Finisébe fordult a kamionsofőrök versenye

2016.09.22.
A két hétvégén át tartó elődöntő 2016.09.18-án, vasárnap sikeresen lezárult, melynek eredményeként megvan a 10 döntős kamionsofőr! Az elődöntő első két futamára 2016.09.10-én és 11-én került sor, amelyek első helyezettjei Szabó László és Gasparovics Ferenc voltak. A további két futam 2016.09.17-én és 18-án került megrendezésre, amelyek Könczöl András és Bajnóczi Ferenc első helyezésével értek véget. A négy futam első helyezettjei automatikusan továbbjutottak a döntőbe. Rajtuk kívül az a hat versenyző jutott be a döntőbe, aki elérte a 17 800 összpontos ponthatárt. Ennek megfelelően az első futamból Szalai Gábort és Engárt Mihályt, a másodikból Kövesárki Kálmánt és Füzesi Lászlót, a negyedikből pedig Varga Imre Attilát és Biró Imrét üdvözölhetjük a döntősök között. A verseny következő és egyben utolsó fordulójára, a döntőre 2016. október 1-jén, szombaton kerül sor Zsámbékon, a drivingcamp Hungary vezetéstechnikai centrumban, ahol kiderül, ki lesz idén Magyarország legjobb és legbiztonságosabban vezető kamionsofőrje, aki megnyeri a nettó 1 millió forint fődíjat! A döntő egy ingyenes, nyílt családi nappal egybekötött közlekedésbiztonsági rendezvény lesz, melyre minden kedves érdekelődőt, kicsiktől a nagyokig várunk!

Tartóssági teszten az új ŠKODA KODIAQ

2016.09.22.
Az új ŠKODA KODIAQ prototípusait és előszériás modelljeit világszerte átfogó teszteken vizsgálta a ŠKODA, a modell pedig teljesítette az extrém időjárási körülmények vagy a rosszminőségű utak jelentette kihívásokat is. A kimerítő fejlesztési maraton pedig nem maradt eredménytelen: a nagy hagyományokra visszatekintő ŠKODA márka új SUV modellje maximálisan megfelel minden olyan minőségi elvárásnak, amelyet a cseh gyártó a modelljeivel szemben támaszt. A sorozatgyártás megkezdése előtt a prototípusoknak különböző teszthelyzetekben kellett helyt állniuk. Így a modellnek a virtuális teszteléstől a szélsőséges, -40 és +90 fok között való próbán keresztül a napsütésben, esőben és hóban történő tesztvezetésig, a Hydropuls és az üzemelési tesztekig számos próbát kellett teljesítenie. Az új ŠKODA Storyboard figyelemmel kísérte az új ŠKODA KODIAQ fejlesztését az első digitális prototípustól kezdve a kész sorozatgyártású modellig és most először kínálja fel annak a lehetőségét, hogy a kulisszák mögé pillantva az érdeklődők megismerjék a fejlesztés lebilincselő folyamatát. A ŠKODA márka új online felülete egy helyen egyesíti a legújabb információkat az érzelemgazdag háttérbeszámolók közvetítette üzenetekkel valamint a célcsoportra szabott történetekkel a ŠKODA világából. Az oldal ezen kívül videókat, képgalériákat, letölthető tartalmakat és linkeket is kínál a felhasználók számára, továbbá egyesíti a vállalat közösségi média csatornáit. A feltöltött tartalmak könnyen áttekinthetőek a modern és felhasználóbarát felületen. A Responsive Web Design segítségével pedig az oldal minden eszközön elérhető, legyen szó asztali számítógépről, tabletről vagy okostelefonról. A ŠKODA Storyboard felületén elérhető tartalmak további felhasználása is lehetséges a média képviselői számára. A platform célja az újságírók, véleményformálók, továbbá az ügyfelek és a ŠKODA márka rajongóinak kiszolgálása.

A Hungaroringen is bemutatkozik az Audi Sport TT Cup

2016.09.22.
Célegyenesébe fordult a 2016-os Audi Sport TT Cup, Joonas Lappalainen már a szezon utolsó előtti versenyhétvégéjén megszerezheti bajnoki címét. A 18 esztendős holland pilóta a Nürburgringen aratott kettős győzelmével 197-re növelte pontjai számát, így 17 ponttal vezet Dennis Marschall (Németország, 180 pont) előtt. Nicklas Nielsen (Dánia) és Sheldon van der Linde (Dél-Afrika) 166 illetve 163 pontjával még szintén esélyes, hogy a lengyel Jan Kisiel nyomdokaiba lépjen, aki tavaly hódította el az Audi Sport TT Cup trófeáját. Philipp Mondelaers projektvezetőt örömmel töltik el a magyar futamok: „Ez a versenyhétvége egészen különleges számunkra, Zandvoort után ugyanis Budapest a szezon második külföldi állomása. A Hungaroring igencsak komoly kihívást jelentő pálya, amit még nem ismernek fiatal tehetségeink. Izgalmas küzdelem zajlik az összesített pontversenyben, s örülök e két látványos futamnak a nézők sokasága előtt. Annál is inkább, mivel győri gyárunk, ahol az Audi TT készül, csupán mintegy kétórányi autózás innen.” A vendégpilóták mezőnyében a motorkerékpársport két sztárja áll rajthoz a Hungaroringen: Chaz Davies (Nagy-Britannia) és Xavi Forés (Spanyolország) a Ducati 1199 Panigale R nyergében indul a Superbike-világbajnokság futamain. Davies 2011 Supersport-világbajnoki címét követően döntött a WorldSBK mellett, ahol a 29 éves walesi pilóta eddig 13 győzelmet aratott és az összetett pontverseny harmadik helyén áll. A 30 esztendős Forés egyebek mellett 2013-as Superstock 1000 Európa-bajnok, 2014-ben pedig az IDM Superbike-bajnokság győztese volt. „Már több motorkerékpárversenyző is bebizonyította, hogy négy keréken is gyors tud lenni” – mondta Chris Reinke, az Audi Sport customer racing vezetője. „Bizonyos vagyok benne, hogy ők is keményen versenyeznek majd és felveszik a harcot állandó indulóinkkal.” A Hungaroring versenyhétvégéje szeptember 23-án, pénteken 14:35 órától a szabadedzéssel indul. Az időmérő szombaton 11:30-kor kezdődik, amit 16:20-kor az első 30 perces futam követ, majd vasárnap 11:45-kor rajtol a megegyező időtartamú második futam. Mindkét futam élőben tekinthető meg az interneten, a www.audimedia.tv címen, illetve az Audi MediaTV Smart-TV App segítségével, így az Audi Sport TT Cup nézői a Samsung, az LG, az Amazon Fire és az Android TV révén világszerte a televíziók képernyőjén követhetik a versenyeket. A SPORT1 a szombati első futamot a Free-TV adásán élőben, míg a másodikat vasárnap szintén 16:00 órától felvételről közvetíti. Miközben célegyenesbe érkezett az Audi Sport TT Cup 2016-os bajnoksága, már keresik a következő szezon tehetségeit. Jelentkezési lap az Audi 2017-es márkakupájára: www.audi-motorsport.com/de/de/tt-cup.html    

Dacia Logan MCV 2016

2016.09.22.
Galéria képek: 

Dacia Sandero Stepway 2016

2016.09.22.
Galéria képek: 

Dácia Sandero 2016

2016.09.22.
Galéria képek: 

„KRESZ-FESZT”

2016.09.22.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűn-és balesetmegelőzési szakemberei jártak a tatabányai Füzes utcai Általános Iskolában. A tanintézmény tornatermét 2016. szeptember 21-én zsúfolásig megtöltötték a diákok. A szakemberek játékos formában mutatták be a gyerekeknek a biztonságos közlekedés szabályait és a különböző bűncselekmények megelőzési lehetőségeit.  A kialakított ügyességi pályán gyakorlati feladatokat oldottak meg az iskolások és a „részeg-szemüveg” segítségével kipróbálhatták azt is, milyen az, ha ittasan közlekednek akár gyalogosan, akár járművel. A szervezők a gyerekek KRESZ ismereteit is felmérték játékos feladatok formájában. A programról minden gyerek a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság jóvoltából ajándékokkal térhetett haza.   (police.hu)

Anyukám is érteni fogja - Vezér(lés)áldozat 2 rész

2016.09.21.
Cikksorozatunk előző részében áttekintettük, hogy hogyan működik, és hogy milyen részei vannak a vezérlésnek. Ideje rátérünk arra, hogy mikor kell cserélni és mi történik, ha nem tesszük meg időben. Vezérlés csere A szíjas vezérlések bizony nem örök életűek. Mivel gumi alapanyagúak, ezek a szíjak öregszenek, és minden igyekezet ellenére idővel meg is nyúlnak. Ez két dolog miatt nagyon veszélyes. Az egyik, hogy a megnyúlt szíj miatt előbb kicsit megváltoznak a nyitási-zárási időpontok, így előfordulhat, hogy nem jut elég levegő az égéstérbe, vagy a sűrítéskor még nyitva van a szelep, de ugyanígy az is, hogy nem nyit ki időben a kipufogószelep, vagy a két szelep részben egy időben van nyitva. A szelepek rossz vezérlése kismillió hibajelenséghez vezet, amibe most nincs időnk belemenni, mert muszáj a laza szíj másik, nagyobb veszélyéről beszélnünk és ez nem más, mint a vezérlés átugrása. „Kikönyökölt” Ha a szíj már annyira megnyúlt, hogy fizikailag lehetséges az, hogy kiugorjon a fogaskerék mélyedéséből, akkor bekövetkezhet az, hogy az egyik fogaskeréken eggyel arrébb ugrik a szíj. Ilyenkor az időzítés felborul, a motor és a szelepek hangján azonnal hallható lesz a változás, ráadásul a kocsi rángat, teljesítménye csökken, és nyilván nő a fogyasztása. Éppen ennek megelőzésére, az autógyárak előre meghatározzák azt a futásteljesítményt, amely után a vezérlést cserélni kell. Ez általában magában foglalja a szíj cseréjén kívül a görgők cseréjét és a vízpumpa cseréjét is. Ez utóbbit azért, mert a vízpumpa hajtását is ez a bordásszíj adja, és mindenképpen el kell kerülni, hogy a vízpumpa meghibásodása miatt boruljon a motor egész vezérlése. Amikor vásárlás előtt segítünk ügyfeleinknek, a teljes körű átvizsgálás részét képezi, hogy az erre köztudottan kényes motortípusoknál árgus szemekkel keressük a szervizkönyvben az erre vonatkozó bejegyzést. És a láncos motorok? A láncos a motorokban elvileg nincs meg a megnyúlás kockázata. Itt a hangsúly az elvileg-en van, hiszen ha tetszik, ha nem egyszer a láncok ideje is eljön. Főleg ha például konstrukcióhibás motorral van dolgunk. Nem is olyan régen, egy nagy presztízsű márka új motorjairól derült ki, hogy annak ellenére, hogy láncos vezérlésük van, a tervezettnél jóval hamarabb megnyúlik a lánc és cserére szorul. Egyébként ökölszabályként elmondható, hogy az autókat 250-300 ezer kilométerre tervezik. Ez igazából sehol nincsen valami nagykönyvben leírva, de talán árulkodó lehet, hogy az autókhoz tartozó szervizkönyvekben hány karbantartásnak van hely. Így néz ki egy vezérmű lánc Ezt a futásteljesítményt minden alkatrész kibírja, de hazánkban és még nagyon sok helyen is igaz az, hogy bizony a 250.000 km után is bőven van még élet. A soros elrendezésű motorokban rövidebb, míg a V-elrendezésű motorokban hosszabb láncok szükségesek, ahogyan az a fenti képen is látható. Minél hosszabb a lánc, annál hajlamosabb a hosszirányú méretnövekedésre, vagyis a nyúlásra. Mese tehát nincs, idővel a láncot is cserélni kell, úgyhogy mindenkinek azt javasoljunk, hogy a kritikushoz közelítő kilométerfutás esetén külön nézesse meg szervizében a láncot is, mert a vezérlés nem játék. Hogy mennyire nem, az cikkünk következő részében tárgyaljuk majd meg.

87 éves férfi gázolt halálra egy másfél éves gyereket

2016.09.21.
A tragédia szerdán délelőtt történt, Nürnbergben. A kislányt még élve szállították be a helyi kórházba, ott azonban belehalt sérüléseibe. Szakértő vizsgálja, hogy a nyugdíjas férfi miért nem vette észre a kisgyereket - írja a bild.de A tragédia újra ráirányítja az időskori autóvezetés korlátaira a figyelmet.   
Címkék: 

Jönnek az önvezető hajók, de még nem a Dunán

2016.09.21.
A világon elsőként Amszterdamban állíthatják üzembe az emberek és áruk szállítására, illetve a csatornák megtisztítására egyaránt alkalmas, Roboat elnevezésű hajókat, amelyek egymáshoz csatlakoztatva akár gyalogoshidat is alkothatnak - közölte a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) és a fejlett városi közlekedési eszközöket kutató Amsterdam Institute for Advanced Metropolitan Solutions (AMS) intézet. Az ötéves fejlesztési terv 25 millió euróból valósul meg. Több mint 100 kilométer hosszú csatornahálózatával az észak Velencéjének is nevezett Amszterdam "ideális hely a Roboat fejlesztésére" - hangsúlyozták a projektet ismertető kiadványban. Amszterdamba évente több mint 17 millió turista látogat el, és a sétahajózás az egyik legkedveltebb módja a város felfedezésének.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója