Az év első intelligens autóversenye a BME-n

2014.01.07.
Az immár 5. alkalommal megrendezendő rendkívül látványos és vidám versenyre 20 csapat önállóan működő robotautói készülnek, melyek ügyességi-, illetve gyorsasági pályán fognak versenyezni egymással. A robotoknak önállóan, emberi beavatkozás nélkül kell végighaladniuk a pályán, melynek nyomvonalát nem ismerik előre, csak a teljesítendő "akadályokról" vannak előzetes ismereteik.A verseny honlapja: https://www.facebook.com/robonautbmeAz év első intelligens autóversenye igazi élmény felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.A csapatok hétfőtől már gyakorolnak a szervező tanszék folyosóin kialakított tesztpályán, tehát előzetesen is várjuk a lap munkatársait, ha közelebbről szeretnének megismerkedni a jövő fejlesztéseivel. A verseny, reményeink szerint, a műszaki pálya iránti érdeklődés felkeltését is segíti.
Címkék: 

Vezető nélkül driftel a BMW új prototípusa

2014.01.07.
Jól látható, hogy a vezetőülésen ülő férfi csak utasként funkcionálMár évek óta fejleszti a BMW a Continentallal együtt az automatizált vezetésre alkalmas autóit, 2020-ban szeretnék a szériaautókban is elérhetővé tenni azt a rendszert, amely először még csak az autópályákon, később pedig máshol is átvenné át az irányítást a vezetőtől. A BMW hisz benne, hogy az ActiveAssist név alatt fejlesztett automatizált vezetési rendszerek hatékonyan hozzájárulnak majd a balesetek számának csökkenéséhez, és a vezetők komfortérzetének növeléséhez.A német gyártó a Las Vegas-i Szórakoztató Elektronika Kiállításon (CES), illetve a Las Vegas melletti versenypályán mutatta be a legújabb fejlesztéseit az automatizált vezetés témakörében. Az új generációs robotpilóta hatalmas előrelépést jelent, mivel már arra is képes, hogy a tapadáshatáron is biztonsággal irányítsa az autót, akárcsak egy autóversenyző.Azért fejlesztették ilyenre, mert hisznek benne, hogy a jövő autósai csak egy olyan automatizált vezetési rendszerben fognak megbízni, amely a megcsúszó autót is biztonsággal meg tudja majd fogni a kiélezett szituációkban. Nem véletlen, hogy a Las Vegas Speedway versenypálya lezárt aszfaltcsíkján mutatták be az újságíróknak az M235i prototípust, amely már képes az említett feladatokkal megbirkózni. A vezető bárminemű beavatkozása nélkül képes nagy sebességű szlalomra, képes az ideális íven végigmenni a versenypályán a tapadási viszonyoktól függetlenül, de még előzni is tud, ami után önállóan visszatér az eredeti sávjába. Még a provokált túlkormányzottság, azaz a driftelés sem okoz gondot neki: a komplex feladatot szinte ugyanúgy, ugyanazon a nyomvonalon képes végrehajtani egy adott kanyarban bármennyiszer a gáz és a kormányzás precízen összehangolt irányításával.Az M235i a 326 lóerős motorjával 4,8 másodperc alatt gyorsul százra, vezető nélkül isAzért fontos, hogy a tapadáshatáron is alkalmas legyen a robotpilóta a vezetésre, mert így jelentősen lehet növelni már a közeljövő új autóinak az aktív biztonságát is. Ma az általánosan elterjedt elektronikus menetstabilizálók a kerekek egyenkénti fékezgetésével stabilizálják a megcsúszó, nem a kormányszögnek megfelelő irányba haladó autót, azonban ha ezt a megcsúszásra reagáló, automatikus kormányzással is ki lehetne egészíteni, az sokat javítana a rendszer hatékonyságán. A BMW prototípusának ez nem jelent gondot, sőt, a hirtelen megváltozó tapadási viszonyokkal is jól elboldogul: a gyengébb tapadású felületen nem az előre kiszámolt menetirányt módosítja, hanem a sebességet csökkenti a szükséges mértékben. Minderre úgy képes, hogy ugyanazokat a szenzorokat használja az útburkolat tapadásának feltérképezéséhez, mint a mai szériaautók. Az alulkormányzottságot úgy küszöböli ki, hogy kisebb szögbe állítja a kormányt, a túlkormányzottságot pedig úgy, hogy a megfelelő pillanatban ellenkormányoz és a fékeket is használja. Természetesen ezek a képességek csak elektromos kormányszervóval lehetségesek, de ma már szinte minden szériaautóban, így a BMW-kben is ilyet találni a korábbi hidraulikus rendszerek helyett.overnight borrowing rates#cpob{position:absolute;clip:rect(434px,auto, auto,434px);}

200 lóerős szentgotthárdi motor az Opel Astra GTC-ben

2014.01.07.
Aki erős motorral szeretne venni Astra GTC-t, de nincs szüksége a 280 lóerős OPC sportváltozat tudására, jól járhat az új 1,6 literes, 200 lóerős turbófeltöltésű erőforrással. Menetteljesítményei ezzel is szenzációsak a kategória egyik legnehezebb modelljének számító Astra GTC-nek, amit jól bizonyít a 230 km/h-s végsebesség, és a 7,9 másodpercig tartó százas sprintidő. Érdekesség, hogy ötödik fokozatban is pontosan ennyi idő kell az autónak, hogy 80-ról 120 km/h-ra gyorsuljon. A GTC menetteljesítményeihez képest igen csekély a gyár által megadott 6,6 literes átlagfogyasztás.Az új 1,6-os, SIDI (spark ignition, direct injection) benzines turbómotor már bemutatkozott a Cascada kabrióban, és a Zafira Tourerben. Semmi köze nincs a régebbi 1,6-os turbóhoz, annál 13 százalékkal fogyaszt kevesebbet, járása simább a kategóriában egyedülálló két kiegyensúlyozó tengely révén, zajszintje pedig két decibellel alacsonyabb. Legnagyobb nyomatéka (ideiglenes túltöltéssel) 300 Nm, melyet már igen alacsony fordulatszámnál is lead.Olyan trükkökkel csendesítették el, mint a szelepfedél akusztikai leválasztása a hengerfejről, a fogazott vezérműlánc, vagy a turbósziszegés rezonátorokkal történő kiszűrése. Kisebb meglepetésre nem alumíniumból, hanem öntöttvasból készül a blokkja, amely így jobban elnyeli a zajokat és a rezgéseket, és gyártani is olcsóbb. Ma már szinte említeni sem kell, hogy a motor közvetlen befecskendezéses, hengerenként négyszelepes, és változó szelepvezérlésű. Mindössze 41 mm-es a feltöltő turbinája, a házát pedig a kipufogó leömlőkbe integrálták, így gyorsabban reagál a gázpedál lenyomására. A manapság divatos kettős megfúvású (Twin Scroll) turbó helyett egyszerűbb, szimpla megfúvású turbót alkalmaztak. Szentgotthárdon készül az erőforrás, a 2012 végén megnyitott motorüzemben. A „Flex Plant“ koncepció révén közös futószalagon, igény szerint készülnek a benzin- és dízelmotorok. A gyár évi félmillió motor előállítására képes.Az új motor mellett az Astra GTC megkapta a ráncfelvarrás utáni Insigniából ismert új IntelliLink fedélzeti menürendszert, amelyhez akár hét colos színes érintőképernyő és erővisszacsatolásos, írásfelismerő tapipad is rendelhető. A fejlett rendszer képes hangfelismerésre, felolvassa az SMS-t, bluetooth segítségével kapcsolódik az okostelefonokhoz és audio streamingre is képes.

Dakar: Ásás – órákon át

2014.01.07.
Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak nem is lett volna gondja ezzel, pontosabban 300 kilométerig nem is volt. Jean-Louis Schlesserrel játszottak macska-egér játékot: elõbb õk voltak elõl (lévén másodikként rajtoltak), majd a francia, megint õk és megint a francia. Szóval jó kis csata zajlott, egészen addig, amíg a motorból dõlni nem kezdett az olaj.„Tudtam, hogy folyik az olaj, mert a szélvédõn kente szét az ablaktörlõ – mondta Szalay Balázs. – Alig láttam ki, de ez volt a legkevesebb bajom, mert kezdett elfogyni a motorból az erõ. Háromszázhúsz kilométer körül akadtunk el elõször, s attól kezdve folyamatosan ástunk. Méterrõl méterre küzdöttük elõre magunkat a homokfutókon. Elsõre még lelkesen ugrottunk ki, és ástunk, mint a gép, ötödikre már valamivel lomhábban, tizedszerre pedig már teljesen kókadtan. De azért küzdöttünk, és vártuk, hogy megérkezzen Kovács Miki.”„Én mondtam Balázsnak, hogy ne elõre felé ássunk, mert ott egy hegy van, de azt hajtogatta, hogy ott szilárd a talaj. Utóbb aztán elkezdtünk visszafelé araszolni, és azon az akadályon még valahogy túljutottunk. De alig ment át a dûnén a Mokka, még utol sem értem a homokfutókkal, már megint ott vesztegelt a homokban. Mondtam is neki, hogy ez egyáltalán nem fair...” Ástak, ástak, másfél órával késõbb pedig jött a sárga Scania, Kovács Miklóssal a volánjánál, és magára vállalta a mentõangyal szerepét. Két kilométeren keresztül rángatta maga mögött az Opel Mokkát, de úgy, hogy közben még ugrattak is. „Már hétfõn is éreztük, hogy baj van, valószínûleg nem megfelelõ oktánszámú benzint tankoltunk Dakhlában – mondta Szalay. – De mára vált súlyossá a helyzet, mert annyira erõtlen volt a motor, hogy a végén már sík terepen is elsüllyedt a homokban. Köszönjük Mikinek, hogy kihúzott, ha nem segít, még mindig ott lennénk. Ezen a napon alaposan begyakoroltuk az ásást, úgyhogy várjuk a holnapi szakaszt” – mondta Szalay, akinek a csapata kora délután elkezdte a munkát, és mindent megtesz azért, hogy újra versenyképes állapotba hozza az Opel Mokkát.  Szalayék az összetettben a kis ásószakkör ellenére tartják a hatodik helyüket az autós mezõnyben, míg Kovács Miklós (akinek a Scaniájában eltört két laprugó a vontatás közben) továbbra is a harmadik helyen áll az összetettben. AFRICA RACE7. szakasz, Chami–Akjoujt (össztáv: 534 km, ebbõl szelektív szakasz. 466 km). Autósok: 1. Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi (francia, Schlesser Buggy) 4:55:08, 2. Y. Fromont, J. Fromont (francia, Buggy) 4:02 perc hátrány, 3. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux) 30:17 p h., ...15. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 1:43:30 óra h.Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek (cseh, Tatra) 5:17:46, 2. Essers, Lauwers, Boerboom (belga, MAN) 37:04 p h., 3. Jacinto, Marques, Cochinho (portugál, MAN) 50:10 p h., 4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 56:22 p h. Az összetettben. Autósok: 1.  Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi 23:22:56, 2. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux) 1:19:37 ó h., 3. Turon Barrere, Martineau (francia, Buggy) 2:36:17 ó h., ...6. Szalay, Bunkoczi 3:41:28 ó h. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek 26:55:24, 2. Jacinto, Marques, Cochinho 1:11:19 ó h., 3. Kovács, Czeglédi, Ács 2:07:25 ó h.  
Címkék: 

Elhunyt a Pannónia fejlesztőmérnöke

2014.01.07.
Dr. Kováts Miklóst január 14-én, 13 órakor kísérik majd utolsó útjára a kispesti Öreg temetőben.A kiváló szakember számos magyar motorkerékpár tervezésében fontos szerepet vállalt. Nevéhez fűződik többek közt a P10-esek váltójának módosítása, valamint mások mellett ő is részt vett a H széria tervezésében. Disszertációját a P20-as modellel kapcsolatban írta.Dr. Kováts Miklós nagyon sok újságcikket, könyvet írt a témában.
Címkék: 

Anyukám is érteni fogja! – Használtautó vásárlás, I. rész

2014.01.06.
Az Anyukám is érteni fogja! rovatunkban már megszokottá vált, hogy az autózás egyes kérdéseit úgy járjuk körül, hogy azok számára is érthető és világos legyen, akiknek az autó csak eszköz, szinte szükséges rossz. Új, többrészes sorozatunkban a használtautó vásárlás részleteit boncolgatjuk.Az új autót vásárlók köre a gazdasági válságot megelőző időszakhoz képest negyedére csökkent, az importőri beszámolók szerint a maradék vásárlóerő pedig a cégek közül kerül ki – magyarul magánszemély alig-alig vásárol új autót, szalonból. Marad tehát a használtpiac, de nagy kérdés, hogy hogyan kell használtautót venni?Használt - elhasználtSokszor szoktam mondogatni, hogy a leggyakoribb hiba, amit elkövethetünk, hogy használtautó címszó alatt elhasznált kocsit vásárolunk. Aztán ott van a bűvös km-óra kérdés: sokan kifordulnak a kereskedésekből, ha meglátják, hogy egy autóban 100.000 km-nél több van. Mindeközben az igazán fontos tényezőkkel az átlagos használtautó vásárló mit sem törődik, pedig a nagy buktatók általában az autó rejtett részein várnak ránk.Tök mindegy mennyit mutat az órája...Állapotot, ne a kilométert nézzük!Sokszor sok helyen olvassuk, hogy amikor másod-, harmadkézből veszünk kocsit, akkor ne a futásteljesítményt nézzük, hanem inkább az autó által mutatott összképet. Mivel sokan nem tudnak mihez viszonyítani, általában az egzakt adat, a kilométeróra állásából indulnak ki. Persze sokat számít egy autónál, hogy mennyit futott, de ez még nem minden. Feltennék egy eldöntendő kérdést.Melyik autót vennéd meg szívesebben?5 éves, kb. 45.000 km-es kocsi. A lökhárítók sarkai leverve, a kerekek peremén kisebb deformációk és valami furcsa hang a futómű felől. Láthatóan rövid utakon, főképpen városban használt,VAGY8 éves, 200.000+ km-rel, ami láthatóan szép maradt az évek során, kívül-belül jobb állapotú, mint az előző??Persze millió és egy szempont létezik még, de a csaknem négyszeres futásteljesítmény még nem minden. Évi 25.000 km-t beletekerni egy kocsiba a városban igen nagy kihívás lenne, tehát valószínűsíthetjük, hogy előző gazdája inkább hosszabb utakra használta.65.000 km! JÖHET! Vagy mégsem?Mit jelent ez?A rövid utakon használt járművek – tipikusan a városi használatot értem ezalatt –nem tudtak kellőképpen bemelegedniállandóan alacsony fordulatszámon jár a motorjukaz indítások száma többszöröse lehet egy hosszabb utakra használt kocsiéhoz képesta rossz minőségű városi (budapesti) utakon a futómű igénybe vétele megnövekszika szűk parkolóhelyek, parkolóházak és nem utolsó sorban a figyelmetlen autós társak miatt a karosszéria kisebb-nagyobb sérüléseiből sokkal többet találunk.a sok araszolgatás miatt sokkal nagyobb igénybevételnek volt kitéve a kuplung, a hűtőventilátorés ha mindez nem lenne elég az akkumulátorok is jobban fáradnak, de ezt már anyukám is érti...A lényeg, hogy sok egység valójában megkíméltebb a többet futott autóban, mint egy fiatalabb, de kemény életű kocsi esetében.Ha már cserélek, legyen nagyobb, erősebbTermészetes igényünk, hogy mindig egy kicsit tovább lépjünk. A következő autónk legyen kicsit tágasabb, kicsit gyorsabb. Az autógyárak tesznek róla, hogy legyen miről álmodoznunk, de vigyáznunk kell, hogy ne váljunk a fogyasztói társadalom áldozatává, és itt nem csak önmegtartóztatásról van szó.Használt kocsi vételekor gondolnunk kell annak fenntarthatóságára is. A költségeket két részben tárgyalnám. Egy nagyobb autón minden nagyobb: többet fogyaszt, nagyobbak a gumiabroncsok, nagyobbak a karosszéria elemek (ha fényezni kell nem mindegy), drágább a biztosítás, drágábbak az alkatrészek, szóval minden drágább hozzá! Gondoljuk át, hogy az előző autónkra mennyit költöttünk és lássunk tisztán: egy annál nagyobb kocsira arányaiban több pénzünk fog rámenni.Csak egy példa: Apukámnak Anyukámnak és nekem is erre a szezonra új téli gumiabroncsokat kellett beszereznünk. Az ő autóján 195/65 R15 méretű, míg az enyémen 215/55 R16. A két méret között gyakorlatilag csak két lépcső van, de amíg a kisebbik abroncs darabja „csak” 15.000 forintba került, a nagyobbik 31.500 volt – akciósan.Meglévő hibák azonnali orvoslásaHiába veszünk a legnagyobb körültekintéssel használt kocsit, a kötelező karbantartás mellett még biztosan lesz néhány dolog, amire költenünk kell. Olyan hibák ezek, amik valahogyan nem akarnak előjönni a vásárlás előtti próbaúton.Hogy mik ezek a hibák? A következő részt ezzel kezdjük!

Megérkezett az új Sprinter

2014.01.06.
Szerző: Alföldy MiklósAz új Sprinter a fejlesztés során kereken nyolcmillió kilométert tett meg különböző teszteken – mintha hússzor járta volna meg a Föld és a Hold távolságát. A gyártás során pedig körülbelül 17 ezer ponton ellenőrzik a minőségét és biztonságát. A teljes motorpaletta immár Euro6-os változatban elérhető, a szigorú környezetvédelmi előírásokat a kipufogógáz SCR-es utánkezelésével érik el.Az új modell két dízelmotorral és egy benzines erőforrással is rendelhető. A kisebbik dízel 2,15 literes, négyhengeres, 95, 129 és 163 lóerős változatban érhető el. Aki nagyobb teljesítményre vágyik, annak ott a 190 lóerős, 3 literes V6-os dízel. Aki pedig nem szereti a dízeles ketyegést, vehet benzines Sprintert is, 1,8 literes, feltöltős változatot 156 lóerővel. Készül majd 3,5 literes V6-os benzines is, de azt Európában nem forgalmazza a gyártó.A motorok és a gyár szerinti rendkívül kedvező fogyasztás és hosszú szervizintervallum mellett számos újdonság található meg a most bemutatott modellben, amely több, mint ezer különböző alapváltozatban kapható. Ehhez 14 ezer alkatrészt használnak fel a düsseldorfi gyárban, a kérhető extra felszerelések listája 600 tételt tartalmaz.A korábbi modellek számos elsőként megjelenő, a közlekedés biztonságát is szolgáló újdonságokkal jöttek ki akkoriban. A vezetőoldali légzsák 2000-óta alapfelszerelés, 2002-ben megjelent a menetstabilizátor, 2006-ban pedig a jármű terhelési viszonyait is figyelembe vevő menetstabilizátor-rendszer. Az új Sprinter is sokféle asszisztens-rendszere közül néhány világújdonságnak számít a kis-áruszállítóknál.A balesetek elkerülésében sokat segít az oldalszél-asszisztens (Crosswind Assist), amely alapfelszerelés, a követési távolságra figyelmeztető asszisztens (COLLISION PREVENTION ASSIST), a holttér- és távfény-asszisztens (Blind Spot Assist és Highbeam Assist) valamint a sávtartó asszisztens (Lane Keeping Assist). Ezek közül jó néhány a nagyobb járművekből, vagy a luxus-személyautókból már ismertek, ebben a kategóriában azonban még nem általánosan elterjedtek. Az új asszisztens-rendszerek logikusan összeállított alapcsomagokban kaphatók, igazodva a rendelt jármű felépítményéhez, hogy zárt fülkés, vagy nyitott platós-e, esetleg minibusz. Az ilyen járművet választók számára az is előnyt jelent, hogy Európában számos helyen elérhető szervizpontok segítik azok zökkenőmentes üzemeltetését.(A cikk az AutóKözlekedés 2013. 11. számában jelent meg)
Címkék: 

Új ügyvezető igazgató áll a Continental Automotive Hungary élén

2014.01.06.
Dr. Keszte Róbert járműgépész mérnökként végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, majd ugyanott Járművek és Mobil Gépek Tudományai szakon doktorált. Doktori képzésével párhuzamosan közgazdász diplomát is szerzett a Budapesti Corvinus Egyetemen (korábban Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem).A szakember 2000-ben került a Continental csoport budapesti egységéhez mérnöki pozícióba, majd a telephely több részlegét is irányította. Nemzetközi karrierjét 2006-ban a cégcsoport romániai gyárában kezdte, majd 2007-ben a nürnbergi központjában folytatta. Ezt követően ismét a budapesti gyárban látott el gyáregység vezetői feladatokat, majd 2010-ben kinevezték a Continental temesvári elektronikai gyárának igazgatójává. A temesvári gyár élén eltöltött sikeres 3 évet követően tért vissza januárban ismét Magyarországra.Dr. Keszte Róbert többek között Németországban, Angliában, az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban számos kapcsolódó szakterület színvonalas képzését és tréningjét is elvégezte, melyeknek köszönhetően további nemzetközi tapasztalatokra tett szert. Munkásságát a Continental konszern több alkalommal is Automotive Award díjjal ismerte el.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója