Meghalt Bendekovits Zoltán

2023.09.29.
Bendekovits Zoltán frissdiplomás mérnökként 1977. őszén lett a jogelőd győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola oktatója. A Rába Magyar Vagon- és Gépgyár igényei alapján megalapított, megszervezett Járműgyártási Tanszék oktatási munkájába kapcsolódott be, s 2011-ig, nyugállományba vonulásáig dolgozott az Egyetemen. A szerszámgépek, a hidraulika és a pneumatika témakörök ismereteinek átadása, bővítése határozta meg oktatási, szakmai tevékenységét. A napi munka részeként folyamatosan részt vett a tanszék intézményen belüli és külső kutatási, fejlesztési és együttműködési programjaiban. Rendszeresen közreműködött sportnapok, szaknapok, szakestélyek szervezésében és megrendezésében. Kollégái, hallgatói kiváló felkészültsége, közvetlen emberi stílusa, segítőkészsége miatt elismeréssel értékelték munkáját. Pályakezdésétől kezdődően tanszéki feladatai közé tartozott a tudományos diákköri munka támogatása. Nyugállományba vonulásáig, s az azt követő években mentorként működött közre a hidraulika és a pneumatika ismeretkörök iránt a tananyagot meghaladó mértékben érdeklődő hallgatók képzésében. Ennek szakmai műhelyei a FESTO és Jankovits Hidraulika Laboratórium volt. Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében! - olvasható a gyászjelentésben.

Hogyan változnak az utazási szokások 2024-ben?

2023.09.29.
Fotó: autopalyamatrica.hu Az autópályahasználattal kapcsolatos változásokat próbálja előzetesen felmérni az autopalyamatrica.hu online kutatása. A szakmai portál egyebek között kíváncsi az esetleges alternatív közlekedési módok vagy új útvonalak kiválasztására, de az anonim felmérés kitér arra is, hogy a kényelmesebb és gyorsabb közlekedés érdekében mennyit hajlandók áldozni az autósok, vajon hol van a határa annak, hogy letegyék az autót. A kutatás azt is előre jelezheti, hogy a városokban megnőhet-e a gépjárműforgalom. A felmérés október 8-án zárul. https://www.autopalyamatrica.hu/felmeres

Tragédia a szervizben: az emelőről legurult autó maga alá temette a szerelőt

2023.09.29.
Rendkívül tragikus, halálos baleset történt hétfő délután egy Bécs-Landstrasse-i autószerelő műhelyben – egy szerelőt szó szerint összenyomott az emelőálványról ledölő autó. A Heute cikke. Képernyőfotó Amit eddig tudni lehet: a járművet az oszlopos emelőre tették, amikor egy autószerelő észlelte, hogy a jármű mozog. A 31 éves férfi megpróbálta megállítani a járművet, de nem járt sikerrel. A helyi férfit maga alá temette az autó és súlyosan megsérült – közölte a rendőrség. Az azonnal megkezdett újraélesztési intézkedések nem jártak sikerrel. A bécsi hivatásos mentőszolgálat több csapata is a helyszínre sietett, de a sürgősségi orvos csak azt tudta megállapítani, hogy a férfi meghalt. Hatósági boncolást kértek, a Bécsi Munkaügyi Felügyelőség pedig azt vizsgálja, hogyan történhetett a halálos baleset, illetve hogy történt-e műszaki hiba, emberi hiba vagy akár gondatlanság kollégái vagy a cég részéről.

Podcast - Miért alakult ki szakemberhiány az autós szakterületeken?

2023.09.28.
  A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A mai beszélgetés tartalmából: 1:30 - Az autószerelői szakmáról milyen kép él a fiatalok fejében? 5:05 - Egy jó autószerelő ma komoly egzisztenciát tud kiépíteni magának, és a családjának. 9:01 - Hogy lehet promótálni 2023-ban az autószerelői szakmát? 12:50 - Az autós szakmák tanulmányi versenyéről. 17:00 - Milyen szervezetek foglalkoznak azzal, hogy megszervezzék a versenyt, és adnak hozzá szakmai, vagy anyagi hátteret? A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.    

Cikkünkre reagált az Audi: Győrben is leállt, de újra indult a járműgyártás

2023.09.28.
Fotó: Audi Hungaria   Az éjszaka során sikerült megoldani a fellépő problémákat, így a világszintű gyártási hálózat és az Audi Hungaria termelése is újraindult. A termelés várhatóan a tervek szerint zajlik tovább. Egyes rendszerekre átmenetileg még kihathat az eset. Továbbra sincs arra utaló jel, hogy a zavart külső hatások eredményezték - fogalmazott Jakab Réka.

Bizarr ok miatt fordult vissza a nyaralókat szállító repülő

2023.09.28.
Mostanában gyakori, hogy járatokat törölnek erdőtüzek, tomboló viharok és hurrikánok miatt. De, amiről itt szó lesz, az ennél különösebb eset. Szardínia szigetéről indult a minap egy utasszállító repülő. Bár már a felszállás sem volt problémamentes, az utasok bíztak abban, hogy a helyzet rendeződik és nyugodt útjuk lesz Rómáig. Csakhogy, volt a gépen egy öntörvényű család…   Rémálommá vált a Szardíniáról hazafelé tartó út (sardegna.info) A főszereplő egy dél-amerikai anyuka, két gyerekkel. A 2 és 4 évesek állítólag „eladták a repülőt”, annyira élénkek voltak. A viháncoló kisdedeket a stewardes próbálta nyugalomra inteni. Különös módon, az anyuka ebben nem volt a segítségére. Sőt, még neki állt feljebb és heves vitába bonyolódott a légiutas kísérővel. Bizarr ok miatt fordult vissza a nyaralókat szállító repülő (ilgiornale.it) Amint arról a La Nuova Sardegna beszámolt, a gyerekek a fedélzetre lépéstől kezdve izgatottak voltak és nem akartak leülni, az övek becsatolásánál meg egyenesen tombolni kezdtek. A stewardess megkérte az érintett anyát, hogy győzze meg a gyerekeit, mert a biztonsági szabályok betartása érvényes mindenkire nézve. Ezt követően tört ki a veszekedés és a helyzet kezelhetetlenné vált. A feldühödött utas állítólag a mobilját is a légiutas kísérőhöz vágta. Ekkor a gép már húsz perce a levegőben volt és a kapitány úgy döntött, hogy visszatér a kiindulási, Olbia Repülőtérre. A nőt már várták a rendőrök, leszállították és most vizsgálják az esetet. Ennyi a hír, amit nem tudok komment nélkül hagyni. Pár héttel ezelőtt volt egy hasonló eset, amikor a gép jókora késéssel indult, mert egy utas nem volt hajlandó a felszálláskor megszakítani a videohívást a mobilján. Ahogyan akkor, most is csak ámulok azon, hogy mennyire közönyösek lettünk. Hogy adott egy utasokkal, ráadásul nyaralókkal, vélhetően jókedvű turistákkal tele repülő, ahol nincs egyetlen személy sem, aki segítene egy ilyen helyzetben. Akár azzal, hogy próbálja szórakoztatni a gyerkőcöket, ha már a fáradt vagy kis zsarnokokat nevelő anyuka erre képtelen, akár úgy, hogy higgadtan és észérvekkel igyekszik hatni a felnőttre. Csak próbálom elképzelni a szituációt, amiben az utasok figyelik a kibontakozó drámai helyzetet, azt fel is veszik és jó eséllyel meg is osztják mindenféle közösségi felületeken, de hogy érdemben, a törvényt persze szem előtt tartva igyekeznének tenni a kedélyek lecsillapításáért, arra már nem hajlandóak. Inkább visszafordulnak…  

Súlyos érvek a nehezebb akkumulátoros elektromos járművekkel szemben

2023.09.28.
2023 első nyolc hónapjában minden korábbinál több, csaknem egymillió akkumulátoros elektromos személyautót adtak el Európában. Ehhez kapcsolódóan egy megdöbbentő mérföldkőhöz is elérkezett az autópiac: augusztusban első ízben lépte át a 20 százalékot (21%) a villanyautók piaci részesedése. Ez az érték megközelítette a full hibrid járművek piacrészét (23,9%), a két villamosított technológia együtt pedig messze meghaladta a benzinmotoros autók iránti keresletet (32,7%.). A közlekedés villamosítása az autóipar minden területét alapjaiban változtatja meg, a munkahelyek számától kezdve a beszállítói hálózat újraépítésén át a karbantartásig – egy, a közelmúltban publikált jelentés az elektromos járművek javítására felkészült szerelők iránti, gyorsan növekvő igényre hívja fel a figyelmet. A mérleg másik serpenyőjében persze ott van az autózás környezeti terhelésének csökkentése, ami minden áldozatot megér – kivéve, hogy a jelenleg alkalmazott akkumulátor-technológiák szó szerint súlyos aggályokat vetnek fel ezzel kapcsolatban. Egy átlagos tömegpiaci villanyautóban 300-350 kilogrammot nyom az akkumulátorcsomag; a prémiummodellek kifejezetten teljesítményleadásra tervezett, nagy kapacitású akkumulátorai ennél is nehezebbek lehetnek. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos elektromos jármű azzal együtt is legalább negyed tonnával (de inkább többel) nehezebb lehet hagyományos hajtásláncú társainál, hogy nem terheli a motorblokk, a sebességváltó vagy a teli üzemanyagtartály tömege. Ez az extra tömeg pedig két szempontból is kritikus veszélyforrás. Míg a modern elektromos járművek a független biztonsági elemzéseken (pl. Euro NCAP) jellemzően remekül teljesítenek a saját utasok védelme terén, a fizika törvényszerűségeit ők sem tudják felülírni: jelentős tömegük miatt nagyobb fenyegetést jelentenek azokra, akikkel ütköznek. A mérnökök tagadhatatlan és értékes igyekezete ellenére is rosszabb az ütközési kompatibilitásuk, mint egy hasonló méretű, de jó néhány mázsával könnyebb járműé volna. Ennél is pontosabban mérhető, ráadásul mindenkit érintő problémát okoz a villanyautók túlsúlya egy másik területen. A gumiabroncsok kopásával parányi gumiszemcsék kerülnek a levegőbe, onnan pedig a tüdőnkbe – amit pedig nem lélegzünk be, az a csapadékkal a csatornába, majd onnan a természetes vizekbe jutva járul hozzá a környezet szennyezéséhez. A világ járműállománya éves szinten 6 millió tonna gumiporral terheli a környezetet, a nehezebb gépkocsik pedig intenzívebben koptatják az abroncsokat. A megoldás kézenfekvő: könnyebbé kell tenni a villanyautókat. A piac persze nem fogadná el, hogy ezt az akkumulátorok kapacitásának (és ezáltal a hatótávolságnak) a rovására tegyük meg, ezért gyorsan és hatékonyan kell javítani az akkumulátorcsomagok tömeg/kapacitás arányát. Pontosan ez az az irány, amelybe a Toyota fejlesztései is mutatnak: a bipoláris akkumulátorok, az új generációs lítium-ion akkumulátorok, valamint hosszabb távon a szilárd elektrolitos akkumulátorok mind jelentős tömegcsökkentést fognak magukkal hozni, nagyobb fajlagos teljesítmény mellett. Amíg pedig ezek az új generációs technológiák nem állnak rendelkezésre, az autógyártóknak önmérsékletet kell gyakorolniuk az akkumulátorok méretezésében. A tisztán elektromos járművek mindenáron történő erőltetése helyett tehát olyan full hibrid vagy plug-in hibrid modelleket kell fejleszteniük és kínálniuk, amelyekkel költséghatékonyan – ráadásul az itt ismertetett járulékos veszélyek nélkül – lehet összességében nagyobb mértékű emissziócsökkenést elérni. Fotók: Toyota, Global News, MotorBiscuit, DW.com További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Szintet lépett a Toyota C-HR

2023.09.28.
A C-HR fontosságát jól mutatja, hogy Európában az első generációból több, mint egymillió (idehaza közel 11 ezer) talált gazdára, és a Toyota európai értékesítéseinek 13 százalékát teszi ki. Földrészünkön az év első félévében 65 ezret, idehaza 1425-öt vettek át vevői, és az új C-HR bevezetésével párhuzamosan, a készlet erejéig, még a jelenlegi modell is megvásárolható. A háromféle öntöltő hibrid elektromos hajtással (1.8, 2.0 és 2.0 összkerékhajtású öntöltő hibrid) és konnektoros hibrid hajtóművel is elérhető a vadonatúj C-HR. A hibrid kivitelű, Comfort felszereltségű modell induló ára 12.350.000 forint, a legmagasabb felszereltségi szintű plug-in hibrid GR Sport Premiere Editionért 20.180.000 forintot kell fizetni. Összesen négy meghajtás és hat felszereltségi szint különböző kombinációjából választhatnak az ügyfelek. Az öntöltő hibrid elektromos meghajtású modellek már november végén – december elején, míg a plug-in hibrid elektromos meghajtású változatok jövő tavasszal érkeznek a márkakereskedésekbe, illetve az autójukat előrendelő ügyfelekhez.  A vadonatúj, Európában tervezett, fejlesztett és gyártott, kifejezetten az európai vásárlók igényeinek kielégítésére megszületett modell a 2016-ban megjelent eredeti Toyota C-HR folytatása. Külleme egy „sorozatgyártású koncepcióautó” benyomását kelti, síkba süllyesztett ajtókilincsekkel, rejtett radarral és fényszórómosóval, belseje modernül funkcionális, beleértve az új digitális kulcsot is, amelynek köszönhetően a felhasználónak csak a telefonját kell magánál tartania, hogy kinyissa és elindítsa az autót. Több, mint száz alkatrészben használnak fel újrahasznosított műanyagot; az üléskárpitok szövetborítása, visszaforgatott PET-palackokból készül. Az új generáció kizárólag elektrifikált hajtásláncokkal lesz elérhető: az 1,8 és 2,0 literes öntöltő hibrid elektromos hajtás mellett van 2,0 literes plug-in hibrid is, megnövelt tisztán elektromos hatótávolsággal. Geofence funkciója automatikusan tiszta elektromos üzemmódba kapcsolja az autót, ha a vezető behajt egy alacsony károsanyag-kibocsátású zónába (LEZ). Az új modell sok örömöt szerez gazdájának: automatikusan üdvözli az autóhoz közeledő vezetőt, életre kel a fényszóró és a típusfelirat a csomagtér-ajtón. Automatikusan aktiválódnak a beállítások, mint az üléspozíció, a digitális műszeregység, a vetített kijelző és a multimédiás képernyő beállításai. A 12,3 colos kijelző a vezető preferenciáinak vagy az utazás körülményeinek megfelelően rangsorolja a tartalmakat. Hangulatvilágítás 64 árnyalatból választható ki, ráadásul ajtónyitáskor pirosra vált, hogy figyelmeztessen esetleg hátulról közeledőkre. A kategóriában egyedülálló az automatikus távvezérlésű parkolás. Az új Toyota C-HR minden változata megkapja a Toyota Safety Sense legújabb, aktív biztonsági és vezetéstámogató rendszereinek sorát. Például korlátozza a gázpedál hirtelen lenyomására adott reakciót, ha ütközés veszélyét észleli, elöl haladó járművel. Kormányzási asszisztens funkció ismeri fel a kanyarokat, és beállítja a kormányrásegítés erejét.  Érdekes újdonság a fix panorámatető bevonata, amely télen benntartja a hőt az utastérben, míg a napsütéses nyári időben megakadályozza a túlmelegedést és csökkenti a légkondicionáló használatát. Elhagyhatták a hagyományos árnyékoló rolót, öt kilogrammot takarítva meg, és három centiméterrel növelve a belmagasságot. Már átmenetnek mondható a prémiumkategória színvonala és ára felé az új Toyota C-HR két különleges Premiere Edition modellje, legmagasabb szintű felszereltséggel és stílusosabb megjelenéssel. A GR SPORT Premiere Edition GR részletekkel gazdagítja a látványt, beleértve a hűtőrács G-hálós mintáját, az új, húszcolos könnyűfém keréktárcsákat, a GR jelvényt, a „Liquid Black” díszítést a középkonzolon és a fejtámlákon dombornyomott GR logójú első sportüléseket. Ez a kivitel a Precious Silver színben mutatkozik be, kéttónusú kivitelben, de más árnyalatok is elérhetők lesznek hozzá. A felszereltség részét képezi a vetített kijelző és a JBL prémium audiorendszer is. A High Premiere Edition jellegzetes Sulphur kéttónusú fényezéssel rendelkezik, de más színek is elérhetők lesznek hozzá. Az utastérben perforált bőrülések, Sulphur kontrasztvarrás, és panorámatető is fokozza a tulajdonosi büszkeséget. A koncepcióautókhoz hasonló kialakításával, zökkenőmentes digitális felhasználói élményével, teljes mértékben elektrifikált hajtásláncaival és dinamizmusával az új Toyota C-HR-ben minden megvan ahhoz, hogy megőrizze elődjének ikonikus szerepét, emellett pedig új ügyfeleket vonzzon és erősítse a Toyota márkát Európában. Az új Toyota C-HR online előrendelése hamarosan indul, az első példányok még idén megérkezhetnek, ezzel párhuzamosan pedig jelenlegi generáció rendkívüli ajánlatok keretében lesz rendelhető.

Kína megnyitotta első tengeren átívelő nagysebességű vasútvonalát

2023.09.28.
A G9801-es szamú Fuhszing gyorsvonat 9 óra 15 perckor indult el Fucsouból, a kelet-kínai Fucsien tartomány fővárosából, megnyitva ezzel az 53 milliárd jüan beruházással megépített, 277 kilométeres Fucsou-Hsziamen-Csangcsou nagysebességű vasútvonalat. A Fucsou, Putien, Csüancsou, Hsziamen és Csangcsou városokban megállóval rendelkező vasútvonal a legújabb nagyszabású infrastrukturális projekt Kínában. A vasútvonal 19,9 kilométer hosszan a tenger fölé épített vágányokon halad, érintve három tengerparti öblöt is. Tavaly Kína már 42 ezer kilométeren működő nagysebességű vasútvonallal rendelkezett, amivel a világon az első helyen áll.  

CanSat műholdépítő verseny középiskolás diákoknak

2023.09.28.
A versenyt az Európai Űrügynökség (ESA) azzal a céllal hirdeti meg minden évben, hogy a diákok megtapasztalhassák, milyen részt venni egy valódi űrprojektben. A felhívásra 3-6 fős középiskolai csapatok jelentkezését várják, akiket egy vagy két mentor segít a felkészülésben. A csapatoknak a verseny során egy üdítőitalos-doboz méretű úgynevezett műholdszimulációt kell megépíteniük. A magyarországi fordulón legjobban teljesítő csapat utazhat ki jövőre a nemzetközi döntőre, melyet az ESA szervez - olvasható az Űrvilág űrkutatási hírportálon. A CanSat egy valós műhold szimulációja, amely minden olyan rendszerrel rendelkezik, amellyel egy műholdnak rendelkeznie kell. Térfogata megegyezik egy 0,33 literes üdítősdobozéval (innen ered a neve). A kihívás a diákok számára az, hogy ebbe a kis térbe bele tudják tervezni az összes alrendszert, amely megtalálható egy műholdon, így a tápegységet, a szenzorokat és a kommunikációs rendszert is bele kell építeniük. A csapatok műholdmodelljei bár az űrbe nem jutnak ki, kutatórakéta repíti azokat 1000 méteres magasságba, ahonnan saját ejtőernyőjükkel ereszkednek le a földre, miközben küldetésüket teljesítik. A műholdmodell megtervezésére és megépítésére fél éve van a versenyzőknek, az októberben kezdődő munka jövő áprilisban zárul a magyarországi döntővel. A győztes csapat tagjait az ESA vendégül látja a többi ország legjobbjaival együtt Hollandiában a noordwijki űrkutatási és technológiai központban, az ESTEC-ben. A CanSat Hungary 2024 verseny kiemelt támogatói a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM). A verseny részletes bemutatása és a regisztráció a www.cansatverseny.hu weblapon érhető el.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója