Nyilvánosságra hozták, hány autót adott el tavaly a BMW Group

2023.01.10.
2022-ben a BMW Group ismét magasabb fokozatba kapcsolt az elektromobilitás térnyerésében. A korábbi célkitűzésnek megfelelően a vállalatcsoport egy év alatt képes volt több mint megduplázni tisztán elektromos meghajtású modelljei globális értékesítési mennyiségét: a 2022 januárja és decembere között eladott 215 755 darab zéró emissziójú BMW és MINI modell a 2021-es mutató tükrében 107,7 százalékos növekedésnek felel meg. A BMW Group eközben fontos mérföldkőhöz is érkezett, hiszen az esztendő vége felé sorozatgyártásban készült 500 ezredik tisztán elektromos meghajtású modelljét is átadta. „Rendkívül erős modellpalettánk a folyamatosan változó piaci környezetre adható legjobb válasz, amellyel tavaly több mint kétszer annyi tisztán elektromos meghajtású modellt tudtunk értékesíteni, mint 2021-ben” – nyilatkozta Pieter Nota, a BMW AG igazgatótanácsának ügyfélélmény, márka és értékesítésért felelős tagja. „Magabiztosan valljuk, hogy 2023-ban tovább építkezhetünk erre a sikerre, hiszen tisztán elektromos modelljeinkre továbbra is kimagasló rendelésállományt látunk” – tette hozzá. 2022-ben a BMW Group világszerte 2399636 darab BMW, MINI és Rolls-Royce modellt értékesített, amely az előző esztendőhöz viszonyítva mindössze 4,8 százalékos csökkenés egy olyan évben, amelyben mindegyik iparágat beszállítási nehézségek sújtották, Kínában szigorú járványügyi korlátozásokat és lezárásokat tartottak fent, Ukrajnában pedig háború kezdődött. Mindezek főként az év első felére voltak hatással, az előző esztendőhöz képest alacsonyabb értékesítési mutatókat eredményezve. 2022 második felében aztán egyre erősödtek az eladások, mígnem az év utolsó negyedévében a BMW Group 651798 darab új autóval összesen 10,6 százalékos értékesítési fejlődést ért el. A müncheni központú vállalatcsoport optimistán tekint az új évre. „2023-ban a nyereséges növekedés pályáján maradunk, az elektromos mobilitás térnyerésével a középpontban. A 2023-as esztendő célkitűzése, hogy globális értékesítési mutatónk 15 százalékát tisztán elektromos meghajtású modelljeink adják. A BMW i5 idei világpremierje hálózatról tölthető modellpalettánk újabb fontos mérföldköve lesz” – fogalmazott Pieter Nota. A BMW márka tavaly összesen 2100692 darab (-5,1%) új autót értékesített világszerte, amellyel megőrizte vezető pozícióját a nemzetközi prémium szegmensben. A bajor prémiumgyártó a hálózatról tölthető modellek mezőnyében is gyarapodott: a világszerte eladott 372956 darab tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt autó 35,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A beszállítási nehézségek ellenére a BMW M GmbH fennállása eddigi legmagasabb értékesítési mutatójával zárta jubileumi évét. A világszerte eladott 177257 darab BMW M modell 8,4 százalékkal múlja felül a 2021-ben regisztrált értéket, ráadásul a BMW M divízió tavaly az elektromos mobilitás térnyerése felé is páratlanul nagy lépést tett. Tavaly a MINI világszerte 292923 darab (-3,0%) új autót adott el. A hálózatról tölthető MINI modellek iránt kimagasló kereslet mutatkozott: a 60839 darab tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modell 14,3 százalékkal múlja felül a 2021-es esztendő teljesítményét, egyúttal a MINI teljes 2022-es értékesítési mutatójának mintegy 21 százalékát adja. 2022-ben a brit prémiummárka ügyfelei ismét a MINI Cooper SE modell iránt rajongtak leginkább. A vezetés zéró emissziójú élményét éltető modell tavaly 43744 példányban talált gazdára, amely az előző esztendőhöz viszonyítva 25,5 százalékos növekedés. Abban az évben, amelyben leleplezte a világ első, tisztán elektromos meghajtású ultraluxus szuperkupéját, a Rolls-Royce Motor Cars 118 éves fennállása legmagasabb értékesítési mutatóját is elérte. A világszerte eladott 6021 darab luxusautó 7,8 százalékos értékesítési fejlődést jelent. A 2022-es sikertörténethez a Rolls-Royce Motor Cars mindegyik értékesítési régiója rekordot jelentő eladási mutatóval járult hozzá. 2022 januárja és decembere között a BMW Motorrad összesen 202895 darab robogót és motorkerékpárt adott el, amely a divízió történetének eddigi legmagasabb mutatójaként 4,4 százalékkal szárnyalja túl a megelőző esztendő teljesítményét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

„A Hyena újra ordít és menetre kész” – folytatja a Dakart a magyar kamionos egység

2023.01.10.
Forrás: Qualisport Racing Facebook A Qualisport Racing csapat versenykamionjában a csütörtöki ötödik etapon a hajtóművel adódtak gondok, ezért a gyorsasági végét le kellett rövidítenie, majd a táborban kiderült, hogy egy hajszálrepedés keletkezett a légszűrőházon, amelyen keresztül a sivatagi por beszivárgott a motorba. A gárda hétfői közleménye szerint az elmúlt napokban komoly erőfeszítéssel és átfogó háttérmunkával el tudták végezni a javítást, melyhez előbb be kellett szerezni a szükséges alkatrészt, amely szombatra érkezett meg Magyarországról Rijádba. A munkálatokat a csapat fedélzeti szerelője és konstruktőre, Ács László irányította, "aki vasárnap éjszaka örömmel jelentette: a Hyena újra ordít és menetre kész". A magyar egység - a hétfői szünnap után - kedden folytatja a viadalt. Erre a szabályok lehetőséget adnak az úgynevezett "Dakar Experience" kategóriában. Ebben külön értékelik a triót, mely narancssárga rajtszámmal mehet a továbbiakban és nem rajtolhat a kategória első 25 helyezettje között. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Fékezett tolvajtempó: garantált volt a lebukás a lopott luxusautóval

2023.01.10.
Ártándnál 2023. január 9-én este jelentkezett a határátlépésre személygépkocsival egy 54 éves román állampolgár a határátkelőhelyen. A biharkeresztesi rendőrök ellenőrizték a sofőr és a jármű adatait, amely során megállapították, hogy az autót az angol hatóságok körözik. A nagyértékű személyautón elhelyezett rendszámtábla nem egyezett meg a fogalmi engedélyben szereplővel. A férfit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították, a több mint 15 millió forint értékű, 2017-es évjáratú járművet pedig lefoglalták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.: gyorsan fogynak az éves matricák

2023.01.10.
Összesen közel 187 ezer darab, az idei évre érvényes országos és megyei úthasználati jogosultság talált gazdára. A legnagyobbrészt magyar felségjelzésű gépjárművekre vásárolt vignettákból bő 15 százalékkal több fogyott, mint egy évvel korábban. Minden eddiginél többen terveznek előre tudatosan, és választották a leginkább költséghatékony megoldást, az éves úthasználati jogosultságot – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.). A társaság adatai szerint összesen közel 187 ezer darab éves országos és megyei autópálya-matricát vásároltak meg előre a 2023-as évre a közlekedők, akik ezekkel a vignettákkal 13 hónapon át használhatják – területi érvényességüknek megfelelően – a hazai mintegy 1600 km-es díjköteles gyorsforgalmi úthálózatot. A 2023-as éves országos matricából majd 78 ezer darab kelt el a 2022. december 1-31. közötti időszakban, mintegy 8 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A megyei matricák esetében még ennél is nagyobb a növekedés, 2023-ra 109 ezer darabot vettek az úthasználók, majd 17 ezerrel többet, mint a 2022-es elővásárlási kampány során. Előbbiek esetében közel 12, utóbbiaknál mintegy 18 százalékos a növekedés. A legtöbb pályamatricát személygépjárművekre vásárolták a közlekedők, összesen 164 ezer darab vignetta kelt el D1 díjkategóriába tartozó járműre. Ez bő 26 ezerrel, mintegy 19 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi ugyanilyen adatot. Éves országos matricából 62,5 ezer, míg megyeiből 101,5 ezer darab kelt el 2023-ra D1-es járműre. Ezek az adatok előbbi esetében 9 ezerrel (17 százalékkal), az utóbbinál pedig 17 ezerrel (bő 20 százalékkal) haladják meg az egy évvel korábbi számokat. A megyei matricákat tekintve a TOP 3 vignetta esetében a legnagyobb mértékű a növekedés, a Pest megyeiből 59 ezer darab kelt el, majd 16 százalékkal több, mint egy éve ugyanekkor. A Fejér megyére érvényes jogosultságból 11,5 ezer darab fogyott, bő 32 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A Győr-Moson-Sopron megyei matricából pedig 9,5 ezer darab talált gazdára, bő 17 százalékkal több, mint egy éve. A 2023-ra megváltott éves országos és megyei autópálya-matricák 2024. január 31-ig érvényesek. A NÚSZ Zrt. e-matrica vásárlásához a saját hivatalos, megújult nemzetiutdij.hu oldalát ajánlja, ahol már regisztráció nélkül is lehet úthasználati jogosultságot venni, akár mobilon is. A vásárlás során nem kell kényelmi díjat fizetni, és újdonság, hogy a felületen a vásárlás során az ügyfelet kategóriaválasztó is segíti a jármű díjkategóriájának megállapításában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ezeket a magyar autókat vettük 2022-ben

2023.01.10.
Az Év Magyar Autója 2022 közönségdíjas Suzuki S-Cross nyerte a 2022-es évet minden tekintetben, a kompakt autó mögött második a szintén esztergomi, full hibrid hajtáslánccal is kapható Vitara. A tavaly forgalomba helyezett, 12 tonna fölötti buszok harmada magyar gyártmány. Top 17 magyar jármű 2022 (I-XII. hónap) 1. Suzuki S-Cross 7187 autó 2. Suzuki Vitara 5509 3. Mercedes-Benz CLA/AMG 434 4. Mercedes-Benz A-osztály/AMG 366 5. Audi Q3 – 333 6. Kravtex Credo Inovell 12 - 100 7. Mercedes-Benz EQB 79 8. Inter Traction Electrics D25 Mercedes-Benz Reform 501 LE 78 busz 9. Audi Q3 RS 32 10. Audi TT Coupé 23 11. Electrobus 120.EL 13 12. BYD K9UD 10 13. Ikarus Citypioneer 120.EL 4 13. MAN Tornádó TGM 4 15. Heros City Bus Adria 1 15. Kravtex Credobus Econell 12 – 1 15. Kravtex Credobus Econell 18 - 1 (Forrás: Datahouse)

Felgyorsítaná villamosítási stratégiáját a Toyota

2023.01.10.
Az akkumulátoros hajtási rendszerek fejlődésének üteme és léptéke messze meghalad mindent, amivel az autógyártók az iparág történetében eddig találkozhattak. A jármű- és gyártástechnológia-innovációk olyan gyorsasággal követik egymást, amellyel a hagyományos fejlesztési stratégiák nem képesek lépést tartani. Ha hihetünk a híreknek, a Toyota ezt felismerve már most új mederbe terelheti épp csak útjára indított villamosítási programját. Mint emlékezetes, Tojoda Akio cégelnök 2021 végén ismertette azt az ambiciózus tervet, amelynek keretében 2030-ra globális piacain harminc tisztán elektromos személy- és haszonjárművet kíván bevezetni, és ezekből éves szinten 3,5 millió darabot készül értékesíteni az autógyártó. Emellett azonban a Toyota – számos más autógyártóval ellentétben – továbbra is kiemelt jelentőségűként kezel egyéb hajtástechnológiákat, amelyekkel rövid és középtávon hatékonyabban csökkenthetők a flottaszintű károsanyag-kibocsátások. Ennek szellemében a Toyota folyamatosan fejleszti fullhibrid-rendszereit, illetve alternatív üzemanyagok meghonosításával igyekszik fenntarthatóbbá tenni belső égésű motorjait. Ennek az inkluzív stratégiának a gyümölcse az E-TNGA platform, amely a Toyotánál széles körben alkalmazott TNGA architektúrát adaptálta tisztán elektromos hajtási rendszerekhez, lehetővé téve a belső égésű és emissziómentes rendszerek párhuzamos gyártását. Az eredeti elképzelések szerint ez a Toyota bZ4X-nél is alkalmazott platform adná a következő években bemutatandó, részben már beharangozott típusok alapját. A távlati kilátások azonban arra engednek következtetni, hogy az évtized végére a megcélzottnál jelentősen több tisztán elektromos jármű eladásával számolhat a Toyota. Hogy ezeket a lehetőségeket kiaknázhassa, az autógyártó az értesülések szerint lerövidítené az E-TNGA életciklusát, és a tervezettnél korábban – várhatóan a most bemutatott típusok modellváltásakor – vezetné be új generációs BEV-technológiáit. A Reuters már tavaly ősszel beszámolt arról, hogy a Toyota egykori versenyképességért felelős igazgatója, Terasi Sigeki vezetésével felállt egy munkacsoport, amelyet azzal bíztak meg, hogy vizsgálják meg, hogyan lehetne javítani a villamosítási projekt költséghatékonyságát. Bár elemzéseik eredményeit nem hozta nyilvánosságra a vállalat, a hírügynökséget tájékoztató munkatársak szerint ezekre alapozva hamarosan hozzálát a Toyota, hogy első számú beszállítóival közösen kidolgozza azokat a lehetőségeket, amelyekkel a vállalat felgyorsíthatja elektromos stratégiájának megvalósítását, és a tervezettnél gyorsabban emelkedhet az elektromobilitás vezető szereplői közé. Mindez nem feltétlenül jelent irányváltást, a Toyota és partnerei ugyanis folyamatosan olyan innovatív technológiai megoldások fejlesztésén dolgoznak, amelyek forradalmasíthatják az akkumulátorok hőgazdálkodását, javíthatják a hajtási rendszerek energiafelhasználását, felgyorsíthatják a töltés folyamatát, illetve általában csökkenthetik a gyártási költségeket. Ezek piaci bevezetését azonban a technológia fejlettségi szintjén kívül egyéb szempontok is befolyásolják, ezért szoros együttműködésre és részletes egyeztetésre lehet szükség ahhoz, hogy az eredeti elképzeléseknél korábban vegyék azokat gyártásba. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Több évtizedes mélypontra zuhant az orosz újautó-piac 2022-ben

2023.01.10.
Az Avtostat orosz elemző intézet hétfőn megjelent előzetes adatai szerint decemberben éves összevetésben 58 százalékkal, 56 745-re csökkent az értékesítés, amely 10 százalékkal haladja meg a novemberi számokat. A kínai és orosz márkák adták az új személygépkocsi eladások több mint 70 százalékát az év utolsó hónapjában. A teljes piac több mint 60 százaléka öt márkára korlátozódott, a Ladára (19,6 ezer darab), és négy kínai gyártó termékére: Chery (7,8 ezer darab), Geely (4,5 ezer darab), Haval (4,4 ezer darab). A havi értékesítési adatokból kiderült, hogy az ukrajnai háború miatt Oroszországból kivonuló nyugati cégek által hagyott űrt az ázsiai ország gyártói töltötték be. Az év első 10 hónapjában Oroszország volt a kínai autók hatodik legnagyobb exportpiaca. Oroszországban az autóeladásokat tekintve a legjobb év 2012 volt, akkor csaknem 3 millió új autó talált vevőre. Az ország elleni nemzetközi szankciók és a gazdasági visszaesés miatt az autópiaci forgalom 2012 és 2016 között csaknem ötven százalékkal esett vissza. 2019-ben 1,759 milliót, 2020-ban 1,6 milliónál is kevesebb új autót értékesítettek az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő AEB adatai szerint. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Nagy esők, fakidőlések, erős szél – viharos reggel az utakon

2023.01.10.
Képünk illusztráció A 6-os főúton, Mecseknádasd után kidőlt egy fa, ami miatt Pécs felé egy sávot lezártak a 171-es km-nél. A 74-es főúton, Vasvár térségében a 69-es km-nél fa dőlt egy autóra, majd további három autó a sérült járműnek ütközött. A műszaki mentés és a helyszínelés idejére a fél útpályát lezárták. Zala vármegyében az erős-viharos széllökések miatt több helyszínen is a fakidőlések miatt korlátozásra készüljenek: - a Zalaapátit Zalabérrel összekötő úton, Zalacsány térségében, a 10-es km-nél, - Pusztaszentlászló és Pusztamagyaród között a 21-es km közelében. Az erős forgalomban a szokásos hétköznap reggeli torlódás tapasztalható a főváros irányába, többek között: - az M3-as autópályán a Mogyoródi szakaszon, valamint az M0-s autóúti csomóponttól befelé, - a 10-es főúton, a solymári körforgalomtól befelé haladva - a 11-es főúton, a Leányfalu és Budakalász közötti szakaszon - a 31-esen Mende és Maglód térségében, illetve - az 51-es főúton, Dunaharasztinál. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Elektromos autók: az ADAC bírálja a nem fogyasztóbarát támogatásokat

2023.01.10.
Az ADAC bírálja az e-autókra vonatkozó új támogatási irányelveket Németországban. Az ADAC bírálta az elektromos autók német állami támogatásának reformját. Az ADAC technikai elnöke, Karsten Schulze szerdán az új támogatási irányelvvel kapcsolatban azt mondta, hogy a német szövetségi kormány elszalasztotta a lehetőséget, hogy fogyasztóbarátabbá tegye a támogatást. Az autóvásárlóknak már a jármű megrendelésekor meg kell bizonyosodniuk a támogatás összegéről. A támogatás reformja már ismert volt. Az irányelvből egyértelműen kiderül, hogy csak olyan járművekre lehet kérelmet benyújtani, amelyek nyilvántartásba vétele már megtörtént. A reform során a plug-in hibrid járművek támogatása ez év végén megszűnik. A tisztán elektromos autók vásárlói a jövő évtől kevesebb támogatást kapnak az államtól. 2023. szeptember 1-jétől a támogatás a magánszemélyekre korlátozódik. Az ADAC bírálta a német gyártókat, amiért alig kínálnak megfizethető árú járműveket, és az alapmodelleket kiveszik a kínálatukból. "Az elektromobilitás csak akkor lesz sikeres, ha mindenki számára elérhetővé válik, és nem marad a jómódúak hiánypótló terméke" - mondta Schulze. "Az a benyomásunk, hogy a járművek jelenleg túlárazottak. A gyártóknak sokkal nagyobb engedményeket kell tenniük a vásárlóknak, és így bizonyos mértékig kompenzálniuk kell a csökkenő támogatásokat." Nagy a kockázata annak, hogy az évforduló előtt nem tudnak időben szállítani - mondta. "A gépkocsivásárlók azt kockáztatják, hogy nem kapják meg a teljes támogatást, ha a járművet csak az új évben lehet forgalomba helyezni. Cs.A.-Ő.P. Cikkünk megírását az InterCars támogatta.

Négykerekű családtag

2023.01.09.
„Az autó csak egy tárgy!” – halljuk gyakran, sok magyar gépjárművezető azonban többet lát, érez benne, akár saját személyisége kiterjesztésének, családtagnak tekinti. Ősi, atavisztikus érzelmek öröklődnek át: eleink vadászó és harci felszereléseket személyesítettek meg, kapcsoltak hozzájuk mágikus hiedelmeket, szertartásokat. Mi minden lehet a kocsija egy mai embernek? Járműve, munkaeszköze, távolabbi munkavállalásának előfeltétele, névjegye, egyéniségének kifejezője (mint például öltözködése), társadalmi státuszának szimbóluma, büszkesége, szeretetének tárgya. Naponta sok időt tölt benne, szinte összeforrva vele, és nagy szerepet szán neki szabadidős programjaiban. Nem csoda, hogy megkedveli, hálát érez iránta, becézi, feldíszíti, és ha teheti, a legjobb szervizbe viszi. Hogy mennyien tekintenek családtagként autójukra az országban, megmutatja a Magyar Suzuki novemberi kutatása. A megkérdezett autóvezetők közül tízből heten családtagként kezelik gépjárművüket, éppen ezért a vásárlás előtt a famíliával, vagy barátokkal közösen döntenek a kiválasztott típusról – kissé hasonlóan, mintha egy gyerek örökbefogadásáról, vagy kutya szerzéséről volna szó. Az érzelmi kötődést nagymértékben kifejezi, hogy a megkérdezettek harmada elnevezi az autóját, általában valamilyen külső tulajdonság, például szín, forma, a rendszámtábla betűi vagy egy korábbi emlék alapján. Akinek neve van, annak személyisége is! Autónkra nem kevesebbet bízunk, mint életünket, testi épségünket, mintha testőrünk lenne. Mégis kiderült egy tavalyi kutatásból, hogy sok autós, takarékoskodásból vagy információhiány miatt nem kéri, illetve nem használja a biztonsági, a vezetést segítő felszereléseket. Ezzel szemben a legfrissebb kutatás szerint, az autósok majdnem nyolcvan százaléka elhelyez kocsijában valamilyen funkcionális vagy kényelmi eszközt, például illatosítót, üléshuzatot, ruhatartó vállfát, vagy személyes tárgyat, például bajtól megóvó talizmánt, visszapillantón lógó díszt. Gyakori az utastérben plüssfigura, valamilyen gyerekfoglalkoztató, vagy egy humoros, retro dísztárgy, a kocsi külsején pedig a családot, a kisállatot vagy hobbit idéző matrica vagy díszítőelem.  Mivel a szívünknek kedves plusz családtag az autónk, fontosnak tartjuk, hogy extra figyelemben részesítsük, ha tehetjük, minőségi szerelőhöz, vagy márkaszervibe hordjuk, prémium üzemanyagot tankoljunk. A megkérdezettek közel egyharmada pedig saját maga mossa le járgányát. Az autójukra tárgyként tekintőknek valószínűleg különös lehet, hogy mások akár bocsánatot is kérnek gépjárművüktől (például belehajtásért egy kátyúba), és rendszeresen beszélgetnek vele. Beszállás előtt megveregetik karosszériáját, beszállva szeretettel megszorítják a kormánykereket, jeles eseményeket (például első út az autókereskedőtől, nyaralás, kirándulás, esküvő) megörökítenek az utókornak. 86 százalékunkra igaz a mondás: „Az autóm én vagyok!” Ezt már túlzásnak, jellemtorzítónak tartom: egy gyenge, rossz kondíciójú, tíz lépést sem futni képes, botfülű ember úgy érezheti, hogy minden fogyatékosságát kiegyenlítette egy nagyteljesítményű, gyors kocsi megvásárlásával, amelyben a világ legjobb énekesei dalolnak a hangszórókból. Ezzel fel is menti magát bármiféle személyes előrelépés kényszerétől… A KSH adatai szerint Magyarországon csaknem ötmillió gépjármű közlekedett június végén, közöttük négymillió személyautó – átlagosan minden háztartásban van egy. Sokak mindennapi életéhez elengedhetetlen autó használata. Érthető, hogy az utazásban minket segítő autó életünk egyik fontos szereplője lesz, amelyhez sokan érzelmileg is kötődni kezdenek. A Suzukinál gyakran találkoztak olyan vásárlói visszajelzésekkel, hogy az autó szinte észrevétlenül vált a család részévé, és mikor másik vásárlására szánták el magukat, megkönnyezték a búcsút. Milyen családtagunk is a hűséges négykerekű? Sokszor jut neki a mostohagyerek sorsa. Legtöbbjük utcán parkol, kitéve az elemeknek, télen megdermed, nyáron kemencévé válik, véletlen vagy szándékos károkozás érheti, fényezése kifakul a napsugárzástól. Megesik, hogy nem kapja meg az elvárható karbantartást. Szerencsésebb kocsiknak valódi ajnározásban van részük, apu kedvence akár pénzt vonhat el eleven családtagok érthető igényeinek kielégítése elől. Széles a skála… Gondoljunk arra is, hogy digitális korszakunkban nagyon megváltoztak általános emberi, és azokon belül családi kapcsolatok, egymás iránti érzelmeket gyakran helyettesít jelenlét az online-térben, függőséget okozó közösségi médiafelületeken. Mennyivel többet merednek fiatalok okostelefonjukra, mint amennyi személyes figyelmet, időt szánnak rokonaikra, barátaikra? Az autó kedvelése, akár családtagként kezelése rendben van, amíg csak enyhe tárgyszeretet, de elgondolkodtató, ha valakinek háttérbe szorítja szívében házastársát, gyerekeit, szüleit, testvéreit. Eddig már nem szabad eljutni!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója