Hetvenhat jármű ütközött össze egy lengyelországi autópályán

2017.01.26.
A forgalmas közlekedési folyosót teljesen eltorlaszoló szerencsétlenségnek nincs halálos áldozata, 32-en megsérültek, közülük 5-en súlyosan.  A két baleset egymástól mintegy fél kilométernyi távolságban, az autópálya ellenkező oldalán, a reggeli órákban, sűrű ködben történt. Az időjárási viszonyok nehezítették a mentést is, a helyszínre irányított négy mentőhelikopter közül csak kettő tudott leszállni. A baleseteknél 70 tűzoltó, 20 mentőautó és mintegy 100 rendőr intézkedik. A helyszínelés hatósági bejelentések szerint a késő éjjeli órákig tarthat. A lezárt szakasz előtt mindkét irányban hatalmas torlódás alakult ki, a rendőrség kerülőutakra tereli a forgalmat.

Regionális logisztikai központot telepít Hatvanba a Bosch

2017.01.26.
 A miniszter kiemelte: a Bosch a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.-n keresztül 16 évre bérli ki a 60 ezer négyzetméteres területet a magyar államtól, az ipari parkot a zrt. 17 milliárd forintból a legmagasabb technológiai színvonalon hozza létre Hatvan mellett. A megállapodás része az is, hogy a cég a következő 6 évben 60 millió euróval növeli beszerzéseinek értékét a magyar beszállítóktól, ezzel a kormány a kis- és középvállalatokat támogatja - hangsúlyozta. Közölte, a logisztikai központ Magyarországra telepítésével a Bosch a legtöbb embert foglalkoztató külföldi termelő vállalat lesz Magyarországon, 14,7 ezer embernek ad munkát. Mindez mutatja, hogy a Bosch hosszú távra tervez Magyarországon, és a kormány is hosszú távra tervez a céggel - mondta a miniszter. Kiemelte, hogy a Boschnak tíz leányvállalata működik Magyarországon, teljes forgalma 960 milliárd forint volt 2015-ben. A fejlesztés az új, digitális ipari korszakra való átálláshoz nélkülözhetetlen. Az új patrióta amerikai gazdaságpolitika, a Brexit, és a kínai gazdasági expanzió mind az új világgazdasági helyzetet vetítik előre, ami új stratégiát követel - fejtette ki a miniszter. Hozzátette, a kormány az új stratégiát nemcsak új adórendszerben, új beruházás-ösztönzésben, vagy új munkaerő képzési rendszerben valósítja meg, mivel az logisztikai verseny is. Ezért fontos a Bosch döntése a logisztikai központ létrehozásáról. A kormány pedig létrehozta a Nemzeti Ipari Park Zrt.-t, hogy olyan ipari parkokat fejlesszen az országban, amelyekkel a legmagasabb technológiai színvonalat kiszolgálni képes infrastruktúra, és közlekedési összeköttetések jönnek létre - mondta. Szólt arról is, hogy a céggel a kormány a stratégiai partnerség jegyében halad előre, továbbra is nyitottak a konzultációra minden Magyarországon működő nagyvállalattal annak érdekében, hogy a beruházási-szabályozási környezet a régióban a legkedvezőbben alakuljon. Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár elmondta: Hatvan és a Bosch húsz éve forrt össze, az egy év múlva létrejövő új üzemegység megerősíti a kapcsolatot és Magyarország hírnevét a világban. A fejlesztés részeként helyi szinten duális képzési rendszert dolgoznak ki, a dolgozók letelepítésében, a lakáslehetőség megteremtésében is lesz előrelépés, és a rehabilitált munkahelyek létrehozása is kedvez a gazdaságnak és a cégnek egyaránt - ismertette. Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője arról beszélt, hogy a megállapodás a Bosch legfontosabb mintaprojektje Hatvanban, így referencia lesz a cégcsoport számára. A nagy tudású emberek és kompetenciák alkalmazásával az új üzleti modell kialakítására több mint 60 ezer négyzetmétert bérelnek majd az ipari parkban. Ez is mutatja hogy Magyarország kiemelten fontos a cég számára. A hatvani központból fogják ellátni az egész régiót logisztikai szolgáltatásokkal. Megköszönte a lehetőséget, hogy részt vehetnek Magyarország fejlődésében. A Bosch több mint 100 éve, 1898 óta van jelen Magyarországon. (szöveg, kép: MTI)     

Mediterrán vérvonalak találkozása

2017.01.26.
A SEAT és a Ducati a Volkswagen-csoport tagjai, és osztják az olyan értékeket, mint „a dinamizmus, a formatervezés szenvedélye valamint az innováció iránti elkötelezettség” - mondta a SEAT stratégiai, üzletfejlesztési és operációs részlegének sportért felelős vezetője, Antonino Labate. Hozzátette, hogy ezek az értékek a SEAT Leon CUPRA alapvető értékei is, ami a Ducati Csapat hivatalos gépkocsijaként idén márciusban éjszakai versenyen debütál a katari Losail pályán. Mindkét márkában közösek az autó-, illetve a motorversenyeken elért kiváló eredmények. 1970 óta a SEAT Sport részlegének szakértői irányításával a spanyol márka túraautó világbajnokságot (WTCC) nyert 2008-ban és 2009-ben, több, mint 25 rali győzelmet és bajnoki címet tudhat magáénak, illetve sikeresen szervezett márka versenyeket az egész világon. Hasonló módon az olasz márka már 14 éve vesz részt a MotoGP világbajnokságon, ezen időszak alatt 33 versenyt nyert, illetve maga mögött tudhat 24 Superbike világbajnoki idényt, melyen 17-szer nyerte el a gyártók világbajnoki címét, és részt vett több nemzeti bajnokságban is. 2007-ben a csapat az ausztrál Casey Stonerrel megnyerte a MotoGP világbajnokságot. A Ducati MotoGP Csapat sportigazgatója, Paolo Ciabatti a megállapodás kapcsán elmondta: „Örülünk, hogy a SEAT-ot mint a csapat hivatalos autóját üdvözölhetjük a MotoGP világbajnokság 2017. évi szezonján. Ez a Ducati számára nagyon izgalmas idény lesz Jorge Lorenzóval és Anrea Doviziosóval. A SEAT Leon CUPRA nagyon sportos modell, és biztosak vagyunk abban, hogy a versenyzőink és a csapatunk tagjai már türelmetlenül várják, hogy minél előbb vezethessék az új autót. A Ducati Csapat hivatalos gépkocsija, a 300 lóerős SEAT Leon CUPRA a barcelonai székhelyű márka történetének eddigi legnagyobb teljesítményű autója, és egyben a leggyorsabb is, 0 km-ről 100 km-re csupán 4,9 másodperc alatt gyorsul fel. Az új modell, amely márciusban kerül a márkakereskedőkhöz, a SEAT márka értékeit képviseli, amikor a vonzó formát a legkorszerűbb technológiával vegyíti. A MotoGP világbajnokság idei szezonjának kezdetét március 23-ára tervezik Katarban. A versenysorozaton összesen 18 futam lesz négy földrész 15 országában, és azokat több, mint 2.6 millió néző tekinti majd meg.

Veronai baleset - A jövő héten már kárelőleget fizethet a Groupama

2017.01.26.
A Groupama korábban jelezte, hogy a társaság kezeli a veronai balesetben érintett autóbusz gépjármű-biztosítási szerződéseit. Máhig Attila emlékeztetett, a polgári törvénykönyvnek (Ptk.) a kártérítési felelősségre vonatkozó rendelkezése szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) alapján a káreseménnyel kapcsolatban felmerült valamennyi kárt köteles megtéríteni a biztosító. Az ügyvezető igazgató példaként említette, hogy a biztosítás fedezi a kiutazási költségeket, a kórházi kezelés, a gyógyszerek, az esetleges utógondozás költségeit is, maradandó károsodás esetén pedig a felmerült többletköltséget, de a veronai baleset károsultjai kérhetik a bent égett vagyontárgyaik értékének megtérítését is. A személyi sérüléses kárigények elbírálásához szükség van az orvosi jelentésekre, gyógyszerszámlára, a kárösszeget igazoló dokumentumokra, azonban például vagyoni kár, vagy utazási költségek esetén a biztosító el is tekinthet azok igazolásától. Az ügyvezető igazgató elmondta, a kapcsolatfelvételhez a biztosítótársaság kérte a Szinyei Merse Pál Gimnázium segítségét is. Ahol lehetőség van, előleget szeretne fizetni a társaság a károsultaknak. A kárbejelentések elbírálása egyszerűbb esetekben néhány héten belül megtörténhet, súlyos sérülteknél viszont évekig is eltarthat, mivel a kártérítési összeg függ a károsultak később kialakuló végleges egészségi állapotától. A kárösszeg mértéke összességében több száz millió forintig terjedhet, főleg, ha lesz olyan érintett, akinek esetleg élete végéig járadékot kell folyósítani - hangsúlyozta Máhig Attila. Elmondta azt is, hogy a kárigényeket a kgfb mellett a károsultak utasbiztosítása fedezi, amely adott sérülés esetén fix összeget fizet és szintén megtérítheti a felmerült költségeket. Amennyiben egy megsemmisült poggyász értéke magasabb, mint amire fedezetet nyújt az utasbiztosítás, a kgfb pótolja a fennmaradó részt, és az érintett biztosító társaságok elszámolnak egymással - fejtette ki az ügyvezető igazgató. Ugyanez érvényes az igénybevett szolgáltatások és a térítendő költségek esetén is. A sérelemdíjra viszont nem terjed ki az utasbiztosítás, azt a kgfb terhére kérhetik a károsultak - mondta. Az autóbusz casco biztosítása is a Groupamanál volt, így a Pizolit Személyszállító Kft.-nek is térít majd a társaság, amennyiben lezárul a jármű állapotával, a baleset körülményeivel kapcsolatos nyomozás - közölte a biztosító. A múlt héten, péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Baleset történt az M5-ös autópályán

2017.01.26.
Eddig tisztázatlan körülmények között borult fel egy járműszerelvény utánfutója 2017. január 26-án 12 óra 45 perckor az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán a 41-es kilométerszelvényben, Kakucs térségében. A jármű a külső forgalmi sávot foglalja el. Az érintett útszakaszon kisebb torlódásra kell számítaniuk az arra közlekedő járművezetőknek.

Szmog - Csaknem 170 ezer autót érint a közlekedési korlátozás a fővárosban

2017.01.26.
Tarlós István főpolgármester a fővárosi levegőszennyezettség miatt hétfő reggel 6 órától rendelt el közlekedési korlátozást Budapest közigazgatási területén. Ennek értelmében tilos azzal a gépjárművel közlekedni, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0; 1; 2; 3; 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot. A forgalomkorlátozás - további hatósági intézkedésig - minden nap 6 órától 22 óráig tart. Az MTI megkeresésére a Belügyminisztérium csütörtökön közölte: Budapesten a forgalomban lévő személygépkocsik száma 612 870, és a január 24-ei adatok szerint ebből 169 170-et érint a közlekedési korlátozás. A BM tájékoztatása szerint Magyarországon 3 322 479 személygépkocsi van forgalomban, ebből 1 222 913 személyautónak olyan a környezetvédelmi besorolása, hogy nem közlekedhet szmogriadó esetén.   (MTI)

ŠKODA Octavia – A széles körűen felfrissített „bestseller”

2017.01.26.
Az OCTAVIA a ŠKODA „bestsellere”: bemutatkozása óta a cseh autógyártó több mint ötmillió példányt készített belőle. 2016-ban a tágas alsó középkategóriájú modell immár harmadik generációja világszerte összesen 436 ezer darabos eladásaival a ŠKODA teljes értékesítésének mintegy 40 százalékát tette ki. Európában 255 ezer autó talált gazdára, 4,2 százalékkal több, mint a megelőző év során. A modellcsalád igen népes. A Limousine és a Combi mellett a terepes képességekkel rendelkező OCTAVIA COMBI SCOUT, a kiemelkedően gazdaságos, földgázüzemű OCTAVIA G-TEC, valamint az RS modellek is rendelkezésre állnak, amelyek – akárcsak a további magas felszereltségű változatok – mind népszerűbbek a vásárlók körében. Az OCTAVIA Limousine és az OCTAVIA COMBI most széleskörűen felfrissítve kezdheti meg modellciklusa második felét, s számos európai országban már 2016 vége óta megrendelhetők. Dizájn A ŠKODA formatervezői csapata még feszesebbre rajzolta az OCTAVIA vonalvezetését. Elejének újszerű kialakítása a szélesebb hűtőráccsal – amely kristályhatású kiegészítő fényszóróval bővült – és az új tervezésű lökhárítóban kialakított, méhsejt-mintázatú rácsozattal ellátott, még szélesebb légbeömlő nyílásokkal kifejezetten férfias és dinamikus hatást kelt, mindenkor már első pillantásra felismerhetővé téve e modelleket. Kívánságra az adaptív fényszóró-szabályzási rendszerrel (Adaptive Front-lighting System; AFS) működő teljes-LED fényszórók is választhatók. A LED-technikájú hátsó lámpák két változatban állnak rendelkezésre, a C-alakzatot formáló hátsó helyzetjelzők egyenletes és homogén világítási kép formájában jelennek meg. A felfrissített ŠKODA OCTAVIA néhány milliméterrel hosszabb lett, hátsó nyomtávja pedig motorváltozat és hátsó felfüggesztés függvényében 20, illetve 30 milliméterrel vált szélesebbé. Az utastér még igényesebb és funkcionálisabb, a kombinált műszeregység és a légkondicionáló berendezés kezelőfelülete enyhén átalakult. Az ajtókban extrafelszerelésként diszkrét fénycsövek szolgálnak hangulatvilágításként, színük tíz árnyalatban szabályozható. (...)

Honda növelte leginkább európai eladásait 2016-ban

2017.01.26.
A vásárlók a márka minden modellje iránt élénk érdeklődést mutattak, de a siker elsősorban a HR-V, a Jazz és a Civic érdeme. Az új HR-V remekül teljesített, 34 921 példány fogyott belőle, és a Jazz is rendkívül népszerű, miként azt a 26 százalékos fejlődés, no meg a 39 613-as darabszám (EU és EFTA) is jelzi. Az új Civic Type R érkezésével még kelendőbbé vált a Civic család, erről árulkodik, hogy 2016-ban 47 300 példányt adott el a japán gyártó, 4,9 százalékos gyarapodást könyvelve el. A Honda szárnyalása leginkább a fő piacokon tapasztalható keresletnövekedésnek tudható be, az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolország egyaránt jól fogytak 2016-ban a vállalat járművei. Olaszországban például 98,0 százalékos növekedést regisztrálhatott a márka, így a déli állam a Honda harmadik legnagyobb európai piacává lépett elő. Mindemellett jól teljesítettek a kisebb országok kereskedői is, Finnországban 47,7, Magyarországon 58,1, Portugáliában 38,6 százalékkal értékesítettek több Honda személyautót. Jean-Marc Streng, a Honda Motor Europe autós üzletágának vezetője elmondta: „Az új modelleknek köszönhetően nagyot léptünk előre 2015 vége óta, szinte minden piacunkon nőttek az eladások. Nagyon örülök, hogy termékeink ilyen közkedveltek, különösképp a Civicre vagyunk büszkék, hiszen ez volt a kilencedik generáció utolsó teljes éve, és mégis rengetegen voksoltak rá. Az új ötajtós Civic pár héten belül megérkezik az európai szalonokba, s bízom benne, hogy hasonlóan népszerű lesz." Az értékesítési sikereket nagy jelentőségű bejelentések, illetve történések kísérték az év során. A Genfi Autószalonon leleplezték például az új ötajtós Civicet, egyúttal kiderült, hogy a modellt a Honda angliai gyáregységéből szállítják a nemzetközi piacokra. A swindoni gyár 70 országot lát majd el, közöttük az öreg kontinens és Észak-Amerika államaival. Emellett szeptemberben, a 2016-os Párizsi Autószalonon ünnepelte világpremierjét az új Civic Type R prototípusa, amelyet 2017 leginkább várt autójának szavaztak meg a What Car? olvasói. Ráadásként 2016 novemberében befutottak a Clarity Fuel Cell névre keresztelt üzemanyagcellás autó első példányai, hogy részt vegyenek a HyFIVE projektben, és megérkezett a várva várt NSX is, első példányát a Honda Switzerland egykori vezetője, Claude Sage vehette át.

Teljes útlezárás a 26-os számú főúton

2017.01.26.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2017. január 26-án 9 óra körül a 26-os számú főúton, Vadna és Kazincbarcika között egy személygépkocsi összeütközött egy betegszállító járművel. A balesetben ketten megsérültek. A helyszínelés idejére a 26-os számú főút balesettel terhelt szakaszát 9 óra 10 perctől a rendőrök teljes szélességében lezárták. Kerülni Sajóivánka és Szuhakáló felé lehet. 

Újabb modellel bővül Mitsubishi SUV paletta

2017.01.26.
 A Mitsubishi Motros a közelgő Genfi Autószalon mutatja be a SUV palettájának legújabb tagját. A rövid gyári kommüniké szerint az debütáló üdvöske A Mitsubishi új iránya, hogy (közel) tisztán SUV gyártóvá váljon Európában. Ez a "Compact SUV" modell is egy további lépést képvisel a márka fokozatos újrapozícionálásában.    Élesebb, karakteresebb megjelenésű, mint egy hagyományos kupé. Az új "Compact SUV" modellt nagyon letört kontúrok ék alakú övvonallal, előre dőlő C-oszlopból adódó jellegzetes hátsó V-vonal illetve vaskos izmos hátsó sárvédők jellemzik.     

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója