Hőségüzemmódba kapcsolt a vasút

2015.07.04.
Budapesten a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvaron, vidéken a miskolci, a debreceni, a nyíregyházi, a szegedi, a békéscsabai, a szolnoki, a püspökladányi, a kecskeméti, a győri, a pécsi, a zalaegerszegi, a veszprémi, a nagykanizsai és a celldömölki állomáson kaphatnak díjmentesen vizet a vonatokra várakozó utasok. A MÁV-START azt javasolja, hogy mindenki elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy folyadékkal kezdje meg vasúti utazását. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a járművek karbantartása során különös figyelmet fordítanak a vasúti kocsik légkondicionáló és légjavító berendezéseire. A hőségben a friss víz életet menthet Ezzel egyidejűleg több, a hétvégi csúcsforgalomban a Balaton felé közlekedő járatot állított forgalomba a MÁV-Start, az első mentesítő vonatok péntek délután elindultak - közölte a MÁV Zrt. Napfürdő néven mentesítő sebesvonat közlekedik a Balaton déli partjára péntek délutánonként Budapest és Fonyód között. A Napfürdők a MÁV Nosztalgia Kft. élményútjaihoz használt kocsikból állnak, ugyanúgy, ahogy a vasárnap este, Tapolcáról Budapest felé induló Naplemente gyorsvonatok. A Hétvégi Flirt és Siófoki Flirt nevű járatok viszont korszerű, légkondicionált, wifivel ellátott szerelvényekből állnak, ezek szombaton és vasárnap, a reggeli és a délelőtti órákban közlekednek a Balaton déli partjára, illetve Budapestre délután és este. A kerékpáros utasoknak a MÁV-Start a nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsit továbbító, naponta indított Déli-Parti sebesvonatokat ajánlja, amelyekkel a déli part összes üdülőhelye elérhető, mert ezen a szakaszon minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A kétóránként Keszthelyre induló Balaton expresszvonatok kötelező helybiztosítással közlekednek, így ezeken biztosan lesz ülőhelyük a helyjegyüket időben, akár elővételben megváltó utasoknak. A naponta ötször induló sebesvonatokkal a déli part összes üdülőhelye elérhető. Csütörtök, péntek és szombat éjszaka közlekednek a Bagolyvonatok a Budapest-Siófok-Fonyód (-Keszthely) útvonalon. Ezeken a járatokon vasútőrök és rendőrök is teljesítenek szolgálatot. A Balaton északi partján is több új vonat áll forgalomba a hétvégére: a naponta közlekedők mellett péntek délután, szombat délelőtt és vasárnap este további Tekergők indulnak a fő irányokba. Ezek a gyorsvonatok tágas kocsikkal rendelkeznek, ezért ezeket kifejezetten csoportoknak ajánlja a vasúttársaság. Az északi partra tartó bicikliseknek is a nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsit továbbító Tekergő gyorsvonatokat érdemes választaniuk - tették hozzá. A naponta közlekedő Kék Hullám sebesvonatok - amelyek légkondicionált InterCity-kocsikból állnak - Balatonfüredig csak Székesfehérváron és Balatonalmádiban állnak meg, Balatonfüred és Tapolca között pedig mindenhol. (MTI)  

Spanyol villamosok járnak a Rákóczi-hídon

2015.07.04.
A cél tízezer kilométer összegyűjtése, amely a végleges típusengedély elnyeréséhez szükséges. Az 1-es vonalán kocsinként napi két műszakban járnak a dolgozók a villamosokkal, műszakonként 100–110 kilométer, naponta így legalább 200 kilométer összegyűlik egy-egy CAF-ban. Ha minden a tervek szerint alakul, szeptember elsején már utasokkal járhatnak a spanyol villamosok. Az első baszk villamos a BKV telepén. Ősszel mind a 47 Magyarországon lesz A CAF 47 szerelvényből álló flottáját Baszkföldön gyártják, két típus lesz, a rövidebb, 34 méteres villamosból kilenc darab már megérkezett. A szerelvényt Spanyolországból kamionokon hozták Budapestre. A rövidebb villamosok a 3-as vonalra, a budai fonódó villamoshálózaton, vagyis az Óbuda és Újbuda között közlekedő 19-es és 61-es vonalra kerülnek. A Combino villamosoknál is hosszabb, 56 méteres szerelvények pedig az 1-es villamos vonalán járnak majd. A rövid változat egyszerre 200 utast szállíthat 46 ülőhellyel. A hosszabbik típus 345 utas szállítására alkalmas 81 ülőhellyel. A budapesti villamosok átlagéletkora 38 év körüli, és az új CAF-szerelvények érkezésével is csak négy-hat évet tudnak fiatalítani a flottán. Ha az összes CAF megérkezik, akkor megkezdődhet a legöregebb, 40-45 éves elavult villamosok selejtezése is.  

Miniszteri megbízott lett Wáberer György

2015.07.04.
Wáberer György a következő időszakban intézkedéseket készít elő a magyar logisztika, ezen belül a közúti fuvarozás versenyképességének javítása érdekében és intézkedik azok végrehajtásáról. Az MKFE közleményéből kiderül, hogy Wáberer György a személyszállítás versenyképességének javítása érdekében is intézkedik. Tevékenységével elősegíti a szektor versenyképességének javítását, hozzájárulásának növelését a magyar GDP előállításában, ami együtt jár az ágazatban tevékeny vállalkozások adó- és járulékfizető képességének és foglalkoztatási potenciáljának szélesítésével. Wáberer György, Varga Mihály és Orbán Viktor egy korábbi rendezvényen A miniszterelnöki megbízott intézkedéseket kezdeményez egyebek között a hazai fuvarozási piac védelme, az államilag finanszírozott gépjármű vezető képzés megindítása, a magyar fuvarozók védelme érdekében a külföldi protekcionista intézkedésekkel szemben. Tevékenysége kiterjed a gépjárművezetéshez kapcsolódó adminisztráció csökkentésére, a közúti infrastruktúra fejlesztésére, a használatarányos útdíjfizetési rendszer finomhangolására. (kormany.hu)

Hőségriadó!

2015.07.04.
Az országos tiszti főorvos által elrendelhető legmagasabb harmadfok, akkor lép életbe, ha várhatóan legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a napi középhőmérséklet a 27 Celsius-fokot. Ma általában kevés lesz a felhő, túlnyomóan napos, száraz idő várható. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet 13-20 fok között alakul, de északkeleten néhol hűvösebb lesz. A legmagasabb hőmérséklet 30-33 fok között valószínű. Az előrejelzések szerint a következő napokban tovább fokozódik a hőség. A tisztiorvosi hivatal és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri, hogy az elkövetkező napokban mindenki különösen ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre. Kerüljék a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és zsíros ételek fogyasztását. A tartós hőség miatt az átlagosnál melegebb időben az egészséges szervezetet is extrém igénybevétel éri, a szív- és a keringési betegségben szenvedőkön túl ilyenkor bárkinél előfordulhatnak egészségügyi panaszok. Ajánlásukban megfogalmazták, hogy a fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken szórakozók is töltsenek el néhány órát árnyékban, és használják ki a párakapuk nyújtotta hűsölési lehetőséget. Még néhány percre se hagyják a gyermekeket a parkoló autóban - szólítottak fel. A leégés ellen érdemes naptejjel és világos, jól szellőző bő ruházattal védekezni, de a legmelegebb órákban, 11 és 15 óra között célszerű árnyékban tartózkodni. A járművezetőknek azt ajánlják, fokozott óvatossággal vezessenek, hiszen a nagy meleg dekoncentrációt okozhat. Az ÁNTSZ emlékeztet, hogy a katasztrófavédelmi igazgatóságok weboldalán elérhető az olyan légkondicionált helyiségek listája, amelyeket - nyitva tartásuk függvényében - bárki igénybe vehet. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közleményében azt írta: a jelenlegi előrejelzések szerint szerda este várható egy hidegfront, amely mérsékli majd a hőséget. A meteorológiai szolgálat szombatra másodfokú, narancssárga figyelmeztetést adott ki Győr-Moson-Sopron, Somogy és Veszprém megyére. Nagyon erős lesz az UV-B sugárzás is, a maximuma akár a 7,7-es értéket is elérheti. Ez azt jelenti, hogy a napon akár 15-20 perc alatt is le lehet égni. (MTI)

CERSC 2016: Ismét nyert a biztonságos közlekedés

2015.07.03.
A rendezvény célja, hogy a versenypiac kiemelkedő szereplői által megvalósított sikeres marketingkampányokon keresztül a közlekedésbiztonság fejlesztésében érintett szereplők (cégek, civil szervezetek, állami vállalatok) olyan jó gyakorlatokkal ismerkedhessenek meg, melyek támpontot nyújtanak a hazai baleset-megelőzési kampányok megszervezéséhez, továbbá a vállalatok társadalmi szerepvállalásának illetve felelős marketing tevékenységének megszervezéséhez. Hesz Tamás, a Mercedes-Benz Hungária Kft. kereskedelmi és marketingvezetője a vállalat közlekedésbiztonsági erőfeszítései közül villantott fel néhányat A kétnapos szakmai fórumon a hazai vendégek mellett nemzetközi közlekedésbiztonsági szakemberek is részt vesznek, és együtt vitatják meg a visegrádi országok közös közlekedésbiztonsági problémáit, kihívásait és a szemléletformáló programok tapasztalatait. A konferencia résztvevői a tervek szerint megtekintik a 2016-os AMTS-en kiállításra kerülő járműcsodákat, valamint a Magyarok a Világ járműgyártásában című szakmai kiállítást is. Szlovák és lengyel közlekedésbiztonsági szakemberek mutatták be országuk legjobb közlekedésbiztonsági kampányait Amint arról korábban az Autószektor hasábjain is írtunk (a konferenciáról szóló cikkek ITT és ITT olvashatók), a CERSC közlekedésbiztonsági konferencia korábban már két alkalommal (2012, 2013) került megrendezésre. A közlekedésbiztonsági kampányok hatékonyságát és fejlesztési lehetőségeit vizsgáló rendezvényeken a környező (V4) országok több, mint 100 közlekedési szakembere osztotta meg egymással a saját szervezetük baleset-megelőzési kampányaiban rejlő lehetőségeket, mutatta be azok eredményességét illetve hatékonyságát. A korábbi rendezvényeken részt vettek többek között a Mercedes-Benz Hungária Kft., Shell, Allianz Hungária Zrt., Vodafone Magyarország Zrt. szakemberei és döntéshozói, valamint a témával foglalkozó hazai szervezetek közül az Országos Balesetmegelőzési Bizottság, Tudatos Közlekedők Egyesülete, Közlekedéstudományi Egyesület, Autós Nagykoalíció Heim Pál Alapítvány. Handó János, a Vodafone wellbeing menedzsere nemzetközi jó gyakorlatokról számolt be A szervezők várják a téma iránt érdeklődő vállalkozások jelentkezését, illetve az ifjú kutatókat, diplomatervezőket és PhD hallgatókat, akik szívesen mutatnák be a témában tett erőfeszítéseiket, eredményeiket illetve fejlesztési elképzeléseiket. Egyed Attila (b) és Váradi Zsigmond (j) a Shell nemzetközi balesetmegelőzési stratégiáját vázolták fel A konferencia az International Visegrad Fund Standard Grants támogatási alapból, az Autós Nagykoalíció szakmai támogatásával valósul meg. Sándor Zsolt, a BME fiatal szakembere saját kutatómunkáját foglalta össze További információ a CERSC konferenciákról: http://www.cersc.eu

Brit Nagydíj – Rosberg mindkét szabadedzésen az első volt

2015.07.03.
Az élen a világbajnoki címvédő, s a mostani pontversenyben is élen álló Hamilton csapattársa, az első tréningen is leggyorsabb Nico Rosberg zárt, megelőzve a Ferrari két pilótáját, a finn Kimi Räikkönent és a német Sebastian Vettelt. A második szabadedzésen Nico Rosberg (Mercedes) 1:34.155 perces eredménnyel végzett az első helyen, akit Kimi Räikkönen (Ferrari, 1:34.502) követett, majd Sebastian Vettel (Ferrari, 1:34.522) volt a harmadik helyen befutó. A negyedik pozíciót Lewis Hamilton (Mercedes, 1:34.621 szerezte meg, őt az orosz Danyiil Kvjat (Red Bull, 1:35.009) követte és hatodikként az ausztrál Daniel Ricciardo ( Red Bull, 1:35.153) végzett. Az első szabadedzésen Nico Rosberg (Mercedes, 1:34.274 perc) végzett az élen, akit Lewis Hamilton követett (Mercedes, 1:34.344), majd, Max Verstappen (Toro Rosso, 1:35.530), Kimi Räikkönen (Ferrari, 1:35.588), Carlos Sainz Jr. (Toro Rosso) 1:35.669) és Sebastian Vettel (Ferrari, 1:35.739) követett a sorban. Szombaton 11 órakor kezdődik a 3. szabadedzés, időmérő edzés aznap délután 2 órakor, és a futam pedig vasárnap kettőkor indul. Forrás: MTI

A kánikula nem barátja a közlekedőknek!

2015.07.03.
A hőségben kockázatosabb közlekedni. A járművezetők és a gyalogosok a hőségben általában kevésbé összeszedettek, a megszokottnál figyelmetlenebbek, sok esetben türelmetlenebbek, hajlamosabbak az agresszív és a durva szabályszegésekre. Gyakori jelenség a lobbanékonyság, a kiszámíthatatlan, a szeszélyes magatartás A légkondicionálóval nem rendelkező gépkocsik vezetői alkalmanként nyitott ablakokkal és a sebesség fokozásával próbálnak a hőség ellen „védekezni”. A nyitott ablak azonban fokozza a balesetveszélyt. A túl intenzív klíma használattól is óvakodjunk, ugyanis az ezáltal keletkezett nagy hőmérséklet különbség is veszélyes A nyári hőségben a gyalogosokra is jellemző a figyelmetlen, bágyadt közlekedés, kevésbé alaposan néznek körül, mielőtt lelépnek az úttestre. A tartós melegben a közlekedés résztvevői között is jelentősen megnő a rosszullétek száma, a hőség gyengíti a szellemi erőkifejtést, egyeseknél tompaságot, közönyösséget, másoknál fokozódó ingerlékenységet válthat ki. A közlekedők körében ilyenkor fokozottan jellemző a koncentráció hiánya, mely a reakcióidő növekedésében is jelentkezhet. A reflexek tompulnak, a mozdulatok kapkodóvá válnak. A balesetek megelőzése érdekében a legjobb prevenció minden esetben a közlekedési szabályok megtartása, szintén kiemelten fontos a megváltozott időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodás. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne üljön a volán mögé. Amennyiben feltétlenül szükséges elindulni, akkor csak kipihent állapotban vezessenek, álljanak meg gyakrabban pihenni, felfrissülni. Nyújtóztassák ki végtagjaikat, a testmozgás bizonyítottan megkönnyíti a további járművezetést. Amennyiben a járművük napon parkol, indulás előtt szellőztessék át. Fogyasszanak megfelelő mennyiségű folyadékot, a gépkocsiban mindig legyen hűtött ásványvíz, vagy üdítőital! Legyenek türelmesek, vezessenek a szokottnál lassabban, körültekintőbben, tartsanak nagyobb követési távolságot!

Visszavonták a hatmilliárdos autó-beszerzési tendert

2015.07.03.
A főigazgatóság a visszavont eljárásban nem a kereskedőkre, hanem a gépjármű vásárlására engedéllyel rendelkező intézmények felelős vezetőire bízta volna, hogy - a keretmegállapodás által nyújtott lehetőségek alapján - milyen teljesítményű és felszereltségű gépjárművet szerezzenek be. Az EU-s forrásból finanszírozott gépjármű  beszerzésekre további, szigorúbb egyeztetési eljárások érvényesek - emeli ki a közlemény, hozzátéve: a KEF - ahogy eddig is, úgy a jövőben is - a lehető legnagyobb versenyt kívánja elérni a közbeszerzései során. A fő célja pedig minden esetben, hogy az ellátott intézmények a beszerzéseiket költséghatékonyan tudják megvalósítani. A közlemény kiemeli, hogy a főigazgatóság a közbeszerzési eljárásainak megindítása és lebonyolítása során minden esetben a hatályos közbeszerzési törvénynek - és a kapcsolódó jogszabályoknak -  megfelelően járt el. A KEF-nek - mint a kormányzat központi beszerző szervezetének - egyik alapfeladata, hogy az állami kiemelt termékekre - az informatikai- és távközlési termékekre, irodabútorra, irodaszerre, gépjárműre valamint üzemanyagra - közbeszerzési eljárást folytasson le és ezekre a termékekre keretmegállapodást kössön - áll a közleményben. A megkötött keretszerződésekből a rendszerhez kötelezően csatlakozó mintegy 1500 központi költségvetési szerv, illetve további 4000 önként csatlakozó szervezet - önkormányzatok, állami tulajdonban lévő társaságok, bíróságok stb. - elégíti ki igényeit. A hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg az a felhívás, amelyben a KEF nettó 6 milliárd forint összértékben nyílt közbeszerzésen kívánt személykocsikat vásárolni. A főigazgatóság a beszerzés időtartamát 3 évben jelölte meg - amely azonban meghosszabbítható lett volna - a teljes összeget pedig hat részre bontotta az ajánlatkérő. Ajánlatot olyan cég tehetett, amelynek az elmúlt három - lezárt - üzleti évből legalább kettőben pozitív volt a mérlege, az új személygépjármű-értékesítéséből származott nettó árbevétele pedig elérte a 120-300 millió forintot. Az ajánlatok beadási határideje augusztus 8. volt. Forrás: MTI

Elektromos járművekre vált a Budapest Airport

2015.07.03.
A repülőtér ideális környezet elektromos járműpark üzemeltetésére, mivel viszonylag rövid távolságokat kell megtenni, ahol a belső égésű motorral szerelt járművek eleve kevésbé gazdaságosan működtethetők - írják. Az elektromos autó működése során nem bocsát ki szén-dioxidot, azonban figyelembe véve, hogy erőművek által termelt elektromos áram hajtja, hozzávetőleg 7,2 kilogramm szén-dioxid termelés jut minden megtett 100 kilométerre - ismerteti a BA a közleményben a vállalat környezetvédelmi szakértőire hivatkozva. Hozzátették: ez még mindig jóval alatta marad egy modern dízelmotor kibocsátásának, ami mintegy 18,7 kilogramm szén-dioxid 100 kilométerenként. A BA első elektromos kisautóját, egy Smart Electric Drive-ot június végén helyezték üzembe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A BA külön programot indított a repülőtér területén működő közel 200 partnercég környezetvédelmi fejlesztéseinek koordinálására és ösztönzésére, aminek fontos eleme az elektromos mobilitás terjesztése. A repülőgépek kiszolgálását, a poggyászkocsik vontatását, a hatóságok munkatársainak közlekedését ezernél is több jármű biztosítja a repülőtéren, ezek mind egy alig 10 kilométer sugarú körön belül mozognak, a közúti forgalomtól elzárt területen. A repülőtéri környezet ezért kézenfekvő helyszín elektromos járművek üzemeltetésére, továbbá a töltőinfrastruktúra telepítésére. Kurucz László, a BA helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta: ez év végéig mintegy tucatnyi elektromos meghajtású járművet helyeznek üzembe a repülőtér területén a földi kiszolgálást végző partnercégek. Megjegyezte, hogy a BA élen jár Európában a szén-dioxid kibocsátás csökkentésében, az utóbbi két évben mintegy hatezer tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsátott a levegőbe, ami megfelel 500 háztartás éves energiafogyasztásának. Forrás: MTI

Dinamikus féklámpa a BMW Motorradtól

2015.07.03.
Ez az egyelőre Európában jóváhagyott féklámpa két lépcsőben figyelmezteti a mögöttes forgalmat, amikor a motoros keményen fékez vagy vészfékezést hajt végre. Az első lépcső 50 km/h feletti sebességről történő fékezéskor lép életbe. Ilyenkor a féklámpa 5 Hz frekvenciával villog. Amint a motorkerékpár sebessége 14 km/h alá csökken, második lépcsőként a vészvillogó is bekapcsol, és egészen addig nem kapcsol ki, amíg a motorkerékpár el nem éri a 20 km/h sebességet. A Dinamikus féklámpa funkcióval kiegészített ABS Pro a 2016-os modellévtől hat modell alap- vagy extrafelszerelésének része. Az ABS Pro kifejezetten közutakon történő használatra született, ahol mindig váratlan veszélyek leselkednek ránk. Az ABS Pro az eddigi blokkolásgátlókhoz képest egy lépéssel tovább merészkedve kanyarokban is növeli a fékezés biztonságát. Az ABS Pro megakadályozza kanyaríveken a kerekek blokkolását, még akkor is, ha gyorsan következik be a fékezés; ez csökkenti a hirtelen kormányerő-változást a váratlan fékezési manővereknél, és megakadályozza a motorkerékpár hátuljának akaratlan kitörését. A motoros számára az ABS Pro előnye a kifinomult reakciókban, a fékezés és stabilitás magas fokában és a kanyarokban elérhető legnagyobb mértékű lassulásban nyilvánul meg. A 2016-os modellévtől az R 1200 GS, az R 1200 GS Adventure és az S 1000 XR modellekhez a Pro menetprogramokkal együtt rendelhető ABS Pro része a Dinamikus féklámpa. A K 1600 GT, GTL és GTL Exclusive modellek esetében ez a funkció a 2016-os modellévtől az alapfelszereltség része.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója