Két helyen is torlódik az M1-es autópálya, a hosszabb 6 kilométeres

2023.09.20.
Azt írták, hogy a sztráda 125-ös kilométerénél egy sávon halad a forgalom, a torlódás meghaladta a hat kilométert. Aki teheti, a 119-es kilométernél lévő Arrabona pihenőhely előtti 82-es főúti csomópontnál, Győr városán keresztül az 1-es főút felé kerülhet - tették hozzá. Az M1-es autópályán az M0-s csomópont és a 22-es km-nél levő Sasfészektó pihenőhely között útkarbantartók dolgoznak. A Győr felé autózóknak 4-5 km-es torlódásban kell araszolgatni az egy sávra szűkült pályaszakaszon. Betontábla csere, vagyis burkolatjavítás miatt torlódással kell számolni az M5-ről az M0-s autóútra felhajtó ágon, mert egy sávot lezártak. Akik az M3-as autópálya felé tartanak az M5-ös autópályáról, már az ócsai csomóponttól torlódással, megnövekedett menetidővel számoljanak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kisebb rendszerváltás jön a szegedi fizetős parkolásban

2023.09.20.
Sokan éltek – vissza – azzal a lehetőséggel, hogy ingyen állíthatták le autóikat reggel az Árkád Szeged hótól és naptól is védett parkolójában, majd onnan sétáltak vagy buszoztak, villamosoztak néhány megállót munkahelyükre. Ismerek olyan belvárosi pénzintézetet, amelynek több alkalmazottja is használta ezt a költségkímélő megoldást, s gyalogolt oda és vissza 17-20 percet a Google útvonaltervezője szerint. A helyzet egyre nehezebben volt tartható, mind több vásárolni, étkezni vagy egyéb szolgáltatást igénybe venni érkező bosszankodott azon, hogy egyre nehezebben talál parkolóhelyet egy-egy sima hétköznap, „dologidőben”. Az ingyenességnek valószínűleg az adta meg a kegyelemdöfést, hogy 2023. július elsejétől kiterjesztették a parkolási zónákat Szegeden, így a korábban a határ nem fizetős részén található Árkád is zónán belülre került. Ezzel még távolabbra kényszerültek a városközponttól az ingyenes parkolóhelyet keresők. A zónahatárok kitolása legérzékenyebben Újszegedet érintette, a Tisza ezen a partján ugyanis korábban ingyenes volt a parkolás. Ennek áldozatul esett egy korábban nagyon népszerű P+R parkoló, a Makóról, Deszkről stb. érkezők szívesen tették itt le autóikat és folytatják útjukat a belvárosba gyalog vagy közösségi közlekedés igénybevételével. Itt a parkolási tarifa olcsóbb, azaz lefelé lóg ki a rendszerből, akár megfizethetőnek is minősíthető, de mégis fizetni kell azért, ami korábban. Jó néhány autó nem csak munkaidőben foglalta a parkolóhelyet az Árkád Szegedben, sokan „elfekvőként”, roncs lerakatként is használták azt. És láthatóan nem igazán tudott mit kezdeni az üzemeltető a hosszú hónapok – esetleg évek – óta porosodó, gyakran leengedett kerekű autókkal, melyek közül soknak már rendszáma sem volt. Illetve nincs. Szeptember harmadik hetében körbejárva jó néhány ilyen járművet találtunk. A rendszámosokról meg kiderült, hogy azon vagy van érvényes forgalmi, vagy nincs. Ez utóbbi volt igaz arra a 22 éves Fiat Mareára, amelynek már tavaly július végén lejárt a műszakija. Ugyanakkor találtunk egy 26 éves C200-as Mercedest, amelynek majd csak jövő április elején jár majd le a műszaki vizsgája. A Jármű Szolgáltatási Platform szerint az autó előélete is rendben van, a legutolsó alkalomkor 321 ezer kilométert mutatott az óra. Úgy hírlik, hogy a hosszú hónapok – esetleg évek – óta a parkolóban hagyott autókat a fizetős nyitásra elszállíttatják. Ez szeptember közepéig még nem történt meg. Lehet, hogy az utóbbi időben ritkultak, de közel egy tucat így is maradt belőlük. Csak idő kérdése volt, meddig lehet ingyen parkolni az 1300 hellyel rendelkező Szeged Árkádban. Ehhez minden egyes eltelt nappal közelebb vagyunk, ám szeptember közepén még semmilyen információt nem találtunk az egyébként folyamatosan frissülő Facebook-oldalukon sem pedig honlapjukon. A helyi sajtó így csak találgat, illetve abból indul ki, máshol hogy működik ez az Árkádokban. Az egyik valószínű változat, hogy csak az első óra ingyenes, bár ebbe és egy kiadós vásárlás és némi kaja már biztosan nem fér bele. A második óra 200, a harmadik és minden további 400 forintba kerülne – de ez még csak találgatás. Mint ahogy az is, hogy hétvégeken az első két óra lenne ingyenes. Ebbe viszont más sok minden belefér, még a szombat délelőtti, közeli Mars téri piacozás is, ahol egyébként ilyenkor is fizetős a parkolás. „Látogatóink tájékoztatását akkor kezdjük meg online/centerben, amikor ismerjük a bevezetés pontos dátumát, mert most a parkolórendszer kiépítése még folyamatban van, valamikor szeptember folyamán indul a rendszer.” Ezt még augusztus elején válaszolta az Árkád egy sajtómegkeresésre, azóta a kommunikációban nincs új információ. Ott jártunkkor már helyükön álltak a sorompók csapórúdjai, az emeleti kihajtórészen „madzagoltak” szerelték a vezetékeket. Előtte azonban minden bizonnyal még egy tesztüzemet is kell tartani. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Új otthonra lelnek a debreceni BMW gyár virágkocsijának hortenzia bokrai

2023.09.20.
A Debrecenben teljes értékű autógyárat felépítő BMW Group helyi képviselete immár számtalan szálon bekapcsolódott a vármegye székhely pezsgő vérkeringésébe, így természetesen részt vett a város identitásának szerves részét képező Debreceni Virágkarneválon is. Az egész Európában egyedülálló, félévszázados múltat maga mögött tudó esemény idén augusztusban mintegy 220 000 látogatót vonzott. A több napon át városszerte izgalmas programokat tartogató Debreceni Virágkarnevál csúcspontja minden évben az augusztus 20-án megrendezett karneváli felvonulás, melyen idén a BMW Group Gyár Debrecen is részt vett saját virágkocsijával. A gyár csapata a karneválra egy kifejezetten modern és innovatív szemléletű alkotással készült, amely nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem összehozza és inspirálja az embereket. A fenntarthatóságot és környezettudatosságot hangsúlyozva a kocsi túlnyomó részt élő növények felhasználásával született meg, több mint ezer darab mini hortenziabokor felhasználásával A bokrok szeptember 18-án tíz oktatási és szociális intézmény kertjében találtak új otthonra. „A BMW Group Gyár Debrecen csapatával az építkezés megkezdésének pillanata óta arra törekszünk, hogy bekapcsolódjunk a helyi közösség életébe és értékteremtő vállalatként vegyünk részt a város identitását meghatározó kezdeményezésekben. A Debreceni Virágkarnevál a város egyik legszebb ünnepe, így örömmel tölt el bennünket, hogy a vállalatunk értékeit és különösen a fenntarthatóságot hangsúlyozó, a karneválon átívelő koncepciónk elnyerte a közösség tetszését. Reményeinknek megfelelően a virágkocsink és a karneváli menet számos állomásánál történő virágmag osztás is közösségépítő erővel bírt és a felhasznált mini hortenziák kiültetésének tervét is lelkesedéssel fogadták a helyi intézmények” – mondta el Hans-Peter Kemser, a BMW Group Gyár Debrecen elnök-vezérigazgatója. Széles Diána, Debrecen alpolgármestere kiemelte, hogy a BMW Group Gyár kocsija kapcsán az innováció, közösség és fenntarthatóság megjelenítése nagyon fontos volt és valódi közösség építő erővel bírt. Mindezt mutatja az is, hogy a virágkocsi elkészítésében a Pallagi úti idősek otthona csaknem 40 dolgozója vett részt önkéntesként, és ezért lett az intézmény az ültetés egyik fő helyszíne. Balázs Ákos alpolgármester az oktatási intézményekben történő ültetés kapcsán hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a jövő generációi elsajátítsák a környezettudatos szemléletet, amelyben nagyon fontos az az innovatív megközelítés, amelyet a BMW Group Gyár Debrecenben képvisel. A debreceni vállalat hisz abban, hogy a jövő fenntarthatósága a jelenben kezdődik. Ezért csatlakozott például idén áprilisban a „Légy környezettudatos, ne pazarolj!” elnevezésű, általános és középiskolásoknak szóló környezetvédelmi és edukációs programhoz, hiszen a környezettudatosságra nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Debrecenben a BMW Group egy teljes értékű autógyárat épít fel, présüzemmel, karosszériaépítő részleggel, fényezőműhellyel és összeszerelő csarnokkal, valamint az elektromos hajtáshoz szükséges akkumulátorcellák összeszerelését házon belül lehetővé tevő, egyedi akkumulátor-összeszerelő üzemmel. A Debrecen északnyugati térségében, több mint 400 hektárnyi területen elterülő üzem a vállalatcsoport első olyan egysége, amelyet már a tervezés első fázisától teljes egészében az iFACTORY koncepció mentén fejlesztettek, a hatékony, környezetbarát és digitalizált gyártás jegyében. A BMW Group Gyár Debrecen 2025-ben kezdi meg a termelést, több mint 1500 munkavállalóval, egyben ekkor gördül le a gyártósorról a Debrecenben debütáló, tisztán elektromos meghajtású NEUE KLASSE első modellje is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Már a Hungaroringen is rendezhetnek MotoGP-futamokat 2025-től

2023.09.20.
A motogp.com-on olvasható közlemény szerint a jogtulajdonos Dorna Sports a Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.-vel (HUMDA) közösen azon dolgozik, hogy a lehetséges két helyszínt alkalmassá tegye a motorversenyek rendezésére a közeljövőben. Fotó forrása: hirado.hu A Dorna és a HUMDA célja, hogy a Hungaroring, valamint az újonnan megépített balatonfőkajári Balaton Park Circuit elnyerje a szükséges engedélyeket, azaz a homologizációt, melynek nyomán a Superbike-vb és a MotoGP is visszatérhet majd Magyarországra. A motogp.com beszámolója szerint a korábban megkötött és most frissített megállapodás értelmében a Dorna és a HUMDA azt akarja elérni, hogy a Superbike-vb 2024-es versenynaptárába bekerülhessen helyszínként a Balaton Park Circuit, amely a gyorsaságimotoros-vb programjában tartalékhelyszínként szerepelne, majd 2025-től a Hungaroringen rendeznének MotoGP-futamokat. A Superbike-vb hivatalos honlapja, a worldsbk.com ugyanezeket az információkat közölte hétfőn azzal a kiegészítéssel, hogy a versenysorozat naptára "a nagyon közeli jövőben" új helyszínnel bővülhet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Súlyos, hármas karambollal és teljes útzárral kezdődött a nap

2023.09.20.
Három gépkocsi ütközött össze az 55-ös főúton, Mórahalom és Ásotthalom között - adta hírül a katasztrófavédelem honlapja szerdán, nem sokkal fél 8 előtt. Az egyik jármű az árokba borult. Az esethez a mórahalmi önkéntes tűzoltók vonultak ki, akik megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. A beavatkozás idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. A baleset a 25-ös kilométernél történt, Zákányszék és Ásotthalom felé lehet kerülni! Tíz perccel korábban arról írt az oldal, hogy összeütközött három személyautó Budapest IX. kerületében, a Külső Mester utca és a Koppány utca kereszteződésénél. A karambol következtében az egyik autó az oldalára borult. A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. Kérjük, vezessenek óvatosan! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Változott a Ford logója

2023.09.20.
Amikor egy márka logót vált, azt általában nagy csinnadratta övezi. Nem így történt ez a Ford esetében. Az amerikai gyártó márkajele egyszerűen megjelent az F-150 pick-upon. A világ legkelendőbb pick-upjának új kiadásán egyszerűsített kialakítású logót találunk. A forma továbbra is a klasszikus kék ovális, de a krómozott ékezetek helyett fehér szegélyt látunk. Emellett a Ford felirat kissé nagyobb és általában véve a logó kétdimenziósabbnak tűnik, mint a korábbi változat. Furcsa módon az amerikai gyártó hivatalosan nem jelentette be a változást, bár Rob Brancheau, az F-150 színeinek és anyagainak tervezője, a Car and Driver-nak megerősítette, hogy a logó valóban új. Valószínű, hogy a következő hónapokban a Ford kínálatának minden más modelljén is láthatjuk majd, még az Európában forgalmazottakon is. Forrás: caranddriver.com  
Címkék: 

Újabb vasútvonal villamosítása készült el, 48 milliárd forintba került

2023.09.20.
Bói Loránd, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a tárca kiemelt célja a vasút fejlesztése. A mostani fejlesztés során, a korábbi pályafelújítást követően a villamosítás és a kapcsolódó infrastruktúra kiépítése történt meg - jelezte. Hozzátette: a beruházás olyan stratégiai jellegű vasútvonalon valósult meg, amely Sárrétet a bihari térséggel, a fővárost és az ország többi részét Erdéllyel, az erdélyi városokkal köti össze. Bói Loránd rámutatott: a villamosítással egyidejűleg elkészült több megálló, állomás akadálymentesítése, térvilágítások korszerűsítése és új utastájékoztatási rendszerek kialakítása. A beruházás lehetővé teszi, hogy decembertől, a következő menetrendi évtől kezdőden "bőségesebb kiszolgálást biztosítson az ÉKM megrendelésére a MÁV-Start Zrt.". A tervek szerint decembertől óránként fognak közlekedni a személyszállító vonatok, naponta 4-5 vonat megy majd Nagyváradra a fejlesztésnek köszönhetően - tette hozzá a helyettes államtitkár. Fotó: MTI - Czeglédi Zsolt Vitányi István és Bodó Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselői felidézték, hogy milyen hosszú út vezetett a mostani vasútkorszerűsítésig. Vitányi István szerint a térségben élők évszázados álma valósult meg, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a munka a vasútállomások, köztük a rossz állapotban lévő berettyóújfalui vasútállomás épületének korszerűsítésével folytatódik. Bodó Sándor hozzátette: a nettó 48 milliárd forint hazai és európai uniós forrásból megvalósult beruházás az utasok kényelmes és biztonságos utazásának javítása mellett gazdasági és környezetvédelmi szempontból is jelentős.

Így ment Zoé pilótával és pilóta nélkül: magyar Formula Racing Team

2023.09.19.
Egyre népesebb a magyarországi Formula csapatok mezőnye, a hazai lehetőséget is kihasználva már hat egyetemi team állt rajthoz az idei szezonban a Hungaroringen hetedszer rendezett Formula Student East versenyen. A legjobb eredményt a legrégebbi és legsikeresebb BME Formula Racing Team érte el, de ott volt a győri Arrabona Racing Team, a BME Motorsport, a Civis Rcing Team, a KEFO Motorsport és az Obuda University Racing Team. Egy kivételével a csapatok benzinmotoros géppel versenyeztek, a BME FRT elektromos és elektromos-önvezető autóval is indult, Zoé mind a négy kereke villanymotorokkal hajtott. A Hungaroringen idén negyven ország közel háromszáz csapatából 84 kapott indulási lehetőséget, a BME Formula Racing Team megszerezte az Endurance és a Dynamic overall első helyét, illetve az elektromos kategóriában az összesített negyedik helyet. Szóval jól sikerült a bemelegítés a hazai futamra, korábban a Red Bull Ringen rendezett Formula Student Ausztria Endurance kategóriájában harmadikok, összesítettben negyedikek lettek. Mi az a Formula Student? A nemzetközi hallgatói konstrukciós versenyen saját fejlesztésű, belsőégésű, elektromos és pilótás, vagy önvezető járművekkel indulnak az egyetemista csapatok. A versenysorozatot 1981-ben a tengerentúlon hozták létre mérnöki és gazdasági tanulmányokat folytató diákoknak, hogy egy olyan formula versenyautót konstruáljanak, amelyet nem csupán megépítenek, de a piaci bevezetésére vonatkozó koncepcióját is elkészítik. Egy ilyen életszerű projekt egész éves munkát, kitartást, innovatív hozzáállást, elméleti és gyakorlatorientált felkészülést követel a csapatok tagjaitól. A Formula Student tehát kipróbált, agilis szakembereket nevel, ebből pedig a sorozatot és autóépítést támogató iparvállalatok is profitálnak. Verseny forgatókönyv Néhány fejezet a legsikeresebb magyar Formula Student csapat idei krónikájából, a forgatókönyvön keresztül megismerhető a versenylebonyolítás. Az ausztriai Spielbergben megrendezett Formula Student Austria-n indult az FRT hivatalos szezonja, az autótervezés, építés és tesztelés után jön a puding próbája, mely ami a helyszínre utazással kezdődik. A BME Formula Racing Team operatív csoportjából Puha Katalin szolgált az autószektor forrásául: a praktikus okokból két részre vált csapat egyike még az utolsó körös tesztelésen vett részt itthon, a másik társaság már a külföldi verseny helyszínén dolgozott szálláscsinálóként, a regisztrációt követően felállították a sátrakat, majd meleg étellel várták a többieket. Napló 1: Red Bull Ring A vasárnap reggeli pakolást után következet a gépátvétel, ami szigorú műszaki és biztonsági ellenőrzést jelent. Első állomás az akkumulátor Scrutineering volt. Itt akadtak hibák, így nem minden ment a tervek szerint, ezért ezt a versenyszámot csak a nap végén tudták teljesíteni. A nap része volt a Pre Inspection, valamint a Driver Egress, utóbbi lényege, hogy vész esetén a pilóta képes-e 5 másodperc alatt kiszabadulni az autóból. Hétfőn a csapat elfoglalta a kijelölt bokszot, majd megkezdődött a Mechanical, illetve Electrical Scrutineering. Mível akadtak módosítani valók, ezért ezt csak a keddi napon tudták befejezni. Közben folyamatosan ment a statikus versenyszámokra való felkészülés. Kedden jól sikerült az Engineering Design versenyszám, ezt a Cost And Manufacturing követte, amely után Zoe visszakerült a bokszba, ahol sikerült megkapni a Mechanical és Electrical Scrutineering matricát. Ezek után a következett a Dynamic Scrutineering, melyen először megmérték, majd ellenőrizték Zoét, hogy paraméterei megfelelnek-e az előírásoknak. Ezután jött a borulást imitáló Tilt teszt, az esőpróbán a szigetelést is ellenőrizték, majd következett a fékteszt. A Business Plan Prezentációval párhuzamosan a gyakorló zónában az egyik pilótának lehetősége volt néhány körre. A másnapi versenyszámokra készülve a pilóták végig sétáltak a pályán, ahogy azt a Forma 1-ben és a többi futamokon is megszokott. Szerdán megkezdődtek a dinamikus versenyszámok, először az Acceleration, ahol a versenyautónk a 75 méter hosszú, egyenes pályaszakaszon kell gyorsulnia. A Skidpad-en mindkét magyar pilótának sikerült jó teljesítenie, ellentétben Autocross számmal. Csütörtökre már csak egyetlen versenyszám, az Endurance maradt, melyen a a BME FRT harmadik lett, miközben az összesítettben épphogy lemaradtak a dobogóról, és negyedik helyen zártak. A csapat értékelése szerint a Formula Student Austria-n való szereplésük messze nem volt tökéletes, ugyanakkor a rengeteg visszajelzésnek köszönhetően sokat tanultak. Napló 2: Hungaroring, Hochkenheimring Hasonló forgatókönyv működött a következő versenyen is, ám a Formula Student Austriával ellentétben a Hungaroringen megrendezett Formula Student Easten a csapatnak lehetősége volt önvezető kategóriában is próbára tennie magát. Nem sikerült fényesre, de gőzerővel kijavították a hibákat, hogy jobban szerepeljenek a németországi Formula Student Germany-n. Nem ment minden könnyen a Hockenheimringen, de az FRT megszerezte a Trackdrive harmadik és a manuális Skidpad negyedik helyét. Néhány lap a németországi krónikából. A kötelező tesztek teljesítése után következett az első dinamikus versenyszám, mégpedig a Skidpad, önvezető kategóriában. Első próbálkozásnál sajnos Zoe számos bóját elvitt. Ám ez nem csak az autó hibája, mert kiderült, hogy előzetesen kijelölthöz képest szabálytalanul lett felrakva a pálya, ezért a csapat újabb lehetőséget kapott. Sajnos a második nekifutás sem volt sokkal sikeresebb, harmadszorra viszont a Zoe nevű elektromos autónak autonóm módban is sikerült teljesítenie a feladatot. Befejezve az önvezető versenyszámok sorát, a BME Formula Racing Team történelmében először sikerült végigmennünk egy verseny során a Trackdriveon, mégpedig nagyon szép idővel. Ugyancsak ezen a napon került sor a manuális Autocrossra is, amelyet szintén sikerült abszolválnia csapatunknak. Vasárnapra egyetlen teljesítésre váró versenyszám maradt, az Endurance. A pálya bejárását követően jól teljesítették a szezon utolsó megmérettetését, ám az utólagos ellenőrzésen egy hiba miatt kizárták a csapatot a versenyszámból. A Formula Student Germany a Formula Student versenysorozat egyik legkompetitívebb állomása. Minden évben rengeteg csapat vesz részt a Hockenheimringen, így különösen elismerésre méltó a Trackdrive harmadik helyezés. Manuális kategóriában Skidpaden negyedik helyen zártak, Autocrosson nyolcadikok lettek, pedig rosszul indult a rajt, mert eltört a futómű, amit gyors javítás és gépátvételi ellenőrzés után rajtolhattak. Nem teljesen valósultak meg idei terveik, (összesített első hely megszerzése, valamint dobogóra állás önvezető kategóriában), ennek ellenére nem szomorkodnak és gőzerővel készülnek a következő szezonra és álmaik megvalósítására. Ehhez elengedhetetlen az emberi erőforrások fluktuációja, valamint a csoportokon belüli és azok közötti oktatás, mellyel a csapattagok magasabb járműszintű hozzáértéssel rendelkeznek majd. Máris megkezdték az ötletelést, elindult a koncepciós fázis, hogy jövőre még jobban szerepeljen a legrégebbi és legeredményesebb magyar Formula Student csapat, a BME Formula Racing Team. Aranka, Maula és Zoé A BME Formul Racing Team első versenyautója, a benzinmotoros Maula 2008-ban készült. 2011-ben elektromosra váltottak: az FRC-001-es kódú gép 5,2 mp alatt gyorsult 75 km/h-ra, az Aranka becenevű Formula versenyautó tömege 425 kg volt. Legújabb modelljük, a FRED-003-as kódú pehely súlyú villámszörnyeteg: a 192 kg-os Zoé álló helyzetből 2,4 másodperc alatt gyorsul százra, oldalgyorsulása 2,5 G, leszorító ereje 109 km/h tempónál 1884 N. Fotók: FRT További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Škoda Superb negyedik generációja is kínál limuzin változatot

2023.09.19.
Fotó: Škoda Szintén fejlődött szoborszerűen plasztikus Škoda-formavilága, immár újratervezett, nyolcszögletű Škoda-hűtőráccsal és átdolgozott ajtókilincsekkel. Az új Superb hajtásrendszereinek széles választéka már hibrid (Mild Hybrid) kivitelt is tartalmaz. A belteret teljes egészében áttervezték, először kínál a Superb Head-up kijelzőt és immár akár 13 colra növelt képátlójú központi infotainment-képernyőt. A sebességváltó a kormányoszlopra helyezett menetmód-választó kapcsolója tágasabb középkonzol kialakítását tette lehetővé. A központi képernyő alatt sorakoznak az egy-egy kisméretű digitális kijelzővel kialakított, új Škoda Smart Dial forgató-/nyomógombok, amelyek számos járműfunkcióhoz tesznek lehetővé gyors és egyszerű hozzáférést. Az utasteret hosszú távon fenntartható előállítású anyagok jellemzik, a felhasznált textíliák száz százalékban újrahasznosított poliészterből készülnek. A mild-hibrid hajtásrendszer premierje A negyedik generációs ferdehátú Superb először rendelhető hibrid (Mild Hybrid) technikával, amelyben 48 voltos szíjhajtású indítógenerátor és ugyancsak 48 voltos lítiumion-akkumulátor egészíti ki a 110 kW (150 LE) teljesítményű 1.5 TSI belépőmodell négyhengeres benzinmotorját. E rendszer a fékezési fázisok alatti energia-visszatáplálást (rekuperáció) is lehetővé teszi, az így visszanyert energia pedig az akkumulátorban tárolva a belsőégésű motor elektromos teljesítménnyel biztosított támogatására, illetve arra használható fel, hogy a jármű leállított motorral szabadon gördülhessen („vitorlázás”). Az 1.5 TSI mellett a Škoda 150 kW (204 LE) és 195 kW (265 LE) teljesítménnyel két 2.0 TSI erőforrást is kínál. Amint a legerősebb dízel erőforrás, azaz a 142 kilowattos (193 LE) 2.0 TDI, úgy a csúcs-benzinmotor is már alapkivitelben összkerékhajtással párosul. A széles motorpalettát egy 110 kW (150 LE) teljesítményű 2.0 TDI teszi teljessé. Első ízben a Škoda kínálatában, a Superb minden motorváltozata már alapkivitelben hétfokozatú DSG sebességváltóhoz csatlakozik. Mindegyik erőforrás megfelel az Euro 6d károsanyag-kibocsátási szabvány előírásainak. Még több hely és továbbfejlesztett aerodinamika Elődjéhez képest az új Škoda Superb limuzin hosszúsága 43 milliméterrel 4912 milliméterre, magassága pedig tizenkét milliméterrel 1481 milliméterre nőtt, ami elöl 11, a hátul utazók számára pedig hat milliméterrel nagyobb fejteret eredményezett. A csomagtartó 20 literrel 645 literre bővült, míg az új modell 1834 milliméteres szélessége és 2841 milliméteres tengelytávja változatlan maradt. Az optimalizált légbeömlő nyílások, valamint az utascellán és a külső visszapillantó tükrökön végzett finomítások tovább javították az aerodinamikai tulajdonságokat, mindössze 0,24-os légellenállási együtthatót (cw) eredményezve. A Superb formai nyelvezetének legújabb megfogalmazása számos, a Škoda márkára jellemző, szoborszerűen plasztikus alakzatot tartalmaz. Teljes egészében új beltér-koncepció és különböző Design Selection kivitelek A Superb áttervezett beltere már akár 13 col képátlójú, szabadon álló központi képernyővel is készülhet, amit a Škoda belsőégésű motorral (ICE) hajtott zászlóshajójában elsőként megjelenő Head-up kijelző és az új Škoda Smart Dial kezelőelemek egészítenek ki. Utóbbiak az infotainment-képernyő alatt sorakozó három forgató-/nyomógombot jelentik, amelyek mindegyike egy 32 milliméter átmérőjű digitális kijelzővel is rendelkezik. A Smart Dial gombok gyors és egyszerű hozzáférést biztosítanak a jármű számos funkciójához. Mivel a sebességváltó menetmód-választó kapcsolója a kormányoszlopra került, az átdolgozott középkonzolt letisztultabb, tágasabb és rendezettebb megjelenés jellemzi. A hagyományos Active, Ambition és Style felszereltségi szinteket az új Essence, Selection, Sportline és Laurin & Klement opciók váltották fel, egyaránt a modern koncepciók és a hosszú távon fenntartható előállítású anyagok hangsúlyos alkalmazása jellemezte, egyedi stílusú belső kialakítás jegyében.    

Újra lesz currys kolbász a Volkswagen kantinjaiban, győzött a népakarat

2023.09.19.
Két éve a Volkswagen toronyház étkezdéje levette az étlapról a legendás currywurst.ot Ezt követték a tiltakozások. Most ismét a kultikus ebédet kínálják a wolfsburgiak – írja az automobilwoche.de Az automobilwoche.de cikke. Képernyőfotó. A VW currywurst 1973 óta létezik. Kultikus státusznak örvend a VW wolfsburgi gyárának alkalmazottai és vendégei körében, sőt a berlini Currywurst Múzeumban is kiállítják. Óriási változásokra számítanak a következő években a Volkswagen munkatársai, de legalábbis a márka wolfsburgi toronyházának kantinjában most újra rend van a világban. Az alkalmazottak étterme ismét currywurstot szolgál fel. A gyár területén található mintegy 30 étkezde egyikében 2021 nyarán lekerült a kultikus étel az étlapról, mivel a céges étterem a jövőben csak húsmentes ételeket kívánt kínálni. Még a mai oroszországi lobbista Gerhard Schröder (SPD) volt kancellár is belekeveredett a vitába két évvel ezelőtt, és azt szorgalmazta, hogy a "termelésben dolgozó szakmunkások erőkara" maradjon az étlapon. Wolfsburgban győzött a népakarat. Fotó: VW Akkoriban sikertelenül. Mostanáig. A currywurst augusztus 7-e óta újra kapható minden VW étkezdében. A Wolfsburg csapata ezt megerősítette az NDR-nek. Bár nem mindennap szerepel az étlapon a toronyházban, de időnként kínálják. Ez egy munkavállalói felmérés eredménye volt – magyarázta a Volkswagen a BILD megkeresésére. A Volkswagen szerint 2019-ben több mint hétmillió currywurst került ki a Volkswagen hentesüzletéből, valamint több mint 550 tonna ketchup, amelyet szintén a VW gyártott. Schröder orosz lobbista még nem kommentálta a currywurst visszatérését – írja a német portál.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója