Vannak, akik kifejezetten azt kutatják, hogy mégis mit művelünk mi vezetés címszó alatt az autóban, erről már olvashattak korábban, de úgy érzem, hogy érdemes önvizsgálatot is tartani, ugyanis – magamon is észreveszem – hogy az utakon is a szokások rabja vagyunk. Amikor '98-ban megszereztem a jogosítványomat, édesapám mindig rámszólt, hogy túl bátor vagyok, én meg mondtam neki, hogy csak akkor, ha ő is itt van. Nem hitte el, azt mondta, hogy egy ember - legalább is rövid távon - csak egyféleképpen vezet autót, és igaza volt. Rossz vezetéstechnikai berögződések Nem csak az a rossz, ami szabálytalan, hanem az is, ami például a pénztárcánknak árt. Itt nekem azonnal a kuplungozási megszokások jutnak eszembe. Egy piros lámpánál akár több mint egy percet is várakozhatunk, ha úgy jön ki a lépés. Sokan a megállás után azonnal dugják az egyest és a szabad jelzésig állnak kinyomott kuplungpedállal. Ennek egyetlen előnye, hogy nyerhetünk akár 2 másodpercet is, amikor megpillantjuk a sárga fényt, cserébe hosszú távon inkább káros hatása van ennek. A kuplung nyomólapja és csapágyazása ugyanis feszül, ha kinyomjuk a kuplungot. Az alkatrészek elfáradnak, a kuplung meghibásodik és már ott is van a költséges javítás. Egyes helyett inkább üresben várakozzunk, ekkor a start-stop rendszeres kocsik le is állítják motort Ha már a kuplungozásnál tartunk, említsük még meg, hogy elég káros beidegződés, ha nem vesszük le a lábunkat a felengedett kuplungpedálról. A lábtartónak használt pedál a végtag súlya alatt – ha minimális mértékben is – de benyomódik, magyarul csökkentjük a súrlódó felületek közötti összeszorító erőt. Ez kisebb csúszást okoz a tárcsák között, ami idő előtti kopáshoz vezet. Harmadikként, még mindig a kuplungozás területén muszáj beszélni az elindulásról. Főleg bevásárlóközpontok parkolójában tapasztalom (mert ott hallom az autó hangját is), hogy biztos, ami biztos alapon legalább háromezres fordulaton indulnak egyesek az autóval, így csökkentve a lefulladás veszélyét. Dicséretes ez a fajta önismeret, de inkább tanuljunk meg finoman elindulni. A mai autók elektronikája magától is adagolja a gázt. Próbáljuk meg alapjáraton megindítani az autót! A sok felesleges csúsztatás szintén a tárcsák idő előtti elhasználódásához vezet. Kuplungon felejtett bal láb A váltó nem fél egyedül Ezt mondta az oktatóm, amikor folyton rajtafelejtettem a jobb kezem a váltókaron. Valóban igaza volt. Elég azt addig fogdosni, amíg megtaláljuk a kulisszában a megfelelő helyét. Aztán inkább markoljunk vissza a kormányra, így biztonságosabb is. Ráadásul megint csak a kéz súlyától mentesítjük a váltó rudazatát, rugóit és meghosszabbítjuk ezzel az életét. Rossz beidegződésnek számít az is, hogy ha vezetés közben nem vagyunk proaktívak, vagyis előrelátóak, és tapasztaltak szerint előre cselekvőek. A gazdaságos vezetésről szóló cikkekben volt szó erről bővebben, itt csak azért említem, mert a lámpától lámpáig való padlógáz-satufék kombinációról is le lehet szokni, főleg ha tudjuk mennyire drága mulattság. Rossz és még szabálytalan is A megszokásaink közül a legkárosabbak mégis azok, amelyek nem is szabályosak. Míg a többivel jószerivel csak magunknak okozunk kellemetlenséget, vagy plusz költségeket, addig a szabálytalankodással közvetlenül veszélyeztünk, vagy akadályozunk másokat. Számomra a legszembetűnőbb ilyen rossz szokás az irányjelzés elmulasztása. Lehet, hogy most messzire rúgom a pöttyöst, de emlékszem én még olyanra, hogy vagánynak, menőnek számított finoman szólva tojni az indexelésre. Talán KAP poénja volt a következő: Tegnap ültem egy BMW-ben. Basszus, van benne index! Nem kell ahhoz Kreszprofesszornak lenni, hogy tisztában legyünk azokkal a legfontosabb esetekkel, amikor használni kell az irányjelzőt. Ha rosszul szokjuk meg a használatát, akkor ki fog maradni az indexelés. Persze a rossz szokásos egymást is erősítik. Amikor látom, hogy Hungária körúton mindhárom sávot 5 másodpercenként váltogatja a versenyző, akkor szoktam belegondolni, hogy ilyen gyorsan mondjuk tényleg nagyon nehéz fel-le kapcsolhatni az indexkart. Csak egy mozdulat! A másik neuralgikus pont a körforgalmú csomópont elhagyása. Befelé ugye egyértelmű a dolog, más merre nem is lehet menni, de kifelé legalább 3 kijárat van és jelezni kell – nem lehet, hanem kell, hogy merre hajtunk ki. Azoknak a legjobb, aki befelé szeretnének menni és megállnak, mert nem látják, hogy lefordul a kolléga. Tolja le, tolja le… …mondta Palik László elhíresült közvetítésében. Minden nap van valaki, aki nem fér a bőrébe. Itt van mindjárt a megengedett legnagyobb sebesség betartása. Megyek a rakpart pesti oldalán észak felé. Végig 50 km/h a maximum, de a Margit híd után általában kiürül az út, sőt egy viszonylag hosszabb szakaszon két sáv áll rendelkezésre. Látszólag indokolatlan a 50, de én arra néhányszáz méterre akkor se nagyon gyorsítanék fel, ha megengednének mondjuk 70-et. Már a Parlament előtt is tolnak, fél méterre a fenekemben jönnek, aztán az első adandó alkalommal már gangolnak is vissza és a külső sávban megelőznek. Aztán találkozunk a Dráva utcai felhajtón, ahol úgyis megfog a lámpa. Az még hagyján, hogy nem jutott egy szemernyit sem előre, de ha nekem valamiért (akármiért) fékeznem kell egy nagyot, akkor biztos, hogy nem maradnak munka nélkül a kárszakértők. Berögződés az is, hogy mindenkit meg kell előzzünk. Szokjunk le róla! STOP tábla Az „Állj, elsőbbségadás kötelező” tábla nevében is benne van, hogy hogyan kell szabályosan abszolválni a feladatot. Meg kell állni. Ez nem csak lehetőség, hanem kötelesség, még akkor is, ha látszólag jól belátható a kereszteződés. Ráadásul a rendőrök is szeretik távolról figyelni az ilyen keresztezőseket, majd utána közúti ellenőrzés címszóval kiosztani a csekkecskéket meg a pontocskákat. Egy ismerősöm nemrég súlyosan megsérült, mert nem állt meg egy stoptáblánál. Azóta még jobban figyelek én is, és mindenképpen nullára(!) fékezem az autót a tábla, vagy a felfestés vonalában. A hátam mögött érkező nem érti, hogy miért állunk, látszólag indok nélkül. Nem is kell, hogy értse, csak ne dudáljon, ha odaér felőlem úgy megy át a stoptáblán, ahogyan akar. És úgy általában is: szokjuk meg azt, hogy a szabályokat be kell tartani! A szokás hatalmát le lehet győzni, csak egy kis odafigyelés kell hozzá.