A Fővárosi Közgyűlés szerdai napirendjén az e-jegyrendszer

2018.12.10.
A testület felkérheti Tarlós István főpolgármestert, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója útján az érintettek - ezen belül a kormányzati szervek - bevonásával gondoskodjon a projekt újrastrukturálásáról és az ehhez szükséges egyeztetésekről. Továbbá a befejezési határidőt 2020. december 31-re módosíthatják. A projekt aktuális helyzetről szóló tájékoztató szövegben az olvasható: másfél éve műszaki és jogszabályi változások miatt szükségessé vált a szállítói szerződés módosítása, az átütemezés és a kölcsönszerződés módosítása is. Mint írták, az elmúlt másfél évben folyamatos napi szintű egyeztetések eredményeképp elkészült a követelményeket leíró dokumentum, valamint a felek konszenzusra jutottak a szállítói szerződés módosításának szövegezésében. A szerződés mellékletét képező változtatási ajánlatok tekintetében a felek a 23 ajánlatból 18 esetében konszenzusra jutottak. A BKK és a Scheidt & Bachmann német cég között a legnagyobb ellentmondás az állomástelepítési, járműszerelési és üzemeltetési költségeket érintő változtatási ajánlatokat illetően volt, mivel a szállító nem tudott érdemben műszaki, jogi, pénzügyi alátámasztást nyújtani. Továbbá a szállító a megnövekedett üzleti kockázataira való hivatkozással is többletár igényt kívánt érvényesíteni, valamint az elmúlt három év - 2016-2018 - során elvégzett, az újratervezéssel kapcsolatos többletköltségeinek megtérítésére is igényt jelentett be. A projekt kezdetekor átadott előleggarancia és teljesítési garancia - bankgarancia - időközben lejárt. A bankgarancia hiánya a szállító szerződésszegését eredményezte. A BKK a lejáró bankgaranciák haladéktalan megújítására szólította fel a szállítót. Azonban november közepére úgy ítélték meg, hogy a további kockázatok elkerülése, valamint a projekt folytatása érdekében a felmondás késedelem nélküli érvényesítése elengedhetetlenné vált, ezért az igazgatóság elé terjesztették a szállítói szerződés azonnali hatályú felmondását tartalmazó javaslatát. A BKK igazgatósága november 21-én szerződésszegés miatt, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) előzetes hozzájárulásának birtokában, egyhangúlag döntött a szerződés azonnali hatályú felmondásról. Ezzel egyidejűleg a BKK felszólította a szállítót a kifizetett, de el nem számolt előlegek - 4 millió 96 ezer 513 euró - és a meghiúsulási kötbér - tervezés és fejlesztés vonatkozásában 4 milliárd 589 ezer 699 euró, valamint az üzemeltetés vonatkozásában 1 milliárd 467 millió 685 ezer forint - azonnali teljesítésére. A BKK tájékoztatása szerint a projekt során eddig megvalósult elemeket a jövőben felhasználják, így "a projekt során felhasznált források a projekt megvalósítása céljára hasznosulnak" - áll az előterjesztésben, amely szerint folyamatban a van a szerződés lezárásával kapcsolatos elszámolási kérdések rendezésének előkészítése is. Az újratervezést követően - az eredeti elektronikus jegyrendszerrel összefüggő célokkal összhangban - a rendszer lehetővé fogja tenni: az országos elektronikus jegyrendszerrel történő átjárhatóságot, a fővárosi jegyek és bérletek elektronikus úton történő megvásárlását, és az így megvásárolt jegyek és bérletek papírmentes módon - elektronikus személyazonosító igazolvány, vagy elektronikus közlekedési kártya igénybevételével, illetve online mobil eszközzel - történő használatát.  

A BMW egyszerűen oldaná meg a túlszennyezett városok járműforgalmát

2018.12.10.
Rengeteg olyan gépjármű van forgalomban, ami rendelkezik elektromos meghajtással bizonyos sebességig, de rendelkezik belső égésű motorral is, ezért ezek az autók nem tesznek eleget annak a szabálynak, hogy csak elektromos meghajtással működnek. Így ezek a járművek ki lennének tiltva a „zöld zónákból”. De mi lenne, ha az autó önmagától kikapcsolná/letiltaná a belső égésű motor használatát a bizonyos területeken? Klaus Froehlich a BMW egyik fejlesztésért felelős vezetője arról beszélt, hogy a járművek a navigációs rendszere segítségével tudnák irányítani azt, hogy mely területeken használna az autó kizárólag elektromos meghajtást. Klaus arról is beszélt, hogy a legújabb X5 plug-in hybrid elektromotorja képes akár 80 kilómétert is megtenni. Rengeteg a felhasználó, aki nyitott a „zöld” mobilitásra, azért választ egyelőre hibrid meghajtást, mert megítélése szerint a töltőállomások hálózata még nem teljesen kiépített, így az elektromos mellet a hagyományos meghajtás „biztonságot” nyújt. A BMW ezzel az új megoldással kívánna eleget tenni a szabályozásoknak. A rendszer bevezetéséről egyelőre nem esett szó.   Forrás: autonews.com

Okos parkolási rendszer kezdte meg működését Székesfehérváron

2018.12.10.
A rendszer működéséhez 99 parkolószenzort telepítettek a városban, a századikat a sajtótájékoztató keretében a Jávor Ottó téren helyezték el. Az érzékelők jelei alapján a Smart Parking mobil applikáció pontos tájékoztatást ad a parkolók foglaltsági helyzetéről. Cser-Palkovics András polgármester szerint sikertörténet indul el a parkolószenzorok telepítésével és az applikáció elindításával, s ha jók a tapasztalatok, a programot kiterjesztik az egész városra. Mint fogalmazott "a közeljövő városa épül Székesfehérváron és nem a távoli jövőé"". Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: Magyarországon Székesfehérvár az első megyeszékhely, ahol tesztelik az okos parkolást. Az okos parkolók keskenysávú frekvenciát használnak (Narrowband-IoT), egy olyan iparági szabványt, amely alkalmas a nagy hatótávolságú, alacsony energiaigényű kommunikációra, egyszerre akár több ezer eszközt is összekapcsolva. Megjegyezte, hogy a keskenysávú adatátvitelt használó megoldások az ötödik generációs hálózatokkal támogatva lesznek képesek igazán nagy változásokat hozni, az 5G-re azonban még néhány évet várni kell. A székesfehérvári beruházás összegét az MTI kérdésére nem közölték. A sajtóanyag szerint a rendszer a sofőröket a legrövidebb úton irányítja a legközelebbi szabad parkolóhelyhez. Ezzel csökkenhet a forgalom, mérséklődhet a lég- és a zajszennyezés, amire szükség is van, hiszen az Inrix közlekedési elemző társaság éves jelentése szerint tavaly a székesfehérvári autósok átlagosan 13 órát töltöttek dugóban.  

A tokiói ügyészség vádat emelt Carlos Ghosn és a Nissan ellen

2018.12.10.
Carlos Ghosn és Greg Kelly letartóztatását három hete jelentették be a hatóságok. Carlos Ghosn, a Nissan Motor Co., a Renault SA és a Mitsubishi Motors Corp. részvételével létrehozott autóipari szövetség mindenható vezére november 19-én érkezett magángépével Tokióba, ahol azonnal őrizetbe is vették és előzetes letartóztatásba helyezték azzal a váddal, hogy 2010 és 2015 között a tényleges 10 milliárd jen (78 millió euró) jövedelmének csak mintegy a fele szerepelt az Nissan tőzsdei jelentéseiben. Carlos Ghosn előzetes letartóztatása most hétfőn veszítette hatályát, vádemelés nélkül szabadon kellett volna bocsátani. Mindazonáltal a cégvezért a vádemelés mellett új vádakkal ismét le is tartóztatták. Az új vád szerint a 2015-től 2018-ig terjedő időszakban 2,9 milliárd jen jövedelem szerepelt az értékpapír-felügyeletnek benyújtott beszámolókban a tényleges 7,2 milliárd jen helyett. Az ügyészség Carlos Ghosn mellett hétfőn vádat emelt a Nissan autógyár ellen is, mivel a cselekmény megakadályozásának elmulasztása miatt felelősnek tekinthető az értékpapír-piaci felügyeletnek benyújtott valótlan jelentésekért. A Nissan álláspontja szerint a szabálytalanságok értelmi szerzője Greg Kelly megbízott igazgató volt. Carlos Ghosn és Greg Kelly védőik útján még nem nyilatkoztak az ügyben, japán médiajelentések szerint azonban tagadják a vétkességet az ellenük felhozott vádakban. A Nissan nyilvános nyilatkozatban fejezte ki "legmélyebb sajnálatát" a valótlan adatokkal benyújtott tőzsdei beszámolók miatt, elismerve, hogy "a valótlan adatokkal benyújtott tőzsdei jelentések súlyosan rontják a vállalat közleményeinek hitelességét". Közölte: a pontos adatokkal utólag módosítja benyújtott beszámolóit. Carlos Ghosn akár 10 év börtönbüntetést is kaphat, amennyiben bűnösnek találják az ellene felhozott vádakban. Japán médiaértesülések szerint Greg Kellyvel együtt egy tokiói börtönben tartják fogva, ahol nem részesülnek megkülönböztetett elbánásban. Olyannyira nem, hogy a tokiói kerületi ügyészség helyettes vezetője sajtókonferencián cáfolta, hogy a többi fogvatartottal megegyező rideg bánásmóddal vallomástételre próbálnák őket rávenni. - Tudomásom szerint megfelelő bánásmódban részesülnek - közölte. Carlos Ghosn 1999 júniusában a Renault delegáltjaként ügyvezető igazgatóként kezdte pályafutását a Nissannál és nevéhez fűződik a cég megmentése a csődtől. 2000-ben a Nissan elnökévé, majd 2001-ben vezérigazgatójává lépett elő, mely utóbbi posztot 2017-ig tartotta meg. Japán médiaértesülések szerint a Nissan felső vezetői szintjein már hosszabb ideje elégedetlenség volt tapasztalható amiatt, hogy a Renault "túlzott mértékben" bele tud szólni a Nissan életébe annak ellenére is, hogy eladásai eltörpülnek a japán autógyár forgalma mellett. A Renault 43,4 százalék szavazatra jogosító részvénytulajdont tart a Nissanban, a Nissan pedig 15 százalék nem szavazó részesedést a Renault autógyárban. A Nissan kilenctagú felügyelőbizottságában a Nissan öt igazgatója mellett a Renault két delegáltja, valamint "függetlenként" egy korábbi kormányhivatalnok és egy autóversenyző ül. A Mitsubishi tavaly került be harmadikként a Renault-Nissan együttműködésbe azt követően, hogy a Nissan kimentette szorult pénzügyi helyzetéből. A Nissan jelenleg 34 százalékos Mitsubishi részesedéssel rendelkezik. A Renault-Nissan-Mitsubishi autóipari együttműködés két japán tagja a letartóztatását követően napokon belül minden feladatából felmentette az egykori cégvezért. A Renault SA felügyelő bizottsága nem váltotta le posztjáról Carlos Ghonst, hanem "akadályoztatása idejére" Thierry Bollore ügyvezető igazgatót bízta meg feladatai ellátásával. "Ghosn úr átmenetileg akadályoztatva van feladatai ellátásában, de továbbra is a cég elnök-vezérigazgatói tisztét tölti be" - szögezte le a Renault felügyelő bizottságának közleménye. A francia kormány a vezérigazgató letartóztatását követően azonnal átvizsgáltatta Carlos Ghosn franciaországi adózási adatait és nem talált köztük semmi rendellenességet.

Nemzetközi élvonalban a magyar szakmunkástanuló, Benedek Péter

2018.12.10.
A díjazottak között volt Benedek Péter, aki idén júniusban kiváló eredménnyel végezte el a járműfényező szakmát az Audi Hungaria duális szakképzésében, és azóta a vállalat munkatársaként a lakkozóüzemben kamatoztatja szaktudását. - Az autóipar vonzó jövőképet kínál a fiatalok számára. Büszke vagyok arra, hogy duális szakképzési rendszerünkben partneriskoláinkkal karöltve nemzetközi szinten kimagasló szaktudású fiatalokat képzünk - mondta Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja. - Benedek Péternek szívből gratulálok az elismeréshez és további szép szakmai sikerek kívánok - tette hozzá Dr. Knáb Erzsébet. Az AUDI HUNGARIA Zrt. Magyarországon elsőként indította el a duális szakképzési modellt, melyet jelenleg a Győri Műszaki SZC Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziumával, Szakközépiskolájával és Kollégiumával, a Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziumával és Szakközépiskolájával és a Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája és Kollégiumával együtt működtet. A duális képzésben végzett tanulók többsége tanulmányai befejeztével az Audi Hungariánál helyezkedik el, mely 2018-ban az ország legvonzóbb autóipari gyártó vállalata lett. A győri székhelyű AUDI HUNGARIA Zrt., az Audi Konszern tagja, az Audi- és Volkswagen Konszern központi motorszállítója. Győrben gyártják az Audi A3 Limousine, az A3 Cabriolet, valamint az Audi TT Coupé és Audi TT Roadster modelleket. 2006 óta az Audi Hungaria számos alumínium karosszériaelemet szállít különböző Volkswagen konszernmárkák számára. Az Audi Hungaria évek óta Magyarország egyik legnagyobb árbevételű vállalata és az ország legnagyobb exportőreinek egyike. Az Audi Hungaria mintegy 12 900 munkatársat foglalkoztat Győrben.

Renault Mégane R.S. teszt: ragadozó

2018.12.10.
Hogy néz ki? Sokak szerint blaszfémia, hogy az R.S. ötajtós lett, de használat közben nem bántam, hogy hátul rendesen elfértek az utasok és a csomagtartó is elég öblös volt a hokis táskámnak. Igaz, ebben a tekintetben sokkal többet nem ad, mint a kategória átlaga, alaphelyzetben 372 liter, kibővítve 1162 literes. Végre kapott egy rendes fényezést a Mégane R.S., bár a Clio R.S. is hasonló pezsgő naranccsal hódít. Bárki meglátta, elismerősen csettintett, távolról a színe alapján Mustangnak, Focus RS-nek, vagy Chargernek gondolták. Szép bók, hisz mindannyian erősebb autók. Visszafogott a sportautó dizájnja, de ami pluszban rákerült, mind bír funkcióval. A szépen domborodó kerékjáratok jelzik, hogy a nyomtáv elöl 60, hátul 45 milliméterrel szélesebb, az ültetés csak öt milliméteres, a sárvédő nyílásai a kerékjárat légellenállását, a fékek hűtését optimalizálják. Bár sok a vakrács a lökhárítóban, a kockás zászlóra emlékeztető ledes jelzőfények távolsági (460 méterre szúr el), kanyar és ködfény funkciót is ellátnak egyben. A hátsó diffúzornak ebben az autóban tényleg van értelme, gondoljunk csak bele, milyen szolgálatot tesz a leszorítóerő 250 kilométer/óra sebességnél. Az utastérben a karbonnak álcázott műanyag, az R.S. feliratok, a fém pedálok és a színes cérnával varrott, részben alcantara borítású kormány, illetve az R.S. menetdinamikai kapcsoló jelzik, hogy a legerősebb Renault a társunk ezen a pár őszi napon. A sportülés kiválóan tart, borítása ennek is alcantara, ráadásul fűthető. A Bose hifi teljesen felesleges, a hangszórókból inkább a középre helyezett vaskos kipufogó ropogását hallgattam. Az érintőképernyős kijelzőn tudjuk konfigurálni többek között a menetdinamikai programokat, a normál, sport, verseny (race) módban más-más a gázreakció élénksége, a menetstabilizáló tűrőképessége, a futómű és a négykerék-kormányzás együttműködése, valamint erőszakosabbá válik a hangzás. Természetesen van individuális mód (personal) is, ahol kedvünkre konfigurálhatjuk a paramétereket. Rossz hírem van: fölösleges. Ez az autó akkor jó, ha rendesen odacsap az aszfaltra, azaz sport vagy verseny módban a legélvezetesebb. Utóbbit csak azért nem kapcsoltam, mert azzal kiiktattam a menetstabilizálót is, amit én nem szoktam. A tesztút alatt egyedi módban használtam, mindent a legvadabbra állítottam, kivéve az ESP-t, amit bekapcsolva hagytam. Zavaró, hogy minden elindulás után 15 másodpercünk van, hogy jóváhagyjuk az előző beállítást, egyébként normálra áll vissza. Hogy megy? Négyhengeres, 1,8 literes, fix geometriájú, osztott csatornás, kettős megfúvású turbóval (relatív töltőnyomása maximum 1,75 bar) ellátott motorja 280 lóerős, legnagyobb forgatónyomatéka 390 Nm, utóbbit percenként 2400 és 4800 fordulat között adja le, a gépállat álló helyzetből 100 kilométer/órára 5,8 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 255 kilométer/óra. Menetkész tömege 1407 kilogramm, meg sem kottyan a motornak, könnyedén gyorsul még 180 kilométer/órás (ilyenkor négyezer körül forog percenként a főtengely) tempóról is. Ezek a száraz tények, ezeknél sokkal izgalmasabb a kocsi technikája és vezetése. Ugyanez a motor teljesít az Espace-ban és az Alpine sportkocsiban. Milyen vezetni? Az összkerék-kormányzás elsőre furcsa ilyen rövid autóban, de aztán kanyarban érezzük jótékony hatását. Úgy fordul, mintha zsinórón húznák és sínen tolnák egyszerre. Bolondbiztos, tapadásvesztéskor jóindulatú, nem akar megölni. Mit tud a 4 control elnevezésű szerkezet? 60 kilométer/óra sebességig a hátsó kerekek gázelvételkor elektromos aktuátorok segítségével az elsőkkel ellentétesen fordulnak el, legfeljebb 2,7 fokos szögben. Ez kanyarokban növeli a Megane R.S. fordulékonyságát. Hatvan kilométer/óra felett (race üzemmódban 100 kilométer/óra a sebességhatár) az elsőkkel megegyező irányba fordulnak el a hátsó kerekek, legfeljebb egy fokkal, így stabilabban fordul az autó. Izgalmas autó, hiába szelídítették meg, érzem rajta az ösztönök haragját, és ő is érezte rajtam, hogy mazsola vagyok. Nem vittem versenypályára, nem állítgattam a telemetrián, egyszerűen csak vezettem és élveztem ereje hatalmát. Gyorsultam, hülye gyerek módjára csikorgattam a gumikat, hatalmasakat fékeztem és agresszíven előztem. Élmény, amikor váltás közben sírnak fel a gumik (elöl Michelin, hátul Bridgestone papucsok feszültek 19-es kerekein), talpammal érzem a nyomaték erejét. Előzéseknél a legnagyobb gondot az jelentette, hogyan kormányozzak finoman és váltsak gyorsan egyszerre, miközben a fénysebességre növelem a tempót. Eleinte nagyon darabosan lőttem ki, később már profibban csináltam: kivágtam az autó mellé két kézzel szorítva a kormányt, váltottam, gyorsítottam, majd két kézzel visszakormányoztam magam a sávomba és folytattam a felkapcsolást. Aztán hatalmas fék, és lehetett elölről kezdeni mindent. Minden kanyar csak arra jó, hogy letudjuk és jöhessen a következő. Olyan gyorsan képes kanyarodni, hogy ettől maga a kanyar is megijed. A váltója nem illik vadságához, kissé akadós, de jobb kézzel váltani, mint a feláras dupla kuplungosra bízni a feladatot. Hangja visszafogott, még azzal együtt sem tartom hangosnak, hogy hangszórókból érkezik a kipufogózajok jó része. Durrogni alig hallottam, kopogni is csak erőltetetten kopog a kidörgő.  Futóműve hátul a szokásos félig merev csatolt hosszlengőkaros hátsó felfüggesztés, elöl pedig szintén ismerős, a hajtási befolyást csökkentő függőcsapszeges első kerékfelfüggesztés. Ez azt jelenti, hogy kanyarodáskor nem az egész rugóstag fordul el, csakis a kerékagy, ezzel is fordulékonyabb az autó (fordulókörének átmérője 10,3 méter). 280 lóereje hajlamos kezünkből kitépni a kormányt, a négykerék-kormányzás révén pedig poros fordulókban hátsókerekes hatás érvényesül. Mi kell még a boldogsághoz? Kényelmes vezetéséről hidraulikus felütésgátlók gondoskodnak, hiába raliaautós a Megane R.S., a sportfutómű csillapítása teljesen elviselhető még rossz úton és fekvőrendőrökön is. A cup felfüggesztés 10 százalékkal feszesebb és keményebb, de az feláras tétel, tesztautónk nem kapta meg. Brembo fékjei erősek, elöl 355 milliméteres, hátul 290 milliméteres tárcsák lassítják, felárért Nürburgringre tervezett jobb hőleadású, alumínium-öntöttvas tárcsákat kérhetünk, amelyekkel tárcsánként 1,8 kilogrammal csökkenthető a rugózatlan tömeg. Mennyibe kerül? Fogyasztása nem embertelen, a mintegy négyszáz kilométeres teszten 11 literes átlagot mértem 100 kilométerenként úgy, hogy az autózás minden percét élveztem. Az örömforrás akkor apad ki, amikor a pénzre terelődik a figyelem. Alapára 9,299 millió forint, a tesztelt változat 11 millió forintba került. Bár drága, árérték-aránya kitűnő, ebben a kategóriában elfogadható és kifizethető. Igazi hot-hatch, nem túl durva, de hozzáértő kezekben mesterien vezethető élményautó. Az élmény pedig, mint tudjuk, megfizethetetlen. Kép és szöveg: Biró Csongor

Fennakadásokat okozott a vasutassztrájk Németországban

2018.12.10.
A vasúti és közlekedési szakszervezet (Eisenbahn- und Verkehrsgewerkschaft - EVG) munkabeszüntetése miatt a távolsági vonatközlekedést teljes egészében leállították, és számos nagyvárosban, például Berlinben a városi vasút (S-Bahn) hálózata is megbénult. A legnagyobb fennakadások Észak-Rajna-Vesztfáliában voltak, a vonat helyett autóval munkába igyekvő ingázók révén 200 kilométer hosszúságban keletezett torlódás a tartomány útjain. Az EVG 3,5 százalékos béremelést követel a dolgozóknak, a DB 2,5 százalékos emelést ajánl, és 24 hónap helyett 29 hónapra kívánja megkötni a megállapodást, amit a szakszervezet szintén elutasít. A figyelmeztető sztrájk után közölték: "csak akkor térünk vissza a tárgyalóasztalhoz, ha a DB hajlandó komolyan tárgyalni velünk".

Online érdemes megvásárolni az autópálya matricát

2018.12.10.
Flották számára is kényelmes megoldás: az ügyintézés nagyobb járműpark esetén is egyszerű, hiszen a vásárlás egyösszegű átutalással intézhető. Idén bevezetett újdonság, hogy az átutalás tranzakciós díja 0 Ft, és akár regisztráció nélkül is vásárolhatunk. A gyors és kényelmes vásárláson felül a matrica mellé az https://e-autopalyamatrica.hu/ oldalon az üzemeltető és a Colonnade Biztosító együttműködésének köszönhetően minden vásárláshoz ingyenes balesetbiztosítás jár, illetve 8+1 Ft/l kedvezményt biztosító MOL-üzemanyagkártyát is igényelhetünk szintén díjmentesen. A biztosítás díjmentes és a megkötést követő 6. hónap utolsó napjáig szól, ezt követően minden kötelezettség nélkül megszűnik. Az e-matrica mellé igényelhető balesetbiztosítás bármilyen baleset bekövetkeztekor érvényes, nem csak az utakon elszenvedett sérülésekre vonatkozik. Az eddig tapasztalatok alapján elmondható, hogy minden második autós él a balesetbiztosítás és a jogi segítségnyújtás igénybe vételével, díjmentesen gondoskodva saját és családja biztonságáról.

Detroitban jön az új Lexus RC F

2018.12.10.
2014-es bemutatása óta a sportos megjelenésű, sokoldalú személyiséggel rendelkező RC kupé kulcsszerepet játszott az érzelemgazdag vezetési élményt ígérő Lexus életérzés megvalósításában. A Párizsban leleplezett új RC nemcsak megőrizte, de magasabb szintre is emelte a jelenlegi modell összes erényét, hála a Lexus stílusnyelv legfrissebb interpretációjának, valamint a márka kétajtós zászlóshajója, az LC kupé által ihletett, sportosabb menetdinamikának.  A megújult RC sportos, mégis elegáns külső formaterve az LC kétajtós zászlóshajó kecses dizájnjából építkezik. A belső teret érintő módosítások még intenzívebb vezetési élményt ígérnek. Az RC megújulását az LC „még sportosabb, még kecsesebb” vezethetőségi koncepciója ihlette, amelyet a legkiválóbb minőségű kidolgozás tesz lehetővé. A külső formajegyek ugyanolyan sportosak, mint eddig, ugyanakkor az apró részletek módosításai – amelyekhez a Lexus LC állt modellt – az eddigieknél is elegánsabbá teszik az autót. Az utastérben a kiváló minőségű anyagoktól a kezelőszervek és műszerek ergonomikus elrendezéséig minden a lehető legmagasabb szintű vezetési élményt szolgálja. Az RC aerodinamikai jellemzőit, abroncsait és futóművét is továbbfejlesztették, javultak a gázreakciók és a kormányérzet, s mindez hozzájárult az LC kupéval bevezetett „sportosabb és kifinomultabb” menetdinamikai filozófia megvalósulásához. Az új RC ráadásul minden eddiginél stabilabban viselkedik a legkülönfélébb menethelyzetekben. Ez magabiztos, kilengésektől mentes vezethetőséget eredményez, ami ideális hosszú távú túraautóvá teszi az RC-t, legyen szó kanyargós hegyi utakról vagy autópályáról. A Lexus formatervezői már a Párizsban bemutatott, és a márkakereskedésekbe januárban érkező öntöltő hibrid elektromos változatnál is tetten érhető módon arra törekedtek, hogy a karosszéria dinamikus arányainak megőrzése mellett az eddigieknél jóval elegánsabbá varázsolják az RC megjelenését. Ennek érdekében mindenekelőtt olyan karakteres stíluselemeket vezettek be, mint az első lökhárító fényszóróktól kiinduló, új sarokidomai vagy a hűtőmaszk felülről lefelé haladva fokozatosan átalakuló rácsozata, ami magával ragadó optikai feszültséget kölcsönöz a kupénak. A három darab, különösen kisméretű LED fényforrásból felépülő fényszóró függőleges elrendezése, valamint az új, L-alakú LED helyzetjelzők még kifinomultabbá teszik a modell kiállását. A hátsó lökhárító sarkainál új légkivezető nyílásokat találunk, amelyek javítják a jármű stabilitását és precíz vezethetőségét. A modell szélesebb kiállása és mélyebb tömegközéppontja is azt sugallja, hogy az autó a legkülönfélébb útviszonyok mellett képes megőrizni tapadását. A hátsó lámpatestek az eddigieknél hangsúlyosabb L-alakú lencsekialakítást kaptak, ami mostantól a Lexus kupék átfogó stíluseleme lesz. A fűtés és az audiorendszer kezelőszervei szálcsiszolt kivitelt kaptak, ami még magasabb minőségi hatást kelt, míg a középkonzol két oldalán nagyobb lett, és magasabbra került a térdpárna, ezzel javult a térérzet az utastér első részében. A részletekbe menő kifinomultság jegyében a vezető tenyértámaszát is átdolgozták, felületét öltésekkel látták el. A Lexus kupék másik azonosító jegyeként az LC kupéról ismerős analóg időmérő óra jelent meg a műszerfalon. Az LC kupét meghatározó „még sportosabb, még kecsesebb” vezethetőségi koncepciót alkalmazva a Lexus mérnökei arra törekedtek, hogy a megújult RC háborítatlan vezetési élményt kínáljon. Ennek érdekében különös figyelmet fordítottak az olyan részletekre, mint a jármű aerodinamikájának tökéletesítése, vagy a felfüggesztés és a hajtáslánc finomhangolása. A még csekélyebb oldaldőlésű, stabilabb rugózás, valamint a még precízebb irányíthatóság – mindkettő az LC kupé hagyatéka – minden eddiginél sportosabbá és közvetlenebbé teszi a megújult RC-t. A jármű stabilabb irányíthatóságának záloga a továbbfejlesztett aerodinamikai teljesítmény, amelyet olyan részletek megvalósításával értek el, mint az oldalablakok keretében elhelyezett, új formájú légterelő, vagy a hátsó lökhárítóba integrált légkivezető csatorna. Az eddiginél is jobb tapadású abroncsokkal szerelt, új 19 colos keréktárcsák kiváló kormányreakciókat biztosítanak. Az új lökhárítók már lassú kimozdulásnál is jelentős csillapító erőt fejtenek ki, míg a futómű feszesebb perselyeket kapott. Az új RC-t alapos tesztprogramnak vetették alá, a futómű-mérnökök a minél jobb rugózási komfort és vezethetőség érdekében folyamatosan hangolták tökéletesre a felfüggesztést. Az már a most napvilágot látott teaser fotót elnézve is egyértelműnek tűnik, hogy a Detroitban érkező F változatot a nyers, elemi erő és mellbevágó sportosság jellemzi majd, mind külső jegyekben, mind pedig a vezetési élmény tekintetében. Bár a mostani generációhoz hasonlóan kétségkívül egyértelmű lesz majd, hogy rokon modellekről van szó a különbség is első pillantásra felfedezhető lesz…hát még ha az ember beül az RC F volánja mögé és felbőg a V8-as motor… A Lexus mindenesetre úgy aposztrofálja az idén 10 éves fennállását ünneplő, és már eddig is legendás sportautókat felvonultató Lexus F sorozat legújabb tagját, mint az F még izgalmasabb dimenziója. Ráadásul a teaser fotón túl a modell neve is elég sokat sejtet: Lexus RC F Track Edition… A világpremierjét 2019. január 14-én a Detroiti Autószalonon tartó Lexus RC F Track Edition leleplezését élőben itt lehet nyomon követni: https://livestream.com/LexusInternational/Detroit2019 Ha pedig valaki a volánja mögé és beülne, az várhatóan leghamarabb jövő év második felében teheti meg, ekkor érkezik meg ugyanis az európai és így a hazai Lexus márkakereskedésekbe is.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója