Kamion viszi a világ legnagyobb teherautóját

2014.04.29.
A világ legnagyobb teherautóját, az ötmillió dollárba kerülő Caterpillar 797F-et is el kell szállítani a munkája helyszínére, a kőfejtőkbe. Előfordul, hogy nincs lehetőség arra, hogy darabokban vigyék, ezért néha egyben kell feltenni a szállító kamionra, amelyet így természetesen csak lezárt útvonalon, rendőri kísérettel lehet útnak indítani.A 2009-ben bemutatott, 15 méter hosszú és üresen is több mint 200 tonnát nyomó Caterpillar 797F egyszerre akár 400 tonnányi rakományt is szállít, és lépcsőn kell felszállni rá. A járművet egy 20 hengeres közös nyomócsöves dízelmotor mozgatja, amelynek teljesítménye 4000 lóerő. A kerekek is hatalmasak: hat darab 63 col átmérőjű, egyenként 5,3 tonnás gumiabroncson gördül a 797F, amiket speciálisan erre a modellre tervezett a Michelin. A gumik ára egyenként 42500 dollár.
Címkék: 

Lezárták a Lánchíd utcát és az Apród utcát

2014.04.29.
Április 29-ére (hétfőről keddre) a nyár végéig teljes hosszában lezárták az Apród utcát és a Lánchíd utcát is – a jelenleg is átépítés alatt álló Döbrentei tér mellett –, ezáltal jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a környéken. Az Attila út – Alagút utca csomópontban a közösségi közlekedés gyorsabb haladását elősegítő intézkedéseket vezetünk be. Változik a 86-os és a 990-es éjszakai busz közlekedése is. A várható torlódások elkerülése érdekében kérjük, hogy aki teheti, válassza a közösségi közlekedést – így például a csúcsidőben kétszeres sűrűséggel közlekedő 19-es villamost – az autózás helyett.Az Apród utca és a Lánchíd utca lezárása miatt a Clark Ádám téri körforgalomból nem lehet majd behajtani a Lánchíd utcába, a Szarvas térről pedig az Apród utcába. A Szarvas tér Attila úti oldalán a három egyenesen haladó forgalmi sávból csak kettőt használhatnak az autósok, ezért az Erzsébet hídról csak egy sávon lehet majd lehajtani. A Várkert rakpart, ahová a Döbrentei tér felől a villamosvágányon az Ybl Miklós térig lehet behajtani, zsákutca lesz. Az Öntőház utca kizárólag a Clark Ádám tér felől lesz megközelíthető.Az Attila út–Alagút utca csomópontban a közösségi közlekedés gyorsabb haladásának biztosítása érdekében kizárólag a tömegközlekedési járatok részére balra kanyarodó sávot alakítunk ki. A csomóponti kapacitás szűkössége miatt ezt a sávot egyéb járművek nem vehetik igénybe, így az Alagút utcából balra csak közvetett módon, az Alagút utca– jobbra a Krisztina körútra–jobbra a Mikó utcába–jobbra az Attila útra útvonalon lehet kanyarodni. A csomópontban a Krisztina tér felől érkezők számára is változik a forgalmi rend: a külső sávból csak jobbra lehet kanyarodni, az Alagút utcán tovább egyenesen csak a belső sávon lehet haladni, a szemből érkező, kanyarodó buszsávot jobbról megkerülve, a szélső sávba érkezve. A forgalomkorlátozások idejére az Alagút utcában az Attila út és a Váralja utca között megszűnik a parkolási lehetőség.A munkálatok megkezdése után torlódásokra kell számítani a Szent Gellért rakparton, az Attila úton, a Fő utcában, a Lánchídon, az Alagútban és a Mészáros utcában. A Fő utcában észak felől érkezőknek a déli városrész, illetve az Erzsébet híd megközelítésre javasoljuk a Halász utca–Budai alsó rakpart útvonal használatát.A BKK kéri az autósokat, hogy a torlódások elkerülése érdekében válasszák a közösségi közlekedést – így például a sűrűbben közlekedő 19-es villamost –, vagy autójával az Alagút környékét kerüljék el.
Címkék: 

Jelentősen növelte eladásait a Nissan

2014.04.29.
A Datahouse Kft jelentése szerint 2014 márciusában összesen 7408 darab új személy- és kishaszon-járművet helyeztek forgalomba a magyar piacon, ami 25,9 százalékos növekedést jelent az előző év márciusi adatokat alapul véve. Az üzleti év egészét tekintve 2013 áprilisától 2014 márciusáig ez a szám 71330, ami 15 százalékos bővülést jelent.2014. március hónapjában 508 darab Nissan gépkocsit regisztráltak, ami a személyautók és kisteherautók összevont statisztikájában a 6. helyezést eredményezte. A Nissan piaci részesedése 2014 márciusában 6,86 százalék volt.Az üzleti évben (2013.04.-2014.03.) összesen 3065 Nissan típusú gépjármű talált gazdára, így az egész éves piaci részesedés 4.3%-ra rúg és a márkák között a 11. helyezést jelenti. A teljes üzleti évben 1073 Qashqai-t, 779 Juke-ot, 377 Navarát és 337 Note-ot értékesítettek hazánkban.A Nissan újult erővel vág neki a 2014-es üzleti évnek, melytől hasonló sikereket vár. Idén mutatkozik be Magyarországon az új X-Trail és a felfrissített Juke, ezzel teljessé téve a Nissan megújult crossover családját. Ősszel a Nissan bemutatja a régen várt, C szegmensben versenyző új modelljét, valamint az elektromos kishaszonjármű modelljét, az e-NV200-at is, mellyel tovább erősíti majd vezető szerepét az elektromos autók piacán.

A vezető nélküli autók fejlesztésének új szakaszába lépett a Google

2014.04.29.
A Google közlése szerint az automata kocsik már 700 ezer mérföldet tettek meg balesetmentesen a nagyvárosokat elkerülő, útkereszteződések nélküli főútvonalakon, így az elmúlt évben már elsősorban a városi közlekedés okozta kihívások kezelésére összpontosítottak.Ebből pedig van bőven: a kocsinak tudnia kell kezelni a kerékpárosokat, a gyalogosokat, a kereszteződéseket és a többi autóval való bonyolult interakciókat. A Google szerint a lézerberendezéssel, radarral és kamerákkal felszerelt tesztautók az elmúlt évben gyorsan "megtanultak viselkedni" több ezer városi közlekedési szituációban. A robotpilóta már képes például "olvasni" a stopjelzéseket, ahelyett, hogy egy előre betáplált térképből következtetne ezekre, több száz tárgy között képes különbséget tenni, és az építési területek kezelésében is sokkalta megbízhatóbb már, mint korábban.Ezzel együtt, az automata autó még messze van a tökéletességtől: fejleszteni kell többek között a sávváltás képességét és a rossz időjárás kezelését - olvasható az AP amerikai hírügynökség összefoglalójában.Nagy kérdés, hogy mikor vezethetik be az önjáró járműveket. Sergey Brin, a Google társalapítója 2012-ben azt jósolta, hogy a nagyközönség öt éven belül kézbe veheti az új technológiát, és ezt az állítást azóta sem cáfolták vagy módosították. Az biztos, hogy kezdetben az emberi vezetőnek készen kell majd állnia az irányítás átvételére, ha a számítógép hibázna. Hosszú távon azonban a cél az, hogy senkinek ne kelljen ülnie a vezetői ülésben - vagy legalábbis nem vezetőként.Bár a Google-nek elég forrás áll rendelkezésére, hogy teljes autókat fejlesszen, erre csekély az esély. Sokkal valószínűbb az a forgatókönyv, hogy együtt fognak működni a nagy autógyártókkal, vagy a fejlesztés végén eladják a szoftvert. Időközben persze a hagyományos nagy autógyártók és a beszállítók (Bosch, Continental) is fejlesztik saját vezető nélküli modelljeiket. A Renault-Nissan vezérigazgatója például jelezte: reményeik szerint 2020-ra készen állnak saját fejlesztésű robotautójukkal.

A Videoton a 27. helyen a szerződéses elektronikai gyártók rangsorában

2014.04.28.
A közlemény szerint ugyanezen lista alapján a Videoton a negyedik az európai székhelyű elektronikai gyártási szolgáltató cégek között. Megjegyezték, hogy a most publikált 2013-as adatok alapján a Videoton egy-egy helyett lépett előre a világ, illetve az európai 50 legnagyobb forgalmú céget tartalmazó rangsorban. A listán közzétett adat szerint a cég tavaly 501 millió dolláros forgalmat bonyolított le.    A Videoton közleményében emlékeztet: már több mint tíz éve stabil résztvevője a világ top 30 cégének, illetve a vezető európai szolgáltatók közé tartozik a globális és dinamikusan növekvő iparágban.A megalakulásának 75. évfordulóját tavaly ünneplő Videoton a legnagyobb magyar, magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport. Az elmúlt négy évben dinamikusan nőtt, és ez várhatóan 2014-ben is folytatódik.A székesfehérvári székhelyű cégnek Magyarországon kilenc, Bulgáriában (Sztara Zagora) és Ukrajnában (Munkács) egy-egy telephelye van. Fő tevékenységei közé tartozik az elektronikai gyártás, a fém és műanyag alkatrészek előállítása és a komplett termékek összeszerelése. Fontos vevője többek között a Bosch, a Continental, a Suzuki, a Valeo, az Eaton, a 3M, az Emerson, a GE, a Braun, az Electrolux, illetve a Philips.Alkalmazotti létszáma meghaladja a 8500-at, konszolidált árbevétele 110 milliárd forint volt 2013-ban. Tavalyi eredménye a 2012-es nyolcmilliárd forintot érdemben meghaladta.

Interjú Németh Gábor Tamással, a Mercedes B-osztály alkotójával

2014.04.28.
Németh Gábor Tamás és a Mercedes - ezúttal Budapesten- Mit csinál egy fiatal formatervező a Mercedesnél? Kilincseket, tükröket, háromágú csillagokat rajzol, vagy nagyobb feladatokat is rábíznak?- A formatervezők csapatban dolgoznak, de a célunk természetesen az, hogy egy-egy modellt tetőtől talpig, vagy ahogy nálunk mondják, rendszámtól rendszámig megtervezhessünk. Ez hosszú folyamat, kis és nagyobb feladatokat egyaránt sikeresen meg kell oldani ahhoz, hogy megtaláljon egy ilyen, önálló modell megalkotásához vezető munka.A kép jobb szélén A magyarok a világ járműgyártásában című budapesti rendezvényen.- Van olyan Németh Gábor tervezte Mercedes, amely szembe jöhet velünk az utcán?- Olyan, amit az utolsó kifupogócsonkig én terveztem volna nincs, de a Kecskeméten gyártott B-osztály arcvonásai alapvetően az én kézjegyemet viselik. A legvégső, gyártásba kerülő változaton ugyan más is dolgozott, de fő vonalak az enyémek.- Mennyi szabadságot élvez a formatervező egy-egy konkrét modell megalkotásakor?- Azt kell mondjam, hogy meglehetősen keveset, de a jó dizájner a szűk keretek közt is megtalálja a maga lehetőségeit. Válasszuk külön a “zöld mezős”, vagyis nulláról induló modellfejlesztést a továbbfejlesztéstől. A B-sztály esetében az volt a nagy lehetőség, hogy a márkán belül egy teljesen új méretkategóriát alkottunk meg. A dizájner kezét ilyenkor nem köti meg az elődmodell formanyelve. Más a helyzet, ha létező modellt kell leváltani vagy felfrissíteni. Ilyenkor csak a lámpák, tükrök, kerekek, lökhárítók változnak.- Mennyire határolja be a tervező lehetőségeit a műszaki tartalom?- Centiméterre, néhol milliméterre. A padlólemez, a hajtáslánc, az ülések száma, és még sok-sok műszaki paraméter adott. Még a szélvédő dőlésszögét is meghatározza a “package”, a csomag, amit a formatervezők kapnak. Például ha a motorra turbót terveztek, akkor a motoháztetőn ennek helyet kell biztosítani. A jármű külsőjének a feladata tulajdonképpen az, hogy becsomagolja a műszaki tartalmat: műszaki és esztétikai értelemben is.- Hogyan került ilyen nagy nevű céghez, mint a Mercedes?- Ezt a magyar formatervezőket képző intézménynek, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemnek köszönhetem.  A formatervező tanszék korábbi vezetője, Stefan Lengyel professzor személyes kapcsolatai révén alakította ki az iskola és a Mercedes Benz együttműködését, melynek keretében a legtehetségesebb hallgatók egy-egy félévet gyakorlatként a csillagos márka fejlesztő központjában tölthettek. Így jutottam én is Németországba, ott végeztem a gyakorlatomat, ott készítettem a diploma munkámat. A dizájnerek közt folyamatosa a verseny, többen is megrajzolnak egy-egy modellt vagy részletet. Ebben a versenyben jól szerepeltem, jónak tartották a terveimet, és végül munkát ajánlottak. Így kerültem Selfingenbe, ahol most már hosszú évek óta dolgozom.- Mások előtt is nyitva áll a nemzetközi karrier lehetősége?- Azt gondolom, hogy a mai srácoknak már könnyebb dolguk van. Nekünk ki kellett vívni a megbecsülést, el kellett fogadniuk, hogy Kelet-Közép-Európából érkezett tervezők éppen olyan jók, sőt, talán néha még jobbak is mint a nyugatiak. A MOME és a Mercedes közötti együttműködés mára már olajozottan működik, és a mostani hallgatók úgy jöhetnek Németországba, hogy ott már vannak elismert, megbecsült magyar dizájnerek. Engem az a szerencse ért, hogy mentora lehetek ezeknek a fiataloknak, és sok örömöm van bennük, mert tehetségesek, és sikert aratnak a Mercedesnél.Jámbor Gyula

Önálló márkává válhat az Alfa Romeo

2014.04.28.
Az Automotive News értesülései szerint a Fiat-Chrysler konszern vezérigazgatója, Sergio Marchionne drasztikus lépésre szánta el magát az Alfa Romeo feltámasztása érdekében. Bár az olasz-amerikai cégcsoport vezetője csak május 6-án ismerteti konkrét terveit a márkával kapcsolatban, a sajtóértesülések szerint a patinás gyártót kivonnák a Fiat felügyelete alól, és önállóvá tennék, hasonlóan a Ferrarihoz és Maseratihoz. Ezután a Fiat-csoportba már csak a Fiat, Lancia és Abarth személygépkocsik tartoznának.Az Alfa Romeo feltámasztása természetesen elképzelhetetlen új modellek nélkül. Már gőzerővel fejlesztik az új típusokat, amelyek nagy része az újgenerációs, hátsó- és összkerékhajtás befogadására tervezett padlólemezre épül majd. Hat új modell bemutatását tervezik, ezek közül négy, egy crossover, egy nagyobb szabadidő-autó, egy felső-középkategóriás szedán és a Mazda MX-5 technikájára épülő Spider mutatkozhat be leghamarabb, már két éven belül. Az új modellekhez a Ferrari fejleszti majd a motorokat.Minden Alfa Romeo a Fiat olaszországi gyáraiban készül majd, amelyek jelenleg kapacitás-kihasználatlansággal küzdenek, ami évi 520 millió dollárjába kerül a Fiatnak.Az új modelleket Európán és Észak-Amerikán kívül a meglévő 1700 darab Jeep kereskedésben is árulni fogják. Az Alfa Romeo egyébként hivatalosan áprilisban tért vissza az Egyesült Államok piacára, amikor a New York-i Autószalonon is bemutatták a 4C sportautót.
Címkék: 

Kész az olcsó Volkswagen formaterve

2014.04.28.
A Volkswagen konszern állítólag véglegesítette az új olcsó márka első típusának dizájnját. Hans Demant projektvezető a Reuters riporterének elárulta a Pekingi Autószalonon, hogy jól haladnak a márka bevezetésével. „A koncepció és a dizájn készen van. Minden alkatrészt Kínában fogunk gyártani.”A Volkswagen igazgatótanácsa már zöld utat adott az olcsó almárka bevezetésének, amelynek első modellje 2016-ban jelenik meg, várhatóan kétmillió forint alatti alapáron. Egyelőre csak Kínában vezetik majd be a modellt, azonban ha sikeresnek bizonyul, akkor a világ más fejlődő piacai is kaphatnak belőle, például India, Dél-Amerika, a Balti-államok, Afrika, és Kelet-Európa is.Korábban az akadályozta a projekt kibontakozását, hogy gondot okozott a Volkswagen-minőségű alkatrészek előállítása és megtervezése ilyen alacsony költségszintek mellett.A Volkswagen az új márkájával a Dacia és más olcsó gyártók konkurense kíván lenni, emellett az is a célok között szerepel, hogy segítségével növeljék a részesedését a hihetetlenül gyorsan fejlődő kínai autópiacon, és hogy 2018-ra a világ legnagyobb autógyártójává váljon a csoport, megelőzve a GM-et és a Toyotát. 
Címkék: 

Az M1 közvetíti a német túraautó-bajnokság (DTM) idei szezonját

2014.04.28.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfői közleménye szerint a hétvégén, Hockenheimben rajtoló sorozat mind a tíz futamát élőben sugározza majd az M1.A közvetítések kommentátora Szujó Zoltán lesz.A szombati időmérő edzéseket az M2-n felvételről, 21.30 órás kezdettel tekinthetik meg a nézők, s a hétvégéken egy 20 perces, a DTM kulisszatitkairól szóló magazinműsort is leadnak majd.A DTM-ben az Audi, a Mercedes és a BMW autógyárak versenyautói szerepelnek. A 23 fős mezőnyben három korábbi Forma-1-es pilóta, a német Timo Glock, a skót Paul di Resta és az orosz Vitalij Petrov is szerepel.A magyar futamot június 1-jén rendezik a Hungaroringen.MTI
Címkék: 

Csökkenti a termelést brazíliai üzemeiben a Volkswagen

2014.04.28.
A német autógyár ezzel reagált arra, hogy csökkent a  forgalma a dél-amerikai országban. Májustól két brazíliai VW-gyárban, a Vitóriától délre, az  Atlanti-óceán partján fekvő Anchietában és a déli országrészben,  Curitiba tőszomszédságában lévő üzemben fogják vissza a termelést  úgy, hogy csökkentik a munkások egy részének munkaidejét. Brazil  sajtóértesülések szerint összesen 1300 dolgozót küldenek öt hónapos  kényszerszabadságra. Éves összevetésben több mint 8 százalékkal visszaestek a VW  eladásai Brazíliában az idei első három hónapban.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója