Osztrák-magyar határháború: se béke, se megoldás

2023.09.27.
A piknikre sokan német nyelvű vagy kétnyelvű transzparensekkel érkeztek. „Közös megoldást találni!“ „Szívesen látjuk a somfalviakat – és ti minket?“ Ilyen és hasonló feliratokat lehetett olvasni a táblákon, de a magyar munkaerő osztrák jelenlétére is emlékeztettek a transzparensek. Az osztrák portál cikke. Képernyőfotó. A szövegek egy része az SPÖ-s Thomas Hoffmann-nak, Schattendorf/Somfalva polgármesterének üzent. A politikus az utóbbi idők támadásai ellenére is fenntartja álláspontját arról, hogy a határhoz vezető falusi út sétálóutcává alakítása jogos volt. A demonstráción mintegy 50-en vettek részt, a szervezők később 120 piknik-látogatóról számoltak be. Az önmagukat polgári kezdeményezéssé szervező, döntően ágfalvi tiltakozók szerint a Sopron környéki osztrák-magyar kishatárátkelőkön (St. Margarethennél, Schattendorfnál és Neckenmarktnál) életben lévő korlátozások jogellenesek. Azt is sérelmezik, hogy a somfalvi átkelőnél még a település által előirányzott beléptetőrendszer sem működik. Az út lezárása óta több mint fél év telt el ugyan, de tudomásuk szerint egy ágfalvi kérelmező sem jutott még az áthajtást lehetővé tévő, és két évre 160 euróba kerülő engedélyhez. Első érdemi válasz október végén A tiltakozók a német-magyar NZP Nagy Legal ügyvédi iroda közreműködésével az Alkotmánybírósághoz, az EU-s támogatások felhasználását ellenőrző OLAF-hoz illetve a schengeni határkódex szabályainak megsértése okán az Európai Bizottsághoz nyújtottak be panaszokat. Azt várják: először – október végén – az Alkotmánybíróság küldi majd el állásfoglalását arról: a somfalvi átkelés rendszere összhangban van-e az osztrák joggal - írja a volksgruppen.orf.at

Szentendrén lőtték ki a 176 kilométeren keresztül menekülő embercsempész autóját

2023.09.27.
Azt írták, hogy kilenc illegális migránssal 84 percen át, 176 kilométeren keresztül menekült az az embercsempész a rendőrök elől, akinek járművét Szentendre felől Visegrád felé tartva sikerült mozgásképtelenné tenni. Fotók: police.hu Az előzményekről a rendőrség közölte, hogy szerda hajnalban egy reflektorral közlekedő Audi elvakította a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság gépkocsizó járőreit Kiskunmajsa külterületén. A kombi vezetője a rendőrök jelzésére nem állt meg, ezért követni kezdték. A Kiskunmajsa-Jászszentlászló-M5 Kiskunfélegyháza-Dél-Budapest-11-es számú főút-Szentendre útvonalon rendre váltották egymást a megkülönböztető jelzéseiket együttesen használó rendőrségi gépjárművek az Audi mögött. Az ámokfutót Szentendrén, a 11-es számú főút és a Rózsa utca kereszteződésénél egy az úton keresztbe állított rendőrautó is megpróbálta feltartóztatni. A menekülő ráhúzta a gépkocsit az úton álló egyik rendőrre, aki három célzott lövést adott le a járműre. A találatok ellenére az autó tovább haladt, de sebessége folyamatosan csökkent, majd néhány kilométerre a lövések leadásának helyszínétől, még Szentendre területén mozgásképtelenné vált a jobb első gumiját ért lövés miatt. A sofőr kiugrott a kocsiból és elmenekült. A hátrahagyott járműben a rendőrök kilenc, magukat szír állampolgárnak nevező férfit találtak, jogszerű magyarországi tartózkodásukat egyikük sem tudta igazolni. Az illegális migránsok - elmondásuk szerint - valahol Zomborral szemben, az ideiglenes biztonsági határzáron átjutva értek Magyarország területére. Szlovákiába történő szállításukért fejenként 1200 eurót kellett letétbe helyezniük Törökországban. Az embercsempész azonosítására, felkutatására és elfogására a rendőrök megtették a szükséges intézkedéseket. Az illegális migránsokat visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A rendőri intézkedés során személyi sérülés nem történt - olvasható a police.hu-n. A képre kattintva megnézhet egy videót. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Elkezdődött az iskola: vissza kell(ene) szokni a rendszerbe

2023.09.27.
Hogyan utazhat szabályosan a gyermek? Gyorsan menjünk is át azon, hogy mit kell betartani gyermekszállításnál. Szerintem ezt sem lehet elégszer elismételni, mert nem mindenkinek kézenfekvő, hogy a gyerekek sokkal nagyobb veszélyben vannak már egy kisebb koccanásnál is. A legfontosabb, hogy a három évnél fiatalabb gyermekek minden esetben csak gyermekülésben utazhatnak. A sofőr mellé pedig csak akkor ülhetnek, ha 150 centiméternél magasabbak. Szerintem ökölszabály lehet, hogy három-négy éves korig mindenképpen evidens a gyerekülés, utána pedig, ha elhagyja a 135 centiméteres magasságot, és már kényelmetlen neki a gyerekülés, akkor jöhet az ülésmagasító. De ezt csak akkor szabad használni, ha a biztonsági öv már megfelelően tartja. A lényeg, hogy a biztonsági öv sem a nyakát, sem a karját nem érintheti, annak mindig a válla magasságban kell lennie. Mi az általános hozzáállás? Nos, nagyon fellengzős. A cikk is azért született meg, mert ahogy jött az iskola, megjelentek azok a szülők, akiknek felesleges rossz a gyermek szállítása az iskolába, vagy óvodába, ők a hátuk közepére nem kívánják az ezzel járó kényelmetlenséget. De az utazási komfortot viszont meg kell adni a gyereknek, aminek fundamentuma, hogy minél közelebb kell kitenni az oktatási intézmény bejáratához. Szinte sportot űznek belőle, hogy ki hol áll meg, és sajnos abból is, hogy milyen gyorsan tudják „kidobni” a gyereket a hátsó sorból. Ehhez jó, ha minél kevesebb passzív biztonsági elemtől kell megszabadulni. Erre majd később ki is térek. De először jöjjön egy rossz beidegződés, a szülői túlféltés, és mindenek feletti megfelelési kényszer, mert ha ők nem kapták meg a mobilitás ezen kényelmességét, akkor a gyereknek ezt erejükön felül is biztosítani akarják. Pedig de nehéz lesz így ránevelni a csemetét az önálló közlekedésre, ha mindig mindenhova a mozgó családi bunkerrel utazik, ahol elbújik a telefonja kijelzőjébe, és talán még az útvonalat sem ismeri. Nagyon jó, ha minél hamarabb hozzászoktatjuk őket a biztonságos és felelős közlekedésre, a szabályok betartására. Gondoljunk csak bele, hogy neki erről az egészről fogalma sincs, ha játékos formában minél hamarabb megmutatjuk neki, akkor a kedve is megjöhet ahhoz, hogy megtanulj a KRESZ szabályokat, és akár már kamaszként kipróbálja magát élesben mondjuk a segédmotoros kategóriával. De visszatérve az eredeti témára: a legjobb lenne egy kis önállóságra nevelés. Persze tudom, hogy a város több pontjára transzportálni nehéz feladat, és a mai közbiztonságot elnézve nem is életbiztosítás. Főleg most, hogy jönnek majd a hosszú téli éjszakák. De ettől függetlenül én minden szülőnek azt tanácsolom, hogy érdemes néha kettőt hátralépni, és úgy engedni önállóság útján, hogy közben megvan a tudat, hogy a szülők részéről mindig ott a stabil hátország. Hogyan kell(ene) parkolni? Általában minden iskola biztosít az autóval járó szülőknek parkolási szakaszt, amíg a gyerekek biztonságosan kiszállhatnak, és eljuthatnak az oktatási intézménybe. A megállni tilos táblákat tehát nem azért teszik ki, mert véletlenül többet rendeltek, és fel kell használni. Ezeket szőlőként főleg érdemes betartani, már csak a példamutatás okán is. Tudom, hogy a zsúfolt belvárosban nagyon nehéz a megállás, mert folyamatosan kevés a hely, és sokkan egyszerre érkeznek, így sorok alakulnak ki, ami feszültséghez vezethet. De mit gondol majd az a gyermek, aki akár napi szinten látja, hogy az anyukája a mozgássérült parkolóban hagyja az autót, mert csak beszaladok címszóval? Vagy a zebra előtt áll meg pár méterrel, mert csak kiugrik a gyerek? Léteznek népszerű bunkósági megnyilvánulások, emellé már csak a behajtani tilos táblás közlekedést, vagy a záróvonal megszegését tudnám említeni. Nagyon nem jó ilyen dicsőségfalra kikerülni. Őszintén kíváncsi lennék, hogy amikor a gyermeke ezt megkérdezi, akkor mi a válasz a szülő részéről. A példamutatással nevelhetjük, formálhatjuk a következő generációt olyanná, ami tovább javítja a közlekedési morált. Addig pedig nem árt tisztában lenni néhány idevonatkozó szabállyal. A KRESZ szabályai szerint TILOS megállni és várakozni: -„Tilos megállni kijelölt gyalogosátkelőhelyen, valamint a gyalogosátkelőhely előtt személygépkocsival, motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, kerékpárral és kézikocsival 5 méter, egyéb járművel 15 méter távolságon belül.” -Menetiránnyal ellentétes irányban -Megállni és várakozni tilos tábla hatálya alatt az iskola előtt a sarok és a gyalogátkelőhely között -Kereszteződésben -Záróvonallal párhuzamosan, ha nincs meg a 3 méter távolság -Záróvonal kereszteződéstől ellentétes végétől 5 méteren belül -Utcasaroktól 5 méteren belül Mi legyen a tanulság? Ahogy az utakon találkozunk bunkó, agresszív sofőrökkel, ugyanez a típus megjelenik óvodák, iskolák környékén is, és mivel mindennél fontosabbnak tartja magát, magasról tesz a szabályokra. Elkerülni érdemes, konfrontálódni vele semmiképpen, hiszen szinte majdnem mindig meggyőzhetetlen. De nagyon szégyenlem magam azok helyett a szülők helyett is, akiknél állva utazó gyereket látok a kocsiban. Vagy ugyanilyen bicskanyitogató kép nálam, amikor pici babával utaznak az anyósülésen(!) anyuka karjában. Az pedig, hogy milyen sérüléseket okozhatunk a gyerekeknek azzal, ha nincsenek bekötve, vagy mondjuk a táskával együtt szállnak be, mert úgy gyorsabban ki tudnak ugrani, jobb nem is belegondolni. A biztonság minden reggel plusz pár másodperc, de egy életen át cipelni a felelőtlenség terhét olyan tragédia, amit senkinek sem kívánhatunk! További autós tartalmakért kövessen minket Facebookon is!

Áramot, hidrogént és vizet gyártó technológiát állított üzembe a Toyota

2023.09.27.
A hidrogén mint energiahordozó nem véletlenül áll hosszú ideje az ipar és a tudomány figyelmének a középpontjában. Egyrészt a hidrogénben tárolt energia több módon is felszabadítható, hőként éppúgy, mint elektromos energiaként. Másrészt bármelyiket választjuk, a folyamat teljesen tisztán megy végbe, az egyetlen melléktermék a vízpára. Harmadrészt a hidrogén a legváltozatosabb módokon állítható elő, a két leggyakoribb módszer (metán reformálása, elektrolízis) pedig könnyedén megvalósítható 100%-ban környezetbarát forrásokból (biometán, illetve megújuló energia felhasználásával.) A Toyota a hidrogéntechnológia egyik legnagyobb autóipari támogatója és szakértője. Amellett, hogy üzemanyagcellás elektromos, illetve hidrogénüzemű belső égésű motorral hajtott járműveket fejleszt, ezeket a hajtástechnológiákat más közlekedési szegmensekben is igyekszik meghonosítani, a vasúttól kezdve a hajózáson át a szállítmányozásig. Ez azonban csak egy része a vállalat kapcsolódó tevékenységeinek, hiszen a többi iparági szereplőhöz hasonlóan a Toyota is tisztában van azzal, hogy a fosszilis üzemanyagokra épülő gazdaság modelljét csak akkor válthatja ki a tiszta hidrogénalapú társadalom, ha a piaci szereplők minél szélesebb körben ki tudják aknázni a hidrogénben rejlő potenciált. Ezen a téren mérföldkőnek bizonyulhat az a világelső H2-fejlesztő rendszer, amelyet az üzemanyagcellás ipari megoldások egyik legnagyobb globális szakértőjeként jegyzett FuelCell Energy vállalattal karöltve dolgozott ki és valósított meg a Toyota. Amint neve is mutatja, a Tri-Gen technológia három terméket állít elő biometánból: hidrogént, elektromos áramot és tiszta vizet. A Toyota kaliforniai logisztikai központjában (TLS) üzembe állított rendszer egyrészt akár 1,2 tonna hidrogént képes előállítani naponta. Ezt helyben használják fel üzemanyagként, részben a TLS belső használatú Toyota Mirai üzemanyagcellás szedánjaiban, részben azokban a nyerges vontatókban és speciális haszonjárművekben, amelyek a Long Beach-i teherkikötőben mozgatják a kimenő és beérkező konténereket. A megtermelt hidrogén mennyisége igény szerint változtatható. A Tri-Gen rendszer emellett zöld elektromos energiát is előállít, méghozzá 2,3 megawattnyit. Ennek egy részét megint csak a TLS helyi igényeinek kielégítésére fordítják – a Toyota Logistics Services évente mintegy 200 00 Toyota és Lexus gépkocsi globális és kontinentális elosztását koordinálja –, a fennmaradó energiamennyiség felhasználásáról pedig ugyanúgy szabadon dönthet a vállalat, mint bármely más, megújuló forrásból származó elektromos energia esetén: jelenleg a dél-kaliforniai lakossági elektromos szolgáltatónak értékesítik azt. A Tri-Gen harmadik, legkülönlegesebb (mellék)terméke a tiszta víz: a vegyi folyamat során naponta keletkező, több mint 5,3 köbméternyi vizet egyszerűen autómosásra használják, hogy a kikötőbe beérkező járműveket tisztán szállíthassák tovább a márkakereskedésekbe. Ezzel éves szinten közel kétmillió literrel csökkentik a telephely vízfogyasztását, ami különösen fontos Kaliforniában, ahol háromévnyi, szélsőséges mértékű aszályt követően most kezd helyrebilleni a térség vízháztartása. Mindent összevetve a Tri-Gen rendszer alkalmazásával a TLS Port Beach-i telephelye éves szinten mintegy 9000 tonnával csökkentheti széndioxid-kibocsátását. A technológia működésének a kulcsa, hogy a hidrogén előállítása zöld metánból történjen. Ezt a Tir-Gen esetében úgynevezett irányított biometán-szállítással érik el: a gázszolgáltató az ügyfél megbízásából 100%-ban megújuló forrásból származó biometánt vásárol és tölt be a hálózatba, majd a fogyasztás helyszínén azzal ekvivalens fűtőértékű metánt vételeznek. A rendszer további környezeti előnye, hogy a technológia hosszú távon biztosítja a konténerkikötő áruszállító járműveinek H2 üzemanyag-ellátását. A korábban alkalmazott, dízelüzemű járművek kiváltásával éves szinten 1,6 millió liter gázolaj elégetésétől, és ezzel összefüggésben több mint hat tonna, erősen egészségkárosító hatású NOx légkörbe jutásától kíméli meg közvetlen környezetét. A Toyota és a FuelCell Energy most üzembe állított rendszere egyben kísérleti projektként is szolgál: amennyiben a hosszú távú tapasztalatok igazolják a várakozásokat, a partnerek megkezdhetik a technológia igény szerinti méretezését és széles körű bevezetését, és ezzel újabb fontos lépést tehetnek a hidrogénalapú gazdaság megvalósítása felé. Fotók: Toyota, FuelCell, Forbes További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Benyó Máté nyerte a ralikrossz országos bajnoki címet

2023.09.27.
A pilóta a Nyirádon rendezett ötödik fordulóban biztosította be a sikerét, miután a viadalon a heves esőzés és az extrém időjárási körülmények miatt elődöntőt és döntőt nem rendeztek, a versenyt a harmadik előfutam után felfüggesztették. Végeredményt ezek alapján hirdettek, így Benyó magyar bajnok lett, előnyét ugyanis már nem lehet behozni az ob utolsó állomásán. "Embert próbáló szezon volt, hiszen a magyar bajnokság mellett elsőévesként végigversenyeztük az Európa-bajnokságot is. Az Eb-n elért év végi kilencedik helyünk és a magyar bajnoki cím azt hiszem, szépen cseng így a szezon végén, főleg ha hozzávesszük azt a rengeteg tapasztalatot, amit gyűjtöttünk" - mondta az MTI-hez eljuttatott közleményben Benyó. A versenyző hozzátette, a már biztos bajnoki diadal ellenére a zárófordulóban is nyerni szeretne. "A magyar bajnokságban idén öt versenyből négyen győzni tudtunk, a bajnoki címtől függetlenül a szezon utolsó, Rabócsiringen sorra kerülő futamán is a győzelem, illetve az önfeledt örömautózás a fő célunk" - jelentette ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hét kilométeres kamionsor, kilenc kilométeres autópálya-torlódás

2023.09.27.
A 34-es főúton Kunmadaras térségében, a 28-as km-nél egy személygépkocsi az árokba hajtott, a fél útpályát lezárták. Az M0-s autóút keleti szektorán az M5-ös autópálya irányába, az M4-es autóúti csomópont és az M5-ös autópálya csomópont között burkolati jeleket festenek fel. Mozgó tereléssel a külső sávot lezárták, az M4-es autóúti csomópont közelében, 5-6 km-es torlódás alakult ki. Az M5-ös autópályán, Röszke felé, Örkény és Lajosmizse között a 62-es km-nél, korábban  árokba hajtott egy autószállító tréler. A műszaki mentés a leállósávon zajlik, fokozott figyelemmel közlekedjenek! A magyar-román határszakaszon, az M43-as autópályán, a Csanádpalota határátkelő előtt az erős tranzitforgalom miatt már 7 km-es a kilépő kamionsor. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Két kocsit is ellopott éjszaka egy autókereskedőtől - nem jutott messzire

2023.09.27.
Egy gyáli nő telefonált a segélyhívóra, miután 2023. szeptember 20-án délután valaki elvitte az utcán leparkolt, négymilliós járművét. Nem sokkal később a fővárosi rendőrök jelezték, egy józservárosi helyszínen megtalálták az azóta körözött kocsit, a sofőr elmenekült. A tettes azonosítása és elfogása nem sokat váratott magára, G. Krisztiánt a lopást követő 2. órában már bilincselve vitték a Dabasi Rendőrkapitányságra. Egy hernádi autókereskedésbe 2023. szeptember 20-án éjszaka tört be akkor még ismeretlen tettes, az ott talált indítókulcsokkal két, összesen 11,5 millió forint értékű járművet is ellopott. A rendőrök még pirkadat előtt elfogták L. Oszkárt és lefoglalták a kocsikat. Az azóta letartóztatott G. Krisztián, valamint L. Oszkár ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Állatok Világnapja: immáron ötszörös Európa bajnokként köszönti a Macskaárvaház vendégeit Kiss Norbert Kápolnán

2023.09.27.
Nem csak az állat és természetvédelem, de az autósport, a foci és a magyar méz ünnepe is lesz jövő szerdán, október 4-én, Kápolnán az Állatok Világnapján.  Az Assisi Szent Ferenchez kötődő, eredetileg vallási, ma már a világ minden táján felekezettől és hittől függetlenül is fontos teremtésvédelmi ünnepnapra, amely társaink az állatok, és közös ügyünk az állatvédelem ünnepe, számos ismert állatbarát jelezte részvételét az idén 10 esztendős Macskaárvaház állatotthonába.  Náksi Attila sztár dj, zenei producer nem csupán a könnyűzene, de a foci rajongói körében is népszerű, hiszen együttese, a Soho Party egyik legnépszerűbb száma, az Éjjel soha nem ér véget lett a hazai és határon túli focirajongók himnusza. Náksi idén is részt vesz az alapítvány faültetési akciójában: a Tarnamente SE fiatal focistáival, Harmati Péter korábbi labdarúgóval, az Eger SE vezetőjével, és az NB 3-as csapat több állatszerető focistájával, többek között Debreczeni Dávid védővel és Beliczki Gergő támadóval érkezik majd a Macskaárvaházba. Ahol  az alapítvány  világhírű kuratóriumi tagja, Kiss Norbert várja őket, aki éppen néhány nappal ezelőtt, Le Mans-ban lett ötödszörre is Európa Bajnok. Kiss Norbert  Szintén a foci és az állatvédelem közötti erős kapcsolatot szimbolizálja, hogy elfogadta a Macskaárvaház Állatok Világnapi meghívását Hegedűs Henrik fociszakértő, szakíró, aki nem csak a világ legismertebb futball szakkönyveinek magyar fordítója, számos szakcikk szerzője, de ahogy korábban a Magyar Labdarúgó Szövetség-nél, immáron kizárólagosan az FTC labdarúgó csapatánál látja el az adatelemző csapat vezetését. A vendégeket Kápolna alpolgármestere, Szalóki Péter fogadja majd, köztük Ignácz Balázs főispánt, Dr Illés Zoltán egyetemi tanár, korábbi környezetvédelmi államtitkárt, Szomszéd Lajos, Ráki Csaba, Kovács Attila egri és Prisztóka Tamás, Budai István, Kücsön Gyula heves vármegyei üzletembereket, Képe Tibort a Hyundai Hatvan tulajdonosát, valamint Gerencsér Olivér jet ski világbajnokot,az alapítvány támogatóit. Idén a kápolnai Állatok Világnapi ünnepség középpontjában a hazai, és konkrétan a tarnamentii méz népszerűsítése áll: a vendég Kiss Zoltán kompolti méhész, aki mézkóstolással, és vásárlási lehetőséggel hívja fel a figyelmet arra, hogy milyen fontos a mézelő növények és a vegyszermentes természeti környezet - a méheknek is, akik az egyik legfontosabb élelmet, a mézet készítik az ember számára.  Bóday Csilla - Az Állatok Világnapján nem csak az állatokat és az állatvédelmet, de azokat az embereket is ünnepeljük, akik emellett állnak és tesznek ezért - így számunkra nagyon fontosak, azok az ismert és elismert személyiségek, akik a közéletben, a sportban vagy az üzleti életben nevet és megbecsülést szerezve képviselik, segítik az állatok védelmét - fogalmazott Bóday Csilla. A Macskaárvaház Alapítvány titkára,  hozzátette: "természetesen ezúttal is velünk lesznek állatvédő partnereink a Noé Állatotthon és a Szurkolók az állatokért mozgalom képviselői.  Idén mézelő, a méhek számára nélkülözhetetlen hársfákat ültetnek majd az alapítvány önkéntesei, akik állateledel és alom adományokkal, valamint macska simogatással is hozzájárulnak a Macskaárvaház állatmentő munkájához. Aki szeretne állateledel adománnyal, faültetéssel vagy mézvásárlással hozzájárulni a rendezvény sikeréhez, azt szeretettel várják a szervezők október 4-én, szerdán délután 2-től Kápolnán.    

Már csak néhány napig látogatható a párizsi Titanic-kiállítás

2023.09.27.
A 77 éves korában elhunyt tudósról külön megemlékeznek a kiállításon, amely néhány héttel a halála után nyílt meg. Azóta több százezren keresték fel a Porte de Versailles kiállítócsarnokban a tárlatot, amelynek nyitva tartását a nagy érdeklődésre való tekintettel október 1-jéig meghosszabbították. A tárlat a Titanic több mint négyméteres makettjével kezdődik. A látogatók ezután valamelyik egykori utas beszállókártyájával a kezükben maguk is utazásra indulnak az angol partoktól, s csak a kiállítás végén tudhatják meg, hogy a dokumentumon feltüntetett név tulajdonosa túlélte-e a tragédiát, vagy pedig az 1517 áldozat között volt 1912. április 14-én éjjel, amikor az óceánjáró kevesebb mint három óra alatt elsüllyedt, miután egy jéghegynek ütközött. Fotó: sortiraparis.com A kiállítás a tragikus sorsú óceánjáró gőzhajó történetét 260 eredeti, a tengerfenékről felhozott tárgyi lelettel, valamint a hajó néhány helyiségének, például első osztályú és fedélközi kabinoknak, folyósoknak, gépházi kazánoknak és mindenekelőtt a főlépcsőjének a rekonstrukciójával idézi fel. A kiválóan konzerválódott tárgyak között a porcelánoktól, mosdókagylótól és navigációs eszközöktől kezdve míves kristálypalackokon át az utasok személyes tárgyait is bemutatják, például szemüvegeket, pénztárcákat, ékszereket és különféle ruhadarabokat. A Titanic-kiállítás jelentős részben Paul-Henri Nargeolet munkájának, kitartásának és szenvedélyének a gyümölcse. A tudós a halálát megelőzően a Titanic tengeralatti kutatási programjának igazgatója volt. Az egykori tengerésztiszt 1986-ban lett a francia mélytengeri kutatásokat végző intézet, az Ifremer által használt tengeralattjárókat üzemeltető cég, a Genavir vezetője, alig egy évvel azután, hogy 1985-ben a Robert Ballard amerikai tudós által vezetett csapat a francia kutatóintézettel együttműködve megtalálta a Titanic roncsait 3800 méter mélyen a tengerben. Ettől kezdve Paul-Henri Nargeolet a roncs látogatásának és az ott talált tárgyak felszínre hozásának szentelte életét, amiért hazájában csak Monsieur Titanicnak, azaz Titanic úrnak becézték. 1987 és 2010 között a nyolcból hat expedícióban részt vett, amelynek során több mint ötezer tárgyat hoztak a felszínre az Atlanti-óceán északi részén, Új-Fundland partjaitól nem messze fekvő roncsról.  

Hatékony előrejelző fogyasztáscsökkentő rendszer a Lexustól

2023.09.27.
Amikor hálózatba kapcsolt járművekről, mobil adatkommunikációról és fejlett infotainment rendszerekről esik szó, az átlagos felhasználónak a fedélzeti wifi hotspot, az okostelefon-integráció, az alapfunkciók távvezérelhetősége jut az eszébe. Pedig ha engedjük, hogy a fedélzeti rendszerek kommunikáljanak egymással és a külvilággal, azzal ezeknél sokkal többet is nyerhetünk – akár szó szerint. A Lexus a prémiumkategóriában elsőként alkalmazta, és mostanra tökélyre fejlesztette a hibrid hajtástechnológiát, amely minden menethelyzetben a lehető legcsekélyebb energiafelhasználás mellett biztosít szuverén menetjellemzőket. Persze nincs az a takarékos rendszer, amelyet ne lehetne még gazdaságosabbá tenni – és pontosan erre dolgozott ki egy kifinomult technológiát a Lexus. A Predictive Efficiency Assistant, azaz az üzemanyag-fogyasztást előrelátó módon csökkentő vezetői segédlet elsődleges szerepe, hogy a sofőr ismétlődő szokásait megtanulva előre megjósolja, hogy egy adott útvonal mely pontjain számíthat lassításra, és hol várható gyorsítás. Az előbbieknél eleve maximálisra állítja a mozgási energia visszanyerésére szolgáló regeneratív fékrendszert (amely a villanymotort generátorként használva fejleszt elektromos energiát, és közben lassítja az autót), az utóbbira pedig az akkumulátor töltésének fenntartásával készül fel, hogy az intenzív erőkifejtésből minél nagyobb arányban vehesse ki a részét a villanymotor. A navigációs térképadatokat is figyelembe vevő – azaz a közelgő kereszteződéseket, autópálya-lehajtókat, kanyarokat és egyéb, sebességváltozással járó helyszíneket azonosító – rendszer valójában már a 2018-ban bevezetett Lexus UX 250h városi crossover fedélzetén megjelent. A most bevezetett, új generációs technológia annyival tud többet, amivel egy 2023-as infotainment rendszer okosabb egy 2018-asnál. A mobil adatátvitel, a felhő alapú navigáció, a valós idejű forgalmi információk rendelkezésre állása ugyanis nem csak a vezetőt látja el hasznos információkkal, hanem a Predictive Efficiency Assistant technológiát is. Amennyiben tehát az online navigációs funkció torlódás, útlezárás vagy bármely egyéb, valós időben azonosított ok miatt a forgalom lassulását észleli a tervezett útvonalon, a megváltozott helyzetre rugalmasan tudja felkészülni a hibrid hajtáslánc elemeit. Az új generációs, részletesebb térképinformációk a domborzati viszonyok azonosítását is lehetővé teszik: az emelkedők és a lejtők ismeretében átgondoltabban tudja beosztani az erőforrásokat. Ha nem félnénk emberi jellemzőkkel felruházni a számítógépet, azt is mondhatnánk, hogy tudatos autóvezetőként igyekszik minél takarékosabban megoldani a rá váró feladatokat. Talán mégsem túlzás persze antropomorfizálni a technológiát, hiszen a Lexus prediktív fogyasztáscsökkentő asszisztense tanulékony rendszer: minél gyakrabban járunk egy útvonalon, minél többet vezetjük az autót, annál pontosabban tud igazodni vezetési stílusunkhoz és döntéseinkhez. A Lexus NX 350h fedélzetén most bevezetett, a Lexus Link Pro Navigation fedélzeti infotainment rendszer részeként rendelkezésre álló technológia a későbbiekben egyre több modellben válik majd elérhetővé. Ami pedig a távlatokat illeti, a cégcsoport már most is számos értékes szolgáltatásához használja fel a világ minden pontján közlekedő Lexus és Toyota járművektől kapott, anonimizált információkat. Így elképzelhető, hogy a Lexus Predictive Efficiency Assistant rendszerének egy jövőbeli generációja akkor is a lehető legtakarékosabban fog minket végigvezetni egy tetszőleges útvonalon, ha mi magunk még soha nem jártunk ott korábban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója