Próbapereket indítanának budapesti közlekedési szakszervezetek

2014.09.11.
Az újság csütörtöki cikke szerint közjegyzői fizetési felszólítást küld a jövő héten a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének Szövetsége (VTDSZSZ) a Budapesti Közlekedési Vállalatnak (BKV), amennyiben nem kap érdemi választ a távolléti díj, illetve az ahhoz kapcsolódó bérpótlékok visszamenőleges elszámolását és kifizetését kérő levelére - erősítette meg a Népszabadság információit Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke, aki szerint a visszatartott munkabér összege több száz millió forintra rúghat.A BKV az elmúlt két évben legalább 6000 embernek nem fizethette ki a törvényesen járó bérpótlékot a távolléti időre. A több műszakban dolgozóknak többek között a szabadságuk idejére is jár a rendes beosztásuk szerinti bérpótlék, de információink szerint csak a távolléti díjat kapták meg, a bérpótlékot nem - mondta a lapnak Szabó István, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének (BTDSZ) elnöke. A szakszervezet becslése szerint a BKK közel 800 dolgozója kapott kevesebbet a távolléti díjak hibás elszámolása miatt 2012 nyarától.A BTDSZ felhívta a BKK figyelmét, hogy nemleges válasz, illetve az érdemi válasz elmaradása esetén bírósághoz fordul. A Népszabadság információi szerint a Jager István vezette Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete is levélben kért új elszámolást. A BKK sajtókommunikációs irodája a lap érdeklődésére ugyanakkor azt közölte, hogy "a BKK és a BKV Zrt. a távolléti díjak számítása során a munka törvénykönyve és a kollektív szerződés alapján jár el, a bérpótlékokat az előírásoknak megfelelően a távolléti díjban elszámolják
Címkék: 

Őszi premier: Peugeot 508

2014.09.11.
A megújult PEUGEOT 508 már a márka eljövendő modelljeinek emblematikus stíluselemével, a jellegzetes új hűtőráccsal készült. Új felszerelések is kerültek az autóba: érintőképernyő, tolatókamera és holttérfigyelő rendszer.A takarékosságot és a teljesítményt ötvözik a modell választékában szereplő Euro 6 motorok: a 2,0l BlueHDi 150 BVM6 mindössze 105 gramm CO2-t bocsát ki kilométerenként, ezzel méltán pályázik a szegmens legtisztább autója címre az azonos teljesítményszintű modellek között.A 2012 óta háromféle karosszériatípusban kapható 508 család most az új 2,0l RXH BlueHDi 180 EAT6 változattal bővül, amelyet 2014. szeptembertől kezdenek forgalmazni Európában.A PEUGEOT évtizedek óta jelen van a nagy túraautók szegmensében, a D kategóriában. A márka hírnevét és elismertségét hosszú idő óta a 4-és és az 5-ös sorozat modelljeinek sikere alapozza meg.Az európai járműpiacon (30 ország) ez a szegmens körülbelül 1.500.000 eladást képvisel évente, ennek 45 százaléka szedán, 55 százaléka kombi. A bevezetése, 2011 eleje óta mindkét karosszériatípusban kapható PEUGEOT 508-nak sikerült bekerülnie a szegmens legjobbjai közé. Egy olyan kategóriában, amelyben hagyományosan a prémium márkák dominálnak, bár a „generalista” márkák modelljei komoly versenyt jelentenek, és immár az európai eladások 50 százalékát képviselik.2012-ben a paletta a PEUGEOT 508 RXH HYbrid4 változattal bővült, amely egy teljesen új kínálatot képvisel az allroad túraautók szegmensében. Ami az RXH megjelenésével csupán egy piaci rést képviselt, mára az új modellek érkezésével gyorsan fejlődő kategória lett. Ebben a csúcskategóriás mezőnyben a PEUGEOT 508 RXH HYbrid4 továbbra is külön műfajt képvisel: a jellegzetes allroad formavilágot dízel-hibrid hajtáslánccal és sokoldalú felhasználási lehetőségekkel ötvözi, miközben a környezetvédelmi jellemzők terén a szegmens legjobbjaként ismerik el.

Vizsgálja a járműnyilvántartás kibővítését az NFM

2014.09.11.
Hazai autós szervezetek a tavaly bevezetett kilométeróra-nyilvántartási rendszer továbbfejlesztését, egy egységes központi járműtörténeti adatbázis bevezetését szorgalmazzák. Javaslatuk célja, hogy a használt járműveket vásárlók számára referencia adatbázis álljon rendelkezésre, amelyből lekérdezhetők a gépjárművek jellemző adatai. A fejlesztési tárca felidézte: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) által vezetett járműnyilvántartás 2013. január 1-jétől tartalmazza a gépjárművek időszakos vizsgálata során rögzített kilométeróra-állásokat.Mivel az időszakos vizsgálatot általában kétévente kell elvégeztetni, sok autónak még egyetlen ilyen adata sincs a rendszerben, és nagyon kevés gépkocsiról érhető el több, a tényleges futásteljesítmény alakulását visszakövethetővé tevő adat. A törvényi szabályozás alapján végzett adatrögzítés akkor tudja betölteni a funkcióját, ha az információk hosszabb időszakra hozzáférhetőek lesznek, akár a jármű teljes életét végigkísérik majd – hangsúlyozta az NFM.A vevők számára mindenképpen hasznos, ha egy adásvétel előtt hiteles információhoz juthatnak a gépkocsi előéletéről. Tájékoztatásukat szolgálja első lépésként a kilométeróra-állás rendszeres rögzítése a járműnyilvántartásban, amelyet a későbbiekben a biztosítási események és az érdemi javítások dokumentálása követhet – írta válaszában az NFM.Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is a tárca, hogy a minden üzemeltetési körülményre kiterjedő járműtörténeti nyilvántartás létrehozásának, működtetésének költség- és időigénye az így nyerhető információk hasznosságához képest aránytalanul nagy lehet. A további fejlesztések tartalmáról tehát csak minden részletre kiterjedő költség-haszon elemzés alapján lehet megalapozottan dönteni. A fejlesztési tárca vizsgálja a jogszabályok módosításának szóba jöhető lehetőségeit. Az NFM legkorábban az idei év végén befejeződő munka eredményeként teheti majd meg javaslatát a kormánynak – áll a minisztérium MTI-nek adott írásos válaszában. +
Címkék: 

Átszervezi gyártásirányítási rendszerét a Daimler

2014.09.11.
– Az átszervezést az egyre növekvő modellszám és gyártási darabszám teszi szükségessé – közölte szerdán közzétett indoklásában a Daimler arra hivatkozva, hogy a termelési rendszer komplexitása már meghaladja az egyes üzemek szintjén kezelhető mértéket.– A Daimler Mercedes-Benz személygépkocsi üzletága az idén 18 új modellt mutat be és 2020-ig 12 továbbit – közölte Markus Schäfer, a Mercedes-Benz gyártástervezési igazgatója. A Daimler törekvése a gyártásirányítás központosítására és az egyes üzemek autonómiájának a visszafogására összhangban van az autóiparra általában is jellemző törekvéssel a standardizálásra, illetve az egyes részegységek különböző modellek közötti megosztására. Egységes modulokkal a gyártók többféle gépkocsi modellt is elő tudnak állítani ugyanazon a gyártósoron, ami az alacsonyabb fejlesztési költségek mellett a termelési kapacitás jobb kihasználását is jelenti.A Mercedes termelési volumenének felfuttatása érdekében átszervezi gyártásának irányítását. Az eddig autonóm módon működő egyes üzemek ezentúl az alkalmazott technológia és az ott gyártott modellek alapján közös irányítás alá kerülnek. Minden egyes ilyen csoportot egy globális hatókörű igazgató vezet majd. – Eddigi gyártásirányítási rendszerünkben minden egyes üzem nagyjából autonóm módon működött – mondta Markus Schäfer. "Ezentúl helyszíntől függetlenül a termék-architektúra alapján közös irányítás alá tartoznak majd."A személygépkocsi gyártás öt különböző modul köré szerveződik. A legnagyobb ilyen modul, a hátsókerék-hajtású S-, E- és C-osztályú személygépkocsiké lesz. Ugyanígy egy modul alá tartoznak majd az elsőkerék-hajtású modellek, a SUV modellek, valamit a sportkocsik. A Daimler tervezett kapacitásbővítő beruházásait németországi üzemeire összpontosítja. A sindelfingeni üzemet egymilliárd eurós beruházással új modellek gyártására készítik elő. A brémai üzemben 750 millió eurós beruházással erősítik meg a Mercedes legnagyobb volumenű modellje, a C-osztály gyártását. A központi Stuttgart-Untertürkheim üzem pedig egymilliárd eurós termelésbővítő beruházást kap.

Külön sávot mindenkinek! Ez komoly?

2014.09.10.
Megértük már azt is, hogy van olyan autópályánk, amelyen egy irányban is három sávon lehet haladni, és nemcsak az emelkedős szakaszokon kiépített kapaszkodókon. Például a Székesfehérvárról Budapest irányában vezető M7-esen. Ez tényleg biztonságos, mert az eltérő sebességű járműveknek könnyebb az előzés, már ha mindenki betartja a jobbra tartási kötelezettséget. De nem tartja be.Övé a pálya? A szerző felvételeSokan úgy gondolják, hogy külön nekik épült kilométerenként 2-3 milliárd forintért a szélesebb szakasz. Ez nemcsak butaság, de veszélyes, ahogy az is, hogy már egyre többen előzik meg ezeket jobbról, mert a megengedettnél lassabban mennek a középső, de az sem ritka, hogy legbelső sávban. A tréfás az, hogy az ilyen helyzetekben nem őket, hanem a szabályosan jobbra tartókat, vagyis a külső sávban haladókat büntetnék jobban, ha ne adj isten gyorsabban haladnak, vagyis jobbról előznek.Egyre gyakrabban látni nevelő hatású manővereket, melyeknél a gyorsabban közlekedő és balról előző autós a manőver befejezése után demonstratívan kihúzódik a legkülső sávba, jelezve, hogy ott is lehet biztonságosan, sőt, biztonságosabban haladni. Hiába, mert a belsősáv-mániások 99 százaléka nem veszi észre magát, vagy úgy érzi, hogy neki jár ez a kiváltság. Ezzel a mentalitással akár 3,6 millió sávos utakat is lehetne építeni, hogy minden magyar rendszámos járműnek jusson saját, a hazánkba látogató külföldiekről nem is szólva. A beruházás költségét ki sem számolom, csak elképzelem, hogy az ilyenek miatt hogy nézne ki a magyar táj...Ennél beljebb már nem lehet menni az M7-esen... A szerző felvételewrittendocument.getElementById("sfbk").style.visibility="hidden";document.getElementById("sfbk").style.display="none";

Elkészült a hárommilliomodik MINI

2014.09.10.
A Mini szeptember 9-én ünnepelte, hogy a 2001-es indulás óta már hárommillió autót gyártottak az oxfordi gyárban és kétmilliót exportáltak a világ több mint 110 országába. A gyárban tartott ünnepélyen a BMW igazgatótanácsának több tagja is megjelent, például a gyártásért felelős Harald Krüger és Mini, BMW Motorkerékpárok és a Rolls-Royce márkákért felelős Peter Schwarzenbauer is. Csatlakozott hozzájuk Susan Kramer bárónő, a Brit Közlekedési Miniszter és Frank Bachmann, az oxfordi és a swindoni gyár igazgatója.A jubileumi, hárommilliomodik Mini egy ötajtós Mini Cooper S volt kék színben, Union Jack zászlót ábrázoló tetővel.„A Minit szoros kötelékek fűzik az Egyesült Királysághoz évtizedek óta. Az, hogy Oxfordban gyártjuk a Minit, jól mutatja az elkötelezettségünket a márka iránt, összhangban a mottónkkal, ami így szól: ’a gyártás követi a piacot.’ Oxford a központja az angliai Mini gyártásnak, a swindoni présüzemmel és a Birmingham mellett található Hams Hall-i motorgyárral karöltve” – mondta az ünnepélyen Harald Krüger.A 12 év alatt sok minden történt a Mini márkával, a korábban egy típusból álló választék mára jelentősen kibővült: az eredeti ferdehátú Miniből már a harmadik nemzedéket gyártják, emellett megjelent kombi (Clubman) a kabrió, az ötajtós ferdehátú, a Roadster, a Coupé, a szabadidő-autó (Countryman) és a szabadidő-autó kupé (Paceman) is. Csak az utóbbi kettő nem Angliában készül, hanem a hollandiai VDL gyárban, bármunkában.A BMW az ezredfordulótól kezdve 2,2 milliárd eurót fektetett be a Mini gyártásába, ami megtérülni látszik, ugyanis az Egyesült Királyság a Mini második, és a BMW negyedik legnagyobb piaca.
Címkék: 

Feltámadt a Honda HR-V

2014.09.10.
Nyolc évvel az eredeti HR-V gyártásának leállítása után támasztotta fel a Honda a sorozatot, a típus új generációja Japánban és Ázsia pár országában már kapható Vezel néven, de Amerikában is megjelent már HR-V-ként és Kínában is XR-V-ként.A Nissan Juke ellenfelének szánt kompakt szabadidő-autó a hamarosan érkező Jazz padlólemezére épül, amelyben a jó helykihasználás érdekében az üzemanyagtank az első ülések alatt kapott helyet. Ez azt jelenti, hogy a HR-V is megkapja a Civicből és a Jazz-ből már ismert felhajtható „mágikus” hátsó üléseket, amelyek lehetővé teszik magas tárgyak szállítását is, és lehajtott támlákkal a csomagtartó is teljesen sík, és jóval mélyebb, mint a hagyományos autókban.A motorválasztékról még nem szólt a sajtóközlemény, de valószínűleg a Civicből ismert 1,8 literes i-VTEC benzinessel, valamint a friss 1,6 literes turbódízellel jelenik majd meg a piacon az autó, de elképzelhető a friss fejlesztésű 1,5 literes i-VTEC benzinmotor és a rá épülő hibrid hajtás beépítése is.A világviszonylatban jól teljesítő Hondának mostanában nem megy jól Európában: a piaci részesedésük csak 1,2 százalék, ami azt jelenti, hogy nagyjából 140 ezer autót fognak idén eladni a kontinensünkön. Az új HR-V sokat lendíthet a japán gyártó európai eladásain, mivel a kis és kompakt szabadidő-autók szegmense növekedik a legjobban manapság.

Árverezik a Bechtel autópályaépítő Erdélyben hagyott munkagépeit

2014.09.10.
A kanadai Ritchie Bros társaság által szervezett árverésen az észak-erdélyi autópálya építésénél használt aszfaltgyárat, teherautókat, kotrógépeket, betonkeverőket, úthengereket és emelődarukat próbálnak értékesíteni. A keddi eseményen több mint száz üzletember vesz részt közvetlenül vagy internetes kapcsolaton keresztül Romániából, Magyarországról, az Amerikai Egyesült Államokból és az Egyesült Arab Emirségekből.Az árverés kikiáltási ár nélkül zajlik és a kanadai cég képviselői azt remélik, egyetlen nap alatt valamennyi munkagépen sikerül túladniuk. Az árverés szabályzata szerint a vásárlóknak október 8-ig kell elszállítaniuk a munkagépeket a Bechtel tordaszentlászlói telephelyéről.Az eredetileg 415 kilométer hosszúra tervezett Észak-Erdélyt átszelő autópályát 2012-ig kellett volna megépíteni, de a román állam 2003-ban előnytelen szerződést kötött az amerikai útépítő társasággal, amelyet többször módosítottak, majd 2013 májusában végérvényesen felbontottak.Az amerikai útépítő az Ártánd-Bors határátkelőt Brassóval összekötő pályából csak a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres Gyalu-Aranyosgyéres szakaszt építette meg, és a Bors-Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) közötti 64 kilométeres szakaszon végezte el a munkálatok mintegy felét.A román kormány illetékesei a nyár folyamán bejelentették, hogy az Aranyosgyéres-Marosvásárhely-szakaszon és a Bors-Berettyószéplak szakaszon folytatódik az észak-erdélyi pálya építése. 

Montezemolo elhagyja a Ferrarit

2014.09.10.
Montezemolo 1991 óta volt az olasz sportkocsigyártó elnöke, és 2014. október 13-án fogja elhagyni a vállalatot.„A Ferrarinak fontos szerepe lesz a Fiat-csoport részvényeinek a Wall Street-i tőzsdére történő bevezetésében” – írta Montezemolo a Ferrari honlapjára kitett nyilatkozatában. „Ez egy új és bonyolult fázist nyit meg, amit úgy érzem, hogy a Fiat-csoport vezérigazgatójának kell levezetnie.”„Egy korszak véget ért, ezért úgy döntöttem, hogy elhagyom az elnöki pozíciómat közel 23 csodálatos és felejthetetlen év után, és azokkal együtt, amiket a 70-es években Enzo Ferrari oldalán töltöttem” – tette hozzá a 67 éves vezető.„A Ferrari a legcsodálatosabb cég a Földön. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a vezetője lehettem. A lelkesedésemet és az elkötelezettségemet neki szenteltem az évek alatt. A családom mellett ez volt a legfontosabb dolog az életemben” – fejezte be Montezemolo.A pletykák szerint Montezemolo és Marchionne a Ferrari utcai divíziójának jövőjén és a Forma-1-es csapat gyenge szereplésén veszett össze. A Ferrari azért olyan fontos a Fiat-csoportnak, mert bár a konszern forgalmának csak 10 százalékát teszi ki, a profitjának viszont a 25 százalékát.Montezemolo azután vált a Ferrari elnökévé 1991-ben, hogy már sok pozícióban volt a Fiatnál. Vezetésével a Ferrari növelte forgalmát, profitját és hat egyéni és konstruktőri világbajnoki címet szerzett a Forma-1-ben. Montezemolo mellett Roberto Fedeli technikai igazgató is otthagyja a Ferrarit, ő állítólag a BMW-hez tart.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója