Fizet a tesztelőknek a Cadillac

2014.04.26.
A Cadillac új akciót talált ki az Egyesült Államokban a kereslet növelésére: 100 dollárt fizetnek, ha valaki bemegy a kereskedésbe, és kipróbálja valamelyik új modelljüket. A márciusban indult, és április végéig tartó akcióban már több ezren vettek részt.„Így próbáljuk elérni az embereket. Csak úgy lehet meghódítani a vásárlókat a hallatlanul komoly versenyben a prémium piacon, hogy ha beültetjük őket az autóink ülésébe” – nyilatkozta Bill Peffer, a Cadillac értékesítésért felelős elnökhelyettese.Azoknak az érdeklődőknek fizetnek a tesztelésért, akiknek érvényes jogosítványuk van, betöltötték a 21. életévüket, és rendelkeznek egy olyan autóval, ami kevesebb, mint 10 éves, és nem General Motors gyártmány.Aki a tesztút után úgy dönt, hogy vásárol is egy új Cadillacet, azoknak további 1500 dollár kedvezményt biztosítanak, feltéve, ha nincs a nevén egyetlen GM autó sem, és nem is lízingel ilyet.A Cadillac 2013-ban 22 százalékkal adott el kevesebb autót, mint egy évvel korábban, a 2014-es első negyedéves adatok pedig 7,3 százalékos csökkenést mutatnak.
Címkék: 

Növekedhet a gépkocsik reexportja az idén

2014.04.26.
A reexport során a magyarországi márkakereskedő az új, import járművet olyan külföldi vevőnek értékesítik, aki saját országában drágábban jutna hozzá az adott gépkocsihoz. Ez kétféleképp is  történhet: a kereskedő befizeti Magyarországon a regisztrációs adót, majd kivonja a forgalomból a járművet és úgy adja tovább külföldre, vagy pedig eleve külföldi rendszámot kap az autó. A kereskedők általában nem állnak ellen a reexportnak, hiszen ezzel is nő a forgalmuk, azonban a jelenség torzítja a valós piaci képet, miközben az ilyen értékesítésnek nincs hatása a magyarországi járműállományra. Az autós szakmai szervezetek pedig arra figyelmeztetnek, hogy a manipulált adatok hatására a gyártók megemelhetik a más EU-országokhoz képest kedvező magyarországi áraikat, ami rontja a hazai vevők pozícióját.Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója újságíróknak elmondta: az Opel nem támogatja, hogy szerződéses partnerei reexporttal javítsák értékesítési adataikat, ugyanakkor jogilag nem akadályozza őket ebben. Megjegyezte: a reexportra nem állnak rendelkezésre pontos statisztikák, mértékére az eladások után rövid időn belül a forgalomból kivont gépkocsik számából tudnak csak következtetni.Ez alapján az Opel számításai szerint 2014 első három hónapjában a magyar piacon a reexport mértéke 12,5 százalék volt, miután az értékesített 18 586 személyautóból és kisteherjárműből 2327-et rövid időn belül kivontak a forgalomból.Koncz Gábor megjegyezte: a márkák élbolyában a reexport az idén január-márciusban 200-300 darab volt, eközben az Opelnél mindössze 66 darab, az jelzi, hogy az Opel nyerné a legtöbbet piaci részesedésben, ha a reexporttal korrigálnák az adatokat. Hangsúlyozta: a forint gyengülése miatt az idén a reexport további bővülésével kell számolni.A teljes magyarországi újautópiac - beleszámítva a  reexportot is - az idén az első hónapban 23,4 százalékkal bővült a tavalyi év hasonló időszakához képest. A növekedés már fél éve tart a válság négy éve után. Az Opel márkakereskedői 1890 járművet értékesítettek január-márciusban, 52 százalékkal többet, mint 2013 első három hónapjában.
Címkék: 

Magyarországra érkezik a Citroën C-Élysée WTCC

2014.04.26.
Két sikeres verseny után a Citroën Total Team a marokkóitól és a franciaországitól lényegesen eltérő jellegű pályákon versenyez. A bajnokságot José-María López vezeti 85 ponttal, őt Sébastien Loeb (73 pont) és Yvan Muller (65 pont) követi.A WTCC versenynaptára a szezon elejét tekintve igen sűrűre sikeredett, a csapatoknak nincs idejük a lazításra. A Paul Ricard után a Citroën Racing szerelőinek mindössze három napjuk volt arra, hogy eltüntessék az autók versenyben szerzett sérüléseit, majd a három C-Elysée WTCC már útra is kelt Magyarország felé, a bajnokság harmadik állomására.„Ez a pár nap elég volt arra, hogy megvonhassuk az eddigiek mérlegét – mondja Yves Matton, a Citroën Racing igazgatója. – Egy tripla és három dupla győzelemmel eddig a várakozásainkon felül szerepeltünk, és a csapat, úgy tűnik, gyorsan megszokta az új szakágat, a szokatlan időjárási fordulatokhoz és a verseny során előforduló váratlan helyzetekhez is jól tudunk alkalmazkodni. A másik pozitív élmény a pilótáink összetartása. Egyikük sem akarja lenyomni a másikat, nagyon jó a csapatszellem, a kohézió. Most már az előttünk álló versenyekre koncentrálunk, hiszen most olyan pályák jönnek, amelyeket nem ismerünk annyira, mint versenytársaink, akik ráadásul általában véve is nagyon gyorsan fejlődnek.”Jön a HungaroringA Hungaroringet a Formula-1 Magyar Nagydíja tette híressé, amelyet 1986 óta rendeznek ezen a pályán, de 2011 óta kihagyhatatlan helyszíne a túraautó-világbajnokság futamainak is. Tavaly több mint 50 ezer néző buzdította itt a versenyzőket, köztük elsősorban a hazai közönség nagy kedvencét, Michelisz Norbertet. „Nagyon várom már ezt a versenyt, sokat hallottam arról, milyen hihetetlen hangulatot varázsol a pályára a közönség”– mondja Sébastien Loeb, aki azért maga is tud egyet s mást a népszerűségről és a zajos sikerről. José-María López is így érez: „Argentína mellett a Hungaroringre látogat ki a legtöbb néző, ez nagyon feldobja az embert.”Yvan Muller is felfokozott várakozásokkal érkezik Magyarországra, hiszen eddig három versenyt rendeztek ezen a 4381 méter hosszú, porosodásra hajlamos és időnként bukkanókkal nehezített aszfalton, és Muller mindháromszor az első rajtkockából indult az első futamon, amelyet rendre meg is nyert, 2011-ben pedig nagy bravúrral mindkét futamon őt intették le elsőként.„Utoljára 2006-ban jártam Budapesten, GP2-es versenyen – emlékszik vissza José-María López. – Nagyon kanyargós pálya, a gumik borzasztóan fognak szenvedni, erre az egész hétvége során nagyon kell figyelni, ez lesz mindennek a kulcsa, főleg ha meleg lesz.”Utcai parádéval indul a hétvége BudapestenMájus 1-jén, mielőtt a mezőny kivonulna a Hungaroringre, a Citroën Racing pilótái is részt vesznek a Nagy Futamon, amely a magyar főváros szívében, a Duna két partján, a Parlament szomszédságában zajlik. A szervezők óriási tömeget várnak a rendezvényre, amely immár hagyományosan megnyitja az autóversenyzés szerelmeseinek egyik legkiemelkedőbb magyarországi hétvégéjét.A hungaroringi versenyhétvége programjaA pénteki szabadedzés 12 óra 30 perctől 13 óráig tart, ezt szombaton két másik követi, 9 és 12 órakor. Az időmérő futamok 14 óra 30 perckor kezdődnek. A verseny napján 13 óra 35 perckor kezdődik az első futam, 14 óra 35 perckor pedig a második. 
Címkék: 

A Honda robotjával focizott Obama

2014.04.26.
Múlt héten mi is bemutattuk a Honda humanoid robotjának, Asimónak (Advanced Step in Innovative Mobility rövidítése) az új nemzedékét, amely már meglepően sok képességre tett szert a futástól az egy lábon ugrálásig.Nemrég barack Obama is megbizonyosodhatott a robot különleges képességeiről, amikor Japánban járt. A Tokiói Nemzeti Tudományos és Innovációs Múzeumban (Miraikan) jött létre a találkozó, amely során Asimo azt is hatásosan demonstrálta, hogy már a labdarúgás sem áll távol tőle.„Elnök úr, és Asimo vagyok, egy humanoid robot. Örülök, hogy találkoztunk” – köszöntötte a Honda robotja a világ legbefolyásosabb vezetőjét. „Minden nagy gyakorlok, hogy egy nap segíthessek majd az embereknek az otthonaikban” – tette hozzá.
Címkék: 

Újra nyereséges volt a Volvo

2014.04.26.
Az idei első negyedévben 1,08 milliárd korona volt a Volvo nettó profitja szemben a 2013-as első negyedévi 304 millió koronás veszteséggel. A bevétel 58,3 milliárd koronáról 65,6 milliárd koronára nőtt.A Volvo pénteki közleménye szerint nőtt a kereslet Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Japánban új nagy teljesítményű teherautói iránt, így a cég piaci részesedése is nagyobb lett.Olof Persson vezérigazgató szerint sikerült javítani a gyártó nyereségi mutatóin, de "még több munka van hátra". Olof Persson arról is beszélt, hogy az ukrajnai válság miatt nőtt a bizonytalanság a kelet-európai régióban, és ez ártott az eladásoknak.Az első negyedévben a Volvo Kelet-Európában bonyolította le eladásainak 7 százalékát, és nem akarják csökkenteni a termelést, de a vezérigazgató szerint figyelemmel kísérik az ukrajnai eseményeket.
Címkék: 

Szlovákiában készülhet az új Lamborghini

2014.04.26.
Az Automobilwoche értesülései szerint a Volkswagen-csoport pozsonyi gyárában készül majd a Lamborghini új szabadidő-autója. Tanulmányautóként a két évvel ezelőtti Pekingi Autószalonon mutatták be az Urust, és azonnal nagy sikert aratott. A nagyméretű szabadidő-autó a VW-csoport MLB platformjának módosított változatára épül majd, ugyanarra, mint a Porsche Cayenne és az Audi Q7 következő nemzedéke, amelyek két éven belül bemutatkoznak. A Lamborghinire ennél várhatóan kicsit tovább, 2017-ig kell várni. Az Urus sportosságban még a Cayenne-t is felül fogja múlni, a pletykák egy 700 lóerős turbómotor beépítéséről szólnak.A pozsonyi gyárban jelenleg az Audi Q7, a Volkswagen Touareg és a Porsche Cayenne gyártása folyik, de várhatóan a Bentey készülő SUV-jának is itt fogják gyártani a karosszériáját. Az Urus nem a Lamborghini első szabadidő-autója lesz, mivel 1986 és 1993 között már gyártották az LM002-est, a Countach V12-es motorjával. A brutális kinézetű autóból hét év alatt csak 328-as gyártottak, mert a kocsi az ára és fogyasztása miatt csak az olajsejkek érdeklődését keltette fel.Nemcsak a Lamborghini és a Bentely készül hamarosan betörni a prémium gyártók közül a szabadidő-autók piacára: a Maserati már javában fejleszti a Levante nevű SUV-t, és a Rolls-Royce is vizsgálja a lehetőségét egy hasonló modell bevezetésének.
Címkék: 

Növelte éves eredmény-előrejelzését a Continental AG

2014.04.26.
A kamat- és adófizetés előtti eredmény (EBIT) összehasonlítható alapon (akvizíciós hatások nélkül) 953 millió euró lett az idei első negyedévben. A Continental részvényeseinek közgyűlése előtt közzétett előzetes adatok szerint az első negyedévben az értékesítési árbevétel 4 százalékkal 8,4 milliárd euróra emelkedett. A Continental az eredménye javulásának tükrében éves eredmény előrejelzését is megemelte. Az éves EBIT eszerint az értékesítési árbevételnek legalább a 10,5 százaléka lesz az előző prognózisban kilátásba helyezett 10,0 százalék helyett.A Continental sorban az ötödik egymást követő évben célozza meg az újabb értékesítési rekordot. Tervét a tavalyi eredményét is nagyban javító parkoló asszisztens rendszerei és fékelektronikai berendezései piaci sikerére alapozza. A Continental a vezetésbiztonságot javító, a károsanyag-kibocsátást csökkentő és a járműkommunikációs-rendszerek fejlesztésére összpontosítva kíván az autópiac forgalmát meghaladó növekedést elérni. A még januárban tett előrejelzésében a Continental az idei évre forgalmának az autópiac egészére jelzett 2,5 százalékosnak a kétszeresét, 5 százalékos növekedését, 35 milliárd euró elérését helyezte kilátásba.A Continental autóipari függőségének enyhítését szem előtt tartva a ContiTech műanyagipari üzletág megerősítése érdekében az idén februárban 1,4 milliárd euróért megvásárolta a Veyance Technologies vállalatot a Carlyle Group-tól. A futószalagokat és tömlőket gyártó amerikai Veyance 28 százalékról 32 százalékra növeli meg a Continental nem autóipari beszállításból származó bevételének részarányát. A konszern ezt a részarányt legalább 40 százalékra tervezi növelni további akvizíciók segítségével.A Continental május 6-án teszi közzé első negyedéves eredmény-beszámolóját.
Címkék: 

Nagyot zuhant a Ford profitja az első negyedévben

2014.04.26.
A vállalat 989 millió dollár (220 milliárd forint) nyereséget termelt az év első három hónapjában, ez részvényenként 24 centes profitot jelent. Ez elmarad a tőzsdei várakozásoktól.2013 ugyanezen időszakában 1,64 milliárd dollár (367 milliárd forint) - részvényenként 41 cent - volt a profit.Az árbevétel kissé nőtt, 35,9 milliárd dollár lett, ezzel meghaladta az elemzői várakozásokat. A Ford 1,6 millió autót adott el 2014 első negyedévében szerte a világon, ez 6 százalékos növekmény éves összehasonlításban.Észak-Amerikában 37 százalékkal csökkent az adózás előtti eredmény, ez részben az Egyesült Államok nagy részét sújtó rendkívüli hidegre vezethető vissza. A venezuelai fizetőeszköz nagyarányú leértékelése csaknem 400 millió dollárral (90 milliárd forint) rontotta a Ford első negyedéves eredményét.
Címkék: 

Az Audi és a futball: érzelmek, szenvedélyek

2014.04.25.
A 2011 óta tartó sikeres együttműködést az elkövetkező három évben is folytatják. A partneri kapcsolat előterében az utánpótlás támogatása áll.- Az Audi a sport elkötelezett támogatója, s ebben a labdarúgás, mint a világ legnépszerűbb játéka, kiemelt helyet foglal el – fogalmazott Axel Schifferer, aki párhuzamot volt a futball és az Audi között.Az ünnepélyes aláírásra zöld-fehérre festettek egy Győrben készülő A3 Cabriolet autót.- Ahogy a labdarúgás érzelmeket és szenvedélyeket vált ki az emberekből, ugyanezt szeretnénk, hogy az Audik is érzelmeket és szenvedélyeket váltsanak ki azokból, akik vezetik – hallhattuk a győri Pipacsban, az Audi rendezvényközpontjában rendezett ünnepélyes szerződéshosszabbításon Axel Schifferertől.A pénzügyekért felelős ügyvezető igazgató felidézte, hogy az Audi Hungaria és a Győri ETO FC felejthetetlen pillanatokat élt át az elmúlt évben: az Audi az új járműgyár megnyitását ünnepelhette, a futballklub pedig 30 év után ismét megnyerte a magyar bajnoki címet.Axel Schifferer és Tarsoly Csaba az aláírás után.Schifferer beszélt arról is, hogy társadalmi felelősségvállalása jegyében az Audi Hungaria, a régió legnagyobb munkáltatójaként különösen nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás-nevelésre. Ennek szellemében a szponzori összeg jelentős része a Győri ETO FC utánpótlás programjába folyik, amely a fiatal tehetségek optimális edzésfeltételinek megteremtéséhez járul hozzá.- Az Audi Hungaria 2006 óta névadó főszponzora az Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának. 2011 óta partnere a Győri ETO FC futballcsapatának. Ezen partneri együttműködés keretében számos, a négykarikás márka partnercsapataival játszott barátságos- és jótékonysági mérkőzésnek örülhetett a futballszerető közönség. A legutóbbi jótékonysági mérkőzést az Audi Hungaria 20 éves jubileuma alkalmából a Győri ETO FC és az FC Bayern München csapatai játszották a teltházas győri stadionban – zárta gondolatait Axel Schifferer.Axel Schifferer, pénzügyekért felelős ügyvezető igazgató ETO-mezt kapott ajándékba.„Köszönjük a bizalmat, és az ezzel járó pénzügyi támogatást, ami további lendületet ad számunkra“ - emelte ki Tarsoly Csaba, a Győri ETO FC elnöke. „Az Audi Hungaria partnereként egyre magasabb célokat tűzhetünk ki magunk elé, és kiemelkedő eredményeket célozhatunk meg. Az együttműködésünk folytatása fontos elismerése a klubunknak, erős motivációt jelent a bajnokcsapatnak és az utánpótlás nevelésünk számára is. – fogalmazott az elnök. 

Szombaton ismét „Közlekedik a család” vetélkedő

2014.04.25.
Kép és szöveg: Horváth MiklósA múlt héten lebonyolított Heves-megyei (Gyöngyös) és Pest-megyei (Cegléd) selejtező után a döntőbe jutáshoz a fővárosi családok számára kínálnak lehetőséget a szervezők. Az esemény 2014. április 26-án kerül megrendezésre a Városligeti Olof Palme sétány területén, ahol egyúttal a IV. Rendőr- és Tűzoltónap programja is zajlik majd. A nevezést online is beküldhetik az érdeklődők, de a helyszínen is biztosított, hogy az itt olvasható feltételeknek megfelelő családok csatlakozzanak a megmérettetéshez.A feladatok között szerepelnek általános kvíz kérdések, KRESZ-teszt, gyakorlati vezetés, elsősegély-nyújtási ismeretek és különböző logikai-ügyességi feladatok is, melyek a család minden tagjának tartalmas és szórakoztató elfoglaltságot ígérnek és a közlekedés szabályainak megismerését és alkalmazását is elősegítik. Az előrejelzések szerint kellemes 20 fok körüli időjárásra számíthatunk e mellett időnként záporok, zivatarok is előfordulhatnak.A versenyről bővebben az alábbi linken olvashatnak: http://kozlekedikacsalad.hu/

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója