Teljes gőzzel dolgozik a Volkswagen a 7 millió forintos villanyautón

2023.06.25.
A Volkswagen jól halad a 20 ezer euró alatti árú elektromos ID 1 kisautó fejlesztésével – számolt be róla a brit Autocar. Az új belépő szintű villanyautó az e-Up városi autó szellemi utódja lesz, a kínálatban a 25 ezer eurósnak ígért, 2025-ben érkező ID 2all alatt helyezkedik majd el. Az ID 2all alacsony árának egyik magyarázata, hogy ez az első Volkswagen, amelyet már saját gyártású (Valencia) akkumulátorokkal szerelnek majd fel, és ez vélhetően az ID 1-re is igaz lesz. Az ID 1 architektúrájának részleteit még nem árulták el, de azt tudni lehet, hogy különbözni fog az MEB Entry platformtól, amelyen a 2025-től Spanyolországban készülő modellek, az ID 2all, a Cupra Raval és a Skoda kompakt crossovere osztozik majd. Az ID 1 kisebb platformját – amely a VW Polóhoz hasonló méretű belső teret kínál majd az utasoknak – a Volkswagen-csoporton belül a Skoda fejleszti. A modell nevét még nem véglegesítették. Thomas Schäfer, a Volkswagen márkafőnöke azonban nem zárta ki az ID 1 vagy az ID Polo lehetőségét. Attól függhet a név, hogy a közelgő Euro 7-es motorszabályozás lehetővé teszi-e a VW számára egy következő generációs, belső égésű motorral hajtott Polo kifejlesztését. Mivel az ID 1 városi használatra szánt autó lesz, a hatótávolság kevésbé lesz lényeges számára, mint sok más elektromos jármű esetében, ami lehetővé teszi, hogy viszonylag kis akkumulátorral rendelkezzen. A Volkswagen 38 kWh-s lítium-vas-foszfát akkumulátort fejlesztett ki az ID 2all számára, valószínűleg ez lesz az ID 1-hez elérhető legnagyobb kapacitás. A gyártási helyszín szintén létfontosságú tényező a költségek csökkentésében. Schäfer utalt arra, hogy a modell olyan piacokon készülhetne, mint India, ahol a VW-csoportnak vannak gyártóüzemei, és ahol a gyártási költségek olcsóbbak. Schäfer azonban utalt arra, hogy az ID 1-est Európában is árulják majd, és a vámszabályok miatt bizonyos mértékű helyi gyártás is lehetséges. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A Kos jegyében született a RAM pick-up-ok magyar doktora

2023.06.25.
Ferenc Zsolt, akit a márkák kedvelői évtizedek óta csak Fecóként ismernek, úgy véli: számos fontos évforduló közeleg a három márka életében, így alig több mint egy évük van terveik megvalósítására. -  A Chrysler 2025-ben lesz száz éves, a Dodge ugyanekkor 125, míg az első Dodge Ram, a D100-as megjelenése is 2025-ben lesz 45 éve, de a hazánkban is népszerű PT Cruiser ekkor ünnepli 25.-dik,  a legendás Chrysler 300-as pedig a 20.-ik szülinapját, míg a Dodge és Chrysler néven egyaránt legendává vált Stratus 2025-ben lesz 30, a Voyager elődje, a Town-Country, amely Dodge Caravan néven is futott a 35.-dik évét tapossa - sorolja Fecó vég nélkül azokat a jeles alkalmakat, amikorra el szeretnének készülni a kedvenc márkáik emlékét őrző alapítvánnyal, múzeummal és egy olyan youtube csatornával, amely számos érdekes izgalmas tartalmat szolgáltat majd az amerikai autólegendák múltjából.   Képre kattintva galéria nyílik!   Fecó abban is bízik, hogy Chrysler, Dodge és RAM emlékőrző önkéntes munkájuk azért is fontos lesz, mert hamarosan mindenki számára ismert lesz e három legendás márka jövőképe is. - Éppen most olvastam egy amerikai autós hírportálon egy tanulmányt arról, hogy miként képzelik a szakértők a Chrysler márkáinak jövőképét, és egyre bizakodóbb vagyok - fogalmazott, hozzátéve: örömteli egybeesés lenne, ha új modellek európai bemutatójával együtt ünnepelhetnék majd a Chrysler századik, a Dodge százhuszonötödik  és a RAM negyvenötödik szülinapját.  Fecó szerint egy egészen újfajta muzeológiai megközelítés  is mindaz, ahogy kedvenc márkáik emlékét őrizni szeretnénk.  Ahogy fogalmaz: - Nem csak a gyerekeken, de a felnőtteken is azt látom, hogy sokkal érdeklődőbbek, ha valamit eredeti közegükben mutatunk meg nekik, mintha steril falak, hosszú szövegek kíséretében tennénk ugyanezt. Éppen ezért Fecó egykori vecsési bontója és autószervíze, valamint az ott található, Chrysler, Dodge és RAM ritkaságok lesznek a díszletek, amelyek között bárki elmerülhet az amerikai legendák történetében. Fecó azt is hozzátette: természetesen szeretnénk bemutatni azt a különleges korszakot is, amikor a Chrysler a Mitsubishivel, és amikor a Mercedessel járt közös utat. Ezért aztán a csillagos német, valamint a gyémántos japán márka több modellje is megtalálható lesz Vecsésen. - Ki lehet például majd próbálni, hogy a Mercedes CLK és a Chrysler Crossfire közötti különbségeket - és a sok-sok hasonlóságot is.  Fecó azt is elmondta: az alkatrészkereskedést mostantól felváltja a múzeológiai célú alkatrész értékmentést, míg a javítást az eredeti állapotnak megfelelő hiteles helyreállítás, amihez bárkinek szívesen adnak tanácsot, segítséget.  Fecótól arról is érdeklődtünk, melyik a kedvenc típusa szeretett márkái, talán száznál több jármű fajtája közül. Az ismert amerikai autó szakértő úgy fogalmazott: ő típus helyett először egy olyan motort nevez meg, amely a Chrysler csoport legendás izomautóinak szinte mindegyikében feltűnt, ez pedig nem más, mint az 5.7 HEMI. A V8-as, 32 szelepes legendás erőforrás szerinte szinte a védjegyévé vált a márkáknak, nem csak brutális erejével, de híres megbízhatóságával és tartósságával is.  Miután mégis arra kértük, nevezzen meg egy márkát és egy típust, úgy fogalmazott.  - A motor, a V8, 5.7 HEMI adott, és mivel én magam is a Kos jegyében születtem, egy ehhez illő, ezüstszínű kos emblémás RAM pick-up lenne a választásom.   

Vincze Ferencék sikerével zárult a Mecsek-rali

2023.06.25.
A 2019-ben abszolút magyar bajnok Vincze és navigátora 15.6 másodperccel előzte meg a másodikként záró Turán Frigyes, Farnadi Ágnes duót, s 31.3-mal a harmadikként végző Klausz Kristóf, Papp Tamás kettőst. A pénteken kezdődött viadalon a világbajnoki autóval, a Citroen C3 WRC-vel induló Bútor Róbert, Tagai Róbert páros volt a leggyorsabb, de ők a verseny végén szokás szerint leadták a menetlevelüket (mivel erősebb autóval indultak), így eredményüket nem értékelték. Az 56. Mecsek-rali eredetileg 12 gyorsasági szakaszból állt volna, de a pénteki első három szakasz után félbeszakították a viadalt, az időjárási körülmények ugyanis nem tették lehetővé, hogy a nézők és a versenyzők biztonságát szem előtt tartva meg tudják rendezni az este folyamán a további három gyorsaságit. Szombaton az előzetesen is eltervezett hat gyorsaságira került sor, a Skoda Fabia R5-tel versenyző Vinczéék pedig összességében végig vezetve diadalmaskodtak a végül kilenc szakaszból és 125,8 kilométernyi versenytávból álló futamon. A Volkswagen Polo GTI R5-tel induló Turán, Farnadi kettős hátránya a szombati második versenynap elején még alig volt több öt másodpercnél, de a Shell Helix Ultra csapatának duója a folytatásban nem tudott igazán közel kerülni az élen száguldó pároshoz, s meg kellett elégednie a második hellyel. A Skoda Fabia Rally2-t kormányzó Klausz tisztes távolságból követte az első két helyért küzdő kettőst, de a mögötte állók miatt nem kellett izgulnia, dobogós helyezése nem forgott veszélyben, a szezonnyitó székesfehérvári futamon diadalmaskodó, ezúttal negyedik Ranga Péter ugyanis végül 55.2 másodperccel maradt el tőle.   A Mecsek-rali a veterán versenyautókat felvonultató Historic kategória Európa-bajnoki futama is volt, ezt az ifjabb Érdi Tibor, Kerék István kettős nyerte a Ford Sierra Cosworth-tal.          Végeredmény, Mecsek-rali (9 gyorsasági szakasz, 125,8 km, a dobogósok):     ----------------------------------------------------------------------- 1. Vincze Ferenc, Percze Nándor (Skoda Fabia R5) 1:03:21.9 óra 2. Turán Frigyes, Farnadi Ágnes (Volkswagen Polo GTI R5) 15.6 másodperc hátrány 3. Klausz Kristóf, Papp Tamás (Skoda Fabia Rally2) 31.3 mp h.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Az egyetlen magyar sportautó rajongói találkoztak Győrben

2023.06.25.
A győri gyárlátogatás során a klub főként Németországból érkezett 80 tagja bepillantást nyert az Audi Hungaria modelljeinek, így az Audi Q3, Q3 Sportback, valamint az Audi TT és TT Coupé gyártásának kulisszáiba, megismerkedtek a lakkozóban alkalmazott technikákkal és figyelemmel kísérték az Audi TT RS, R8 és Lamborghini Huracan modellekbe kerülő motorok gyártási folyamatát, valamint a TT modellek szélcsatornában történő tesztelését. A programokat élményautózás követte több, mint 50 első, második és harmadik generációs Audi TT-vel Győr belvárosában, majd Pannonhalmán. „Az Audi TT igazi dizájnikon, mely immár 25 éve tartja lázban az autórajongókat. Fantasztikus volt személyesen találkozni a német TT Owners Club tagjaival, és átérezni lelkesedésüket sportosan elegáns, immár Hungaricumnak számító modellünk iránt. Büszkeséggel tölt el, hogy egy nekünk, magyaroknak különösen kedves Audi modell születését mutathattuk be látogatásuk során”, mondta Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja. A TT Owners Club többszáz tagjával a világ egyik legnagyobb TT rajongó klubja. A klub célja az Audi TT modellek hagyományainak ápolása, a TT-tulajdonosok és rajongók közösségének erősítése, a modellek állapotának megőrzése, valamint a közúti közlekedésbiztonság elősegítése. Számos más autóklubbal és az AUDI AG-val együttműködve végzik tevékenységüket több mint 20 éve. Az Audi dizájntörténelmet írt az Audi TT modellekkel. A sportautó 1998-as premierje óta egyedi formavilágával és az általa nyújtott vezetési élménnyel világszerte lelkesíti rajongóit. Az Auto Europe 1999-ben az év legjobb autós újdonságának választotta az Audi TT-t, amely az Audi Hungariánál is igazi újdonságnak számított, hiszen a vállalatnál a TT modellekkel indult útjára a járműgyártás. Kezdetben a TT lakkozott karosszériái Ingolstadtból vonaton érkeztek Győrbe, melyekből a győri munkatársak szerelték össze a kész autókat. 2013-ban az új járműgyár megnyitásával a teljes gyártási folyamat Győrbe költözött – a présüzemtől, a karosszériagyáron, lakkozón át egészen az autók végső összeszereléséig. A 25 év alatt összesen több mint 650 ezer TT modellt készítettek az Audi Hungaria munkatársai. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nyáron történik a legtöbb gyerekbaleset – Így előzhető meg a baj a vakáció idején

2023.06.25.
A napokban véget ért az iskolai tanév, több százezer általános iskolás és középiskolás gyerek számára kezdődött el a több mint két hónapig tartó nyári szünet. Nyaralás, nyári táborok lógás a haverokkal – ezekben a hetekben a fiatalok sokkal szabadabban töltik a napjaikat, de fontos az odafigyelés, hogy a vakáció biztonságosan és balesetmentesen teljen. Veszélyes nyári hónapok A nyári szünetben, a vakáció ideje alatt a szülőknek, és a felnőtt közlekedőknek is nagy figyelmet kell fordítani a közlekedő gyermekekre. Mostantól szeptemberig a gyerekek szinte állandóan jönnek-mennek a barátokkal vagy önállóan is, gyalog, kerékpárral, rollerrel, gördeszkával. A tanítás befejezését követően a gyerekek felszabadultabbá, óvatlanabbá, figyelmetlenebbé válnak, sok szabadidővel rendelkeznek, így gyakrabban jelennek meg a közterületeken, a parkokban, játszótereken és az utak mentén, továbbá felügyeletük sincs mindig kellően megoldva.  Közlekedésük kiszámíthatatlan lehet, sokszor nincs veszélyérzetük, és gyakran keresik a kalandot. Koruknál és tapasztalatlanságuknál fogva a legveszélyeztetettebb és legsérülékenyebb képviselői a közlekedésnek, ezért nagyon fontos, hogy megtanítsuk a nekik az alapvető közlekedési szabályokat.  Nyáron gyakoribban a kerékpáros balesetek A közúti baleseti statisztikai adatok azt mutatják, hogy a legtöbb gyermekbaleset a nyári hónapokban történik, és a tragédiák száma is ekkor a legmagasabb. A 10-14 éves korosztály tagjai a legveszélyeztetettebbek. A vakáció idején gyakoribbak a kerékpáros balesetek is, az érintett gyermekek 40 százaléka ebben az időszakban sérül meg magányos balesetben – elesés, útról való letérés – vagy ütközés során. Ráadásul sok biciklis baleset meg sem jelenik a baleseti statisztikák között, mert nem közúton, hanem a játszótéren, parkban, udvaron, vagy más hasonló helyen történik. Arról is szót kell ejteni, hogy a gyermekek közúti baleseti sérüléseiket a nyári hónapokban leggyakrabban gépjármű utasaként szerzik, és többnyire így válnak közlekedési baleset áldozatává. Sajnos még mindig előfordul, hogy a gyerekek nem utaznak megfelelő gyerekülésben, ami egyértelműen a szülők felelőssége.  Balesetveszély otthon A vakáció idején nemcsak a közlekedési, hanem az otthon vagy nyaralás közben elszenvedett balesetek száma is megnő. Az egyik komoly veszélyforrást a medencék és az élővizek jelentik, és ne feledjük, hogy a bölcsődés-óvodás korosztály számára a sekély víz vagy a kerti pancsoló medence is kockázatot jelenthet. Ezért mindig legyünk a gyerekek mellett fürdés közben, ha pedig már nagyobbak, és egyedül bemehetnek az élővízbe, akkor is mindig tartsuk szemmel őket.  Vízben és vízparton soha ne hagyjuk egyedül a gyereket Nyáron nem lehet eleget beszélni arról, hogy védekezni kell a meleg és a káros UV-sugarak ellen. Ha napon tartózkodunk, minding használjunk magas faktorszámú naptejet, a legmelegebb órákban vagy hőségriasztás esetén pedig egyáltalán ne menjünk napra! A leégés nemcsak a nyaralást rontja el, hanem a bőrünk egészségét is károsítja.  Ügyeljünk arra, hogy kerti sütögetés, grillezés során a kisgyerekek maradjanak távol a tűztől, és a nagyobbak is kellő óvatossággal tartózkodjanak a tűz mellett. Sajnos elég egy rossz mozdulat, és súlyos égési sérüléseket szenvedhetnek. Nagy melegben figyeljünk oda a folyadékpótlásra is, a kisgyerekek hamar kiszáradhatnak, és ők még nem figyelnek arra, hogy inni is kell, ha belemelegednek a játékba.  További veszélyforrások Mivel a gyerekek a nyári szünetben szabadabban mozognak, több olyan veszélyhelyzet adódhat, amire oda kell figyelni, de egy kis óvatossággal megelőzhető a baj.  A gyerek mindig közölje a szülőkkel, hogy hová megy, kikkel találkozik és mikor ér majd haza. Tudatosítsuk benne, hogy ha változik a program, akkor ezt jelezze a szülőnek telefonon, üzenetben.  Amennyiben a gyerekek egyedül vannak otthon, akkor hívjuk fel a figyelmüket, hogy idegeneket ne engedjenek be a lakásba. Magyarázzuk el, hogy ne szálljanak be új ismerős autójába, hiszen nem tudhatják, van-e egyáltalán jogosítványa, mennyi vezetési gyakorlata van, nincs-e alkohol vagy más szer hatása alatt, és egyáltalán övé-e az autó.  Nyilvános helyen ne hagyják őrizetlenül a táskájukat, értékeiket. Mindig csak annyi pénz legyen náluk, amennyi feltétlenül szükséges. Szórakozóhelyen ne hagyják őrizetlenül az italokat, hogy ne tudjanak mások beletenni semmit! Kerüljék az elhagyatott helyeket, különösen sötétedés után, a késő éjszakai hazajutáshoz használjanak tömegközlekedést, taxit. Régi, kipróbált barátokkal, ismerősökkel induljanak haza, akikben meg lehet bízni, vagy a szülők menjenek a gyerekért.  További probléma, amiről hajlamosak a szülők megfeledkezni: a nyári szünetben a gyerekek valószínűleg jóval több időt töltenek a képernyő előtt, emiatt az online zaklatás, a cyberbullying esélye is nagyobb a közösségi oldalakon. A tiltás nem megoldás, inkább tisztázni kell otthon, mennyi időt tölthet netezéssel a gyerek, és beszéljünk meg vele az online tér veszélyeit. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Autóval hajtott be a vasútállomásra a zavart női sofőr - videó

2023.06.25.
Nem mindennapi jeleneteket rögzített egy olasz kisváros vasútállomásának kamerarendszere. A nő behajtott az épületbe a kis Nissannal, és még a sínekre is ráhajtott.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ogier őrzi a vezetést Kenyában, de Rovanperä ott liheg a sarkában

2023.06.25.
Egészen a szombat délutáni utolsó gyorsaságiig úgy tűnt, könnyed győzelmet arathat Sébastien Ogier a Szafari-ralin, ugyanis az előnye már fél percesre hízott csapattársával, Kalle Rovanperäval szemben, pedig a 8-as gyorsasági utolsó 4 km-ét úgy tette meg, hogy a bal hátsó gumi lefordult a felniről.   Azonban ez semmi volt ahhoz képest, amikor a hírhedt, 31 km-es Sleeping Warrior gyorsasági második futásán leszakadt az ég, ami kissé felborította az erőviszonyokat. A szakasz egyes részei porszárazak, mások nedvesek voltak, a pilóták arról számoltak be, hogy a nyomvályúkban állt a víz, a saras részeken meg kisebb volt a tapadás annál is, mintha jégen mennének. Néha még kettes fokozat is soknak tűnt az egyenesekben, annyira csúszott a sár a kerekek alatt. Ogier utolsóként rajtolt a Rally1-es pilóták közül, és őt talán kicsivel jobban hátráltatták a körülmények, mint a többieket, így 15 másodpercet vesztett Rovanperähoz képest, vagyis szinte megfeleződött az előnye (maradt még 16,7 mp). A francia két lassú defektet is kapott ezen a szörnyen nehéz gyorsaságin, pedig bevallása szerint óvatosan vezetett, nem akart túl sokat kockáztatni a sziklás, köves részeken. "Jó reggelünk volt, az első szakaszon nagyon jó tempót mentünk, még ha a vége felé egy defekt miatt vesztettünk is egy kicsit. Aztán a délelőtt hátralévő részében egy kicsit óvatosabb voltam, különösen az utolsó szakaszon, ami a rali legdurvább része volt, és nagyon könnyű volt ott kárt tenni az autóban. Délután úgy gondolom, hogy jó munkát végeztünk, és mindent megtettünk, amit csak tudtunk az első két gyorsaságin. Aztán az utolsó kihívást jelentett mindenkinek a heves esőzéssel és a sok vízzel az úton. Azokon a szakaszokon óvatos voltam, és csak próbáltam boldogulni. A legfontosabb, hogy ma este még mindig az élen állunk. Már nem nagy a különbség Kalléhoz képest, de remélhetőleg holnap simán célba érhetünk, és egy újabb ilyen eredmény Kenyában a csapat számára csodálatos lenne." A Toyotának jó esélye van rá, hogy megismételje a tavalyi 1-2-3-4-es befutóját, de a pilóták sorrendjét még nehéz megtippelni. Ennek a négyes győzelemnek a meghiúsítására csak Esapekka Lappinak volt reális esélye egészen a 12. gyorsaságiig, amikor egy műszaki hiba az ő Hyundai-ában is jelentkezett: a kardántengely adta fel a szolgálatot, ami végzetesnek bizonyult. Holnap még azért visszaállhat, hogy a Power Stage-en bónusz pontokért küzdjön. Elfyn Evans örökölte meg Lappi harmadik pozícióját, mielőtt Kacuta Takamoto megelőzte volna, bár a walesi jobban bírta a nedves időjárási körülményeket, és a nap végére visszatért a dobogós pozícióba. A záráskor 16,7 másodperc választotta el a toyotás duót, azonban Rovanperä több mint két perccel előrébb volt náluk a második helyen. Lappi szombati, és Thierry Neuville pénteki kiesése együtt azt jelenti, hogy a Hyundai reményei most már kizárólag Dani Sordo vállán nyugszanak. A spanyol 1 perc 12,3 másodperccel van lemaradva Evans mögött, így a biztosnak tűnő ötödik helyen áll, a fordos Ott Tänak nem veszélyes rá, mert majdnem öt perccel van tőle lemaradva. Tänak problémái folytatódtak szombaton is, amikor a Soysambu 2 gyorsaságin is meg kellett állnia, hogy navigátorával elvégezzék a hétvége második kerékcseréjét, de a tempóból enélkül sem tudta megközelíteni a Toyotákat. Pierre-Louis Loubet, aki szintén egy M-Sport Ford Pumát vezet, még mindig a hetedik helyen áll annak ellenére, hogy a 10. szakaszon egy bokorral ütközött. Grégoire Munster kiesése miatt a WRC2 vezetését a skodás Kajetan Kajetanowicz vette át, aki így az abszolút nyolcadik helyen áll. Neuville a nap végére a kilencedik helyre kapaszkodott fel, míg Oliver Solberg, aki ezen a héten nem regisztrált WRC2-es pontokért, tette teljessé a top10-es élmezőnyt. A vasárnapi finálé három – egyenként kétszer teljesítendő – gyorsaságit tartalmaz, amelyek a Naivasha-tó déli oldalán találhatók. Az állás szombat este: 1 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) 2h43m49.2s 2 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) +16.7s 3 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2m23.3s 4 Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) +2m40.0s 5 Dani Sordo/Cándido Carrera (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +3m52.3s 6 Ott Tänak/Martin Järveoja (Ford Puma Rally1 HYBRID) +8m38.9s 7 Pierre-Louis Loubet/Nicolas Gilsoul (Ford Puma Rally1 HYBRID) +13m56.6s 8 Kajetan Kajetanowicz/Maciej Szczepaniak (Škoda Fabia Rally2 evo) +19m53.1s 9 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +24m06.2s 10 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Škoda Fabia Rally2 evo) +24m06.6s További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

AI segítségével tervez autókat a Toyota

2023.06.25.
Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akinek az agyára megy a sok mesterséges intelligenciáról szóló cikk, de az a helyzet, hogy jelenleg tényleg meghatározza a technológiai fejlődés irányát, még az autóiparban is. Ezért is hozta létre a Toyota Research Institute, azaz a TRI a saját mesterséges intelligencia rendszért, ami a dizájnereknek segít a kreatív folyamatok korai szakaszában. Szörnyen felgyorsult az autóipar, amit csak modern és gyorsan reagáló rendszerekkel lehet lekövetni, és ebben nagy segítség lehet egy olyan rendszer, ami különböző formatervekkel segít meglendíteni a projekteket. Persze egy teljes autót még nem képes megtervezni a Toyota AI rendszere, viszont képes számtalan paraméterhez viszonyítani, legyen az a padlólemez mérete, az akkumulátor kapacitása, vagy akár a légellenállási együttható értéke. Ezekből az információkból, valamint a dizájnerek által beírt paraméterekből, mint „sportos”, „SUV-szerű”, vagy „elegáns”, generál többféle tervet a program, amiből aztán a valódi mérnökök kiindulhatnak. Tehát abban a Toyota is egyetért, hogy a mesterséges intelligencia kiindulási alapnak, inspirációnak remek, de nem képes egy autótervezés komplex mivoltát kezelni. Egyébként a Toyota mellett a Nissan is kísérletezik már hasonló AI rendszerekkel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Sorozatban történnek a motoros-tragédiák: megint végzetes kimenetelű volt egy baleset

2023.06.24.
A tájékoztatás szerint 18 óra 45 perc körül eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy motor és egy gépkocsi Budapesten a XI. kerületben, a Budafoki út és a Hengermalom út kereszteződésében. A balesetben a motort vezető férfi a szakszerű orvosi ellátás ellenére életét vesztette. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán Pénteken írtunk arról, négy motoros halt meg 48 órán belül. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója