Nőtt a Waberer's árbevétele az első fél évben

2015.09.09.
A tájékoztatás szerint az EBITDA (a kamatok, az adózás és értékcsökkenés leírása előtti eredmény) 15,3 százalékkal, 37,6 millió euróra nőtt ugyanebben az időszakban. Az európai nemzetközi árufuvarozók közül a Waberer’s rendelkezik az egyik legfiatalabb, kétéves átlagéletkorú flottával. A flottát a cég az első fél évben 5,3 százalékkal bővítette 2014 azonos időszakához képest, így már több mint 3400 járműből áll. A cég járművei a június végéig tartó hat hónapban összesen 213 millió kilométert tettek meg Európában, ami 5,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban – olvasható a tájékoztatásban. A Waberer’s legfontosabb piaca 2015 első hat hónapjában változatlanul Németország, Magyarország, Olaszország, Franciaország, az Egyesült Királyság és Spanyolország volt. A legnagyobb mértékben az olaszországi feladású, illetve címzésű fuvarfeladatok bevétele nőtt 2015 első hat hónapjában az előző év azonos időszakához képest – írják. A cég nemzetközi flottájának rakottsági mutatója az első fél évben elérte a 91,5 százalékot, amely a menedzsment megítélése szerint meghaladja az európai átlagot a nemzetközi fuvarozás terén. A mintegy ötezer munkavállalót foglalkoztató Waberer’s International Zrt.-nek Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában működnek leányvállalatai.

Bíróság rendelte el a pilótasztrájk befejezését a Lufthansánál

2015.09.09.
Kedden a Lufthansa mintegy ezer járatot volt kénytelen törölni a Vereinigung Cockpit (VC) pilóta-szakszervezet munkabeszüntetése miatt. A VC kedden azzal fenyegette meg a légitársaságot, hogy ha nem közelednek az álláspontok a pilóták korai nyugdíjazásának, valamint a költségcsökkentési lépések ügyében, akkor további sztrájkbejelentések várhatóak. A VC kilátásba helyezte, hogy karácsonyig akár heti rendszerességgel is kész sztrájkra lépni. A Lufthansa jogi lépéseket tett a munkabeszüntetés megakadályozására, ideiglenes bírósági végzésért folyamodott a sztrájk felfüggesztése érdekében. A bíróság a pilóták munkabeszüntetését jogellenesnek találta, mert megítélése szerint követeléseik a kollektív szerződésben nem szabályozható kérdésekre terjednek ki és részben azt a célt szolgálják, hogy a szakszervezet nagyobb beleszólást szerezzen a Lufthansa diszkont üzletága üzleti modelljének a kialakításában. A VC a bíróság döntésének haladéktalanul eleget tett, a már törölt járatok utasainak azonban ez már későn jött. A járattörlés a szerdára tervezett háromezer járat egyharmadát és azok 140 ezer utasát érintette. A Lufthansa közölte, hogy járatszervezési okokból a menetrend szerinti közlekedés csak csütörtökön fog helyreállni. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (bud.hu) járatinformációi szerint szerdán a Lufthansa reggeli müncheni járata kivételével minden délelőtti és kora délutáni járatot töröltek. Az esti frankfurti és müncheni járatokat azonban a bud.hu már nem jelöli töröltként.

Fa Nándor újabb transzatlanti verseny előtt

2015.09.09.
Fa Nándor az új-zélandi Conrad Colménnel április 21-én ért célba Barcelonában: a Spirit of Hungary-vel 110 nap, 10 óra, 59 perc és 40 másodperc alatt kerülték meg a Földet a Barcelona World Race versenyen. Azóta két műtéten is átesett, a hajót pedig szinte teljesen felújították. – A célba érés után kicsit nyalogattam a sebeimet, előbb lágyéksérvvel kellett operálni, majd ahogy abból kigyógyultam, következett egy vakbélgyulladás, ami minden hajós rémálma, hogy ne a tengeren következzen be. Ez a két műtét kicsit hátráltatott, de tulajdonképpen egyfolytában dolgoztunk a hajón – nyilatkozott az MTI-nek szerdán Fa Nándor. A 62 éves vitorlázó elmondta, hogy egyrészt megjavították a verseny közben keletkezett sérüléseket, többek között darabokra szedték az árbocot, kicserélték a törött tőkesúlycsavarokat, amelyeket új anyagból és új méretezéssel készítettek el. Másrészt a "tuningoláson" volt a hangsúly, az új szabályoknak megfelelően átalakították a vízballaszt-rendszert, ezzel növelték a nyomatékot, megváltoztatták az uszonyok zárásszögét. – A hajó minden porcikájában kezelhetőbb és megbízhatóbb lett, s reményeim szerint ez majd megmutatkozik a sebességben is – tette hozzá a már négyszeres földkerülő Fa Nándor. Jelezte: a vitorlás Barcelonában maradt, a felkészülésben négy hetet megspóroltak azzal, hogy nem szállították haza. Kiemelte: a Mol Petrolkémia főszponzorként támogatta a munkát, s a profi csapat nagy segítséget jelentett a saját fejlesztésű és építésű hajó felújításában. A Spirit of Hungary már újra vízen van, jövő szerdán vitorláznak ki vele az óceánra. – Ez az út részben teszt, részben kvalifikáció lesz Péter számára, neki 2000 mérföldet kell hajóznia megállás nélkül. De szükségünk is van a közös vitorlázásra a változtatások tükrében is – mondta a magyar hajós. Perényi Péter a Spirit of Hungary hajó vízre tétele óta minden tengeri tesztvitorlázáson együtt hajózott Fa Nándorral, és tartalék kormányosként nevezték a Barcelona World Race-re. A Spirit of Hungary báziskikötője a franciaországi Les Sables d,Olonne lesz, a Transat Jacques Vabres pedig – amely a 60 lábas hajók világbajnoki sorozatának egyik állomása – Le Havre-ból indul. Oda október 16-ig kell megérkezni a résztvevőknek, a rajt 25-én lesz, de az időjárás függvényében egy nappal előrébb hozhatják. A Kávé útja néven legendássá vált verseny során Franciaországból Brazíliába vitorlázik a mezőny.
Címkék: 

Las Vegasban mutatkozott be az új Toyota Prius

2015.09.09.
A negyedik generációs Prius formaterve nagyban hasonlít azokra a képekre, amelyek nemrégiben kiszivárogtak; az autó formaterve nem sokban változott és a típus felismerhetően Prius maradt – de a karosszérián visszaköszönnek a márka friss ismertetőjegyei, valamint a hidrogénes Mirai formajegyei. Az új Prius nem a mostani generáció továbbfejlesztett platformjára, hanem vadonatúj alapokra épül. A fejlesztés során különös hangsúlyt kapott a vezetési élmény, illetve a vezethetőség javítása, sokan ugyanis unalmas autónak titulálták a Priust – nem is feltétlen igaztalanul. Alacsonyabb a súlypont, ezt a hajtáslánc és az akkucsomag alacsonyabbra helyezésével érték el a tervezők, ami állítólag jobb kényelmet és élvezetesebb vezethetőséget ígér. A hajtásláncról még keveset tudni, várhatóan 10 százalékkal lesz takarékosabb az autó. A gyári vegyes fogyasztás a rendelkezésekre álló információk alapján 3,5 l/100 km-re várható. Továbbra is egy benzin- és egy villanymotor gondoskodik a hajtásról, s valószínű, hogy az eddig 136 lóerős rendszer-teljesítményű hajtáslánc is erősödik valamivel és javulnak a menetteljesítmények. Javul a biztonság is, lesz például a sávelhagyásra és ütközésre figyelmeztető, a radaros tempomat, az automata távfény, vagy a táblafelismerő. Japánban már idén kapható lesz az új Prius, nekünk gyaníthatóan 2016-ig várni kell a teljesen áttervezett hibridmodellre.
Címkék: 

Audi: logisztikai központ avatás Faustmann búcsúztatóval

2015.09.09.
A már meglevő, LOC névre keresztelt logisztikai központ mellett egy még nagyobb LOC 2 is létrejött. Nagysága 45 futballpályának felel meg, ahol naponta 450 kamion fordul meg, hozza Győrbe a világ minden részéből az alkatrészeket, hogy azok innen jussanak el az Audi motor- és járműgyárába. A két központban együttesen 1200 ember dolgozik, ami azt jelenti, hogy a korábbi ötszáz munkahely mellé további hétszáz is létrejött. Az avatás napján még üres volt a csarnok, ami lenyűgöző látványt nyújt. Az új logisztikai központunk megnyitása egy újabb mérföldkő az elmúlt évek következetes logisztikai infrastruktúra-fejlesztésében, amely rendkívül rugalmas, hatékony, valamint a jövőt tekintve fenntartható folyamatokat tesz számunkra lehetővé. Továbbá az új, eredeti motoralkatrész-gyártó részleg, amely pótalkatrészek gyártásának ad otthont, további fontos kompetenciával egészíti ki az Audi Hungaria motorgyártását - mondta Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója. Elmondta azt is, az energiaellátás területén is új mércét szeretnének állítani. Az új épület ellátása teljes mértékben széndioxid-semleges hő- és elektromos energiával történik. Ennek biztosítása érdekében Magyarország legnagyobb ipari fotovoltaikus berendezését helyezték üzembe. Így a vállalat az új logisztikai központ teljes áramellátását regeneratív úton fedezi. A két logisztikai központ a légifelvételen. Fotó: Audi Szijjártó Péter a csarnokavatón bejelentette, a távozó Faustmann-nak a köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést adományozta. A miniszter szerint az Audi újabb győri beruházása annak bizonyítéka, hogy az Audi és hazánk kölcsönös bizalmon alapuló stratégiai partnerségben áll egymással. Szijjártó Péter beszélt arról is, Győr és az Audi együttműködése folyamatosan rekordokat döntött. A kormány célja, hogy erősítse a mérnökképzést és a kutatásfejlesztést, s ennek ugyancsak Győr lesz az egyik nyertese. Kifejtette: a magyar járműipari termelés 16 százalékkal 3900 milliárd forint fölé bővült az év első hat hónapjában az egy évvel korábbihoz képest, a feldolgozóipar teljesítményéből pedig 30,4 százalékot a járműipar tesz ki. A miniszter adatai szerint az autóiparban több mint 145 ezren dolgoznak Magyarországon, 8,2 százalékkal többen, mint egy évvel korábban A kész autókat Győrből vasuti kocsikon szállítják el.  Borkai Zsolt köszöntőjében kiemelte, az ilyen ünnepélyes pillanatok nem csak Audinak, hanem Győrnek és Magyarországnak is fontosak, mivel a sikereket az együttgondolkodás tette lehetővé, s bizonyítják az összefogás fontosságát. Az elmúlt években az együttműködés még szorosabb lett, még fantasztikusabb eredményeket tudtunk produkálni – fogalmazott a polgármester, aki méltatta a győri Auditól  távozó Thomas Faustmannt, az ügyvezetés elnökét, akivel jól együtt tudott dolgozni, s akinek sok sikert kívánt új állomáshelyén, Neckarsulmban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. rövidesen távozó ügyvezető igazgatója Fotó: MTI Thomas Faustmann meghatottan köszönte meg Borkai Zsoltnak és Szijjártó Péternek, mint fogalmazott a bizalmon alapuló együttműködést, s azt hangsúlyozta, együtt nagy dolgokat vagyunk képesek megvalósítani. Egy 77 hektáros szabad területtel még rendelkezünk – mondta Faustmann, jelezve azt, hogy a 3. ütemű logisztikai bővítésnek is megvan a lehetősége az ipari parkban. A logisztikai központ avatásán részt vett Peter Kössler, aki október elsejétől veszi át a győri Audi Hungaria Motor Kft. vezetését. A rendezvény végén hivatalosan is elindult a logisztikai központ. Az Audiig levő 5.45 kilométeres távot a kamionok négy perc alatt tették meg. A közeli kapcsolatnak és persze a beruházásnak köszönhetően a magyar leányvállalat évente 3 millió eurót tud spórolni eddigi költségeihez képest. A fotón balról, Hornberger Szabina, logisztikai tervező, Molnár Ádám, motorlogisztika vezető, Herbert Steiner, motorgyártásért felelős ügyvezető igazgató, Dr. h.c. Thomas Faustmann, ügyvezető igazgató, Borkai Zsolt, Győr város polgármestere, és Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter

Elkészült a tízmilliomodik BMW 3-as limuzin

2015.09.09.
Legurult a BMW Group müncheni autógyártó- és összeszerelő üzemének gyártósoráról a tízmilliomodik BMW 3-as limuzin, amely a legnépszerűbb BMW-modellsorozat immáron négy évtizedre visszatekintő sikertörténetének legújabb mérföldköve. A BMW Group az elmúlt negyven évben több mint tizennégymillió 3-as BMW-t adott át ügyfeleinek világszerte, amelynek több mint a fele limuzin karosszériaváltozatú volt. A BMW 3-as sorozat legújabb generációjának gyártása idén júliusban vette kezdetét, amely új fejezetet nyitott a modellcsalád sikertörténetében. A jubileumi, tízmilliomodik modell egy Imperial Blue metálkék fényezésű BMW 320d. – A BMW 3-as sorozata negyven évvel ezelőtt e falak közül indult hódító útjára, a globális sikertörténet csúcspontjaként pedig eme tízmilliomodik modell is itt, a BMW Group müncheni gyárában látott napvilágot. Kivételes elismerés ez nekünk, amely mindannyiunkat büszkeséggel tölt el – fogalmazott a jubileumi modell elkészülése kapcsán Hermann Bohrer, a BMW Group müncheni létesítményének igazgatója. A BMW 3-as modellsorozatának képviselői világszerte négy gyárban készülnek párhuzamosan, amelyek közül a müncheni egység a legnagyobb: ez a bajor gyártó egyetlen üzeme, amelyben a 3-as BMW mindegyik modellgenerációját gyártották. Hogy megfeleljen az egymás után érkező generációk támasztotta újabbnál újabb felszereltségi, minőségi és megbízhatósági elvárásoknak, a Münchenben található gyártó- és összeszerelő létesítményt megállás nélkül fejlesztették, termelő rendszereit pedig folyamatosan modernizálták. Az átfogó és összetett, mégis gördülékeny gyártási eljárásnak köszönhetően a BMW ügyfelei ma már bármelyik karosszériaváltozatú 3-as BMW-t maximálisan személyre szabhatják, az eltérő felszereltségi szintektől függetlenül, szinte teljes mértékben a saját igényeik szerint. A BMW Group müncheni gyártósoráról naponta ezer autó gurul le, amelyeknek több mint a fele a 3-as sorozat tagja. A legnépszerűbb modellsorozat képviselői iránt mutatkozó globális kereslet kielégítése érdekében a vállalatcsoport a BMW 3-as sorozatot világszerte négy üzemben gyártja: München mellett Regensburg-ban (Németország), Rosslyn-ban (Dél-Afrika) és Tiexi városában (Kína). A sikertörténet kezdete 1970-ben a BMW Group tervezőmérnökei egy olyan vadonatúj modellsorozat megalkotását tűzték ki célul, amely jó eséllyel pályázhat a legnépszerűbb BMW-modell címére. A koncepció olyannyira jól sikerült, hogy megszületésével azonnal létrehozta a prémium középkategóriát, a BMW 3-as sorozat modellgenerációi pedig azóta is időről időre felülmúlják a várakozásokat. A szegmens elsőszámú képviselője a hétköznapi használhatóságot kortárs dizájnnal és a sportos vezetés élményével ötvözi, immáron negyven éve: a nemzetközi sikermodell 1975 júniusában, mintegy fél évtizeden át tartó fejlesztés után látott először napvilágot. Az első E30-as kódjelű BMW-ket az ezt követő években újabb és újabb karosszériaváltozatok megjelenése követte. Új modellgenerációival a BMW 3-as sorozat rendre utat mutat a járműtechnológiai innovációk terén, minden korábbinál magasabb szintre emelve a minőség, a hatékonyság, a megbízhatóság, a kényelem és a vezetési élmény egységét.
Címkék: 

9,3 milliárd forintos beruházás a miskolci Bosch gyárban

2015.09.09.
Ezt a Külgazdasági és Külügyminisztériumban megrendezett közös sajtótájékoztatón jelentették be szerdán. A miskolci gyár a leggyorsabban fejlődő gyárak egyike a Bosch csoport mobilitási megoldások üzletágán belül. - Ez a miskolci beruházás is egyértelműen bizonyítja, hogy Magyarország változatlanul fontos helyszín a Bosch számára és alátámasztja, hogy a miskolci gyár központi szerepet játszik az autóipari gyártás közép-európai megerősítésében – mondta Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője. A beruházás célja a gyár kapacitásának növelése, amellyel magas hozzáadott értékű és költséghatékony mobilitási megoldásokat gyárt a magyar piacra. A gyárban ezért további igény merül fel a magasan képzett szakemberek, valamint a szükséges gyártósorok beszerzése iránt. - A kapacitásbővítés a megnövekedett piaci igényeknek köszönhető. Tekintve, hogy a miskolci vállalat az észak-magyarországi régió egyik legjelentősebb munkaadója, beruházásaink nagymértékben előremozdítják a régió felzárkóztatási törekvéseit, valamint infrastruktúrájának fejlődését. A piaci igények és a régió adta lehetőségek összehangolására törekszünk – mondta Dr. Frank-Stephan Kupfer, a miskolci Bosch gyár kereskedelmi ügyvezető igazgatója. A miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. az elmúlt három évben számos gyártásbővítést és kutatási-fejlesztési projektet is megvalósított az Európai Unió társfinanszírozásával. Ezeknek a projekteknek a közös eleme, hogy mindegyik világszintű termékek gyártási feltételeit teremtette meg és munkahelyteremtésével hozzájárult a régióban a foglalkoztatási arány növeléséhez. - Az új projekt keretében az eddigi kutatási eredményeinket tudjuk majd hasznosítani, többek között gyártósorok beszerzését és a hozzájuk kapcsolódó tesztberendezések telepítését az elektromos meghajtások üzletág termékei számára – magyarázta Jochen Limberger, a gyár műszaki ügyvezető igazgatója. A Miskolcon előállított termékek a mobilitás jövőjének a formálásához is hozzájárulnak. A Bosch előrejelzései szerint 2025-ben a világszerte legyártott új járművek mintegy 15 százalékát legalább hibrid hajtáslánccal szerelik, míg Európában az új gépkocsik több mint egyharmada lesz legalább részben elektromos meghajtású. - A büszkeség mellett stratégiai fontosságú az a tény, hogy a Miskolcon gyártott gépjármű-alkatrészek, mint például a fékrásegítő motorok és az elektromos szervomotorok, az elektromos meghajtás alapfeltételét jelentik, a hibrid- és az elektromos autók fontos részét képezik.
Címkék: 

Scheidt&Bachmann: az utasok nyernek az e-jegyek bevezetésével

2015.09.09.
A német multinacionális vállalat szerint a hazai e-jegyrendszer bevezetésével utolérhetjük és egyes megoldások segítségével részben meg is előzhetjük a legnagyobb nyugat-európai városokat az elektronikus jegyrendszerek fejlettsége és szolgáltatásai területén. A budapesti tömegközlekedési jegyrendszer átalakításával elsősorban az utasok nyernek, állítja saját tapasztalataira hivatkozva az eddig 8 városban elektronikus jegyrendszert kiépítő német Scheidt&Bachmann. - Tapasztalataink szerint a kedvező jelenséget több tényező együttesen okozza: az eddigi, a jegypénztáraknál akár hosszú percekig tartó kényelmetlen sorban állást felválthatja az interneten, vagy mobiltelefonon történő jegyvásárlás. A fejlesztéseknek köszönhetően az eddig használatban lévő menetjegyek egy részét felváltják az időalapon működők, vagyis egy adott időkereten belül annyiszor szállhatunk át egyik járműről a másikra, ahányszor csak szeretnénk, nem kell újabb és újabb jegyet érvényesítenünk. Illetve a rendszer rövidebb utazási távokért kevesebb összeget von le a kártyákról: az e-ticket rendszer igazságosabb, illetve sok esetben fajlagosan olcsóbb, mert az utazási idővel vagy távval arányosan fizetünk – magyarázta Hraboczki Márton, a budapesti rendszert is tervező Scheidt&Bachmann cég ügyvezető igazgatója. Hozzátette: természetesen a heti, havi bérletek az e-rendszer bevezetése után is jelentős kedvezményeket nyújtanak. Mindemellett a fizetési folyamat nem csak kényelmesebbé és gyorsabbá válik, hanem biztonságosabbá is, ugyanis nem maguk a kártyák „tárolják” majd az utazásra fordítható összeget, hanem a háttérrendszer, így az elvesztett kártya letiltása után nem vesznek el a feltöltött egységek. Az elektronikus jegyrendszer egyik fontos hozadéka a város hatékonyabb utazásszervezése is, hiszen egy e-jegyrendszer bevezetésével mérhetővé válik, hogy az egyes útvonalakat milyen gyakran és hogyan használják az utasok, vagyis hol érdemes járatsűrítésekre és fejlesztésekre koncentrálnia a közlekedési vállalatnak. Ezért a jövőbeli beruházásokat hatékonyabban és racionálisabban tudja szervezni a tömegközlekedési cég. Az utasok kényelmén túl egész Budapestre nézve is komoly gazdasági előnyökkel járhat az e-jegyrendszer bevezetése. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az e-jegyrendszer bevezetésével az összesített jegyárbevétel növekszik, miközben a költségek nagymértékben csökkennek. Az így megtakarított pénzt pedig a szolgáltatások színvonalának emelésére tudták fordítani a tömegközlekedési cégek, ami még tovább növelte az igénybevevők elégedettségét – mutatott rá Hraboczki Márton. Ugyanakkor a számok is azt mutatják, hogy érdemes áttérni az e-jegyrendszerre: azokban a városokban, ahol bevezették az e-jegyrendszert, átlagosan 15%-kal emelkedett a teljes jegyárbevétel (de az angliai Newcastle-ban 20%-kal); többek között a jegy nélkül utazók számának drasztikus csökkenése miatt. Emellett ugyancsak fontos tényező, hogy az egyszer használatos papírjegyek helyére lépő tartósabb műanyagkártyák is észrevehető mértékben csökkentik a kiadásokat. Ez, például a 2014-ben mintegy 60 milliárd forintos jegyárbevételt produkáló Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) esetében, a forgalomnövekedés elérheti a több milliárd forintot is.
Címkék: 

Átalakítja vállalatirányítási rendszerét a Magyar Közút

2015.09.09.
A közlemény ismerteti: az Integrált úthálózat-üzemeltetés megvalósítás (INTUT) projekt a Magyar Közút kiemelt projektje, amelyet az Európai Unió is támogat. A bruttó 1,8 milliárd forintos támogatással megvalósuló beruházás alapvető célja a társaság működésének átalakítása annak érdekében, hogy átláthatóbb és hatékonyabb legyen. Az új, integrált vállalatirányítási rendszer a háttérfolyamatok támogatásán túl a műszaki folyamatok támogatását is magasabb szintre hivatott emelni. A fejlesztés ezzel párhuzamosan előtérbe helyezi a modern nagyvállalati kultúra kialakulását is, amely az egyik kulcstényező ahhoz, hogy a társaság maradéktalanul elérhesse stratégiai céljait. Az integrált úthálózat-üzemeltetési működési modellen alapuló munkavégzés 2015 őszén indul, és 2016 januárjában már minden közutas munkavállaló az új vállalatirányítási rendszerben meghatározott módon fogja végezni napi tevékenységét – írja közleményében a társaság.
Címkék: 

Kreszprofesszor: KRESZ feladvány következik

2015.09.09.
Ismerősöket megkérdezve, szinte mindenki határozottan azt mondta, itt nem kell indexelni, akkor, ha jobbra megyünk. Vajon igazuk volt? És lám, kiálltam a helyszínre, megfigyeltem és tízből kilencen nem is jeleztek. Szinte hallottam az érvelésüket is, hogy amikor egy főút kanyarodik, akkor nem történik irányváltoztatás, tehát nem kell irányjelzőt használni. Pedig tévedtek, itt ezen a helyen kellene jelezni! Elmesélem miért: Persze azt nem állítom, hogy a KRESZ kizárólag logikus szabályokat tartalmaz, és elfogadom, ez sem teljesen azok közé tartozik, de a lényeg, hogy az említett helyen aki jobbra kanyarodik köteles az irányjelzőjét használni! És tudom, hogy az index hiánya miatt nem nagyon szoktak a rendőrök büntetni, de ha mégis, akkor kapásból 3 büntetőponttal jutalmazhatnak, tehát mégiscsak érdemes lenne pontosan tudni és betartani az ezzel kapcsolatos szabályokat. A KRESZ az irányváltoztatással kapcsolatban a következő példálózást írja: Irányt változtat, aki: "terelővonalat, az úttest szélét vagy képzeletbeli felezővonalát átlépi, forgalmi sávot változtat, másik útra bekanyarodik, főútvonalról vagy szilárd burkolatú útról letér..." Azaz nem változtat irányt az, aki a kanyarodó főútvonalon továbbhajt, amit külön meg is említ a szabály: "A jármű vezetője egyéb esetben (pl. útkereszteződésben kanyarodó főútvonalon való továbbhaladás esetén) is adhat irányjelzést". Ebből egyértelműen következik, hogy aki kanyarodó főútvonalon továbbhalad, az nem köteles indexelni. Ha ez így van, akkor meg miért állítom azt, hogy itt mégiscsak kell irányt jelezni? Azért, mert a fenti képen látható tábla nem kanyarodó főútvonalat ábrázol! Az a jelzés valahogy így néz ki: Ami pedig a fényképen látható az egy olyan tábla, amelynek a neve: "Útkereszteződés alárendelt úttal", ahol az elhelyezett kiegészítő tábla mutatja az útkereszteződés alaprajzi vázlatát, vastag vonallal jelezve az elsőbbséggel rendelkező út vonalvezetését. Azaz ezen a helyen nem főútvonalon közlekedünk, amelyik elkanyarodik. Persze jogos lehet a kérdés, hogy nem mindegy? Védett út, vagy főútvonal? Nem, mert hivatalosan nincs védett útvonal, csak védett kereszteződés! Azaz a főútvonalon haladva - amíg főútvonal vége tábla nincs - jogosan számíthatunk arra, hogy végig elsőbbségünk lesz a keresztező úton érkezőkkel szemben. Míg a fényképen látható útvonalon a következő kereszteződésben ugyan elsőbbségünk lesz - ezt mutatja a tábla -, de az azutáninál ez már egyáltalán nem biztos. Összefoglalva: A KRESZ alapján csak az útkereszteződésben kanyarodó főútvonalon való továbbhaladás esetén nem kell irányt jelezni, egyéb esetben szükséges, ha jobbra vagy balra kívánunk elkanyarodni, még akkor is, ha eközben a betorkolló úton érkezőkkel szemben elsőbbségünk van.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója