70 éves a legendás olasz Vespa

2016.09.20.
A második világháború után a győztes szövetségesek szigorúan korlátozták a repülőgép-ipar tevékenységét, ami nagy csapás volt a Rinaldo Piaggio által alapított Piaggio gyárra. Az 1884-től működő üzem kezdetben tengerjáró hajók kabinjának berendezéseihez szállított különböző felszereléseket, később vasúti kocsikat, luxus autóbuszokat, motorokat, villamos- és teherautóvázakat gyártottak. Az első világháború alatt belevágtak a repülőgép- és hidroplángyártásba, ezért új üzemeket nyitottak többek között Pisában és Pontederában. A repülőüzemeket 1943-ban a szövetségesek bombái a földdel tették egyenlővé. A család a helyrehozhatatlan károkat szenvedett telephelyeket a fiatalabb fiúra, Enrico Piaggióra bízta, aki gazdasági és társadalmi szempontokat egyaránt figyelembe véve úgy döntött, hogy belevág az olcsó tömegcikknek szánt robogók gyártásába. A könnyű és gyors mozgást biztosító közlekedési eszköz gyártása a lehető legjobbkor kezdődött, mert a járműállomány a háború során szinte teljesen odaveszett. Vállalkozásában Corradino DíAscanio repülőmérnök és feltaláló volt segítségére. Az első robogó, a furcsa alakja miatt Paperino (kiskacsa) becenévre keresztelt járgány nem nyerte el Piaggio tetszését, megkérte DíAscaniót kezdje elölről a munkát. A repülőmérnöknek nem volt könnyű dolga, nem kedvelte a motorbicikliket. Kényelmetlennek és terjedelmesnek tartotta a szerkezeteket, különösen azt utálta, ha kereket kellett cserélnie, és a hajtáslánc összesározta. Ezért olyan robogót tervezett, amelynek karosszériája és kormánya a repülőgépekére emlékeztetett. A sebességváltó kar a kormányra került, a motor pedig a hátsó kerékhez. A robogó elejére nem teleszkópvillát tervezett, hanem a repülőgépgyártásban használatos levegőkaros kormányoszlopot, amely megkönnyítette a kerékcserét, a karosszéria pedig megvédte a vezetőt a piszoktól. A Vespa bemutató rajzait látva Enrico Piaggio egy darázshoz (olaszul vespa) hasonlította a kerek formájú motort, ami rögtön el is döntötte a járgány elnevezésétnek kérdését. A Vespa szabadalmát 1946. április 23-án regisztrálták az olasz ipari minisztériumban, és ezzel útjára indult az "olasz csoda" története. Az első Vespákat a Lancia kereskedelmi láncán keresztül kezdték értékesíteni, és a 60 km/h sebességre is képes robogóból 2484 darabot adtak el. 1952-ben már 13 országban gyártották, és 114 országban forgalmazták. 1956-ban értékesítették az egymilliomodik darabot. A több mint 160 Vespa-modell közül a legsikeresebbnek az 1977-ben született Vespa XP bizonyult, amelyet mind a mai napig gyártanak. Tavaly 175 ezer darabot szállítottak a Vespából az olasz és a külföldi piacra. A robogó a világon az olasz stílus és elegancia egyik szimbólumává, kulturális jelképpé vált. A Fiat-járművekkel párhuzamosan a Vespa motorizálta a második világháború után újra talpra álló Olaszországot, egyben megtestesítette a növekvő jólétet, a határtalan optimizmust az életörömöt. Az 1940-es évek Vespája a New York-i MoMA modern képzőművészeti múzeum állandó kiállításának egyik darabja. Az olasz motornak hatalmas reklám volt a Római vakáció című amerikai film (1953), amelyben a főszereplő Audrey Hepburn és Gregory Peck egy Vespán száguldozik a város műemlékei között. De ezt a robogót használta filmekben, fotózásokon vagy csak útitársként többek között Raquel Welch, Ursula Andress, Geraldine Chaplin, Joan Collins, Jayne Mansfield, Virna Lisi, Milla Jovovich, Marcello Mastroianni, Charlton Heston, John Wayne, Henry Fonda, Gary Cooper, Anthony Perkins, Jean-Paul Belmondo, Nanni Moretti, Sting, Antonio Banderas, Matt Damon, Gérard Depardieu, Jude Law, Nicole Kidman, Brad Pitt, Eddie Murphy és Owen Wilson is.

Átadták a japán rugógyártó NHK Spring Hungary tatai üzemét

2016.09.20.
A beruházás értéke 11 milliárd forint, amelyhez a magyar állam 886 millió forintos támogatást nyújtott, a társaság az első ütemben 100 embernek biztosít munkát - mondta el a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára az eseményen az MTI-nek. Magyar Levente emlékezetett arra, hogy személyesen találkozott másfél évvel ezelőtt Tokióban a NHK vezetésével és ezt követően választották Magyarországot. Tatabánya és Tata közül a kormány a kisebb várost támogatta, mert a megyeszékhelyen már több befektető is megjelent, így a japán vállalat végül Tatán telepedett le. Kacujuki Nisioka, az NHK Spring Hungary ügyvezető igazgatója elmondta, ez a vállalat első európai termelő üzeme, korábban csak egy spanyolországi vegyesvállalaton keresztül jutottak el az általuk gyártott rugók Európába. A társaság egy nyolc hektáros területet vásárolt a tatai ipari parkban, amelyen első ütemben egy 12 ezer négyzetméteres csarnokot építettek fel, 11 hónap alatt. A vállalat 2106 szeptemberében 32 főt foglalkoztat - közölte az NHK az avatás alkalmából kiadott tájékoztatójában. Honlapja szerint az anyagcég, a japán NHK Spring 1939 óta van jelen a piacon, alkalmazottainak száma meghaladja a 20 ezret. Termékeik között megtalálhatók az autóipari rugók, a vasúti alkatrészek, a beléptetőrendszerek, a parkolóházak rendszerei és a számítástechnikai alkatrészek. A 2014-es adatok szerint a társaság törzstőkéje 17 milliárd jen, árbevétele 570 milliárd jen volt. (1 jen 2,3 forint).

Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy török utasszállító

2016.09.20.
- A gép személyzete a román-magyar határ térségében döntött a ferihegyi leszállás mellett - írja az airportal.hu. A gép 23 óra 17 perckor biztonságban landolt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol az AMS repülőtéri egészségügyi szolgálat mentőegysége várta járatot, ők kezdték meg a beteg utas ellátását.

Már kilenc órát kell várniuk a teherautósoknak Tompánál

2016.09.20.
Árvai Edina elmondta: a Tompa Közúti Határátkelőhelyen a tehergépjármű-forgalom belépő oldalán a várakozási idő a korábbi hétről kilenc órára növekedett, míg a kilépő oldalon jelenleg egy óra várakozási idővel kell számolniuk a sofőröknek. A rendőrség azt javasolja, hogy aki teheti, kerüljön a nap 24 órájában nyitva tartó hercegszántói vagy röszkei határátkelőhely felé.
Címkék: 

Superbike-vb - Bódis Richárd "csodát tett" a Lausitzringen

2016.09.20.
A 20 éves magyar pilóta csapatának hétfői tájékoztatása szerint Bódisnak azért kellett az utolsó helyről rajtolnia a Lausitzringen, mert az előző hétvégén a versenybírák túl agresszívnak ítélték a stílusát, s ezzel a büntetéssel sújtották. A fiatal motoros a szabadedzésen a második legjobb köridőt érte el, majd az időmérőn csak egy kört teljesített, tekintettel a rajtbüntetésére. A váltakozóan esős és napos versenyen aztán a 28. pozícióból induló Bódis már az első kör végén 11. volt, majd tovább javított, s csak kevés hiányzott neki ahhoz, hogy negyedikként intsék le. Bódis a mostani ötödik helyének köszönhetően csak 16 ponttal van lemaradva a második helyezettől az összetett pontversenyben, s ezt még lesz esélye ledolgozni a szezonból hátra lévő három futamon.

Már Hannoverre figyel az autósvilág

2016.09.20.
Technikusok egy kamion színtelen vezetőfülkéjében végeznek előkészületeket a 66. Nemzetközi IAA Haszongépjármű-kiállítás és Vásár bemutatótermében az észak-németországi Hannoverben szeptember 19-én. A szeptember 22. és 29. között látogatható szakvásáron ötvenkét ország mintegy kétezer gyártója vesz részt teher- és közösségi járműveikkel, valamint alternatív meghajtó rendszerekkel.

9 milliós körözött Audi Nagylakon

2016.09.20.
A határrendészek egy téreleren szállított Audit ellenőriztek 2016. szeptember 18-án délelőtt a Nagylaki Határátkelőhely közelében. A rendőrők megállapították, hogy a jármű körözését a német hatóságok elrendelték. A közel 9 millió forint értékű gépkocsit a Makói Rendőrkapitányság nyomozói lefoglalták.

Nem fogadják a kikötők az óriás szállítmányozócég konténerhajóit

2016.09.20.
A csődeljárás alatt lévő vállalat 97 konténerhajót üzemeltet, amelyből 37-nek tulajdonosa is. A hajókat nem hajlandók fogadni az amerikai, kínai és kanadai kikötőkben, mert a kiszolgálócégek és a kikötői alkalmazottak attól tartanak, nem fogja őket kifizetni a Hanjin. A világ hetedik legnagyobb konténerszállítójának vesztét a globális gazdaság növekedésének lassulása okozta. A hatalmas adósságot felhalmozott cég pénze elfogyott, miközben több mint 500 millió dollárra lenne szüksége ahhoz, hogy a hajóit kirakodtassa. A Hanjin legnagyobb részvényese, a Korean Air Lines Co. légitársaság még nem döntötte el, a bajba jutott szállítmányozási cég rendelkezésére bocsátja-e a korábban megígért 60 milliárd won készpénzt (53,7 millió dollár).

Parkolómegosztó vállalkozás indult Budapesten

2016.09.20.
A Barking lényege, hogy a regisztrált autós a társaság rendszerében szereplő, magánterületnek számító helyeken parkolhat. Már több parkolóház csatlakozott a rendszerhez, emellett irodaházak és társasházak jelentkezésében is bízik a cég - mondta a lapnak Horváth Andrea, a magyar egység marketingmenedzsere. Hozzátette: ha egy ház mélygarázsából a lakók reggel elmennek dolgozni, akkor a szabadon maradt helyeket a Barking segítségével ki lehet adni, ami így bevételt hozhat tulajdonosának. Azok számára is lehetőséget nyújt ez a felállás, akik tartósan elköltöznek, s a lakásukat nem, de a parkolóhelyüket kiadnák. Tóth Balázs országmenedzser kiemelte: a magánszemélyekkel való szerződés problémamentessége érdekében állásfoglalást kértek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), amíg ez nincs meg, addig csak vállalatok és jogi személyek parkolóhelyeit adják ki. Alkalmazásukat naponta körülbelül 40-en töltik le.
Címkék: 

Anyukám is érteni fogja - Vezér(lés)áldozat 1 rész

2016.09.19.
A felülvezérélt motor elvi vázlata a főbb alkatrészekkel– érdemes új ablakban is megnyitni a képet, hogy ne kelljen mindig visszagörgetni. A szelepek szerepe és működése A hengerben létrejövő égésről korábban részletesen beszéltünk már, de akkor kimaradt, hogy mi a vezérlés szerepe a folyamatban. Az égéstér (általában) felső részén legalább két nyílás van és mindegyiket egy szelep tudja lezárni, illetve kinyitni. A szívószelep arra való, hogy a levegő, vagy a keverék az égéstérbe áramolhasson. A szívószelep meglepő módon a motor szívóütemében van nyitva, hogy a lefelé mozgó dugattyú által keltett vákuum beszívja a levegőt. Ezután a dugattyú visszafordul és indul felfelé, de ekkor már a szelepek zárva vannak, hogy a lezárt térfogatban a sűrítés megtörténhessen. A következő ütem az égés, a szelepek ekkor is zárva vannak. Animált kép a két vezérműtengelyes megoldásról (16 szelepes motor: 8-8 szívó- és kipufogószelep) A negyedik, kipufogó ütemben a kipufogószelepnek kell nyitva lennie, hogy az égéstermékek, a kipufogógáz a hengerből távozhasson. Nagyon fontos, hogy a szelepek a dugattyúk mozgásával tökéletes szinkronban nyissanak és zárjanak. A dugattyúk a főntengelyt forgatják a hajtókarokon keresztül, úgyhogy észszerű a szelepeket mozgató vezérmű tengelyt a motor főtengelyével szinkronizálni. Vezérmű tengely A vezérmű tengely a legtöbb esetben (felülvezérelt motorok) a hengerfejben helyezkedik el. A tengelyen lévő bütykök segítségével irányítja a szelepek mozgását. Ez úgy működik, hogy amikor a forgó tengelyen lévő bütyök szelepemelőhöz ér, azt lefelé nyomja, így a szelep kinyit. Ha elfordult a bütyök, egy rugó feszíti vissza alaphelyzetbe a szelepet. Hengerfej a vezérmű tengely lánckerekével A főtengely egy fordulata alatt a dugattyú a hengerben visszajut ugyanabba a szélső helyzetébe, tehát egy főtengely fordulatra két ütem jut, vagy a szívás és sűrítés, vagy az égés és kipufogás. Ahhoz, hogy a vezérműtengelyen lévő bütyök a négy ütemből csak egyszer nyissa a szelepet, a vezérmű tengelynek éppen fele akkora fordulatszámmal kell forognia, mint a főtengelynek. Ezt a megfelelő áttételezéssel érik el, amit kb. úgy kell elképzelni, mint a kerékpár hajtó és hajtott fogaskerekeit. Kellő időben a kellő csapást Látható tehát, hogy a szelepműködtetés időpontja, és hossza alapvető fontosságú. Amikor a motort összeszerelik, a gyári munkások az előírások szerint illesztik össze az alkatrészeket. Stimmelnie kell a főtengely és a vezérműtengely pozíciójának, hogy minden megfelelően működjön. A vezérmű tengely a hajtást a főtengelyről kapja. Mindkét tengely végén egy-egy fogaskerék (vagy lánckerék) van felszerelve, a vezérmű tengelyen éppen kétszer akkora átmérőjű, mint a főtengelyen, így alakul ki a vezérmű tengely fele akkora fordulatszáma. A két fogaskereket fogas szíjjal, vagy lánccal kötik össze. V-motor oldalanként két vezérmű tengellyel, lánchajtással Kellő időben a kellő csapást Látható tehát, hogy a szelepműködtetés időpontja, és hossza alapvető fontosságú. Amikor a motort összeszerelik, a gyári munkások az előírások szerint illesztik össze az alkatrészeket. Stimmelnie kell a főtengely és a vezérműtengely pozíciójának, hogy minden megfelelően működjön. A vezérmű tengely a hajtást a főtengelyről kapja. Mindkét tengely végén egy-egy fogaskerék (vagy lánckerék) van felszerelve, a vezérmű tengelyen éppen kétszer akkora átmérőjű, mint a főtengelyen, így alakul ki a vezérmű tengely fele akkora fordulatszáma. A két fogaskereket fogas szíjjal, vagy lánccal kötik össze. Nos, az alapokkal meg is volnánk. Hamarosan folytatjuk és elmélyedünk a vezérlés-csere fogalmában!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója