NFM: a jövő év első felében indulhat az újabb vasútfejlesztés

2015.08.07.
A tervezett beruházások kiemelt projektjei közé tartozik emellett a déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése, a 44 kilométer hosszú Püspökladány-Debrecen vasútvonal fejlesztése, a debreceni állomás fejlesztése, a Szeged-Hódmezővásárhely-Gyula vasútvonal korszerűsítése és villamosítása 113 kilométer hosszan, valamint a Budapest (Rákos) és Miskolc közötti 174 kilométer vasútvonal korszerűsítése - írta a szaktárca. A NFM emlékeztetett arra, hogy a kormány középtávon mintegy 450 kilométernyi vasútvonal villamosítását tervezi, 2018-ig pedig 400 kilométeren átfogó pályarekonstrukciót. Stadler Flirt motorvonat A közlemény tájékoztat arról is, hogy a legutóbbi 6+15 jármű szállításáról szóló közbeszerzést is beleértve 2016 végére már 123 darab Stadler Flirt típusú motorvonatot üzemeltet majd a MÁV-Start. A következő években 50 nagy befogadóképességű motorvonat beszerzése és 59 villamos motorvonat ETCS 2 közlekedésbiztonsági berendezéssel való felszerelése szerepel a tervekben. A kormány szándékai szerint 2020-ra a teljes budapesti elővárosi forgalom számára korszerű, kényelmes és energiahatékony motorvonatok állnak rendelkezésre - ismertette az NFM az MTI-nek adott válaszában.

A Rallye bekanyarodik a Gróf Buttler Borászathoz is

2015.08.07.
A borászatot 1999-ben alapították. 10 évvel később ugyan új tulajdonosa lett, de a borászati filozófia megmaradt: tökéletes és területhű borokat készíteni a lehető legkevesebb beavatkozással. Ma 35 hektáron gazdálkodnak, boraik csak a saját területeikről szüretelt szőlőből készülnek. Szőlőik Egerben, két dűlőben találhatóak; a Szarkás tetőn és a Nagy-Eged hegyen. Elsőként a vulkanikus alap talajú Szarkás-tetőn történtek meg a telepítések a 2000-es évben, majd 2003-ban a Nagy-Egeden. A Nagy-Eged hegy fekvését és talajösszetételét tekintve is különleges, igazi Grand Cru terület. Egészen 501 m tengerszint feletti magasságig húzódnak a telepítések, így ezek Magyarország legmagasabb szőlőültetvényei. A teljes déli kitettség, a 20-30% meredekségű lejtők, a kifejezetten köves, mészkő alapú talaj, valamint az állandó légmozgás mind hozzájárul a speciális mikroklíma kialakulásához. A Gróf Buttler Borászat madártávlatból   Boraikban is ezt a termőhelyi karaktert szeretnék visszaadni, ezért a szőlőművelés során nem kötnek kompromisszumot. A tőkesűrűség 6.000 és 10.000 tőke/hektár között mozog és a hagyományos bakművelésű szőlő épp úgy megtalálható a birtokon, mint a középmagas kordon. A tőketerhelés radikálisan alacsony, nem ritka a 30 dkg/ tőke terhelés sem. A szürettel megvárják a szőlők teljes érettségét, ha a szőlő minősége nem megfelelő, akkor nem szüretelnek. A pince hűvös falai közt érnek a jó magyar borok   A Gróf Buttler borok a kiváló minőségű szőlő értékeit megőrizve, hagyományos eljárással készülnek. A gyümölcs épségére már a szüret során is kiemelt figyelem jut, és ez a szemlélet kíséri végig a teljes feldolgozási folyamatot. A kisládás kézi szüretet követően, a préselést és a szűrést kihagyva a kékszőlőt bogyózzák, a bogyókat kíméletesen megroppantják, majd kádakban, kézi csömöszölés mellett erjesztik. Az alkoholos erjedést követően a bort lefedik és kiváló minőségű tölgyfahordókban érlelik. Fehérboraik részben reduktív technológiával készülnek, megőrizve a szőlő termőterület adta gazdag ízvilágát. A bor készítése során minimális kén kivételével semmilyen anyagot nem adnak a borhoz, az erjedés is spontán, természetes élesztőkkel megy végbe.   Az elsőrangú fajták és legnemesebb ültetvények kiválasztásával, a természet adta értékeket megőrző hagyományos borkészítéssel garantálják, hogy e borok természetességükben, eredendő szépségükben kínálják a terroir, a termőhely egyedi, semmivel össze nem hasonlítható élményét. Ilyen körülmények között fogadják a Rallye mezőnyét   A Magyar Borok Útja Rallye-val kapcsolatos hírekkel és érdekességekkel kapcsolatban naprakész lehet, aki figyelemmel kíséri a rendezvényt az Autószektor külön a versenynek szentelt kiemelt rovatában, illetve a rendezvény Facebook oldalán.

Lada régen

2015.08.07.
Galéria képek: 

A Lada jövője

2015.08.07.
Galéria képek: 

Az Uber-autósokat is ellenőrzi a BKK

2015.08.07.
A BKK taxiellenőrei folyamatos munkarendben, a nap 24 órájában, próbautazásokkal és nyílt ellenőrzésekkel vizsgálják, hogy a személyszállító és taxi szolgáltatók a rendeleti előírásokat betartják-e. Az ellenőrzések során felvett jegyzőkönyvek alapján a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) indíthat eljárást, melynek során 600 ezer forintos bírságot szabhat ki, illetve kitilthatja a forgalomból az engedély nélkül taxizó járművezető autóját - tájékoztatott a BKK. A NKH kommunikációs osztálya is arról számolt be az MTI érdeklődésére küldött válaszában, hogy péntektől a taxis és a személygépkocsis személyszállító tevékenységet folytató járműveket is ellenőrzi, véletlenszerű megállítással. Ennek során megállíthatnak olyan járműveket is, amelyekről valószínűsíthető, hogy a jelzett tevékenységet végzik. A hatóság munkatársai elsősorban azt ellenőrzik, hogy az adott esetben személyszállítási tevékenység történik-e vagy sem, valamint rendelkezik-e a jármű üzembentartója engedéllyel - olvasható a közlekedési hatóság válaszában. Forrás: MTI

Több mint száz résztvevője volt a BMW Bike Maraton jubileumi versenyének

2015.08.07.
A Bike Maraton Egyesület által szervezett túraversenyek sajátosságának megfelelően a 2015-ös megmérettetésen is egy rajzos roadbook-szerű itinerből kellett navigálni a motorosoknak. Ennek a nagy „előnye”, hogy a verseny során soha nem tudhatják a résztvevők, hogy milyen településeken keresztül vezet majd az útvonal, így a navigációs hibák különösen súlyos következményekkel járnak. A táv során most is összekötő- és speciál szakaszok váltották egymást – utóbbiaknál nem csupán az útvonal precíz követése, hanem a hajszálpontos átlagsebesség tartása is nehezítette a motorosok dolgát. Minden egyes tévesztés hibapontokat eredményezett: akár többletkilométereket tett meg valaki, akár elcsúszott az átlagsebességgel, ezek számát gyarapította. A BMW Bike Maraton az utóbbi évek során a biztonságos motorozás érdekében kialakult újfajta 24 órás verseny rendszere szerint zajlott idén is: a táv közben egy éjszakai szálláshelyre érkezett meg a mezőny – ez az idén Szombathelyen volt –, ahol egy meleg vacsora után rövid éjszakai pihenő várta őket. A megpróbáltatások azonban nem értek véget: vasárnap hajnalban új rajt és még néhány versenyszakasz következett, míg vissza nem értek a BMW Motorrad győri szalonjához. A teljes versenytáv a 2015-ös BMW Bike Maratonon szűk 850 kilométer volt, a legkevesebb hibapontot pedig egy két fős csapat, Utri Kornél és Szabó Péter gyűjtötték: mindössze 6 kilométernyit tévesztettek. Az átlagsebességektől ugyan rendre elmaradtak kissé, de összesen begyűjtött 26 pontjukkal így is megszerezték az első helyet, az ezért járó serlegeket és a részvételi lehetőséget a BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréning képzésén. Érdekesség, hogy Péter egy mindössze 300 köbcentiméteres, a verseny idejére kölcsönzött motorral állt rajthoz – ez is azt bizonyítja, hogy a BMW Bike Maratonon nem a motor, hanem a motoros – és nem a sebesség, hanem a precizitás számít. Amennyiben bárki lemaradt az idei jubileumi megmérettetésről, vagy csak annyira tetszett neki a csodaszép útvonal, hogy ismét végigmotorozná, annak jó hír, hogy 2015-ben ismét lesz BMW Bike Maraton Repeta Túra, ahol vezetett, csoportos formában lehet repetázni a remekül sikerült idei megmérettetésből! Ennek részletei megtalálhatók a Bike Maraton Egyesület honlapján: http://bikemaraton.hu/versenyek/bmw-bike-maraton-repeta-tura-2015/

Világrekordot döntött az üzemanyagcellás Hyundai

2015.08.07.
A rekorddöntés közben két norvég sofőr vezette az autót Németország közútjain, természetesen felváltva. Kizárólag a hamburgi Vattenfall hidrogénkút és a tőle 300 kilométerre lévő berlini Shell hidrogénkút között autóztak, egyik állomásról a másikra és vissza, annyiszor, amennyi a 24 órába belefért. Az egész utat GoPro kamerával rögzítették, az út során az autó kipufogójából kizárólag vízpára távozott. „Látni szerettük volna, hogy mire képes a legkorszerűbb üzemanyag a kúthálózattal együtt. Az eredmény lenyűgöző” – nyilatkozta az egyik sofőr.   Ez már nem az első alkalom, hogy az ix35 Fuel Cell rekordot dönt. Tavaly júniusban 700 kilométert tett meg egy tank hidrogénnel, miközben Oslóból egy 2260 kilométer hosszú úton keresztül Monacóba ért. A Hyundai ix35 Fuel Cellt egy 136 lóerős villanymotor hajtja, amely 160 km/h-s végsebességet tesz lehetővé. Hivatalosan egy tankkal 600 kilométert tud megtenni a jármű.

Sziget - Több járatát is sűríti a BKK

2015.08.07.
A 6-os éjszakai villamosok ugyancsak kisebb időközökkel követik egymást, nagyobb kapacitású járműveket állítanak forgalomba a 901-es és 918-as éjszakai buszokon, és rendkívüli hajójáratot indítanak a Petőfi tér és az Óbudai-sziget között, valamint a Jászai Mari tér és az Óbudai-sziget között. A be- és kiköltözés ideje alatt a Liszt Ferenc-repülőtér 2-es terminálja és az Sziget (Óbudai-sziget) között megállás nélkül közlekednek transzferbuszok. A különjárattal szombattól jövő szerdáig csak Óbuda felé lehet utazni, augusztus 17-én pedig kizárólag a repülőtér felé közlekednek a transzferbuszok. A járat reggel 8.45 és éjjel 0.30 között közlekedik, 30 percenként. A transzferbuszt csak Citypass-karszalaggal lehet igénybe venni, amellyel egyébként a fesztiválozók korlátlan számú utazásra jogosultak Budapesten belül. A fesztivál idején biztonsági okokból idén is kell forgalomkorlátozásokra számítani az Óbudai-sziget környékén. Péntek estétől augusztus 18-án 18 óráig lezárják a Jégtörő utcát a Mozaik utca és az Auchan áruház behajtója között, valamint lezárásra kell számítani a Mozaik utcában a Mozaik utca 16. szám és a Jégtörő út között is. Tilos lesz megállni a Reménye Ede utca, a Benedek Elek utca, a Vajda János utca, a Mozaik utca, a Leányfalu utca, az Óbudai rakpart egy-egy szakaszán, valamint az Auchan átkötőúton. A Szentendrei út-Reményi Ede út-Jégtörő utca-Mozaik utca által határolt területre a rendezvény ideje alatt csak engedéllyel lehet behajtani.   Forrás: MTI 

AMTS 2015

2015.08.07.

Kábítógázzal rabolták ki Jenson Buttonékat

2015.08.07.
A McLaren pilótája feleségével és barátaikkal egy St. Tropez-i házban pihent, amikor két betörő a klímaberendezésen át bejuttatott gázzal elkábította őket és barátaikat, és összesen 428 ezer euró (133 millió forint) értékű zsákmánnyal távozott. Az eltulajdonított tárgyak között volt Jessica Button 356 ezer eurós eljegyzési gyűrűje is. A betörés során nem történt személyi sérülés, Button indulása sem került veszélybe a soron következő Belga Nagydíjon.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója