Tóbiás és Balambér kalandjai - Mikulás hagyománya

2018.12.09.
Van zsákodban minden jó! (kép: elet-blog.hu) Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer régen három lánytestvér. Nagyon szegények voltak, kevés volt az ennivalójuk és a pénzük is. A legnagyobb lánynak volt egy kedvese, akihez szeretett volna férjhez menni. Mivel az édesapja nem tudott a lánynak pénzt adni, nem is tudták megtartani a lakodalmat. Egyszer a legnagyobb lány a konyhában búslakodott, amikor hirtelen motozást hallott az ajtó felől. Gyorsan odaszaladt és kinyitotta az ajtót. Hát, uramfia egy zacskó pénz volt a küszöbön! Megörült ám a lány, hiszen egyből megtarthatták a lakodalmat! Feleségül ment a választottjához és boldogan éltek tovább együtt. A középső lány ugyanúgy járt, mint a legnagyobb. Egy este ő is egy zacskó pénzt talált a küszöbön. Hamarosan ő is talált párt magának és megesküdtek. Amikor a legkisebb lány került sorra, különös dolog történt. Amikor megtalálta a pénzes zacskót gyorsan kinézett az ablakon és látott egy piros köpönyeges, piros süveges alakot eltűnni a fák között. Ő volt Szent Miklós, Myra városának valódi püspöke, aki csendben, bőkezűen segítette a szegény embereket. Nevéről ma is mindenkinek az ajándékozás jut eszébe, ezért a későbbi korokban a népi vallásosság hatására kialakult ajándékosztó püspöksüveges Mikulás előképének és mintájának tartják. Ki mit kapott a csizmába? (kép: nlcafe.hu) A Szent Miklós napi magyar népi hagyományok német hatást tükröznek. A katolikus szent kultuszát Németországba a 10. században vitték el a kereskedők. A középkorban szerepjátékokkal emlékeztek meg Szent Miklós tetteiről . Kezdetben a különféle játékokban a kolostori iskolák legifjabb diákja alakította Miklóst. Később ezt a szerepet a felnőttek vették át. Ebből alakult ki aztán a szokás és került Magyarországra, hogy az ünnepnap előestéjén, egy később magyar nyelvterületen „Mikulás”-nak elnevezett piros köpenybe öltözött apó, házról házra járt és vizsgáztatta, dicsérte, ajándékokkal halmozta el a gyerekeket, vagy éppenséggel megfenyítette, megbüntette őket. Mennyi féle mikulás csoki. (kép: maradokapenzemnel.blog.hu) A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjelén – december 6. hajnalán a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik. Ez a népszokás, azaz az ablakba kitett csizmákba ajándékot helyező titokzatos Mikulásjárás körülbelül egy évszázadra tekint vissza. A képzeletbeli ajándékosztó alakjának elnevezésére régóta használt „Mikulás” elnevezés 1856-tól eredeztethető és egy olyan „lény”, illetve népi mesealak elnevezése, aki december 6-án, Szent Miklós napján megajándékozza a gyermekeket. A hűséges rénszarvas. (kép: youtube.com) A Mikulás szó cseh származású, maga az ajándékozás szokása pedig osztrák hatásra terjedt el a magyar családoknál. A Mikuláshoz köthető magyar néphagyomány azonban a globalizáció hatására megváltozott: addig amíg a két világháború között a Mikulás alakja a mennyben élt, a gyerekeket az égből figyelte, segítői pedig manók, angyalok vagy krampuszok voltak, addig a mai fogyasztói társadalmakban egyre inkább elterjed az a nézet, hogy Mikulás, illetve országonként más-más alak, aki a mi jóságos Mikulásunk megfelelője, a Lappföldön él, szánját rénszarvasok húzzák, a segítők pedig általában elmaradnak mellőle. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!        

A károsanyag-kontroll visszavetette a brit autópiacot

2018.12.09.
Visszaesett az új autók forgalomba helyezése novemberben Nagy-Britanniában, továbbra is elsősorban annak a hatására, hogy szeptembertől életbe lépett a motorok károsanyag-kibocsátásának a korábbinál pontosabb mérését szolgáló új eljárás. A Society of Motor Manufacturers and Traders (SMMT) szakmai szövetség azt közölte, hogy novemberben 158 ezer 639 új autó kapott rendszámot, ami 3 százalékkal kevesebb tavaly novemberhez képest.     Az első tizenegy hónapban az eladott új autók száma 6,9 százalékkal csökkent Nagy-Britanniában.     Szeptember elsejétől már csak a valós üzemi terhelést a korábbi eljárásnál pontosabban modellező WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicles Test Procedure) károsanyag-kibocsátási teszten átesett új gépjárműveket lehet forgalomba helyezni az EU-ban - írja a jarmuipar.hu.

Januártól tesztelhetjük az e-kárbejelentőt

2018.12.09.
Magyarországon 160 ezer közlekedési baleset történik egy évben. Ötmillió autótulajdonosnak van kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása. Előfordul, hogy egy esetlegesen bekövetkező balesetnél nincs mindig kéznél a kék-sárga kárbejelentő lap, ezért fejlesztettük ki ezt az applikációt, amellyel gyorsabb és rugalmasabb lesz a kárbejelentés. Az applikáció azok kedvéért, akik még soha nem szenvedtek balesetet, részletesen leírja, hogy mi a teendő baleset esetén. Könnyen megtalálható benne a segélyhívó, a helyszínrajzot kézzel és különböző panelekkel gyorsan összeállíthatjuk. A pontosság kedvéért küldhető fotó, sőt videó és hangfelvétel is a biztosítónknak. A program különlegessége, hogy két készüléken is kitölthető, ami egy vitás esetnél lehet fontos. De ha megegyeznek a felek, akkor békésen, egy mobilon is rendezhető a baleseti jegyzőkönyv. Ennek az az előfeltétele, hogy fel kell vinni a rendszerbe a gépkocsi, a biztosító és a saját személyes adatokat, amik aztán a további felhasználások esetén már maguktól betöltődnek. Magyarországon 13 kárbejelentéssel foglalkozó biztosítótársaság van, és mivel mindegyik elfogadta az alkalmazást, ezért megkezdődhet az egységes digitalizálás. Ebben egyedülállóak vagyunk Európában. Ha a jövő év végére népszerű lesz a mobilalapú kárbejelentés, akkor szinte percre pontosan láthatók lesznek a balesetek, gyorsabb lesz a káresemények feldolgozása és a kártalanítás is.

Halálra gázolt a vonat egy embert Debrecenben

2018.12.09.
A tájékoztatás szerint a vonaton utazók közül senki nem sérült meg. A műszaki mentést a város hivatásos tűzoltói végzik, az utasokért mentesítő járat érkezik. Urbán Attila, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-nek azt mondta: a vonatok közlekednek az érintett szakaszon, csak egy vágányt zártak le, nincs fennakadás.

Egyelőre nem találják a budai villamos kisiklatóját

2018.12.09.
A végállomáson az egyik szerelvény második kocsija kisiklott, miután ráfutott egy, a sínen lévő gördeszkára. A BRFK közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított nyomozást. Egy 20-30 év körüli, 180 centiméter magas férfit keresnek, aki a bűncselekmény elkövetésekor fekete baseball sapkát, fekete kabátot és fekete nadrágot viselt.

Karácsonyi szállítmány érkezett a Nemzetközi Űrállomásra

2018.12.09.
Alexander Gerst, az ISS német parancsnoka az űrállomás nagy robotkarjával sikeresen rögzítette az űrkapszulát. A jármű kommunikációs problémák miatt másfél órás késéssel, csak harmadik próbálkozásra tudott a rögzítéshez szükséges közelségbe kerülni az űrállomáshoz. A Dragon teherűrhajón megérkezett minden, ami szükséges az asztronauták űrbéli karácsonyi vacsorájához és az űrállomás ünnepi dekorációjához. Ezenkívül a teherűrhajó egereket és férgeket is szállított tudományos kísérletekhez, valamint több mint kéttonnányi egyéb felszerelést. Az idei karácsonyt három űrhajós tölti majd a Nemzetközi Űrállomáson, hárman visszatérnek a Földre december 20-án. A Dragon teherűrhajót kifejlesztő SpaceX amerikai űrkutatási vállalat 2012 óta visz szállítmányokat az ISS-re. Az űrkapszula januárban hagyja majd el az űrállomást - írja a hirado.hu.

Megugrott a luxusautók értékesítése Oroszországban

2018.12.09.
Idén októberben 126 luxusautót értékesítettek Oroszországban, ami 18% -os éves növekedést jelent az előző évhasonló időszakához képest. Az év első tíz hónapjában összesen 1,188 új prémium kategóriájú gépkocsit adtak el, ami 1,4% -os éves növekedést jelez. A Mercedes-Benz továbbra is piacvezető a szegmensen belüli 52% -os részesedéssel. A márkát csak egy modell képviseli: a Mercedes-Benz Maybach S-osztály. Ebből 619 darabot adtak el Oroszország-szerte 2018 januárja és októbere között. A Bentley a maga 217 eladott gépkocsijával a második ezen a listán. A luxuskategória képzeletbeli dobogójának harmadik fokát a Maserati foglalja el 195 eladott autóval. Ezen felül 70 új Rolls-Royce, 49 Lamborghini, 25 Ferrari és 13 Aston Martin állt forgalomba az orosz utakon az év első 10 hónapjában. A legtöbb prémium kategóriás autó, szám szerint 810 darab – az eladott luxusautók kétharmada -  Moszkvában és a környező régióban talált gazdára. A fővárost Szentpétervár követi 105 eladott járművel. A rangsorban a további helyeket a Krasznodari terület (24) Szverdlovszk (18), Novoszibirszk (14), Rosztov (12) és Tatárföld (11) foglalja el - írja a rusautonews.com orosz autós szakportál.

Honda CR-V 2018 teszt galéria

2018.12.09.
Galéria képek: 

Megfáradsz, mire lemosod -mennyit költesz autód ápolására?

2018.12.08.
Te mennyiért szoktad mostani az autót? Kiválasztasz egy kb. 1500 Ft-os gépi, viaszos programot alvázmosással egyszer egy hónapban, vagy esetleg hetente mosatod járművedet polimeres bevonattal 1800 Ft-ért? Ki hogy szereti. Egy 15 éves autónak annyira nem árt már, ha látszódnak a fényezésen a karcok, amelyeket a mosófejek okoznak. De a szívem elszorult, amikor egy tűzpiros Type R-en láttam, jól elbántak vele, minden fényezett és fekete műanyag elem kőkemény karcokat rejtett napfényben szemlélve. Vagyis egy új autót érdemes kézi mosóba vinni, ahol kicsit munkásabb a sztori, mégsem ártunk a ragyogó színnek. És a ragyogás egyre fontosabb manapság, ezek az új festékek meg lakkok sokat dobnak a megjelenésen, de csak akkor lenyűgöző a látvány, ha egy porszem sem rondít bele az összképbe. Az elmúlt 5 évben komoly méretváltozásokon mentek keresztül az autók. Olvashattunk több centis tengelytáv-változásokról, hopp, a hossz 10 centiméterrel gyarapodott és hasonlók. Ez a gyártóknak a nyersanyagfelhasználás terén nagy döntés egyébként. Pontos számadatot, de még csak becslést sem fogunk közölni a felületbeli változásról, amely révén több ideig tart lemosni az autót, és persze ami miatt ez többe kerül nekünk kézi mosóban. A légellenállás szempontjából csak a homlokfelület a legfontosabb a konstruktőröknek, a derekunk meg megérzi a többi felület nagyságát… Legyen elegendő az, hogy egy kisautó alapos, kézi mosása közelít a 600 forinthoz, egy közepes SUV pedig 1000 forintos mutatványt is megkövetelhet gazdájától. Két méterhez tartó testmagassággal, hosszú kezekkel megáldva is azon kapjuk magunkat, hogy bizony ezt az autót még mindig samponozzuk, a teteje csurom víz, pedig már egy jó ideje próbálom letörölni vagy lehúzni róla, de valahogy alig érem át stb… Kész torna, mire körbe érünk egy családi egyterűn, amely újabb kiadású. A belteret porszívozzuk mi magunk otthon, plusz egy mikroszálas törlőkendővel átmegyünk a felületeken. Nem ápolunk bőrt és nem tisztítunk kárpitot egyelőre. Én heti, kézi mosással számolok 800 forintért.  Ekkor egy hónapban 3200 forintot, egy évben pedig 38 400 forintot hagyok valamelyik kút mosójában, ahol furcsa módon 45, 60 és 70 másodperc között változik, amit az „egyperces” 100 Ft-os költségkeretből ki lehet hozni. Érdemes tehát megnézni, hogyan alakulnak a tarifák kút melletti vagy önálló kis mosóban. 38 ezer forint… Csak két tank benzin, ugyanakkor több mint fél éves autópályamatrica-díj. Elsőre sok egy összegben, de ennyi minimális törődést megérdemel járművünk szerintem. Vagy átesek a ló túloldalára, a 7200 forint/hó gépiben 86 400 Ft egy évben. A belső tér szakszerű ápolását még mindig nem vettük hozzá! Ebből pár téli gumi kijön évente! Kárpittisztítás 18-25 ezer forintért, kézi külső mosás és belső takarítás 4-7000 forintért. Használattól függő, aprónak tűnő, de éves szinten fájdalmas tételek. Nyilván egy nagyon sáros autóval kevésbé éri meg a kézi mosó, de télen is nehezebb dolgunk van, amikor az alvázvédelmet nem igazán lehet megvalósítani nem gépiben. Áldás négykerekűnkre nézve, hogyha egy 15 fokos, zárt garázsban pihenhet a hidegben, így nem szed fel annyi mocskot a szemerkélő esőstől a sós leves, havazós időig tartó körülményskálán, s nem is fázik meg. Ez utóbbival is javíthatjuk esélyeinket, hátha kevesebb percet kell adni a samponozásnak, a hideg vizes öblítésnek, a forróviasznak és aztán a cseppmentes ragyogást szavatoló öblítésnek (nekem ez utóbbi sokszor nem sikerül valami jól). Te készítettél már valaha kalkulációt, hogy mennyit költesz autód ápolására forintban és percben? Talán ez sokaknak kimarad, a biztosításnál, a szerviz számláknál és az üzemanyag-költségeknél megállnak éves szinten. Pedig amint láttuk, meglepő összegekkel is találkozhatunk. A csak külső mosásra eltöltött évi legalább 6,5 óránkba pedig pl. pár randi beleférne.

Videó: így dolgozott a kecskeméti autófeltörő

2018.12.08.
  Az elmúlt hetekben több autófeltörés történt Kecskeméten. Az elkövető beazonosítása és elfogása érdekében a kecskeméti akció és felderítő alosztályok egy közös nyomozócsoport állítottak fel. Az egyik autófeltörést térfigyelő kamera rögzítette. A felvételen látható elkövetési mód megegyező volt a többi hasonló jellegű bűncselekménnyel. Az akció alosztály rendőrei beazonosították és 2018. december 6-án reggel otthonában elfogták a feltörésekkel gyanúsítható 21 éves férfit. A kecskeméti lakos kihallgatásán összesen 9 autófeltörést ismert be. A férfit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója