Megrázó felvételek a reggeli halálos baleset helyszínéről

2021.03.14.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt ma reggel 6 óra 30 perc körül a 4. számú főúton Nyírbogdány és Nyírtura között - írja a police.hu. Eddig tisztázatlan körülmények között egy Nyíregyháza felől közlekedő személygépkocsi áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és összeütközött a szemből közlekedő kisteherautóval. Az egyik autó kigyulladt. A baleset következtében a személygépkocsit vezető 31 éves férfi és a kisteherautó 39 éves férfi sofőrje és 21 éves férfi utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. A rendőrség a baleset helyszínelését teljes útlezárás mellett elvégezte, a forgalomkorlátozást 10 óra 52 perckor feloldotta. A forgalom ismét zavartalanul haladhat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kijelölték a Crew Dragon első orosz űrhajósát

2021.03.14.
"Vegyes legénységekkel szándékozunk repülni. Vagyis a Roszkoszmosz kozmonautája repül majd a Crew Dragonon, a NASA asztronautája pedig a mi űrhajónkon. Szergej (Korszakov) az első jelöltek egyike, aki a Crew Dragonnal fog repülni" - mondta az orosz tisztségviselő. Hozzátette, hogy Korszakov felszereléséhez már méretet vettek a NASA-nál. A Roszkoszmosz korábban bejelentette, hogy az amerikai Mark Vande Hei tagja lesz a Nemzetközi Űrállomásra a tervek szerint április 9-én startoló Szojuz MSz-18 űrhajó legénységének. A NASA közölte, hogy ezért cserébe egy orosz kozmonautának 2023-ban lesz helye az amerikai űrhajón - írja az MTI. A Szojuzt áprilisban két évtized után először bocsátották volna fel kizárólag orosz űrhajósokkal a fedélzetén, ám a NASA 2020 végén helyet kért rajta Vande Hei számára. Az amerikai űrhajós Korszakovot váltja a legénységben. 2011 és 2020 novembere között a Nemzetközi Űrállomásra kizárólag orosz űrhajókon szállították a személyzetet. Előtte egy keresztrendszer működött, amelynek alapján az orosz és az amerikai űrhajósok egymás űrjárműveit használhatták. A NASA tavaly közölte, hogy a keresztrendszerhez való visszatéréséről tárgyal a Roszkoszmosszal. Dmitrij Rogozin, az orosz állami űrvállalat vezérigazgatója decemberben még úgy nyilatkozott, hogy a Roszkoszmosz egyelőre nem készült fel arra, hogy Crew Dragonnal küldjön fel kozmonautákat az űrállomásra, de műszaki konzultációkat folytat az ügyben. Szergej Rizsikov űrhajós szombaton a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről azt jelentette, hogy a Zvezda modulban a légnyomás az ott felfedezett két repedés eltömítése ellenére továbbra is csökken. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

256 km/h-val száguldozott, de nem tudott róla

2021.03.14.
Letartóztattak egy sofőrt, aki óránként 256 kilométeres sebességgel száguldozott egy olyan útszakaszon, ahol 120 km/h volt a limit. Az eset a spanyolországi Tarragona közelében, az AP-7 es autópálya-szakaszon történt. A férfi, akinek életkorát nem tették közzé, olyan kábult állapotban vezetett, hogy a rendőrök szerint nem is érzékelte az autó sebességét – írja a madridi El País napilap internetes kiadása. A furcsán mozgó, őrült sebességgel közlekedő autót egy mobil radar vette észre. Az autópálya rendőrség rövid üldözés után tudta leszorítani a férfit, aki az ellenőrzéskor alig tudott magáról. A letartóztatását követően elvégzett tesztek során jelentős mennyiségű alkoholt és kokaint találtak a vérében. A sofőrt közúti közlekedésbiztonság elleni bűncselekménnyel vádolták meg, ami 6 hónaptól két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Néhány hónappal ezelőtt hasonló eset történt. Akkor egy 50 éves férfi 263 km/h-s sebességgel tépett a C-33-as autópálya olyan szakaszán, ahol a maximális sebesség 120 kilométer per óra volt. Ráadásul egy kézzel vezetett, miközben a másik kezében tartott mobillal videózott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Alagutat neveznek el a népszerű énekes-színésznőről

2021.03.14.
A tavaly elhunyt Annie Cordy belga színész, énekes nevét kapja a belga fővárosban a korábban II. Lipótról, a kongói területeket gyarmatosító korábbi belga uralkodóról elnevezett alagút - közölte a belga sajtó. Annie Cordy belga énekes- és színésznő, a francia nyelvterület egyik legnépszerűbb előadóművésze tavaly szeptemberben, 92 éves korában halt meg. A művész 2004-ben bárói rangot kapott életműve elismeréseként II. Albert belga királytól. Annie Cordy pályafutása alatt több mint ötven filmben szerepelt, emellett számos francia nyelvű slágert énekelt - írja az MTI. A brüsszeli önkormányzat február elején hirdetett lakossági szavazást a belga gyarmati múlt ellentmondásos alakjának számító egykori uralkodó nevét viselő alagút átnevezésére. A városvezetés a választható új elnevezések között kizárólag női neveket szerepeltetett. A főváros, egyben az ország leghosszabb alagútja átnevezésének szükségességét azzal indokolták, hogy Brüsszel 43 százalékban emberek után elnevezett utcáinak csupán 6,1 százaléka visel női neveket. Az átnevezés célja "a nők nyilvános térben való megjelenésének szimbolikus megerősítése"- írták. Az alagutat a jelenleg zajló felújítási munkálatok ősszel tervezett befejezését követően keresztelik át hivatalosan. Belgium gyarmati múltja és II. Lipót, a kongói területeket gyarmatosító korábbi belga uralkodó személye tavaly nyár elején került reflektorfénybe. A nyár folyamán II. Lipót több szobrát is megrongálták, ledöntötték az országban. Három belga nagyváros és több közintézmény a területén lévő, az egykori királyt ábrázoló alkotásokat elszállíttatta. A brüsszeli régióban legalább 70 olyan utcanév és emlékmű található, amelyek Belgium gyarmatosító múltjára emlékeztetnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – A kerékpár tavaszi felkészítése

2021.03.14.
Bár az igazi tavasz még várat magára, előbb-utóbb biztosan megérkezik a jó idő, és vele együtt kezdetét veszi a kerékpáros szezon is. Hatalmas élmény újra tekerni a napsütésben, de mielőtt ismét nyeregbe pattannánk, érdemes átnézni és rendbe tenni a biciklinket. Így nemcsak a kellemetlen meglepetéseket és a baleseteket kerülhetjük el, hanem átfogó képet kapunk arról is, milyen műszaki állapotban van a bringánk, a közeljövőben milyen alkatrészek javítására, cseréjére készülhetünk. Egy kifogástalan állapotú bringával még jobban fogjuk élvezni a tekerést, és a biciklink is meg fogja hálálni a törődést.  A tavaszi karbantartással elkerülhetjük a meglepetéseket, és a bicikli is meg fogja hálálni a törődést A közös bringatakarítás és tavaszi felkészítés igazi családi program is lehet, már az óvodásokkal nekiállhatunk a feladatnak, és közben pedig egyszerűbb dolgokat meg is taníthatunk nekik a bicikli működéséről, vagy a biciklizésről. Nagyobb gyerekekkel pedig már kisebb-nagyobb szereléseket is meg lehet csinálni. Ha kicsit sem konyítunk a biciklijavításhoz, vigyük inkább szerelőhöz a bringát, a legtöbb helyen kínálnak szezon előtti karbantartást. De az alapvető, egyszerűbb dolgokat magunk is elvégezhetjük. Lássuk lépésről lépésre, hogyan készítsünk fel a kerékpárt tavasszal! Elő a rongyokkal! Ha olyan precízek voltunk, hogy letakarítva tettük el a kerékpárt télire, akkor most sokkal könnyebb dolgunk van: elég egy langyos, mosószeres vízbe mártott ronggyal áttörölgetni a bicajt. Ha nem voltunk ennyire alaposak a szezon végén, akkor több munkánk lesz, és alaposabban le kell pucolni a biciklit. Lehetőleg ne használjunk nagynyomású mosót vagy kézi autómosót, mert az erős vízsugár beszivároghat a csapágyakba, és tönkreteheti őket.  Gumik, küllők, felnik Ha hónapokig rá sem néztünk a biciklinkre, akkor biztosan lapos gumikkal szembesülünk. Vizsgáljuk meg a gumikat, nem kopott-e túlságosan a futófelület, de az oldalfalat is nézzük meg, nincs-e kirepedezve. Ellenőrizzük a küllőket is, nincs-e olyan, amelyik meglazult. Ha sok kátyúba hajtottunk bele tavaly, könnyen lehet, hogy nyolcas van a kerékben. A centrírozással lenullázhatjuk a nyolcast, de ezt inkább bízzuk szakemberre, ne fogjunk neki otthon.  Fékek Vizsgáljuk meg a fékbetétek állapotát, ha túlságosan elkoptak, akkor megnő a fékút, nem tudunk olyan hatékonyan lassítani vagy megállni, ami balesetveszélyes. Inkább vegyünk új fékbetéteket. Alaposan nézzük át a fékeket is! Nézzük meg azt is, mennyire fognak jól a fékek, idővel ugyanis a bovdenek megnyúlnak, ezért szükség lehet a fékek beállítására.  Lánc, lánckerekek, váltó A megfelelően karbantartott, olajozott lánc nagyon fontos egy biciklinél, mégis sokan egyáltalán nem foglalkoznak vele, és csikorogva-nyikorogva tekernek. Pedig egy kis láncolajozás csodákra képes! Nem csak a karbantartás szempontjából fontos, hanem jobb érzés és könnyebb egy megfelelően olajozott bringát tekerni. Jól karbantartott lánccal és lánckerekekkel tekerni is könnyeb Tavasszal érdemes a láncról és a lánckerekekről alaposan letörölni a rárakódott szennyeződést, mert ez hosszú távon a lánc megnyúlását, a lánckerekek kopását okozza. A kerékpár ennél a részénél nem mindig elég a mosószeres rongy. Ha alaposak szeretnénk lenni, vegyünk kimondottan lánctisztításra való szert. Ha megszabadultunk a kosztól, jöhet a lánc és a lánckerekek, a hajtás alkatrészeinek a kenése, amihez szintén kimondottan kerékpárokhoz ajánlott szert használjunk.  Lámpák és kötelező tartozékok Miután műszakilag rendbe tettük a kerékpárt, fordítsunk figyelmet a kötelező tartozékok átvizsgálására is. Ellenőrizzük a lámpákat, hogy működnek-e, nem kell-e elemet cserélni vagy az akkumulátort feltölteni. Működik még a csengő? Nem hagytuk el valamelyik küllőprizmát? Ezekre is figyeljünk oda. Vedd figyelembe, hogy szezon elején milyen kondiban vagy Ha felkészítetted a kerékpárt egy tavaszi tekerésre, arról se feledkezz meg, hogy te mennyire vagy felkészülve a testmozgásra. Ha egész télen nem sportoltál, akkor ne az első hétvégére tervezz egy 80 kilométeres bringatúrát. Kezd óvatosan a szezont, majd ahogy hozzászoksz, fokozatosan növelheted a távot és a teljesítményt. Bringára fel! Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Négy világbajnok a pályán az utolsó bahreini tesztnapon

2021.03.14.
A világjárvány miatti rendkívüli helyzet az F1 2021-es felkészülési idényét is rendkívülivé tette: a tavalyi hat helyett ezúttal mindössze három tesztnap állt a csapatok rendelkezésére a felkészüléshez. A mai ebből az utolsó - írja az m4sport.hu. A mezőny most lesz a legnépesebb, 18 versenyző köröz, miután csak két istálló döntött úgy, hogy nem osztja fel a gyakorlást. A két magánzó Kimi Räikkönen és George Russell. A Williams britje számára egyúttal a mostani lesz a debütálás is, hiszen csapata bőkezűen a tesztversenyzőjének, Roy Nissanynak adta az első napot, megvonva két állandó versenyzőjétől egy félnapnyi körözési lehetőséget. Russell szombaton elismerte, nem volt könnyű nézővé válnia, miközben az új autót próbálgatták, de nyíltan nem kritizálta a csapatot emiatt. „Mind úgy érezzük, elég öt-tíz kör, és belelendülünk. Persze ha az utolsó tizedek megtalálásáról van szó, minél többet mész, annál jobb. Ez nehéz lesz, de egy új kihívásként fogom föl” – mondta, majd megjegyezte, azért reméli, hogy a nagy változásokat és teljesen új autókat hozó 2022-ben az F1 több gyakorlási lehetőséget biztosít számukra három napnál. A többi csapatnál mind munkamegosztás lesz, ez az első két napon másképpen dolgozó Alpine-t és Red Bullt is érinti. Ez azt is jelenti, hogy pályára hajt a mezőny mind a négy világbajnoka, mindhárom újonca, és a csapatot váltó versenyzőket is mind láthatjuk körözni. A teszt ezúttal is reggel 8 órakor rajtolt, az első fele 12 óráig tart, majd 13 és 17 óra között jön a második felvonás. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bekameráztak minden fővárosi utat, leveszik a figyelmeztető táblákat

2021.03.14.
Moszkvában leszerelik az összes "Fotó és videó készül" feliratot, illetve az ezt jelző figyelmeztető táblákat, kivéve azokat, melyeket a város határánál telepítettek – írja az autonews.ru orosz autós szakportál. Az ok: a hatóságok úgy vélik, hogy a kamerák szinte az összes fővárosi utcát lefedik már, így nincs értelme külön figyelmeztetni az autósokat minden egyes bekamerázott útszakaszra. A figyelmeztető jelzés fehér alapon fekete piktogram, amelyen egy vakus fényképezőgép sziluettjei látszanak.  A feleslegessé vált táblákat a tervek szerint 2021. szeptember 1-ig távolítják el. Becslések szerint körülbelül 2 ezer ilyen tábla található Moszkvában. Az új közlekedési szabályok szerint a megfigyelő kamerákra vonatkozó előjelzéseket ezentúl a városhatárra, az ellenőrzési zóna előtt 150-300 méter távolságra telepítik majd. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Halálos áldozatai is vannak a reggeli súlyos karambolnak

2021.03.14.
A nyíregyházi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat egységei eloltották a lángokat. Egy ember beszorult a tehergépkocsiba, őt feszítővágóval szabadították ki - közölte a katasztrófavédelem. A balesetben hárman a helyszínen meghaltak - olvasható a police.hu oldalon. A helyszínelés idejére a főutat teljes szélességében lezárták a 289-es kilométernél - írja az MTI. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Súlyos karambolhoz riasztották a katasztrófavédelmet

2021.03.14.
Összeütközött egy személygépkocsi és egy kisteherautó a 4-es főúton, Nyírtura közelében reggel 7 óra után néhány perccel. A személygépkocsi kigyulladt és teljes terjedelmében égett. A balesethez a nyíregyházi hivatásos tűzoltókat és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot riasztották. Az egységek eloltották a lángokat. Egy ember beszorult a tehergépkocsiba, őt feszítővágóval szabadították ki a tűzoltók. A helyszínen vannak a mentők is. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bartók neve felkerülhet a Holdra

2021.03.14.
A 2010-ben alapított Puli Space Technologies olyan könnyű, olcsó holdjárók és egyéb eszközök fejlesztésén dolgozik, amelyek a szélsőséges holdi környezetben is működőképesek és használhatók. A cég tervei között szerepelt, hogy 2019-ben egy rovert küld fel a holdra, de ez a projekt végül nem valósult meg - írja az MTI. A Pacher  Tibor által vezetett csapat azonban további projektekben gondolkodik. Ilyen a NASA által 225 ezer dollárral támogatott holdi vízszimatolójának fejlesztése, amely tavaly elnyerte a holdi erőforrások kategória első díját az amerikai űrügynökség versenyén. A Puli Téridő Plakettje A NASA Artemis programjának keretében 2024-re ismét embert küldenének a Holdra,  55 évvel az Apolló 11 történelmi küldetése után. Ezt első körben ember nélküli, automata repülésekkel készítenék elő. A robotikus felderítőkön a tudományos-műszaki kutatás mellett ma már szinte mindig találhatók kulturális-művészeti alkotásoknak is tekinthető táblák, emlékek. Ilyenek a Perseverance fedélzetén, a Marsra küldött mikrochipek, amelyek közel 11 millió ember nevét tartalmazták. Most egy hasonló projekttel készül a Puli Space Technologies, amely a Téridő Plakettel a magyarság kollektív emlékezetének lenyomatát szeretné a Holdra küldeni. „Szeretnénk megőrizni a jövőnek egy sokszínű tablót arról, hogy most hogyan látjuk a világot, mire szeretnénk mi magyarok emlékezni” – áll a közleményben. „Olyan emlékeket, történeteket, teljesítményeket gyűjtünk, melyekről közösen úgy gondoljuk, méltóak arra, hogy gazdagítsák akár évezredek múlva is azt a képet, amit a 21. századi Magyarországról az akkori olvasók, kutatók látnak majd” – mondta Pacher Tibor. Ezeket a "holdjegyzetek" formájában felvisszük egy keramikus mikrofilmre, és ennek alumínium másolatára, amelyek több tízezer évig is olvashatók maradnak. Ezután a keramikus mikrofilmet a Memory of Mankind (MOM) időkapszulába helyezik Európa legrégebbi sóbányájában, Hallstattban. A Puli alumínium Téridő plakettje az örökkévalóságnak szóló üzenetekkel  a NASA 11 tudományos műszerével együtt utazik a Holdra az Astrobotic cég Peregrine nevű leszállóegység fedélzetén, amely ott is marad a Föld kísérőbolygóján. A Téridő Plakettről nem hiányozhatnak az Erdélyhez kötődő személyiségek sem. A Foter.ro magyar nyelvű erdélyi hírportál oldalán vasárnap lezárult szavazás eredményeképpen a képzeletbeli dobogóra Bartók Béla, Erőss Zsolt és a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport került fel. Pacher hozzátette, hogy március végéig várják cégek, civil szervezetek és magánszemélyek jelentkezését, hogy saját történeteikkel, üzeneteikkel gazdagítsák a közösen összeállított Téridő Plakett tartalmát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója