Nyolcan sérültek meg a hajnali balesetben - fotók

2019.09.09.
A tatabányai rendőrök 2019. szeptember 8-án 3 órakor személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Egy bolgár hatósági jelzésű Volkswagen Transporter típusú gépjármű a hozzákapcsolt pótkocsival közlekedett Tatabánya felől Vértesszőlős irányába az 1-es számú főúton. Vértesszőlős belterületén, a Határ úti kereszteződésnél a külső forgalmi sávban a sofőr későn vette észre, hogy a sáv a továbbiakban kanyarodó sávként folytatódik, ezért egyenesen tovább hajtott, és nekiütközött a terelőszigeten lévő  jelzőtáblának, majd az úttest jobb oldalán elhelyezett lámpaoszlopnak. A baleset során a jármű vezetője és hét utasa is megsérült. A rendőrség a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy fáradtan járművet vezetni nagy felelőtlenség, hiszen a jármű vezetője ilyenkor a biztonságos közlekedésre alkalmatlan. Ne kockáztasson, soha ne üljön kormány mögé fáradt, biztonságos vezetésre korlátozottan képes, vagy arra képtelen állapotban! Ha hosszabb útra indul, tervezze meg előre a pihenésre alkalmas helyek megválasztását! A rendőrség hangsúlyozza, hogy a balesetek megelőzéséért legtöbbet a közlekedők tehetnek, ezért minden esetben kellő körültekintéssel, a szabályok betartásával közlekedjenek!

BMW ritkaságok: úton a célegyenes felé

2019.09.09.
A BMW i divízió két lélegzetelállítóan egyedi limitált szériával gurítja ismét reflektorfénybe hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiáinak hamisítatlan vezetési élményét és páratlan fenntarthatóságát. A tisztán elektromos meghajtású BMW i3s, illetve a BMW i8 Coupé és a BMW i8 Roadster modellpárosának exkluzív különkiadásai 2019 novemberében válnak elérhetővé. Az egyedülállóan stílusos ritkaságok státuszát a részletekbe menően összeállított dizájn, a felülmúlhatatlan felszereltség és a limitált gyártási darabszám egysége garantálja. A BMW i3s Edition RoadStyle karosszériájának és utasterének kialakítása sportos eleganciát sugall. A legerősebb tisztán elektromos meghajtású prémium kompakt különkiadása egy mindössze 1 000 példányban legyártott limitált szériaként lát napvilágot, a BMW i8 Coupé és a BMW i8 Roadster modellpároshoz megrendelhető Ultimate Sophisto Edition különkiadásból pedig csupán 200 darab készül. A BMW i modellek formanyelvével kiválóan harmonizáló Ultimate Sophisto Edition különkiadással végleg lezárul a 2014 óta ünnepelt BMW i8 páratlan életútját végigkísérő limitált szériák fejezete, a világ legsikeresebb plug-in hibrid sportautója célegyenesbe fordul: a modell sorozatgyártása a tervek szerint 2020 áprilisában véget ér. A BMW i3s Edition RoadStyle különkiadás: exkluzív stílusjegyek, amelyek új szintre emelik a tisztán elektromos prémium kompakt sportosságát 135 kW / 184 lóerő maximális teljesítményre képes elektromos motorjával, sportos futómű-hangolásával (amelynek a hasmagasság-csökkentés is része) és jellegzetes formanyelvével a BMW i3s tisztán elektromos prémium kompakt a vezetés zéró emissziójú élményének kivételesen lendületes formáját váltja valóra. A modell kategóriaetalon pozícióját a BMW i3s Edition RoadStyle különkiadás fokozza tovább: a limitált szériában készülő ritkaság karosszériáján az exkluzív E-Copper árnyalatú kiegészítőkkel harmonizáló Fluid Black fényezés pompázik. A hamisítatlan E-Copper árnyalatból nem csupán a hűtőrácsra, de az első lökhárító légterelő lapjaira és a küszöbtoldatokra is jutott. Sőt mi több, a bajor prémiumgyártó a BMW i3s Edition RoadStyle különkiadás alá Jet Black színűre fényezett, 20” méretű, duplaküllő-dizájnú BMW i könnyűfém keréktárcsákat csavar fel, az ablakokat pedig hővédő fóliával vonja be. A különkiadás utasterében ultraprémium minőségű Suite összeállítás terül el, amelynek luxus hangulatát exkluzív kiegészítők hivatottak még tovább fokozni: a Stellaric / Dalbergia Brown árnyalatú természetes bőrözéssel Dark Oak árnyalatú matt fabetét harmonizál, az első ülések fejtámláit pedig az „Edition RoadStyle” felirat díszíti.Avantgárd stílusával, exkluzív felszereltségével, valamint 275 kW / 374 lóerő maximális rendszerteljesítményével (az elektromos motor és a belsőégésű erőforrás együttműködésének köszönhetően) a BMW i8 Coupé és a BMW i8 Roadster egyaránt jövőbe mutató vezetési élményt garantál. A plug-in hibrid sportautók mámorító atmoszféráját az Ultimate Sophisto Edition érkezése emeli új dimenzióba: a Sophisto Grey Brilliant Effect karosszériafényezést E-Copper árnyalatú kiegészítők (amely tónust a BMW most először alkalmazza ily exkluzív kombinációban) és hasonlóan exkluzív, 20” méretű, sugárküllő-dizájnú BMW i könnyűfém keréktárcsák nyomatékosítják. A Black és E-Copper árnyalatokkal megfújt, kéttónusú felniket a tervezők kifejezetten a különkiadás alá álmodták meg. Az Ultimate Sophisto Edition különkiadás ugyanakkor egy másik innovációnak, a teljes mértékben üvegből készült hátsó lámpáknak is világpremiert enged. A BMW i8 Roadster Ultimate Sophisto Edition limitált széria része továbbá a C-oszlopokig érő Shadow Line külső felszereltségi csomag, valamint a magasfényű feketére fényezett csomagtérajtó-betét. A BMW i8 Coupé és a BMW i8 Roadster Ultimate Sophisto Edition különkiadása magasfényű fekete féknyergeket visel, kék mintázattal és a BMW i divízió logójával. A küszöbléceket az „Ultimate Sophisto Edition” felirat díszíti, az utastérben pedig egy „1 of 200” feliratú plakett hangsúlyozza a különkiadások exkluzív karakterét. A karosszéria fényezésével a Black / E-Copper árnyalatú Accaro utastér-kialakítás harmonizál tökéletesen, a legmagasabb szintű felszereltségi tételek között pedig a BMW Head-Up kijelző, a világítás csomag, a Harman Kardon audiorendszer és a kerámiából készült vezérlőgombok, illetve kapcsolók is megtalálhatók. A BMW i8 Coupé esetében mindez antracit árnyalatú tetőkárpittal egészül ki. Sőt mi több, mindkét modell megkapja a kibővített tároló / utazó csomag innovációit is.  

Superbike-vb - Sebestyén Péter jól szerepelt Portugáliában

2019.09.09.
A PTR Honda 25 éves magyar motorosának menedzsmentje arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szombati kvalifikációt követően a mérnökök kicserélték Sebestyén motorblokkját, ami jó döntésnek bizonyult. A magyar versenyző a 15. helyről vágott neki a portugáliai versenynek, de a hajrában megvolt a tempója ahhoz, hogy a legjobb tíz között végezzen. Öt körrel a vége előtt azonban piros zászlóval vetettek véget a futamnak, amelyen így Sebestyént a 11., pontszerző helyen intették le. A magyar versenyző az összetettben megtartotta a tizedik pozíciót. A Superbike-vb Supersport kategóriájának mezőnye legközelebb három hét múlva, a franciaországi Magny Coursban versenyez majd.  

Honda CRV

2019.09.09.

Ezt érdemes tudni az intelligens tachográfról

2019.09.09.
Megérkezett a SMART intelligens tachográf. Egy új, EU-s jogszabály előírja, hogy minden 2019. június 15-én vagy az után forgalomba helyezett teher- és személyszállító járművet az új generációs tachográffal kell felszerelni. A tachográf egy olyan kötelező fedélzeti digitális adatrögzítő, amely méri a teher- és személyszállító járművek vezetőinek vezetési és pihenőidejét. A szabályszegők súlyos pénzbüntetést kockáztatnak. Az új SMART intelligens tachográf bevezetésének célja megkönnyíteni a jogszabály betartatását, valamint biztonságosabb járművezetési feltételeket és a tehergépkocsi-, illetve autóbusz-üzemeltető vállalatok között Európa-szerte tisztább versenyhelyzetet teremteni. Az új tachográfot azért hívják okosnak, mert nehezebb manipulálni a rendszert, sokkal több adatot tud feldolgozni, valamint egy sor új funkciót kínál. Többek között egy Intelligens Közlekedési Rendszerek (Intelligent Transport Systems) nevű adatátviteli felületet, amelyen keresztül a járműadatok vagy egyéb adatok megoszthatók más rendszerekkel, valamint egy továbbfejlesztett helymeghatározási szoftvert egy globális műholdas navigációs rendszer (Global Navigation Satellite System) formájában. A SMART intelligens tachográf az utazás indulási (bekapcsolás) és érkezési (kikapcsolás) pontjának automatikus rögzítését is lehetővé teszi, sőt, menet közben is háromóránként elmenti a földrajzi helyzetet. Az ellenőrző hatóságok pedig bizonyos tachográfadatokhoz távolról is hozzáférhetnek vezeték nélküli adatátvitelen keresztül. - A Scania szempontjából a legfontosabb, hogy teljesítse a június 15-én bevezetett európai jogszabályt – mondta Niclas Juthage, a SMART intelligens tachográf hardveréért felelős projektmenedzser. „Az EU piacán mostantól értékesített minden tehergépkocsit és autóbuszt törvényileg kötelezően SMART intelligens tachográffal kell felszerelni. E nélkül nem helyezhetők forgalomba a járművek.”  

Fekete hétvége: 17-en haltak meg Magyarország útjain

2019.09.09.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 526 személyt fogott el, közülük 91 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 334 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 565 személyt állítottak elő, köztük 267 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 40 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.  Összeroncsolódott személygépkocsi az 54-es főúton Soltvadkert és Bócsa között. Fotó: Donka Ferenc - MTI

Leclerc kilenc év után vitte sikerre a Ferrarit Monzában

2019.09.08.
A 21 éves versenyzőnek ez pályafutása második futamgyőzelme, múlt vasárnap a Belga Nagydíjon ünnepelte karrierje első sikerét. Monzában legutóbb kilenc évvel ezelőtt, a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonsóval a volánnál aratott sikert a Ferrari. Leclerc mögött vasárnap a finn Valtteri Bottas (Mercedes) végzett a második, a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) pedig a harmadik helyen. A rajtot a másodikként induló Hamilton kapta el a legjobban, de nem tudott a pole pozícióból startoló Leclerc elé kerülni az első kanyarban. Egy kör után Leclerc, Hamilton, Bottas volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, közben Sebastian Vettel előbb elveszítette, majd visszavette a negyedik pozíciót Nico Hülkenbergtől (Renault). A négyszeres vb-győztes német néhány körrel később vezetői hibát követett el, megpördült, majd egészen amatőr módon, a nagy sebességgel érkező Lance Stroll (Racing Point) elé hajtott vissza a pályára. A két versenyautó összeért, Vettel Ferrariján megsérült az első vezetőszárny, amelyet ki kellett cserélni, míg Strollnak ugyan nem kellett a boxba hajtania, de számos pozíciót veszített az ütközés miatt. Percekkel később Vettel és Stroll is büntetést kapott: a német pilótának tíz másodpercet kellett eltöltenie álló helyzetben a boxban, a kanadai versenyzőt pedig boxutca-áthajtásos büntetéssel sújtották, mert úgy látták, hogy a Vettellel történt ütközés után ő sem biztonságosan hajtott vissza az aszfaltra. A 19. körben Hamilton a második helyről a boxba hajtott kerékcserére, egy körrel később az élen álló Leclerc is így tett, és kevesebb mint egy másodpercnyi előnnyel tért vissza Hamilton elé a pályára. Két körrel később a brit címvédő megtámadta a monacóit, aki azonban nagyon határozottan, kissé agresszívan kivédte az előzési próbálkozást. Leclerc-t ezért figyelmeztette a versenybíróság, jelezve ezzel, hogy több ilyen manővert már nem hajthat végre büntetlenül. A 27. körben Bottas is megkapta autójára a friss abroncsokat, és harmadiknak tért vissza a mezőnybe. A folytatásban Hamilton tovább szorongatta Leclerc-t, kettejük között a különbség 6-8 tizedmásodperc között ingázott, és a Mercedes brit pilótája arra panaszkodott a csapatrádión, hogy a monacói rivális "szupergyors az egyenesekben." A hajrá kezdetére Bottas utolérte az élen viaskodó duót, és Hamilton hibáját kihasználva a 42. kör elején feljött másodiknak, ezzel lehetősége nyílt arra, hogy a győzelemért támadja Leclerc-t. Ezt a finn pilóta meg is próbálta, de nem járt sikerrel, Leclerc pedig a diadallal az összetettben megelőzte csapattársát, Vettelt, aki most 13. lett Monzában. A vb két hét múlva folytatódik Szingapúrban.

Mesél a szakértő – Használt autó vásárlás autószerelőtől

2019.09.08.
Azt hiszem, hogy ha az ember hibát követ el, akkor azt el kell ismerni, pestiesen szólva, bele kell állni. Eddigi öt éves működésünk során – bevallom – ekkora bakot még nem lőttünk, pedig sok szándékos megtévesztést megelőztünk már. Ezt most nem sikerült, érthető az ügyfél csalódottsága. De tényleg a mi lelkünkön szárad ez a csalódás? Lássuk! Kell egy BMW Ügyfelünk már visszajáróként rendelt újabb használt autó vásárlás előtti átvizsgálást. Két évvel ezelőtt egy Ford Mondeo átnézése kapcsán már találkoztunk, tehát minden jól indult. Most 3-as Touring BMW-t keresett, első körben egy 325xi-hez mentünk ki, de amikor körbe mértük a kocsit kiderült, hogy szerkezeti elemeket is javítottak korábban rajta, így az a vizsgálat ezen a ponton félbe is szakadt. Ennek az autónak sikerült korábban annyira jól az átvizsgálása, hogy visszatért az ügyfelünk Pár nappal ezután újabb megrendelést kapunk, ezúttal egy 320 Touring volt a kiszemelt autó. A szemle egyeztetésekor megtudtam, hogy az eladó nem kereskedés, hanem egy srác, aki maga is autószerelő, a járművet ezért a saját műhelyében lehetett megtekinteni, még aknája is volt. A hirdetés szövege szerint tökéletes motorikus és esztétikai állapotban lévő volt az autó és őszintén szólva egyikben sem kellett csalódnunk. „El kell jönni és meg kell nézni, nem bánod meg, ha ilyet keresel” – zárult a hirdetés. Nem volt hiányérzetünk A rétegmérésen is bíztató eredményeket kaptunk, bár mindegyik ajtó és mindkét hátsó sárvédő volt már korábban javítva, a fényezés szép volt és sehol sem ment 380 mikrométer fölé a műszerünk, ennyi belefér. A diagnosztikai lekérdezés során a motorvezérlés hibakód mentes volt, az ESP rendszerben 3 törölhető kommunikációs hiba volt, a központi elektronikában tárolt pót vízszivattyú hibát viszont nem lehetett törölni, ezt fel is tüntettük a digitális szemlelapon és további szakműhelyi kivizsgálását javasoltuk. Még a 192.000 km körüli futásteljesítményt is sikerült a diagnosztikai berendezéssel alátámasztanunk. A szerelő megoldotta Kezdjük is egy diag-jegyzőkönyvből kölcsönzött részlettel! Külön felhívnám a figyelmet a táblázat 4. sorára: katalizátor – van. A verdiktünk a nyilvántartások szerinti időszakos karbantartás esedékességén, a feltárt szivattyúhibán és a korábbi javításokon kívül nem tartalmazott semmi elrettentőt (ezek sem azok), úgyhogy igazán mondhatom, hogy nyugodt szívvel ajánlottuk ügyfelünknek megvételre a kocsit. Persze ez nem igaz, mert ajánlani semmit sem szoktunk, de a közös mérlegelés eredménye mégis az lett, hogy az ügyfél megvette a kocsit. Azt gondoltam, hogy jól megérdemelt szabadságomat töltöm, amikor jött egy e-mail az ügyféltől, hogy szeretne visszahívást kérni. Az első szabad negyed órámban felhívtam és a következőkről számolt be. A kocsi 2 hónap múltán eladósorba került. Ennek az okát nem is kérdeztem, de nem is mondta. Arról tájékoztatott, hogy a kocsira jött egy vevő, akinek kb. az első mozdulata az volt, hogy a motortérben a katalizátort kereste, majd közölte, hogy az bizony nincsen benne, hanem egy csővel van pótolva. Hát nem nagyon kaptam levegőt, mert ilyen még nem is történt velünk. Aztán kezdtem el tüzetesebben vizsgálni a korábbi képeket. A motortérről, ha nincs például komolyabb olajfolyás, vagy egyéb hiba, akkor egy átfogó fényképet szoktunk csinálni ez most is így történt, íme: A kollégámat, akit a vizsgálattal megbíztunk telefonon faggattam ki, szánta-bánta ő is, de férfiasan bevallotta, miután a diagnosztikai lekérdezés alapján nem merült fel probléma, ő sem nézett a motortér mélyére a szemlén. Az eladó autószerelő Vannak ugye ezek a sztereotípiák, hogy használt autót idős emberektől, hölgyektől és autószerelőtől kell venni, mert azok nem nyomják ki a kocsi szemét, keveset használják és/vagy értenek hozzá és szívükön viselték a járgány sorát. Mindegyik cáfolható és mindre láttunk már sok ellenpéldát, most az autószerelős ellenpélda következik. Igaz, hogy a kocsi elég jó műszaki és esztétikai állapotban volt, de a katalizátor ezek szerint tényleg nem volt benne. Ügyfelünk beszélt vele telefonon, rajta is számon kérte a dolgot, aki be is vallotta, hogy igen, a jobb teljesítmény érdekében lett kiváltva az alkatrész. Ezzel nagyon sok baj van. Rögtön itt van az tény, hogy ez illegális és tilos. Az autó a forgalmi engedélybe beírt környezetvédelmi normát a katalizátorral képes csak teljesíteni. Ennek eltávolítása engedélyköteles, amire viszont a felügyelet soha, de soha nem adna engedélyt a korábban említett okok miatt. (Olyan ez, mint a részecskeszűrő eltávolítás, vagy a kipufogógáz visszavezetés kikötése a rendszerből.) A következő probléma, hogy mindezt elhallgatta a vevőjelölt elől, és persze előlünk is. Nem csak úgy éppen nem jutott eszébe, hanem tett arról is, hogy a kocsi vezérlő elektronikája se hiányolja a katalizátort. Nagyon gáz továbbá, hogy ez az autó 19 nappal a vizsgálatunk előtt műszaki vizsgázott valahol. Azt nem tudom, hogyan ment át katalizátor nélkül a vizsgasoron, biztosan nem figyeltek eléggé… Most aztán nem tudom, hogy áldozat vagyok, vagy bűnös? Bűnös vagyok, mert egy ilyen szintű hibára nem tudtuk felhívni az ügyfél figyelmét, akit emiatt most lehet, hogy anyagi kár is ér majd, vagy legalább is ő is kénytelen lesz elhallgatni a tényt az eladáskor. A cikk írásának időpontjában nem találtam az autó hirdetését. Áldozat is vagyok, mert a Facebook oldalunkra kaptunk az ügyféltől egy negatív (nem ajánlom) értékelést az ügy leírásával az egész sajnálatos incidens miatt. Sajnos korábban, amikor a Mondeo-t néztük neki, illetve a szóban forgó autó előtt, amikor a másiktól eltanácsoltuk pozitív értékelés nem érkezett… Mi is mindig tanulunk Öt éve vizsgálunk ügyfeleink részére autókat. Aki követi a Mesél a szakértő rovatot, az a legnagyobb fogásainkat olvasta már. Most újabb rafkós trükk ellen vérteztük fel magunkat, őszintén sajnáljuk, hogy ezt ilyen áron kellett megtanulnunk.

Vettel szerint szükség van a Német Nagydíjra

2019.09.08.
“Sajnálom, hogy Németország kimarad a naptárból.” – fejtette ki hazai versenyével kapcsolatos gondolatait a négyszeres világbajnok. “A Forma 1-nek szüksége van a Német nagydíjra.” – mondta és hozzátette, hogy szerinte rossz döntés volt kihagyni a futamot. A német nagydíj régóta hol be-, hol kikerül a száguldó cirkusz naptárából, így nem érdemes arra számítani, hogy a Mercedes és Vettel hazája sokáig kimaradna a versenynaptárból. A jövő évi kalendár egyébként nemrég került nyilvánosságra, minden eddiginél több, 22 versennyel.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója