Herbert: Nem Alonso a Forma 1 jövője

2016.04.14.
A Sky Sports szakértőjeként dolgozó exversenyző Bahreinben hosszan beszélt arról, hogy már nem érzi a régi tüzet Alonsóban, akinek véleménye „vissza sem kellene térnie” sérülése után, hiszen elérkezett az idő, hogy átadja a terepet a fiatalabb generációnak. Szavai nagy port kavartak, és rövid időn belül az érintetthez is eljutottak, aki élő adásban vágott vissza: elmondta, nem fog visszavonulni, majd kiemelte, Herbert azért lett kommentátor, mert vele ellenben sohasem nyert bajnoki címet… És a szópárbaj ezzel nem ért véget! A brit nemrég a Marca című spanyol lapnak nyilatkozott a történtekről és jelezte, kitart véleménye mellett. „Megértem Alonso reakcióját, de a véleményem nem változott. Nem ő ennek a sportnak a jövője, és nem is Jenson Button vagy Kimi Räikkönen. A jövőt Nico Rosberg, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel vagy éppen Max Verstappen és Carlos Sainz képviseli. Az ausztráliai baleset Michael Schumacher 2012-es ütközésére emlékeztetett. Úgy tűnt, elveszített a koncentrációját. Fejben szerintem már máshol járt” – magyarázta. Noha a Forma–1-ben szerinte már át kellene adnia helyét a fiatalabbaknak, Herbert nem gondolja, hogy Alonsónak végleg szögre kellene akasztania a bukósisakot, sőt, amikor megkérdezték, hogy mit kellene csinálnia a jövőben, ő még egy kategóriát is „ajánlott” a spanyolnak. „A hosszútávú sportautó-világbajnokság (WEC) tökéletesen beleillik a profiljába, sőt ott még bajnok is lehet, mint például Mark Webber” – jósolta, majd elárulta, nem sértődött meg Alonso megjegyzésén. „Engem igazából nem hatott meg a dolog, a feleségem azonban nem tartotta túlságosan viccesnek. Ő nem érezte helyénvalónak a megjegyzést.” Herbert véleményét a 2016-os szezonról és a Mercedes valamint a Ferrari csatájáról is kikérték. „A Ferrari már bebizonyította, hogy jó szezonja lehet. Vegyük példának Räikkönen bahreini teljesítményét. Viszont egy kicsivel még mindig a Mercedes mögött vannak. Azt, mennyire hatékony Lewis Hamilton egyelőre nehéz megmondani, mert voltak problémái, melyek nem az ő hibájából származtak. Majd meglátjuk, hogyan alakul a küzdelme Rosberggel, hogyan teljesít nyomás alatt. De egyelőre még csak két versenyhétvégén vagyunk túl” – zárta gondolatát.   (Marca, Telesport.hu)        

Silvestoneban elrajtol a vadonat új TS050 HYBRID

2016.04.14.
Az idén ötödik WEC évadját kezdő TOYOTA elsőként száll versenybe a vadonatúj TS050 HYBRID versenyautóval, hogy a kilenc futamból álló hosszú távú világbajnokság LMP1-Hybrid géposztályában megmérkőzzön ellenfeleivel, a Porschéval és az Audival. A TS050 HYBRID új, 2,4 literes, közvetlen befecskendezéses turbómotorjához egy 8MJ-os hybrid rendszer társul, igazodva az üzemanyag-átfolyás mértékét és a teljes felhasznált energiamennyiséget egyaránt korlátozó WEC szabályozásokhoz. A csapat a TS050 HYBRID versenyautó nagy leszorító erejű kivitelét alkalmazza, alkalmazkodva Silverstone gyors, nagy ívű kanyarjaihoz. Mindkét Toyota volánjánál hazai pilóta ül majd: a 2014. év világbajnoka, Anthony Davidson az 5. számú autót vezeti, Sébastien Buemi és Kazuki Nakajima oldalán. A 6. számú autóban Mike Conway képviseli a szigetországot; csapattársai Stéphane Sarrazin és Kamui Kobayashi. Kamui, aki a 2015. évadban teszt- és tartalék pilóta volt, most először fog éles versenyen részt venni a TOYOTA GAZOO Racing színeiben. Ugyanakkor jól ismeri Silverstone-t, hiszen a brit nagydíjon négyszer is részt vett itt, és 2010-ben a hatodik helyen ért célba. A gyors kanyarokkal tarkított Silverstone-i pálya különleges kihívást tartogat a pilóták és a mérnökök számára egyaránt, míg a brit időjárás rendszerint kiszámíthatatlan, amint azt a felhőszakadás miatt félbe szakított 2014-es verseny példája is mutatja. Tavaly azonban ragyogó napsütés fogadta Silverstone-ban a mezőnyt. Az élen autózó TS040 HYBRID a futam hat órája alatt 201 kört, azaz 1186 km-t tett meg. Ez 197 km/óra átlagsebességet jelent, beleértve a hét darab, tervezett kiállással elveszített időt is, ami a harmadik helyre volt elegendő. A TOYOTA eddig minden egyes Silverstone-i WEC versenyén dobogós helyezést ért el, és bízik benne, hogy ez a nemes hagyomány ezen a hétvégén sem szakad meg, a 2015-ös szezonhoz képest versenyképesebbnek igazolva az autókat.

Biztonságos közlekedésről időseknek

2016.04.14.
A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály baleset-megelőzési előadója 2016. április 12-én 13 órakor előadást tartott a biztonságos közlekedés szabályairól Győrben a Bólyai Farkas utcai nyugdíjas klubban. A találkozókon - a Győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény nyugdíjas klubjaiban - közlekedésbiztonsági, baleset-megelőzési ismereteket hallhatnak az idelátogató szépkorúak. Győr városában 12 klub működik, ezek mindegyikébe ellátogatnak a rendőrség munkatársai. A rendezvénysorozat negyedik állomásán szó esett a gyalogos, illetve a kerékpáros közlekedés alapvető szabályairól, a közösségi közlekedésről, a passzív biztonsági eszközök használatáról, a látni és látszani elvről, valamint a mozgásában korlátozott személyek biztonságos közlekedéséről. A találkozón az előadó felhívta az idősek figyelmét a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben követendő szabályokra.   (police.hu)

Lincoln Navigator Concept – a nagyfőnök megérkezett

2016.04.14.
A Lincoln tavaly a New Yorki Auto Show-n mutatta be a minden tekintetben fényűző koncepció autóját, a Continental Conceptet, amellyel az új Continental modellt akarták beharangozni. Most egy évvel később az amerikaiak a hamarosan érkező új Navigator luxusterepjárójuk sikere érdekében a hűvös és letisztult Navigator Concepttel akarják elkápráztatni a közönséget. Az új Navigator Concept a Continentallal megkezdett utat követi, amit a Lincolnnál egyszerűen csak „csendes luxusnak” neveznek. „Az új Navigator Concept csak megerősíti azt az elkötelezettségünket, hogy a vásárlóinknak elegáns, magabiztosan erős és stressz mentes járműveket kínáljunk” – nyilatkozta a Lincoln elnöke, Kumar Galhotra. „Megmutatjuk a rajongóinknak, hogy olyan járműveket gyártunk, amik mindenben meghaladják a várakozásaikat, anélkül, hogy hivalkodnának az utakon.” A Navigator Concept formája a végletekig letisztult, elegáns, az első lökhárítótól a hátsóig egy teljesen új formai koncepció, amit az is jól szimbolizál, hogy a Lincoln formatervezői szakítottak az egyik legrégibb márkavédjeggyel az osztott hűtőráccsal is. De azért a hűtőrács csepp alakú nyílásain ott díszeleg büszkén a hatalmas 3D-s Lincoln embléma. Egy Navigator méretű hatalmas SUV sohasem kelthet maradéktalanul sportos benyomást, a Lincoln tervezői azonban jó munkát végeztek. A Navigator Concept a magas, elől kicsit lekerekített motorháztetejével, a hátrafelé enyhén elkeskenyedő, áramvonalas, kicsit Range Roveres csomagtartójával, az enyhén lejtő tetővonalával és a sötétített C és D oszlopaival kifejezetten könnyed és sportos jelenség. Ugyanakkor az erősen definiált oldalvonalaival és éleivel a Navigator továbbra is egy robusztus jármű benyomását kelti, amely otthona a hatalmas nyílt tér és bármikor kész egy kis kalandra. Az autó világoskék fényezése is utal rá, hogy a Lincoln tervezői a luxus jachtoktól és vitorlás hajóktól merítettek ötleteket. A Navigator Concept például rendelkezik egy ötletes szekrény rendszerrel, ahol a vitorlás sport és más tengeri kikapcsolódásokhoz szükséges kellékek, felszerelés, ruházat helyezhető el kényelmesen.A koncepció legnagyobb gegje és talán a leghasznosabb elképzelése a hatalmas szárnyas ajtó, ami igazán kényelmessé teszi a bejutást. Ha pedig bejutottunk, akkor a beltérben nemes anyagok, 30 irányba állítható ülések, hatalmas érintőképernyő, a fejtámlákba épített kijelzők, Wi-Fi, és prémium Revel audió rendszer teszi pihentetővé a kalandokat. A jelenleg futó Navigator modellhez hasonlóan a Navigator Concept mozgatásáról is egy 3.5 literes, duplaturbós V6-os erőforrás gondoskodik, a motor teljesítményét azonban 20 lóerővel növelve kerek 400 lóerőre emelték a mérnökök. A teljesítmény maradéktalan és biztonságos kihasználását pedig a Fordtól megszokott módon széleskörű elektronikus arzenál segíti, így az autóban ütközésmegelőző rendszer, gyalogos felismerő és automatikus fékező rendszer, sávtartó automatika, mely enyhe vibrációval és kormánykorrekcióval segíti a sávban maradást, valamint parkoló asszisztens és egy 360 fokos kamera rendszer is van.   (miferfiak.hu)
Címkék: 

Megérkezett a túlméretes szállítmány a péti Nitrogénművekhez

2016.04.14.
Pétfürdőn 2016. április 14-én. A hat kamionból és kísérő autókból álló, nagyjából 200 méter hosszú, 7 méter széles és 7 méter magas konvoj éjszakánként haladt rendőri felvezetéssel a gönyűi kikötőből Pétfürdőre április 10-től 14-ig. A péti Nitrogénművek új üzeméhez szállítottak berendezéseket.   (MTI)

Így vásárolj Ford GT-t!

2016.04.14.
A vadonatúj Ford GT korlátozott darabszámban készül majd, ez pedig arra inspirálta a Ford Performance részleget, hogy egészen egyedi értékesítési módszert alkosson, aminek segítségével könnyebb kiválasztani az új szupersportkocsi leendő tulajdonosait. A kiválasztott jelentkezők számára a Ford GT Személyes Ügyintéző, egy Concierge biztosít majd személyre szabott szolgáltatást. “A Ford GT megvásárlásának módja éppen olyan különleges, mint maga az autó,” nyilatkozta Henry Ford III, a Ford Performance globális marketing-igazgatója. “Nyilvánvaló, hogy a GT-tulajdonosok a Ford Motor Company nagyköveteiként jelennek majd meg az utakon, ezért olyan szolgáltatásokat biztosítunk számukra, amelyek méltók ehhez a szupersportkocsihoz.” A Ford GT a Ford eddigi legmodernebb modellje, amelyben a márka egyebek mellett az EcoBoost® motor csúcsteljesítményét, a legmodernebb aerodinamikai megoldásokat és a könnyűszerkezetű karbonszálas építési módot is bemutatja. A honlapon bárki jelentkezhet, aki szeretne megvásárolni egy Ford GT-t. A jelentkezők az általuk kiválasztott Ford márkakereskedést is megjelölhetik, s ha a vállalat elfogadta a jelentkezésüket, az új Ford GT Személyes Ügyintéző szolgáltatás gondoskodik arról, hogy vásárlási élményük igazán különleges legyen. A kiválasztott vevőkkel Ford GT Személyes Ügyintézőjük veszi fel a kapcsolatot, és mindent úgy intéz majd, ahogyan a vásárló szeretné; ez természetesen nem csupán a jármű megrendelésére és leszállítására vonatkozik, hanem minden egyébre is a későbbi évek során, amíg az autó a vevő tulajdonában van. Az új Ford GT honlap konfigurátorának segítségével a vásárlók megalkothatják álmaik Ford GT modelljét, és a közösségi oldalakon az egész világgal megoszthatják kedvenc konfigurációjukat. A konfigurátorban kiválaszthatók a különféle színkombinációk, keréktárcsák és anyagok, akárcsak a Ford GT utasterének részletmegoldásai. A Ford GT nyolc különféle fényezéssel és négyféle utastér-kialakítással rendelhető meg; a karosszéria színeinek kínálatában a népszerű Liquid Blue árnyalat is szerepel. A nyolcféle fényezéshez hét különböző árnyalatú sávozás rendelhető, így a Ford GT vásárlói igen sok variáció közül választva varázsolhatják egyedivé autójukat. A Ford GT gyártása az idei év végén kezdődik; a kezdeti időszakban még előfordulhat, hogy a konfigurátor bizonyos kombinációi nem állnak rendelkezésre, de a program a lehető legrugalmasabb megoldást kínálja a rajongók számára, hogy megalkossák virtuális Ford GT modelljüket. A Ford GT a márka egyik legritkább, sorozatban gyártott modellje lesz. Az autóból mindössze 250 darab készül évente, és a ma induló megrendelési időszak az első két évben elkészülő mennyiségre, azaz 500 autóra vonatkozik. Az internetes alapú jelentkezések első köre a vadonatúj Ford GT megvásárlására 2016. május 12-én, kelet-európai időszámítás szerint 23:59 órakor zárul. Alkossa meg saját Ford GT modelljét még ma a www.fordgt.com/hu_hu/performance/gt/ honlapon!  

Autólopás! LKE-900 Audi A4 - ezüstmetál

2016.04.13.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám:  LKE-900 -Gyártmány:  Audi -Típus:  A4 -Kivitel:  2.0 TFSE QUATTRO -Gyártási év:  2008 -Motorszám:  CDN005031 -Alvázszám:  WAUZZZ8K89A092003 -Szín:  ezüstszürke -Lopás időpontja:  2016 április 13 -Lopás helyszíne - város:  Budapest -Kerület:  III. -Utca, házszám:  Folyóka u 3elől

Nem is tudom, gyanús az autóm…

2016.04.13.
A gépkocsi futóművének egyik, ha nem a legnagyobb ellensége a kátyú. A tél elmúltával, tavasszal van itt a kátyújavítások ideje, tartósan fagypont fölött nyugodtan lehet a gödrökbe teríteni az aszfaltot. Az útjavítási munkálatok viszont hosszú időt vesznek igénybe, így gépkocsival közlekedve továbbra is tartósan fennáll kátyús úton bekövetkezett kár elszenvedésének lehetősége. A sérülésnek sokszor vannak jól látható jelei, azonban sokkal veszélyesebbek a háttérben lappangó hibák, amelyeket csak kisebb, nehezen észrevehető tünetek jeleznek. Tamás László a Szabó Autójavító SEAT márkaszerviz vezetője, műszaki vizsgabiztos összeszedett néhány ilyen tipikus hibajelenséget: •          Ha gumiabroncs oldalfalán kitüremkedés, szakadt felület vagy kilógó szálak láthatóak, az abroncs oldalfalának belső szerkezete sérült meg. Nagyobb sebességnél kapott durrdefekt katasztrofális eredménnyel járhat, tehát az első utunk a gumiszervizbe vezessen. •          Ha egy nagyobb kátyú után az autó kerekéről lerepül a dísztárcsa szinte biztos, hogy a nagy erőhatások miatt a fém keréktárcsa is megsérült. Ebben az esetben is a megfelelő szakemberhez kell fordulni, mert a roncsolódott keréktárcsa több más futóműalkatrészre is káros hatással van. •          A keréktárcsa deformálódására utalhat a lassan, de folyamatosan eresztő gumiabroncs is, hiszen ilyenkor a keréktárcsa és a gumiabroncs közötti rész nem zár megfelelően. •          Ha az abroncs egyik pereme gyorsabban kopik, mint a másik, jó eséllyel a futómű elállítódott. Ha a futófelület keresztben helyenként kopott, akkor úgynevezett fűrészes kopásról lehet beszélni, amely szintén a kerékfelfüggesztés elállítódását jelzi. •          Ha egyenes haladás során a kormány nem áll egyenesben, bizonyosan a futómű geometria állítódott el valamely futómű elem egy nagyobb ütésből eredő sérülésének következtében. •          Ha vezetés közben a kormány elengedésekor a gépkocsi nem egyenesen halad tovább, hanem elindul az egyik irányba, az első futóművel van gond. •          A kormánymű alkatrészeinek sérülésére utal, ha vezetés közben a kormánnyal folyamatosan korrigálni kell, csak nagyon nehezen lehet egyenesben tartani az autót, amit szaknyelven úgy mondanak: „sétál az úton” A SEAT márkaszerviz szakembere arra is figyelmeztet, hogy a felfüggesztés problémáit nagyon komolyan kell venni! Ha súlyos, azonnal  látható sérülést szenved, autójával azonnal húzódjon félre és hívjon segítséget! Ha enyhébb problémát észlel, haladjon lassabban a megszokottnál, ne menjen városon kívülre, ahol nehezebb segítséget hívni, és mihamarabb jelentkezzen be egy márkaszervizbe, ahol a hibát eredeti gyári alkatrészekkel és műszerekkel néhány nap alatt ki tudják javítani!.

Újabb 12,5 milliárd forintot ad kormány a 3-as metró felújítására

2016.04.13.
A rendelkezés melléklete alapján így a támogatási összeg 125 milliárdról 137,5 milliárd forintra emelkedik. A kormány felkérte a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy nyújtsa be a nagyprojekt-javaslat támogatására irányuló kérelmet az Európai Bizottsághoz. A szaktárcának előterjesztést kell készítenie a szükségessé vált feladatokról, illetve a nagyprojekt-javaslat teljes körű megvalósításához szükséges források biztosításáról, ha az Európai Bizottság a javaslat támogatását elutasítja vagy csökkentett mértékű támogatással hagyja jóvá. MTI

Új sebességrekordot döntött a Hennessey Venom GT

2016.04.13.
A Hennessey Venom GT Spyder a Bugatti Veyron Grand Sport Vitesse-től vette el a címet, a Volkswagen-konszern terméke pár éve 408,77 km/h-val tartotta a korábbi nyitott tetős rekordot.   Március 25-én döntötte meg a rekordját a Venom GT-vel, a volán mögé Brian Smith-t, a Ford versenyzőoktatóját ültették. Azért vártak eddig a bejelentéssel, mert a Hennessey cég most ünnepli a 25. születésnapját. „Azt gondoltam, ez egy különleges módja lenne annak, hogy megünnepeljük azt, hogy 25 éve építjük át gyorsabbra az autókat. Azóta vágytam arra, hogy nyitott tetővel is próbára tegyük a kocsit, mióta zárt tetővel 270,4 mérföldes sebességet (435 km/h) ért el az űrsiklók 4,5 kilométeres leszállóhelyén, a NASA Kennedy Űrközpontjában, 2014-ben. Ez egy nagyszerű módja annak, hogy a kiértékeljük az autónk technikai erősségeit, többek között a nagysebességű stabilitást nyitott tetővel” – nyilatkozta John Hennessey cégalapító. Máris bejelentették, hogy a rekord tiszteletére három darabos limitált szériát jelentetnek meg a Hennessey Venom GT Spyderből, a példányokat nettó 1,3 millió dollárért fogják árulni. A sportkocsit egy 7,0 literes ikerturbós V8-as hajtja 1451 lóerővel és 1745 Nm-es nyomatékkal, a nem mindennapi motor erejét egy hatfokozatú Ricardo kézi váltó továbbítja a hátsó kerekek felé. 0-100 km/h-ra 2,4, 160 km/h-ra 4,4 másodperc alatt gyorsul a Venom GT Spyder.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója