Magyar almaszedőt gázolt el egy traktor Ausztriában

2020.10.22.
A baleset Ausztria Stájerország tartományában történt, Urscha településen, egy almás kertben. A traktor pótkocsival – megrakott almaládákkal – éppen gurult a lejtős terepen lefelé, amikor eddig tisztázalan okból a magyar férfi a traktor alá csúszott. A jármű hátsó abroncsa áthajtott a magyar munkáson. A rendőrségi jelentés szerint csigasérüléseket szenvedett és kórházba szállították. A traktort vezető 65 éves férfi alkoholtesztje negatív lett – írja az osztrák közszolgálati televízió honlapja.    
Címkék: 

Most akkor kötelező vagy sem a mentődoboz az autóban?

2020.10.21.
A mentődoboz már évtizedek óta vitatéma. Sokan úgy gondolják, semmi értelme, és csak az autósok bosszantása, amikor a rendőr számon kéri. Szerintük csupán a tulajdonosok pénztárcájának megfejésére találták ki azt a szabályt is, hogy az elsősegélycsomagnak általában 3 évnyi szavatossága van, utána le kell cserélni. Utánanéztünk, valójában mi kötelező, mi nem. Illetve annak is, mit tartalmaz és mire jó Pandora szelencéje, vagyis az autós elsősegélycsomag. "B" típusú egészségügyi csomag gépjárművekhez Steril gyorskötöző pólya (10 cm x 5m): 4 db Steril gyorskötöző pólya (5 cm x 5 m): 2 db Steril hajtogatott mull (50 cm x 80 cm): 3 db Steril mull-lap (6 cm x 6 cm / 100 lap): 2 db Vágott mullpólya, egyenként csomagolt (10 cm x 5 m): 4 db Ragtapasz (1.25 cm x 5 m): 1 db Háromszögletű kendő: 2 db Fóliakesztyű 1 pár: 1 db Ragtapasz (6 cm x 10 cm): 2 db Biztosítótű: 4 db Olló: 1 db Fertőtlenítő oldat (30 ml): 1 db vagy fertőtlenítő párna: 6 db Kéztisztító fertőtlenítő lap: 4 db Higiénikus arcmaszk (lélegeztetéshez): 1 db Gumis sebészeti szájmaszk: 1 db Elsősegélynyújtás képekben: 1 db A mentőládát új kocsi vásárlásakor az autóval együtt adják. Azonban használt jármű esetében érdemes meggyőződni arról, az előző tulajdonos hiánytalanul megőrizte-e a doboz tartalmát. Mindamellett a kötszerek szavatossággal rendelkeznek, így a mentődoboznak lejárati ideje van. A KRESZ előírásai a kétkerekű járművel közlekedőket is érintik. Motorkerékpár, segédmotor, motoros tricikli és oldalkocsi nélküli motorkerékpár esetében az „A” elsősegélydoboz használata kötelező. De már biciklisták számára is létezik a piacon kis kiszerelésű csomag. A vázhoz egyszerűen rögzíthető táska a legszükségesebb felszerelést tartalmazza. A kis helyigényű, praktikus tasaknak azok is hasznát veszik, akik szeretnek kirándulni és a szabadban sportolni. A mentőcsomagokat az alábbiak szerint kategorizálják. A – motorkerékpár, segédmotor, motoros tricikli, oldalkocsi nélküli motor B – autós egészségügyi doboz 9 főig C – 9 fő felett Hajó – 1-30 fő Igen ám, de mi történik, ha nincs. Kérdéseinket feltettük a legilletékesebbnek, az ORFK-nak. Íme a válaszok. Vigyázat, jogi nyelvezet következik, de a lényeg érthető lesz. - Létezik, hogy a mentődoboz kötelező, de ha valakinek rendőri ellenőrzéskor nincs a kocsijában, akkor nem büntetik meg? A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 5. § (1) bekezdés c) pontja arról rendelkezik, hogy a közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, amelynek műszaki, biztonsági és környezetvédelmi jellemzői megfelelnek a jogszabályban meghatározott feltételeknek. Ugyanakkor a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM-rendelet (a továbbiakban: KöHÉM-rendelet) 106. §-a által előírt, a járműveken készenlétben tartandó elsősegélynyújtó felszerelés a jármű tartozékaként értelmezhető. Ebből következően az elsősegélynyújtó felszerelés hiánya nem alapozza meg a jármű közlekedésben való részvételének tilalmát, így nem is szankcionálható. - Ha ez így van, mi értelme a "kötelező" megfogalmazásnak? A KöHÉM-rendelet 106. §-a előírja, hogy (bizonyos) járműveken készenlétben kell tartani elsősegélynyújtó felszerelést. Ugyanakkor ezen kötelezettség elmulasztásához nem mindenesetre, hanem csak bizonyos körülmények fennállása (közlekedési balesetnél hiánya) esetére társított szankciót a jogalkotó. - Van-e olyan életszerű gyakorlat, amikor mégis kiszabnak büntetést a mentődoboz hiánya miatt? Mekkora ilyenkor a büntetési tétel? Igen. A KRESZ 58. § (1) bekezdése kimondja, hogy a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani, és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni. Ugyanezen szakasz (5) bekezdése pedig arról rendelkezik, hogy a személyi sérüléssel járó baleset esetében a balesettel nem érintett járművek vezetői is kötelesek tőlük elvárható segítséget nyújtani. A jármű vezetője a segítségnyújtáshoz a járművön készenlétben tartott elsősegélynyújtó felszerelést köteles használni, illetve a segítségnyújtó rendelkezésére bocsátani. A fentiekből az következik, hogy ha egy közúti baleset során akár az érintett, akár az abban nem érintett jármű vezetője nem tudja az elsősegélynyújtó felszerelést használni, vagy rendelkezésre bocsátani, mert azt – a KöHÉM-rendelet előírásával ellentétben – nem tartja készenlétben, akkor megsérti a KRESZ 58. § (5) bekezdésében foglalt kötelezettséget. Ez a jogsértő magatartás megvalósítja a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) 224. §-ában foglalt közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértést, amelyért figyelmeztetés alkalmazható, vagy helyszíni bírság, illetve pénzbírság szabható ki. A bírságok mértékét a Szabs. tv. tartalmazza. - Büntetik-e, akiknek van mentődoboz a kocsijában, de lejárt a szavatossága, ami 3 év? Az elsősegélynyújtó felszereléssel szemben támasztott követelményeket a KöHÉM-rendelet 106. §-a tartalmazza. A lejárt alkalmazhatósági idejű elsősegélynyújtó felszerelés a hivatkozott jogszabályi helyben foglaltaknak nem felel meg, ezért olyannak kell tekinteni, mintha nem is rendelkezne vele a járművezető, így a 3. kérdésre adott válaszban foglalt esetben büntetés szabható ki a jármű vezetőjével szemben. - Büntetik-e azt a sofőrt, aki azért nem tud segítséget nyújtani baleset esetén, mert nincs mentődoboza? A választ a 3. kérdésre adott válasz tartalmazza. - Büntetik-e azt a sofőrt, akinek van mentődoboza, de azért nem tudott segítséget nyújtani egy baleset sérültjének, mert fogalma sincs, mire kell használni a mentődoboz tartalmát? Az a járművezető, aki valamely járműkategóriára vezetési jogosultságot szerzett, az kötelezően részesült elsősegélynyújtó ismeretekben, amiből vizsgát is kellett tennie. Ennek alapján minden járművezetőtől elvárható, hogy tisztában legyen az elsősegélynyújtó felszerelésben lévő eszközök használatával. Ez azt is jelenti, hogy amelyik járművezető a kérdésben foglaltakra hivatkozik, az a tőle elvárható magatartást nem tanúsítja, tehát jogsértést követ el.

Mennyit keresnek a Lada gyár munkásai?

2020.10.21.
Eszerint a Ladákat is előállító Volgai Autógyárban, mely Oroszország legnagyobb személygépkocsi-gyártója, a munkavállalók átlagos fizetése csaknem 42 ezer rubel (kb. 170 ezer forint). Ez nemcsak a gyárnak otthont adó Togliatti város, hanem az egész Szamara régió átlagánál is több. A fizetésekről szóló adatokat a gyár vezetése és a szakszervezetek közötti bértárgyalások előestéjén hozták nyilvánosságra. A legfrissebb információk szerint 2020 első hat hónapjában az AvtoVAZ munkavállalóinak hivatalos átlagfizetése 41 876 rubelt tett ki. Ez az előző évhez képest csaknem 3 ezer rubeles bérnövekedést jelent. Összehasonlításképpen, Togliatti ipari körzetében az átlagfizetés 35 200 rubel, a várost magában foglaló Szamara régióban pedig 39 427 rubel. A Lada.Online portál statisztikákat közölt az üzemi bérek 2014 óta bekövetkezett változásairól. Eszerint hat évvel ezelőtt a havi fizetés 28 271 rubel volt, 2018-ban pedig 41 500 rubel. Kiderült az is, hogy 2014 óta másfélszeresére nőtt a társaság dolgozóinak jövedelme. 2019 közepén az AvtoVAZ hét százalékkal emelte meg a fizetéseket. A bérek megállapításánál általában a megélhetési költségeket és az üzem termelési teljesítményét veszik alapul. Ami a teljes Oroszországot illeti, Moszkvában 300 ezer forint körüli az átlagbér, míg országos szinten ennek nagyjából a fele.  

Két nap, 88 szabálysértés a budapesti buszsávokban

2020.10.21.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya az elmúlt időszak tapasztalatai és a Budapesti Közlekedési Központ jelzése alapján akciósorozatot tartott a fővárosban a buszsávokban szabálytalanul közlekedő és parkoló járművek kiszűrésére. A buszsávot szabálytalanul használó járművezetők akadályozzák menetrend szerint közlekedő autóbuszok és trolibuszok haladását, ezzel sokszor indokolatlan sávváltásra kényszerítve a buszvezetőket.    Képünk illusztráció! A közlekedési rendőrök a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság munkatársaival közösen végrehajtott akcióban két nap alatt 88 szabálytalanságot észleltek; a rendőrök 81 esetben helyszíni bírságot, 7 esetben szabálysértési feljelentést tettek a gépjárművezetők ellen. A járőröknek kétszer a szabálytalanul leparkolt gépkocsik elszállítására is intézkedniük kellett.   A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ellenőrzéseket a főváros főbb közútjain folyamatosan végzi, a szabálytalanul közlekedőkkel szemben intézkednek.

Portugál Nagydíj - Stroll koronavírusos volt, de indulni akar

2020.10.21.
A 21 éves versenyző nem indult a nürburgringi viadalon, mert rosszul érezte magát, a német Nico Hülkenberg helyettesítette a Racing Point csapatában. Az istálló akkor annyit közölt, hogy a szeptember 27-ei Orosz Nagydíj óta nincs jól, de a vizsgálatok negatív eredményt hoztak nála. Stroll a második F1-es pilóta, aki elkapta a vírust, korábban csapattársáról, a mexikói Sergio Pérezről derült ki, hogy beteg, ő két futamot kihagyott augusztusban. - Tudatom mindenkivel, hogy az Eifel GP hétvégéje után pozitív lett a Covid-19 tesztem. Szászszázalékosan érzem magam, és most már negatív a tesztem. Alig várom, hogy újra a csapattal legyek és versenyezzek Portugáliában - írta szerdán közösségi oldalán Stroll. Hozzátette: tíz napra karanténba vonult, és csak enyhe tünetei voltak. Az F1-es istállók "buborék a buborékban" rendszerben működnek, a csapatok is el vannak különítve egymástól, és az egyes csapatokon belül is csoportokat alakítottak ki, hogy csökkentsék a továbbfertőződés veszélyét. A paddockba negatív teszt a belépő, a csapattagokat pedig rendszeresen ellenőrzik. A hétvégi, portimaói futam a szezon 12. versenye lesz, és 24 év után az első Portugál Nagydíj. Azután került a versenynaptárba, hogy a pandémia miatt néhány futamot törölni kellett.  

Debütált a Ford Mustang Mach 1 - már a magyar vásárlók is rendelhetik

2020.10.21.
A látványosan feltuningolt Mach 1 továbbfejlesztett aerodinamikai megoldásokkal, különlegesen kalibrált 460 lóerős, 5,0 literes V8-as motorral1 és a versenypálya-használathoz megfelelő, nagyobb kapacitású hűtőrendszerrel készül. A Mach 1 az első sorozatgyártású Mustang az európai piacon, amelyben nagy teljesítményű TREMEC hatfokozatú manuális sebességváltó működik; ebben az egységben fordulatszám-szabályozó technológia könnyíti meg a sima visszakapcsolást, és hatékonyabb olajhűtő rendszer biztosítja, hogy az szerkezet jól bírja a fokozott igénybevételt. A vásárlók a Ford tízfokozatú automata sebességváltóját is megrendelhetik, amelynek olajhűtését szintén optimalizálták a mérnökök. A vezérlő szoftvert pedig átprogramozták, hogy a váltómű országúton és versenypályán egyaránt optimális teljesítményt nyújtson. Ugyancsak a kettős használat miatt került az autóba a speciális futómű is: a MagneRide® 2 lengéscsillapítók, az egyedi tekercsrugók, stabilizátorok és bekötési pontok még komoly kanyarterhelések mellett is stabil irányíthatóságot ígérnek. Az elektromos szervokormány (EPAS) áthangolt szoftvere biztosítja, hogy a Mach 1 minden eddiginél precízebben reagáljon a vezető utasításaira. Mindezek eredményeképpen megszületett a leggyorsabb sorozatgyártású Mustang, amit az európai vásárlók valaha is megrendelhettek. A lehengerlő teljesítményhez lehengerlő megjelenés is jár: a Mustang Mach 1 látványos motorházteteje, oldalt felfestett sávjai, teljesítményfokozó karosszéria-kiegészítői és egyedi 19 colos könnyűfém keréktárcsái a ’60-as és ’70-es évek Mach 1 Mustangjait idézik. A korlátozott darabszámban gyártott autó nyolc különleges fényezéssel és kontrasztos színkombinációkkal készül, ahogy annak idején az eredeti modell. Mindegyik Mustang Mach 1-esben külön plakett jelzi az autó egyedi sorozatszámát. - Az eredeti Mach 1 a legdurvább sorozatgyártású Mustang volt, amely a motorsportban is komoly sikereket ért el - mondta Matthias Tonn, a Mustang Mach 1 európai programvezető mérnöke. “Az új Mach 1 a legerősebb Mustang, ami valaha megjelent az európai piacon, méghozzá versenykész formában és olyan különleges stílussal, ami kétségtelenül méltóvá teszi egy ilyen legendás név viselésére.” Az először 1969-ben bemutatkozó Mach 1 olyan megoldásokkal fokozta a Mustang GT teljesítményét, mint az erősebb V8-as motorok, a versenyhangolású futómű vagy az egyedi stíluselemek. Az első generációs Mach 1 összesen 295 sebesség- és hosszútáv-rekordot állított fel a Bonneville sós síkságon, és a vele versenyző csapatok 1969-ben és 1970-ben zsinórban kétszer is megnyerték az SCCA Rally gyártói bajnoki címét. 1971-ben, 1974-ben és 2003-ban új, illetve megújult változatok készültek a modellből, és 1969 óta több mint 300 ezer Mustang Mach 1 gördült le a gyártósorokról.
Címkék: 

A Finnair közel 700 dolgozóját bocsátja el

2020.10.21.
A Finnair szeptemberben még 1000 fős leépítést helyezett kilátásba, de a foglalkoztatottak érdekvédelmi szervezeteivel folytatott egyeztetések révén mintegy 300 ember állását sikerült megmenteni. A Finnair az idei első két negyedévről veszteséget jelentett, mert a koronavírus-járvány miatt jórészt a földre kényszerült a légiflottája, és szakértők szerint a szeptember végével záródott harmadik negyedévben is mínuszban zárt a járatszám-bővítés ellenére. A többségi, 55,8 százalékban állami tulajdonú finn cég működési vesztesége a júniussal záródott három hónapban 174,3 millió euró volt az egy évvel korábbi 47,2 millió euró nyereség után. A légitársaság második negyedévi bevétele éves összevetésben 91 százalékkal, 68,6 millió euróra zuhant, ezen belül az utasszállításból származó bevétel 97,9 százalékkal, 13,7 millió euróra esett. Harmadik negyedévi adatait a jövő héten hozza nyilvánosságra a Finnair. A világ valamennyi légitársasága megsínyli a koronavírus-járványt, töredékére esett az utasszám és ezzel jelentősen csökkent a bevétel is.

Kamionnal ütközött a személyautó - fotókon a súlyos baleset

2020.10.21.
Fotók: Donka Ferenc - MTI A rendelkezésre álló adatok szerint az 52-es számú főút 11-es kilométerénél – a kerekegyházi bekötőútnál – 2020. október 21-én 6 óra 22 perckor egy személygépjármű és egy kamion eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. Az elsődleges információk szerint a balesetben személyi sérülés történt. A helyszínelés idejére az főutat teljes szélességében lezárták. Kerülni Ágasegyháza vagy Kerekegyháza felé lehet.            
Címkék: 

A világ legnagyobb motorgyára immár Európa-rekorder is

2020.10.21.
22 futballpályányi napkollektor. Fotók: Audi Hungaria, E-ON Az újságírókon kívül Peter Kössler, az AUDI AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanácsi tagja és dr. Karsten Wildberger, az E.ON SE operatív igazgatója ugyancsak az interneten követte a rendezvényt. Előbbi Ingolstadtból, utóbbi Essenből jelentkezett be a rendezvényre. Bár nem hangzott el, köztudott, hogy a német kormány Győr-Moson-Sopron megyét járványügyileg pirosba sorolta, vagyis az innen visszatérőkre kötelező karantén vár Németországban. Nyilván ezt akarta elkerülni Peter Kössler és Karsten Wildberger. Az Audi Hungaria jóvoltából az online közvetítés mindenre kiterjedt. Szép és hangulatos film mutatta be, hogyan is képzeljük el az Európa-rekordot? 36 ezer napelem az épületek tejején Az Audi Hungaria és az E.ON Hungária Csoport közös projektjének keretében az Audi Hungaria két logisztikai központjának összesen 160 000 négyzetméteres tetőfelületén alakították ki Európa legnagyobb, tetőre épített napelemparkját. Ez utóbbiból 36 ezret építettek be, s a terület 22 futballpályányi helyet foglal el. Az erőmű évente több mint 9,5 GWh energiát termel. Ez az energiamennyiség 3 800 háztartás éves energiaszükségletének felel meg. A megújuló forrásból megtermelt zöld áramnak köszönhetően mintegy 4 900 tonnával kevesebb szén-dioxid jut a levegőbe – hangzott el a rendezvényen. Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke és Kiss Attila, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója személyesen vett részt az avatáson. Peter Kössler Ingolstadtból jelentkezett. Képernyőfotó Alfons Dintner bevezetőjében felidézte, hogy a magyar nyelvben a napnak kettős jelentése van. Jelzi a naptári napot és azt az égitestet is, amelyet az Audi segítségül hív, hogy nagy lépést tegyen a karbonsemlegesség felé.  Büszkén jelenthetem be, hogy az Audi Hungaria az idei évtől elérte „Mission:Zero” célkitűzését, és az AUDI AG gyártótelephelyei közül másodikként karbonsemlegesen működik, amelyhez a most átadott napelempark is nagymértékben hozzájárult. A jövőben is azon fogunk dolgozni, hogy környezetbarát megoldásainkkal megóvjuk a környezetet a jövő generáció számára“, mondta Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. „Az E.ON Hungária és az Audi Hungaria 25 éves együttműködésének újabb fontos fejezete ez a beruházás. Büszkék lehetünk, hogy közösen létrehoztuk Európa legnagyobb, tetőn felépített napelemparkját. Hiszünk benne, hogy ennek nem csupán gazdasági értéke van, hanem jelentős üzenetet is hordoz, miszerint az Audi Hungaria és az E.ON Hungária Csoport, azaz a magyar gazdaság két meghatározó szereplője, kész tenni a fenntartható Magyarországért. Ez hosszú távú célunk is, ezért kötelezte el magát mindkét vállalat egy tisztább, zöldebb, karbonsemleges működés megteremtése mellett. Bízunk benne, hogy a mostani együttműködésünk mások számára is inspirációt jelent, hogy közösen, partnerségben többre vagyunk képesek. Olyan beruházást valósítottunk meg, amelyre nem csak mi, hanem az egész ország büszke lehet”, mondta Kiss Attila, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója. Kiss Attila, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója. A beruházás 4 milliárd forintba került. Az E.ON Hungária Csoport mintegy 55 ezer munkaórát fektetett a naperőmű megépítésébe, és a következő 25 évben is felelős lesz az üzemeltetéséért. Az energiacég Magyarország klíma- és energiastratégiájával összhangban elkötelezett a fenntartható és gazdaságos napenergia felhasználásának széles körű elterjesztése mellett.  A teljes nemzetközi E.ON vállalatcsoport célja, hogy 2030-ra a jelenlegi felére csökkentse a karbonkibocsátását, 2050-re pedig teljesen karbonsemlegesen működjön. Az Audi Hungaria számára alapvető a fenntartható működés megvalósítása. Ennek szellemében jelentős eredményeket ért el az energiafelhasználás, a szén-dioxid-kibocsátás, a vízfelhasználás és a lerakásra kerülő hulladék mennyiségének mérséklése terén. A vállalat energiaellátásának 75 százalékát már most megújuló, geotermikus energiából fedezi, valamint a vállalatnál keletkezett hulladék több mint 99 százalékát hasznosítják. Ingolstadtból üdvözölte a beruházást Peter Kössler, aki felidézte, hogy Magyarország és Győr a 2. hazája, ahol mindig melegséggel fogadják. Beszélt arról is, hogy az Audi Hungaria mindig motorja a haladásnak, amely a geotermikus energia mellett immár a Nap hőjét is hasznosítja. Az átadás újabb mérföldkő a győri Audi történetében – hangsúlyozta Peter Kössler. Ugyancsak az internet segítségével üdvözölte a beruházást Karsten Wildberger. Az E.ON SE operatív igazgatója azt emelte ki, hogy a Nap energiája nem csak a karbonsemleges gyártást és energiaelőállítást segítheti, hanem hozzájárulhat a karbonsemleges mobilitás megvalósulásához. Szijjártó Péter A magyar kormány nevében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter méltatta a beruházást, s úgy fogalmazott, a két német óriás, az Audi és az E.ON elkötelezett Magyarország fejlődése mellett. Ez a beruházás is bizonyítja hazánk melletti lojalitásukat.                    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója