Rejtélyes sötétség borult erre a városra

2023.11.05.
Viganella egy falu Észak-Olaszországban, a svájci határnál, 1000 méterrel a tenger felett. Mindössze 200-an lakják a festői környezetben, hegyek karéjában elterülő kis települést, ahová a nap nem süt novembertől februárig. A „fény nélküli falu” mégis híres. És méltán az. Ugyanis egy leleménynek köszönhetően a helyieknek mégsem kell nélkülözniük a napfényt a „sötét” hónapokban sem. Viganella korábbi polgármesterének köszönhető, hogy ötletes megoldással fény árasztja el a házakat abban a 83 napban is, amikor a települést, fekvése miatt, nem érik el a nap sugarai. Pier Franco Midali még 2006-ban rakatta fel a „Nap tükrét”, ami azóta is remekül funkcionál. Ez egy óriási tükör, 8 méter széles, 5 magas, egy közeli hegyen helyezkedik el, Viganellára tükrözve a napsugarakat. A számítógép által vezérelt elektromos motorok rendszerén keresztül a tükröt forgatni tudják, hogy folyamatosan megvilágítsa a falut a téli hónapokban. Voilà, a napenergia hasznosításának egy kivételes módja! Ily módon hat óra napsütés garantált minden nap február 2-ig, amikor az égitest visszatér, hogy megvilágítsa a kis falut és ezt az eseményt Viganella lakói nagyban ünneplik is. Forrás: immobiliare.it      

Hat jármű karambolozott az M1-esen, érik a nagy dugó

2023.11.05.
Két személyautó, két kisteherautó, egy teherautó és egy autóbusz érintett abban a balesetben, amely az M1-es autópálya 116-os kilométerszelvényénél történt, Töltéstava térségében, a határ felé vezető irányban. A győri hivatásos tűzoltók megkezdték a járművek áramtalanítását. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek.

A kínai autóipar útja Mexikón át vezethet az Egyesült Államokba

2023.11.05.
Globális autópiaci elemzők szerint a kínai autógyártók egyelőre csak Mexikóra összpontosítanak, amely már most a kínai márkák nagy gyűjtőhelye. Az elmúlt három évben kilenc kínai márka vetette meg a lábát az országban - köztük olyan autóipari óriások, mint a BYD, Chery vagy a SAIC -, tavaly pedig Mexikó először importált több személyautót Kínából, mint északi szomszédjától. Ez figyelemre méltó eredmény, ha szem előtt tartjuk azt, hogy négy évvel ezelőtt a kínai autóipar termékei egyáltalán nem voltak jelen a mexikói piacon. Míg az Egyesült Államokban egyelőre alig látni a külföldön rohamosan terjeszkedő kínai BYD vagy Chery autóit, Mexikóban gyakran lehet velük találkozni. A Motor Trend kiadvány elemzése szerint az amerikai autógyártók azonban nem engedhetik meg maguknak, hogy hátra dőljenek, mert a határ túloldalán van Kína „titkos fegyvere”, és a kínai márkák közelebb vannak az amerikai piachoz, mint azt sokan gondolnák. A kínai autók hosszú éveken át viselték a rossz minőség bélyegét, nem teljesen alaptalanul. A kínai vásárlók még odahaza is előnyben részesítették az olyan amerikai márkákat, mint a Buick, a Cadillac vagy a Lincoln. És mivel a kínai piac a világ legnagyobbja, az amerikai autógyártók jó üzletet csináltak ott. Ez egy darabig működött is, de mára megváltozott a helyzet. Tavaly az amerikai autóipari óriások, a General Motors és a Ford kínai eladásai 20, illetve 33,5 százalékkal csökkentek.   A kínai vásárlók lassan a kínai gyártmányú autók felé fordultak, ami kiváltképpen igaz az elektromos autókra. A kereslet és kínálat az egekbe szökött, a hazai gyártású elektromos autók pedig vonzóak, fejlettek, versenyképesek lettek, ráadásul olcsók is. A helyi hatóságok ingyenes regisztrációt kínálnak az elektromos járművek vásárlóinak, egyes vállalatok pedig a csereakkumulátoros technológiával is előrukkoltak. Eközben a kínai akkumulátorgyártó cégek is rohamléptékben növekedtek, ma már a CATL a világ első számú lítium-ion akkugyártója, miután letaszította a trónról a japán és a koreai óriásokat, a Panasonicot és az LG-t. Kínában az új elektromos és plug-in hibridek eladásai 2020 és 2022 között 1,3 millióról 6,8 millióra ugrottak, az EV-k ma már 35 százalékos részt hasítanak ki az eladásokból. Az Egyesült Államokban ugyanakkor kevesebb mint 800 ezer elektromos jármű kelt el tavaly, ami mindössze hatszázalékos autópiaci részesedést jelent. Az ugrásszerű belső növekedés mellett a kínai gyártók szerte a világon terjeszkedtek, de Mexikó kiválasztása kifejezetten jó stratégiai lépésnek bizonyulhat, mivel az ország gazdasága nő, évente több mint egymillió új autót vásárolnak. De Mexikó geopolitika szempontból is jó választás lehet. Az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada között 1994-ben lépett életbe az észak-amerikai szabadkereskedelmi megállapodás (NAFTA), amely megkönnyítette az autók exportját Mexikóból az Egyesült Államokba, sok autógyártó pedig ki is használta ezt a lehetőséget, Mexikóba telepítette üzemeit, az ottani olcsóbb munkaerő miatt. A NAFTA-t 2020. július 1-jén váltotta fel az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada megállapodása (USMCA), amely megváltoztatta az autók régióbeli exportjára vonatkozó szabályokat. A jelenleg is hatályos megállapodás értelmében a járműveket 75 százalékos arányban Észak-Amerikában kell megépíteni, hogy gyártója ne fizessen importvámokat, illetve ehhez az acél és az alumínium hetven százalékát is a régióból kell beszerezni. A megállapodás bérnövekedést célzó intézkedésként azt is tartalmazza, hogy a járművek 40-45 százalékát legalább óránként 16 dollárt kereső munkavállalóknak kell elkészíteniük. Az Egyesült Államok 2022-es inflációcsökkentési törvénye lehetővé teszi, hogy Észak-Amerikában gyártott elektromos járművek és akkumulátorok jogosultak legyenek a teljes 7500 dolláros szövetségi adójóváírásra, ami mentőöv a mexikói autógyártás számára is, mivel egyes amerikai vállalatok már gyártottak vagy terveztek elektromos járműveket gyártani a déli országban.   Ezt a helyzetet kihasználhatják a kínai vállalatok is.  Míg a BYD egyelőre azt állítja, hogy nem szándékozik belépni az Egyesült Államok piacára, Bryan Wu, a Chery Mexico ügyvezető alelnöke a MotorTrendnek nyilatkozva nem rejtette véka alá, hogy ez szerepel az autógyártó tervei között, és nagyon is fontos célkitűzés számára. "Már megvan a tervünk, hogyan lépjünk be az Egyesült Államokba, de őszintén szólva nem tudok többet mondani a stratégiánkról" – mondta Wu. Tizennyolc éve, 2005-ben a vállalat tett már egy elvetélt kísérletet arra, hogy megvesse a lábát az Egyesült Államok piacán, de Wu szerint ezúttal más lesz a helyzet, nincsenek minőségi problémák. A Chery 400 ezres gyártókapacitású, exportra termelő üzem építését fontolgatja Mexikóban. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. David Dollar, a kínai-amerikai kapcsolatok tekintélyes szakértője nem osztja a derűlátást. Mint mondja: a kínai autógyártók helyében aggódna amiatt, hogy sikereik láttán az Egyesült Államok esetleg megváltoztathatja a szabályokat. Az USA-nak ambiciózus villamosítási tervei vannak, a Biden-kormányzat azt szeretné, ha az EV-k 2030-ra az új járműértékesítések ötven százalékát tennék ki. Új ösztönzőket vezetett be az EV-vásárlók számára, de ezek kizárólag az Észak-Amerikában gyártott járművekre vonatkoznak. David Dollar szerint a kínai elektromos autóktól való elzárkózás gazdaságpolitikai szempontból nem jó ötlet. A nyitottabb hozzáállás lehetővé tenné a kínai vállalatok számára, hogy amerikai vagy japán partnerrel, vegyes vállalatokkal - a SAIC-GM együttműködés mintájára - lépjenek be az Egyesült Államok piacára. Az amerikai vásárlók számára előnyös lenne, ha a nagyobb versenynek köszönhetően olcsóbb EV-k kerülnének forgalomba, és ez hozzásegítené az Egyesült Államokat a céljai eléréséhez 2030-ra. Kína számára azonban nemcsak az egyesült államokbeli piac közelsége teszi vonzóvá Mexikót. Az amerikai piacon kapható több elektromos autót – például a Ford Mustang Mach-E és a Chevrolet Blazer EV – most is Mexikóban gyártják, de nem Mexikóban adják el őket, hanem az Egyesült Államokban, mert túl drágák a mexikói vásárlók számára. A mexikói kormány ugyancsak azt akarja elérni, hogy 2030-re az országban eladott autók fele elektromos legyen, holott tavaly az eladott új autók kevesebb mint egy százalékát tették ki.  A kínai szakértelem és megfizethető EV járművek hozzásegíthetik Mexikót az ambíciós célok eléréséhez. A jelenlegi képlet tehát az, hogy a politikai feszültségek miatt nem valószínű, hogy kínai elektromos autók hamarosan elözönlik az amerikai piacot, viszont ha a világ többi részében alacsony áron szerzik majd be őket a vásárlók, akkor az USA is arra kényszerülhet, hogy  átgondolja a dolgokat. Hasonló helyzet már előállt korábban, habár Japánnal történt, amely geopolitikailag jobban igazodik Washingtonhoz, mint Peking. Annak ellenére, hogy a japán autógyártók a hetvenes években amerikai protekcionista intézkedésekkel szembesültek, ma már nemcsak az amerikai eladások nagy részét adják, hanem több gyáruk is van az országban, és több ezer amerikai munkavállalót foglalkoztatnak. Az USA és Kína közötti kétoldalú kereskedelmi megállapodás nincs a láthatáron, de a kínai autógyártók Mexikóra fogadnak, amelyen keresztül egyszer majd beléphetnek az amerikai piacra.  

Auto Bild teszt: a Continental téli és négyévszakos gumija is kiemelten sikeresen vizsgázott

2023.11.05.
Kiegyensúlyozott teljesítmény, dinamikus irányíthatóság és rövid féktáv – ez a tesztnyertes WinterContact TS 870 P Az átfogó téli gumiabroncsteszten az Auto Bild tesztelői 225/45 R 18 méretű termékeket tettek próbára egy 3-as BMW tesztautó segítségével. A Continental WinterContact TS 870 P összesítésben példamutató minősítést ért el. Havas, nedves és száraz utakon nyújtott teljesítménye a legjobb osztályzatot kapta, valamint jó minősítést szerzett a futásteljesítmény és a gördülési ellenállás tekintetében is, ami a költséghatékonyságra is befolyást gyakorol. Ez a gumiabroncs bármilyen időjárási körülmény között kiegyensúlyozott teljesítménnyel, nedves és száraz útviszonyok esetén is dinamikus irányíthatósággal és rövid féktávval bír – foglalták össze benyomásukat az Auto Bild szerkesztői. Fotó: Continental A WinterContact TS 870 és WinterContact TS 870 P a Continental legújabb téli gumiabroncsai. A WinterContact TS 870-et mini- és középkategóriás járművekhez fejlesztették ki, emellett azonban a sportosabb kompakt autók is biztonsággal támaszkodhatnak az abroncsra a hideg évszakban. Nagyobb méretű autók és nagy teljesítményű SUV-k számára pedig a tesztnyertes WinterContact TS 870 P az ideális választás. AllSeasonContact 2: biztonságos kezelhetőség és lenyűgöző tapadás minden időjárási körülmény között Az Auto Bild szerkesztősége a Continental legújabb négyévszakos abroncsának 1,3-as összpontszámmal a második helyezést ítélte meg, példamutató értékeléssel. A teszt során 225/45 R 17 méretű termékeket elemeztek, egy középkategóriás Volkswagen Golf modellel. A tesztelők véleménye szerint az AllSeasonContact 2 univerzális gumiabroncs meggyőző téli tulajdonságokkal, dinamikus irányíthatósággal és nedves utakon rövid fékúttal, halk haladási zajjal, nagy futásteljesítménnyel rendelkezik. Az előző verzióhoz képest a legújabb modell gördülési ellenállása 6 százalékkal mérséklődött, futásteljesítménye pedig 15 százalékkal növekedett – anélkül, hogy a biztonsági szempontok bármilyen mértékben csökkentek volna. Az AllSeasonContact 2 15–21 colos termékpalettával már elérhető az idei téli abroncscsere szezonjára. Gumiabroncscsere: nyakunkon a téli szezon Mivel az optimális téli gumi jelentősen befolyásolja a kényelem mellett a biztonságot és az üzemanyag-hatékonyságot is, így nem érdemes megfeledkezni az abroncscseréről – ami ráadásul épp mostanság, ősz közepe táján válik időszerűvé. Azok pedig, akik Continental márkájú gumit választanak aktuális abroncscseréjük során, most még jobban járnak! 2023. október 1. és november 15. között ugyanis jutalomban részesülnek a vásárlók: ajándék jár minden négy abroncsot tartalmazó szett beszerzése után, legyen szó téli vagy négyévszakos, személygépkocsikra, SUV-okra vagy kisteherautókra alkalmas modellekről. A 14-16 colos abroncsok új tulajdonosa egy 10.000 Ft értékű vásárlási utalványt kap, a 17-23 colos gumik vásárlása esetén pedig egy 25.000 Ft-os vásárlási utalvány a jutalom. További információk a Continental weboldalán olvashatók. A promócióban ráadásul bármely hajtástípusú járművel rendelkező autótulajdonos is részt vehet. Ugyanis a Continental legújabb téli gumijai – a WinterContact TS 870 és WinterContact TS 870 P –, valamint frissített négyévszakos abroncsa – az AllSeasonContact 2 – bármilyen gépkocsi esetében biztonsággal használhatók, legyen szó klasszikus belső égésű motorral szerelt modellekről, dízelautókról, hibrid, vagy akár teljesen elektromos járművekről.

Idén negyedszer lett Családbarát Munkahely a Bridgestone

2023.11.05.
A Bridgestone Tatabánya az elmúlt évek során számos kezdeményezéssel állt elő, hogy támogassa munkavállalói munka-magánéleti egyensúlyát. Az olyan, már-már alapvetéseken túl is, mint a rugalmas munkaidő és a Home Office lehetőségek, számos dolgozói jóllétet célzó megoldást vezetett be a gyár. A "családbarát" munkarend például a termelésben dolgozó kollégáknak biztosít extra szabadnapokat, de a minden munkatársra kiterjedő egészségbiztosítástól a rekreációs, kulturális és egyéb programok szervezéséig számos tevékenységben merül ki a Bridgestone családbarát mivolta. A cég napközi és edukatív nyári táborokat is szervez, melyek célja segíteni a kisgyerekes szülőket a nyári időszakban. A gyermekvállalás és gyermeknevelés támogatásának is fontos szerep jut, az újdonsült anyukáknak például kismama-ajándékcsomaggal kedveskednek. A gyárban egymást érik az egészségmegőrzést támogató aktivitások, emellett külön dedikált hónapot szentelve gondoskodnak a női és férfi egészség kollégák fizikai és mentális jóllétéről is. Fotó: Bridgestone Topolcsik Melinda, a cég ügyvezető igazgatója az elismerés kapcsán így nyilatkozott: „Hiszünk abban, hogy az ember- és családközpontú működés ugyanolyan fontos, mint a versenyképesség vagy a technológiai fejlesztések. Nálunk mindez tettekben is megnyilvánul, és minden hónapban igyekszünk tenni valamit a munkatársainkért, egymásért. Hálásan köszönöm minden kollégának, hogy napról napra közösen dolgozunk egy olyan munkahely megteremtésén, mely igazán családbarát. Az elnyert díj méltó elismerése közös erőfeszítéseinknek."

Akár 20%-kal is növelhetik az okoszebrák a megállási hajlandóságot

2023.11.05.
2018-ban indult a Generali a Biztonságért Alapítvány közlekedésbiztonsági kezdeményezése, az okoszebra program. Az alapítvány által indított és a Pearl Enterprises Kft. kivitelezésében megvalósuló SafeCross® okoszebra projekt célja a közlekedésbiztonság fontosságára való figyelemfelhívás, valamint az innovatív gyalogosvédelmi rendszer segítségével a gyalogosbiztonság elősegítése. A program elindítása óta több, mint 100 millió forint értékben támogatta az Alapítvány okoszebrák kiépítését szerte az országban, az elmúlt 5 évben 60 gyalogátkelőt tettek „okossá” a kezdeményezésnek köszönhetően. Fotó: Generali Idén többek között Dunakeszi, Gyömrő és Szentendre gazdagodott okoszebrával - a friss, megállási hajlandóságot mérő adatokból pedig jól látszik, hogy a zebra „okossá” alakítása befolyásolja a megállási hajlandóságot a gépjárművezetők körében. A friss adatok szerint: -       Dunakeszin 2 héttel az okoszebra telepítése előtt 52% volt a megállási hajlandóság az autósok részéről, ám 2 héttel a telepítés után ez a szám 63%-ra, 2 hónappal később pedig 72%-ra emelkedett. -       Gyömrőn is hasonló adatokról számolt be a Generali a Biztonságért Alapítvány: a telepítés előtt 54% volt a megállási hajlandóság, a telepítés után két héttel ez a szám 65%-ra ugrott, két hónappal később pedig 75% lett. -       A tavalyi okoszebra-szavazás győztes városában, Szentendrén a nyári hónapokban adták át az okoszebrát. Két héttel az átadás előtt 51% volt a megállási hajlandóság, ám két héttel később ez a szám 68%-ra nőtt, 2 hónappal később pedig 71%-ra. A fenti adatokból is egyértelműen látszik, hogy az autósok számára is befolyásoló tényező a megálláskor az, hogy a gyalogátkelő feltűnőbb, észrevehetőbb legyen. A Generali idei kutatása is azt támasztja alá, hogy a lakosság nagy része (89%) szerint hasznos opció a zebrák láthatóbbá tételére az okoszebrák kialakítása, emellett pedig a szigorúbb szabályozás (82%) és magasabb pénzbírság (79%) sem elvetendő gondolat a magyarok szerint - különösen a nem vezetők nyilatkoztak úgy, hogy ezek segítenének a jelenlegi helyzeten. Mi az az okoszebra? A SafeCross® okoszebra egy olyan közlekedésbiztonsági rendszer, amely az útburkolatban elhelyezett aktív LED prizmák segítségével a zebrára lépő járókelőre hívja fel a figyelmet. Tehát az okoszebra célja, hogy az adott átkelőhelynél a járművezetők mindig észleljék a gyalogosátkelést. A fényjelzés kizárólag addig tart, ameddig az áthaladás is, így a zebra csak indokolt esetben lép működésbe. A Generali a Biztonságért Alapítvány szívügyének tekinti a biztonságosabb közlekedés elősegítését, az elmúlt években közel 60 okoszebrát telepítettek országszerte, idén pedig várhatóan még Vásárosnamény, Sopron, Mohács, illetve Szeged városok gazdagodhatnak okoszebrákkal.

Egy munkahelyi baleset után született a láthatósági mellény

2023.11.05.
A biztonságos kerékpározás egyik kulcsfontosságú része a láthatóság, mert világítás nélkül a biciklis észrevehetetlen a sötétben. A megfelelő fényerejű első és hátsó lámpák használata egész évben nagyon fontos, de ősszel és télen még nagyobb hangsúlyt kap, hiszen hamarabb sötétedik, amire rátesz még egy lapáttal az október végi óraátállítás. A lámpa mellett a biciklin lévő kötelező fényvisszaverő elemek, a macskaszemek és prizmák is nagyban segítik a láthatóságot, akárcsak a fényvisszaverő ruházat is. Most az élénk színű – a köznyelvben csak láthatóságinak nevezett – mellényt, illetve a viseletére vonatkozó előírásokat mutatjuk be.  Egy baleset miatt fejlesztették ki A láthatósági ruházatot az 1930-as években alkotta meg egy Bob Switzer nevű amerikai férfi, miután üzemi balesetet szenvedett a ládák rakodása közben egy ketchup- és savanyúságüzemben a kaliforniai Berkleyben. A szerencsétlen baleset miatt károsodott a látása, ami miatt szertefoszlott az álma, hogy orvos legyen.  Lábadozása során egy olyan megoldáson gondolkozott, amely javítja a munkahelyek biztonságát, és megelőzi az övéhez hasonló, elkerülhető sérüléseket, baleseteket. Küldetésének sikeréhez testvére, Joe is hozzájárult, mivel évek óta kutatta a fluoreszkáló vegyi anyagokat, innen jött Bob ötlete, hogy fluoreszkáló festékkel jól látható anyagot készítsen. Elképzelését először a felesége esküvői ruháján próbálta ki, majd 1946-ban létrehozta a Day-Glo nevű vállalatot.  A testvérek számos fluoreszkáló festéket és pigmentet fejlesztettek ki, amelyek közül többet az első láthatósági ruhák gyártásához használtak, de filmplakátokon és más reklámanyagokon is alkalmazták. A találmány a második világháború után vált igazán népszerűvé, és akkor kezdték felismerni a közbiztonságra gyakorolt hatását.  Ma már számos iparágban alapvető a láthatósági mellények, illetve munkaruhák viselete. Főleg olyan helyzetekben alkalmazzák, amikor a mozgó járművek miatt balesetveszélyes helyzetek alakulnak ki, például a vasúti és közúti munkáknál, az építőiparban, a repülőtereken, de a rendőrök, tűzoltók és mentők is hordják. A másik nagy felhasználási terület a közlekedés, főleg a kerékpárosok és motorosok javítják a ruházatukkal a láthatóságukat. Mikor kötelező viselni?  A KRESZ szerint az alábbi esetekben kötelező a fényvisszaverő mellény vagy ruházat viselete:  annak a gyalogosnak/személynek, aki éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén lakott területen kívüli út úttestjén, leállósávján, útpadkáján tartózkodik (ide nem értve a gyalogosok zárt csoportban történő közlekedését, mert nekik a csoport elején és végén lámpát kell használniuk); a lakott területen kívül közlekedő kerékpárosnak éjszaka és korlátozott látási viszonyok között; Ott sem árt a mellény, ahol nem kötelező kézikocsival közlekedő személynek – lakott területen kívül – éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén; állatot hajtónak, illetőleg vezetőnek – ha a lakott területen kívüli út úttestjén vagy leállósávján tartózkodik – éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén. Kell-e a kocsiban láthatósági mellényt tartani?  Sok járművezető nem tudja pontosan, hogy a fényvisszaverő mellény kötelező tartozéknak számít-e az autóban – mint például az elsősegélynyújtó felszerelés –, vagy sem. Másképp megközelítve: megbüntethet-e a rendőr, ha nincs az autóban mellény? Az egyszerű válasz az, hogy nem. Arra vonatkozóan ugyanis nincs semmilyen előírás, hogy a kocsiban tartani kell láthatósági mellényt. Ám ahogy fentebb is idéztük a KRESZ-t, ha gyalogosként éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén az úton, a leállósávon vagy az útpadkán tartózkodunk, már kötelező a mellény.  Vagyis ha például egy műszaki hiba miatt kiszállunk az autóból, esetleg másoknak segítünk, és olyanok a körülmények, máris viselnünk kell a fényvisszaverő ruházatot. De akármit is mond a szabály, a saját testi épségünk és a több közlekedő biztonsága érdekében nagyon fontos, hogy jól lásson minket a többi autós, ezért mindig legyen az autóban láthatósági mellény. Legalább egyet erősen ajánlott az utastérben tartani, hogy a sofőr még bent ülve, kiszállás előtt fel tudja venni. A többit sem érdemes nagyon eldugni a csomagtartó mélyére vagy a pótkerék mellé, hogy amikor az utasoknak is szükségük van, gyorsan elő tudjuk venni. Az a legjobb, ha az utastérben találunk helyet az összes mellénynek.  Nem árt tudni, hogy más országokban eltérhetnek a fényvisszaverő mellényekre vonatkozó előírások. Ausztriában például az autó vezetőjének kötelessége az utastérben mellényt tartania, aminek bemutatását a közlekedési ellenőrzések alkalmával az intézkedő rendőr akár kérheti is. Neonzöld vagy narancssárga?  A láthatósági ruházatokra több szabvány és besorolás létezik. Bár vannak más színek is, a szabványoknak a neonzöld és a narancssárga mellények felelnek meg. Ha felveszünk egy fényvisszaverő ruhadarabot, már nagyon sokat tettünk a biztonságunkért, de a szín is fontos lehet. Vannak olyan esetek, amikor a környezet indokolja a színválasztást.  Láthatósági mellény két szabványos színben A vasúti dolgozók például sok helyen narancssárgát viselnek, aminek az elsődleges oka, hogy a sárga és a zöld színt a vonatoknak szóló jelzésekhez használják. A narancs színnel viszont még véletlenül sem lehet összekeverni ezeket. A narancssárgát széles körben használják útépítéseknél, jelzéseknél, bójáknál, és egy természetes veszélyt jelző színként értelmezzük, ami azt jelenti: vigyázz, vigyázat.  A rikító zöld viszont egy olyan szín, amelyet a legkönnyebben érzékelünk. A látható fény középső hullámhossztartományában található a zöld szín, az emberi szem pedig ezekre a hullámhosszokra, egész pontosan az 555 nanométeres fényre a legérzékenyebb. Ez a szín a legjobban látható az ember számára, ezt érzékeljük a legnagyobb távolságból.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Behozhatatlan előnnyel vezeti a magyarországi újautó értékesítéseket tíz hónap után a Toyota

2023.11.05.
Hacsak valami egészen váratlan nem történik, a versenytársak idén sem lesznek képesek elhódítani a világszinten is legnépszerűbb autómárka koronáját Magyarországon. A Toyota ugyanis 18,5%-al növelte értékesítéseit a gyakorlatilag stagnáló (0,6%-al lassuló) magyarországi újautó piacon, ezzel tíz hónap után piaci részesedését az előző év azonos időszakához képest 2,2 százalékponttal javítva, 13,5%-os részesedéssel áll az első helyen, a kivonásokkal tisztított újautó piacot pedig 15,7%-os részesedéssel (18,6%-os értékesítés növekedés és 1,5 százalékpontos részesedés javulás) dominálja. A személyautó piacon meg sem közelítik a versenytársak, a legnagyobbat azonban a haszongépjármű piacon lépett előre a Toyota A személyautó piacot külön vizsgálva ott 12.240 új autó értékesítésével, 1,6 százalékpontot javítva, 13,4%-os részesedéssel áll az első helyen a Toyota, legközelebbi versenytársához képest több, mint 30%-al több autót értékesítve, aminek oka, hogy a Toyota 10,8%-al több személyautót adott el mint egy évvel ezelőtt, miközben a piac 2,8%-al zsugorodott. A kivonásokkal tisztított személyautó piacon még magasabb, 15,7%-os a Toyota részesedése, előnye pedig közel 40%-ra hízik.  Az igazán megdöbbentő azonban a márka kishaszongépjárműpiaci előretörése: a január és október között Magyarországon gazdára találó 2451 új Toyota kishaszongépjármű 5,4 százalékpontos bővüléssel 14,3%-os piaci részesedést jelent, abszolút értékben pedig a Toyota 81%-al adott el több új kishaszongépjárművet mint egy évvel ezelőtt, miközben a piac csupán 12,6%-al bővült. Ennek eredményeképp a Toyota ugyan a kishaszongépjármű piacon továbbra is a harmadik helyen áll, lemaradása a második helyen álló márka mögött azonban marginális, és a Toyota eddigi növekedési ütemét tekintve év végéig könnyűszerrel ledolgozható. A kivonásokkal tisztított haszongépjármű piacon a sorrend már meg is cserélődött, és ott a Toyota 16%-os részesedéssel már a második helyen áll. A magánvásárlók és a flottavásárlók szerint egyaránt a Toyota a legjobb választás Nincs népszerűbb márka a Toyotánál a flottavásárlók körében, ahol 9.055 új autó értékesítésével, 11,2%-os részesedéssel áll az első helyen, ám így az első számú márkának számít a magánvásárlók körében is, ahol 5.636 darabos értékesítéssel, 20,2%-os részesedéssel vezeti a magyarországi eladásokat. A teljes magyarországi kishaszongépjármű és haszongépjármű piacon egyébiránt 74,3%-ot tesznek ki a flottapiaci eladások, a Toyota esetében ez csupán 61,6%. Elképesztő lendületben a Lexus A Toyota prémium márkája, a Lexus még ennél is látványosabb mértékben növekedett: a környezetbarát luxusautómárka eladásai 56,4%-al, növekedtek az év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest, a teljes személyautó piacon így 860 új autó értékesítésével, 0,4 százalékpontos növekedéssel, 1%-os piaci részesedést ért el a márka. A jelenlegi értékesítési ütem ismeretében minden esély meg van arra, hogy magyarországi történetében először négy számjegyű értékesítéssel zárva az évet a márka. A Toyota és a Lexus egyaránt új modellek sorával készül a piac két vállra fektetésére az év hátralévő részében Kétvállra fektetheti az év hátralévő részében a piacot a Toyota? A tavalyi év második felében bemutatott Corolla Cross és a slágergyanús akkumulátoros elektromos bZ4X első példányai még csak most kezdenek nagyobb volumenben megérkezni a márkakereskedésekbe, miközben immáron az idei év két legütősebbnek ígérkező Toyota újdonsága, a vadonatúj Prius és az új generációs C-HR is. Ezek megérkeztével csak még tetemesebbre nőhet a hazai újautópiac zöldülésének motorját jelentő Toyota előnye, amely épp a piaci legszélesebb elektrifikált (öntöltő hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás elektromos) modellportfóliójával vette át a vezetés a hazai piacon három éve. A látványosan taroló Lexus sem ül a babérjain: miközben a tavalyi év második felében bemutatott RX nagyméretű SUV és a modellfrissített UX (köztük a 40%-al növelt hatótávolságú akkumulátoros elektromos kivitel) most érkezik meg nagyobb volumenben a márkakereskedésekbe és már az akkumulátoros elektromos Lexus RZ első példányai is érkezőben, két teljesen új modell rendelhető lett az  elmúlt hetekben. A Lexus belépő modellje lesz a jövőben a kisméretű LBX városi SUV, míg az LS zászlóshajó mellé zárkózik fel a kínálat csúcsán az elsőosztályú repülőjáratok kényelmét az országútra elhozó LM luxus személyszállító. Ezek első példányai még év vége előtt megérkezhetnek, bár nagyobb mértékben csak a jövő évben szólnak majd bele a prémium piac magyarországi eladásaiba.      

Ha így megy tovább, nem lesz kevesebb kamion az utakon – elbukott az árufuvarozás zöldítésének uniós programja

2023.11.05.
Az uniós klímacélok eléréséhez kulcskérdés az árufuvarozás zöldítése, hiszen a szállítmányozási ágazat felel a széndioxid-kibocsátás mintegy 20 százalékáért. Ennek is az egyik legfontosabb eleme a fuvarozási módváltás, azaz, az áruk szállításának nagymértékű átterelése közútról vasútra, vagy vízre. Az Európai Számvevőszék intermodális fuvarozásról készített, nemrégiben publikált jelentéséből azonban kiderült, hogy az Európai Bizottság vonatkozó céljai, miszerint 2030-ra a nagy távolságú – 300 km feletti – közúti fuvarok csaknem egyharmadát kellene vasúton, vagy vízen szállítani, már azok kitűzésekor (2011, 2020) sem voltak reálisak, sőt a helyzet még rosszabb, mint volt egy évtizeddel ezelőtt. Fotó: Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége A vasúti árufuvarozás 2010 és 2019 között mindössze 8 százalékkal nőtt, míg 2019 és 2022 között csaknem tíz százalékkal csökkent Európában. A belvízi fuvarozás is jelentősen csökkent ezen időszak alatt, a közúti fuvarozás azonban mind az árutonnát, mind a tonna kilométert tekintve számottevően élénkült. Hazánkban valamivel jobb a helyzet „Magyarország az elmúlt négy évben átlag fölött teljesítette az Unió célkitűzését, a helyzet azonban itt sem rózsás, de a romlás mértéke mérsékeltebb, mint az európai átlag. A 30 százalékos átterelés azonban a jelenlegi ütemben így sem valósítható meg 2030-ra” – hangsúlyozta Fülöp Zsolt. Hazánkban az elmúlt négy évben a vasúti árufuvarozás árutonna (-1,46 százalék) teljesítménye csökkent, a tonna kilométer (+7,41 százalék) tekintetében azonban számottevő növekedés volt – nagyobb távolságra kevesebb árut fuvarozott a vasút. A közúti árufuvarozás teljesítménye ugyanezen időszak alatt nőtt az árutonna (+0,87 százalék) és a tonna kilométer (+0,64 százalék) tekintetében is. Eközben a magyar belvízi fuvarozás a legnagyobb vesztese az elmúlt négy évnek: az árutonna (-8,57 százalék) teljesítménye csökkent, a tonna kilométer (+0,37 százalék) esetében pedig stagnált. Az intermodális fuvarozás ugyanakkor folyamatosan és dinamikusan a fejlődött. Csak 2021-2022-ben lehet szerény növekedésről beszélni (teljes mennyiség +1,67 százalék, konténeres forgalom +1,31 százalék, félpótkocsik forgalma -0,60 százalék.) Egyedül a félpótkocsis forgalom csökkent kis mértékben a magas vasúti vontatási költségek miatt. Az MLSZKSZ elnöke szerint az Európai Számvevőszék vizsgálata is alátámasztja, hogy a célkitűzést új szakpolitikai beavatkozás nélkül nem lehet teljesíteni. Az uniós tagországok több mint kétharmada komoly logisztikai és árufuvarozási kihívások előtt áll, amelyeket maguktól nem tudnak megoldani, ezért egységes és kötelező érvényű szabályokra van szükség. Szigorú szabályokra van szükség Az európai árufuvarozási ágazat már régóta várja az Európai Uniótól a szakmai javaslatokat, amelyek kiterjednek olyan lényeges kérdésekre, mint a kombinált szállításról szóló irányelv és a közúti haszongépjárművek tömegeiről és méreteiről szóló irányelv felülvizsgálata. A szándék megvalósításához ugyanis több lényeges alapelem is hiányzik, amelyek nélkül a megadott határidőre, az elképzelt átterelési mértéket nem lehet megvalósítani, de még a közelébe sem lehet érni. „A legfőbb probléma az, hogy az eddigi uniós ajánlások nagyon megengedőek, gyengék voltak, ezért senki sem vette ezeket komolyan. Olyan uniós intézkedésekre lenne szükség, amelyek mindenkire kiterjednek, kötelezőek és közelebb hozzák az intézkedéseket az operatív működéshez, valamint számonkérhetőek, és konkrét fejlesztési, magvalósítási terveket várnak el a tagországoktól. A klímacél eléréséhez nélkülözhetetlen, hogy növeljük az intermodális fejlesztéseket és a fuvarozási módváltás dinamikáját” – mondta Fülöp Zsolt. Az MLSZKSZ felpörgetné az intermodális fuvarozást A magyarországi és az uniós intermodális fuvarozási piac fejlődési boom előtt áll. Jelenleg a közúti fuvarozás a gyors, pontos, személyre szabott, kiszámítható megoldásaival toronymagasan a többi fuvarozási ágazat fölé emelkedik, még olyan területeken is, mint a nemzetközi fuvarozás, ahol nem egyértelmű a dominanciája. Közelíteni kellene a vasúti fuvarozás 25 km/h-s átlagsebességét a közúti 60 km/h-s átlagsebességhez. Az MLSZKSZ javaslata szerint az intermodális fuvarozás jelentős növekedéséhez olyan uniós szintű koncepció szükséges, amely négy fő beavatkozási területen tudná segíteni az intermodális fuvarozást: az infrastruktúra, az eszközök, a szabályozás és az ösztönzők fejlesztésében. A célok elérése érdekében jelentős vasúti beruházásokra van szükség legalább a TEN-T hálózatok terén, mert jelenleg nem megfelelő az infrastruktúra, még a vasúthálózat karbantartására sincs elégendő pénz nagyon sok EU országban, a felújításra pedig szinte semmi. Biztosítani kell a terminálok vasúti megközelíthetőségét, az infrastruktúra kiépítését, a TEN-T műszaki követelmények megteremtését. Emellett támogatni kellene az eszközbeszerzést is, mert jelen-leg szinte lehetetlen terminálkapacitás-növelő beruházáshoz támogatást szerezni. „Az intermodális forgalom fejlődésében nagy áttörést jelentene, ha létrejönne egy olyan motivációs rendszer, amivel rá lehetne bírni a közúti fuvarozó cégeket, hogy vegyék igénybe a vasúti fuvarozást” – mondta Fülöp Zsolt. Ezen a területen több párhuzamos kezdeményezés is fut, amely azt mutatja, hogy mások is érzik a területben rejlő, még kiaknázatlan lehetőségeket. A szövetség piaci szereplők bevonásával összegyűjtötte azokat a területi elemeket az Európai Bizottság részére, amelyekkel kapcsolatban gyorsan, uniós szintű megállapodásra kell jutnia a tagországoknak. A javaslatcsomagban szerepel többek között a kereskedői vasutak együttműködési készségének fejlesztése, az árajánlatadások felgyorsítása, a határátmenetek és a fuvarfeladatok végrehajtásának lerövidítése, a vészhelyzeti reakcióképesség újragondolása, a működési szabályozók egyszerűsítése és a dolgozók piaci szemléletének fejlesztése is.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója