Közlekedésbiztonság: több a személyi sérüléssel járó baleset

2013.12.17.
Szerző: Gégény István rendőr alezredesÁltalában megfigyelhető, hogy a szokásosnál enyhébb őszi és téli hónapokban több közlekedési baleset és tragédia történik a közutakon, mint a ridegebb időszakokban.  Kedvezőbb időben többen ülnek gépkocsiba, a száraz útfelület és a jobb látási viszonyok nagyobb haladási sebességet tesznek lehetővé, s ennek megfelelően a baleseti, sérülési és halálozási kockázat is megnövekszik.Felvételünk illusztrációVélhetően ez is közrejátszott abban, hogy idén novemberben a baleseti adatok kedvezőtlenebbül alakultak, mint azt az elmúlt években megszoktuk. Erre utalnak a rendőrség által gyűjtött előzetes baleseti statisztikai adatok.Amennyiben kizárólag az előző egy hónap, azaz a november baleseti adatait tekintjük át, akkor kedvezőtlenebb a helyzet, mintha az eddig eltelt tizenegy hónapot vennénk alapul.2013. november 01. és 30. között ugyanis a meghatározó főbb adatok alapvetően kedvezőtlen változást jeleznek, a személyi sérüléses balesetek, az áldozatok és az ittasan okozott balesetek száma vonatkozásában egyaránt.Az év eddig eltelt tizenegy hónapjának adatai alapján már kedvezőbb a helyzet. Bár vannak olyan területek, ahol egy évvel ezelőtt kevesebb balesetet regisztráltak, más területeken azonban kedvezőbb a helyzet, mint tavaly ilyenkor.A legfrissebb előzetes adatok alapján megállapítható, hogy a 2013. január 01. és november 30. között összesen 11 338 személyi sérüléses közúti balesetet regisztráltak hazánk közútjain, 2,33%-kal többet, mint az elmúlt év azonos időszakában.A halálos és a könnyű kimenetelű közúti balesetek vonatkozásában csekély mértékű növekedés történt (1,02%, illetve 0,91% - lásd a részletes pdf táblázatot), míg a súlyos sérüléses balesetek számában a növekedés mértéke 5,81%.A halálos kimenetelű balesetek számának kismértékű növekedése ellenére 2 fővel csökkent azoknak a személyeknek a száma, akik közútjainkon vesztették életüket. A tavalyi 549 fővel szemben idén november végéig regisztrált 547 áldozat 0,36%-os csökkenést jelez a legfontosabb baleseti mutató vonatkozásában.A közúti áldozatszám legnagyobb mértékű növekedését (10 főről 20 főre, azaz 100%-os növekedést) Tolna megyében mérték, míg a balesetben meghalt személyek száma legnagyobb mértékben Vas (-39,13%) és Heves (-38,10%) megyében csökkent.Az ittasan okozott balesetek terén összességében kedvezők a változások (az év eddig eltelt időszakának adatai alapján), hiszen a tavaly november végi 1 571-el szemben idén 1 487 személyi sérüléssel járó közúti balesetet okoztak szeszesitaltól befolyásolt állapotban.Az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses közúti baleseten belüli aránya kedvezőbb, mint tavaly novemberben, 11,21%-ról 10,37%-ra csökkent. Ez úgy is értelmezhető, hogy 2013-ban átlagosan számítva minden tizedik személyi sérüléssel járó balesetet ittas személy okozott!A közúti balesetek legfőbb okai terén nincs érdemi változás. A balesetek 28%-ának a hátterében a relatív és az abszolút gyorshajtás áll (3 967 baleset), az elsőbbségi jog megsértése miatt 3 476baleset (részaránya 24%), a kanyarodási szabályok megszegése miatt pedig 2 295 baleset (részaránya 16%) történt.A közúti balesetek túlnyomó részét, 58%-át a járművezetők zömét képező személygépkocsi-vezetők okozták, a tehergépkocsi-vezetők a balesetek 9%-ának, az autóbusz-vezetők pedig az összes baleset 1%-ának az okozásáért voltak felelősek.A kerékpárosoknak a balesetet okozók körében betöltött aránya november végén 14% volt, ami megfelel a tavaly azonos időszakban mért aránynak, számszerűségében azonban kevéssel több annál (1 875 helyett 1 919 baleset). A balesetek okozásában 10%-ot meghaladó részesedése a személygépkocsi vezetők mellett továbbra is csak a kerékpárosoknak van.Motorkerékpárok vezetői a balesetek 5%-át idézték elő (az előzetes adatok alapján 624 balesetet), s ez a kerékpárosokhoz hasonlóan megfelel a tavalyi állapotoknak. A segédmotoros-kerékpárosok részaránya ugyanakkor kismértékben, 5%-ról 6%-ra nőtt (763-ról 794 balesetre).A 2013. I-XI. havi adatok időarányos  összehasonlítása a közlekedéspolitikai célkitűzésekkelMagyarország hatályos közlekedéspolitikai programja („Magyar Közlekedéspolitika 2003-2015.”) azt az elérendő célt fogalmazta meg, hogy 2001-hez képest 2015 végére felére csökkenjen a személysérüléses közúti balesetek, valamint a közúti balesetben meghalt személyek száma.Amennyiben 2013. eddig eltelt tizenegy hónapjának adatait a 2001. év – azaz a közlekedéspolitikai koncepció bázisévének – azonos időszakának adataival hasonlítjuk össze, akkor megállapítható, hogy:- a személysérüléses közúti balesetek száma 16,2 %-kal csökkent (17 104-ről 14 338-ra),- a balesetekben meghalt személyek száma 52,2 %-kal csökkent (1 144-ről 547-re).Ezek az adatok azt mutatják, hogy Magyarországon a hatályos közlekedésbiztonsági program előírásai a közúti áldozatok száma vonatkozásában időarányosan teljesülnek.Bővebb információk, a részletes statisztikai táblázatok megtekinthetők az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság honlapján:http://www.baleset-megelozes.eu/cikk.php?id=793

Bővítette gyártókapacitását Tatabányán a járműipari cég

2013.12.17.
A fejlesztéseket közel 300 millió forinttal támogatta a magyar állam és az Európai Unió az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházás keretében 3 ezer négyzetméterrel bővült a 6 ezer négyzetméteres hegesztőüzem, 2,5 ezer négyzetméterrel a 2,3 ezer négyzetméteres présüzem, és a megnövekedett létszám miatt az irodahelyiségek területét is bővítették 200 négyzetméterrel. Az üzembővítéssel párhuzamosan új gyártóberendezéseket is beszereztek a cégnél, illetve információtechnológiai újításokat valósítottak meg.A fejlesztéseket, illetve a gyár bővítését a megrendelések számának növekedése tette szükségessé, miután a kft. a 2011-2015-ig tartó időszakra hét újabb autógyártótól kapott megrendelést. A Kirchhoff eredetileg a magyar Suzuki beszállítójaként telepedett le az országban, majd a gazdasági válság miatt arra kényszerült, hogy további megrendelőkkel keresse a kapcsolatot. A cég partnerei között van a Suzuki mellett a Skoda, a PSA, a VW, a Mercedes is.A társaság árbevétele 2012-ben közel 16 milliárd forint volt, jelenleg 600 embert alkalmaz.A Kirchhoff Hungária Kft. tulajdonosa a német Kirchhoff Automotive GmbH, amely vezető szerepet tölt be a személygépkocsi karosszériaelemek gyártásában és beszállításában. A Kirchhoff Gruppe 1világszerte közel 10 ezer embert foglalkoztat, árbevétele 1,3 milliárd euró.MTI
Címkék: 

5,4 millió Volkswagen személyautó került piacra november végéig

2013.12.17.
„Ismét legfontosabb modellünk, a Golf szolgált e növekedés erős motorjául. Mostani generációja kiválóan indított a piacon, s már egy év elteltével az 500 ezredik példányt szállíthatjuk ki decemberben” – jelentette be Christian Klingler, a Volkswagen-csoport és a Volkswagen személyautók igazgatótanácsának az értékesítés és a marketing területeiért felelős tagja. Majd így folytatta: „További lendületre számítunk Kínából és az Amerikai Egyesült Államokból, ahol a Golf közvetlenül piaci bevezetése előtt áll. Emellett folyamatosan bővítjük a Golf-családot: nemrég érkezett a piacra az új Golf Variant, jövőre pedig a Golf Sportsvan, illetve az e-Golf és a hálózatról tölthető (plug-In) hibrid Golf is bemutatkozik.Az ázsiai/csendes-óceáni térségben a Volkswagen Személyautók 15,8 százalékkal több, összesen 2,46 (2,12) millió, ebből a régió legnagyobb piacán, Kínában (és Hongkongban) 2,26 millió (1,92 millió; +17,5 százalék) járművét szállította ki idén januártól november végéig. Az indiai eladások ezzel szemben 54.300 (63.600; -14,7 százalék) darabra estek vissza. Az észak-amerikai régióban a márka stabil teljesítménnyel 563.000 járművét értékesítette, amelyből 373.700 (394.100; -5,2 százalék) gépkocsi az Amerikai Egyesült Államokban kelt el. Dél-Amerikában az eladások 13,8 százalékos csökkenést mutattak januártól november végéig, a teljes volumen itt 660.600 (766.300), ebből a brazíliai mennyiség 500.300 (601.100; -16,8 százalék) darabot tett ki.Európában a Volkswagen Személyautók 1,51 millió (1,58 millió; -4,8 százalék) járművét értékesítette idén november végéig, ebből 746.800 (782.700; -4,6 százalék) darab Nyugat-Európában (Németország nélkül) talált gazdára. Csökkenést mutattak a márka kiszállításai hazai piacán, Németországban is, ahol januártól november végéig összesen 6,4 százalékkal kevesebb, 516.900 (552.200) gépkocsi talált gazdára. A Volkswagen Személyautók Közép- és Kelet-Európában 242.300 (246.500; -1,7 százalék) autóját értékesítette november végéig, közülük 142.700 (151.400; -5,7 százalék) darabot Oroszországban.
Címkék: 

Másfél milliós álomhatárt lépett át az Audi

2013.12.17.
Az ingolstadti Audi Forum épületében egy német hölgy lett a tulajdonosa az idén gyártott másfél milliomodik Audinak. Típusa A3 Sportback. A jubileumi darabot személyesen Rupert Stadler, az igazgatóság elnöke adta át a vevőnek.Stadler korábban többször elmondta, 2015-re tervezik a másfél milliós álomhatár átlépését, ez azonban már az idén sikerült.  Mindez azt jelenti, tíz év alatt az Audi megduplázta termelését, 2003-ban még csak 769.900 autót adtak el évente.Stadler az átadáson elmondta, 2020-ra a jelenlegi 49-ről 60-ra akarja növelni portfólióját az Audi, amelynek következő nagy célja a 2 milliós éves darabszám elérése. Ennek 2020-ban jöhet el az ideje.A hölgy az idén gyártott másfél milliomodik Audi boldog tulajdonosa. Mellette Luca de Meo, az AUDI AG értékesítésért felelős igazgatósági tagja és Wayne Griffiths, a németországi eladásokért felelős vezető. 
Címkék: 

A Cartour Utazási Iroda aktuális ajánlata

2013.12.16.
Szerző: Horváth MiklósEmlékszünk még a Griswold család kalandos utazására a Karácsonyi vakáció c. filmben? A családi vígjátékban egy érdekes tengerentúli szokást jelenít meg a főszereplő és hitvese (Chevy Chase és Beverly D’Angelo). A történet a 80-as évek végén játszódik, amikor is a mindig pezsgő és bonyodalmakkal teli életű, négytagú család elhatározza, hogy nem otthon karácsonyozik, hanem utazással és vakációval tölti az ünnepet. A fenti utalás csak egy derűs példája annak, ami napjaink meghatározó trendje Európa szerte: mégpedig a karácsonyi ünnepeket tervezett vagy spontán családi vakációval tölteni itthon vagy külföldön. Magyarországon jellemzően hagyományokhoz kötött a december 24-i program. Éppen ezért a Szenteste meghittségét megelőző napokon, vagy 25-e után a családi fészektől és a rokoni látogatások megszokott helyszíneitől eltérő környezetben vakációzni garantáltan maradandó élmény. A Cartour Utazási Iroda idén több, rendkívüli ajánlattal is készült a tradícióktól elszakadni vágyó és a különlegességekhez vonzódó közönség számára.Részlet a Karácsonyi vakáció című filmből (1989) - Ezt még megúszták...Szintén elterjedőben van, hogy ajándékként 10, 20, vagy akár 50 ezer forintos utazási utalvánnyal lepik meg egymást a családtagok, melyeket aztán 2014-ben használnak fel az általuk preferált időszakban. Azon cégek körében, akik dolgozóik pihenéséhez vagy regenerálódáshoz kívánnak ilyen formában hozzájárulni, szintén népszerű az utazási utalvány ajándékozása.Ne feledjük, hogy biztonsági szempontok alapján többszörösen igaz, hogy nem az uticél a fontos, hanem maga az utazás!Részletekért és bővebb információért forduljanak az immár országszerte 11 helyen megtalálható Cartour irdákhoz. http://www.cartour.hu/A Cartour Kft 1991 óta foglalkozik autósoknak szóló utazások szervezésével, 100 százalékban magyar tulajdonú és ügyfelei számára az alábbi előnyöket és garanciákat kínálja: 310 HUF/EUR árfolyamig átvállalja az Euro erősödéséből adódó áremelkedést, 5 százalékos törzsutas kedvezményt biztosít azoknak, akik az elmúlt évben legalább egyszer részt vettek valamilyen Cartour által szervezett utazáson. Előfoglalási kedvezményt (-7 százalék) biztosít azoknak az ügyfeleknek, akik a teljes részvételi díjat egy összegben megfizetik és a részvételi díj november 8-ig beérkezik a Cartour iroda számlájára. Ezen utasok minden további áremelkedéssel szemben védettek. Számos síterepre a helyszíni árnál kedvezőbb áron vásárolhatnak síbérletet a Cartour irodákban, valamint kedvezményes áron és magyar nyelven is igényelhető síoktatás a katalógusban megjelölt síterepeken. A Cartour irodákban lehetőség van kedvezményes áron, csoportos díjtétel megfizetése mellett speciális biztosítás megkötésére, továbbá a helyszínen felmerülő problémák és váratlan helyzetek megoldására a tolmácsolásban és a segítségnyújtásban az iroda munkatársai készséggel állnak az utazók rendelkezésére.

Mercedes-Benz Econic csatornamosó jármű Allison automata váltóval

2013.12.16.
Nem csak falevél, autógumi darabok, építési anyagok, de sörös dobozok, vagy akár pénztárca, kulcscsomó, ékszer és más szilárd anyag is bemosódhat a vízzel Düsseldorf 47 000 csatornájába. Annak érdekében, hogy a csatornákat megóvják az eltömődéstől, az utcákat pedig a víz visszaduzzadásától, az összefolyókat a közszolgáltató vállalat négy járműve tisztítja rendszeresen. Az egyik ilyen jármű egy új koncepció szerint kialakított csatornamosó, melynek alapja egy Mercedes-Benz Econic felépítmény, magát a rendszert pedig több mint egy és fél éven át fejlesztette Düsseldorf városa és az Assmann GmbH – egy speciális gépgyártó.„Tekintettel az idősödő munkatársakra, olyan járművekre van szükségünk, melyekbe kényelmesen be lehet szállni, a városi forgalomban pedig nagyobb biztonságot nyújt, amíg a jármű előtt zajlik a munka, és olyan eszközökkel van felszerelve, ami a fizikailag nagy igénybevételt jelentő tevékenységet megkönnyíti” – mondja Achim Tölle, a Düsseldorfi Csatornázási Közszolgáltató vállalat flotta-menedzsere.A sofőrök kímélése érdekében a vállalat egy ideje úgy határozott, hogy minden újonnan beszerzett járműnek automata sebességváltóval kell rendelkeznie.  Ennek a kitételnek az Econic pompásan megfelel, hiszen kizárólag Allison Széria 3000 típusú automata sebességváltóval van felszerelve. Ezen túlmenően az Econic alacsonypadlós, ami könnyű beszállást tesz lehetővé, ráadásul nagy panoráma-ablakkal rendelkezik.Az Allison automata sebességváltóval felszerelt járműveket könnyű működtetni. A sofőrök a forgalomra koncentrálhatnak, hiszen fizikailag nincs szükség sebességváltásra, mivel a manuális váltót kiküszöbölték. Óvja a sofőr térdét és izületeit is a felesleges terheléstől. Az Allison Continuous Power TechnologyTM (az Allison folyamatos áttételt biztosító technológiája) a jármű kiváló manőverezhetőségét és irányíthatóságát biztosítja a sűrű forgalomban, vagy keskeny utakon történő araszolásnál. A szabadalmaztatott nyomatékváltó és a fokozatmentes erőátvitel párját ritkító indulást, az 5. generációs elektronikus vezérlés pedig - a legjobb váltási fokozatok megválasztásával - optimális üzemanyag-hatékonyságot tesz lehetővé. Ez fontos szempont, mivel a járművek folyamatosan használatban vannak.További előny a működtető részére az intelligens csuklókaros cső, mely hidraulikus és teleszkópos módozatú is. Amint a sofőr egy joystick-el a csatornafedél fölé viszi a csuklókaros cső végét, egy mágnes automatikusan leemeli az öntöttvas fedlapot, illetve a tisztítás végeztével pontosan vissza is helyezi azt.“Ez az automata rendszer időt és “idegeket” spórol. A munkatársainknak nem szükséges odamenni és megemelni a fedlapot, csak egy gombot kell megnyomniuk a járművön“ - magyarázza Tölle úr. Ez jelentős terhet vesz le a munkatársakról, akiknek már nem kell emelővel kinyitniuk és puszta kézzel felemelniük a fedlapokat.Düsseldorf csapadék- és szennyvíz-csatornáinak tisztán tartása érdekében a speciális jármű két szivattyúval is rendelkezik. Az egyik egy folyadékgyűrűs szivattyú (VacuStar WR 3100 a CVS Engineering-től), amit a csatorna-öblökben felhalmozódó szárazanyagok kiszippantására használnak. A vákuum-szivattyú teljesítménye 94kW a maximális szállítása pedig 3100 m3/óra. A nagynyomású szivattyút (P45-75/80 a Speck Pumpen GmbH terméke) arra használják, hogy vizet nyomassanak a csatornába a benne lévő száraz anyagok áztatásához és kimosatásához. A maximális nyomása 80 Bar, a kapacitása pedig 75 liter percenként.Tartályból szintén kettő van a felépítményen, az egyik 3 000 liter víz tárolására képes, a másikban pedig 6m3 szennyezett víz fér el.A düsseldorfi városi csatornázási vállalat öt másik Mercedes-Benz Vario típusú járművet is működtet, melyben Allison Széria 1000-es automata sebességváltó működik. Kettőt közülük a közművek karbantartásához használnak, egy harmadikra darut szereltek a lefolyók tisztításához. A negyedik Vario biztosító feladatot végez, és különféle figyelmeztető, forgalomirányító jeleket tartalmaz, egyet pedig a szennyvíz-szivattyúk javításához szükséges eszközökkel szereltek fel.“Nagyon elégedettek vagyunk a járművekkel” – mondja Tölle úr az Econic-ról szólva, amelyben már 31 500 km van és több mint 36 000 csatornát tisztított meg, mióta 2011 januárjában üzembe helyezték. “Ráadásul, noha eredetileg az idősebb kollégák részére szántuk, a fiatalok is nagyon kedvelik. A joy-stick és az érintőképernyő, amivel üzemeltethetik a csuklókaros csövet, a játékkonzolokra emlékezteti őket” – teszi hozzá egy kacsintással.Econic csatornamosó gépjármű Alváz    Mercedes-Benz Econic 2633 L/NLA       Motor    Mercedes-Benz       Motor teljesítmény    240 kW / 326 HP       Sebességváltó    Allison 3000 Series automata sebváltó - model 3200       Kipufogógáz standard    Euro 5       A jármű bruttó tömege    26,000 kg       Keréktáv    3450 mm + 1350 mm       Felépítmény gyártó    Assmann GmbH     

Karácsonyi rokonlátogatás – nem csak bejglivel érdemes készülni

2013.12.16.
Hamarosan megérkezik az igazi téli időjárás hazánkba is, amikor a megváltozott közlekedési viszonyok elővigyázatosabb, óvatosabb vezetési stílust követelnek meg a sofőröktől, ám a tapasztalatok szerint nem mindenki alkalmazkodik a téli útviszonyokhoz. Annak ellenére, hogy egyre több autós tartja szem előtt a biztonságot, és cserél gumiabroncsot az évszakváltáskor, a többség még mindig megvárja ezzel az első havazásokat. Pedig már a nedves, deres útburkolat is lényegesen csúszósabb, főként nyári gumikkal, havazáskor pedig az utak járhatósága 20 százalékkal, ónos esőt követően mintegy 60 százalékkal is romolhat.A veszélyes helyzetek azonban körültekintéssel és a téli közlekedés szabályainak betartásával megelőzhetőek. Az évszaknak megfelelő gumik mellett nem szabad megfeledkezni az egyéb előkészületekről sem, mint az akkumulátor, a fékek, a világítás és az ablaktörlők ellenőrzése, a fagyálló vagy a téli ablakmosó folyadék feltöltése. Különösen hosszabb útra érdemes hólánccal, tartalék üzemanyaggal, vontatókötéllel és hólapáttal is készülni.Az ünnepek időszakában egyébként is sokkal többen indulnak útnak mind az országutakon, mind pedig a városokon belül: a közlekedési adatok elemzésével foglalkozó Best Way Traffic Kft. szakértője szerint az ünnepek közeledtével akár 20%-kal is megnövekedhet a forgalom. Ezért talán még fontosabb figyelni a követési távolság betartására, sőt érdemes nagyobb távot tartani a szokásosnál. Jeges útszakaszon semmiképpen se kormányozzunk hirtelen mozdulatokkal, és sebességünket is az útviszonyoknak megfelelően válasszuk meg, ha szükséges haladjunk a megengedettnél lassabban.De még ha rendkívül körültekintően vezetünk is, történhet baj: az Europ Assistance-nál tavaly decemberben Magyarországon utasbiztosításhoz illetve autós assistance szolgáltatáshoz kapcsolódó esetekben több mint 1100 esetben kértek segítséget az ügyfelek, de határainkon kívül is csaknem 1000 alkalommal volt szükség a szolgálat munkájára. A legtöbb külföldi esetet Romániában és Ausztriában, valamint Németországban regisztrálták.„Akár külföldön, akár belföldön autózunk az ünnepi időszakban, alaposan tájékozódjunk az út során várható időjárásról, forgalomelterelésekről, dugóhelyzetről, szélsőséges időjárási helyzetben pedig tényleg csak akkor üljünk autóba, ha feltétlenül szükséges. Ha pedig külföldi rokonokhoz vagy síelni indulunk, tartsuk szem előtt, hogy a szomszédos Ausztriában és Szlovéniában, valamint például Olaszországban is kötelező a téli abroncsok használata. Illetve akár pár napos útra is jó, ha rendelkezünk megfelelő biztosítással, illetve assistance szolgáltatással, hiszen baj esetén a legfontosabb a gyors és profi segítség” – mondta el Kalmár László, az Europ Assistance Magyarország ügyvezetője.Az AutoSOS szolgáltatás már kevesebb mint 700 Ft-os havidíjtól elérhető, köthető személygépkocsira akár 10 éves kor felett, illetve motorkerékpárra is. Az AutoSOS segélyvonal a nap 24 órájában hívható, belföldről a 14 567-es, külföldről pedig a +36 1 458 44 80-as telefonszámon. Az Europ Assistance csapata a hívást követően olyan esetekben segít, mint például amikor a rokonlátogatásra induló család az útra fagyott csapadék miatt csúszóssá vált úton autójával egy kanyarban az árokba csúszott. Szerencsére komolyan senki sem sérült meg, az autót azonban szervizbe kellett vinni. Az Europ Assistance csapata a helyszínre érkezve gondoskodott arról, hogy a sérült gépkocsit a legközelebbi szakszervizbe szállítsák, a család pedig csereautóval folytathatta útját.További információ: www.autosos.hu 
Címkék: 

Mercedes: csúcson a C-osztály

2013.12.16.
A látványt a letisztult, ugyanakkor érzelmeket keltő design és a klasszis utastér határozza meg, az inspiráló kényelmet és a kulturált sportosságot megannyi innováció és felszerelési részlet fokozza. Az új C-osztály minőségi hatása olyan érzetet kelt, mintha egy magasabb komfortfokozatú osztályra váltottunk volna jegyet. Az autó alapfelszereltségének része az Integrált Szerviz Csomag, ami Magyarországon egyedülálló módon négy éves időtartamon vagy 120 000 kilométeres futásteljesítményen belül teljesen díjmentes karbantartást biztosít az új Mercedes-Benz személyautók tulajdonosainak.  A C-osztály a Mercedes-Benz legnagyobb darabszám értékesített modellje. 2007-es piaci bevezetése óta világszerte több mint 2,4 millió darabot adtak el a belőle. Az új C-osztályt nemcsak érzékien letisztult designja és sok műszaki innovációja tünteti ki, hanem példásan csekély emissziója és fogyasztása is.„A Mercedes legjava – ez az új C-osztály, amely sok tekintetben állít fel mércét a középkategóriában” – mondta Prof. Dr. Thomas Weber, a Daimler AG igazgatósági tagja és a konszern, illetve a Mercedes-Benz kutatási-fejlesztési vezetője. „Érzelmes, ugyanakkor letisztult design jellemzi, ami magas minőségi színvonalú, modern enteriőrben folytatódik. Nagy teljesítményű és hatékony technika teremti meg az örömautózás alapját.“Ola Källenius, a Mercedes-Benz Cars értékesítési vezetője kiegészíti: „Az új Mercedes-Benz C-osztály következetesen valósítja meg a márka jelszavát: a legjobbat vagy semmit! Ez már az autó első megpillantásakor észrevehető, hiszen olyan az érzés, mintha eggyel magasabb kategóriájú kocsiba szálltunk volna be. Biztos vagyok, hogy kiváló minőségi hatásával és agilitásával elnyeri vevőink tetszését az új C-osztály.“Az emberek átlagmagasságának növekedéséhez igazodva a C-osztály is nagyobb lett. Az elődjéhez képest 80 milliméternyivel növelt tengelytáv (2840 mm) hatására az autó 95 milliméterrel nyúlt meg (4686 mm), ezen kívül 40 milliméterrel (1810 mm) szélesebb lett. Az eredményül kapott nagyobb belső tér elsősorban a hátsó utasok javára válik, és a 480 literes (ISO 3832 szerint) csomagtartó is nagyobb a korábbinál.Érzelmi letisztultság és purista formákLátványával az új C-osztály merészen elrugaszkodott az előző kiadástól. Markáns, dinamikus arculata érzelmi letisztultságot sugároz, megérint. Megkapó harmóniájú, feszültséghordozó felületeit a modern esztétika ihlette. Alkotói visszafogott, purista formákba öltözették intelligens technikáját. Egyszerű idomai tudatosan feszítettek, ezáltal egyszerre korszerűek és szívhez szólók. Precíz vonalak és plasztikus felületek teremtenek progresszív fény- és árnyékhatásokat.Gorden Wagener, a Daimler AG designért felelős alelnöke: „Az új C-osztály modern formanyelvvel képviseli az automobilizmus iránti szenvedélyt. Progresszív akcentusok domborítják ki haladó stílusát és érzelmi letisztultságát. Új szinten fogalmazza meg a mai luxust.“Oldalnézetből a hosszú motorháztető, a messze hátrahelyezett utastér és a rövid túlnyúlások rajzolják ki a Mercedes-Benz limuzinok klasszikus, kiegyensúlyozott arányait, a nagy kerekek pedig stílusos sportosságról tanúskodnak.Két különböző arculat között lehet választani: sportosat, központi csillaggal, vagy – kizárólag az EXCLUSIVE kivitelben – a márka hagyományos hűtőmaszkját, Mercedes-csillaggal a géptetőn. A maszk lamellái a légellenállás csökkentésre teljesen lezárhatók, hozzájárulva a kulturált limuzin összképéhez.Alapfelszerelés a H7 halogén-fényszóró, de kapható két energiatakarékos fénydiódás (LED) változat is: a statikus kivitel, illetve a dinamikus „LED Intelligent Light System“. Karakteres fénydesign teszi sötétben is összetéveszthetetlenné az új C-osztályt. A hátsó lámpa mindig fénydiódás.Klasszis-utastér, kifinomult részletekkelAz utastér nívóját magasabb kategóriájú autók is ritkán érik el. Érvényes ez a kiváló minőségű anyagokra és azok kellemes tapintására éppúgy, mint a részletek gondos kidolgozására, de az új formanyelvre is, amely zseniálisan ötvözi az érzelmi letisztultságot a dinamikus sportossággal, hozzájárulva az enteriőr szokatlanul erős értékhatásához. Az autó vezetője és utasa nagyvonalú térérzetet és rafinált luxust élvezhet az új C-osztályban. Ebből adódik a kategóriában újszerű, kellemes atmoszféra – mintha a repülőgép turistaosztályáról szállna át az ember a Business Class-ra.Az utastér kialakításakor a Mercedes-Benz tudatos bátorsággal lépett új területre. Tervezői ügyesen kombinálták a márka sportautóinak architektúráját egy teljesen új felfogású, sportosan folytonos vonalú középkonzollal. Az automata váltóval szerelt autókon nagy, egyrészes dóm lendül elegánsan a középső szellőzőktől a kartámaszig. Ez a zavartalanul tiszta, egyöntetű vonal a nyílt tér érzetét adja, és pezsdítő, purista modernitást közvetít.A manuális sebességváltós járművek középkonzolja valamivel meredekebb, egymástól elválasztott két dekorációs elemmel, ergonómiailag optimális teret teremtve a váltókarnak. A középkonzol blikkfangja a középre helyezett, szabadon álló képernyő, 17,78 (7 col) vagy COMAND Online felszereltség esetén 21,33 centiméter (8,4 col) átmérővel.Öt kerek szellőző ad sportos jelleget a műszerfalnak. Hűvös, fémes tapintásuk érezhető kontrasztban áll az egyéb anyagok meleg hatásával – például a középkonzolon elhelyezett fabetétekkel vagy a műszerfali bőrrel. Következetesen érvényesül a nívó a kezelőszerveken is: minden kapcsoló háromdimenziós és kiváló minőségű, áttekinthető elrendezéssel, mint egy felső kategóriájú kocsiban.További fejlesztési lépés az innovatív touchpad a középkonzoli Controller kézpihentetőjén. Akárcsak egy okostelefonon, egyszerűen és ösztönösen, ujjmozdulatokkal irányítható róla a fejegység valamennyi funkciója. Kézírással lehet beadni rajta betűket, számokat és különleges jeleket, bármelyik nyelven. Kezelésekor egyértelmű tapintási visszajelzést kap az ember – ami nagyban elősegíti az ösztönös használatot.Szintén új a C-osztályban a vetített kijelzés (Head-up-Display). Akárcsak egy sugárhajtású vadászgépen, a szélvédőre vetítve is megjelennek a vezető előtt a fontos információk, így a könnyű leolvasás jóvoltából minimális a figyelem elterelése a forgalomról. A rendszer mutatja a sebességet, a sebességhatárokat, a navigációs útmutatásokat és a DISTRONIC PLUS jelzéseit.Háromféle design- és felszerelési kivitel készül. Az AVANTGARDE egy sportos limuzin, az EXCLUSIVE magas színvonalú modern fényűzést kínál, az AMG pedig maga a megtestesült sportosság.Szilárd, mégis könnyű felépítésKisebb súly, különösen a futómű erőbevezető pontjainál nagyfokú szilárdság, az optimális rezgési- és zajkomfort, valamint nagyfokú ütközésbiztonság – ezek érdekében kapott innovatív könnyűszerkezetes karosszériát az új C-osztály. Az alumínium-hibrid konstrukció körülbelül 70 kilogrammal könnyebb a hagyományos acélnál, sőt a jármű össztömege összesen 100 kg-mal csökkent. Ezáltal az autó élen jár a kategória legkönnyebb járművei között is, ami többszörösen kifizetődik. A könnyebb karosszéria 20 százalék körüli fogyasztáscsökkenést hoz teljesítményvesztés nélkül, valamint alacsonyabbra kerül az autó súlypontja, amely révén a menettulajdonságok érezhetően sportosak és agilisak.Ezeket a tulajdonságokat a Mercedes-Benz teljesen új konstrukcióval és a nagysorozatú gyártásban szokatlanul nagyarányú alumíniumhányad alkalmazásával érte el. Az alumínium részaránya az előd tíz százalékáról ötven fölé emelkedett.A márka hagyományainak megfelelően példás a karosszéria ütközésbiztonsága. Az autó nemcsak a hivatalos előírásoknak felel meg, hanem a Mercedes-Benz saját, jóval szigorúbb követelményeinek is, amelyek a valóságos baleseti történéseken alapulnak. Az alap a nagyszilárdságú járműmag, amelyet kellően méretezett és a gyakorlatban kipróbált gyűrődő zónák vesznek körül. Ez utóbbiak optimalizált erőbevezetési útvonalakkal, illetve az alumíniumöntvényeket ultra-szilárd szerkezeti elemekkel kombinálva teremtik meg a maximális biztonságot. Kívülről alumíniumborítás teszi teljessé a védelmet.Aerodinamikai- és zajkomfort-csúcsértékek A kimagasló hatékonyság egyik előfeltétele az alacsony légellenállás, amely már 70 km/óránál felülmúlja az összes többi menetellenállást, így főszerepet játszik a fogyasztásban és a CO2-kibocsátásban. 0,24-es alaktényezőjével a C 220 BlueTEC ECO új rekordot állít fel a középkategóriájú limuzinok között. Ezáltal természetesen még a nagyon halk típuselődhöz képest is csökkent a zajszint.A mérnökök aprólékos gonddal küszöböltek ki minden zajforrást, amelyeket talán nem is észlel az ember, de a közérzetét és a koncentrációját azért befolyásolhatják. Az ilyen tényezők nemzetközileg elterjedt gyűjtőneve az NVH (Noise, Vibration, Harshness = zaj, rezgés, durvaság). Optimalizálták például a szellőzőventilátor, az ablakemelő, az ülésállítás és sok egyéb szerkezet hangját. Az NVH tekintetében szegmense csúcsát képviseli az új C-osztály.Kimagasló az új kis dízelmotor CO2 értékeEgytől-egyig ECO Start-Stop funkcióval ellátott és az Euro-6 kipufogási normát már ma teljesítő benzin- és dízelmotorok gondoskodnak temperamentumos viselkedésről és élvezetes vezetésről, miközben húsz százalékot elérően csökkentik a C-osztály üzemanyag-fogyasztását a típuselődhöz képest. A piaci bevezetéskor háromféle motor áll rendelkezésre, a C 220 BlueTEC dízel, a benzines C 180 és C 200.ModellLöket-térfogatcm3kW/LENm0-100km/hmp.l/100 kmCO2g/kmHatékony-sági osztályC 220 BlueTec 2143125/1704008,14,0103A+C 180 1595115/1562508,25,0116AC 200 1919135/1843007,55,3123BHamarosan bővül azonban a kínálat, jön például egy kis, 1,6 literes dízelmotor, amelynek a csekély súly, a kompakt felépítés és a szerény fajlagos fogyasztás tartozik a fő előnyei közé. Az 1598 köbcentiméteres, négyhengeres gép egyfokozatú feltöltéssel hoz ki, változattól függően, 85 vagy 100 kW (115 vagy 136 LE) teljesítményt és 280 illetve 320 Nm nyomatékot. Közös nyomócsöves befecskendezésének csúcsnyomása 1600 bar. Ezzel felszerelve a C-osztály a kategória legjobb CO2-értékét produkálja. Emellett érkezik a bevált és továbbfejlesztett négyhengeres, 2,2 literes dízelmotor többféle teljesítményváltozata, 85 kW (115 LE) és 150 kW (204 LE) között. A C 220 BlueTEC opcióként kapható lesz 125 kW-tal (170 LE) is, mint BlueEFFICIENCY Edition. Az új C-osztály valamennyi dízelmotorja az ismert SCR-technikával (Selective Catalytic Reduction – szelektív katalitikus redukció) kíméli a környezetet, úgyhogy ezek az autók legalább az A hatékonysági osztályba tartoznak, sőt a legtöbbjük A+ besorolású.BlueDIRECT benzinesek harmadik generációs közvetlen befecskendezésselÖtféle benzinmotor áll majd rendelkezésre, 115 - 175 kW (156 - 238 LE) teljesítménnyel, közöttük a különkiadású C 180 ECO-Edition, amely BlueEFFICIENCY Edition néven az A hatékonysági osztályba tartozik. Ezt a későbbiekben egy hathengeres benzines követi, 245 kW-tal (333 LE).A C-osztály BlueDIRECT négyhengeres benzinmotorjai spontán reagálással és példás erőkifejtéssel ötvözik a nagyfokú hatékonyságot és a kategória legjobb emissziós teljesítményét. Ezek elérése érdekében hozta át a Mercedes-Benz a BlueDIRECT technikát a V6-os és V8-as motorokból a négyhengeresekbe. A sugárvezérelt égésfolyamatú közvetlen befecskendezés, amelyet első autógyártóként vezetett be a márka a sorozatgyártásban, precízen vezérelt többszörös befecskendezéssel működik, amelynek kiegészítője a „gyors többszörös gyújtás“.Hibrid, négyhengeres dízel- és benzinmotorralKiegészítésképp, akárcsak az S- és E-osztályban, kínálják a hibridmodellel kiegészített dízelmotort is. A négyhengeres dízellel és kompakt villanymotorral hajtott C 300 BlueTEC HYBRID teljesítménye 150 + 20 kW (204 + 27 LE), fogyasztása pedig mindössze 3,9 liter gázolaj (ideiglenes adat). Később érkezik egy különösen takarékos, legmodernebb konnektoros technikájú hibrid.Optimalizált hajtásláncAz új C-osztály négyhengeres motorjait, teljesítmény szerint, kétféle új, hatfokozatú manuális sebességváltóval kombinálják, amelyek fő jellemzője a kényelmes és precíz kapcsolhatóság, illetve a harmonikus működés. Automataként a 7G-TRONIC PLUS választható, amelyet a gazdaságosság és a vezetési élmény érdekében továbbfejlesztett a Mercedes-Benz. A stabilitást és a kulturált sportosságot 4MATIC állandó összkerékhajtással lehet fokozni.Futómű – sportos, mégis komfortosTeljesen új fejlesztés a C-osztály futóműve. Kanyargós úton könnyed és élénk, ugyanakkor kategóriájának legjobb menetkényelmét nyújtja. Ebben nagy szerepet játszik az első felfüggesztés, amelynek négy lengőkarja teljesen különválasztja a kerékvezetést a rugóstagtól. Az ily módon kedvezőbbé tett kinematika javítja az útfogást és az oldalvezető erőt – az autó érzékenyebben reagál a kormánymozdulatokra, sportos agilitással mozog. Hátul a tökéletesített öt-lengőkaros futómű gondoskodik felülmúlhatatlan kerékvezetésről és a lehető legjobb egyenesfutásról.Széria az acélrugózás, háromféle szelektív csillapítású DIRECT CONTROL futóművel:komfort-futóműkomfortos Avantgarde-futómű, sportos karakterrel15 milliméterrel leültetett sportfutóműA kategória első légrugózása Alternatívaként, az új C-osztály elől-hátul felszerelhető a szegmens első légrugózásával (AIRMATIC). Az elektronikus szabályozású, folyamatos csillapítás-állításnak és a szintszabályozásnak köszönhetően a megterhelt jármű gördülési komfortja is kiváló. A vezető az AGILITY SELECT kapcsolóval válthat különböző viselkedésmódok között: van „Komfort“, „ECO“, „Sport“ és „Sport +“. A kiegészítő „Individual“ révén a személyes preferenciákhoz lehet hangolni az autót.Az új C-osztályban alapfelszerelés az elektromos rögzítőfék. Álló helyzetből elinduláskor önműködően old ki.Sportos karakterű kormányzás A C-osztály tagjait szériaszerűen látják el a jövőben elektromechanikus direktkormánnyal. Ez a paraméteres kormányzás sebességfüggő rásegítését kombinálja az elfordítás mértékében változó áttétellel. Az igényfüggő rásegítés hozzájárul az üzemanyag-takarékossághoz is.Mercedes-Benz Intelligent Drive: Az intelligens autóMindenkinek elérhetővé tenni a legmagasabb szintű biztonságot: ez a Mercedes-Benz kinyilvánított célja, amelynek érdekében az új C-osztály is megkapott szinte minden új, lényeges funkciókkal bővített asszisztens-rendszert, amely alig néhány hónapja jelent meg az S- és E-osztályban. Ezek összefoglaló neve az „Intelligent Drive“.Széria az ATTENTION ASSIST éberségfigyelő rendszer, ami fáradtság esetén figyelmezteti a vezetőt a pihenésre. Ez a navigációs rendszerrel felszerelt autók esetében a COMAND rendszer révén közbenső célpontként mutatja az autópálya-pihenőket. Az ATTENTION ASSIST érzékenysége beállítható; az autóvezetőnek külön jelzés mutatja a központi műszeregységen, hogy mennyire fáradt, és mennyit vezetett a legutóbbi pihenő óta. A szintén széria COLLISION PREVENTION ASSIST PLUS balesetmegelőző rendszer: az ütközéstől már 7 km/óra fölött védő fékasszisztens mellé kapott egy kiegészítő funkciót: ha továbbra is fennáll az ütközésveszély, de nem reagál a vezető, akkor 200 km/óra alatti sebességnél önállóan kezdeményez fékezést, csökkentve a lassú vagy megálló járművekbe való rohanás következményeit. 50 km/órás sebességig lefékez az álló járművek mögött, és 40-ig kivédi a ráfutásos baleseteket is.Kiegészítésként állnak rendelkezésre a funkciójukban jelentősen kibővített asszisztens-rendszerek az új S- és E-osztályból, amelyek az Intelligent Drive koncepció keretében egyesített szenzortechnikával fokozzák jelentős mértékben a komfortot és a biztonságot: A DISTRONIC PLUS, a kormány-asszisztenssel és az integrált Stop&Go Pilottal, egy részlegesen autonóm forgalmi dugó-asszisztens, amely 60 km/óra alatt még akkor is képes az előrébb haladó gépkocsihoz igazodni, ha hiányoznak, vagy elmosódottak a burkolati jelek, ezáltal biztonságosan, kényelmesen lehet együtt haladni az autósorral. A BAS PLUS fékasszisztens már felismeri a keresztirányú forgalmat is, és erősíti a vezető túl gyenge fékezését. A PRE-SAFE® fék nemcsak álló járműveket ismer fel, hanem gyalogosokat is, és ha nem reagál a vezető, magától fékez, 50 km/óráig elkerüli a balesetet, illetve 72-ig csökkenti a súlyosságát. Folyamatos forgalomban a 7 - 200 km/óra között működik. A kibővített aktív sávtartó asszisztens most már hiányos burkolati jelek esetén is képes féloldalas fékkorrekcióval megakadályozni a véletlenszerű sávelhagyást, illetve az összeütközést gyorsan előző, párhuzamosan közlekedő, vagy akár szembejövő járművel.Még néhány a számos asszisztens-rendszer közül: aktív parkoló-asszisztens, amely kormányzással és fékezéssel önműködően manőverez be hossz- és keresztirányú parkolóhelyekre,360°-kamera mutatja a járművet és környezetét különböző nézőpontokból, madártávlatból is,jelzőtábla-asszisztens, forgalommal szemben hajtásra figyelmeztető funkcióval, amely a sebességhatárokon kívül mutatja az előzési és behajtási tilalmat is,  adaptív távfény-asszisztens PLUS, amely tartós távfényt tesz lehetővé azáltal, hogy eltakarja a fénykévének a szembejövőket vakító részét. LégzsákokA hátsó középső kivételével minden ülésnél felszerelt hárompontos, pirotechnikai előfeszítős és erőhatárolós öv mellett légzsákok szolgálják az utasok biztonságát: medence-légzsák a vezető és az első utas ülésébenújonnan fejlesztett függönylégzsákhátsó oldallégzsákoktérdlégzsák a vezető előttAz első utasülést automatikus gyermekülés-felismerővel lehet ellátni, amely súlyérzékelő betéttel helyettesíti a transzpondert, így tetszőleges gyermekülés használható hozzá. A légzsákot önműködően kapcsolja ki és be.Klíma: jelek a műholdrólAz új C-osztály klímaberendezését a Mercedes-Benz következetesen továbbfejlesztette és jelentősen tökéletesítette. Különösen érvényes ez a szabályozás minőségére, a teljesítményre, a hatékonyságra és a levegőminőségre. A C-osztály a kategória egyetlen járműveként kínál alagút-felismerést, a műholdas navigáció révén. A navigátor térképe és a GPS helymeghatározása alapján az alagút kezdeténél átkapcsol levegőkeringtetésre, majd a végénél visszavált friss szellőztetésre. További fénypont az AIR‑BALANCE csomag, aktív illatosítással, a levegő ionizálásával és az alapjárműénél hatásosabb légszűrővel.Élményszerű infotainmentTeljesen új multimédia-nemzedék nyújt ösztönös kezelést, igényes látványhatású animációkkal, amelyek valamennyi funkciót tisztán, áttekinthetően és attraktívan mutatnak meg. Egyedülálló az új C-osztály front-basszusa: ez az avantgárd hangrendszer a karosszéria kereszt- és hossztartóinak üregét használja ki a basszus-hangszóró rezonanciatereként. Eredményképp szinte hangversenytermi a zeneélmény. Kívánságra Burmester® Surround hangrendszer kapható.Az interaktív navigátor szolgáltatása többek között az animált iránytű, az utazás menetéről a repülőgépekéhez hasonló tájékoztatást nyújtó „Drive Show“ és a Google Maps megjelenítése a képernyőn. Javul a valósidejű útinformáció, ha foghatók az internetes „Live Traffic Information“ adatai.Internet és sokféle adatforrás már az alapkivitelben isBluetooth® kapcsolatra képes mobiltelefonnal már az Audio 20 audioberendezés révén is kapcsolódhatunk az internethez. A világhálón szörfözni a jármű álló helyzetében lehet.Menet közben használhatók olyan alkalmazások, mint az időjárás-jelentés, a GoogleTM keresés, a StreetView, a Panoramio, a célpont- és útvonal-letöltés és a Facebook. Zenét és videókat különféle forrásokból lehet lejátszani, például: Bluetooth® révén Apple iPod® és iPhone®, vagy SD-kártyáról, USB-ről, illetve CD/DVD-ről (Audio 20 CD-től és COMAND Online esetében).COMAND Online, hotspot-funkcióvalA COMAND Online nagyobb képernyője 960 x 540 pontos felbontású, különleges fedőüvege olyan fogyasztási cikkekről ismert, mint az iPhone® vagy az iPad. Lehet digitális rádió-/tévéadást venni, van keménylemezes navigátor, automatikus dugó-elkerülés a „Live Traffic Information“ pontos adataival, integrált WLAN hotspot-funkció és LINGUATRONIC hangvezérlés.Széria a Bluetooth®-telefonálásMind az alap Audio 20, valamint az Audio 20 CD és a COMAND Online szériatartozékként kínál Bluetooth®-csatlakozást, amely összekapcsolja az autót a mobiltelefonnal. 
Címkék: 

2013-ban 1,2 milliárd euró magyarországi befektetésről született döntés

2013.12.16.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) közreműködésével 2013-ban összesen 1,2 milliárd euró magyarországi befektetésről született pozitív döntés 35 projekt esetében - mondta Berényi János, a HITA december 1-jén kinevezett elnöke a hivatal évértékelő sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten.Hozzátette: a hivatal hatékonyságát mutatja, hogy az 1,2 milliárd euró magyarországi befektetés 133-szorosa a költségvetésüknek, e projektek megvalósítása 7 ezer új munkahelyet hoz létre, és visszajelzések alapján a kkv-k a HITA közreműködésével 420 millió euró exporttöbbletet valósítanak meg egy éven belül.Berényi János kiemelte: a HITA a versenyképes, munkaalapú gazdaság, a foglalkoztatás bővítése érdekében működik, a befektetés-ösztönzés mellett a kis- és középvállalkozások exportban betöltött arányának növelésére, külpiaci pozíciójuk erősítésére  törekszik.Bödőcs Róbert, a HITA üzletfejlesztési és befektetés-ösztönzési elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy a tavalyi 700 millió euró magyarországi befektetési döntéshez képest jelentős növekedés az idei 1,2 milliárd euró. A hivatal iránti bizalmat jelzi a japán Takata gyakorlata, amely nem alkalmazott tanácsadó céget, csak a HITA-val dolgozott együtt a befektetési döntés meghozatala előtt - tette hozzá.Bödőcs Róbert jelezte, hogy a kkv-k exporttevékenységét nemcsak kiutaztatással segítik, hanem Magyarországra is meghívnak olyan külföldi üzletembereket, akik együttműködhetnek magyar cégekkel. A HITA látókörébe mintegy 4 ezer exportra képes hazai kkv került, akiket információval, tudásátadással erősítenek - mondta.Bilek Péter, a HITA kormányzati kapcsolatokért felelős elnökhelyettese elmondta: 2013-ban 67 nemzetközi programot valósítottak meg, köztük üzletember-találkozókat. Ezek kétharmada a keleti nyitásban érdekelt országokhoz kötődött.A HITA tájékoztatása szerint az idén meghirdetett kereskedelemfejlesztési pályázaton 350 cég 400 millió forint értékben nyert támogatást exportjának erősítéséhez.Kérdésre válaszolva Bödőcs Róbert elmondta, hogy a 35 pozitív döntéssel zárult befektetésből 18 új beruházás, 17 pedig már itt lévő cég újabb fejlesztése. A projektek több ágazatot érintenek, kiemelkedik a járműipar, erősödik az élelmiszeripar és egyre több a szolgáltatóközponthoz kötődő fejlesztés.
Címkék: 

Szép kis ünnepek: a munkavállalók fele karácsonykor is dolgozik

2013.12.16.
A reprezentatív kutatásban Magyarországon összesen közel 6500, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó 18-65 éves munkavállaló vett részt.A Randstad Workmonitor 2013 utolsó negyedévében felvett adatai szerint nemcsak a tűzoltók, rendőrök és orvosok vannak ügyeletben karácsonykor: a magyar munkavállalók 32 százalékától még az ünnepek alatt is folyamatos, 24 órás rendelkezésre állást vár el főnöke. Hasonló eredményt többek között Japánban mértek a 32 országra kiterjedő globális felmérésben. Az Egyesült Királyságban 21 százalék, Németországban 15 százalék, Svédországban pedig csak 10 százalék nyilatkozott hasonlóképpen.Nem mindenhol lesz munkamentes az ünnep.A közlemény kiemeli: a magyarok még az elvárt szintet is túlteljesítik, mivel a megkérdezettek fele az ünnepek idején is folyamatosan tájékozódik a munkájával kapcsolatban. Magyarországon a felmérés résztvevőinek 36 százaléka egyszerűen nem tudja megállni, hogy a szabadsága alatt ne olvassa rendszeresen a céges levelezést, míg Szlovákiában és Csehországban csak 28, Lengyelországban pedig 23 százalék mondta ezt.A felmérésből az is kiderült, hogy a férfi alkalmazottakkal szemben gyakrabban várják el a folyamatos rendelkezésre állást a munkáltatók, ennek ellenére inkább a nők nem tudnak elszakadni a feladataiktól. Míg a férfiak 62 százaléka vallotta, hogy leteszi a munkát, amint elkezdődik a szabadsága, a nőknek csak 50 százaléka nyilatkozott így.A kutatás szerint a 2013-as év végén a magyarok 27 százaléka számít egyszeri pénzjutalomra a munkahelyén, ami mintegy tíz százalékos csökkenést jelent a tavalyi évhez képest. Magyarországon fizetésemelésben is csak a megkérdezettek 31 százaléka reménykedik, míg Szlovákiában majdnem minden második munkavállaló úgy gondolja, hogy jövőre több pénzt vihet majd haza.MTI
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója