Mesél a szakértő – Ti megvennétek?

2016.12.27.
Még novemberben kaptunk megrendelést egy 118d BMW teljes körű, vásárlás előtti átvizsgálására. A Fővárosi Autópiacon néztük meg a gépet, ahonnan a Facebook oldalunkra élőben is bejelentkeztünk. a 12 éves bajor Golf állapota tulajdonképpen megfelelt a korának, de találtunk néhány dolgot, ami eléggé a „határeset” kategóriába sorolta a kocsit. Esztétika kívül Egy autó állapotának legszembetűnőbb mutatója a karosszéria állapota. Ezt látjuk először, ezt látjuk már távolról is, magyarul az első benyomást a külső alapján kapjuk, így nem csoda, hogy ha sok használt autó kereskedő minden mást zárójelbe téve előbb kívül glancolja ki az autót. Ha nincs is minden kisebb sérülése kijavítva, vagy lefényezve, egy teljes polírozás után az autó csillogni fog, felületein remekül tükröződik a táj, és aki csak ezt figyeli, az hamar szerelembe tud esni. Nekem mindig külön tetszett a mosolyt formáló küszöbív Az egyes karosszériája ebből a szempontból nem vakított. A vészhárítókon, ajtó éleken és sárvédő íveken körben megtalálhatóak voltak a kisebb-nagyobb fényezési hibák, rányitások és karcok, én sokkal jobban kedvelem az ilyen kendőzetlen állapotokat, mint a sokszor szakszerűtlen beavatkozásokkal (pl. ecsetelés) eltüntetni próbált esztétikai hibákkal tele autókat. A festékréteg mérések alapján kiderült, hogy a bal hátsó- és a jobb első sárvédő korábban sérült. Ezek közül a jobb első csak színátfújást kaphatott, a rétegvastagság 204 és 222 mikron között változott, tehát a fújás egyenletes volt. Ezzel szemben a bal hátsó sárvédőn volt egy-két kiugró érték, például a hátsó ajtó felőli részen 1.600 és 1.700 mikrométer közötti értékek voltak mérhetők, ráadásul a javítás nem sikerült valami jól, mert szabad szemmel is jól látható volt, hogy hullámos a lemez felülete. Élben fénysérült A küszöböket és az oszlopokat is mindig le kell mérni, de különösen igaz ez olyankor, amikor a mellette álló elemen ennyire kiugró értékek mérhetők. Szerencsére ezek a takart elemek nem voltak korábban javítva, tehát a kocsi sérülései csak a külső burkolati elemeket érintették, ami azért megnyugtató. Esztétika belül Vannak az azonnal feltűnő hibák. Tipikusan ilyen egy csúnyán kopott kormány, vagy váltógomb, de a pedálok lesimult szélei sem szépek. Én mindig a belső esztétikához sorolom az ajtók gumitömítéseit is, vagy ahogyan röviden nevezzük, a kédereket. A kéderek extrudálással készülnek, profiljuk általában önmagába záródó, belső kialakításuk pedig olyan, hogy több légüreg képződik bennük. Ha egy kéder elszakad, azt nem biztos, hogy azonnal észrevesszük. Ezért szoktam én minden autónál végigtapizni a gumit, hogy mindenhol épségben van-e. Sajnos a 8-10 év feletti autóknál már-már megszokott, hogy legalább egy helyen hibás a tömítés. Még csak kezdődő a baj A szakadt, vagy sérült kéder magában hordozza a beázás kockázatát, ezért ilyen esetben javasolt a csere. Ezt persze senki sem teszi meg mindaddig, amíg egy kiadós nyári zápor után azt nem észleli, hogy valahol bizony becsurgott az égi áldás. A 118-ast sem kerülte el a jelenség. Igaz, hogy ez még csak kezdődő dolog, de a jelenségből hamarosan igazi szakadás lesz, akkor pedig felmerül majd a csere költsége, ami 23.000,- Ft lesz kb. ha gyári alkatrészt veszünk. (Ilyen kopó alkatrészekből meg bontottat venni nem javasolt, kivéve, ha tényleg nagyon jó állapotút fogunk ki.) Fékrendszer és futómű Evezzünk kicsit lényegesebb vizekre és lessük meg az autó legfontosabb berendezését, a féket. A próbaúton nagyon meggyőző volt a kocsi. Az üzemi fék fékhatása megfelelő volt, nem rángatott, nem húzott el. Egy ilyen meggyőző eredmény mellett is muszáj azonban ránézni a fék alkatrészeire, leginkább a féktárcsákra és betétekre, de emelés közben a fékcsövek állapotát is érdemes ellenőrizni, illetve a motortérben rá kell nézni a fékolaj szintjére is. Vállasodó A fékkel nem szabad játszani! Én már ennél kevésbé kopottabb tárcsákat is kukáztam. Igaz, hogy műszakilag nem feltétlenül indokolt a fenti állapotú tárcsa lecserélése, ezért a tanúsítványra az került, hogy 50% alattiak az alkatrészek. A futómű a következő olyan egység, amire ha nagyon el van hanyagolva, szabad szemmel is jól látható összegeket lehet költeni. A próbaúton hallható volt az első futómű felől érkező nagyon enyhe kopogás, aztán az emelésnél kiderült, hogy az elöregedett, kirepedezett szilentblokkok lehetnek a hibásak, de arra is fény derült, hogy az axiális csuklóknak is van már enyhe lógása, amit az alkatrész cseréjével lehet orvosolni, amit pedig minden esetben a futómű műszeres beállítása követ. A rozsda is felüti a fejét, Ausztriában másképp sóznak A futóműhöz tartozik még, hogy a próbán érzetre már kicsit puhák voltak a hátsó lengéscsillapítók. Itt arra kell számítani, hogy a legszerényebb minőségű alkatrészt sem kapjuk meg 15.000 Ft alatt és ráadásul kettő kell belőle, plusz be is kell szerelni őket… Szélvédő Kimaradt az esztétikai hibák közül, hogy egy nagyobb kavicsnyomot találtunk az első szélvédőn, mégpedig éppen a vezető látómezőjének alsó részében. Azért szentelünk neki külön bekezdést, mert ez nem csupán szépséghiba, hanem adott esetben zavaró is lehet, sőt, ahogy telik-múlik az idő és dermesztő hideg és rekkenő hőség váltják egymást, ebből a sérülésből könnyen elindulhat egy tisztességes repedés is, és erre a jelenségre a hazai szuper útviszonyok csak rásegítenek, ahogy a kátyúkba zuttyanva különböző erőhatások érik a kasztnit. A fényképeken egy tollheggyel szoktam érzékeltetni a méreteket Diagnosztika A végére tartogattam a legjobbat, mert amit eddig felsoroltam a kocsiról annak alapján mindenki joggal azt mondhatná, hogy ezek javarészt kopó-forgó alkatrészek, vagy fogyóeszközök (pl. szélvédő) egy tíz évnél is öregebb kocsin ezek természetesek. És igazuk is lenne, ettől még bátran bele lehetne fogni a vásárlásba, hiszen előbb-utóbb nálunk is elkopnának a dolgok. Az öregedő dízeleknél azonban nagyon oda kell figyelni, mert a precíz rendszerekben a legkisebb hiba is láncreakciókat indíthat el. Ennek az autónak például teljesen el volt tömődve a gázolajszűrője! A gázolajszűrő nagyon fontos elem, mert a tankból érkező üzemanyagban lévő szennyeződéseket ez az alkatrész fogja meg, hogy jussanak el a porlasztócsúcsokig. A porlasztók nagyon kicsi réseken fújják ki magukból a gázolajat, ezek az alkatrészek igen érzékenyek a szennyeződésekre. Többek között ezért sem javasolnám senkinek, hogy a benzinkutakon kívülről vegyen gázolajat, hiszen a különböző áttöltések, kannázások közben óhatatlanul is szennyező anyagok jutnak a naftába, amik igen kínos jelenségeket okozhatnak a motorban. A gázolajszűrőt általában minden második olajcserekor kell cserélni, de tekintettel arra, hogy általában 3-5 ezer forintos tételről beszélünk, én minden olajcsere alkalmával új szűrőt kérek. A kiszerelt szűrőt mindig lefényképezem az új mellett, hogy látható legyen a kontraszt. 20.000 km után, prémium gázolajjal - akkor 180.000 ezer után milyen lehet? A fenti képen látható különbség 20.000 km alatt alakult ki úgy, hogy kizárólag az egyik legdrágább gázolajjal használom az autót! A vizsgált autóban 183 ezer kilométer volt, izgalmas kérdés, hogy volt-e valaha egyáltalán kicserélve a szűrő, és ha nem, vajon az milyen hibákat okozott már a befecskendező rendszerben. Ha már felmerült a kérdés, hiányos német tudásomat latba vetve megvizsgáltam az osztrák szervizkönyvet, és a meglévő 11 bejegyzésben, a „Dieselkraftstofffilter” bejegyzések mellett egyiknél sem találtam ikszet a „Ja” mellett… A diagnosztikával kimutatott hibáknak azonban itt még nincsen vége. A négyből három henger izzítógyertyái meghibásodtak. Ezek az alkatrészek nem egyszerre mennek tönkre. Ebből arra lehet következtetni, hogy a kocsival régóta nem foglalkoztak már behatóan. A szervizkönyv utolsó bejegyzése egyébként 159.966 km-nél volt, de ez az írás csak egy pollenszűrő cserét jelez. Az izzítógyertyák leginkább télen jutnak főszerephez, hiszen ilyenkor van szükség arra, hogy a hideg égésteret előmelegítsék, hogy a befecskendezett gázolaj ne csapódjon egyből ki a hengerfalra. Persze általában enélkül is beindíthatók ezek a motorok, de higgyük el, nem véletlenül tették bele ezeket az alkatrészeket. A meghibásodott (zárlatos) izzítógyertyák javítása nem lehetséges, ezeket ki kell cserélni. A művelet elvileg annyi, hogy a régit kiszedik, a furatot óvatosan kitisztítják, majd be az új és kész. De ezeknél a régi kocsiknál gyakran elfordul, hogy az évtizedes nagyságrendben nem mozgatott menetes alkatrész egyszerűen belerohad a furatba és amikor megpróbálják kicsavarni, egyszerűen beletörik. Részlet a diagnosztikai lekérdezés jegyzőkönyvéből Ha ez megtörtént, akkor két lehetőség marad. Az egyik a klasszikus módszer, vagyis, hogy leveszik a motorról a hengerfejet és szépen kidolgozzák belőle a gyertyát. Igen, ám, de a hengerfej levétel nem egyszerű dolog, mert nem lehet csak úgy visszatenni, hanem a hengerfej alsó síkját le kell munkálni, új tömítés, új csavarok kellene hozzá, ráadásul a hengerfejre csatlakozó összes ki- és bemenő ág (szívósor, kipufogósor, termosztátház) tömítései is cserések. Így lesz a 15.000 Ft-os javítás helyett (mondok egy számot) 200.000,- Ft a műtét. A másik megoldás, hogy a beletörött gyertya alatt dugattyút a felső holtpontba állítják, majd a gyertyába menetet vágnak, és egy célszerszám segítségével próbálják kiütögetni az alkatrészt. Ezt azonban nem sok helyen vállalják be, mert különleges szakértelmet igényel, ráadásul nem is lehet előre megmondani, hogy mennyi időt (pénzt) fog igénybe venni a szerelés és a siker sajnos nem 100%-os. Semmi sem utalt a kilométeróra manipulálására A diagnosztikai lekérdezés eredményei közül még a kiegészítő fűtés keringető szivattyújának meghibásodását emelném ki, de ez az alkatrész nem létszükséglet, hiányában mindössze annyit tapasztalhatunk, hogy nagyon lassan fog felmelegedni a kocsi. Ti megvennétek? A felsorolt főbb javítási szükségletek árát legfeljebb csak tól-ig lehet becsülni, de az „ig” része eléggé bizonytalan. Ráadásul a kocsi elmúlt 10 éves, és jellemzően ez az a lélektani kor, ami felett már egészen biztosan előjön legalább évente valami nagyobb meghibásodás. Úgyhogy tegyük fel, hogy én 118d BMW-t szeretnék venni. Tegyük fel, hogy elfogadom, hogy az öregedő prémium autók műszakilag is elfogadható szinten tartása igen drága dolog, és tegyük fel azt is, hogy bevállalom, hogy darázsfészekbe nyúlok, no és persze mindehhez megvan az anyagi forrásom, akkor igen, megvenném, miért ne? De, száz százalék, hogy a feltárt hiányosságok árát a kereskedő nem fogja elengedni, de még a nagyobbik részét sem! Úgyhogy biztosan lesz olyan rész, amiért duplán fogok fizetni. A magam részéről egy ilyen autónak gyorsan elengedném a kezét, és örülnék annak, hogy voltam olyan előrelátó, hogy vásárlás előtt átnézettem az autót.

Sydney-Hobart - Rekorddöntéssel győzött a Perpetual Loyal

2016.12.27.
- Az ausztrál Perpetual Loyal nyerte a 72. Sydney-Hobart vitorlásversenyt. Az Anthony Bell tulajdonában lévő és általa kormányzott 100 lábas szupermaxi 1 nap 13 óra 31 perc és 20 másodperc alatt teljesítette az Új-Dél-Wales és Tasmania közötti 628 tengeri mérföldes (1163 kilométeres) távot, amivel megdöntötte a verseny rekordját. Az eddigi csúcsot a Wild Oats XI tartotta, amely 2012-ben 1 nap 18 óra 23 perc 12 másodperc alatt ért célba. A nyolc győzelmével rekorder hajó ezúttal is jó eséllyel pályázott az első helyre, de az élről ki kellett állnia a tőkesúlybillentő hidraulika meghibásodása miatt. A Wild Oats XI tavaly sem tudta befejezni a versenyt. A Perpetual Loyalon - a legénység taktikáért felelős tagjaként - ott volt az ausztrál Tom Slingsby, aki 2012-ben Londonban olimpiai bajnok lett a Laser hajóosztályban, a következő évben megnyerte az Amerika Kupát, de a Sydney-Hobart viadalon eddig még nem győzött.
Címkék: 

Lezárt akta: autókat gyújtott fel

2016.12.27.
Még nyáron érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Hegyeshalomban az egyik ház udvarán több gépjármű ég. A rendőrök a helyszínen egy férfit találtak, aki éppen a háza udvarán égő autókat próbálta meg eloltani egy locsolókannával. A katasztrófavédelem helyszínen megjelent munkatársai elmondták, hogy a férfi nem engedte meg nekik, hogy a magánterületére bemenjenek eloltani a tüzet, illetve elvégezni a keletkezett károk felmérését. A rendőrök felszólították a telek tulajdonosát - K. T. 44 éves helyi lakost -, hogy ne gátolja a katasztrófavédelem munkatársainak tevékenységét. A férfi végül beengedte az ingatlanára a szakembereket, akik megvizsgálták a két kiégett gépkocsit. K. T. a járművek tulajdonjogáról úgy nyilatkozott, hogy azokat Ausztriából hozta Magyarországra bontás céljából. A tűz keletkezéséről a katasztrófavédelem munkatársainak azt mondta, ő gyújtotta fel az autókat, mert a fém alkatrészeket később hulladékként, a mosonmagyaróvári hulladéktelepen akarta értékesíteni. A rendőrök a 44 éves férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a K. T. 44 éves hegyeshalmi lakossal szemben folytatott nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.
Címkék: 

Rosberg meg van győződve arról, hogy jó döntést hozott

2016.12.27.
- Teljesítettem a küldetésem, pályafutásom csúcsán hagyom abba a versenyzést, mostantól új feladatokon dolgozhatok - mondta a német pilóta a Frankfurter Allgemeine Zeitung keddi lapszámában. A versenyző - egyelőre nem tisztázott szerepkörben - a Forma-1-ben szeretne maradni. Hozzátette: reméli, korábbi csapattársával, Lewis Hamiltonnal - akivel gyerekkoruk óta egymás ellen versenyeztek - a jövőben jobb lesz a viszonya, mint az utóbbi években volt. Rosberg váratlanul, öt nappal azután jelentette be visszavonulását, hogy csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben megnyerte pályafutása első világbajnoki címét a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon. A német pilóta helyére a szakértők és a sajtó szerint két jelölt van: a Williams finn versenyzője, Valtteri Bottas, valamint a Mercedes német tesztpilótája, a 2016-ban Manorral versenyző Pascal Wehrlein.

Szilveszter-rali - Huszonnégy autómárka, csaknem 300 induló

2016.12.27.
- Összesen 291 induló lesz, ami a verseny történetében rekord, ahogyan az is, hogy 24 márka képviselteti majd magát a viadalon, a legtöbb, szám szerint 91 ismét a Ladából lesz - mondta Füredi András, a verseny egyik főszervezője, s hozzátette: a nézők számára ingyenes parkolási lehetőséget biztosítanak a mogyoródi pálya főbejáratával szemben kijelölt területen, illetve a Hungaroring nagy parkolójában. A kilátogató közönségnek a korábbi évekkel ellentétben ezúttal jegyet kell majd váltania, igaz, a 2000 forintos belépő mindkét napra és a kísérő rendezvényekre is érvényes lesz. A jegyeket a Hungaroring főbejárata melletti pénztárban, valamint a pálya mellett kijelölt négy helyszínen lehet majd megvásárolni. Garamvölgyi Zoltán, a verseny másik főszervezője elmondta, kedden tesztelnek a résztvevők, szerdán pedig a gépátvétel után, 15.30 órakor kezdődik a viadal. A Szilveszter-rali össztávja 79,33 kilométer, a szerdai egy gyorsasági szakaszt csütörtökön további hat etap követi majd. A verseny az interneten rádiós és televíziós közvetítésben is élőben követhető lesz. A tavalyi győztes Kazár Miklós minden szakaszon más navigátorral indul a Ford Fiesta R5-ös volánja mögött, a 2015-ös győztes Mitsubishit pedig ezúttal Friedmann Zsolt vezeti majd, aki mellé egy szakasz erejéig navigátorként Gyutai Adrián gyorsaságimotoros is beül. Az idei Szilveszter-ralira a tavalyi eseményhez hasonlóan Csehországból, Szlovákiából, Németországból, Ausztriából és Lengyelországból is érkeznek versenyzők.

Africa Race - A dobogó a cél a Szalay, Bunkoczi páros számára

2016.12.27.
- Nagyon erős az új motor, pedig nyolcszáz köbcentivel kisebb, mint tavaly, de így is legalább ugyanazt a teljesítményt tudja - jelentette ki Szalay Balázs kedd délelőtt a Hősök terén megtartott magyarországi ünnepélyes rajtnál. Az Opel Mokka pilótájának elmondása szerint nagyon jól tudják, mi vár rájuk, hiszen huszonkettededszer vesznek részt sivatagi ralin, ebből negyedszer az Africa Race-en. Bunkoczi László saját bevallása szerint idén ugyanazt a teljesítményt tudta elérni a fizikai teszten, mint tavaly, de mivel közben egy évvel idősebb lett, ezért ezt nem tartja rossz eredménynek. - Megérdemelnénk, hogy odaérjünk a dobogóra - fogalmazott a navigátor, aki annak örül, hogy ezúttal ismét ott lesz a mezőnyben a csapat versenykamionja is, melyet Darázsi Zsolt vezet majd, és Szalai Norbert lesz a navigátora. - Nagyon erős lesz így a csapatunk. Darázsi Zsoltékkal tizenharmadik vagy tizennegyedik éve járjuk együtt a világot, versenyzünk együtt, rájuk fért már, hogy újra velünk indulhassanak - jegyezte meg Bunkoczi László. A Szalay, Bunkoczi duó az afrikai sivatagi viadalon 2014-ben a 18., idén a 13. helyen végzett, tavaly pedig kiesett. A MAN-kamiont vezető Darázsi Zsolt elárulta: legutóbb Dél-Amerikában állt rajthoz, majd három évet kihagyott, és a mostani Africa Race nagyjából a tizedik versenye lesz. Az eddigi legjobb eredménye még a Dakaron egy szakasz negyedik pozíció, összetettben pedig egy 16. hely volt. - Már régóta szerettem volna visszatérni Afrikába, mert itt sokkal több a dűnés rész, ami nekem jobban tetszik - vallotta be a pilóta, aki az elsődleges célnak azt tekinti, hogy végigérjenek, a többi szerinte már a technikán múlik majd. - Azért szeretnénk megszorongatni Kovács Mikiéket - fűzte hozzá Darázsi. Az Africa Race harmadik magyar egysége ugyanis a Scaniával induló Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió lesz, akik nyolcadszor versenyeznek Afrikában, és a kamionok között egyértelműen az első helyre törnek. - Győzni megyünk Afrikába, nem nézelődni - foglalta össze a lényeget Kovács Miklós pilóta, aki többször végzett már dobogós helyen Afrikában, sőt 2010-ben nyert is. A következő Africa Race-en 49 autó, 52 motor és 10 kamion áll rajthoz. A gépátvételt csütörtökön tartják Monacóban, ahonnan egy nappal később indul útnak a mezőny. A versenyzők Marseille-ből december 31-én kelnek át Afrikába, és a szilvesztert is a hajón töltik. Ezt követően Marokkót és Mauritániát átszelve, mintegy 6500 kilométer megtétele után január 14-én érkeznek meg a szenegáli Rózsaszín-tó partján kijelölt célba.

Jövő év elején indulhat a termelés az Apollo Tyres magyarországi üzemében

2016.12.27.
A gumiabroncsgyártó vállalat az MTI érdeklődésére közölte: a termelés beindítására nagy erőkkel készülnek, a cég már most több mint 300 magasan képzett mérnököt, technikust és abroncsgyártó szakembert alkalmaz. A munkatársak egy különleges képzésben is részt vettek, 10 hetes szakmai gyakorlaton vettek részt Indiában és Hollandiában, az Apollo Tyres ottani gyáraiban az elmúlt egy év során. A tréning célja, hogy a szakemberek magabiztos szaktudással vegyenek részt a gyöngyöshalászi gyár ultramodern technológiát képviselő gépeinek beüzemelésében, illetve a jövő év elején zökkenőmentesen indíthassák el azokat. Az Apollo Tyres részt vesz a duális képzésben is: egy gyöngyösi és egy hevesi középiskolával, valamint a Miskolci Egyetemmel működik együtt annak érdekében, hogy kinevelje a gumiipari szakemberek következő generációját. Az első középiskolai osztályok ebben a tanévben indultak el. Megnyitása után az Apollo Tyres gyöngyöshalászi gyára évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 ezer darab busz- és tehergépjármű-abroncsot fog előállítani az európai piacra, az üzemben Apollo és Vredestein márkájú abroncsok készülnek majd. A magyar komány által nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánított beruházás alapkövét 2015. áprilisában tette le Orbán Viktor miniszterelnök és Onkar S. Kanwar, a vállalat elnök-vezérigazgatója.
Címkék: 

Extrákkal gazdagodik a BMW 6-os sorozat

2016.12.27.
A BMW 6-os sorozat képviselőit a bajor gyártó ügyfelei immáron a vadonatúj Sonic Speed Blue mélykékmetál karosszéria-fényezéssel is megrendelhetik. Az M Sport felszereltségi csomag részeként – amelyet mindhárom modellváltozat esetében külön-külön állítottak össze a tervezők – a BMW 6-os Coupé, a BMW 6-os Cabrio és a BMW 6-os Gran Coupé alá a BMW M divízió 20 collos könnyűfém kerékgarnitúrája is elérhetővé válik. Az M-specifikus, duplaküllő-dizájnú, kéttónusú keréktárcsákat eltérő méretű, defekttűrő abroncsokkal szereli fel a gyártó. Az M Sport felszereltségi csomag kiegészítő opciójaként megrendelhető, szénszálból készült dekorcsíkokkal ráadásul az utastér sportos hangulata is még tovább fokozható. Ezek a tételek korábban egytől egyig a BMW M6 Coupé, a BMW M6 Cabrio és a BMW M6 Gran Coupé kiváltságai voltak. Negyven évvel ezelőtt a 6-os szám visszavonhatatlanul egybeforrt a vérpezsdítő menetdinamika és a fejedelmi luxus kettősével. A BMW 6-os Coupé első modellgenerációja 1976-ban ünnepelte világpremierjét, elegáns vonalvezetése és sportos menettulajdonságai mellett pedig úttörő innovációival is lenyűgözte a rajongókat: a tekintélyes kupé volt az iparág történetének első sorozatgyártott modellje, amely intelligens Check Control fedélzeti computerrel dolgozott. Az ikonikus 6-os BMW közvetlen utódja 2003-ban érkezett meg az utakra, a luxus sportautók nyitott tetős vezetési élményével kecsegtető BMW 6-os Cabrio pedig egy évvel később mutatkozott be a nagyközönség előtt. A legújabb modellgeneráció már három különböző változatban kínálja fel az ügyfeleknek a vezetés hamisítatlan élményét, a lendületre, az eleganciára és az exkluzivitásra helyezve a hangsúlyt. A BMW 6-os Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,4 – 9,3 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 143 – 217 gramm / km), a BMW 6-os Cabrio (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,6 – 9,5 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 149 – 221 gramm / km) és a BMW 6-os Gran Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,5 – 9,4 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 147 – 219 gramm / km) 235 kW / 320 lóerő maximális teljesítményű sorhatos benzinmotorral (640i), 330 kW-os / 450 lóerős V8-as szívvel (650i) és 230 kW / 313 lóerő maximális teljesítményre képes soros hathengeres dízelmotorral (640d) egyaránt elérhető. Mindhárom erőforrást nyolcsebességes Steptronic sport automataváltóval társítja a gyártó, már az alapfelszereltség részeként. A benzinüzemű motorokat megillető mély orgánumról sport kipufogórendszer gondoskodik, amely minden vezetési szituációban a luxustrió fáradhatatlan teljesítményét nyomatékosítja. A BMW legendás hátsókerék-meghajtásának alternatívájaként pedig a BMW 6-os sorozat mindhárom modelljéhez a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás is elérhető. A 6-os BMW utasterében végletekig kifinomult stílus és széleskörű alapfelszereltség teremti meg a luxusszínvonalú atmoszférát. A vezető és első utasa már az alapfelszereltség részeként könnyűszerkezetes, fűthető és az emberi test ülési anatómiája szerint megtervezett ülésekben foglalhat helyet, amelyeket integrált biztonsági övekkel, elektromos állítógombokkal és memóriafunkcióval szereltek fel a mérnökök. A BMW 6-os sorozat átfogó alapfelszereltségének része továbbá a Dakota bőrkárpitozás, az elektromosan állítható, multifunkciós kormány, a WiFi-hálózatot és vezeték nélküli okostelefon-töltést is kínáló BMW ConnectedDrive navigációs rendszer, a prémium hangsugárzó-rendszer, a LED-es első fényszórópár és a riasztóberendezés is. A BMW 6-os sorozat tulajdonosai a Design Pure Experience és a Design Pure Excellence felszereltségi csomagok exkluzív tételeivel ráadásul részletekbe menően személyre is szabhatják autójukat. A bajor gyártó ügyfelei mindkét esetben gondosan válogatott kiegészítőkkel emelhetik ki egyéni ízlésük szerint a BMW 6-os Coupé, a BMW 6-os Cabrio és a BMW 6-os Gran Coupé megjelenésének, illetve utasterének sportos vagy elegáns oldalát. A 6-os BMW-hez elérhető BMW Individual opciók mindemellett arra is lehetőséget biztosítanak, hogy az exkluzív kisugárzás, a kiváló anyaghasználat és az elsőosztályú kivitelezés terén egyaránt összetéveszthetetlenül egyedi luxusautó szülessen. A BMW 6-os sorozathoz megrendelhető M Sport felszereltségi csomag mindhárom modellváltozat esetében típus-specifikus lehetőségeket kínál, amelyek a jármű lendületes teljesítményét, karosszéria-kialakítását, utastér-hangulatát és vezethetőségét is a modellváltozat sajátosságai szerint tárják az ügyfelek elé.      

Oroszország leállította valamennyi Tu-154 típusú gépét

2016.12.27.
Az orosz hadsereg előzőleg közölte, hogy a parttól 1600 méternyire, 17 méteres mélységben megtalálták a gép fő fedélzeti hangrögzítő berendezését (egyik feketedobozát). A készüléket órákon belül Moszkvába szállítják elemzésre. A nyomozáshoz közel álló egyik illetékes arról tájékoztatta a TASZSZ orosz állami hírügynökséget, hogy a gép feketedobozainak elemzése - a szalagok minőségétől függően - néhány naptól akár több hétig is eltarthat. A mentők kedd reggelig a szerencsétlenül járt gép hét nagyobb darabját találták meg, amelyek közül négyet már kiemeltek, további hármat pedig - közöttük a négy feketedobozt tartalmazó farokrészt - kedden fogják a felszínre hozni - mondta a TASZSZ-nak egy illetékes. Kedd reggelig 13 holttestet és 156 emberi maradványt találtak. Hivatalos forrásból a hírt még nem erősítették meg. A kutatók - 39 tengerjáró hajóval - kedd reggelig a Fekete-tenger medencéjének 100 négyzetkilométeres területét vizsgálták át a szerencsétlenség körzetében. A kutatásban több mint 3500 ember és több mint 500 műszaki eszköz - összesen 45 hajó, 15 repülőgép, 16 helikopter és több drón - is részt vesz. A légi járművek eddig 240 négyzetméternyi területet vizsgáltak át. A mentés kezdete óta a búvárok 70 merülést hajtottak végre. Az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó gépe - fedélzetén 84 utassal és 8 fős személyzettel - vasárnap reggel zuhant a Fekete-tengerbe röviddel azután, hogy felszállt Szocsi repülőteréről. A gépen katonák, újságírók, egy ismert segélymunkás és a hadsereg Alekszandrov művészegyüttesének 64 tagja és karmestere utazott, akik újévi koncertet adtak volna a hmejmimi orosz légi támaszponton.  

Botka Dávid: Ideje lenne már győznöm a Hungaroringen

2016.12.27.
Úgy tűnik, számos érdekesség és nagy csata várható az idei, 18. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye-n. A december 27-29 közötti évbúcsúztató versenyen több versenyző is a győzelemre hajt: a 2015-ös Európa-bajnok, a tavalyi viadal második helyezettje, Botka Dávid, a 2014-ben már dobogóra álló ifjabb Kiss László, valamint a testvérét, a Mikulás Rallye-t megnyerő Ranga Pétert követni szándékozó ifjabb Ranga László. December 27-e és 29-e között idén is megrendezik a Hungaroringen a méltán népszerű Szilveszter Rallye-t, amely a 18. verseny lesz a viadal történetében. A 2015-ös Európa-bajnok Botka Dávid tavaly hatalmas csatában maradt alul Kazár Miklóssal szemben. A kiváló pilóta idén már semmit sem akar a véletlenre bízni, és korábbi navigátorával mindenképpen győzni megy az évzáró viadalra.. - Megszokott autómmal, a Citroen DS3 R5-össel állok rajthoz, ezzel is jelezvén, nagyon komolyan veszem a Szilveszter Rallye-t. Tavaly egyetlenegy hibát vétettem, de az nagyon sokba került… Nagyon várom már a versenyt, éppen itt az ideje, hogy nyerjek végre a Hungaroringen. Az itinert régi navigátorom diktálja majd, aki most már a csapatfőnöki teendőket látja el – fogalmazott Botka Dávid. A két évvel ezelőtti dobogós, ifjabb Kiss László sem elsősorban szórakozni érkezik a mogyoródi évbúcsúztatóra. A miskolci versenyző mára már belakta a Ford Fiesta R5-öst, így nem is olyan titkos favoritja lesz az idei Szilveszter Rallye-nak. - Lassan belakjuk az autót, és egyre jobban érzem magam benne. Nagyon nehéz ilyenkor felmérni az erőviszonyokat, de bízom magunkban. Ezúttal a versenyzés a fontos számomra, így Zsuzsin kívül senki sem ül mellém idén a navigátori ülésbe. Noha nehéz feladat lesz, mégis megcélzom a dobogót, annak is minél magasabb fokát – jelentette ki ifjabb Kiss László. Az előző, szintén nagyon népszerű viadalon, a Mikulás Rallye-n Ranga Péter győzött, és a család „becsületéért”, valamint a hungaroringi győzelemért ezúttal a testvére, ifjabb Ranga László száll harcba december 28-29-én. - Nagyon örültem Péter sikerének, de az, hogy én is hasonlóan zárjam az idei évet, csekély az esélye. Persze nem azt akarom mondani, hogy eleve feladom a nyerési esélyeimet, ám az öregecske, igaz, nagyon erős Mitsubishim nem tudom milyen ellenállásra lesz képes az R5-ösök ellen. Mindenesetre rajtam nem fog múlni, nyomom, ahogy a csövön kifér, és amit lehet, kihozok a versenyből – árulta el ifjabb Ranga László. A tavalyi évhez képest a 18. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye pályavonala – mind a belső, mind pedig a külső részen – némileg módosul az eddigiekhez képest, de ezek a változások a szervezők szerint még látványosabb versenyt ígérnek. Egy biztos, december 28-án, szerdán egy körgyorsra valamint a rajtceremóniára kerül majd sor (15.30-as kezdéssel), csütörtökön (december 29.) pedig hat gyorsasági vár majd a versenyzőkre, az első rajtra reggel fél nyolckor kerül majd sor. A 2016-os Szilveszter Rallye össztávja 79,33 kilométer lesz.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója