Két durva baleset egy órán belül - mentőket és tűzoltókat is riasztottak

2020.12.10.
Délután, 16 óra előtt néhány perccel két személyautó ütközött össze a 83-as főút győrszemerei szakaszán, a Győri úton. A helyi önkéntes tűzoltók áramtalanítják a járműveket. A balesethez riasztották a győri hivatásos tűzoltókat is. Az érintett útszakaszon forgalmi akadályra kell számítani. Nem egészen egy órával később lesodródott az úttestről, és egy fának csapódott egy személyautó Üllő és az Ócsa közötti úton. A balesethez a monori hivatásos tűzoltók vonultak ki. Az egység áramtalanította a járművet. A helyszínre érkeztek a mentők is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Különleges legénysége lesz az amerikai Hold-missziónak

2020.12.10.
A kiválasztott űrhajósok névsorát Mike Pence amerikai alelnök ismertette a Nemzeti Űrtanács találkozóján a floridai Kennedy Űrközpontban - írja a BBC. A 18 asztronauta között vannak olyanok, akik már jártak a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) és olyan újoncok is, akik még sosem voltak az űrben. A szerdai rendezvényen felszólaló Jim Bridenstine, a NASA igazgatója elmondta, hogy ez csupán az első csoportja az Artemis program asztronautáinak. Az amerikai űrügynökség azt tervezi, hogy 2024-ben egy férfit és egy nőt juttat a Hold déli sarkára. Ez lesz az első alkalom 1972 óta, hogy ember érkezik a Holdra. Bridenstine szerint a NASA célja fenntartható jelenlétet létrehozni a Holdon, beleértve egy holdbázis megépítését. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Lefülelték - ez vár a Budán rodeózó rendőrre

2020.12.10.
Kedden járta be az internetet az a videó, amely a budapesti Hegyalja úton készült, és az látható rajta, hogy egy rendőrautó sofőrje rövid időn belül több szabálytalanságot is elkövetett, és kis híján balesetet is okozott. Először egy stoptáblát hagyott figyelmen kívül, ami miatt egy másik autósnak vészfékeznie kellett, majd egy tilos jelzésen hajtott át. A Bp-i Autósok közösségi oldala, amely a videót posztolta, most azt írja, fegyelmi eljárás indult a szabálytalanul közlekedő rendőr ellen. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Alig van, aki cascót akar kötni

2020.12.10.
A szervezet ennek okát az új autók piacának visszaesésében látja. A Mabisz közleményében felidézte, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján szeptember végén mintegy 996 ezer casco szerződést tartottak nyilván. Magyarországon a teljes gépjármű-állománynak csak a 21,3 százalékára kötöttek casco biztosítást. Ebben az alacsony arányban szerepet játszik az is, hogy a hazai személygépkocsik átlagos kora magas, 14,4 év, casco biztosításokat pedig jellemzően új, illetve fiatalabb autókra kötnek - jelezte a szövetség. A magyarországi casco állománya alig több mint egyhatoda a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) állományának, míg díjbevétele meghaladja a kgfb díjbevétel 40 százalékát. A lecsökkent lakossági autóhasználat miatt az idei második negyedévben alacsonyabb volt a bruttó kárráfordítás a tavalyinál, az első és a harmadik negyedévben ugyanakkor magasabb, így nem várható, hogy az év egészében jelentősen alacsonyabb lesz a kárkifizetés az előző évinél - közölte a Mabisz, hozzátéve, hogy a gépjárműalkatrészek ára és a szervizek növekvő munkaerő-költségei önmagukban is növelik az autós biztosítások kárráfordításait. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

„Az én munkám akkor ér véget, amikor az elégedett ügyfeleink újra Continental abroncsot választanak”

2020.12.10.
Röviden összefoglalva ezt szűrhetjük le a vállalat munkatársaival készített interjúkból, amelyek közül az egyiket most megosztjuk olvasóinkkal. Kátai Alexandra regionális értékesítés támogató specialistaként dolgozik a budaörsi Continentalnál. A képre kattintva videón is megnézheti és meghallgathatja Kátai Alexandrát. A Continentalnál 2017-ben kezdtem el dolgozni. Egy átlagos munkanapomat általában a teendőim áttekintésével indítom, amiket aztán priorizálok, felkészülök azokra a szinkronizációs meetingekre, projektekre, amiken a kollégáimmal együtt dolgozom. A nap további része pedig abból áll, hogy az egyéni feladataimnak teszek eleget, amik alapvetően a döntéselőkészítést szolgálják különböző kimutatásokkal, elemzésekkel. Mit szeret leginkább a munkájában? A családom szerint meglehetősen racionális vagyok, és szeretek a lényegi dolgokra koncentrálni, ami a munkámban kifejezetten előny. Az álmodozást meghagyom azoknak a kollégáimnak, akiknek ez sokkal jobban megy. Éppen ebben a komplexitásban rejlik a Continental sikere, hogy sokan dolgozunk együtt, különféle területeken, sokféle látásmóddal. Miért jó egy nemzetközi vállalatnál dolgozni? A Continental valódi előnyöket és lehetőségeket kínál számunkra, mert nem csak hazai, de nemzetközi szintű ismeretekre is szert tehetünk. A nemzetközi kollégákkal is megoszthatjuk a tapasztalatainkat, illetve, ha elakadásunk van ők is szívesen segítenek. Ez egy nem mindennapi csapat, és egy nem mindennapi lehetőség. Mi jelenti a legnagyobb motivációt a munkája során? Büszkeséggel tölt el, hogy egy olyan vállalatnál dolgozom, amely azért küzd nap mint nap, hogy kevesebb baleset történjen az utakon. Ebben a gumiabroncsoknak kiemelt jelentőségük van, hiszen ez jelenti az egyetlen kapcsolatot a gépjármű és az útfelület között. Úgy gondolom, hogy a munkámmal erősen hozzájárulok ahhoz, hogy a prémium abroncsok által nyújtott minőség, és ezáltal a magasabb fokú közlekedésbiztonság minél több emberhez eljuthasson. Ajánlaná ismerőseinek a Continentalt, mint munkahelyet? Mindenképpen, ugyanis amikor a Continentalt választottam munkahelyként, azt gondoltam, hogy sokat tudok róla, de valójában már az első időszakban meglepetés volt a valóban rugalmas munkaidő, a családias környezet, a versenyképes juttatási csomag. A mindennapokban pedig újra és újra lenyűgöznek a kollégáim támogató hozzáállásukkal, a csapatépítők a fergeteges hangulattal, a tréningek pedig a mély és összetett tudásanyagukkal. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Jónak lenni jó! – Különleges, Forma-1-es felajánlással csatlakozott a Hollóházi Porcelánmanufaktúra

2020.12.10.
A Jónak lenni jó! kampány idén az Együtt az Autistákért Alapítványon keresztül autista gyerekeket és családjukat segítő diagnosztikai és terápiás centrum létrehozásához gyűjt támogatást. A kezdeményezéshez a Hollóházi Porcelánmanufaktúra Kft. is csatlakozott egy különleges Forma-1-es trófea felajánlásával. Az 1989-ben rendezett Formula-1 Magyar Nagydíját Nigel Mansell nyerte meg 25 másodperces előnnyel a legendás Ayrton Senna előtt. Akkor a győztesnek járó trófeát a Hollóházi Porcelánmanufaktúra készítette el, kifejezetten a nyertesnek formázva. Egy évvel ezelőtt a manufaktúra úgy döntött, néhány példányban kiadják a replikáját és megkérték Nigel Mansellt, hogy a certifikátot lássa el saját kézjegyével. Az akció sikerrel járt, a Forma-1-es világbajnok versenyző minden legyártott darabhoz kiállított egy saját kézzel aláírt igazolást arról, hogy a váza megegyezik az általa elnyert díjjal. A Hollóházi Porcelánmanufaktúra ennek a trófeának egy példányát ajánlotta fel – a hozzá tartozó certifikáttal, Nigel Mansell aláírásával – a Jónak lenni jó! számára. Az alkotás értéke 792 ezer forint. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tűz keletkezett egy villamos kerekénél, beállt a Hungária körút

2020.12.10.
Azt írták, hogy csak kisebb tűz volt egy villamos kerekénél, amit a fővárosi hivatásos tűzoltók eloltottak. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt írta a Facebookon, hogy az 1-es villamos helyett pótlóbusz jár a Népliget és a Lehel utca között, mert meghibásodott egy jármű. (A fotó illusztráció) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Különleges festést kapnak a hétvégi futamra a Mercedesek

2020.12.10.
Egy roppant eseménydús és zsúfoltsága miatt roppant fárasztó szezont készül lezárni a királykategória az előttünk álló hétvégén, hogy aztán megkezdje a jól megérdemelt téli pihenőt. A megterhelő szezon kapcsán több csapatvezető és versenyző is köszönetet mondott már a dolgozóknak, akik lehetővé tették, hogy végig tudják csinálni ezt a nem mindennapi menetet. A Mercedes most versenyautója fényezésének módosításával (azt egyelőre nem tudjuk, milyen mértékű változtatásra kell számítani) is tisztelegni szeretne dolgozói előtt: szombaton és várnap már olyan autókat küldenek pályára, melyen minden alkalmazott neve fönn lesz. Ezt a csapatfőnök, Toto Wolff jelentette be az istálló hivatalos futamelőzetesében. „A hétvégén egy nagyon különleges meglepetésünk lesz a csapattagok számára” – kezdte az osztrák szakember. „Szombaton és vasárnap egy kicsit más fényezést használunk majd, hogy tisztelegjünk Brixworth és Brackley dolgozóinak elkötelezettsége és elszántsága előtt.” „Ebben az évben mindenki nagyon keményen dolgozott és folyamatosan magasabbra tette a lécet egy elképesztően intenzív szezon során. Reméljük, ez a gesztus valamilyen módon megmutatja majd, mennyire elismerően tekintünk az összes résztvevőre” – tette hozzá. A Mercedes számára egyébként is emlékezetes marad az évad, hiszen tovább folytatódott a 2014 óta tartó sikersorozat, sőt a csapat újabb rekordokat döntött. Náluk hosszabban senki sem dominálta még az F1-et, ami pedig az egyéni sikereket illeti, Lewis Hamilton idén döntötte meg Michael Schumacher futamgyőzelmi rekordját, és ért őt utol a világbajnoki címek tekintetében is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Musk malőrje, felrobbant a SpaceX rakétája - videóval

2020.12.10.
Az 50 méter magas és 9 méter széles monstrumot a cég texasi indítóállomásáról bocsájtották fel. Több kilométert megtett, amikor hat és fél perccel a start után, a visszatéréskor felrobbant. Ez a rakétatípust arra tervezik, hogy embereket és 100 tonna rakományt el tudjon juttatni a Holdra és – idővel – a Marsra. Eredetileg már kedden kipróbálták volna a prototípust, ám a start előtt 1,3 másodperccel leállt az indítás, mert hajtómű-meghibásodást jeleztek műszerek és automatikusan törölték a startot. A Csillaghajó a tizenharmadik prototípus, amelyet a világ egyik leggazdagabb üzletemberének, Elon Musknak a  vállalata épített, de a korábbi modelleket vagy csak a földön tesztelték, vagy pedig egészen alacsony, néhány száz méteres magasságig emelkedtek. A videó itt tekinthető meg: https://youtu.be/1uP6-Ix5zZ4 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Masszív áremelés a Teslánál

2020.12.10.
A német vásárlók számára jelenleg 81.990 euróért ajánlják a Model S-t, a Model X-ért pedig 90.990 eurót kérnek az amerikaiak. Mindkét modell ára körülbelül 5.000 euróval alacsonyabb volt nemrégiben. Hasonló emelkedés tapasztalható európaszerte, így a Tesla modellek európai árai jelentősen magasabbak lettek, mint az amerikai árak.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója