Hat tipp a zökkenőmentes, biztonságos nyári autós kiránduláshoz

2024.07.08.
Amennyiben busszal, repülővel vagy vonattal megyünk, a jármű felkészítéséért az adott társaság szakemberei felelnek. Amennyiben azonban a saját autónkkal indulunk útnak, akkor már a mi felelősségünk, hogy megfelelően felkészítsük autónkat a biztonságos utazásra. Összeszedtük 6 pontban, hogy mire érdemes odafigyelni, ha gépkocsival vágunk neki a nagyvilágnak. 1.    Vizsgáltassuk át az autónkat az utazás előtt: „Mielőtt útnak indulunk, érdemes átnézetni a kocsinkat egy márkaszervizben, akik ilyenkor kedvezményes ajánlattal várják az autótulajdonosokat. Átnézik a kerekek állapotát, ellenőrzik a fékeket és a szükséges folyadékok szintjét (pl. fékfolyadék, hűtőfolyadék, olajszint, ablakmosó folyadék szintjét) is. Utazás előtt kitisztítják a légkondit, ellenőrzik az izzókat, az akkumulátor töltöttségi szintjét. Ezzel számos kellemetlenséget előzhetünk meg az utunk során.” – mondta el Tóth Péter a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója. 2.    Figyeljünk a csomagjaink elrendezésére, mert komoly balesetet előzhetünk meg a helyes pakolással. Családtagjaink védelme érdekében csomagjaink rögzítéséről is gondoskodnunk kell. Hirtelen fékezés esetén a nem megfelelően rögzített tárgyaink könnyen a nyakunkba eshetnek, kiborulhatnak, baleset esetén pedig akár személyi sérülést is okozhatnak. Ezt a helyzetet néhány óvintézkedéssel könnyen elkerülhetjük. Pakoljuk alulra a nagyobb, nehezebb dolgainkat, felülre pedig a kisebb és ezáltal könnyebb holmikat. Éles tárgyak esetén érdemes hevedert alkalmaznunk, vagy ha ez nem megoldható, fedjük be azokat pokróccal (ez azért is jól jöhet, mert az utunk során elfedi a csomagjainkat az esetleges tolvajok elől). Fontos, hogy az autóban semmi ne maradjon szabadon, a kisebb tárgyakat pakoljuk el az erre kialakított rekeszekbe, kesztyűtartóba. Ha kisbabával vágunk neki az útnak, szükség van babakocsira is, ami sok helyet foglal. Amennyiben túl sok csomagunk van, jó megoldás lehet egy tetőbox bérlése, ami nyáron ugyanolyan hasznos, mint télen a síszezonban. Nyáron nyugodtan pakolhatunk bele kisebb holmikat: pl. felfújható gumijátékokat, strandlabdát, kisebb bőröndöt, túrabakancsot, de nagyon figyeljünk a box helyes rögzítésére és a kiegyensúlyozott pakolására 3.    A csomagok mellett az is fontos, hogy az utasok is biztonságosan utazzanak. A forgalmi engedélyben lévő szállítható személyek számát sose lépjük át! Amennyiben nagycsaláddal tervezzük az kirándulást, alapvető, hogy mindenkinek a KRESZ előírása szerint kell helyet foglalnia a gépjárműben. A csecsemőket csak biztonsági övvel rögzített hordozóban, vagy gyermekülésben szállíthatjuk. Érdemes olyat vásárolnunk, amely ISOFIX rendszerrel felszerelt, így minimálisra csökkenthetjük a helytelen bekötés lehetőségét. Nem csak a hordozót kell övvel csatlakoztatnunk az üléshez, de a pántokat és hevedereket is be kell kötnünk a gyermeken a megfelelő védelem eléréséhez. Ha az anyósülésen szeretnénk szállítani kisbabánkat, azt csak menetiránnyal ellentétesen tehetjük meg, abban az esetben, ha az autó azon oldala nincs felszerelve légzsákkal, vagy kikapcsolható annak működése. 135 centiméter alatti gyermek csak a hátsó ülésen, gyermekülésben ülve utazhat, amely igazodik a testméretéhez, illetve a testsúlyához. 4.    Sokan döntenek úgy, hogy magukkal viszik kutyájukat is a nyaralásra. A házi kedvenceket is szabályosan kell szállítanunk, lehetőség szerint biztonságosan kell rögzítenünk, úgy, hogy egy fékezés során is stabil helyzetben maradjanak, és ne repülhessenek előre. „Legbiztonságosabban ketrecben szállíthatóak a négylábúak, de azzal elveszítjük a csomagtartónk nagy részét. Itt jön képbe megint a tetőbox, amellyel extra rakodó teret nyerhetünk” – tanácsolta Tóth Péter. 5.    A nagy meleg sokkal jobban megviseli szervezetünket, a kisebbeknél pedig ez hatványozottan igaz, ezért a folyadékpótlásról se feledkezzünk meg. A forróságban könnyen átmelegszik az autó, és ha nem gondoskodunk frissítőről, hamar kiszáradhatunk. Alkalmanként iktassunk be pihenőket, hiszen a kicsik mozgásigénye sokkal nagyobb, mint a miénk. Az időszakos megállóknál a gyerkőcök is levezethetik felesleges energiáikat egy kis szaladgálással, játékkal, és így nem lesznek nyűgösek, fáradtak, mire megérkezünk. Gondoskodjunk kedvenc játékaikról is, hogy az út során se unatkozzanak, és elfoglalják magukat. 6.    Fontos, hogy a megállóknál ne hagyjuk a gyerekeket, vagy kisállatunkat a kocsiban, mert pillanatok alatt túlmelegedhet a gépkocsi. A Das WeltAuto-ról A használtautó-kereskedők közül a Das WeltAuto az egyetlen, amely országos értékesítői hálózattal rendelkezik. A 29 értékesítő helyet számláló rendszerben az ügyfelek kizárólag gondos állapotfelmérésen átesett, megbízható, kifogástalanul szervizelt autók közül választhatnak. A legjobb minőségű, hat évnél fiatalabb, 120.000 kilométernél kevesebbet futott autók esetében a Das WeltAuto egyedi elbírálás alapján 12 hónapos, vagy 30.000 kilométeres „5 csillagos” garanciát is vállal az autókra, így minimálisra csökken a vásárló kockázata használtautó vásárlása esetén. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kétféle három üléssoros elektromos SUV is érkezik a Toyotától

2024.07.08.
Rövid időn belül két hasonló témájú, de egymástól deklaráltan független bejelentést tett a Toyota észak-amerikai központja, a Toyota Motor North America (TMNA.) A vállalat két legnagyobb üzemében, a Kentucky állambeli Georgetownban (Toyota Motor Manufacturing Kentucky, TMMK), illetve az Indiana államban található Princetonban (Toyota Motor Manufacturing Indiana, TMMI) egyaránt egy-egy három üléssoros, akkumulátoros elektromos szabadidőjármű gyártását készítik elő. Mindkét kezdeményezés jelentős beruházással jár: az 1986-ban alapított TMMK üzemében 1,3 milliárd, míg a tíz évvel fiatalabb TMMI gyárban 1,4 milliárd dolláros (471, illetve 507 milliárd, azaz összes kis híján egybillió forint!) ráfordítással alakítják ki az összeszerelő sorokat, valamint a szintén vadonatúj akkumulátorcsomag-összeszerelő üzemeket. Ez utóbbiakat a tavaly októberben bejelentett, és 2025-tól már üzemelő, 8 milliárd dolláros (2,9 billió Ft) ráfordítással megvalósuló észak-karolinai akkumulátorgyár (Toyota Battery Manufacturing North Carolina, TBMNC) fogja ellátni akkumulátormodulokkal. Felmerülhet a kérdés, miért kell két helyszínen gyártani ugyanazt az autót? Nos, minden jel arra mutat, hogy nem ugyanarról az autóról, hanem két, egymástól független projektről van szó. Míg ugyanis a TMMI 7500 főt foglalkoztató, évente 360 ezer autót gyártó üzemében jelenleg csupa három üléssoros modell – a Toyota Sienna buszlimuzin, a Toyota Highlander és Grand Highlander szabadidőjárművek, valamint az utóbbival rokon Lexus TX – készül, a TMMK az ezekkel azonos műszaki alapokra (TNGA-K platform) épülő, de csak ötszemélyes kivitelben készülő Toyota Camry szedánt, valamint a Toyota RAV4 crossovert gyártja. Azt már korábban bejelentette a TMNA, hogy az új generációs Toyota Highlander BEV kizárólag akkumulátoros elektromos hajtáslánccal készül majd – ennek ad majd otthont az indianai üzem. Kentuckyban ezzel szemben minden bizonnyal a Toyota bZ4X esztétikai és műszaki részleteit hasznosító Toyota bZ5X gyártósort készítik elő. Ez magyarázatot adhat arra, miért kell két családi villanyautó a Toyotának. A Highlander BEV (amelynek végleges neve egyelőre nem ismert, ahogy a bZ5X is csak egy valószínűsíthető elnevezés) tradicionális akkumulátortechnológiával, viszonylag konzervatív hatótávolsággal és megfizethető árfekvéssel kerülhet piacra. A bZ5X esetében ellenben nem kizárható, hogy ez lesz az egyik első Toyota modell, amely megkapja a gyártó akár 1000 kilométert meghaladó hatótávolságú, következő generációs akkumulátorát, azaz a futurisztikus formatervhez előremutató, jövőálló technológia és ehhez mérhetően magas presztízs társul majd. A két modell tehát eltérő ügyfélkörök számára lesz majd vonzó és elérhető, összhangban a Toyota azon célkitűzésével, hogy mindenki számára szabad választást biztosítson a mobilitás terén. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Megerősítette az AutoWallis hitelminősítését a Scope Ratings

2024.07.08.
A tájékoztatás szerint a kilátásokat a megemelt növekedési tervek és azok növekvő finanszírozási igénye miatt a hitelminősítő pozitívról stabilra változtatta, illetve ezzel párhuzamosan a finanszírozást B+ besorolásra módosította, míg az üzleti tevékenység besorolását javította (BB-) a már elért diverzifikáció elismeréseként. A társaság által korábban kibocsátott kötvények besorolása szintén B+ maradt. A Scope Ratings értékelése alapján a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AutoWallis továbbra is megfelel a Magyar Nemzeti Bank által indított Növekedési kötvényprogram (NKP) feltételeinek. A tervek alapján az AutoWallis újabb duplázást tervez 2028-ig, így árbevétele 750 milliárd forintra, míg EBITDA-ja 40 milliárd forintra emelkedhet. A független intézet a vállalatot és adósságának besorolását stabil kilátások mellett erősítette meg, elismerve ezzel a kiugró növekedés kezelésének sikerét - írták. Az AutoWallis Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója, részvényeinek árfolyama egy éven belül 88,6 és 168 forint között változott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Érkezik az első tisztán elektromos meghajtású MINI John Cooper Works

2024.07.08.
Az első tisztán elektromos meghajtású MINI John Cooper Works modellként a MINI John Cooper Works E PROtotype iránymutató mérföldkőnek számít, amely látványos dizájnjával és jövőbe mutató hajtáslánc-technológiájával a MINI innováció és elektromos mobilitás iránti elköteleződését testesíti meg. A nemzetközi világpremierjét idén ősszel ünneplő MINI John Cooper Works E modell a brit prémiummárka sikertörténetének új, magával ragadó fejezetét nyitja meg, lélegzetelállító csúcstechnológiával egyesítve a MINI hagyományokban gazdag örökségét. A MINI John Cooper Works modellek jövőbeni palettáján benzinmotorral szerelt és tisztán elektromos meghajtású modellváltozatok egyaránt megtalálhatók lesznek. A Mini Cooper S versenyautó hatvan évvel ezelőtti, Monte Carlo Ralin aratott történelmi győzelme előtti főhajtásként a MINI John Cooper Works E PROtotype Goodwoodban a legendás előd 1964-ben viselt 37-es rajtszámát ölti magára, amely a MINI dizájncsapata által megtervezett, álcázó karosszériafólia előterében a brit prémiumgyártó gazdag motorsport-történelmét élteti. Az újdonság Goodwood Festival of Speed sebességfesztiválon megtartott dinamikus premierje idő előtt enged betekintést a nagyteljesítményű elektromos modellek jövőjébe, miközben a MINI ikonikus dizájnját és tervezőmérnöki szaktudását is előtérbe helyezi. A rajongók és a vezetés szerelmesei a MINI John Cooper Works E PROtotype felejthetetlen előadására készülhetnek. A négynapos Goodwood Festival of Speed sebességfesztivált idén július 11-14. között rendezik meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Újabb kikötő nyílt a Balatonon

2024.07.08.
A 2022-ben indult beruházást a projektre alapított Ypsilon Yacht Club Kft. valósította meg tisztán önerőből, környezettudatos megoldásokkal - írták közleményükben. A kikötő a hagyományos balatoni vitorlásokon túl a 40 lábnál nagyobb hajókat, katamaránokat, valamint 65 elektromos hajót is képes befogadni, gyors áramvételezési lehetőséget biztosítva. A komplexumon belül egy hajószerviz is üzemel, 16 tonna teherbírású daruval. Az új kikötő 5,5 hektáros területén több medence, tenisz- és röplabdapálya, grillsarok, játszótér is várja a bérlőkkel és a túravitorlázókkal érkező társaságokat, ingatlanon belüli parkolási lehetőséget is biztosítva - ismertették. Kiemelték, hogy a kikötő építése során a környező védett nádashoz nem nyúltak, és nem terjeszkedtek közvetlenül a part mentén a természet megőrzése érdekében. Az épületek energiaellátásáról napelemrendszer gondoskodik, a fűtést talajszondás hőszivattyúkkal valósítják meg. A kikötőhöz tartozó szervizépület természetvédelmi okokból a partszakasztól távolabbi részen található. Sem innen, sem a parkolóból nem engedik vissza a vizet közvetlenül a tóba, az csak tisztítás után kerül a Balatonba - áll a közleményben. Az MTI megkeresésére az Ypsilon Yacht Club Kft. nem kívánta közölni a beruházás nagyságát. Annyit elárultak, hogy a vállalkozás olyan magyar tulajdonban van, amely nem üzemeltet másik kikötőt. Kérdésre válaszolva tájékoztattak arról is, hogy a hivatalosan 2024. április elsejétől működő kikötő férőhelyeinek már a harmada betelt. A kikötői szolgáltatások a bérlők és vendégeik számára lesznek hozzáférhetők, míg a büfé és a leendő étterem kívülről is fogad látogatókat.  

Keresletcsökkenéssel bajlódik a Tesla

2024.07.08.
Szerző: Heimer György Elemezők rámutatnak: ilyen csökkenésre korábban nem volt példa. A kedvezőtlen eredményeket azzal magyarázzák, hogy világszerte lanyhult a kereslet e-autók iránt, s mindez érzékenyebben érinti a viszonylag magas árfekvésű és a korosodó modellválasztékot kínáló Teslát. Ráadásul a forgalom annak ellenére ment lejjebb, hogy Elon Musk sikercége csökkentette árait és olcsóbb finanszírozást kínált az autóvásárlásokhoz. Az idei év első felében több mint 910000 darabot számlált a globális Tesla-forgalom, ami azért még mindig jóval meghaladja a legnagyobb rivális, a kínai BYD 726 ezer egységnyi eladásait a tisztán elektromos hajtású (bev) autókból. A Tesla értékesítésnek oroszlánrészét az olcsóbb Model 3 és az Y tette ki, a drágább Model X, S és a Cybertruck típusokból mindössze 21 551 darab talált vevőre. Eközben nemrég nálunk is bemutatták a megújított (Highland) Model 3 Performance változatát. A kétmotoros csúcsvillanyos 460 lóerős, hatótávja 528 kilométer, 3,1 másodperc alatt katapultál az óránkénti 100 kilométeres sebességre, végsebessége meghaladja az óránkénti 262 kilométert, vételára pedig 22 millió 369 ezer forint.  

Jelentősen megnőtt a várakozási idő ezeken a határszakaszokon

2024.07.08.
A következő napokban a keleti és a déli határátkelőhelyek térségében várhatóan erős lesz a forgalom, ezért javasoljuk, hogy indulás előtt továbbra is tájékozódjanak a határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről - írta a police.hu. Autósor Röszkénél Jelen idejű információk olvashatók a www.police.hu oldal Határinfo rovatában, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével is tájékozódhatnak az utazók. Ugyancsak fontos, hogy indulás előtt mindenki ellenőrizze az úti okmányai meglétét, a gépkocsi műszaki állapotát, vegyenek magukhoz elegendő mennyiségű folyadékot, és ha szükséges, ne felejtsék otthon gyógyszereiket! Amennyiben rendőri segítségre van szükségük, hívják a 112-es segélyhívót! A rendőrök mindent megtesznek az átléptetés gyorsítása érdekében. Az utazók türelmét kérik, köszönik! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Rakéta autókkal játszották ki a békeszerződést

2024.07.07.
  Több is volt belőlük, a gumikerekesek mellett a fejlesztések korai szakaszában kísérleteztek vaspapucsosokkal is, vagyis a biztosabb irányíthatóság miatt sínen tesztelték a rakéta hajtású autókat, melyek legismertebbje az Opelhez köthető. Nem a német márka találmánya, de az Opel vezetése már az 1920-as években felfigyelt Max Valier és Friedrich Sander rakétás kísérleteire, majd a mérnököket megbízták közúti és légi járművek hajtására alkalmas változat fejlesztésére. A biztonságos irányíthatóság miatt a járműkísérleteket a sínen futó RAK 1-essel kezdték, először pilóta nélkül, ezután jött még három (RAK 2–RAK 4) változat: a versenyautókból kialakított autókat már vezetőkkel tesztelték a berlini Avus versenypályán. A rakéta gyorsulása és sebessége igazolta a reményeket, ám a tesztek során világos lett, hogy a nehézkes és veszélyes irányíthatóság miatt közúti járművek hajtására nem alkalmas. A bolzanói születésű és írói vénákkal megáldott Max Valier imádta a csillagászatot, az első világháborúban felderítő pilótaként szolgált az osztrák-magyar Császári és Királyi Légierőnél.   Túlélt egy találatot, aztán Insbruckban abbahagyta egyetemi tanulmányait, miután 1923-ban elolvasta a nagyszebeni születésű Hermann Julius Oberth Rakétákkal a bolygók között című könyvét, azonnal megfogta az űrutazás ötlete. Oberth már 1917-ben többlépcsős, folyékony üzemanyagú ballisztikus rakétát tervezett. 1927-ben Max Valiert több mániákus szakemberrel, Johannes Winkler és Willy Ley fizikussal megalapította az Űrutazási Társaságot (Verein für Raumschiffahrt – VfR), mentorként tag lett Hermann Oberth is, akinek akkori segédje Wernher von Braun diák volt. Mivel a Versailles-i békeszerződés nem szabályozta a katonai célú rakétakutatást és az 1930-as választás után a náci párt is támogatta a fejlesztést, a VfR megkapta a Berlin melletti Reinickendorf kihasználatlan lőszerraktár telepét, ahol több kísérleti rakétákat lőttek fel. 1932-ben egy katonai küldöttség korlátlan forrást ígért, ám a tudósokban felmerült a szokásos kétely, mely szerint a hadi fejlesztés kétségbe vonta polgári álmuk megvalósítását. Miután elutasították a katonák ajánlatát, a társaság egy évvel később feloszlott, többen kivándoroltak, von Braun tovább folytatta az immár hadsereg felügyelete alá került programot. Miközben Max Valier a kutatásokhoz gyűjtött pénzt 1927-ben támogatóra talált Fritz von Opel személyében, aki mindig alaposan kihasználta a reklámlehetőségeket.1928. márciusára Sandersszel elkészítették az első két rakétás prototípust, melyet Kurth Volkhart vezetett alig húsz méteren, 4,8 km/h tempóval. A világhíressé vált RAK 1-es Opelt már tizenkét rakéta hajtotta, ezek 24 kilós (2,35 kN) tolóerőt biztosítottak. 1928. április 11-én száz újságíró és több ezer meghívott előtt a Rüsselsheim közelében, az Opel-tesztpályán mutatták be a rakétaautót, mely 125 km/h sebességet ért el. A tömeg ünneplése ellenére elégedetlen volt a fejlesztő csapat, mely egy Opel Model 80-as versenyautót építette át rakétahajtásúvá. A RAK 2-es érdekessége volt a két aktív aerodinamikai elem, a nagy szárnyak dőlésszögének változtatásával a pilóta menet közben is növelhette a leszorítóerőt. A berlini Avus versenypályán tartott bemutatón Fritz von Opel vezette a hat tonnás, 24 rakétás (120 kiló robbanóanyaggal) 58,86 kN tolóerejű gépet, mely csak harmadteljesítménnyel működött, de így is 238 km/h német sebességrekordot ért el. Az abszolút csúcs (328 km/óra) megdöntésére készült a RAK 3-as megfelelő versenypálya híján sínen futott 256 km/h tempóval. Miután 1928 nyarán felrobbant és kisiklott a RAK 4 rakétahajtású sínjármű, többek tiltakozása mellett és a Deutsche Reichsbahn (Német Birodalmi Vasút) erős nyomására az Opelt eltiltották a vasúti kísérletektől. Autók mellett a rakéta hajtást tesztelték még motorkerékpáron, motorcsónakon és vitorlázó repülőgépen, a kísérleteknek tragikus vége lett: 1930 májusában egy robbanásban Valier is meghalt. Fotók: Opel További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Vizet oszt a MÁV-Volán csoport a pályaudvarokon, állomásokon

2024.07.07.
A közlemény szerint Budapesten a Nyugati, a Keleti és a Déli pályaudvaron, továbbá vidéken a miskolci, debreceni, nyíregyházi, békéscsabai, szegedi, kecskeméti, szolnoki, győri, veszprémi, pécsi, nagykanizsai, siófoki, fonyódi, tapolcai, zalaegerszegi és a celldömölki állomáson kaphatnak ingyenesen vizet a vonatokra várakozók. Az ásványvizet a vasúttársaság naponta 10 és 17 óra között osztja a készlet erejéig és mindaddig, amíg a hőségriasztás ezt szükségessé teszi. Fotó: MÁV-csoport A vízosztáshoz csatlakozott a FloeWater márka is, amely több mint 100 ezer alumíniumdobozos kristálytiszta szűrt vizet ajánlott fel, amelyet egész júliusban Budapesten hétfőnként a Nyugati, keddenként a Keleti és szerdánként a Déli pályaudvaron osztanak szét - tették hozzá. A Volánbusz a jövő héten munkanapokon 12 és 14 óra között a megyeszékhelyeken a nagyobb forgalmat lebonyolító autóbuszállomásokon oszt ásványvizet: Békéscsabán, Budapesten a Népliget autóbuszállomáson, Debrecenben, Egerben, Győrben, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsen, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán, Veszprémben és Zalaegerszegen. MTI

Brit Nagydíj - Hamilton diadalmaskodott saját közönsége előtt

2024.07.07.
A 39 éves brit pilótának idén ez az első, pályafutása során pedig már a 104. győzelme, összességében kilencedik alkalommal nyert a silverstone-i pályán, ez rekord az F1-ben. Hamilton így 16 különböző idényben nyert legalább egy futamot a Forma-1-ben, ami szintén csúcs. A rutinos brit sztárnak ez a 150. dobogója a Mercedes színeiben. Fotó: https://www.mercedesamgf1.com/drivers/driver/lewis-hamilton   Hamilton mögött a címvédő és háromszoros vb-győztes, az összetettben most is élen álló Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lett a második, míg az ugyancsak brit Lando Norris, a McLaren pilótája a harmadik. A rajtnál George Russell (Mercedes) és Hamilton egymást is segítve jött el az első kettő helyen komolyabb gond nélkül, mögéjük Norris sorolt be harmadiknak, de Verstappen már az első körben megelőzte a McLaren brit versenyzőjét. Tizenkét kör után Russell valamivel több mint egy másodperccel vezetett Hamilton előtt, akit több mint három másodperces lemaradással követett Verstappen, de a holland címvédőt a 16. körben Norris lehagyta. Percekkel később Oscar Piastri (McLaren) is meg tudta előzni Verstappent, majd eleredt az eső, így a pálya egyes részein nedvessé vált az aszfalt, máshol azonban még teljesen száraz volt a felület. Innentől komolyabb izgalmak következtek, előbb ugyanis Hamilton vette át a vezetést Russelltől, egy körrel később viszont Norris mindkét Mercedest lehagyta. Kisvártatva Piastri is utolérte a Mercedes két brit versenyzőjét, s mindkettőt meg tudta előzni, így a 20. körben Norris, Piastri, Hamilton, Russell volt a sorrend az első négy helyen. A 27. körben felerősödött az eső, jelentősebb mennyiségű csapadék hullott az aszfaltra, így az élmezőnyt is beleértve szinte mindenkinek a boxba kellett hajtania kerékcserére. Verstappen elsőként, az ötödik helyről állt ki friss abroncsokért, így sokat hozott az eredetileg előtte száguldókon. Norris és a két Mercedes-versenyző egyszerre állt ki a megfelelő abroncsokért, míg Piastrit egy körrel később hívta ki a McLaren a boxba. A kerékcserék után Norris, Hamilton, Verstappen volt a sorrend az első három helyen, majd sorrendben Russell, Carlos Sainz Jr. (Ferrari) és Piastri következett. Az időjárási körülmények a hajrában jelentős mértékben javultak, így előbb Hamilton és Verstappen, majd Norris hajtott a boxba száraz aszfaltra alkalmas gumikért. Hamiltonnak bejött, hogy egy körrel hamarabb állt ki kerékcserére, mint Norris, így 13 körrel a leintés előtt átvette a vezetést. Mögötte Norris, Verstappen, Piastri volt a sorrend, ez a hajrában annyit változott, hogy Verstappennek sikerült elmennie Norris mellett, ami a vb-pontverseny szempontjából fontos volt az élen álló hollandnak. Hamilton a leintés után könnyeivel küszködve köszönte meg rádión a csapattagok munkáját, a sírást pedig csak akkor hagyta abba, amikor már kiszállt az autójából és levette a bukósisakot. Ezután brit zászlóval a kezében köszönte meg a közönség támogatását a célegyenesnél lévő lelátónál. A vb két hét múlva folytatódik a 39. Magyar Nagydíjjal a mogyoródi Hungaroringen. MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója