerkesztője is a Volkswagen formabontó kisbuszát választotta abszolút győztesnek. A CES alkalmával tartott világpremierjén a BUDD-e koncepcióval a Volkswagen a jövő mobil világába vezető út következő lépését mutatta be. Az új elektromos hajtásrendszer akár 533 kilométeres hatótávolságra is képes (NEDC). Az összekerékhajtású jármű maximális rendszerteljesítménye 235 kW (317 LE), a jármű padlója alatt elhelyezett akkumulátor pedig teljesen új belső kiosztást tesz lehetővé. Ezzel együtt a BUDD-e az első olyan koncepcióautó a Volkswagentől, amely az új, elektromos autókra kiterjesztett moduláris platformot (MEB) használja. Következő generációs infotainment rendszerével az utazást interaktív élménnyé varázsolja. Minden eddiginél ösztönösebben működés jellemzi, ahol az érintés és a gesztusvezérlés határai összemosódnak. Az egyénre szabott kijelzők óriási méretű infotainment képernyővé kapcsolódnak össze és a belső illetve a külső oldalsó visszapillantó tükrök képei is digitális kijelzőn kaptak helyet.

Havat szállított a pilóta, bevonják a jogosítványát

2016.01.22.
Az eset az ausztriai Tirolban történt, Brixen im Thale-ban, ahol a kevés hó miatt a sípálya tulajdonosa úgy döntött, felkér egy vállalkozót, hogy helikopterrel szállítson havat a pályára. A pilóta azonban elfelejtett engedélyt kérni, pedig tudnia kellett volna, hogy helikopterek nem repülhetnek a sípályák fölött – írja az osztrák közszolgálati televízió honlapja, az orf.at A helikopter egy hatalmas kosárban szálllította a havat. Fotó: orf.at Az eset azért vált nyilvánossá, mivel a környéken síelők mobiltelefonjukkal videófelvételt készítettek az esetről, s azt feltették egy közösségi oldalra. A hatóság ezt megnézte, s nyomban megindították az eljárást a helikopter vezetője ellen. Egyszerre kettőt is. A tartomány mellett a légügyi hatóság is vizsgálatot rendelt el, az előbbit pénzbüntetéssel megúszhatja a pilóta, az utóbbi azonban sokkal súlyosabb következményekkel járhat, minden bizonnyal bevonják repülési engedélyét – írja az ORF.

Halálos gázolás történt Székesfehérváron

2016.01.22.
A jármű a Sóstói úton egy vele azonos irányba haladó tehergépkocsi előzésébe kezdett, ekkor ütötte el az út bal szélén gyalogosan közlekedő férfit. A gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. MTI
Címkék: 

Szárnyal a brit autógyártás

2016.01.22.
Az Egyesült Királyságban 2015-ben 1 587 677 autó készült, ami 3,9 százalékos növekedés 2014-hez képest. A teljes mennyiség 77,3 százalékát, 1 227 881 autót exportáltak az országon kívülre, ami 2,7 százalékos növekedés 2014-hez képest. Ezt az eredményt úgy sikerült elérni, hogy a világ legnagyobb autópiacán, Kínában 37,5 százalékkal, Oroszországban pedig 69,4 százalékkal csökkent a kereslet a brit autók iránt. Nagy-Britannia legfontosabb autós kereskedelmi partnere egyébként az európai kontinens, az összes autóexport 57,7 százaléka ide irányul, ami 11,3 százalékos növekedés. Az országokat tekintve azonban az Egyesült Államok a brit autók legnagyobb felvevőpiaca, ráadásul 2015-ben 26,5 százalékkal nőtt az országban a kereslet. Ezen kívül jelentős keresletnövekedést regisztráltak a brit autók iránt Ausztráliában, Dél-Koreában, Törökországban, Japánban, de a hazai piacon is 8,1 százalékos keresletnövekedést tapasztaltak. Nagy-Britanniában 2015-ben hét eladott új autóból egyet az országon belül gyártottak. A legtöbb autót a Jaguar Land Rover gyártotta Nagy-Britanniában, összesen 489 923 autót gyártottak Castle Bromwich-ben, Halewoodban és Solihullban, ami 9 százalékos növekedés. A JLR-t a Nissan követi 476 589 autóval, ami 4,7 százalékos csökkenés a japán gyártónak.

Az Audi A4 nyerte a What Car? magazin Év Autója 2016 címét

2016.01.22.
A „What Car?” magazin az Egyesült Királyság legtekintélyesebb nyomtatott magazinja, amely az autóvásárlók döntését hivatott segíteni. Az Év Autója kitüntetés egy adott év legsokoldalúbb modelljét méltatja. A végső győztes a teljes piaci kínálatot lefedő, több száz tesztautó közül került ki, amelyeket a „What Car?” szerkesztői csapata az adott évben górcső alá vett. A zsűri tagjai igen lelkesen nyilatkoztak az A4 hathengeres TDI aggregátja nyújtotta kényelemről és annak takarékos tulajdonságairól: „Egyike azoknak az autóknak, amelyek a legmélyebb benyomást gyakorolták ránk. Takarékosságban megközelíti a kisebb négyhengeres 2.0 TDI motorral szerelt változatot, papíron és a valódi forgalomban egyaránt. Az Audi A4 olyan kivételesen csendes utazási élményt kínál, amelyet néhány luxus limuzin is megirigyelhetne. Röviden jellemezve, inkább érződik egy kisebb Audi A8-nak, mint a kategóriájában versenyzők ellenfelének.” – indokolta döntését a zsűri. Az Audi TT modellt így méltatta a „What Car?” magazin: „Ez a modell nem csupán a piacon elérhető legjobb kupé, de összességében az egyik legjobb autó, amit az emberek vásárolhatnak.”  
Címkék: 

Kreszprofesszor: Telezöldes balra kanyarodás

2016.01.21.
Tisztelt Kreszprofesszor! Ismereteim szerint telezöldes balra kanyarodásnál, amikor nekem zöldre vált a lámpa - a kanyarodási szabály értelmében - a balra kanyarodás megkezdésével meg kell várnom, amíg a velem szemben egyenesen haladók biztonságosan elhaladnak mellettem. Több olyan kereszteződésről is tudok, ahol telezöld engedélyezi a balra kanyarodást, annak ellenére, hogy a szembejövő forgalmat piros lámpa tiltja erre az időre. Ha telezöld lámpánál balra kanyarodni szándékozom, nem tudhatom, hogy a szemben állóknak szabad, vagy tilos jelzés van-e. Ha azonnal elindulnak, akkor egyértelmű a helyzet: szabad jelzésük van, meg kell várnom, amíg elhaladnak mellettem. Azonban mi van, ha nem indulnak el azonnal? Ennek több oka is lehet: piros lámpájuk van, ill. zöld lámpájuk van, de nem figyelnek / lefulladt az autójuk stb. Így hát nem tudom, hogy megkezdhetem-e a fordulást, vagy még nem. Mást kell tennem, ha a lámpájuk piros (fordulhatok), és mást, ha zöld (még nem fordulhatok). A probléma csak az, hogy nekem fogalmam sincs, hogy a szemben állók előtti lámpa mit mutat.   Budapest, Etele út, Tétényi út kereszteződés, telezöldel kialakított védett módú kanyarodás. Szerintem ez a helyzet finoman szólva is ambivalens, következésképp veszélyes. Kíváncsi lennék a véleményére. Valamit rosszul tudok, és/vagy minden jó úgy, ahogy van? Ha igen, és egy telezöld lámpánál balra szeretnék fordulni, de a szemben állók nem indulnak el, meddig várjak a kanyarodás megkezdésével, hogy biztosan elkerüljek egy ütközést (ami miatt természetesen én leszek a hibás)? AKI VÁLASZOL: A KRESZPROFESSZOR Teljesen jogos az észrevételed. Valóban a nyilas zöld jelzés mutatja egyértelműen, hogy az adott kereszteződésben más jármű részére nem kell elsőbbséget adni. Ugyanakkor ezt is csak tapasztaltból tudhatjuk, hiszen a KRESZ-ben ez így nincs leírva. A nyilakról csak annyit említ a szabály, hogy abba az irányba szabad továbbhaladni. Hasonló a helyzet egyébként, ha szemből érkezik két jármű, ahol mindegyik előtt STOP tábla van. Itt is, ha a megállás után az egyik balra kanyarodik, a kanyarodása szabálya alapján elsőbbséget kell adnia a szemből egyenesen érkezőnek. És ha a szemből érkező nem indul el a megállás után egyből, akkor itt is jogos lehet a kérdés, hogyan biztosítsam az elsőbbséget?   Erre viszont a KRESZ megadja  választ, mert a fogalmak értelmezésénél ezt olvashatjuk: "Azt a járművet, amelynek elsőbbsége van, az elsőbbségadásra kötelezett nem kényszerítheti haladási irányának vagy sebességének hirtelen megváltoztatására." Tehát, ha a balra kanyarodásnál élelemesebb vagy, és el tudsz menni úgy a szemből jövő előtt, hogy annak nem kell jelentősen lassítania, akkor ez így szabályosan megtehető. Természetesen az óvatosabb, bizonytalanabb, kezdő vezető jobban teszi, ha inkább felkészül a szemből érkezőre.  

Még vadabb lett a Raptor

2016.01.21.
Nézzük csak meg, hogy mi változott az eredeti modellhez képest! Először is hátsó ajtókat kapott a Raptor és jóval nagyobb belső teret mind emberek, mind a felszerelésünk számára.Az autó tengelytávolságát 305 milliméterrel növelték meg, a beállításait pedig off-road stabilitásra optimalizálták. Ez utóbbi módosítás jegyében a SuperCrew egy kicsit magasabban is ül mint az originál Raptor. Érdekes azonban, hogy habár a SuperCrew hosszabb és szélesebb is az elődjénél, mégis 227 kilogrammal könnyebb a súlya. Hogy ez mégis hogyan lehetséges? Hát úgy, hogy sok helyen (katonai járművek esetén gyakran használt) alumínium ötvözetből készült anyagokat használtak. És hogy mi hajtja ezt a szörnyeteget? Egy új, nagy teljesítményű 3.5 literes EcoBoost motor, amely a Ford elmondása szerint több energiát biztosít nagyobb hatékonysággal, mint az eddigi 6.2 literes V8-as, amely egyébként 411 lóerős volt. Mindezek mellett még egy új „terep menedzsment rendszerrel” is felszerelték a Raptort. Ez hat előre beállított módozatot kínál a sofőrnek, amelyek közül kiválaszthatja az adott terepnek megfelelő beállítást. Ezek a beállítások a következőek: Normál (mindennapi használatra), Utca (nagyobb teljesítményű közúti vezetéshez), Időjárás (havas, esős vagy jeges útra), illetve külön sivatagi, köves, hegyvidéki avagy saras terepre optimalizált beállítás. A dupla kipufogó és a 17 colos felnik, valamint a BF Goodrich terepgumik is újnak számítanak a járgányon. Sőt, az autó váza is jóval erősebbé vált köszönhetően a nagyszilárdságú acél felhasználásának. Az áráról és a forgalmazásáról azonban sajnos még nem áll a rendelkezésünkre információ.

Hójáróval bővült a Nissan-sereg

2016.01.21.
Az autó „titkos fegyvere” a fullos lánctalpakban rejlik, amelyek miatt a Rogue-ból egy hamisítatlan havas crossover lett. Ha a Nissan továbbra is ilyen harcosokat állít csatasorba, biztosan mindenféle terepen hatalmas magabiztossággal indulhat háborúba. Mindegyik lánctalp 76 cm magas, 122 cm hosszú és 38 cm széles. A jóvoltukból az autó 58 centiméterrel a havas talaj fölé emelkedik. A Nissan becslése szerint a járgány maximális sebessége 100 km/óra, ami azért elég jónak mondható. Persze nem lehet vele olyan módon manőverezgetni, mint egy motorosszánnal, de azért elég vagány lehet száguldani a hóban egy kényelmes, fűtött autóban ülve. Persze a Rogue Warrior csupán egy kivételes, egyszeri prototípus, amelynek célja hogy hírverést keltsen a Rogue számára, amely a Nissan legkelendőbb típusa Kanadában. Na meg persze, hogy reklámozzák vele a Nissan nagy crossover családját, amely magában foglalja a Pathfinder, Murano és Juke triót. Ez tehát azt jelenti, hogy sajnos egyikünk sem fog beülni a hóharcos volánja mögé. Ez az élmény csupán a tavalyi Micra Kupa győztesének, Olivier Bédard-nak adatott meg.    (forrás: miferfiak.hu, Nissan)      

OuiShare: az Uber betiltása helyett az együttműködésre kellene koncentrálni

2016.01.21.
Berkovics Dalma úgy vélte: az Uberre egy olyan technológiai platformként kell tekinteni, ami lehetőségeket teremt azon dolgozók számára, akik átmenetileg és rugalmas időbeosztásban szeretnének jövedelemhez jutni. Ezek az egymás mellett párhuzamosan és rugalmasan végezhető tevékenységek határozzák meg az emberek munkához való viszonyának jövőjét, ellentétben a megszokott 8 órás munkanappal. Első és legfontosabb lépés azonban a tiszta szabályok létrehozása - mondta. Hangsúlyozta, ma Magyarországon a nagy nemzetközi, jövedelemszerzésre irányuló "on demand" szolgáltatók közül csak az Uber és az Airbnb elérhető, de ezeknek a platformoknak a száma nőni fog a jövőben, ezért érdemes már most azt mérlegelni, miként lehet ezt a tendenciát előnyre fordítani. Az OuiShare régiós vezetője az MTI megkeresésére elmondta: az okos eszközökre letölthető alkalmazások megjelenését az úgynevezett app store-ok teszik lehetővé, amelyeket azok üzemeltetői - mint az Apple és a Google - kontrollálnak, nem pedig az állam vagy az internetszolgáltatók. Kiemelte: az állam csupán a cég tevékenységét vagy az iparágat szabályozhatja. Ellenben az alkalmazásokat forgalmazó áruházak szabják meg a publikálás menetét, szabályait és az ehhez fűződő költségeket. Ezen előírások és korlátozások betartásával pedig az applikáció tulajdonosa állíthatja be, hogy földrajzilag hol és technikai kompatibilitás alapján milyen készülékeken érhető el az alkalmazás. Arra a kérdésre, hogy egyes országokban miként tilthatták be az Uber közösségi személyszállító alkalmazást, Berkovics Dalma Spanyolország példáját említette, ahol 2014 decemberében egy bírósági döntés alapján az internetszolgáltatóknak fel kellett függeszteniük az Ubernek nyújtott szolgáltatásaikat. Ennek eredményeként az applikáció továbbra is elérhető és letölthető maradt, azonban a szolgáltatást nem tudták igénybe venni a felhasználók az említett korlátozások miatt.   (MTI)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója