20%-kal nagyobb forgalom, 30-40 perces torlódások karácsony előtt az utakon

2013.12.11.
A karácsony előtti hetekben több tényező is nehezíti a közúti közlekedést. A téli időjárás miatt jelentősen romlanak a látási- és útviszonyok, ami a forgalom lassulásához vezet: mintegy 6 százalékkal csökken a járművek átlagsebessége ebben az időszakban. Míg esőzést követően közel 10 százalékkal romlik az utak járhatósága, addig havazás esetén ez az érték már 20 százalék, ónos esőt követően pedig mintegy 60 százalék. Számolni kell ilyenkor a megnövekedett féktávolsággal és a látási viszonyok romlásával is, ami fokozott odafigyelést igényel a sofőrök részéről, hiszen a csúszós úton akár egy kisebb hiba is balesethez vezethet.Karácsony előtt nem csak az utakon, a parkolókban is csúcs van.Míg az ünnepek előtt főként a kamionforgalom lepi el az útvonalakat, addig az ünnepek alatt jellemzően a kiskereskedelmi áruszállítók és a személygépkocsik. Mivel a legtöbben decemberre hagyják a nagy karácsonyi bevásárlásokat, ezért közvetlenül az ünnepek előtt ugrásszerűen megnő a személygépjárművek száma az utakon. Az adventi hétvégéken a nagyobb városok szinte bedugulnak, a bevásárló központok és főbb csomópontok környékén rendszerint lehetetlen parkolóhelyet találni. Ilyenkor gyakoribbak a koccanásos balesetek, amik torlódást okoznak, és mindez tovább nehezíti a közlekedést. „Az ünnepek előtt és alatt is kiemelten fontos az útvonal pontos megtervezése. Ma már könnyen elérhetőek olyan online rendszerek, amelyek valós időben mutatják a forgalmi adatokat, és ezek ilyenkor felértékelődnek. Adataink szerint az első téli havas munkanapokon nem ritkák az akár 30-40 perces torlódások, ezért ajánlott indulás előtt tájékozódni az adott útszakasz járhatóságról, esetleges zsúfoltságáról, hogy a lehető legoptimálisabb körülmények között jussunk el az úticélunkhoz”- mondta el Szvétek Ferenc, a Best Way Traffic Kft. szakértője.Fontos, hogy mindig tartsuk a megfelelő követési távolságot, hogy a téli útviszonyok mellett is biztonságosan és balesetmentesen közlekedjünk. Még a fagyok beállta előtt feltétlenül váltsunk téli gumira, illetve  a nehezebben járható utakon szükség esetén használjunk hóláncot. A korai sötétedés miatt a fényviszonyok is romlanak, ezért célszerű mindig kivilágított járművel közlekedni. Fokozottan figyeljünk egymásra és különösen a gyalogosokra. „A forgalom tehát lényegesen nagyobb és lassabban haladó lesz, így mindképpen több dugóra kell számítani az ünnepek előtt és alatt. A vezetési stílusnak azonban téli üzemmódban kell maradnia az „ünnepi őrületben” is, és inkább útvonaltervezéssel, átgondolt szervezéssel próbáljunk gyorsabban végezni a bevásárlással, de semmi esetre sem kapkodással és hirtelen manőverekkel, amelyek akár balesetet is okozhatnak” - tette hozzá Szvétek Ferenc.Best Way Traffic Kft.A Best Way Traffic Kft. azzal a céllal alakult, hogy a budapesti és a bekötő utakat rendszerint használó autósok számára megteremtse a legjobb választás lehetőségét forgalomsűrűség szempontjából, egy webalapú szolgáltatással. Több éves fejlesztésük eredményeként, egy jól működő, felhasználóbarát valós idejű dugófigyelő rendszert alakítottak ki, amely mind a nagyobb logisztikai cégek, mind pedig a kis- és nagyvállalatok, illetve a lakosság számára hasznos adatokkal szolgál. A Best Way a közlekedésinformatikai megoldásaival Európa 14 országában jelenlevő, magyar tulajdonú Lambda-Com Group tagja.

Befejeződik az ikonikus Volkswagen Kombi gyártása

2013.12.11.
Brazília az utolsó ország, ahol még gyártják a hivatalosan  Volkswagen Transporter Type 2-esnek nevezett kisbuszokat, a modell  azonban nem tudja teljesíteni a 2014-ben életbe lépő új műszaki -  többek közt a légzsákra vonatkozó - előírásokat, így december 31-én  megszűnik a T2-esek gyártása. Sao Bernardo do Campóban december  19-20-án készül el az 1200. darab egy különleges szériából, az  utolsó Kombit azonban nem értékesítik, hanem a gyárban marad. Az autókonszern nem panaszkodott az eladásokra, és a döntést  megvilágítva rámutatott, hogy a híres modell gyártása a jogszabályi  környezet változása miatt szűnik meg. A Volkswagen azzal érvelt,  hogy az új feltételeknek csak a modell struktúrájában véghez vitt  jelentős változások árán tudnának megfelelni. Brazíliában 1957 óta gyártanak Kombikat, mint ahogy más  VW-modelleket is. A T2-esek azonban különösen nagy kedvencnek  számítanak a dél-amerikai gyárban. "Nagyon szeretjük ezt a járművet,  szerelmi kötelékről van szó" - mondta Ayrton de Souza, az üzem  alkalmazottja, aki 28 éve dolgozik a Sao Bernardo do Campó-i gyárban  és sok Kombit szerelt össze. 

Megvált a GM-részvényeitől az amerikai kormányzat

2013.12.11.
Az állam által utolsóként eladott 31,1 millió részvény  kevesebb mint 2 százalékos tulajdoni hányadot képviselt. A pénzügyminisztérium közlése szerint az adófizetőknek jóval  többe került volna a most bejelentett veszteségnél, ha a cég csődbe  megy. Így ráadásul - jelezte a tárca - segítettek egymillió  munkahely megtartásában és a teljes autóipar talpra állásában. A legnagyobb amerikai autógyártót bő négy éve, a pénzügyi válság  kitörése után csak egy 49,5 milliárd dolláros kormányzati mentőakció  mentette meg a csődhelyzettől. Az állam a tőkeinjekcióval 61  százalékos részesedést szerzett. A GM 2010 végén visszatért a tőzsdére, az állam azóta  folyamatosan csökkentette tulajdoni hányadát. Az állami részvényeladások befejeződésének hírére a cég  részvényei erősödtek.MTI
Címkék: 

Fejlesztette ózdi gyártókapacitását a Johnson Electric

2013.12.11.
A társaság az Új Széchenyi Terv Észak-Magyarországi Operatív Program keretéből 163 millió forint támogatást kapott a beruházáshoz.A projekt záró rendezvényén, kedden Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára elmondta: a Johnson Electric Ózd Kft. a kapacitásbővítés mellett akár a kutatásfejlesztést is hajlandó lenne Magyarországra hozni, ha ehhez megfelelő körülményeket találna.Hozzátette: a cég jelenleg 950 embert foglalkoztató hatvani és ózdi gyáregységében a következő években folyamatosan fejleszt, és a későbbi projekteket is tekintve összességében 600 fős létszámbővítésben gondolkodik.Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a cég az elmúlt időszakban a mostaninál jóval nagyobb fejlesztéseket is megvalósított, és a további tervek azt jelzik, hogy a befektető elégedett az itt élők munkájával. Felhívta a figyelmet arra, hogy szükség van a Miskolci Egyetemmel, illetve a térségben lévő középiskolákkal a szoros, jó kapcsolatra, ugyanis számukra is a legnagyobb kihívás, hogy megfelelő számban és képzettséggel, jó szakemberek álljanak rendelkezésre.Fotó: MTICzomba Sándor jelezte: az Európai Unió következő költségvetési ciklusában 2014 és 2020 között a felzárkózó térségek kiemelt figyelmet fognak kapni.A Johnson Electric Ózd Kft. (korábban Saia-Burgess Ózd Kft.) a régió egyik meghatározó munkáltatója.A Saia-Burgess svájci cégcsoport 1998-ban vásárolta meg az ózdi Kont-Union Kft.-t, majd több mint 1 milliárd forint értékű beruházással fejlesztette. 2002-ben a cégcsoport Hatvanban új összeszerelő üzemet épített egy zöldmezős beruházás keretében, amely értéke szintén megközelítette az 1 milliárd forintot. Ekkor már több autómárka általános zárszerkezetét gyártotta a vállalat.A Johnson Electric Holding 2005 novemberében vásárolta fel a Saia-Burgess Holding részvényeinek 99,7 százalékát. A cég a világ második legnagyobb mikromotor-tervező és -előállító vállalata. A holdingot a hongkongi tőzsdén jegyzik, több mint 40 ezer dolgozója van világszerte.MTI

Michael Schumacher teszteli az új Mercedes-Benz C-osztályt

2013.12.10.
„Senki sem képes a forgalomban hosszabb ideig száz százalékig összpontosítani autója vezetésére. Sokszor elég egy másodpercnyi figyelmetlenség is a balesethez, éppen ezért támogatom az intelligens asszisztens-rendszerek elterjedését a közúti közlekedésben“ - mondja Schumacher az Intelligent Drive-ról. A Forma-1 rekord-világbajnoka már évek óta kiáll közlekedésbiztonsági projektek mellett. „Az asszisztens-rendszer állandóan figyelnek, soha sem fáradnak el. Azonnal reagálnak. Életeket menthetnek meg.“„A Mercedes-Benz Intelligent Drive új korszakot vezet be az aktív menetbiztonságban, újból igazolva biztonság terén élen járó szerepünket“ -  jelentette ki Jochen Hermann, a Mercedes-Benz asszisztens-rendszerekért és az aktív biztonságért felelős főmérnöke. „A balesetek elkerülése, illetve következményeik mérséklése: ez a Mercedes-Benz átfogó biztonsági filozófiájának lényege, amelyet ‚Real Life Safety‘ (életszerű biztonság) néven foglalunk össze.“Számos új asszisztens-rendszerével és jelentősen kibővített funkcióival ezt a stratégiát folytatja következetesen a C-osztállyal a Mercedes-Benz, egyszerre fokozva a komfortot és a biztonságot. Az új funkciók ugyanazokat az érzékelőket hasznosítják – egy új sztereo-kamerát és többfokozatú radarszenzorokat.Schumacher és Hermann alaposan megvitatták a rendszerek filozófiáját: milyen gyorsan jelenjen meg, és meddig tartson az optikai figyelmeztetés? Mennyire legyen intenzív az akusztikai jelzés? Mikortól avatkozzon be automatikusan a rendszer a kormányzásba és a fékezésbe? Schumacher teszteléseinek középpontjában a C-osztály olyan asszisztens-rendszerei állnak, mint a következők:PRE-SAFE® fék: felismeri a gyalogosokat, és 50 km/órás sebességig önálló fékezéssel előzi meg a balesetet.DISTRONIC PLUS kormányasszisztenssel és Stop&Go Pilot: sávtartással tehermentesíti a vezetőt, és részleges önállósággal képes követni az araszoló forgalmat.BAS PLUS fékasszisztens útkeresztezés-asszisztenssel: segít elkerülni az ütközést az előrébb haladó, sőt a keresztező járművekkel is.COLLISION PREVENTION ASSIST adaptív fékasszisztenssel: már 7 km/órától nyújt ütközésvédelmet.DISTRONIC PLUS-szal kombinálva alakul ki a COLLISION PREVENTION ASSIST PLUS: kiegészítő funkciója. Amennyiben folytatólag fennáll az ütközésveszély, de nem reagál az autóvezető, akkor a rendszer 200 km/órás sebességig önállóan fékez, ezáltal csökkenti az ütközés súlyosságát a lassító vagy megálló járművekkel. 50 km/óráig lefékez álló járművek mögött, és 40-ig elkerüli a ráfutásos baleseteket.Jochen Hermann véleménye szerint a Michael Schumacher közreműködésével végzett tesztek ésszerűen egészítik ki a szimulátoron, a közutakon és próbapályákon világszerte lefutott tesztkilométerek millióit. „Óriási élmény együttműködni Michael Schumacherrel. Nemcsak szenzációsan vezet, de kivételes ismeretei vannak a technológia és a járműmechanika terén, s rendkívüli az a precizitás és gyorsaság, amellyel új megoldásokat tud kidolgozni. Nagyon sokat várok ettől az együttműködéstől. Közös célunk, hogy valamennyi közlekedő még nagyobb biztonságban érezhesse magát az utakon.“„Személyesen kiváltképp azt tartom jónak, hogy nem szükséges mindenképpen S-osztályt vásárolni ahhoz, hogy hozzájussunk e rendszerek lehetőségeihez, hiszen a Mercedes-Benz elérhetővé teszi őket szélesebb autóvezetői réteg számára, például az új C-osztályban, sőt a COLLISION PREVENTION ASSIST-et már az A-osztályban is. Ezt a hozzáállást csak üdvözölni tudom: a biztonságnak mindenki számára elérhetővé kell válnia” - foglalta össze Schumacher a teszt végén. 

Női vezérigazgatója lesz a GM autógyártónak

2013.12.10.
A Bloomberg.com hírei szerint Akerson először a dolgozóknak jelentette be, hogy lemond vezérigazgatói posztjáról. A GM szóvivője kezdetben nem kommentálta az értesüléseket, de nagyjából 30 perc után a cég hivatalos közleményben erősítette meg a vezetőváltást.Mary Barra mellett piaci elemzők esélyesnek tartották a vezérigazgatói posztra a GM észak-amerikai üzletágának elnökét, Mark Reusst, a pénzügyi vezérigazgatót, Dan Ammannt és Seve Girsky vezérigazgató-helyettest is. Az elemzők szerint a vezetőváltás nagyon fontos egy autógyártó cég életében, mert a vezető személye több milliárd dolláros eltérést jelenthet bevételekben.Barra nemcsak a GM első női vezérigazgatója lesz, hanem az egész autóiparban ő lesz az első nő, aki ilyen magasra jutott. Barra 1980-ban, húszéves kora előtt csatlakozott a GM-hez az egyik szakképző intézet hallgatójaként, innen küzdötte fel magát egészen a vezérigazgatói posztig. Volt üzemvezető, a mérnöki üzletág alelnöke, több üzletág vezérigazgatója, irányította a humánerőforrás osztályt, és közben a Stanford egyetemen MBA diplomát szerzett.Dan Akerson az idén már utalt rá, hogy pár éven belül egy nő vezetheti majd Amerika valamelyik három nagy autógyártójának egyikét. Most már lehet tudni, hogy Mary Barrára gondolt. Akerson elvileg 2014 elejéig maradt volna a GM vezetője, de családi okok miatt előbbre hozta távozását.A General Motors cégcsoportnak 2012-ben 152,3 milliárd dollár bevétele volt.MTI
Címkék: 

Anyukám is érteni fogja! - Akkumulátor Akadémia, 3. rész

2013.12.10.
Aksit az aksiboltból!Akad itt aksi rengeteg, a hatalmas polcok csak rengenek! Azoknak, akik most kapcsolódnak be, ajánljuk az előző részek áttekintését!: 1. rész; 2. rész.Egy rendes boltban mielőtt eladnának nekünk egy új akkumulátort, a régit mérőpadra teszik. Ott műszeres, terhelés alatti vizsgálatot végeznek a régi akkumulátoron, és hamar kiderül, hogy kell-e új. Ha már mindenképpen cserélni kell, akkor a szakember fog tudni mutatni legalább 2-3 új akkumulátort, ami passzol az autónkba. Ha autósboltban, vagy bevásárlóközpontban veszünk magunknak akkumulátort, akkor viszont oda kell figyelnünk néhány dologra. Az akkumulátorok sokféle jelzőszámmal rendelkeznek, nézzük át, hogy mik ezek. Fontos, hogy az alábbi 5 tulajdonságnak egyszerre kell stimmelnie, hogy a vásárolt alkatrész méretében, teljesítményében beszerelhető legyen az autónkba.Feszültség: a személygépjárművek 12V-os elektromos rendszerrel rendelkeznek, ilyet válasszunkIndítóáram: ez az adat azt jelzi, hogy indítózáskor rövid ideig mekkora az a maximális áram (Amperben), amit képes leadniKapacitás: gyakorlatilag töltésmennyiség mutató. Mértékegysége az amperóra (Ah). Ennek a számnak akkor van jelentősége, amikor kisebb terhelés mellett (pl. világítás, rádió, stb...) használjuk az akkumulátort.Méret: a járművekben az akkumulátorok helye gyárilag akkorára van kiképezve, amekkora szabvány szerinti akkumulátornak oda el kell férnie. Mérjük le a régit, mielőtt magunktól újat választunkPólusok helye: a járműben a saruk éppen akkorára vannak drótozva, hogy a belevaló akkumulátor saruit elérjék a kábelek. Ha fordított akkumulátort sikerül vásárolnunk, akkor gyakorolhatjuk a válogatott káromkodásainkat a kocsi homlokfalára támaszkodva...Én is csak példából szoktam érteni, úgyhogy: 47Ah; 450A; Jobb; 175*175*190 mm; Sorrendben: kapacitás; indítóáram; pólus elhelyezés; fizikai méret! (A feszültség 12V, ezzel nem tudunk majd mellényúlni.) Leírják még súlyát is (ennek az előbbinek 11 kg), úgyhogy ha ennél kevesebbel szériázunk a konditeremben, akkor elkél majd egy kis segítség.Biztos, ami biztos...Jegyezzünk fel minden adatot a régi aksiról, mielőtt vásárolunk. Sokan úgy vannak vele, hogy vesznek egy nagyobb kapacitású akkumulátort: ha már kár, legyen tetemes, akarom mondani, ha már venni kell, veszek egy nagyobbat.Nem jó ötlet: az autónkat úgy találták ki, hogy a generátor (ami menet közben tölti az akkumulátort) akkorára van méretezve, hogy a gyári akkumulátort fel tudja tölteni. Ha nagyobb akkumulátort veszünk (15-20%-al nagyobb kapacitás) akkor már valószínű, hogy nem lesz elegendő a generátorunk töltőárama. Úgyhogy pl. egy 45 Ah-s aksi helyett legfeljebb 55-58 Ah-s válasszunk – ha már mindenképpen nagyobbat szeretnénk.Csináld magadAz új akkumulátort be is kell szerelni. Ehhez egy minimális műszaki érdeklődés szükséges és egy-két egyszerű szerszám. 10-es, vagy 13-as (ún. hatlapfejű) csavarokkal rögzítik a sarukat, ehhez használjunk villáskulcsot. Az akkumulátorokat a tálcához is le szokták rögzíteni valahogyan. Általában ennek a rögzítésnek az oldására is meg fognak felelni az előbbi kulcsok. (Vagy az akkumulátor alsó peremén lesz egy fémlap, vagy fémpántok tartják a helyén.) Régi ki, új be, és mehet vissza a rögzítés. Ha mindent jól csináltunk akkor most már van "energia". Figyelem: a bekötésnél is nagyon ügyeljünk a helyes polaritásra!!Szerintetek nekem van otthon villáskulcsom, hát nincs!De van, de van! Az autókhoz mellékelnek szerszámkészletet, amiben - talán nem véletlenül - megtalálható többek között az akkumulátor szereléshez szükséges kulcs is. Lehet, hogy még sosem néztünk a csomagtér rejtett zugaiba? Ha nem találjuk, akkor sem kell kétségbe esni, mert az aksi ki-be szereléséhez nem kell túl profi szerszám. Bármelyik barkácsáruházban találunk a célnak megfelelő, olcsó eszközöket. (Ehhez a művelethez nem kell drága króm-vanádium ötvözetű szerszám.)Ha nem vagyunk hajlandóak bepiszkolni a kezünket, vannak akár non-stop működő akkusegély vállalkozások. Persze hívhatunk ilyet, mert kétségkívül gyors és szakszerű javítást kapunk, de arra is fel kell készülni, hogy éjjeli-, kiszállási- és egyéb felárakkal kell számolnunk – új járhatunk, mint a későn ébredők a téligumik cseréjével.Most meg mi van???Miután kicseréltük az akkumulátort, tapasztalhatunk néhány hibának tűnő jelenséget a kocsinkban. Ez természetes dolog, a járművünk vezérlése elfelejt néhány beállítást, az áramszünet miatt. Tipikusan ilyen az elektromos ablakemelők automata funkciója: nem akarnak menni az ablakok! Semmi gond, mert tanítható: általában azt kell tennünk, hogy teljesen fel, majd teljesen le mozgatjuk az ablakon és mindkét irányban nyomva tartjuk az ablakemelő gombját mikor elérte a véghelyzetet. Ezt még 5-6 másodpercig tartjuk és kész. Az elektromos szervokormányokkal rendelkező autóban (az átlagos korszerű kis- és középkategóriás autók zöme ilyen) kaphatunk még hibaüzenetet a műszerfalra ezzel kapcsolatban.  Itt szintén véghelyzet-tanulási probléma van. Elmúlik, ha a kormányt mindkét véghelyzetbe kitekerjük.Végül, de nem utolsó sorbanAz akkumulátor tartalmát tekintve erősen környezetszennyező hatású veszélyes hulladék! Olyan mint egy ceruzaelem, csak nagyobb kivitelben. A régi akkumulátorokat vagy a kereskedésben hagyjuk, vagy ha ez nem megoldott, akkor a helyi hulladékkezelő telephelyén adhatjuk le.Aksicserénél is: Óvatosan!

A Fiat újjáéleszti az olaszországi termelést

2013.12.10.
A konszern bővíteni akarja kínálatát a prémium kategóriás  Maserati és Alfa Romeo márka mellett a Fiat olyan modelljeinek  variációival is, mint a divatos 500-as, valamint az árérzékeny  vevőknek szánt, olaszországi gyártású Panda.  Prémiumkategória: MaseratiA Fiat a felső árkategóriás modellek gyártását szándékozik  Olaszországra összpontosítani. Ennek keretében jövőre tervezi  bemutatni a Fiat 500 és a Jeep Olaszországban gyártott új modelljét,  az Alfa Romeo 4C kabrió verzióját. Az Alfa Romeo Giulia négyajtós,  lépcsős hátú verziója szintén Olaszországban készül majd, gyártása  2016-ban kezdődik meg. A Bloomberg hírügynökséget tájékoztató forrás szerint a Fiat  Punto kisautót az 500-as ötajtós változata váltja fel, ez viszont  Lengyelországban készül majd. A 2005-ben modellfrissítésen átesett  Punto 2007-ben 31 százalékát adta a Fiat márka európai eladásainak  az IHS Automotive piackutató vállalat adatai szerint. Alfa Romeo: jövőre kabrió változat is. A Fiat már a negyedik egymást követő évben veszített piaci  részesedéséből Európában, elsősorban az új modellek hiánya miatt. Az  európai autógyártók szervezete, az ACEA (European Automobile  Manufacturersí Association) adatai szerint tavaly a csoport 47  százalékkal kevesebb autót adott el a régióban, mint 2009-ben, piaci  részesedése pedig ezalatt 9,3 százalékról 6,2 százalékra csökkent. A  Fiat csoport üzleti eredmény szinten 2011 óta kétmilliárd euró  veszteséget szenvedett el, ebből 304 millió eurót idén az első  kilenc hónapban.  Fiat Freemont"Arra építünk, amink van" - válaszolta Sergio Marchionna, a Fiat  csoport és a Chrysler elnök-vezérigazgatója egy elemzőkkel  folytatott októberi konferenciabeszélgetésen a kapacitáscsökkentésre  vonatkozó kérdésre. "Üzemeket nem zárunk be, hanem a prémium  modellekre összpontosító stratégiánk keretében átcsoportosítjuk  gyártási kapacitásunkat" - szögezte le. Az olasz autóipar 2008 óta 30 ezer munkahelyet veszített az  Anfia ágazati szervezet adatai szerint. "Az olasz ipar talpra  állításának egyetlen módja a íMade in Italyí dicsőségének a  visszaszerzése" - idézi a Bloomberg cikke Giuseppe Bertát, a milánói  Bocconi Egyetem professzorát.MTI 
Címkék: 

Sportkocsikkal köröztek a Paul Walker tiszteletére rendezett megemlékezésen

2013.12.10.
A közösségi média csatornáin szervezett, Santa Clarita  kertvárosban tartott megemlékezésen többségében Walker rajongói,  barátai és az autózás szerelmesei vettek részt. A gyászolók  virágokat, gyertyákat és koszorúkat helyeztek el az autóbalesetben  elhunyt színész emlékére felállított kegyhelyen.Ennyi maradt a sportkocsibólA megemlékezésre nagyteljesítményű sportkocsival érkező rajongók  látványos tiszteletkörökkel zárták a felvonulást. A 40 éves Walker és barátja, a 38 éves Roger Rodas december 2-án  vesztette életét a kaliforniai Santa Claritában, miután az őket  szállító 2005-ös Porsche Carrera GT lámpaoszlopnak ütközött és  kigyulladt. Az autó szakemberek szerint nehezen kormányozható. A  gépkocsit az autóversenyző és autószalon-tulajdonos Rodas vezette.  Ennyien voltak a megemlékezésen.A színész egy jótékonysági rendezvényen vett részt a baleset  előtt, az autóshow bevételét a Fülöp-szigeteki tájfun áldozatainak  megsegítésére ajánlották fel. Paul Walker 2010 januárjában  alapította Reach Out Worldwide elnevezésű jótékonysági szervezetét,  amely a természeti katasztrófák károsultjainak nyújt segítséget.

Leonardo DiCaprio amerikai színész is beszáll az autósportba

2013.12.10.
Az istálló a nemzetközi szövetség (FIA) jövőre rajtoló,  elektromos autóknak kiírt világbajnoki sorozatában fog szerepelni. A  vb várhatóan szeptemberben rajtol, s olyan városokban lesz futam,  mint például London, Peking és Los Angeles. A sármos színész új útakra lép.A Titanic és számos más hollywoodi produkció főszereplője azzal  indokolta döntését, hogy a jövő nagyban függ a minél hatékonyabb  üzemanyag-felhasználástól és a tiszta energiát használó járművektől,  ezért nagyon büszke arra, hogy egyik alapítója lehet a Venturi  csapatnak.A csapat
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója