Jöhet az extra vám a kínai PHEV-ekre is?

2026.06.30.
Még 2024 novemberében döntött úgy az Európai Bizottság, hogy extra vámot szab ki a Kínából importált tisztán elektromos autókra. A meglévő 10%-os alap vámon felül akár további 35%-ot is kiszabhattak az állami befolyástól függően. Azóta persze egyértelmű, hogy ezt az extra költséget is elnyelte a kínai autók marginja, ráadásul erre, no meg a stagnáló európai eladásokra reagálva a legtöbb kínai gyártó csakhamar átállt a plug-in hybridek behozatalára. Például így lett az alapból villanyos BYD Atto 2 átalakítva PHEV-re, csak az európai piac számára. Erre reagálna most az Európai Bizottság azzal, hogy a konnektorról tölthető kínai modellekre is hasonló mértékű extra vámot szabna ki. Állítólag már előkészítették a törvényjavaslatot, ami az EU vezetőinek jóváhagyására vár. „A kínaiak nagyon rugalmasak voltak.” – tette hozzá egy iparági vezető. „Gyorsan felismerték és kihasználták a kiskaput, amit hagytunk. Ezt a nyitott szárnyat az EU-nak minél előbb be kell zárnia.” Sokáig csak áthidaló megoldásként tekintettek a gyártók a plug-in hybridekre, amik komplexitásuk miatt drágának és kevésbé zöld megoldásnak bizonyultak. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a korábban stagnáló PHEV piacot erősen felforgatták a kínai hatótáv növelős vagy soros hibridek, amik egészen másképp működnek, nem ritkán hatalmas akkumulátorokkal párosítva, amivel akár 150-200 km körüli villanyos, és akár 1000 km feletti kombinált hatótáv érhető el, ami jól mutat a plakátokon. Ilyen az EU legeladottabb PHEV-je, a BYD Seal U, vagy a Jaecoo 7 SHS is, míg igazi hatótáv növelős EREV-ként igazából csak a Leapmotor C10 működik. Ha tényleg jóváhagyja a törvényjavaslatot az Európai Bizottság, az felgyorsíthatja a kínai gyártók törekvéseit, hogy saját vagy partneri gyártósorral is megvessék a lábukat Európában, ezzel megkerülve a tarifákat. Valószínűleg már erre felkészülve jelentette be a Dongfeng, hogy kihasználná a Stellantis szabad gyártási kapacitásait, és hasonlóra készül a Geely vagy a Chery is több európai gyártósoron. Ezekből a hírekből rengeteg érkezett az elmúlt hetekben, most már az is világos, hogy miért. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Amikor a hátsó szárny is a kézipoggyászba kerül – az Audi F1 Team különleges logisztikája

2026.06.30.
A logisztika szerepe: a versenypályák eredményességétől a közúti modellek gyártásáig Több mint 20 versenyhétvége, globális ellátási láncok, feszített határidők és geopolitikai feszültségek – ráadásul folyamatos a nyomás, hogy minden egyes alkatrész hajszálpontosan a megfelelő helyre érkezzen: a Forma–1 világa messze túlmutat a csúcstechnológiás fejlesztéseken, hiszen a száguldó cirkusz a logisztika számára is a létező legkeményebb tesztpálya. Az Audi Revolut F1-es csapat versenypályákon megélt kihívásai közül sok az Audi ellátási láncáért felelős csapata számára is ismerős – csupán a méretek mások. A logisztikai szakértők beszélgetéséből kiderül, mit tanulhat egymástól a két világ. Dieter Braun, az Audi ellátási láncáért felelős vezetője így foglalja össze: „Ha egyetlen dolgot kellene megneveznem, ami elengedhetetlen a cégünk sikeréhez, az a gyorsaság. Nemcsak a versenypályán, hanem a döntéshozatalban is.” Éppen ezen a ponton érhető el a legnagyobb áttörés: a Formula–1 a tökéletes bizonyíték arra, mi mindent lehet elérni villámgyors döntésekkel, tiszta felelősségi körökkel és hajszálpontos előkészületekkel. A logisztika mint teljesítménytényező A Forma–1-ben a logisztika közvetlenül meghatározza a pályán nyújtott teljesítményt. Ami nem ér oda időben a pályára, azt nem lehet felhasználni. Ha túl magasak a szállítási költségek, kevesebb marad a költségvetésben más területekre. Björn Brickwedde, az Audi Revolut F1-es csapat logisztikai vezetője a svájci Hinwilben így fogalmaz: „A logisztikában elért minden megtakarításunkat fejlesztésbe és alkatrészekbe fektethetjük.” Björn Brickwedde Ez különösen igaz a Forma–1 költségplafonjának szorításában, ahol a hatékony logisztika már közvetlenül a versenyképességet meghatározó tényezővé lép elő. Brickwedde konkrét példákat is említ: az intelligens áruvisszaküldési folyamatokat, a minimális pótalkatrész-készletezést, az intelligens útvonaltervezést, valamint annak meghatározását, hogy honnan indítható a leggazdaságosabban a frissítőcsomagok vagy részegységek kiszállítása. „Minden megspórolt költség közvetlenül a fejlesztést gyarapítja – aminek az eredménye végül a köridőkben mérhető.” Az Audi ellátási láncáért felelős csapata tervezi és irányítja a teljes ügyfélrendelési folyamatot – a modell kiválasztásától kezdve egészen az átadásig. Ez a komplex rendszer közel 60 ország több ezer beszállítóját fogja össze, hogy zökkenőmentesen irányítsa a napi mintegy egymillió alkatrészből álló anyagáramlást. Ennek a részlegeken átívelő kulcsfontosságú folyamatnak a hatékonyabbá tétele komoly mozgásteret szabadít fel – legyen szó a költségek lefaragásáról, a lekötött tőke minimalizálásáról vagy a CO2-lábnyom csökkentéséről. „Karmesteri szerepünkben több százmillióval járulhatunk hozzá a vállalat eredményességéhez” – mondja Braun. A nagyságrendet jól szemlélteti egy példa: az Audi ellátási láncáért felelős csapata nemcsak összehangolja a folyamatokat, hanem a válsághelyzeteket is kezeli, és tapasztalt munkatársak vállvetve küzdik le a rövid távú kihívásokat. Braun egy olyan helyzetet ismertet, amely az utolsó Audi Q2 modellek gyártásához kapcsolódott. Egy pótolhatatlan kijelzőket tartalmazó konténer Kínából Dubajon keresztül Németország felé tartott, amikor háború tört ki a Közel-Keleten. „A hajózási társaság spontán úgy döntött, hogy kiköt egy indiai kikötőben, és egyeztetés nélkül lerakodja az összes konténert” – mondja Braun. Az árut Indián keresztül nem lehetett volna időben beszerezni, ezért az Audi Srí Lankán és Törökországon át szervezett kerülő útvonalat. „Az alkatrészek fél nappal azelőtt érkeztek meg, hogy szükség lett volna rájuk” – mondja Braun –, „különben nem tudtuk volna befejezni és leszállítani a 2000 Q2 modellt.” Nagyon hasonlóan hangzik Brickwedde beszámolója is a melbourne-i Formula–1-es szezonnyitóról. „Az első futamhoz szükséges kiegészítő szállítmánynak Zürichből Dubajba kellett volna légi úton eljutnia – éppen ekkor léptek életbe a globális légi közlekedést érintő korlátozások” – mondja a törölt szállítási útvonalakra utalva. A fontos fejlesztési alkatrészek fennakadtak, akárcsak más csapatok szállítmányai. „Az F1 Cargo és a DHL közreműködésével alternatív útvonalat szerveztünk, és új vámokmányokat készítettünk elő. Ez minden érintett számára idegőrlő megpróbáltatás volt – de az alkatrészek szerda este megérkeztek Melbourne-be, és a helyszíni kiváló csapatmunkának köszönhetően mindkét járművet időben, az első edzésre teljesen össze tudtuk szerelni.” Ezzel a logisztikai csapat megteremtette az alapot ahhoz, hogy az Audi Revolut F1-es csapata már a motorsport királykategóriájában való bemutatkozásakor megszerezze első pontjait. A gyorsaság az Audi ellátási láncban is kulcsfontosságú tényező A versenysorozat tűpontosan megmutatja azt, ami a sorozatgyártásban gyakran láthatatlan marad: a gyors döntések valódi súlyát. „Egy versenyen azonnal kiderül, ha rossz stratégiai döntést hoztál – például, ha túl későn hagyod el a bokszutcát” – mondja Braun. „Az Audi üzleti működésében egy-egy döntés hatása gyakran csak jóval később mutatkozik meg, ám a súlya ettől még éppoly meghatározó lehet. Válsághelyzetben a megkésett döntések komoly problémát jelentenek – de ugyanez igaz a tervezési fázisra is, például a hosszú távú beruházások esetében. Ez az, ami igazán komoly kihívás elé állítja a csapatomat és az érintett részlegeket.” A Forma–1-es szerepvállalás ehhez kézzelfogható példát ad. Braun az Audi R26 képét használja állandó háttérképként a megbeszélésein – nem pusztán a motorsport iránti lelkesedésből, hanem jelzésként a szervezet felé: az ellátási láncban is számít a gyorsaság. A Formula–1 jól mutatja: a jó időzítésű, hatékony válasz mindig értékesebb, mint egy túl későn érkező, hibátlan koncepció. Amikor a hátsó szárny is a kézipoggyászba kerül A legizgalmasabb eredmények ott születnek, ahol a tudatos tervezés találkozik a spontán ötletekkel. Brickwedde nyíltan beszél arról, milyen kihívásokkal jár az alkatrészhiány a versenyhétvégék éles bevetései során: „Maximális hatékonysággal irányítjuk az alkatrészgyártást. Ez részben a költségplafon miatt van így, de azért is, mert csak azt visszük magunkkal a versenypályára, amire valóban úgy gondoljuk, hogy szükségünk lesz. Ha valami váratlan történik, gyorsan kell reagálni. Ez azt jelenti, hogy a csapat egyik tagja akár a saját poggyászában is kénytelen kihozni a szükséges alkatrészeket, hogy azok a lehető leggyorsabban megérkezzenek a versenypályára. Esetenként ezek akár a hátsó szárny elemei is lehetnek.” A hajtáslánc fejlesztésénél is vészesen szűkek az időkeretek. Lars Rolack, a neuburgi Audi Formula Racing logisztikai vezetője így idézi fel azt a miami versenyhétvégét, amikor váratlanul vissza kellett szállítani egy nagyfeszültségű akkumulátort: veszélyes áru, egyedi vám- és szállítási szabályzatok, szűkös elemzési időablak Neuburg an der Donauban – majd alig néhány nappal később már indult is a szállítmány a következő futam helyszínére. „Az akkumulátor hétfő reggel futott be a neuburgi bázisunkra, szerda este pedig már úton is volt Montreal felé.” Bár az Audi ellátási lánc folyamatai alapvetően kiszámíthatóak, az előrelátás és a rugalmasság ötvözete továbbra is a siker kulcsa. Különösen igaz ez az olyan ellátási nehézségek, természeti katasztrófák vagy geopolitikai feszültségek idején, amelyek napjainkra szinte már mindennapossá váltak. Rolack korábban maga is az AUDI AG logisztikai területén dolgozott, mielőtt átkerült a Forma–1-es projekthez. „A tervezési múltam és a tapasztalatom jó alapot adott, de a versenylogisztika világa teljesen kiszámíthatatlan – mindannyiunknak villámgyorsan át kellett állítanunk a gondolkodásmódunkat, hogy felvegyük ezt a diktált tempót.” Miközben az Audi ellátási láncért felelős területe világszerte több ezer különböző beszállítót irányít számos folyamaton keresztül – ma már összetett matematikai algoritmusok segítségével is –, az F1-es projektben a szervezési készségek és a személyes kapcsolati hálók számítanak igazán. „Ha porszem kerül a gépezetbe, ösztönösen a telefon után nyúlok, hogy azonnal tisztázzuk a helyzetet. A lean folyamatoknak és a csapaton belüli rövid kommunikációs utaknak köszönhetően a problémák nagyon gyorsan megoldhatók” – mondja Rolack. Ellenállóképesség: szervezet, csapat, egyén Lars Rolack A Formula–1 valós idejű körülmények között fejleszti az ellenállóképességet. Változnak a versenydátumok, törlik a fuvart, bizonytalanná válnak az útvonalak, a pályán történő incidensek pedig váratlan kihívások elé állítják a csapatot. Ahol előre látható kockázatok merülnek fel, a szállítmányozó partnerekkel közösen már időben kidolgozzuk a megfelelő forgatókönyveket, így a mögöttes hálózat azonnal képes reagálni a helyzetre. Dieter Braun saját perspektívájából világítja meg a kérdést: a rugalmas ellenállási képesség, vagyis a reziliencia három szintből tevődik össze – szervezeti, csapatszintű és egyéni rezilienciából. Különösen a COVID-19 krízis időszaka mutatta meg a négykarikás márkának, mekkora szerepe van az egyértelmű hatásköröknek, a válságálló csapatoknak és a személyes mentális rugalmasságnak. Következtetése egyértelmű: „Egy vállalatot úgy kell felépíteni, hogy a hétköznapi üzletmenet során és válsághelyzetben is maximális hatékonysággal működjön.” Digitalizáció és AI: előnyök mindkét fél számára A mesterséges intelligencia terén az Audi – szervezeti méretének és a folyamatos innovációra való törekvésének köszönhetően – olyan kulcsfontosságú tapasztalatokkal szolgál, amelyekből az F1 logisztikai csapatai is rengeteget tanulhatnak. „Meggyőződésünk, hogy a mesterséges intelligencia a korábbi internetes forradalomhoz fogható, mélyreható változásokat hoz, és alapjaiban formálja át a munkavégzésünk kultúráját” – mondja Braun. Ugyanakkor hangsúlyozza az egyértelmű különbség fontosságát: „Egy gigantikus Excel-tábla önmagában még nem jelent mesterséges intelligenciát. Számos olyan digitális megoldást is alkalmazunk, amelyek mesterséges intelligencia nélkül is hatalmas előrelépést jelentenek.” Saját szervezetén belül csapatával kétirányú stratégiát követnek: a lentről felfelé építkező (bottom-up) megközelítés a célzott optimalizálásra összpontosít – például a szekvenciahibák kiküszöbölésére –, míg a fentről lefelé irányuló (top-down) módszerrel a teljes folyamatot feltérképezik a megrendeléstől a kiszállításig, hogy szisztematikusan azonosítsák a mesterséges intelligenciában rejlő kitörési pontokat. „A folyamat mesterséges intelligenciával történő optimalizálása hatalmas előrelépést jelent számunkra: nagyobb hatékonyságot, kiszámíthatóbb tervezést és még kiválóbb végeredményt garantál” – mondja Braun. „E folyamat során kiemelt figyelmet fordítunk az új modellek gyártásfelfutásának tervezésére, valamint a beépítési arányok pontosabb előrejelzésére. Mindezt a különböző adatforrások integrálásával és a korábbi tapasztalati értékek rendszerszintű beépítésével érjük el. A mesterséges intelligencia képes ebből megbízható előrejelzéseket készíteni – és pontosan ebben rejlik a valódi értéke.” Ebből a megközelítésből az F1-es projekt is profitálhat. Hinwilben, Neuburgban és Bicesterben a mesterséges intelligencia eddig jobbára a színfalak mögött, láthatatlanul támogatta a munkát. „Az AI kétségtelenül segít kezelni a végtelen adatáradatot” – mondja Rolack. A logisztika területén a mesterséges intelligencia jelenléte egyelőre elhanyagolható, a piaci igény viszont határozottan megmutatkozik iránta. „Ezen a területen még jelentős potenciál rejlik, különösen a szállításmenedzsmentben.” Braun ugyanakkor óva int a vak bizalomtól: „Mai szemmel nézve soha többé nem bíznám a teljes hálózat tervezését a mesterséges intelligenciára anélkül, hogy minden egyes lépését kritikus szemmel felülvizsgálnám.” Ehelyett szerinte a feladatokat „szakaszokra kell bontani”, az eredményeket pedig ismételten ellenőrizni kell. Megelőzés a kármentés helyett Egy másik fókuszterület a logisztika korai integrálása a fejlesztési folyamatba. Braun bemutatja, milyen jelentős mértékben befolyásolja a terméktervezés a későbbi ellátási láncot: egy-egy komponens geometriáján múlhat, hogy képesek vagyunk-e megduplázni a konténerbe férő darabszámot. A logisztika feladata éppen ezért jóval több a puszta tervezésnél: aktívan alakítania és optimalizálnia kell a keretfeltételeket is. Egyértelmű iránymutatásokkal, a gondosan összeállított termékcsomagokkal – például a belső terek kialakításánál – és a változatok számának csökkentésével, valamint az alkatrészek célzott szabványosításával mérsékelhető a ráfordítás, könnyebben kezelhetővé válik az összetettség, és hatékonyabbá válnak a folyamatok a teljes ellátási láncban. A Formula–1-es istálló jelenleg rendkívül ötletes megoldásokon dolgozik: olyan optimalizált szállítóboxokat fejlesztenek, amelyek a lehető legkisebb helyet foglalják el a raktérben. Közös tudásalapú tanulási rendszer Az Audi és a versenycsapat logisztikája léptékében ugyan különbözik, lényegét tekintve azonban megegyezik: mindkettőnek átláthatóvá kell tennie a komplex folyamatokat, előre kell jeleznie a kockázatokat, hatékonyan kell irányítania a hálózatokat, és a döntő pillanatban kell maximális teljesítményt nyújtania. A Formula–1 világa még inkább felerősíti ezeket az elvárásokat, és a globális, milliós nézősereg előtt teljes valójukban reflektorfénybe helyezi őket. Az Audi számára ez kettős előnnyel jár: a Formula–1 projekt mögött a vállalat kiforrott folyamatmenedzsmentje, digitalizációs tapasztalata és rendszerszintű ereje áll, biztosítva a siker hátterét. Az ellátási lánc tanulhat a Formula–1-es körülmények között tapasztalható tempóból, következetességből és döntéshozatali logikából. Vagy ahogy Braun fogalmaz: „Egyes döntések nem lesznek jobbak attól, ha tovább halogatjuk őket.”

Elismerésben részesítette az Audi Hungária a duális képzés kiemelkedő tehetségeit

2026.06.30.
A rendezvényen az Audi Hungaria és az Audi Akadémia vezetői díjazták az egyes szakmák legjobb tanulóit, valamint azokat a diákokat, akik a Szakma Sztár Fesztiválon is kiemelkedő versenyeredményeket értek el, ezzel bizonyítva szakmai felkészültségüket és elhivatottságukat. A vállalat gyakorlati képzőhelyei aktívan hozzájárultak e tehetséges fiatalok fejlődéséhez, a rendezvény során az ő munkájukat is elismerésben részesítették. A rendezvényen köszöntötték a 2026-ban végzett tanulókat is, akik sikeresen zárták képzésüket, és ezzel magabiztos alapot teremtettek szakmai pályafutásuk elindításához. „A mai díjazottak teljesítménye jól mutatja, hogy a tudás, a kitartás és az elhivatottság kéz a kézben jár a sikerrel. Külön büszkeség számunkra, hogy ezek a fiatal tehetségek már a képzésük során olyan szakmai színvonalat képviselnek, amely vállalatunk jövőjét erősíti. A duális képzés számunkra hosszú távú befektetés: olyan közösséget építünk, ahol a fiatalok valós ipari környezetben fejlődhetnek és kibontakoztathatják képességeiket. A mai elismerések ezért nemcsak egyéni sikerekről szólnak, hanem egy erős partneri együttműködés és közös munka eredményei is. Gratulálok minden díjazottnak, és sok sikert kívánok további szakmai útjukhoz.” – mondta Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja. Az Audi Hungaria duális képzési programja továbbra is stabil alapot biztosít a fiatalok számára: az idei tanévben közel 150 új tanuló kezdte meg képzését, a vállalatnál jelenleg több mint 300 fiatal áll aktív tanulói jogviszonyban. A legnagyobb érdeklődés idén is az ipari automatizálás, valamint a járműipari szakmák iránt mutatkozott, miközben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a digitalizációhoz és az informatikához kapcsolódó képzések. Az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus szakma dinamikus fejlődése jól tükrözi ezt a trendet. A vállalat jelenleg a jövőorientált kompetenciák megerősítésére helyezi a hangsúlyt, emellett a meglévő képzések célzott továbbfejlesztése is fókuszban van. Az Audi Hungaria idén jubileumot ünnepel, hiszen 25 éve működteti a német mintára épülő duális szakképzési rendszerét, amely mára országos mintává és a járműipari szakképzés egyik meghatározó pillérévé vált. A vállalat elkötelezett a gyakorlatorientált, a piaci igényekhez igazodó képzés mellett, amelynek középpontjában a jövő szakembereinek célzott fejlesztése áll. Az elmúlt évek során több mint 2.600 fiatal szerzett a vállalatnál korszerű szakmai tudást és a munkaerőpiacon nélkülözhetetlen kulcskompetenciákat, többségük sikeresen helyezkedett el a munkaerőpiacon – sokan közülük az Audi Hungaria munkatársaként kezdték meg karrierjüket. A képzés a Győri Szakképzési Centrum intézményeivel, az Audi Hungaria Iskolaközponttal és a Széchenyi István Egyetemmel együttműködésben valósul meg. A tanulók korszerű, valós ipari környezetben sajátíthatják el szakmájukat: a több mint 10 000 négyzetméteres képzőközpont mellett a hajtás- és járműgyártás területein is gyakorlati tapasztalatot szereznek. Az elmúlt 25 évben a vállalat több mint 2 milliárd forintot fordított képzőközpontja fejlesztésére. A „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende” díj nem csupán az egyéni teljesítmények elismerése, hanem a duális képzésben részt vevő szakoktatók, partnerek és támogató közösségek közös sikerének ünnepe is. A kezdeményezés jól tükrözi a vállalat elkötelezettségét a fiatal tehetségek fejlesztése és a hosszú távú szakmai utánpótlás biztosítása iránt. Az Audi Hungaria az idei évben elnyerte a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara „Az év duális képzőhelye – 2026” díjat nagyvállalati kategóriában. Ez az elismerés is annak a kiváló szakmai együttműködésnek a visszaigazolása, amelyet a vállalat kollégái, oktatói szoros együttműködésben végeznek a partneriskolákkal, partnerekkel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ilyen kocsikat vesznek a szupergazdag magyarok

2026.06.30.
Alapáron 65 millió forintnál drágább modellek (2026) Mercedes-Benz G-osztály/AMG 18/111 autó Lamborghini Urus 3/13 autó Mercedes-Benz SL AMG 3/6 autó Mercedes-Beng AMG GT 2/9 autó Ferrari 12Cilindri 2/8 autó Audi S8 2/5 autó Bentley Continental 2/5 autó Mercedes-Benz GLS AMG/Maybach 1/8 autó Aston Martin DBX 1/5 autó Ferrari 296 Speciale 1/5 Ferrari Purosangue 1/5 autó Bentley Flying Spur 1/3 autó Ferrari Amalfi 1/3 Aston Martin DB12 1/2 autó Mercedes-AMG PureSpeed 1/2 Ferrari 296 GTS 1 autó Ferrari Testarossa 1 autó McLaren 750S 1 autó Mercedes-Benz S-osztály AMG 1 autó (forrás: Datahouse)  
Címkék: 

Pont előtte tört össze egy autó, de nem állt meg segíteni a SUV-os az autópályán + videó

2026.06.30.
Az MKIF friss videóján az látható, hogy a Yaris jobb első kerekével elhagyja a burkolatot. A sofőr hirtelen elrántja a kormányt, így félig átmegy a belső sávba, majd ismét elrántja a kormányt, amitől kitör az autó hátulja, és a szalagkorlátnak ütközik. Végül a külső sávban áll meg az összetört kisautó, nem sokon múlt, hogy a belső sávban érkező autót elsodorja, a másik sofőr látja a balesetet, de nem áll meg segíteni Szerencsére személyi sérülés nem történt. Az a tanulság, hogy ha korrigálni kell, akkor azt a helyzetnek megfelelően tegyük, hiszen autópályás sebességnél az autó – a városi tempóhoz képest – máshogy, érzékenyebben reagál a hirtelen irányváltásokra.   Segítségnyújtás elmulasztása A balesetező autó mellett érkező SUV vezetője ezt elmulasztotta, de köszönet a mögötte érkező fordos sofőrjnek, aki viszont megállt segíteni. A törvény szerint, aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Komoly kihívások előtt a globális autóipar, Magyarország is sérülékeny

2026.06.30.
Tavaly a növekedés régiónként jelentősen eltért: míg az Európai Unióban az újautó-regisztrációk csak 1-2 százalékkal nőttek, addig Kína közel 10 százalékos bővüléssel tovább erősítette domináns szerepét a globális piacon, amelynek már több mint egyharmadát adja. A kínai termelési kapacitások bővülése a lassuló belföldi kereslet mellett egyre erőteljesebb exportnyomást eredményez, ami fokozza a versenyt az európai gyártók számára. Az iparágnak egyszerre kell alkalmazkodnia a költségsokkokhoz, a szigorodó szabályozási környezethez és a gyors technológiai átalakuláshoz. Ezzel párhuzamosan az emelkedő energiaárak és a geopolitikai bizonytalanságok az elektromos mobilitás irányába mozdítják a keresletet és a termelést - olvasható az elemzésben. Bujdosó Tünde, az Allianz Trade magyarországi kockázatkezelési igazgatója szerint 2026-ban az ágazat globális növekedése 0-1 százalék közé lassulhat, ami lényegében stagnálást jelent. Kitért arra, hogy a romló jövedelmezőség és a tartós költségnyomás már a 2025-ös fizetésképtelenségi adatokban is markánsan tükröződik. A cég elemzése szerint tavaly világszerte 475 nagyméretű csődöt regisztráltak (az előző évi 469 után) a legalább 25 millió eurós árbevételű vállalatok körében, ennek 7 százalékát az autóiparban, amivel ez lett az ötödik leginkább érintett szektor. Magyarországon a járműiparhoz kapcsolódó felszámolások az összes eljárás 7-8 százalékát adják, ez összhangban van a nemzetközi adatokkal. Az autóipari vállalkozások száma 2023 óta folyamatosan csökken. Az Allianz Trade tapasztalatai szerint a fizetésképtelenségi kockázatok az autóiparban elsősorban a beszállítói lánc alsóbb szintjein, valamint a kereskedőknél koncentrálódnak, ahol az alacsonyabb marzsok, a korlátozott ártranszfer-képesség, valamint a készletek és vevőkövetelések finanszírozási terhei egyre nagyobb nyomást helyeznek a vállalatok cash flow-jára. A magyar autóipar – amely a teljes ipari kibocsátás mintegy 20 százalékát adja – jelentős gazdasági súlya miatt stratégiai ágazat, exportkitettsége és költségérzékenysége miatt azonban különösen érzékenyen reagál a nemzetközi sokkokra - hívták fel a figyelmet. A cégek jövedelmezőségét egyre szűkítik a növekvő bér- és energia-költségek, az alapanyagok drágulása, miközben az autógyártók árleszorító törekvései is csökkentik a fedezetet. Bujdosó szerint a kilátásokat vegyes tényezők alakítják: a csökkenő infláció és kamatszint, illetve az akkumulátorárak mérséklődése támogathatja a kereslet élénkülését és az elektromos átállást, míg a nyersanyag-ellátás kockázatai, az eltérő szén-dioxid kibocsátási irányelvek, a fogyasztói bizonytalanság fékezhetik a piacot, miközben a technológiai verseny és Kína dominanciája tartósan szűkítheti az európai szereplők mozgásterét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A rendkívüli meleg a közlekedés biztonságát is.veszélyezteti

2026.06.30.
Ezekben az időkben a járművezetők reakcióideje megnőhet, csökkenhet a figyelem és tompulhatnak a reflexek, ezért a megszokottnál is nagyobb körültekintéssel vezessenek. Indulás előtt gondoskodjanak megfelelő folyadékpótlásról, csak kipihenten keljenek útra, hosszabb utazás során pedig tartsanak rendszeres pihenőket és nagyobb követési távolságot. A gyalogosok és kerékpárosok figyelme is könnyebben lankadhat a nagy melegben, ezért különösen fontos, hogy mindenki körültekintően közlekedjen, mielőtt úttestre lép vagy áthalad egy kereszteződésen. A szabadtéri programokra – legyen szó fesztiválokról, sporteseményekről vagy strandolásról – is érdemes tudatosan felkészülni. A legforróbb órákban lehetőség szerint kerüljék a tűző napot, húzódjanak árnyékba vagy hűtött helyiségbe. Vízparti pihenéskor felhevült testtel soha ne ugorjanak a vízbe. Minden esetben fokozatosan hűtsék le szervezetüket, mielőtt fürdőzni kezdenének. Az utcai szökőkutak vize nem alkalmas felfrissülésre, helyettük használják a párakapukat vagy hűtsék magukat vízpermettel. A nagy meleg hatására gyorsan kialakulhatnak lokális zivatarok, ezért minden esetben kísérjék figyelemmel a meteorológiai előrejelzéseket és a viharjelzéseket. Soha ne hagyjanak gyermeket vagy háziállatot parkoló gépjárműben, még néhány percre sem, mert az utastér percek alatt életveszélyesen felforrósodhat. Amennyiben autóban hagyott gyermeket vagy állatot észlelnek, értesítsék a 112-es segélyhívót. Ha tehetik, a legmelegebb napszakokban halasszák későbbre az utazást, parkoláskor pedig lehetőség szerint válasszanak árnyékos helyet. Fotó: Skoda További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az EU jogszabályt hagyott jóvá a járművek újrahasznosítására

2026.06.30.
A tagállami kormányokat tömörítő testület brüsszeli közleménye szerint az új rendelet úgynevezett körforgásos követelményeket vezet be a járművek teljes életciklusára vonatkozóan a tervezéstől és a gyártástól a már működésképtelen járművek szétbontásáig. A szabályok hatálybalépését követő hat év elteltével az új járművek gyártásához felhasznált műanyagok legalább 15 százalékának újrahasznosításból kell származnia. A végső cél a rendelet hatálybalépésétől számított 10 éven belül a 25 százalékos újrahasznosított műanyagarány elérése. Az újrahasznosított műanyagnak továbbá legalább 20 százalékát elhasználódott járművekből kell visszanyerni. A gyártók pénzügyileg is felelőssé válnak járműveikért azok teljes életciklusa alatt, beleértve azt is, amikor azok hulladékká válnak. A gyártói felelősség magában foglalja a körforgásos tervezés előmozdítását, valamint az összes elhasználódott jármű ingyenes visszavételének és megfelelő kezelésének biztosítását. A rendelet szerint amint egy jármű megfelel az elhasználódott jármű kritériumainak, át kell adni kezelésre egy engedélyezett létesítménynek, illetve nem értékesíthető újra használt járműként. A rendelet tiltja a közúti közlekedésre már nem alkalmas használt járművek exportját is, biztosítva, hogy az EU eleget tegyen azon kötelezettségvállalásainak, hogy ne járuljon hozzá a nem uniós országok szennyezéséhez, továbbá azért, hogy értékes alkatrészeket tartson meg a területén. Az új rendelet a személygépkocsikra és a könnyű haszongépjárművekre vonatkozik, míg a nehézgépjárművekre, motorkerékpárokra és speciális célú járművekre korlátozottabb követelmények vonatkoznak majd. A rendelet két évvel a kihirdetését köveően lép hatályba. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hiába okos a mesterséges intelligencia, ha rossz útra küld

2026.06.30.
A mesterséges intelligencia látványosan fejlődik abban, hogy emberi módon válaszoljon a kérdéseinkre. Az autózásban, a navigációban és a logisztikában azonban a szép válasz önmagában kevés: ott az számít, hogy a javaslat a valóságban is helytálló-e. Egy chatbot magabiztosan megmondhatja, melyik a leggyorsabb út a raktárból az ügyfélhez — de ha közben nem tud a lezárt sávról, a súlykorlátozott hídról vagy az aktuális dugóról, akkor a magabiztos válasz a gyakorlatban félrevezető. Egy modern flottairányító központban a térképi adatok, a járműpozíciók és a forgalmi információk elemzése segíti az MI-alapú útvonaltervezést és döntéstámogatást. (Forrás: AI generált illusztráció) Miért nem elég, ha az MI „okosan beszél"? A nyelvi modellek a szövegminták alapján találják ki, mi a legvalószínűbb folytatás egy mondatban. Ez kiválóan működik szövegnél, de a térbeli tájékozódás más műfaj: ott nem elég valószínűsíteni, ott pontosan ki kell számolni. Egy útvonalnál nincs „nagyjából jó" válasz — vagy elfér a kamion a kanyarban, vagy nem; vagy nyitva van még a gyógyszertár, mire odaér a futár, vagy nem. Amíg az MI csak beszélgetett velünk, ez nem volt feltűnő. Most viszont egyre több rendszer nemcsak válaszol, hanem cselekszik is helyettünk: útvonalat tervez, megállót választ, feladatot oszt ki. Itt pedig a tévedésnek azonnali ára van — elvétett címek, üresben megtett kilométerek, késedelmes kiszállítások. Hol bukik el a gyakorlatban a térbeli tévedés? Néhány hétköznapi példa jól mutatja, mikor kell az MI mögé valódi adat. Egy elektromos autósnak nem általában „valahol a közelben" kell töltő, hanem olyan, amely az útvonalától tényleg pár percre van, és épp működik is. Egy futárnál az a kérdés, hogy a megálló nem jelent-e fölösleges kerülőt a forgalmi helyzet mellett. Egy teherautónál komoly tét, hogy a tervezett út megfelel-e a súly- és magasságkorlátozásoknak. A szervizháttérben az számít, hogy a legközelebbi szabad technikus menjen ki a helyszínre, manuális egyeztetés nélkül. A flottáknál pedig folyamatosan, sok jármű és szűk időablak között kell újratervezni az útvonalakat, ahogy változik a forgalom. Ezek mind olyan döntések, amelyeknél a „nagyjából" nem elég. Miért a valós adat a kulcs? A megbízható térbeli döntéshez az MI-nek friss, ellenőrzött adatra van szüksége: arra, hogy milyen az úthálózat, milyenek a közlekedési szabályok az adott szakaszon, és épp milyen a forgalom. A lényeg, hogy a térbeli számítást ne maga a beszélgető modell végezze találgatással, hanem valós térkép- és forgalmi adatra támaszkodjon. Így ugyanarra a kérdésre nem háromféle, hangulattól függő választ ad, hanem egyetlen kiszámíthatót. Ráadásul, ha a rendszer pontosan tudja, hová kell fordulnia adatért, kevesebb fölösleges lekérdezést is indít, ami egyúttal gyorsabb és olcsóbb működést is jelent. Miért érdekes ez a hazai cégeknek? A téma közvetlenül érinti a magyar flottakezelőket, logisztikai cégeket, szervizhálózatokat és közlekedésszervezőket. A hazai piacon egyre több MI-alapú vezetéstámogató és önvezető fejlesztés zajlik, és a Bosch budapesti AI Symposiumán bemutatott, az utasbiztonságtól az autonóm vezetésig ívelő fejlesztések is jelzik, hogy a megbízható, valós idejű térbeli adat a járműbiztonság alapja. A flották és a kiszállítással foglalkozó vállalkozások számára a kiszámítható útvonaltervezés kézzelfogható megtakarítás — ugyanaz a logika, amely a hétköznapi navigációban is egyre erősödik, ahogy azt a Google Térkép legújabb, MI-asszisztenssel bővülő frissítése is mutatja. Tágabban pedig a városi közlekedésszervezés felé mutat az irány: a térbeli MI nemcsak a járművekben, hanem a forgalomirányításban is megjelenik, ahol már működik mesterséges intelligencia vezérelte városi rendszer — ezzel a hazai szabályozásnak és infrastruktúrának is lépést kell tartania. A konkrét fejlesztést, amely épp ezt a hiányt célozza, a térkép- és helymeghatározó adatokkal foglalkozó HERE Technologies mutatta be, a Traffic Technology Today beszámolója szerint. A megoldás lényege, hogy a helyalapú kérdéseket valós térkép- és forgalmi adatra váltja át, és csak ez alapján ad útvonalra vagy megállóra vonatkozó javaslatot. A cég termékfejlesztési vezetője, Christopher Handley szerint „az MI le tudja írni a világot, de nem tudja kiszámítani, hogyan működik" — éppen ezt a hiányt akarják pótolni. A vállalat saját közlése szerint adatbázisa több mint 200 országra terjed ki; a megoldás egyelőre nem általánosan elérhető, válogatott partnerekkel indul. A tanulság az autóiparra nézve túlmutat egyetlen terméken. Az MI következő nagy kérdése nemcsak az, hogy mennyire okos a modell, hanem az is, milyen valós adatra támaszkodik, amikor a fizikai világban kell döntenie. A magyar gyártóbázis és beszállítói hálózat számára ez azt jelenti, hogy a térképi, forgalmi és közlekedési adat kezelése legalább annyira meghatározó lesz, mint a hagyományos hardver.   Forrás: Traffic Technology Today — „Here Technologies launches Location Reasoning to ground AI in real-world spatial data"; HERE Technologies sajtóközlemény (2026. május) A képek illusztrációk, egyes esetekben mesterséges intelligencia által generáltak.  

A Paul Ricard pályán fog versenyezni Michelisz Norbert

2026.06.30.
A Kumho FIA TCR World Tour ezen a hétvégén folytatódik, amikor a Circuit Paul Ricard csatlakozik a sorozat új pályáinak sorához. Miután versenyek voltak Misanóban és Valencia rövidebb pályáján, a mezőny dél-franciaországi pályára tart a túraautó bajnokság harmadik fordulójára (július 4-5). A BRC Hyundai N Squadra Corse versenyzői, Mikel Azcona és Michelisz Norbert jól állnak a bajnoki címéért folytatott versenyben, a spanyol a harmadik helyen áll, egy hellyel és öt ponttal megelőzve a magyart. A csapatok tabelláján a BRC Hyundai N Squadra Corse a második a Geely mögött. A francia hétvégén két 30 perces szabadedzést, egy kétfázisú kvalifikációt és két versenyt rendeznek, utóbbiak körülbelül 60 kilométeres össztávot jelentenek. Az első futam rajtrácsa a végső kvalifikációs eredményeken alapul, míg a kvalifikáció legjobb 10-e fordított sorrendben áll fel a 2. futamra. Azonban az a pilóta, aki az első futamon a leggyorsabb kört teljesíti, egy hellyel előrébb jut a második futamon a rajtrácson. Az 1969-ben épült, majd 30 évvel később újjáépített pálya népszerű teszthelyszín, de a Circuit Paul Ricard ma rendszeres helyszín a nemzeti és nemzetközi bajnokságoknak is, két és négy keréken. A Kumho FIA TCR World Tour mezőnye a rövidebb, 3,841 kilométeres pályaváltozaton versenyez majd, amely egy sikánt tartalmaz az 1,8 kilométeres Mistral-egyenesben. Michelisz Norbert • A BRC Hyundai N Squadra Corse kétszeres Kumho FIA TCR World Tour bajnoka két forduló után a negyedik helyen ál az előzetes rangsorban a 105-ös rajtszámú Hyundai Elantra N TCR-rel. • Michelisz régen már dobogós helyezéseket ért el a Paul Ricard pályán, miután 2015 és 2016 között három alkalommal végzett az FIA Túraautó Világbajnokság itteni versenyein az első három helyen. „Háromszor versenyeztem a rövid Paul Ricard pályán, és sok dobogó helyezést értem el. Bár nem a kedvenc pályám, korábban jó sikereket értem el. Ez egy trükkös pálya, mert rengeteg kanyarok, első fokozatú hajtű és ultra nagy sebességű, szinte teljes sebességű, 200 km/h/s kanyarok vannak, mint a 11-es kanyar. Nagyon fontos, hogy megtaláld az egyensúlyt az önbizalommal és a kvalifikációs körön való támadás között, mert nagyon könnyű hibázni. A kulcspontok az, hogy magabiztosságot szerezzünk a szabad edzéseken, és találjunk egy jó kört nagy hibák nélkül, ami nem lesz könnyű. Bár 20 kilogramm kompenzációs súlyt fogok cipelni, nem vagyok biztos benne, hogy ez nagy hatással lesz-e erre a pályára, bár a plusz súly sosem segít. Pontokat kell szereznem, hogy megtartsam Valencia és Misano lendületét. Kétszer feljutni a dobogóra a cél” – nyilatkozta Michelisz. Gabriele Rizzo, a BRC Hyundai N Squadra Corse csapatvezetője így nyilatkozott: „a szezon erős kezdete után most a következetesség és a teljesítmény fenntartására összpontosítunk. Tudjuk, hogy egy ilyen bajnokságban a hibák elkerülése és minden lehetőség pontokká alakítása az, ami hosszú távon számít. A szezon hosszú, de célunk világos: minden fordulóban szilárdan harcban kell maradnunk mindkét pilótával. A verseny színvonala rendkívül magas, számos erős riválissal, így minden részlet és minden alkalom számít. A hétvégén várható szélsőséges hőmérséklet mindenki számára komoly kihívást jelent – a versenyzők, a csapat, gumik és autók számára egyaránt. Ezeknek a körülményeknek a hatékony kezelése kulcsfontosságú tényező lesz. Paul Ricard egy újabb ismeretlen helyszín, új elrendezéssel számunkra és a legtöbb versenytársunk számára. Az, hogy milyen gyorsan alkalmazkodunk a sajátosságokhoz, kulcsfontosságú lesz a hétvége kimenetelében.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója