Magyar hölgyek a világ autósportjában

2017.04.15.
Azt már régóta tudjuk, hogy mi magyarok a világ autótervezésében, autógyártásában és autósportjában évtizedek óta újra és újra letesszük a névjegyünket a legjobbak közé. Az viszont viszonylag új - és rendkívűl örvendetes - jelenség, hogy a magyar autóversenyző hölgyek közül immáron többen is ott tudnak lenni Európa komoly, és komolyan vett versenysorozataiban. Sőt, idén úgy tűnik, az egyik világmárka reklámarcaként is debütálhat két magyar hölgy - akik már jó ideje egyenrangú félként küzdenek a férfiak mezőnyében. De ne szaladjunk ennyire előre. Kovács Miklósnak, a Kia világhírű magyar autótervezőjének neve vélhetően már sokak előtt ismerős. Azt is sokan tudják, hogy a női szemeknek is egyre vonzóbb autókat előállító koreai gyártó sportos kisautójának, a Picanto-nak az új generációja ezekben a napokban, hetekben kerül a kereskedésekbe. Az viszont már kevesebbek előtt ismert tény, hogy két magyar autóversenyző hölgy idén ezzel a típussal, a Kia Piccanto-val versenyez a lengyel központú, majdhogynem Európa bajnokságként működő Kia Lotos márkakupában. Krajnyák Petrát és Vogel Adriennt pedig az idei AMTS Tuning Show-n az a megtiszteltetés érte, hogy a Kia Picanto arcaiként mutatkozhattak be a nagyközönség előtt.     Képre kattintva galéria nyílik! Mondhatnánk persze azt, hogy Adrienn és Petra számára szerencsés egybeesés az, hogy éppen idén, amikor megkezdik versenysorozatukat a Kia Lotos Kupában a Picanto versenyautóval, akkor újul meg a generációról generációra sármosabb, csajszisabb, dögösebb Picanto modell.Ez ugyan tény, de mindebből még korántsem következik, hogy a világ ötödik legnagyobb autógyártója meghozza azt a döntést, hogy Magyarországon - de valójában egész Európában - az ő arcukkal, nevükkel népszerűsítik a kisautót. Ehhez a döntéshez nyilvánvalóan arra is szükség volt, hogy a versenypályákon kívül, a kommunikációjukban, a társadalmi felelősségvállalásukban is olyan példát mutassanak, amely emberek milliói előtt teheti őket  - és rajtuk keresztül az arcukkal nevükkel reklámozott autótípust - szimpatikussá. A recept, vagy ha úgy tetszik, az ide vezető út, nem egyszerű: nyilván nem árt, ha két csinos, kedves lányról van szó, de a profi kommunikáció, a kedvesség, a munkabírás sem utolsó szempont. Valószinűleg az idei - minden eddiginél nagyobb közönségsikert hozott - AMTS Tuningh Show-n mindezt egyszerre bizonyították: három napon keresztül "állták a sarat" és mosolyogva, kedvesen hívták fel a nagyérdemű figyelmét az új, igazán formás Piccantóra. Petrát és Adriennt egyébként hamarosan a Hungaroringen is láthatjuk, hiszen az idei budapesti WTTC futam betétfutamaként megrendezett Kia Lotos versenyen, a május 12-14-i hétvégén, Michelisz Norbert mellett, kettőjükért is szurkolhat a magyar közönség.     Képre kattintva galéria nyílik! Igaz, akinek érdeklődését felkeltette ez a két vagány autóversenyző lány, annak szívesen ajánlok egy még közelebbi programot, ahol ráadásul kötetlenül, a versenydrukk okozta izgalmak nélkül lehet találkozni, beszélgetni velük.  Hozzám hasonlóan, ők is a Macskaárvaház Alapítvány nevű állatvédő civil szervezet aktivistái, így május elsején, hétfőn, az alapítvány árvaházánál, a heves-megyei Kápolna nevű - csodaszép - kis faluban velük és persze az alapítvány számos más kedves aktivistájával találkozhat bárki, aki az autósport mellett az állatvédelem ügyét is szívén viseli. Ja, és ha szabad a magam, Petra és Adrienn közös kérését tolmácsolni: aki eljön május elsején Kápolnára - ahol kedves mentett macskák mellett számos különleges versenyautót is megcsodálhat - mindenfajta belépő és részvételi díj helyett, hozzon magával egy zacskó macskaeledelt, amivel nem csak jót tesz, de egyúttal jegyet vált vele arra, hogy Petrával és Adriennel autózhasson is egyet.        

Kicsoda Carlos Tavares, az Opel megmentője?

2017.04.15.
Az energikus, több nyelvet tökéletesen beszélő Tavares nagyra törő ambíciói ellenére határozott, de szerény ember. A PSA 2016-os évértekelőjének első tíz percében folyamatosan megköszönte azok munkáját, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a csoport kimászott a gödörből. Kiemelte a dolgozók mellett a pénzügyi elemzők, az újságírók, a vállalatvezetők és a szakszervezeti bizalmik szerepét is. Nem magát helyezte reflektorfényben, nem magát ünnepelte, de jó karmesterként kihozta a legjobbat embereiből. Megnyerő modorával és határozottságával négy hónap alatt ütötte nyélbe az Opel megvásárlását. Meggyőzte a GM-et, a német, illetve a francia kormányt, a szakszervezeteket és az Opel, illetve a PSA vezetését, hogy Európa-bajnokként nagyobb esély van a fennmaradásra és a prosperálásra, mint egymás ellenfeleként. A PSA-Opel közös vállalat rövid távon 5 millió autót is értékesíthet évente és elérhetik az áhított 6 százalékos jövedelmezőségi szintet (profitrátát), amivel a részvényesek elégedettek lehetnek. Az Opel felvásárlásának lázában mindenki megmentőként tekintett Tavaresre és senki sem legyőzőként. A tranzakció óta hetek teltek el, vannak még megválaszolatlan kérdések, de a lényeg változatlan: az Opel német, a Peugeot-Citroen és a DS francia, a Vauxhall pedig brit marad. Karl-Thomas Neumann, az Opel első embere március végén Szentgotthárdon megerősítette ugyanezt és az együttműködés sikerét hangsúlyozandó elismerte, hogy a Crossland X és a Grandland X bizonyítják, hogy igenis lehet PSA-platformra jó és piacképes Opelt építeni. Aranyember Tavares már bizonyított. Három éve, amikor átvette a PSA-csoport vezetését bejelentette, hogy az előre menekülés nem történhet meg felvásárlások nélkül, de előtte rendet kell tenni a saját portán. Ez az expanziós törekvés tetszett a részvényeseknek és a francia államnak, hát még az a profizmus, amivel Tavares megtisztította a veszteséges csökevényektől a vállalatot. Márciusban a PSA 3,24 milliárd eurós eredményt jelentett be az egy évvel korábbi 2,73 milliárdhoz képest. Ne felejtsük el, hogy a PSA 2012 és 2014 között még 8 milliárdos veszteséget halmozott fel, 2015-ben pedig már 1,2 milliárd eurós profitot ért el. Hogyan? Megszorításokkal, költségcsökkentéssel, karcsúsítással, ésszerűsítéssel. A profitráta a tavalyi 5 százalékról hatra kúszott fel. Ugyanezt várják tőle most az Opelnél is, ebben partner a jelenlegi Opel-vezetés, bár újabban mindenféle pletykák keltek szárnyra arról, hogy esetleg távozik Neumann, akit Tavares jó szakembernek tart és továbbra is szívesen látná az Opel első embereként. Francia kapcsolat Tavares 32 évet töltött el a Renault-nál és a Nissannál, a japán márka észak-amerikai üzletágát vezette, amikor nagy lendülettel megérkezett Carlos Ghosn mögé, a második legfontosabb pozícióba. Mivel hamar kiderült, hogy két Carlos nem fér meg egy csárdában, 2013. augusztus 29-én lemondott pozíciójáról. A távozást megelőzte egy nyilatkozat, amelyben a Bloombergnek kifejtette, hogy erősnek és felkészültnek érzi magát, hogy valamelyik autógyártó első embere legyen. Mivel csak pár évvel fiatalabb Ghosn-nál, egyértelmű volt számára, hogy a Renault-Nissan szövetségben sosem lehet CEO. Sokáig azonban nem volt munka nélkül, 2014 januárjában már a PSA vezérigazgatói székében csücsült. Ekkor változott meg jelentősen a vállalat részvényesi összetétele, a francia kormány és a kínai Dongfeng Motor egyaránt 14-14 százalékkal szállt be az üzletbe, hogy megmentsék a szakadék széle felé tartó, a Peugeot-család többségi tulajdonában lévő PSA-t. Tavares ötéves programot dolgozott ki arra, hogy a PSA-csoport újra nyereséges legyen (az eredeti terv 4 százalékos profitráta volt, ebből csinált 4,5, majd 6 százalékot). Bár konzervatív módszerekhez nyúlt, két év alatt mégis sikerült fordítania, így újabb programot tett le az asztalra, benne az Opellel. Nem pazarol A portugált sok minden hajtja előre, az egyik álma, vagy inkább terve, hogy a világ leghatékonyabb autógyártója legyen. Ezt leginkább a veszteségek mérséklésével fogja elérni. Nem szeret pazarolni, és főleg nem szeret a fióknak, vagy a raktáraknak termelni. Átvételével a PSA kevesebb autót kezdett gyártani, 2,6 millióról 1,6 millió autóra csökkentette két alatt a termelést. Ezért is keltett némi meglepetést, hogy az Opel-PSA csoport első teljes évében, azaz 2018-ban 5 millió fölötti eladást vár. Jelenleg mintegy 4,35 millió autót gyárt a két vállalatcsoport közösen. Egy korábbi interjúban azt nyilatkozta a minőség legnagyobb ellensége a mennyiség. Hangsúlyozta, hogy ebben az iparágban az elmúlt években azok követték el a legnagyobb hibákat, akik meggondolatlanul és a következményekkel nem számolva csak a mennyiségi növekedésre hajtottak. Nem nevezte meg a vállalatot, de mindenki tudja, hogy a Volkswagen-csoportot hajtja ez a vágy. Tavares számára a teljesítmény sokkal fontosabb, mint a méret. Asztala csupasz Tavares igazi csapatjátékos, ezt az íróasztala is bizonyítja. Az ugyanis üres, még egy papírtartó sincs rajta. - Nincs szükségem papírokra - nyilatkozta. - Ha valamilyen számadatra tartok igényt, megkérdezek valakit a csapatomból. Ő tudni fogja. És azt is, hogy azon a bizonyos adaton javítania kell. A PSA-nál a legnehezebb feladat számára az volt, hogy tágabbra nyissa az emberek látómezejét, hogy ne lokálisan, hanem globálisan gondolkozzanak. Hátrányként értékelte fel, hogy a PSA vezetőit számos épületben, városban, földrészen találta, így úgy döntött, hogy a 700 legfontosabb döntéshozót egy irodaházba telepíti. Az év végén lesz a költözés, a helyszín Párizs külvárosa. Pénz beszél Nyugodt és megfontolt emberként ismertük meg eddig. De Tavares tud harcos és agresszív is lenni. Gondoljunk csak arra a vitára, ami a béréről szólt 2015-ben, amikor a korábbi juttatási csomag értékét csaknem megduplázva 5,24 millió euróra tornázta fel az éves bérét. A francia kormányzat képviselői rosszallásukat fejezték ki, mondván, a francia emberek nem nézik jó szemmel a rongyrázást. Tavares azzal védekezett, hogy a felügyelőbizottság döntött, ő csak elfogadta a döntést.  De hozzátette, olyan ez, mint a foci. A jó játékosokat mindenütt megfizetik. Hát még a jó portugálokat - de ezt már én teszem hozzá. Azt is elmondta, hogy a piacon a top fizetések csupán harmadát kapja, így egyáltalán nem érzi magát kivételezettnek. Versenyző típus Tavares győztes típus. Az üzleti életen kívül is hozzászokott a harchoz. Bolondul az autóversenyzésért. Gyerekkora óta az autósport megszállottja. 14 évesen már önkéntes pályabíró az estorili versenypályán, csakhogy közelről szagolja a benzingőzt és hallja a gumicsikorgást. 1983-ban maga is versenyautóba ül, kezdetben ralizik, majd a pályaautózást is kipróbálja. Több mint 500 futamon indult karrierje során, ebből mintegy 150-szer ralizott. Évente 22-24 versenyen vesz részt (2014-ben a barcelonai 24 órás versenyt is teljesítette egy Peugeot RCZ Cup A2-es versenyautóval), március és október között minden hétvégéjét ezzel tölti. Télen Párizs melletti kis dácsájában saját öreg autóinak a restaurálásával, szerelgetésével töltődik fel. És ez nem múlt. Ma is megteszi, igaz, már nem raliautóba ül, hanem csak pályaautóba. És nem a győzelemre hajt, hanem csak kikapcsolódik. Utolsó igazi versenye a februári Monte Carlo veterán rali volt, ahol Peugeot 104 ZS modellel indult, amelyből kettő is van neki. Utolsó versenyén 275 indulóból 107. lett, az eredménnyel messzemenőkig elégedett. Főleg azért mert a kétezer kilométeres távot hiba nélkül teljesítette Peugeot-ja, bár a beépített mérőműszerekre panaszkodott. Maga újította fel a kocsit, barátai segítségével. Van pár érdekesség a garázsában: együléses Nissan motorral szerelt szabad kerekű pályaautó, 1976-os Alpine A110 raliautó, 1979-es Peugeot 504 V6 Coupé, és egy igazi ritkaság, egy 1966-os, kilencven lovas, négyhengeres Porsche 912. Az Opel-körüli hercehurca azonban elszakította autóitól és a versenypályától az utóbbi hónapok hétvégéi mind munkával teltek. És ez nem lesz másképp a folytatásban sem. Biró Csongor   Carlos Tavares 1958. augusztus 14-én született Lisszabonban, édesanyja francia nyelvtanár. Portugál nemzetiségű, 17 éves korától Toulouse-ban tanul, a párizsi École Centrale-ban diplomázott. 1981-ben kezdett a Renault-nál, leghíresebb munkája a Megane II projekt vezetése volt. 2009-től a Nissan amerikai üzletágát vezette, 2013-ban nevezték ki a Renault helyettes vezetőjének. 2014-től a Faurecia francia óriásbeszállító igazgatóságának tagja. Három gyermek édesapja. Portugál gyökereit nem adja fel, van egy lakása Algarvében és Lisszabonban.  

Halálos baleset történt Bolhón

2017.04.15.
  Ahogy azt korábban közöltük, halálos közúti közlekedési baleset történt 2017. április 15-én Bolhó belterületén. A rendelkezésre álló adatok szerint egy Suzuki Swift tisztázatlan körülmények között - letért az úttestről, árokba hajtott, ahol egy betonhídfőnek ütközött.     A balesetben egy személy megsérült, az autó vezetője pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleseti helyszínelés és a műszaki mentés félpályás útlezárás mellett zajlott.  
Címkék: 

Bottas nyerte az időmérőt

2017.04.15.
A 27 éves versenyző pályafutása 80. F1-es hétvégéjén szerezte meg első pole pozícióját. Bottas mellől csapattársa, a háromszoros világbajnok brit Lewis Hamilton startolhat, a harmadik rajtkocka pedig a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelé, a Ferrari német pilótájáé lett.  Vettel mögött Daniel Ricciardo (Red Bull), Kimi Räikkönen (Ferrari), Max Verstappen (Red Bull) lesz a sorrend a rajtrács 4-6. helyén. Jolyon Palmer, a Renault brit pilótája Forma-1-es pályafutása során először jutott be a legjobb tíz versenyzőt felvonultató Q3-ba, vagyis az időmérő harmadik szakaszába, s végül a 10. rajthelyet szerezte meg. A szezon előtt a középmezőny hátsó felébe várt Renault istállónál annak is örülhettek, hogy másik versenyzőjük, a német Nico Hülkenberg a hetedik pozícióban zárt az időmérőn. Az egészségi problémái miatt az idény első két versenyét kihagyó német Pascal Wehrlein kiválóan teljesített a gyengécske Sauber volánja mögött azzal, hogy a 13. rajthelyet csípte el. Az 57 körös Bahreini Nagydíj vasárnap 17 órakor kezdődik.     A rajtsorrend:     ---------------------     1. sor: Valtteri Bottas (finn, Mercedes) Lewis Hamilton (brit, Mercedes)     2. sor: Sebastian Vettel (német, Ferrari) Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)     3. sor: Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) Max Verstappen (holland, Red Bull)     4. sor: Nico Hülkenberg (német, Renault) Felipe Massa (brazil, Williams)     5. sor: Romain Grosjean (francia, Haas) Jolyon Palmer (brit, Renault)     6. sor: Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) Lance Stroll (kanadai, Williams)     7. sor: Pascal Wehrlein (német, Sauber) Esteban Ocon (francia, Force India)     8. sor: Fernando Alonso (spanyol, McLaren) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)     9. sor: Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) Sergio Perez (mexikói, Force India)     10. sor: Marcus Ericsson (svéd, Sauber) Kevin Magnussen (dán, Haas)

Felfrissült a Toyota legkeményebb pickupja

2017.04.15.
A Tacoma TRD Pro 2017 megerősített offroad felfüggesztést kapott, ami 2,5 centiméterrel megemelte a szabad hasmagasságot. A 16 colos, fekete keréktárcsákra Goodyear Kevlar abroncsokat szereltek. A csomag emellett rozsdamentes acél kipufogó rendszert és néhány optikai stíluselemet is tartalmaz, amelyek még agresszívabb – inkább úgy mondanánk kemény munkaautós – megjelenést kölcsönöznek a modellnek. A TRD műhely a motorhoz nem nyúlt: a 3,5 literes V6-os szívómotor legnagyobb teljesítménye 278 LE, a sebességváltó hatfokozatú automata. A TRD csomagok egyébként a Toyota Tundra pickuphoz és a 4Runner-hez is alkalmazhatók. A Tacoma tesztjében a Consumer Reports nagyra értékelte az autó terepjáró képességeit. A pickup könnyedén teljesítette a szokásos tesztútvonalat a rendkívül nehéz sziklás hegyoldalon, a legkisebb nehézséget sem okozta számára a kövekkel tarkított emelkedő leküzdése. Szuverén hasmagasságával bármilyen terepakadályon átverekszi magát, a lejtmeneti szabályozó rendszernek köszönhetően pedig szinte magától, finoman és óvatosan jön le a hegyről a Tacoma, anélkül, hogy érdemben foglalkoznunk kellene a fékezéssel.  A TRD Pro terepjáró alkalmassága meghaladja az alapkivitelű Tacoma képességeit, ezért a Consumer Reports véleménye szerint sokkal alkalmasabb a járhatatlan utak leküzdésére, mint a gyári kivitel. 

A harmadik szabadedzésen Verstappen volt a leggyorsabb

2017.04.15.
Max Verstappen után Lewis Hamiltoné volt a második, a pénteki két szabadedzésen leggyorsabbnak bizonyuló Sebastian Vettelé pedig a harmadik legjobb köridő. Eredmények: 3. szabadedzés:     --------------- 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:32.194 perc 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:32.304 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:32.750 4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:32.754  5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:32.785 6. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:32.801     A további program:     később: időmérő edzés 17.00          vasárnap: futam 17.00

Nem veszik lelkesen a németek az elektromos autókat

2017.04.15.
Az elektromos autók vásárlásának a támogatására a német szövetségi költségvetésben elkülönített 1,2 milliárd eurós alapból március végéig csak 55 millió eurót vettek igénybe a vevők a német Automobilwoche szakmai magazin beszámolója szerint. Az illetékes hivatalhoz 15 ezer 348 kérelmet nyújtottak be, ebből 8655 szólt tisztán elektromos autóra. A vásárlási támogatást 2016 július eleje óta lehet igénybe venni Németországban elektromos és hibrid járművekre. A tisztán elektromos járművek támogatása 4 ezer euró, a hibrid járműveké 3 ezer euró.  A támogatás felét a német szövetségi költségvetés fedezi, a másik felét pedig az autógyárnak kell kedvezményként a vevőnek biztosítania. A támogatási alapból elméletileg 300 ezer elektromos jármű vásárlását lehet szubvencionálni. A 2019 június végéig fel nem használt összeg elvész az alapból.

Megkezdődött a balatoni hajózási szezon

2017.04.15.
  Az idény első hajója, a Nemzeti Regatta nevű motoros érkezik Siófokról a balatonfüredi kikötőbe a balatoni hajózási idény első napján.     A Kisfaludy és a Jókai hajó a balatonfüredi kikötőnél.      MTI Fotó: Varga György
Címkék: 

Gyáravatás – az Apollo Tyres beköszönt Magyarországra

2017.04.15.
Április első péntekén Orbán Viktor miniszterelnök hivatalosan is megnyitotta az Apollo Tyres hatodik üzemét, amely a vállalat második gyára Európában. Az eseményen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Rahul Chhabra, az Indiai Köztársaság magyarországi nagykövete, Onkar S Kanwar, az Apollo elnöke, valamint Neeraj Kanwar, az Apollo alelnöke és ügyvezető igazgatója. Rengeteg vendéget is hívtak, buszok hosszú sora szállította a gyáravatón résztvevőket és a nemzetközi sajtó is kiemelt figyelemben részesítette az eseményt. Az indiai Apollo Tyres 2008-ban egyszer már előkészítette egy magyarországi gyár felépítését Gyöngyösön, ám akkor meghiúsult a fejlesztés. A cég 2014-ben döntött ismét arról, hogy Magyarországot választja Szlovákia helyett. Az alapkövet 2015 áprilisában tette le Orbán Viktor miniszterelnök és Onkar S. Kanwar, a vállalat elnök-vezérigazgatója. – A világ legkorszerűbb gumiabroncs-üzeme kezdi meg a termelést Gyöngyöshalász ipari parkjában, ami nemcsak az Apollo Tyres, de a régió fejlődését is elősegíti – mondta Onkar S. Kanwar, az indiai cég elnöke a gyáravató ünnepségen pénteken. Az üzletember megköszönte a magyar kormánynak a gyárépítés elmúlt 2 évében nyújtott aktív támogatását. – A magyarok barátaink, az Apollo Tyres tehát nemcsak egy üzleti lehetőséget lát első Indián kívüli zöldmezős beruházásában - fogalmazott. Jelezte: nagy hangsúlyt fektetnek az ágazatból hiányzó helyi munkaerő képzésére és a társadalmi felelősségvállalásra. Ennek jegyében a gyöngyöshalászi üzem munkatársai három hónapos képzésen vehettek részt a vállalat holland és indiai gyáraiban. Neeraj Kanwar, az Apollo Tyres alelnöke az eseményen arról beszélt: az új gyárban már mintegy 500-an dolgoznak és a beszállítók száma is jelentős. Kiemelte: a szakemberképzésben széleskörű partnerség kialakítására törekednek a térség és a régió oktatási intézményeivel. Együttműködésük a Miskolci Egyetemmel emellett a kutatás-fejlesztés terén is meghatározó. Rahul Chhabra, India magyarországi nagykövete a gyáravatón közölte: országának gazdasága évente 7,5 százalékkal bővül, és a növekedés a következő években a várakozások szerint kétszámjegyű lesz. - A magyar cégek profitálhatnak a gyors ütemű bővülésből - mondta, és megjegyezte, a 15 millió dollárra tehető a magyar befektetések értéke Indiában, melynek növelésére bőven van még lehetőség. Orbán Viktor beszédében sokszor említette a családot, s arról beszélt, hogy a befektetők szemében nem külföldiek: Isten hozta Önöket a magyarok nagy családjában. Hangsúlyozta, a beruházás 16 milliárd forintos állami támogatásban részesült – egy alkalmazottra vetítve ez 16 millió forint. A miniszterelnök beszélt a duális képzés fontosságáról, mint az autó- és beszállítóipar jövőjének fontos pillérjéről. Indiában nem szalagot vágnak át a gyáravatón, hanem kókuszdiót törnek, Gyöngyöshalászon is ezt tették az egyik Kanwar unoka felkérésére a színpadon, majd egy óriási gomb megnyomásával elindították a gyártósort. Utána a készült még egy óriási családi kép is. A sajtót rövid gyárlátogatásra invitálták, ahol fényképezni nem lehetett. Az üzem valóban modern, aktív sávtartó automatikával felszerelt robot szállítja a gumiszövetet, a 34 méter magas alapanyagraktárban a legmodernebb gépek suhannak a polcok között. – A csúcson napi 16 ezer gumiabroncsot gyártanak majd itt, tudtuk meg kísérőnktől, ezt a kapacitást idén még nem éri el a gyár. Sétánk során többször is volt olyan érzésünk, hogy messze nincs még kész minden, ugyanakkor a próbagyártás valóban lekezdődött. Megtudtuk, az abroncs 12 percig van a 160 fokos hőmérsékletű vulkanizálóban. Szigorú a minőségellenőrzés a még meleg abroncson, megnéztük a DOT számot, de nem volt értelmezhető a próbagyártás miatt. A gyöngyöshalászi az Apollo Tyres második gyára Európában. A 72 hektáron elterülő üzem építése két éve, 2015 áprilisában indult, a vállalat 475 millió eurót fektetett a projektbe. Az építkezés 721 napig tartott, 7 ezer ember dolgozott rajta és 134 ezer tonna betont használtak fel az épületekhez. A munka legmelegebb napján 40 fok volt a hőmérséklet, a legkeményebb mínusz pedig 25 fok volt idén januárban Az első építési fázis befejeztével a gyár évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 ezer darab busz- és tehergépjármű-abroncsot fog előállítani. Apollo és Vredestein márkájú abroncsok készülnek majd itt európai piacra. Az első, eladásra szánt darabok az áprilisi átadó után néhány héttel készülhetnek el. Többek között olyan nagy autógyáraknak szállítanak majd, mint a Daimler, a Tata, a Volkswagen vagy a Suzuki. Az idén alapításának 40. évfordulóját ünnepli az Apollo Tyres. Kezdetben kizárólag tehergépjármű-abroncsok gyártásával foglalkozott, hamarosan piacvezetővé vált ebben a kategóriában, majd nyitott más szegmensek felé is. A személyautó-abroncsok készítését csak a kétezres években kezdte meg a vállalat, de rövid időn belül a legnagyobb gyártóvá vált Indiában. Az Apollo Tyres története során sokszor merészkedett ismeretlen vizekre. Ez volt az első indiai abroncsgyártó nagyvállalat, amely külföldön is megvetette a lábát egy 2006-os nemzetközi felvásárlás révén, ezt 2009-ben egy újabb követte. Szintén ők kezdtek el először Indiában gyártott abroncsokat forgalmazni Európában, amely közismerten a legfejlettebb autóipari piac. Az Apollo Tyres jelenleg négy gyártóüzemet működtet Indiában, hármat Dél-Afrikában és egyet Hollandiában. A vállalat világszerte összesen 16 ezernél több alkalmazottat foglalkoztat, teljes kapacitása pedig megközelíti a napi 1700 tonnát. Éves árbevétele a 2015-2016-os üzleti évben 1,8 milliárd dollár volt. Az indiai piac a konszolidált árbevétel 69, míg Európa a 26 százalékát adja. Az Apollo Tyres e két kontinensről a világ több mint 100 országába exportálja termékeit. Az Apollo Tyres értékesítési árbevétele pénzügyi éve harmadik, decemberrel zárult negyedévében az egy évvel korábbihoz képest 17 százalékkal 471 millió euróra emelkedett 403 millió euróról. Az adó és kamatfizetés, illetve értékcsökkenés előtti (EBITDA) eredmény 73,7 millió euróra emelkedett 71,2 millió euróról. A beszámolási periódusban elért nettó nyereség 40,6 millió euró lett, hat százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 38,3 millió eurónál.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója