Bottas legyőzte Hamiltont, övé a szezon első pole pozíciója

2020.07.04.
A 30 éves pilótának ez pályafutása 12. pole pozíciója. Bottas mellől csapattársa, a címvédő és hatszoros világbajnok brit Lewis Hamilton startol majd, míg a harmadik rajtkocka Max Verstappené, a Red Bull holland versenyzőjéé lett. Kiváló időmérőt futott Lando Norris a McLarennel, és Sergio Perez a Racing Point volánja mögött. Előbbi a negyedik, utóbbi a hatodik helyről kezdheti majd meg a futamot. A Ferrari szempontjából beigazolódott a szakértők többségének a gyanúja, a maranellói istálló autója egyelőre nem tűnik igazán versenyképesnek. A monacói Charles Leclerc csak a hetedik, míg a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel csupán a 11. lett az időmérőn. Az idény első versenyhétvégéje szigorú egészségvédelmi intézkedések között és zárt kapuk mögött zajlik. Az elmúlt egy hétben több mint négyezer koronavírus-tesztet végeztek el a csapatoknál, és mindegyik negatív eredményt hozott. A 71 körös Osztrák Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.   A rajtsorrend: 1 Valtteri Bottas Mercedes 1m02.939s 2 Lewis Hamilton Mercedes 0.012s 3 Max Verstappen Red Bull/Honda 0.538s 4 Lando Norris McLaren/Renault 0.687s 5 Alexander Albon Red Bull/Honda 0.929s 6 Sergio Perez Racing Point/Mercedes 0.929s 7 Charles Leclerc Ferrari 0.984s 8 Carlos Sainz Jr. McLaren/Renault 1.032s 9 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 1.090s 10 Daniel Ricciardo Renault 1.300s 11 Sebastian Vettel Ferrari 1.267s 12 Pierre Gasly AlphaTauri/Honda 1.366s 13 Daniil Kvyat AlphaTauri/Honda 1.492s 14 Esteban Ocon Renault 1.704s 15 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1.752s 16 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 2.225s 17 George Russell Williams/Mercedes 2.228s 18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 2.236s 19 Kimi Raikkonen Alfa Romeo/Ferrari 2.285s 20 Nicholas Latifi Williams/Mercedes 2.818s  

A németek szerint nagyot zuhanhatnak idén az európai autóeladások

2020.07.04.
A szervezet azzal számol, hogy idén Németországban - Európa legnagyobb autópiacán - 2,8 millió új autót értékesítenek, ami 23 százalékos csökkenés tavalyhoz képest. A VDA adatai szerint Németországban az idei első hat hónapban 1 millió 210 ezer új autót adtak el, 35 százalékkal kevesebbet a tavalyi év azonos időszakához képest.

Hamilton és a Mercedes a harmadik szabadedzésen is az élen

2020.07.04.
Hamiltont - csakúgy, mint a pénteki gyakorlásokon - csapattársa, a finn Valtteri Bottas követte. Harmadikként a holland Max Verstappen (Red Bull), míg negyedikként a mexikói Sergio Pérez (Racing Point) zárt.    A monacói Charles Leclerc (Ferrari) a versenyhétvégén először jutott a legjobbak közé - ötödik lett -, viszont a második szabadedzésen negyedik német Sebastian Vettel (Ferrari) ezúttal csak a hetedik köridőt autózta. Miután a tréning közepén az újonc kanadai Nicholas Latifi (Williams Racing) autója a falnak vágódott, mintegy tíz percre félbeszakították a gyakorlást. A szervezők szombaton közölték: a június 26-tól csütörtökig tartó időszakban 4032 koronavírustesztet végeztek a spielbergi pályán - a pilótákon, a csapattagokon és a személyzeten -, és mindegyik eredménye negatív lett. A program 15 órától az időmérővel folytatódik. A koronavírus-járvány miatt az előzetesen tervezetthez képest csaknem négy hónappal később rajtoló szezon harmadik gyakorlását - ahogyan a tervek szerint az eddig bejelentett nyolc futam mindegyikét - zárt kapuk mögött tartották.     Eredmények, 3. szabadedzés (élcsoport):     --------------------------------------- 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:04.130 perc 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:04.277 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:04.413 4. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1:04.605 5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:04.703 6. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull-Honda) 1:04.725     pénteken:     2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:04.304 perc 2. Bottas 1:04.501 3. Pérez 1:04.945 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:04.961 5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:04.972 6. Lando Norris (brit, McLaren) 1:05.087     1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:04.816 perc 2. Bottas 1:05.172 3. Verstappen 1:05.418 4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1:05.431 5. Pérez 1:05.512 6. Norris 1:05.621     A további program:     ----------------- időmérő edzés 15.00     vasárnap: futam 15.10

Borsodnádasd - Értéket ápolni környezettudatosan is lehet. (2.rész)

2020.07.04.
fotó:facebook.com/pg/bnadasd Az interjú előző része itt olvasható. Aki Borsodnádasdon jár a városközpont környékén már most is felfedezhet egy érdekességet, ez a molnárkalácsház. Mesebeli helyszín ez, ahol olyan finomságok készülnek, amik nem csak a térségben, hanem Európában is egyedülálló kuriózumnak számítanak. A lemezgyárnak köszönhetjük az identitásunk fő alapját képező mostani elképzelésünket. A molnárkalács, és az ahhoz kapcsolódó hagyományokra gondolok itt, illetve magának a molnárkalácsnak a forgalmazására, hiszen a molnárkalács, mint termék egy borsodnádasdi találmány. A felvidékről ide települő szakmunkások hozták magukkal. Eredete elsősorban egyházi kötődésű mert az áldozó ostyához hasonló a termék, és az elkészítési módja. Esküvőkre és jeles alkalmakra sütötték, egy ollószerűen szétnyíló sütő formában, aminek az alapját a lemezgyári melléktermékek képzeték. Ennek köszönhetően szinte minden családnak volt saját sütővasa, ami megadja a hagyomány igazi néprajzi értékét. Jelenleg 45 különböző motívum van felkutatva és dokumentálva, ezt a helyi történészünk Sági Tibor kutatta föl. 2012-ben az UNESCO szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára is felkerültünk. Ennek a magasszintű elismerésnek köszönhetően indult be bennünk is egy gondolkodási folyamat, hogy ez egy magasrangú elismerés, amit fontos lenne ápolni, és átadni a jövő nemzedékének. A hagyomány szinte a megszűnés széléről lett újjá építve, mivel már alig sütöttek Borsodnádasdon molnárkalácsot, és sokszor a hulladékgyűjtéskor kerültek elő a sütővasak. A tudatos építő munkának köszönhetően mára sikerült elérni, hogy civilek kezdeményezésére a tavalyi évben elindult egy monárkalács sütő egyesület bejegyzésére való kérelem, 2007-től minden évben molnárkalács fesztivál is várja az érdeklődőket, kezdetben még csak 8 csapat sütött, most már 14 csapat süti a molnárkalácsot.   Így büszkén, több nemzedék is bemutatja, hogy mi ez a hagyomány, ahol a gombástól az erőspaprikásig át, diós, fahéjas és mézeskalácsos ízek is felkerültek a repertoárba. Időközben jutott eszünkbe, hogy megpróbálhatnánk nagyobb sorozatban gyártani és gyártásba hozni a terméket, hiszen így megteremthetnénk az anyagi alapot, ami a hagyomány tovább viteléhez szükséges, és az önkormányzat ez által egy vállalkozási tevékenységet is elindíthat, amivel helyi munkahelyeket teremt a lakosoknak. Gondolom a gyártáshoz szükséges gépek, illetve infrastruktúra megteremtése, illetve a gyártás beindítása is sok megoldandó nehézséggel, és feladattal járt. Leader pályázati forrásból és belügyminisztériumi forrásból, illetve az önkormányzat által biztosított támogatásból, és egy helyi civil egyesület a Jövő Borsodnádasdáért egyesület bevonásával 2015-ben tudott elindulni a molnárkalácsház mint gyártó üzem. Egy zsámbéki gépgyártó manufaktúra a Ziegler Bt. vállalta a molnárkalácsgyártó gép elkészítését. Ez egy olyan sütőgép volt, melyhez hasonlót még soha nem gyártottak, tehát nem lehetett egy már ismert „know how” alapján elkészíteni, ill. megvásárolni a gépet.  A cégnek sikerült megoldani ezt az akadályt és az általuk gyártott gép jelenleg is tökéletesen üzemel és folyamatosan gyártja a terméket vaníliás, mézes és fahéjas ízesítésben. Persze voltak nehézségek a kialakításnál, és az indulásnál például jegyző úr és jómagam felcser élelmiszeripari mérnökként végigkóstoltunk nagyon sok ízt, mire kialakultak a jelenleg is forgalmazott változatok. Az is érdekes tapasztalat volt, hogyan is kell vonalkódot generálni a termékhez és minden más ehhez tartozó feladat munka is sok időt, és energiát felemésztett.  Interjúnk utolsó részében az előremutató fejlesztésekről beszélgetünk majd polgármester úrral, és arról is, hogyan tervezik hasznosítani a megújulkó energiaforrást.  

Vonattal ütközött egy személyautó Ikrényben, meghalt a sofőr

2020.07.04.
Schreindler Ágnes elmondta, hogy a vonat mozdonya maga alá gyűrte az autót, és több méteren keresztül tolta. Rázó László, a vonalat működtető Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. szóvivője azt mondta, hogy a vonat Sopronból Budapestre tartott, az utasok közül senki nem sérült meg, őket vonatpótló autóbusszal vitték Győrbe. A helyszíni szemle és a műszaki mentés idején a vonatközlekedés szünetelt Győr és Enese között.
Címkék: 

Büntetett előéletűek többé nem vezethetnek magyar taxit

2020.07.04.
A szaktárca az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejti: a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosításával csökkenhet az utasok kárára elkövetett jogszabálysértések száma, javulhat a taxis szakma társadalmi megítélése, a szolgáltatások színvonala. A módosítás teljes körű ágazati támogatottsággal bír, a büntetlen előélet követelményének törvénybe iktatását a hatóságok mellett a taxis érdekképviseletek is szükségesnek tartják, szorgalmazták. A magyar utasok hathatós védelme mellett az intézkedés ahhoz is hozzájárulhat, hogy a külföldről Magyarországra érkező turisták ne a repülőterek, főpályaudvarok környékén működő taxishiénáktól szerezzék első benyomásaikat Magyarországról - tették hozzá. Az új szabályozás nem korlátozza indokolatlanul és aránytalanul a foglalkozás szabad megválasztásához kötődő alapjogot, hiszen kizárólag a szakma végzése szempontjából releváns bűncselekményeket sorolja fel - mutat rá a minisztérium. A közlekedési hatóság a jövőben a bűnügyi nyilvántartási rendszerből kérheti le a járművezetői igazolvány kiadásához szükséges adatokat, a kérelmezők adminisztrációs terhei így nem nőnek. A módosítás a jelenleg már érvényes, legfeljebb öt évre szóló személyszállítási igazolvánnyal rendelkező járművezetőket csak hosszabb távon érinti, nekik a következő igazolvány kiadásakor kell majd megfelelniük az előírásnak - jelezték.
Címkék: 

Ismert tv-sztár lett a Honda Jazz e:HEV márkanagykövete

2020.07.04.
Az eseményen Smudla István, a Honda Central Europe autóértékesítési vezetője és magyar piacért felelős igazgatója jelentette be, hogy Peller Mariannt, az RTL Klub Reggeli műsorvezetőjét kéri föl a Honda Jazz e:HEV márkanagyköveti posztjára. „Mariann, aki két kisfiú édesanyja, az elmúlt időszakban rendkívüli változáson, megújuláson ment keresztül, akárcsak a mi autónk. Személyében egy dinamikus, lendületes, hatékony, biztonságra törekvő, környezettudatos, családcentrikus és hiteles embert ismertünk meg. Büszkék vagyunk, hogy a mai naptól kezdve képviseli a Hondát” – mondta Smudla. „Három évvel ezelőtt lecseréltük az első, használtan vett kisautómat, és a férjem javaslatára vásároltam egy Honda Jazzt. Úgy repült el ez a három év az akkor új autóval, mintha egy szempillantás lett volna” – tette hozzá Peller Mariann. „Ma pedig itt állok boldogan, és azért bevallom, egy kis büszkeséggel, mert a Honda Magyarország úgy érezte, hogy én leszek a legalkalmasabb arca, az újonnan bemutatott, hibrid Honda Jazznek”. „Látszólag ugyanaz az autó, amivel három éve járok, de a valóság az, hogy olyan volt beleülni, mint egy űrhajóba. Hogy milyen lesz vezetni, és mi minden rejlik ebben a városi kisautóban, azt szép, sorjában megmutatom majd! Már csak azért is, mert elengedhetetlen szempont volt számomra a nagy belső tér, a pakolhatóság - két fiam van, alaptartozék náluk a bicikli és egy-két kard -, vagy az, hogy a telefonomat elfelejthetem, miután összekapcsoltuk az autóval, és így minden infó ott van, a hatalmas kijelzőn, az orrom előtt. És ezek még csak az én szempontjaim… Ma csak végtelenül boldog vagyok, és hálás!” – fejezte be a műsorvezető.
Címkék: 

Megszületett az FIA döntése a Mercedes trükkös kormányzásáról

2020.07.04.
Az angol Dual Axis Steering elnevezésből eredően DAS-nak rövidített rendszer lényege, hogy a versenyzők menet közben a kormány előre és hátra mozgatásával állítani tudják az első kerekek összetartását: kanyarban növelik, egyenesben csökkentik. Az FIA korábban jelezte, jövőre tilos lesz használni a DAS-t, miközben a 2021-re tervezett szabálymódosítások bevezetését egy évvel elhalasztották, azaz a következő esztendőben még az idei versenyautókat használják majd a Forma-1-ben. A Mercedes a februári teszteken már alkalmazta a DAS-t, de versenykörülmények között most van először lehetősége kipróbálni, amit Spielbergben, a pénteki szabadedzéseken meg is tett. A Red Bull azért óvott, mert véleményük szerint az eszközzel a pilóta meg tudja változtani az autó aerodinamikai tulajdonságait, állításuk szerint a DAS nem is a kormánymű, hanem a futómű része. A technikai ellenőrök azonban megállapították, hogy az eszköz szabályos, mivel az nem a futóműhöz, hanem a kormányműhöz tartozik. „A felügyelők véleménye szerint a DAS a kormánymű szabályos része, így kielégíti azokat a szabályokat, amelyek a futóműre és az aerodinamikára hatással lévő alkatrészekre vonatkoznak. Ennélfogva erre is vonatkoznak a kormányzásra alkalmazandó felfüggesztési szabályok hallgatólagos kivételei” – áll a felügyelők szombat éjjel 0:31 perckor kiadott állásfoglalásában. A döntés azt jelenti, hogy a Mercedes szombaton és vasárnap is használhatja a rendszert Hamilton és Bottas autójában.

Kilencen sérültek meg egy balesetben az M7-esen Siófoknál

2020.07.04.
A baleset reggel 6 óra után történt: egy Budapest felé haladó külföldi gépkocsi az autópálya 105-ös kilométerénél felborult - tudatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.  Győrfi Pál elmondta, hogy a balesetben egy nő meghalt, öten súlyosan, hárman könnyebben sérültek meg. Az egyik súlyos sérültet mentőhelikopterrel a székesfehérvári kórházba, a többieket a siófoki kórházba vitték - tette hozzá. A forgalmat Siófoknál a 65-ös főútra terelik, az autópályára Siófok-Sóstónál lehet visszatérni. A balesetről a katasztrófavédelem azt közölte, hogy egy kisbusz borult fel Siófok térségében; a város hivatásos tűzoltói megkezdték a műszaki mentést.  
Címkék: 

A Red Bull szerint Hamilton az esélyes, de ők is nyerhetnek

2020.07.04.
Attól függetlenül, hogy a brit világbajnokot tartja a favoritnak, a céljuk továbbra is a világbajnokság: “Lewis Hamilton az esélyes szerintem, megszerezheti hetedig bajnoki címét, de azt akarjuk, hogy Max Verstappen nyerje meg az első világbajnokságát. Emiatt idén elég nagy a nyomás rajtunk.” Szerinte az idei évben az lesz a legérdekesebb, hogy mivel nem tudni hány verseny lesz, a legelső futamtól jó teljesítményt kell nyújtani. A Red Bull jellemzően itt rontotta el a korábbi szezonokat: az év végére nagyon jól mentek, de képtelenek voltak egy szezont jól indítani. Reménykedésre adhat okot, hogy az alapesetben későbbre tervezett fejlesztéseket már most megtették, így egy jelentősen feljavított autóval indulnak. Kérdés persze, hogy a versenytapasztalat híján mennyire sikerülnek jól ezek a fejlesztések, amik nyilván a riválisoknál sem maradtak el.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója