Biztonságos élményt kíván a Motoros Borok Útja Rallye indulóinak Knezsik István

2017.05.30.
Knezsik István sajtónyilatkozataiban is nagy hangsúlyt fektet a biztonságos közlekedés népszerűsítésére   „Sajnos az elmúlt években nem javult számottevően az ittasan volán mögé ülő járművezetők aránya, és megdöbbentő az a hazai adat, mely szerint minden tizedik balesetet ittas személy okoz. Többek között emiatt áll a közlekedésbiztonság színvonalának növelése érdekében tett törekvések élére az autóipar legfontosabb szereplőit tömörítő Autós Nagykoalíció. Igyekszünk kihasználni minden olyan kommunikációs csatornát, fórumot és aktivitást, ahol lehetőségünk van a szemléletformálásra, a felelős közlekedési magatartás erősítésére, és ezek közül egyértelműen kiemelkedik a két évtizedes múlttal bíró, ámde folyamatosan megújulni képes Magyar Borok Útja Rallye rendezvénysorozat.” – hangsúlyozza ki István. Knezsik István a biztonságos közlekedés elkötelezett híve - a kép a  az Autós Nagykoalíció támogatásával megvalósult 2017-es Nemzetközi Automobil és Tuning Show Generali KRESZ parkjánál készült Résztvevőként évek óta ott van az autós Magyar Borok Útja Rallye mezőnyében is, és bár személy szerint inkább a négykerekűekre esküszik, a tavalyi motoros versenyen ő lett a boldog tulajdonosa az első itthon forgalomba helyezett 70. jubileumi Vespáknak (rögtön kettőre is szert tett), azóta pedig beszerzett egy harmadik olasz darazsat. Elmondása alapján az igazsághoz hozzátartozik, hogy a csoda járgányok még bontatlan állapotban várják végleges helyüket, István ugyanis nyáron a vadonatúj garázsában fogja tartani Vespáit, melyek már alig várják, hogy kipróbálja őket! Knezsik Istánnak otthon is van 3 gyönyörű Vespája. Talán nem véletlenül... Az egyesület szakmai munkája és a rendezvények természetesen nyáron sem szünetelnek, sőt! Jó szívvel ajánlja figyelmünkbe a XIX. Kocsitoló Fesztivált Kocs településen, 2017. július 14-16. között. „A magyar alkotók sokat tettek hozzá a világ járműgyártásához. Sokat adtunk és keveset tudunk róluk. Az Autós Nagykoalíció a kocsi mesterek megismertetése mellett azt szeretné, ha a rendezvény országosan ismert fesztivállá válna, ahol sok ember tölt el kellemes órákat, napokat, s szórakozásban közben megismerkedhetnének azzal a településsel, amely a kocsit adta a világnak.” Ne maradjon le a II. Motoros Borok Útja Rallye legfrissebb híreiről és kulisszatitkairól! Kövesse naponta többször frissülő rovatunkat az Autószektoron, és tartson velünk az Autószektor és a Magyar Borok Útja Rallye Facebook oldalán!

Még várat magára az elektromos autók igazi áttörése

2017.05.30.
Az elektromos autók terjedését segítő tényezők közül csak kevés javult számottevően 2016-ban – állapította meg a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég tanulmánya. Tavaly csak két új, tisztán elektromos meghajtású modell került a piacra - az egyik a Hyundai Ioniq EV, a másik a Tesla Model X (képünkön) -, és a plug-in hibridek esetében sem sokkal jobb a helyzet. Ennek következtében tavaly lelassult az elektromos autók terjedése Németországban, ahol 2016 végén 69 ezer elektromos autó volt regisztrálva, s ezek közül 37 ezer volt tisztán elektromos meghajtású. Bár ez 60 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, a tempó lassabb, mint a korábbi esztendőkben. Ha az utolsó három évben elért bővülés átlagát sikerülne megtartani, akkor 2022-re futna egymillió elektromos autó a német utakon – állapítja meg a tanulmány. Eredetileg már 2020-ra el akarták érni az egymilliós számot, de nemrég Angela Merkel kancellár is elismerte, hogy ez nem fog menni. Pedig a német elektromosautó-piac európai összehasonlításban gyorsan bővül: az Európai Unióban forgalomba helyezett hibridek száma tavaly 27 százalékkal, a tisztán elektromos autóké pedig kevesebb, mint 5 százalékkal nőtt az Európai Autógyártók Szövetségének adatai szerint. Magyarországon piaci becslések szerint 2016-ban több mint 1000 zöld rendszámos autót helyeztek forgalomba. Ebből 40 százalék volt tisztán elektromos, a többi plug-in hibrid. A terjedést nem csak az akadályozza, hogy a modellválaszték szerény, de az is, hogy a töltőhálózat lassan szélesedik, az árak pedig túl magasak. Ezt az e-autók vásárlásához adott támogatás sem ellensúlyozza. A tanulmány szerzői ugyanakkor rámutatnak, hogy a gyártók tervei szerint az elkövetkező években javulhat a helyzet. A Tesla, amely az idei első negyedévben értékesítési rekordot könyvelhetett el, 2018-ban be kívánja vezetni a Model 3-at a német piacra. A Daimler 2022-ig több mint tíz új villanyautó szériagyártását irányozta elő, s ehhez bevezeti az EQ (Electric Intelligence) márkát. A BMW 2019-től tervez további tisztán elektromos modelleket. A Volkswagen is elektromos offenzívát jelentett be, a többi között az Audi e-tron modelljeit és az új I.D. márkát. A Porsche Mission E kocsija 2018-tól lesz piackész. Az említetteken kívül további gyártók is terveznek tömeges eladásra alkalmas villanyautókat, ami optimizmusra ad okot.
Címkék: 

Gyári videón a Hyundai kis SUV-ja

2017.05.30.
A Hyundai európai választékának legfiatalabb SUV modellje a Hyundai markáns design világát képviseli, ötvözve a legújabb technológiát és a progresszív karaktert. Erőteljes formájában éles és finom vonalak egyaránt megtalálhatók, a külsejét erősíti a széles első lökhárítója és a dupla fényszóró. A Hyundai család új, jól megkülönböztethető eleme a kaszkád hűtőmaszk teszi sportosan elegánssá.   Az új Hyundai Kona frissessége nemcsak a designban jelenik meg. A vezetést segítő legújabb technológiával is bizonyít, a Hyundai modellek közül elsőként alkalmazva a head-up displayt, amely a legfontosabb akutális információt a sofőr látóterében jeleníti meg, így nem kell elvennie szemét az útról vezetés közben. A modell világpremierje néhány hét múlva, 2017 nyarán lesz.

Stratégiai megállapodást kötött a győri Audi és az SZTE

2017.05.30.
Szabó Gábor rektor elmondta: az SZTE hosszú évek óta dolgozik együtt járműipari cégekkel, az eddigi megállapodások beszállítókhoz kapcsolódtak, az Audi az első olyan partner, mely az autóipar csúcsát képviselő végterméket gyártó vállalkozás. A járműipar komplex terület, az ott folyó kutatásokba a jogi környezet vizsgálatától a hajtáslánc tervezésig egy tudományegyetem számos ponton bekapcsolódhat - hangsúlyozta az akadémikus. Knáb Erzsébet, az Audi Hungária Zrt. személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója kifejtette, az Audi komoly innovációs tőkével rendelkezik, termékeinek prémium minőségét a legmodernebb technológia alkalmazásával és munkatársai magas szaktudásával biztosítja. A cég nagy hangsúlyt fektet a jövő generáció képzésére, kiemelten fontos az egyetemi partnerekkel való együttműködés az oktatás és a kutatás területén. Az Audi számára fontos a magyar szellemi tőke, a vállalkozás számít a hazai egyetemek tudásbázisára - mondta az igazgató. A szakember közölte, az Audi és az SZTE jövőbemutató együttműködése a járműipari-kutatások és fejlesztés jelentős színtere lesz. A szerződés általános célja, hogy a cég és az egyetem kölcsönösen segítsék egymást innovációs és oktatási tevékenységükben és közös kutatás-fejlesztési projekteket indítsanak. Ez utóbbiak érdekében együtt indulnak az állam, illetve az Európai Unió vagy más hazai vagy nemzetközi szervezetek által kiírt pályázatokon. Az Audi tudományos diákköri és szakdolgozati témákat hirdet meg az egyetemen, a cég szakemberei bekapcsolódnak ezek vezetésébe, illetve a doktori képzésbe. Az Audi Hungária Zrt. 7,136 milliárd euró árbevételt ért el 2016-ban. A vállalat közel 2 millió motort és mintegy 123 ezer járművet gyártott tavaly. A magyarországi vállalat az 1993-as alapítása óta 8,3 milliárd euró értékű beruházást valósított meg, dolgozóinak száma meghaladja a 11 ezret. Az Audi Hungária a Volkswagen konszern harmincnál több telephelyét látja el erőforrásokkal. 

A Nissan az elektromos taxik globális forradalmának vezetője

2017.05.30.
Ezt követően spanyol, holland, magyar, angol, jordániai, mexikói és lengyel taxivállalatok is követték a példájukat, és kibocsátásmentes Nissan elektromos taxikat állítottak forgalomba. Ma a Nissan taxik – LEAF-ek, e-NV200-ak – öt kontinens 26 országában és 113 városában teljesítenek szolgálatot. Közöttük Budapesten is lehetőség van a GreenTaxi szolgáltatásait igénybe venni, melynek a flottájában csak 100%-ban elektromos Nissan LEAF-ek találhatóak. Áprilisban a Nissan és a GreenTaxi együttműködésének köszönhetően, azon felhasználok, akik a GreenLite applikáción keresztül rendeltek taxit összesen 5000 km ingyenes utazásban részesültek. A taxivállalatok alacsonyabb kibocsátást, jelentős megtakarítást és olcsóbb fenntartást nyertek, míg az ügyfelek számára a csendes és kényelmes utazás jelenti a pozitív változást. A számokkal alátámasztott üzleti eredmények és megtakarítások egyértelművé teszik, hogy a kibocsátásmentes Nissan taxik használata az okosabb döntés, amely az ügyfelek és a taxiflották számára is elhozza a Nissan intelligens mobilitását. A Nissan az elketromos járművekre építő intelligens mobilítással az autók vezetésének, meghajtásának és társadalmi integrációjának teljes átalakítása felé tar.  

Elfogták a lábatlani kocsifeltörőket

2017.05.30.
Az Esztergomi Rendőrkapitányság lopás megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást három lábatlani fiatal ellen. A gyanúsítottak május 29-én 22 óra 47 perckor Lábatlan belterületén, egy parkoló Opel Corsa ablakát betörték. A járműben kutattak, a kesztyűtartót és a rádiósmagnót kifeszítették, azonban nem tulajdonítottak el semmit. A járőrök egy közeli utcában igazoltatták, majd a rendőrkapitányságra előállították a két 20 és egy 18 éves fiút. A fiatalok a bűncselekmény elkövetését beismerték.

Közlekedett a család Veszprémben is

2017.05.30.
Az Eigner család képviseletében Bende Gabriella Finta Péter rendőr századossal Véget ért a kétnapos döntő Veszprémben 2017. május 28-án. Összesen 32 család vett részt a megmérettetésben és "küzdött meg" az országos versenybe jutás lehetőségéért. Veszprém megyét a veszprémfajszi Eigner család képviseli majd. A versenyen az egyik szülőnek autós ügyességi pályán kellett autózni a Skoda Piedl Autókereskedés által felajánlott tesztautóval. A másik szülő a gyermekkel együtt, egymás után kerékpáros ügyességi pályán kerékpározott. Ezt követően különböző teszteket töltöttek ki, többek az internet veszélyeiről, illetve vagyonvédelem témakörében, a már - már szokásosnak számító B-kategóriás és kerékpáros tesztlapon kívül. Ezen kívül volt kerékcsere, szintén a Skoda Piedl által felajánlott tesztautón, illetve részeg szemüveges gyakorlat. A további helyezettek ajándékcsomagot kaptak a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Balesetmegelőzési Bizottság, a Porsche-Hungaria és a Skoda Piedl Autóskereskedés felajánlásával.

Gyerekeket oktat vezetésre a Toyota

2017.05.30.
A 2017-es Nemzetközi Tokiói Játékkiállításon a társadalmi felelősségvállalás és a biztonságos közlekedés egyik élharcosaként ismert Toyota felállít egy standot, ahol a szülők és gyermekeik kipróbálhatják, milyen élményt jelent a Camatte tanulmányautó vezetése. A kiállítást június 1-4. között rendezik meg a Tokyo Big Sight vásárterületen1. A Toyota már 2012 óta minden évben bemutatja a „Camatte”-sorozat egy-egy új tagját a Tokiói Játékkiállításon, arra bátorítva a szülőket és gyermekeiket, hogy közelebbről is megismerkedjenek az autókkal, és a biztonságos közlekedés szabályaival. Az idei rendezvényen a Toyota megnyitja a ‘Camatte Sulit’. A gyerekek itt megtudhatják, mit kell megtanulni ahhoz, hogy egyszer majd jogosítványt szerezhessenek, vagyis hogyan kell kezelni egy autó kormánykerekét, gáz- és fékpedálját, milyen forgalmai jelzésekre kell figyelniük a közlekedés során, és a standon belül kialakított pályán2 mehetnek is néhány kört a járművel. Ez az első év, amikor a Toyota egy külön pályát épít fel a kiállításon, ahol a gyerekek a gyakorlatban is kipróbálhatnak egy autót. A Camatte Suliban használt jármű a Camatte-sorozat legújabb tagja, a „Camatte Petta3” lesz. A Petta külső karosszériaelemeire különböző formájú és színű mágneseket lehet tapasztani, hogy minden gyerek egyéni ízlése szerint díszíthesse ki az autóját. A kisebb gyerekek számára külön programot szervez a környezetbarát prémium Lexus márkát is jegyző autógyártó: ők is egy szimulátoron tanulhatják meg egy autó irányítását, majd átülhetnek a 2013-ban bemutatott „Camatte 57s” modellbe, hogy megszerezzék a Toyota által jelképesen kiállított ideiglenes jogosítványt. „A Toyota és a Lexus rendkívül fontosnak tartja, hogy a gyermekek már fiatalon megismerkedjenek a biztonságos közlekedés szabályaival, és így a szülőkkel közösen hozzájáruljon ahhoz, hogy felnőve a saját és mások biztonságára ügyelő, felelős és tudatos vezető válhasson belőlük. A játékos formában átadott tudás így könnyen készségszinten beépülhet a gyermekek gondolkodásába, ami, amennyiben megfelelően széles körben kerül bemutatásra és alkalmazásra akár társadalomformáló szereppel is bírhat.” – fogalmaz Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője.   A gyakorlati képzés menete Camatte Suli – autósiskola gyerekeknek A gyerekek egy vezetési szimulátoron megtanulják a kormányzást, a gázadást és a fékezést Az ötféle dizájn közül kiválasztják a nekik tetsző külső paneleket A kiválasztott panelekkel saját ízlésük szerint kidíszíthetik a Camatte Petta karosszériáját Az általuk feldíszített autóval vezethetnek néhány kört a standon belül kialakított tanpályán A vezetés végeztével megkapják a Toyota által kiállított, arcképükkel ellátott jogosítványt Az autó legfontosabb műszaki adatai: Hosszúság Szélesség Magasság Tengelytávolság Ülések száma Hajtás 3.075 mm 1.235 mm 1.315 mm 1.800 mm 3 elektromotor A Camatte-sorozat története A Toyota 2012-ben mutatta be az első Camatte tanulmányt. A Camatte Sora modellt arra tervezték, hogy egy gyerek is vezethesse, sőt a könnyen fel- és leszerelhető karosszéria-panelek segítségével kedve szerint díszíthesse. Egy évvel később a Toyota megalkotta a Camatte 57s modellt, amelynek karosszériája 57 darab apró, leszerelhető panelből állt, amelyeket úgy lehetett egymáshoz illeszteni, mint a puzzle darabkáit. 2014-ben a Toyota kiállította a Camatte Lab tanulmányautót, aminek a motorháztetejére a gyerekek bármit rajzolhattak, és ez megjelent egy kijelzőn. 2015-ben jelent meg a Camatte Hajime és a Camatte Vision, amelyeknek AR technológiája egy lendületes városi autózást szimulált. A 2016-ban kiállított Camatte Capsule egy egyedülálló belső kialakítású utánfutó volt.  
Címkék: 

Alkatrészhiány miatt áll a gyártás a BMW-nél

2017.05.30.
A BMW beszerzési vezetője, Markus Duesmann hétfői nyilatkozata szerint korlátozott kapacitással működnek üzemeik Münchenben, Lipcsében, a kínai Tiex-ben és a dél-afrikai Rosslynban is.    Markus Duesmann bízik abban, hogy a Bosch legmegbízhatóbb beszállítójukként, és hosszú távú partnerként felelősséget vállal az okozott károkért. A Bosch illetékesei hétfőn Stuttgartban elmondták: mindent megtesznek azért, hogy az alkatrész megfelelő mennyiségben mihamarabb rendelkezésre álljon, és minél kisebb kárt okozzon a helyzet a BMW-nek. Közölték azt is: a Bosch egy olasz beszállítója miatt nem tud teljesíteni német partnerének. A jelenlegi eset ismét bizonyítja, hogy az egyes autógyárak által alkalmazott "just in time" beszerzési módszer hátrányos is lehet, mert minimális beszállítói késlekedés is jelentős károkat okozhat - vélik szakértők. Christian Vietmeyer, a német ágazati beszállítók szövetségének illetékese a Volkswagen tavalyi példáját említette bizonyítékául annak, hogy az autógyártók mennyire függnek beszállítóiktól. Tavaly a Prevent, a Volkswagen beszállítója vitás kérdések miatt pár napig szüneteltette a szállítást. A Volkswagen végül 22 ezer VW Golf és Passat modellt nem tudott a terveknek megfelelően legyártani világszerte. A cég kárát szakértők több mint százmillió euróra becsülték. Christian Vietmeyer ugyanakkor a BMW problémájával kapcsolatban megjegyezte, pár napos gyártási kiesés nem jelent automatikusan eladáscsökkenést, néhány napnyi késlekedés még behozható.
Címkék: 

Már készül a Lexus LC az európai piacra

2017.05.29.
Az 5 literes, V8-as benzines és a 3,5 literes, V6-os benzinmotort elektromos hajtással kombináló full hibrid hajtással is elérhető új Lexus LC luxuskupé első, európai piacra szánt példányai múlt héten gördültek le a gyártósorról, amit kifejezetten e modell összeszerelésére létesítettek a japán prémium gyártó Motomachi üzemében. A Toyota luxus márkája, a világ vezető prémium hibrid gyártójaként ismert Lexus átalakította az üzemet, ahol korábban az LFA szupersportkocsik összeszerelése folyt, és olyan munkakörnyezetet teremtett, amelyben a legmagasabb szakértelmet és tapasztalatot képviselő Takumi mesterek tökéletesen összpontosíthatnak a precizitásra, a minőségre és a kézműves kidolgozásra. A végszereldét teljesen átformálták, és egy minden részletében fehérre festett területet is kialakítottak, hogy a mérnökök a munkájuk során minden zavaró tényezőt kizárhassanak. Az egyes munkafázisok időtartama közel 20 perc, így több idő áll rendelkezésre, hogy a gyártási folyamat minden lépésében garantálható legyen a Lexus kifogástalan minősége. A gyártósor legvégén egy üvegfalú fülke áll, ahol az elkészült autó karosszériájának minden egyes milliméterét LED-világítás alatt vizsgálják át. A kipufogódob vizsgálatára kijelölt területet vastagabb üvegfal határolja, hogy a kipufogóhang legapróbb hibáját is kiszűrhessék. Itt ellenőrzik a funkcionális elemek, például az ajtók hibátlan működését is. Az LC-t különlegesen képzett, válogatott Takumi mesterek szerelik össze, akik mindannyian sok év tapasztalatot szereztek már a Lexus különböző gyáraiban. Ahogyan már említettük, az LC ugyanabban az üzemben készül, mint az LFA, ám ennél több a hasonlóság, hiszen az új kupé gyártásához több olyan technológiát is alkalmaznak, amit a Lexus eredetileg a gondos kézi munkával összeszerelt szupersportkocsihoz fejlesztett ki. Ilyen például CFRP kompozit anyag gyártásához kidolgozott különleges műgyantaformázási (RTM) eljárás. Az RTM-et a sorozatgyártás igényeihez igazítva a Lexus képes CFRP-elemeket építeni az LC legfontosabb részeibe, jelentős mértékben csökkentve ezzel az autó tömegét. Az új LC megalkotása forradalmian új fejezetnek számít a Lexus történetében; részint azért, mert a dizájnerek és mérnökök közti, eddig példátlan együttműködéssel valósult meg, részint pedig azért, mert e modell révén a vállalat olyan globális luxusmárkává lépett elő, amely egészen új szintre emelte  presztízsautók gyártási módszereit. Az LC augusztusban jelenik meg az európai márkakereskedésekben, és a vásárlók kétféle hajtás közül választhatnak. A V8-as benzinmotorral felszerelt LC 500 modell erőforrásához – a világon elsőként egy személyautóban – 10 fokozatú automata sebességváltó csatlakozik. A full hybrid LC 500h változatot az új Lexus Multi Stage Hybrid Rendszer hajtja: ez az új generációs technológia nemcsak nagyobb teljesítményt kínál, hanem bőségesebb forgatónyomatékával és közvetlenebb, egyenletesebb gyorsításával a vezetési élményt is magasabb szintre emeli. - A hazai márkakereskedésekbe is ez év augusztusában érkező, ám már most várólistás vadonatúj Lexus LC nem csupán a Lexus önmagában is lenyűgöző modellkínálatának legizgalmasabb tagja lesz, de az egész luxus sportkupé szegmenst is újrafogalmazza: a többszörösen díjnyertes LF-LC tanulmányautót szinte minden apró részletében életre keltő modellt Takumi mesterek építik, akiknek több, mint két évtizedes tapasztalata és elmélyült szaktudása garancia arra, hogy a kézműves összeszerelés során a legapróbb tökéletlenséget is észrevegyék – fogalmaz Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője. - Azzal pedig, hogy a világon egyedülálló módon prémium gyártóként minden egyes modellünkhöz hasonlóan az LC szupersport kupé esetén is kínálunk majd környezetbarát, full hibrid meghajtású változatot, nem csupán precedens teremtünk, de egyben utat is mutatunk versenytársaink számára, ami ezzel egy időben akár társadalomformáló szerepet is betölthet - teszi hozzá a szakember. - Elképesztően izgalmas, hogy a hibrid változat gyorsulása csupán 0,3 másodperccel (azaz 6%-al) marad el a benzinesétől (5,0 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet a V8-as által produkált 4,7 helyett), addig átlagos fogyasztása és károsanyag kibocsátása 45%-al kevesebb annál (6,4 liter/100 km és 145 gramm/km szemben a V8-as 11,5 liter/100 km és 263 gramm/km-ével). Mindez, különösen annak ismeretében, hogy a full hibrid autók városi használat során akár 70%-ban elektromos üzemben közlekednek, egyértelműen jelzi, hogy a Lexus LC-nek hála többé nem kell kompromisszumot kötnünk, ha egy lenyűgöző sportautót szeretnénk, miközben fontos számumra a környezettudatosság is - hangsúlyozza Varga Zsombor.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója