Két rendőrautó rohant egymásba, öten súlyosan megsérültek

2020.12.14.
Két rendőrautó is elindult a város Nyugati pályaudvarára, ahová verekedés miatt riasztották a rendőröket. Az egyik szolgálati autó civil volt, a másik a rendőrség szokásos jeleivel ellátva. Mindkét autó bekapcsolta a kék fényt és szirénát. Együtt ért a két autó egy kereszteződésbe, s összeütköztek. A két autóban öt rendőr ült, valamennyien súlyosan megsérültek, kórházba szállították őket. A verekedés helyszínére egy harmadik járőrkocsit riasztottak, ők intézkedtek a verekedőkkel szemben. Közülük négyen megsérültek, a verekedők ellen büntetőeljárás indult - írja a bild.de   Az összetört rendőrautó fotóját itt, a Bild oldalán nézheti meg.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mesél a szakértő – Törött volt, de megvették! Jó döntés?

2020.12.13.
Múlt hónapban volt egy érdekes esetünk. Bár látszólag semmi extra nincsen a történetben, mégis úgy gondoljuk, hogy érdemes röviden leírni, mert talán tanulságként szolgálhat használt autó vásárlás témában. Idős úriembertől Ügyfelünk egy Mazda 6 Wagon 2.0 átvizsgálására kért fel minket. A történet használt autós tündérmeseként kezdődik, a kocsit egy budapesti idős úr bocsátotta áruba. Na, nem itthon, hanem németországban, a mese elejét a kereskedő adta elő, de nem tűnt hihetetlennek. A 10 éves, benzines kombi óraegysége 140.000 km-t mutatott, ami rénézésre hihető is volt. Bár a kormányt láthatóan újrabőrözték ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy visszatekerték volna. Nagyon jó dolog az elektronikus szervizkönyv, de ezt sajnos semmilyen módszerrel nem tudjuk ellenőrizni, ha nem akarják. Szerencsére ebben az autóban ott volt német szervizben kinyomtatott szerviztörténet, amely tanúsága szerint az autóban kevesebb, mint 4.000 km-el ezelőtt elvégezték az időszakos karbantartást. Ezt alá is támasztotta az olaj színe a nívópálcán. Hibakód nincs, szépen megy a kocsi A diagnosztikai lekérdezés nem tartalmazott hibakódot, igaz, hogy japán kocsi lévén csak 8 vezérlőegységre láttunk rá a német műszerünkkel, ez egy német modellnél inkább 28 lenne. A kereskedés megengedte, hogy teljes, kb. 4-5 km-es próbautat tegyünk a kocsival. Ezalatt sem tapasztaltunk semmilyen kirívó rendellenességet, leszámítva, hogy enyhén oldalra húzott a kocsi. Ez a jelenség futómű beállítás, esetleg gumiabroncs hibát jelezhet. Előbbi egy műszeres beállítással elvileg orvosolható, utóbbit pedig a belépő szintűnek mondható gumiabroncsok is okozhatják. A műszer nem hazudik A használt autók vásárlás előtti átvizsgálásának mindig gerincét képezi a műszeres festékréteg vastagság mérés. Annyit a kereskedő előzetes tájékoztatása alapján is tudtunk, hogy a kocsi oldalelemeit korábban átfényezték. A mérés során azonban kiderült, hogy csak az ajtók és a sárvédők voltak javítva, hanem a baloldali C-oszlop és a baloldali küszöb hátsó része is. Ezek alapján egy korábbi nagyobb, oldalirányú ütközésre lehet következtetni. Egy tíz év körüli autónál a legritkább esetben számíthatunk arra, hogy gyári fényezésű elemeket találunk. Sokszor leírtuk, hogy a javítás nem is feltétlenül baj, inkább az okozhat problémát, hogyha a karosszéria merevségéért is felelős elemek, mint például a küszöb és az oszlopok sérülnek. Az autó bal hátsó küszöbrészén 500, a C-oszlopon 600 mikrométeres értékek voltak mérhetők. Ez a gyári vastagság tízszerese, tehát biztosak lehetünk abban, hogy jelentősebb defomrációt szenvedett a kocsi. Abban is biztosak lehetünk, hogy a javított karosszéria már nem rendelkezik, pontosan ugyanazokkal a paraméterekkel, mintha sértetlen volna. Szemrevételezés alapján azonban a fényezés felülete nem volt egyenetlen, az illesztések szépen futottak, a hézagok párhuzamosan álltak. A Megbízó döntése A vizsgálat végén a Megbízót a fent részlezett információkról tájékoztattuk. Emellé kellett beírni, hogy egyébként egy szervizelt, megkímélet és – Mazdák esetében fontos körülmény – rozsdamentes autóról van szó. Ügyfelünket két héttel a vizsgálat után kerestük fel telefonon. Ő tájékoztatott arról, hogy a vizsgálati eredmények mérlegelve úgy döntött, hogy a kocsi megéri a maga 2,5 millió Ft-os vételárát. Ha ránézünk a 2010-es kombi Mazda hatosok piacára, akkor azt látjuk, ez az ár a kínálat felső szegmensében van, azt gondolhatnánk, hogy ennyiért akkor a korábban nem sérült példányok mennek, de nem. Egyrészt 10 éves autóknál ritkaság az ilyen alacsony futásteljesítmény, jellemzően 170 ezer kilométer feletti példányok vannak hirdetve. Másrészt, mivel tisztességes iparosmunkának tűnik a javítás, joggal bízhat benne az ügyfél, hogy ez a tény nem jelent majd műszaki szempontból hátrányt a számára. Amikor elértem, éppen az autóban ülve kislányát várta az iskola előtt és sikerként számolt be a használtautó vásárlásról, amiben az átvizsgálással kapcsolatban már-már zavarba ejtő elégedettségének is hangot adott – köszönjük! Amire mégis költeni lehet Mivel műszakilag nem találtunk kivetni valót, és hitelt érdemlően igazolták, hogy szervizelték a kocsit, az azonnali költséghelyeket inkább az esztétikai hibák jelentik. Ilyen például az első vészhárítón látható kavicsnyomok fényezéssel való javítása, a baloldali ködfényszórókeret rögzítésének további vizsgálata, vagy esetleg cseréje, illetve a könnyűfém keréktárcsák perem- és fénysérüléseinek javítása. A gumiabroncsok profilmélysége a téli megfelelőség határa felett voltak még, kb. 5 mm volt mérhető. Bár a kínai abroncsok minősége nagyon sokat javult azóta, hogy jelen vannak a magyar piacon is, azért tavasszal érdemes lesz egy jobb minőségű abroncsra váltani, jövő télen pedig ugyanezt eljátszani a téli gumikkal is. Összeségében ez az autó nagyon felelt a vevő elvárásainak. Az ár pedig megfelelt a pénztárcájának. Az ügyfelünk tisztában volt saját anyagi lehetőségeivel, korlátaival és ennek megfelelően, ráadásul nagyon tudatosan hajtotta végre a használt autó vásárlást. Egy ilyen tudatos vásárló bölcsen rászánja a vizsgálat árát a folyamatra, mert tisztában van vele, hogy aki minden nap azzal foglalkozik, hogy használt autókat vizsgál át, az sokkal nagyobb valószínűséggel fedez fel hibákat és kockázatokat. A szakmában eltöltött évek alatt megszerzett tapasztalaton kívül pedig rendelkezésére állnak a (nem olcsó) műszerek, diagnosztikai berendezés és szoftver, amelyek a XXI. század járművizsgálataihoz elengedhetetlenek. További autós tartalmakért kövesd az Autószektor Facebook oldalát.

Verstappent nagyon lehet szeretni győzelmi nyilatkozata után

2020.12.13.
Max Verstappen (Red Bull) – 1. hely Nagyon élveztem ezt a futamot, de már a tegnapi időmérőt is. Jól rajtoltam, onnantól pedig folyamatosan figyelnem kellett a gumikra, de ez is ment, hiszen jó volt az autó egyensúlya. Mindent jól csinált a csapat, mindent jól csináltunk. Sokkal könnyebb kontrollálni a tempót, ha az első helyről indulsz. Ez megkönnyíti az ember életét. Nem volt gond a verseny alatt, volt, hogy forgalomba kerültem, de ezt leszámítva nagyon erős futam volt az egész csapattól. Kiélvezem a dobogót, aztán végre hazamehetünk! Valtteri Bottas (Mercedes) – 2. hely A Red Bull ma túl gyors volt. Meglepően gyors volt. Azt hittük, a futamon közelebb leszünk majd hozzájuk, de Max végig kontrollálta a futamot. Növelte a távolságot, amikor kellett. Mindent megtettem, de nem tudtam tartani a lépést. Egészen jó futam volt részemről, nem hibáztam, úgy érzem, többet nem tudtam volna kihozni az autóból. Legalább a csapattársam megelőztem, és régen álltam már dobogón is. Vannak még kötelezettségeim a jövő héten, aztán készülök majd a karácsonyra. Remélem, végre újra láthatom majd a családom, nem is emlékszem, mikor találkoztam velük. Aztán nulláról kezdjük majd az évadot. A csapat remekül dogozott egész évben, nagyon büszke vagyok, hogy megnyertük a bajnokságot. Lewis Hamilton (Mercedes) – 3. hely Nem panaszkodom! Nagyon nehéz heteim voltak, szóval csak örülök ennek a hétvégének. Nem voltam száz százalékos, nem ilyenre terveztük. Gratulálok a győzelemhez Maxnak. Nekem nagyon nehéz verseny volt, főleg fizikailag. Egész évben jó voltam ebben a tekintetben, de ma nem voltam a toppon. Szóval örülök, hogy vége. Köszönöm a csapatnak, hogy folyamatosan támogattak. Jó eredmény ez is, hogy mindketten dobogóra állhatunk. Fizikailag sosem voltam még ennyire kimerült egy futam után, de nézzük a jó oldalát, végigbírtam a futamot. A múlt héten nem hittem, hogy itt lehetek, szóval hálás vagyok, hogy egészséges lehetek, és már várom, hogy még erősebb legyek a folytatásban. Aztán visszatérek én is az edzésekhez, oda, ahol fizikailag eddig voltam. A Red Bull most túl gyors volt, nagyon jó munkát végeztek. Jó látni, hogy most Alexander (Albon) is tartotta a lépést. Két csapat harcolt most, a sportnak pedig erre van szüksége. Remélem, 2022-ben tényleg könnyebben követhetjük majd egymást. Mert most eléggé unalmas futam volt nézői szempontból. Ha közel kerülünk az előttünk haladóhoz, csúszkálni kezd az autó a turbulens levegő miatt. Reméljük, ez változik. És persze jó gumik is kellenek majd ehhez. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Négyezer autót emelnek ki a tenger fenekéről - videóval

2020.12.13.
2019 szeptemberében a Golden Ray teherszállító hajó elsüllyedt a Saint Simon-szorosban, néhány mérföldre a georgiai Brunswick kikötőjétől, fedélzetén több mint 4000 autóval. A baleset okainak feltárására részletes vizsgálat indult. A végkövetkeztetés: a hajó berakodásakor nem vették figyelembe az egyensúlytartási követelményeket. A hajó menet közben instabillá vált és megdőlt, majd rakományával együtt beleborult a tengerbe. Egy év után megkezdődtek a roncs kiemelési műveletei. Ehhez először egy hatalmas úszóhidat, illetve darut építettek, amely megemelte a hajótestet. Ezt követően darabokra vágták a hajótestet, amit egy elképesztő méretű vontatólánccal visznek majd partra darabokban. A művelet során kiemelik azt a 4 ezer autót is, mely a hajó rakománya volt egy évvel ezelőtt. A kiemelés meglehetősen durva művelet, így annak várhatóan áldozatául esik majd jónéhány olyan autó, amely épp a lánc útjába kerül. A hajó kiemeléséről készült videó ezen a linken nézhető meg: https://youtu.be/LpWuRGa1KM8 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Két óra múlva bizonytalan időre lezárják a Rákóczi hidat

2020.12.13.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén. Lezárják és kiürítik: 2020. december 13-án 18 óra 30 perctől visszavonásig a Budapest IX., XI. és a XXI. kerületben a Rákóczi hidat – a Soroksári utat a Vágóhíd utcától – a Máriássy utat a Mester utcától – a Könyves Kálmán körutat a Mester utcától – a Kvassay Jenő utat a Gubacsi úttól a Hentes utcáig – a Weiss Manfréd utat a Védgát utcától – a Kopaszi gátat – és a Duna érintett szakaszát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Abu-Dzabi Nagydíj - Verstappen nyerte az idény utolsó versenyét

2020.12.13.
 A 23 éves pilóta idei második, pályafutása tizedik futamán diadalmaskodott. Verstappen mögött a két Mercedes, a finn Valtteri Bottas és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton végzett a második, illetve a harmadik helyen. Az F1 előzetes versenynaptára szerint a következő idény március 21-én Ausztráliában rajtol - a Magyar Nagydíjat augusztus 1-én rendezik -, és december 5-én ugyancsak Abu-Dzabiban zárul. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Frontális karambol, tűzoltók mentik a roncsokba szorultakat

2020.12.13.
Frontálisan ütközött össze egy személyautó és egy kistehergépkocsi a Gyulakeszi és Káptalantóti közötti útszakaszon. A baleset következtében mindkét autóba beszorult egy ember, akiket a balesethez riasztott badacsonytomaji hivatásos és tapolcai önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítanak ki a járművekből. Az egységek a társhatóságokkal közösen dolgoznak a helyszínen, amelyet teljes szélességében lezártak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A simlis román azt hitte, ezzel átveri a magyarokat

2020.12.13.
Egy román férfi jelentkezett kilépésre 2020. december 12-én 7 óra 30 perckor egy francia honosságú személyautó vezetőjeként Nagylaknál. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a BMW X6 típusú gépkocsi alvázszámát és típusmatricáját meghamisították, az eredeti adatok alapján a járművet a német hatóságok körözik. A sofőrrel szemben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett, valamint orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Makói Rendőrkapitányságon. A nyomozók a 7 millió forint értékű SUV-t lefoglalták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója