Önvezető autók a zalaegerszegi tesztpályán

2017.04.21.
A tesztpálya tervezéséről szóló megállapodást a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt álló Autóipari Próbapálya Zala Kft. képviselője írta alá a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. és a Horiba Mira Ltd. konzorciumával. A miniszter hangsúlyozta: a szerződés megkötésével a projekt a tervezett ütemben és a meghatározott tartalommal valósul majd meg. Kiemelte: a tesztpályával olyan nagyberuházást indított el a kormány, amellyel Magyarországnak a járműgyártás területén meglévő jó pozícióját tovább kívánja erősíteni, egyben hozzájárul a kutatás-fejlesztés elmúlt évtizedekben elért eredményeinek megőrzéséhez, erősítéséhez. A miniszter rámutatott: a szerződés megkötése azt jelenti, hogy a zalaegerszegi tesztpálya építése "ráfordul a célegyenesre". Elmondta: a szerződés "a tesztpálya specifikus elemekkel kapcsolatos tervezési feladatainak" elvégzéséről szól. A pálya azon elemeinek a megtervezését jelenti, amelyek lehetővé teszik, hogy a hagyományos járművek tesztje mellett az autonóm és az elektromos járművek vizsgálatait is el lehessen itt végezni, a szerződés értéke 473 millió forint plusz áfa - tette hozzá. Varga Mihály a szerződő partnerekről elmondta: a japán Horiba csoporthoz tartozó angol Horiba Mira Ltd. jelentős tesztelési tudással, komoly tapasztalattal rendelkezik tesztpályák üzleti és műszaki működtetésében. A már 70 éves járműipari tapasztalattal rendelkező vállalat aktívan tevékenykedik az autonóm járművek tesztelésben, ezáltal az önvezető autóknál is a világelsők közé tartozó cég adja a szaktudását a zalaegerszegi tesztpálya felépítéséhez. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a szerződés megkötése egyben azt is jelenti, hogy tovább erősödnek a kölcsönös megbecsülésen alapuló brit-magyar gazdasági kapcsolatok. Varga Mihály szólt arról is, hogy a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt., amely az egyik legjelentősebb magyar tervezővállalat, szintén széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik az összetett közlekedési létesítmények megvalósításában. Az Autóipari Próbapálya Zala Kft. feladata pedig a pálya tervezésének menedzselése, a beruházás megvalósítása és a tesztpálya versenyképes működtetésének megalapozása - tette hozzá. Varga Mihály hangsúlyozta: a magyar gazdaság jövője az olyan beruházásokon múlik, amilyen a zalaegerszegi tesztpálya, mert ezek nemcsak az ipar gyorsuló ütemű bővülését teszik lehetővé, hanem a kapcsolódó kutatás-fejlesztési tevékenységek felfutását, a beszállítók és a magyar kis- és közepes vállalkozások fejlődését is. A miniszter emlékeztetett arra: tavaly júniusban döntött a kormány a tesztpálya megépítéséről, ezzel komoly lépést tett abba az irányba, amelyet az iparfejlesztésben maga elé tűzött. Rámutatott: a kormány azt kívánja elérni, hogy az ország a járműgyártásban megerősítse vezető pozícióját a régióban, a zalaegerszegi beruházás emellett, a továbbgyűrűző hatások révén, Magyarország gazdasági növekedésére is kedvezően hat majd. A tárcavezető kiemelte: a beruházás elindításában a kormány partnerre talált Zalaegerszegben, amellyel a tesztpálya megvalósításáról tavaly november 4-én írt alá a megállapodást. Az elmúlt hónapokban elindult a projekt, így rendelkezésre áll a tesztpálya megvalósításához szükséges terület, megtörtént az előkészítés is, például a geodéziai felmérés, az előzetes környezeti vizsgálatok, elkészült a projekt részletes műszaki tartalma és március 1-től elindultak, illetve már részben meg is valósultak az előzetes tervezési feladatok. Elmondta: a tesztpálya első üteme várhatóan 2017 végére megvalósul, és 2018-tól már elkezdi működését. Az első fázisban, 2017-ben megépül az első járműdinamikai tesztelem, létrejön az autonóm járművek tesztelésére alkalmas specifikus rész első üteme, a kiszolgáló épületek és a kapcsolódó belső infrastruktúra, majd az úgynevezett kezelhetőségi pálya és a féktesztekre alkalmas modul. A második fázisban, 2018 és 2020 között, a nagysebességű oválpálya épül meg, emellett tovább fejlesztik a járműdinamikai tesztelemeket és további kiszolgáló épületeket hoznak létre. Varga Mihály kiemelte: Európában nincs olyan tesztpálya, ahol ki lehet próbálni az úgynevezett autonóm, önvezető járműveket, a zalaegerszegi objektum tehát egy teljesen egyedi lehetőség lesz. Emellett a pályát, a várakozások szerint, jövő év végére már össze lehet kapcsolni egy intelligens útszakasszal is - mondta. Rámutatott: az M7-es autópályát és a zalaegerszegi tesztpályát összekötő út olyan "okosút" lesz, amely adatokat gyűjt a környezetéről, a forgalomról, és továbbítja azokat az útszakaszokon közlekedő intelligens járműveknek. Így az önvezető járművekhez kapcsolódó fejlesztések kialakításával Magyarország a világ élvonalába kerül - mondta Varga Mihály. A rendezvényen részt vett Iain Lindsay brit nagykövet, aki szerint a tesztpálya az egész közép-kelet-európai térség gazdasági növekedésére kedvező hatást gyakorol majd. MTI

Két percig a lábán volt az autó, üvöltött a fájdalomtól

2017.04.21.
A bild.de beszámolójából nem derül ki, min  veszett össze a pá Drezdábanr, az azonban igen, hogy a férfi előbb a csomagtartóból táskát kivevő nő fejére akarta csukni a tartót. Tovább veszekedtek az autó mellett, mire a férfi úgy döntött, rátolja barátnője lábára a kocsit. Az 1035 kilogrammnyi súly két percig nehezedett a nőre, aki üvöltött a fájdalomtól, míg megérkezett a segítség. A 40 éves Thomas S ellen, aki egyébként civilben mérnök, súlyos testi sértés miatt emeltek vádat. Szerdai tárgyalásán a bíróság pénzbüntetésre ítélte, két jótékonysági alapítvány számlájára egyaránt 1250 eurót köteles befizetni. A tárgyalásra a nyilvánosság kizárásával került sor, így nem tudható, a felek azóta kibékültek-e? A nő lába mindesetre nem törött el, zúzódásokkal és véraláfutásokkal két hétig küzdve nehezen mozgott - írja a bild.de

Összekeverte a féket a gázzal, behajtott egy bankba

2017.04.21.
Hatalmas csörömpölés közepette hajtott be az autó a bankba az ausztriai Voitsberg településen, Stájerországban - írja az orf.at Szerencsére nem sérült meg senki, a sofőrt megfigyelésre azonban kórházba vitték.  Az anyagi kár tetemes, mint a képen is látszik, nem csak az üvegfal törött össze, még egy automatának is nekiütközött az autó. A tűzoltóknak kellett az autót a bank épületéből kiemelni. A kocsi egy automata váltás jármű, az idős sofőr azonban összekeverte a pedálokat, s a fék helyett a gázba taposott bele - írja az orf.at Nem várt ügyfél a bankban. Fotó: orf.at

Megugrott az első negyedévben a prágai repülőtér utasforgalma

2017.04.20.
Az utasforgalom növekedése egyebek között annak köszönhető, hogy bővült a Prágából elérhető célpontok száma. A Prágába érkező, illetve onnan induló repülőgépek utasterének foglaltsága átlagban 78 százalékos volt, ami jobb arány a vártnál.     "Az első negyedév adatai alapján arra számítunk, hogy éves szinten ismét nyolc-kilenc százalékkal nő az utasforgalom" - mondta Václav Rehor, a repülőtér igazgatótanácsának elnöke.      Prágából az első negyedévben leggyakrabban Párizsba repültek. A francia metropolis az első helyen Moszkvát váltotta fel. Az országokat nézve Nagy-Britanniáé az első hely, ide repült az utasok legnagyobb része. Megnőtt az Olaszországba és az Oroszországba utazók száma is.     Tavaly a prágai nemzetközi repülőtér több mint 13 millió utast kezelt, ami éves összehasonlításban 8,7 százalékos növekedés volt. A repülőtér menedzsmentje a forgalomnövekedést beruházásokkal támogatja. A közelmúltban tett bejelentés szerint a következő tíz évben összesen 27 milliárd koronát (310 milliárd forint) ruháznak be a repülőtér bővítésébe és korszerűsítésébe. Jelenlegi állapotában a prágai légikikötő maximum 15,5 millió utast tud kezelni évente.

A Skoda mancsa

2017.04.20.
Rendhagyó módon azzal kezdjük ezt az anyagot, amivel be kellene fejezni, vagyis hogy úgy tűnik, a Skoda nem tud mellé nyúlni. Míg sok esetben jól körülírva azt erősítenénk egy márka SUV piacra történő belépésekor, hogy „betette a fél lábát az ajtórésbe”, addig a Kodiaq jó medve módjára (Kodiak – alaszkai medvefajta) kapát-kaszát hátrahagyva tokostól lépett be a szegmens szorítójába. A Skoda is kilépett a SUV piacra az autóipar egyik legkeményebb terepére Ha távolabbról indítjuk a Kodiaq történetét, akkor annak idején egyáltalán nem volt biztos, hogy a Skoda modellpaletta a SUV szegmens felé fejlődik tovább. A márka reputációja kiváló, így a jövőbeni irány megválasztása egyáltalán nem volt mellékes. A Kodiaq csak az SUV offenzíva első lépése Azonban a piaci vizsgálatok és nem utolsó sorban a trendek egyértelműen azt indokolták, hogy a márkaoffenzíva a SUV kategóriában folytatódjon tovább. A Kodiaq belépője után hamarosan a Yeti is lépést vált és teljesen megújulva dob majd kesztyűt a versenytársaknak. A Skoda nagyon jól megágyazott a Kodiaqnak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a magyar kontinges jórésze, már vevőre talált Dalnoki Balázs, a Skoda márkaigazgatója fogalmazta meg egy kérdés kapcsán azt, ami talán legjellemzőbb és talán a titka is a márkának: „A Skoda jól használható autókat akar gyártani”. És ez a most startoló Kodiaq esetében is igaz.  Ugyanis a tekintélyt parancsoló megjelenése ellenére is van benne valami családias attitűd, ami feledteti az ebben a kategóriában igen sokszor előforduló sávtársi drasztikumot. Dalnoki Balázs: „A Skoda jól használható autókat akar gyártani” Az impozáns külső agresszív frontrésszel indul, melynek rácsozata visszatérő védjegyeként később más modelleken is látható lesz. A robosztus megjelenését éles vonalak tagolják, ahol körbefutó élek LED-es hátsólámpákban végződnek, amik szinte már a márka fémjeleként C alakban világítanak. Összeségében elegáns külső respektet sugárzik, amire mindenképpen rájátszik az osztott LED-es fényszóró és a nappali fény technós vonalvezetése. Egyes stílusjegyek a későbbi SUV modelleken is viszaköszönnek majd. Például a duplarácsozatú hűtőmaszk is Az úgynevezett MQB platformra épült Kodiaq az Octaviánál alig valamivel hosszabb mégis sokkal nagyobb a beltere, mint a márkatársnál. Olyannyira, hogy a házon belüli testvérek, az Atecanál és Tiguánnál is tágasabb utastérben autózhatunk. És itt jegyzendő meg, hogy a Kodiaq hét személyes változatban is elérhető. A "C alakú" hátsó lámpatest elengedhetetlen motívuma a márkának Igaz, mint minden ilyen hétszemélyes kivitelben a harmadik üléssor inkább csak szükségmegoldás, de van! A 18 cm hosszan állítható második üléssor, noha a könnyebb beszállást hivatott segíteni, de ez az opció igazi haszonélvezői a vezető mögötti utasok, akik így fejedelmi komfortban utazhatnak.  Természetesen az utolsó traktus használatakor a csomagtér nagyságágával is kompromisszumot kell kötnünk. Az ötszemélyes változatban 720, a hétszemélyesnél 270 literrel tudunk gazdálkodni. A méretek minden tekintetben családbarát autót sejtetnek A motorpaletta három benzinest és két gázolajost foglal magába. Az előbbi két 1.4 literes 125 és 150 lóerős teljesítmény szinttel, a legnagyobb 2.0 literes 180 lóerős. A dízeles verziókban szintén kétezer köbcentiseket találunk, 150 és 190 lóerős bicepszekkel. A teszt során mi a gázolajos aggregát kisebbik változatát hajtottuk. Nem lehet különösebb panaszunk az erőforrásra, jól mozgatta a csaknem 1,7 tonnás szerkezetet, igaz főként országúti körülmények között autóztunk. A Kodiaq sok technikai újdonságot hozott, a fedélzet viszont skodás sztenderd A kevésbé duvadak számára minden bizonnyal ez lesz a jobb választás, azoknak azonban, akik életében a hétszemélyes utazás nem csak eseti jellegű és még vontatnak is, mindenképpen az erősebbik motort javasoljuk. És, ha már a vontatás szóba került, induljunk meg ezen a vonalon, hiszen a Skoda Simply Clever jópofa megoldásai mellett a Kodiaq számos technikai újdonságot is hozott. Ennek egyik alapeleme a 360 fokos kamerarendszer, melynek egyik opciójának segítségével, mértani pontossággal rá tudunk tolatni a pótkocsira. Számos vezetéssegítő asszisztencia megtalálható az opcionális repertoárban A Trailer asszisztenciával pedig pestiesen szólva vége a bénázásnak, hiszen a rendszer elvégzi a legbonyolultabb manővereket is, és ehhez még a kormányt sem kell megfognunk , csak a gázt nyomni. Azért a szemünket ne kössük be, hiszen csak úgy, mint normál tolatási esetben a parancsokat továbbra is mi adjuk az autónak, így a körülményekre nekünk kell figyelnünk. Az akár 8 colos kijelző kiváló képet mutat, az extra széles látószögű első lencsének köszönhetően pedig teljes képet ad a forgalmi helyzetről, ami főként kiálláskor nyújthat hathatós segítséget. Az apró pici gegek, mint az In-Car rendszer, ami felerősíti a vezető hangját a hátsó hangszórókra vagy a sofőr oldalról kezelhető gyerekzár  mind az autó szerethetőségét erősítik. A trailer asszisztenst módunk volt kipróbálni A Kodiaq ára 6 872 000 forintról indul, és végig követi a jó ár-értékarányt az egyéb motorizált és felszereltségi szinteken is. A márka elismertségének jó példája az is, hogy az idei 500-as kvóta 75 százaléka már elkelt. Így aki a cseh terepes mellett döntött, az már pár hónapos várakozásra számíthat. A modellfrissítésen átesett Octavia kicsit ellenfénybe került a Kodiaq mellett, de a módosításairól hamarosan beszámolunk.  

Kínában készül majd a Volvo első elektromos autója

2017.04.20.
A vadonatúj modell a Volvo kisebb modellekhez kifejlesztett kompakt moduláris padlólemezére (Compact Modular Architecture, CMA) épül, és 2019-től kínai gyártásból fogják világszerte forgalmazni, tette hozzá a Volvo. Az a döntés, hogy Kínában gyártsa első elektromos autóját, jól mutatja, milyen fontos szerepet játszik az ázsiai ország a Volvo részben vagy teljesen elektromos jövőjében, egyben azt is érzékelteti, hogy Kína egyre kifinomultabbnak számít, mint autóipari gyártóközpont. „A Volvo Cars teljes mértékben támogatja a kínai kormány legújabb ötéves tervében felvázolt, tisztább légkörért folytatott erőfeszítéseit. Ez a törekvés maximálisan egybe vág a Volvo környezetvédelmet, minőséget és biztonságot előtérbe helyező, saját értékrendjével.” – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója. „Hisszük, hogy a villamosítás a fenntartható mobilitás kulcsa.” Kína a részben vagy teljesen elektromos járművek legnagyobb piaca a világon; az ország ambiciózus terveket felállítva igyekszik tovább erősíteni a villanyautók és hibrid járművek eladásait, hogy ezzel is enyhítse a nagyvárosait sújtó forgalmi dugókat és légszennyezési problémákat. A Volvo feltett szándéka, hogy 2025-re egymillió tisztán elektromos és hibrid gépkocsit adjon el. A svéd vállalat nagyobbik SPA padlólemezére is fejleszt egy teljesen elektromos hajtású autót, valamint tervbe vette, hogy minden modelljét felszerelje hálózatról tölthető (plug-in) hibrid hajtáslánccal. A Volvo három gyártólétesítményt működtet Kínában: Tacsingban készülnek a 90-es szériába tartozó modellek, Csengtu a 60-as modellcsalád otthona, míg Luqiaóban kap majd helyet a leendő 40-es sorozat típusai.

Toyota CH-R biztonságból is ötös (videó)

2017.04.20.
A vadonatúj, kategória és stílusteremtő Toyota C-HR maximális ötcsillagos minősítést szerzett a független Euro NCAP biztonsági vizsgálatán. Az autó nem csupán kiváló utasvédelmet kínál baleset esetén, hanem az aktív biztonság terén is kiemelkedő minősítést kapott. A hibrid meghajtással hódító C-HR kiváló, 95 százalékos eredményt ért el a felnőtt utasvédelmi vizsgálatokon; míg a gyermek utasvédelmi teszteken 77, a gyalogosvédelem terén pedig 76 százalékot teljesített. A „biztonsági segédrendszerek” vizsgálati pontban 78 százalékot érdemelt ki. Jelentésében az Euro NCAP külön elismerésben részesítette az új C-HR modellt, amiért nagyszerű eredményt ért el a féleltolásos frontális ütköztetésen, valamint maximális pontszámmal teljesítette az oldalirányú ütközés és – a még súlyosabb – oszlopnak ütköztetés teszteket. A Toyota C-HR törésteszten mutatott teljesítménye jól tükrözi a Toyota új globális platformjának (TNGA) és vázszerkezetének eredendő merevségét; a stratégiai pontokon megerősített szerkezet nagy szilárdságú acélokat alkalmazva nyeli el és vezeti el a becsapódás erejét az utascellától.   A világ leginnovatívabb autógyártójának tartott Toyota küldetésének tekinti, hogy minél szélesebb rétegek számára elérhetővé tegye fejlett biztonsági rendszereit. Ennek megfelelően a Toyota Safety Sense rendszer alapfelszerelés a C-HR minden kivitelénél és olyan elemeket tartalmaz, mint az ütközés előtti biztonsági rendszer (PCS) gyalogosfelismerő funkcióval kiegészítve, az adaptív tempomat (ACC), a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDA) kormánykorrekcióval kiegészítve, az automatikus távolsági világítás (AHB) és a jelzőtábla-felismerő rendszer (RSA).* A C-HR ütközés előtti biztonsági rendszere maximális pontszámot ért el a kis – jellemzően városi – sebességeknél végzett teszteken, és az összes tesztsebességnél sikeresen elkerülte az ütközést. A Toyota Safety Sense autópálya-sebességnél is jól teljesített. A lassabban haladó jármű megközelítésekor minden tesztsebességnél elkerülte az ütközést a rendszer. Álló vagy lassító jármű megközelítésekor a legtöbb esetben sikerült elkerülni az ütközést, más esetekben sikeresen csökkent annak súlyossága. A gyalogosfelismerő funkció is jól teljesített: az összes kissebességű vizsgálatnál sikerült elkerülni az ütközést, míg nagyobb tempónál az ütközést elkerülte vagy jelentősen enyhítette a rendszer. „Ezek a kiváló biztonsági eredmények, különös tekintettel az aktív biztonságra, jól mutatják, hogy a Toyota C-HR jóval többről szól, mint a kiemelkedő stílusról. Arra törekedtünk, hogy a C-HR élvezetesen, ugyanakkor biztonságosan vezethető legyen." – mutat rá Karl Schlicht, a Toyota európai értékesítésért felelős alelnöke. „A biztonság nagyon fontos eleme termékfejlesztéseinknek, és ez a jövőben sem fog változni. A Toyota Safety Sense jelentős előrelépést képvisel a biztonságosabb autók felé vezető úton. A technológia immár minden modellünkben megtalálható, beleértve a hamarosan bemutatkozó új 2017-es Yarist is." – hangsúlyozza szakember.

Magyar dizájnzseniket is megihletett az új Nissan Micra

2017.04.20.
Az új modell pedig mindeneddiginél vagányabb formatervezéssel született meg. A forma karakteres, jól felismerhető és modern lett. Mind a külsőt, mind pedig a belsőt tekintve: nem tolakodó, nem öncélú, sokkal inkább egyszerű a jó értelemben, az autó igazi hangulatát pedig a széles színválaszték és a személyreszabhatóság adja meg. Elmondható az is, hogy az új Micra mind a férfiakhoz, mind a nőkhöz egyaránt tökéletessen passzol kortól függetlenül. A bevezető kampány részeként pedig éppen ezért a Nissan különböző országokból összesen négy dizájnervállalkozást kért fel arra, hogy alkossanak valamit, amire az új modell ihlette meg őket. Így történt ez Magyarországon is, ahol a Kertész Attila és Simonfalvi Bence által 2010-ben alapított, külföldön is elismert Position Collective-et választották. A két tervező pedig egy az új Nissan Micra sziluettjét követő függőlámpát készítettek. Elmondásuk szerint azért választották az autó sziluettjét a tervezés kiindulópontjaként, mert ez a legnagyobb egység és ez fogta meg őket a legjobban. A függőlámpa nem csupán a formájában hasonlít az új modellre, hanem széles színválasztékában és személyreszabhatóságában is. Fontosnak tartották a tervezők, hogy egy olyan használati tárgyat hozzanak létre, amit könnyedén a felhasználó otthonában személyre tud szabni.

A hegesztett járműszerkezetek piacán jelenik meg a Rába

2017.04.20.
Az idei évre szóló megrendelés értéke több mint 2,5 millió euró (mintegy 783 millió forint), a 2020-ig tartó szerződés értelmében pedig négy év alatt a megrendelések összege elérheti a tízmillió eurót (3,13 milliárd forint). Az RMMV a termékfejlesztések során is számít a Rábára - tették hozzá a közleményben. A Rába Jármű Kft. a mostani szerződéssel növeli piaci részesedését az európai fémszerkezeti piacon.  A Rába Járműipari Holding három üzletágát a Rába Futómű Kft., a Rába Jármű Kft. és a Rába Járműalkatrész Kft. képviseli. A Rába-csoport fő exportpiacai az Amerikai Egyesült Államok, a FÁK és az Európai Unió országai.  A Rába csoportszinten tavaly 42,6 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, amely 7,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, konszolidált  adózott eredménye 1,38 milliárd forint volt az előző évi 1,95 milliárd forint után.  A katonai járműveket gyártó RMMV-t a Rheinmetall AG és a MAN Nutzfahrzeuge vállalatok alapítottak. A társaság portfóliójával lefedi a nemzetközi fegyveres erők teljes páncélozott és nem páncélozott közlekedési eszközpalettáját, parancsnoki és különleges rendeltetésű járműveit. A vállalatban a Rheinmetall 51százalékban, míg a MAN 49 százalékban érdekelt.  (MTI)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója