Vadbaleset: a vétlen autó utasterébe vágódott az őz

2016.08.31.
Két autó is súlyosan megrongálódott abban a vadbalesetben, amely Ausztriában történt a B100-as úton. A reggeli szürkületben az egyik autó elütötte az őzet, a másik, szembe jövő autóba pedig belecsapódott az állat. Az anyósülésen helyet foglaló nő súlyos fejsérülést szenvedett, az őz pedig a hátsó ülésre vágódott és elpusztult. Az orf.at beszámolója szerint a szerencsétlen nő sérülései súlyosok, azonban nincs életveszélyben. A fejsérülése mellett sokkot is kapott az utas. Csakúgy mint az autóban helyet foglaló édesanyja, testvére és barátja, ők azonban csodával határos módon a sokkon kívül semmilyen sérülést sem szenvedtek. 

Emelkedett a benzin ára

2016.08.31.
Az emeléssel a benzin átlagára 335-336 forintra nőtt, a gázolajé 337-338 forint maradt. Az üzemanyagok ára legutóbb múlt pénteken változott, akkor a gázolaj átlagára bruttó 2 forinttal emelkedett, a benzin ára stagnált. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Szokás szerint, az autósok akár 25-40 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.
Címkék: 

Gazdaságosabb és környezetkímélőbb a VW-csoport anyaglogisztikája

2016.08.31.
„A pozsonyi KCC a Volkswagen-csoport logisztikai fejlesztésének újabb eleme, amely az anyagtovábbítás optimalizálását szolgálja. A KCC és az európai termelési helyszínek közötti tehergépjármű-forgalom hosszú távú, közel tízszázalékos csökkentése, illetve az ingatlan energiaigényének mintegy harmadával való mérséklése csupán két tényező azok közül, amelyek a KCC üzemét különösen gazdaságossá és környezetkímélővé teszik” – hangsúlyozta Thomas Zernechel, a Volkswagen-csoport logisztikai igazgatója. A KCC megnyitásával a teli és üres konténerek új elosztóközpontja kezdi meg működését a Volkswagen-csoport szállítási hálózatában. A KCC a beszállítók és a vállalatcsoport tőlük nagy földrajzi távolságban fekvő termelési helyszínei közötti hatékony termékáramlást biztosítja. Ennek keretében Szlovákiából, Magyarországról, Romániából és Bulgáriából együttesen mintegy 540 beszállító láthatja el az új konszolidációs központon keresztül a Volkswagen Személyautók, az Audi, a Volkswagen Haszonjárművek, a ŠKODA, a SEAT, a Porsche és a Lamborghini összesen 28 európai gyárát.   Az eddig bérelt logisztikai csarnokkal összevetve Malacky új KCC-létesítménye a mintegy 19 ezer négyzetméternyi csarnokterületével, 24 be- és kirakodóállomásával, valamint 50 tehergépkocsi-parkolóhelyével kiváló strukturális feltételekkel rendelkezik. A mintegy három futballpályányi csarnokterületen a vállalatcsoport minden márkája számára hatékonyan biztosítható a régió egyre növekvő anyagforgalma, mind nagyobb mértékben kiaknázva az előnyös szinergiák lehetőségeit is. „A KCC új létesítménye új lehetőségeket nyit a folyamatok karcsúsítása, a kapacitások növelése, illetve az anyagkezelés még hatékonyabb és költségtakarékosabb szervezése előtt” – emelte ki Astrid Lühring anyaglogisztikai vezető. A KCC üzemeltetője a Volkswagen megbízásából a Duvenbeck társaság. Az új központban munkanaponként mintegy 1200 tonna anyagot és nagyjából 6000 konténert mozgatnak meg.     A KCC mindemellett a fejlett környezetvédelmi megoldások terén is példaértékű. Optimális hőszigetelése nagyban csökkenti a fűtési költségeit, a hőveszteséget a be- és kirakodóterület kettős kapuzata mérsékli, miközben a LED-technikájú világítás segítségével mintegy 50 százalékkal mérsékelhető az elektromosáram-igény. Mindezeken túl az optimális rakományszervezéssel a belépőoldal átlagosan 90 járművéről a kilépőoldalon mintegy 65 járműre csökkenthető a tehergépkocsi-forgalom.   A KCC új létesítményével immár különböző alternatív szállítási koncepciók alkalmazásának feltételei is rendelkezésre állnak, amelyek tovább csökkenthetik a szállítás szén-dioxid-kibocsátását. Ennek megfelelően például az európai rakományszervezés további fejlesztésére is lehetőség nyílik, az egyes helyszínek ellátása, illetve anyagelszállítása pedig a jövőben akár különösen kis károsanyag-kibocsátású, megnövelt hosszúságú járműszerelvényekkel is elképzelhető. Amennyiben EU-szerte kedvező döntés születik e megnövelt hosszúságú járműszerelvények engedélyezéséről, ezen szállítási megközelítés hosszú távon is jövőbemutató alternatívát jelenthet.  

Autók elleni garázdasághullám sújtja Dániát

2016.08.31.
A múlt héten 26 autót gyújtottak fel csak a dán fővárosban, Koppenhágában. Húsz autót különböző tárgyakkal dobtak meg autópályahidakról, az egyik ilyen incidensben életét vesztette egy német turista.   A dán rendőrség nem lát összefüggést a garázdaságok között, és nincsenek gyanúsítottjai. Az elkövetők indítéka sem ismert. Peter Gronbek, a koppenhágai rendőrség tisztje a garázdaságok növekvő tendenciáját indokolva úgy fogalmazott: ha valaki elkezd kövekkel dobálózni, mások követni fogják példáját.  Dánia nincs egyedül az autók elleni garázdaság jelenségével. A szomszédos Svédországban idén már több mint kétezer gépkocsit tettek tönkre hasonló módon.
Címkék: 

Premierlégkör mindenkinek: a ŠKODA KODIAQ világpremierje élőben az interneten

2016.08.31.
A függöny felemelkedik, a színpad készen áll: az új ŠKODA KODIAQ 2016. szeptember 1-jén Berlinben ünnepli a világpremierjét. A filmet, zenét és tánckoreográfiát ötvöző, lenyűgöző előadást a ŠKODA közép-európai idő szerint 19:00 órától élőben közvetíti majd az interneten. A mintegy 45 perces bemutató a ŠKODA Magyarország weboldalán és Facebook csatornáján is élőben követhető lesz.
Címkék: 

A Margitszigetről a Dunába gurult egy elektromos autó

2016.08.31.
A képen az látható, ahogy 2016. augusztus 30-án kedden délután tűzoltók dolgoznak a Margitszigetnél a Dunába gurult elektromos meghajtású kis autó mentésén. A közterületen dolgozók munkáját segítő jármű eddig tisztázatlan okból tért le az útról. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Címkék: 

Kiégett egy személygépkocsi, a sofőr meghalt

2016.08.31.
Közleményük szerint az út melletti árokban álló jármű lángjait a ráckevei önkormányzati tűzoltók egy vízsugárral oltották el. A sofőrt a kocsiban égve találták meg, a mentők megállapítása szerint elhunyt. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Címkék: 

Hivatalos képeken az új Skoda SUV belseje

2016.08.31.
A Skoda Kodiaq világpremierje szeptember 1-jén lesz Berlinben, de a cseh gyártó már két nappal hamarabb megmutatta a nagy szabadidő-autó belsejét. A képekből kiderül, hogy az öt- és hét üléssel is kérhető SUV a Skoda legfejlettebb Connect infotainment rendszerét kapja meg: a navigációt, a rádiót, a telefonkapcsolatot is ezen keresztül kell majd kezelni. A képek alapján a Kodiaq a Skodáktól megszokottnál magasabb minőségérzetet biztosít majd a vásárlóinak, az anyagok puhának és igényesnek tűnnek, és valószínűleg a helykínálatra sem lehet majd panasz. A műszerfal más, mint a Superbé, a légbeömlők például függőlegesen helyezkednek el. A képeken látható autó üléseit félbőr kárpitozás borítja, és középen lévő hurkás kialakítás azt sugallja, hogy a csúcsfelszereltségű változatot látjuk. A képeken az opciós harmadik üléssor is látható, amit szükség esetén a padlóba lehet hajtogatni. A Skoda azt állítja, a 4,7 méter hosszú és 1,88 méter széles Kodiaq belső tere kategóriaelső helykínálatot biztosít. A csomagtartó az ötüléses változat esetében 720 liter, de lehajtott ülésekkel 2065 literesre nő.

Árverésen keresi új gazdáját Paul Newman daytonai 24 órás nyertes Porsche 935 versenyautója

2016.08.30.
De térjünk vissza a szóban forgó Porsche 935-re, amely 1984-ig összesen 150 versenyen diadalmaskodott világszerte, és a Le Mans-i 24 órás versenyen is szereztek vele egy összetett második helyezést, Paul Newman, Dick Barbour és Rolf Stommelen vezetésével! Az árverésre bocsátott, 009 0030 alvázszámú példánnyal indult először a francia pályán a színészlegenda, 1979 júniusában. A csapat és az akkor 54 éves Newman kiválóan szerepelt a megmérettetésen. A győzelemről ugyan lecsúsztak – az összetett második helyén értek célba – ám vigasztalhatta őket a tudat, hogy a verseny történetének legmagasabb nézőszáma mellett érték el a dobogós helyezést. További érdekessége az autónak, hogy 1980-ban az Apple Computer is megjelent a szponzorok között, márpedig a számítástechnikai vállalat történelmében ez az egyetlen versenyautó, amelyre felragasztották a logójukat! Első győzelmét a Daytonai 24 órás viadalon aratta a versenyautó 1981-ben, Bobby Rahal, Brian Redman és Bob Garretson vezetésével. Az USA-ban sikerült vele diadalmaskodni a másik neves hosszútávú futamon, a sebringi 12 óráson is 1983-ban. Akkor Wayne Baker, Jim Mullen és Kees Nierop ültek a kormánykerék mögött. A sikeres évek után a versenyautó visszavonult egy hosszúra nyúlt pihenőre, ám egy Porsche gyűjtő, Paul Willison felújította 2006-ban. A karosszéria az eredetivel teljesen megegyező 1979-es „Hawaiian Tropic” festést és matricázást kapta, amellyel azonnal visszatért a versenypályákra. Persze már csak veteránautós rendezvényekre, ám a sikersztori folytatódott, hiszen a legjobbnak bizonyult géposztályában a 2007-es Amelia Island Concours d’Elegance rendezvényen, azt a győzelmet pedig még Paul Newman is megélhette. Augusztusban viszont a Gooding & Company elárverezi a „sztárgépet”. A kikiáltási ár 4,5 és 5,5 millió dollár közötti értékről indul. Az áruba bocsátott Porsche 935-ről egy nagyszerű videó is napvilágot látott, amelyet nem szabad kihagyni!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója