Indulhat a Suzuki innovációs projektjének utolsó szakasza

2019.10.12.
A projekt összköltsége 5,308 milliárd forint, amelyből 2,712 milliárd forint saját forrás, 2,596 milliárd forint pedig a Széchenyi 2020 program keretében nyújtott vissza nem térítendő támogatás. A projektet konzorciumi együttműködésben valósítja meg az autógyártó cég a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., a PEMÜ Műanyagipari Zrt. és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara bevonásával. A három éve indult, többlépcsős gyártásfejlesztés eredményeképpen a Magyar Suzuki intelligenssé tette hegesztési hálózatát, valamint modernizálta logisztikai rendszerét - ismertetik. A közleményben Urbán László, a vállalat vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: a digitalizációnak köszönhetően a japán anyavállalat tervezőasztalairól hamarabb kerülnek az autók a hazai tömeggyártásba, ezáltal felgyorsítva az új modellek bevezetését a magyar piacra. Az elmúlt időszakban a Suzuki digitalizálta belső alkatrészellátási rendszerét is, amely alkalmas arra, hogy azonnal megjelenítse az anyagmozgással és készletekkel kapcsolatos visszajelzéseket, ezzel is javítva a hatékonyságot - teszik hozzá a közleményben. A projekt hátralévő részében a Suzuki és partnere a jelenleg használt alapanyagoknál fejlettebb égésgátlású és jobb műszaki paraméterekkel rendelkező polimereket fejleszt. A vállalat célja, hogy ezzel is tovább növelje modelljei biztonságát, illetve hozzájáruljon a környezet megóvásához és autói üzemanyag-felhasználásának csökkentéséhez. A projekt a tervek szerint a jövő év végén zárul le. A Magyar Suzuki Zrt. 2018-ban több mint 172 ezer járművet gyártott Esztergomban, ennek túlnyomó része, mintegy 122 ezer darab Vitara volt, a többi S-Cross. A társaság 2018-ban 171 885 járművet értékesített 123 országban, ezek 95 százaléka Esztergomban készült. A cég korábbi tájékoztatása szerint nettó árbevétele 2018-ban 1,953 milliárd euró volt a 2017. évi 2,1 milliárd euró után. Ebből a belföldi árbevétel 280,4 millió eurót tett ki, 18,6 százalékkal bővülve. Az adózás előtti eredmény tavaly elérte a 82 millió eurót, némileg elmaradva a 2017. évi 90,8 millió eurótól. A Suzuki letelepedése óta 1,79 milliárd eurót fektetett be Magyarországon, ebből 267 millió eurót az utóbbi öt évben. A Suzuki márka részesedése a magyarországi új személyautók piacán az idén szeptemberben már elérte a 17,7 százalékot.

Milyen autókat vesznek Dél-Európában?

2019.10.12.
Top 10 autó Olaszországban 1. Fiat Panda 90 091 (eladott autó az első 7 hónapban) 21% (változás a tavalyihoz képest) 2. Lancia Ypsilon 39 004 27% 3. Renault Clio 29 570 –10% 4. Jeep Renegade 28 539 4% 5. Citroen C3 27 616 0% 6. Fiat 500X 27 580 –23% 7. Dacia Duster 27 567 58% 8. Volkswagen T-Roc 27 008 101% 9. Volkswagen Polo 24 102 –13% 10. Dacia Sandero 24 019 33% Top 10 autó Görögországban 1. Toyota Yaris 4150 12% 2. Fiat Panda 3156 4% 3. Opel Corsa 3150 38% 4. Peugeot 208 2673 3% 5. Volkswagen Polo 2541 –4% 6. Citroen C3 2451 23% 7. Renault Clio 2243 11% 8. Nissan Qashqai 2148 9% 9. Hyundai i20 1778 9% 10. Nissan Micra 1733 –25% Top 10 autó Cipruson 1. Nissan Qashqai 322 –9% 2. Toyota Yaris 267 –16% 3. Toyota C-HR 262 –26% 4. Volkswagen T-Roc 253 90% 5. Kia Sportage 251 8% 6. Kia Stonic 247 191% 7. Hyundai Tucson 225 –17% 8. Hyundai Kona 171 – 9. Nissan Juke 162 1% 10. Jeep Renegade 160 26% Top 10 autó Spanyolországban 1 Seat Leon 24 184 0% 2 Dacia Sandero 21 093 8% 3 Nissan Qashqai 19 665 –3% 4 Renault Clio 17 475 –6% 5 Citroen C3 17 230  30% 6 Seat Arona 17 020 44% 7 Seat Ibiza 16 628  –26% 8 Opel Corsa 16 124  2% 9 Peugeot 208 15 110  9% 10 Peugeot 3008 14 982  14% Top 10 autó Portugáliában 1. Renault Clio 7687  –23% 2. Renault Captur 5372 16% 3. Mercedes-Benz A-osztály 4872 51% 4. Peugeot 208 4381 –7% 5. Citroen C3 4077 12% 6. Renault Megane 3905 –4% 7. Peugeot 2008 3627 10% 8. Fiat Tipo 3491 36% 9. Fiat 500 3233 29% 10. Seat Ibiza 2911 –3% (forrás: Jato Dynamics, ANE) (folytatjuk Kelet-Közép-Európával, Skandináviával és a Baltikummal) Az európai autópiac alakulásáról az első félévben külön cikkben foglalkoztunk, ide kattintva elolvashatják:

Münchenben mutatja meg a MINI a szalonok jövőjét

2019.10.12.
A müncheni Lenbachplatz téren nyit meg ma a MINI Pavillon, amelyet az exkluzív kereskedések, a nagyvárosi közösségi terek és az innovatív kikapcsolódás hangulatának harmonikus koncepciójaként álmodtak meg. A látogatók beülhetnek egy baráti kávéra a Herzog bárban, dolgozhatnak a közösségi munkahelyek specialistájaként ismert MATES munkaállomásain, időpontot foglalhatnak a BARBER HOUSE szolgáltatásaira, új szemüveget vásárolhatnak a VIU üzletében és kikapcsolódhatnak kedvenc zenéjükkel a Harman Kardon Lounge-ban – mindezt egyetlen tető alatt. A MINI Pavillon ráadásul a brit prémiumgyártó aktuális modellpalettájának összes megrendelhető négykerekűjét is felvonultatja és kézzelfogható tesztidőpontokat kínál, a forradalmi épület pedig konferenciák, üzleti rendezvények és kulturális események helyszínének is kiváló. „Nagyvárosi márkaként a MINI mindig is a belvárosi nyüzsgés középpontjában állt. Izgalmas partnereinkkel kidolgozott újabb nagyvárosi koncepciónk is ezt a filozófiát erősíti tovább, miközben München minden lakosának és látogatójának vonzó találkozási alternatívát kínál” – mondta Bernd Körber, a MINI márkaigazgatója. A MINI Pavillon megnyitójának egyik fénypontja az első tisztán elektromos meghajtású MINI modell, a MINI Cooper SE lesz, amely a nagyvárosokban és agglomerációikban lakó embereknek kívánatos, megbízható és hosszú távon fenntartható mobilitási megoldást jelent.

Újabb országos razzia kezdődik

2019.10.12.
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának (TISPOL) éves ellenőrzési terve alapján jár el a rendőrség Magyarország egész területén 2019. október 14. és 20. között - közölték. Az európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési és pihenőidővel, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartását vizsgálják. MTI

Egy épület tetején hajtottak meg Cuprákat

2019.10.12.
A Párizsban a Porte de Versailles-nál lévő Kiállítások Palotájának teteje volt a helyszíne a francia fővárosban megrendezett „háztetős” autózásnak. A magasban kialakított rövid pályáról az Eiffel-toronyra is panoráma nyílt. A kétnapos rendezvényen a márka öt modellje és prototípusa volt jelen: a Leon CUPRA, a CUPRA Ateca, a CUPRA e-Racer, valamint a CUPRA Formentor és a CUPRA Tavascan tanulmány autó. Ezúttal a márka új nagykövete, Mattias Ekström sem akart lemaradni a sebesség ünnepéről, és a párizsi fellegekben szelídítette meg a CUPRA Ateca-t, amely akár 247 km/h sebességre is képes. Alig másfél év alatt a CUPRA az egyik leggyorsabban növekvő autómárkává vált Európában, és 2019 első nyolc hónapjában 17.100 autót értékesített, ami 70 százalékos növekedést jelent a megelőző év azonos időszakával összevetve. A CUPRA vezérigazgatója, Wayne Griffiths a sikerhez vezető útról azt mondta: „Az első CUPRA modell, a CUPRA Ateca piaci megjelenése óta közel 7.500 autóval növeltük a márka értékesítését. Európai offenzívánk sikeresnek bizonyul, és Franciaország kiváló példa erre, mert ott eladásaink 2019-ben a megelőző évhez képest megkétszereződtek.” A márka európai jelenlétének erősítésén túl a CUPRA egyik célja 2019-ben az volt, hogy kifejlessze a márka specifikus értékesítési pontok széles körű hálózatát, az úgynevezett CUPRA sarkok hálózatát. Ma az új márkának már 235 ilyen bemutatóterme van a világ minden táján, köztük 18 Franciaországban.
Címkék: 

2024-ig mintegy 3200 milliárd forintból fejlesztik az úthálózatot

2019.10.12.
Munkagépek dolgoznak az M30-as autópálya építésén Halmaj határában MTI/Vajda János Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára elmondta: a 2016 és 2024 közötti időszakban mintegy 1000 kilométernyi új szakasszal bővül a magas szolgáltatási színvonalú hazai közúthálózat. Míg kilenc éve az autópályák és autóutak hossza nem érte el az 1300 kilométert, 2019-ben már meghaladja az 1500 kilométert. Csak idén mintegy 200 kilométernyi gyorsforgalmi és főutat adtak, illetve adnak át. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt néhány hétben jelentős előrelépés történt Békéscsaba, Kaposvár, Salgótarján és Vác magas színvonalú közúti kapcsolatának megteremtésében. Az autósok a múlt héten vehették birtokba az M44 leghosszabb, 62 kilométeres szakaszát Tiszakürt és Kondoros között. Bár Kecskemét és a Viharsarok felé is akad még megépítendő útszakasz, a befejezett beruházásnak köszönhetően már most húsz perccel csökkent a menetidő Budapest és a békési megyeszékhely között – emelte ki. MTI

Túlélni és túlélni

2019.10.12.
Kognitív rendellenességek, poszttraumás stressz vagy önostorozás: egy autóbalesetben megsérült személy nem mindig „látható” a világ számára. Ugyanakkor ezek hatással lehetnek az életére és a családjára is. Az áldozatokat gyakran még a felépülés után is gyötrik az emlékek (kép: https://www.facebook.com/pg/victimesetcitoyens) A francia Áldozatok és Közemberek Egyesület legutóbbi kampány-üzenetének a célja, hogy tudatosítsa ezeket a láthatatlan sebeket, és segítséget, tanácsokat nyújtson az áldozatoknak. Julien Thibault, az egyesület elnöke szerint: „A legnehezebb nem az, hogy a balesetet túléljük, hanem az, hogy utána túléljünk.”

Toyota Prius PHV teszt: hibridben a legjobb

2019.10.11.
Hogy néz ki? Megosztó a kinézete, azt gondolná az ember, hogy inkább taszító, mint vonzó. Meglepetésemre több ismerősömnek tetszett, mint ahánynak nem, a teszt végére én is megkedveltem. Ebben persze a takarékossága is közrejátszott, az olasz benzin literje mégiscsak 520-550 forint... A furcsa formatervet az aerodinamika rajzoltatta meg, a Prius PHV légellenállási együtthatója 0,25. Az utastér japánosan átgondolt, a csíkszerű kijelző több sávban ontja ránk az információkat, a negyedik nap már át is látjuk, mit akar mondani. A méretes érintőképernyő nagyon lassú, valószínűleg még a Windows 3.1 futhat a háttérben valami nyolcvanas évekbeli processzorral... Az Apple Car Play nem megy rajta, ahogy az Android Auto sem, USB-csatlakozóból is csak egy van, így csak akkor hallgathatunk Cseh Tamást pendrive-ról, ha épp nem töltjük a telefont. A helykínálat bőséges (10,5 centivel hosszabb a plug-in a sima Priushoz képest), igaz, csak négyszemélyes az autó, állítólag még idén megérkezik az ötszemélyes változat is. A csomagtér szűkös, az akkumulátor sok helyet foglal el, rolóig 190 literes az űrtartalma, tetőig pakolva 359 liter, az üléstámlákat ledöntve 1204 liter (rolóig 702 liter). Egy kétszemélyes nyaralás minden kacatját elnyelte azonban az autó, pedig spórlós turistaként a drága euró miatt ezúttal mindent (vizet, sajtot, krumplit, sört, tejet, hagymát, zöldségeket stb.) magunkkal cipeltünk. Ami nem fért be a csomagtartóba, az helyet kapott a hátsó üléseken és az első ülések mögött. A hátsó fertályon nyáron nagyon meleg tud lenni, mert ott nincs klímaszellőző, az akksik viszont innen szellőznek, a klíma amúgy előre programozható. A csomagtérajtó karbon, a kocsi hátsó szélvédője hullámos, mint két egymásba kapaszkodó buborék.   Hogy megy? Nagy meglepetésre ne számítson, aki bekukkant a motorfedél alá. Ugyanaz az 1,8 literes Atkinson-ciklusú szívómotor hajtja (40 százalékon felüli hatásfokkal), mint a sima Priust, de itt 98 lóerejét két villanymotor (az egyik a generátor) egészíti ki összesen 53 lóerővel. Ám a rendszerteljesítmény csak 112 lóerő, ami a rögtön jelentkező plusz 163 Nm nyomaték miatt (a benzinmotor nyomatéka 142 Nm) nem tűnik kevésnek, még jól megpakolva sem. Az üresen 15,5 mázsás kocsi tisztán villanyos módban 65 kilométert tud megtenni (eco módban), klímával ez csak 50, télen, illetve autópályán 40 kilométer. A legnagyobb táv, amit tisztán villannyal tettem meg 70 kilométer volt, de van olyan kollégám, aki városban 80 kilométert is beletekert. A benzinmotor bekapcsolódása rezzenésmentes, tudjuk, hogy megérkezik, mert halljuk, az átmenet tökéletes. Néha olyankor is bekapcsol, amikor nem számítunk rá. Teljesen feltöltött akkuval EV-módban indultunk a hegyi szállásunktól 40 kilométerre található festői tengerpartra, de a meredek lejtőn egy idő után visszatöltés helyett mindig beindult a benzinmotor, valószínűleg már nem tudott további energiát tárolni, ezért inkább elégetett egy kis benzint. Ez csak találgatás, az okát nem tudom, pár kilométer múlva újra villanyüzemre váltott és szépen töltötte vissza a megtermelt energiát. A korábbi modellhez képest a hibrid rendszer alkatrészei kisebbek, az eddigi nikkel-metál-hidrid helyett lítium-ionos az akksi 8,8 kWh kapacitással (névleges feszültsége 351,5 V, kapacitása 25 Ah). Töltése minimum 3 óra, mivel a fedélzeti töltő csak 3,3 kilowattos ezért nagyjából mindegy, hogy otthon töltjük, vagy Type 2 gyorstöltőre csatlakoztatjuk (csak AC-t tud, a 43 KW-osból is csak csordogálnak az elektronok, fölösleges elfoglalni a helyet a villanyautók elöl). Egy 25 perces vásárlással (Lidl) 1,4 kW energiát tudunk leszippantani a közösből. Az ingyenesség csak magyar találmány, se Szlovéniában, se Olaszországban nem találtam nem fizetős töltőt, pénzbedobósat annál inkább. Akkor már a félkarúba dobom... Benzines módban, emelkedőn a fokozatmentes váltó magas fordulatszáma miatt visít a motor, de annyira nem tolakodó, hogy zavarjon. A fedélzeti számítógép 135 kilométer/órás tempóig engedi csak villannyal hajtani az autót, a Prius PHV végsebessége 162 kilométer/óra, álló helyzetből 100 kilométer/órára 11,1 másodperc alatt gyorsít fel a három motor együttesen. Milyen vezetni? Kényelmes autó a Prius, az apró ballonos kerekek révén a menetkomfort is kedvező, sportosan vezetve kissé meginog a karosszéria, a fékek erősek. Futóműve elöl MacPherson, hátul kettős keresztlengőkaros, 15 hüvelykes abroncsa energiatakarékos, Toyo Nano Energy (195/65 R15). Kormányzása közvetlen, mély üléseiben az 1100 kilométeres utazás sem fárasztó, a fenekünk azonban elzsibbad, de ennyit ülni fotelben is kellemetlen. Mennyibe kerül? Drága, nagyon drága autó a Prius konnektoros hibridje, de aki sokat autózik városban, tudja otthon tölteni és van rá pénze, nem fog mellé. A napelemes tető későn térül meg, de van benne ráció. Alapból igen jól felszerelt az autó, a plug-in Prius csakis egyféle felszereltséggel érhető el, széria a kulcs nélküli nyitás és indítás, a mátrix LED-es fényszóró, a ráfutásos ütközésmegelőző, a tolatókamera és az adaptív tempomat. Nincs benne azonban például parkolóradar, vagy parkolósegéd, ezekért további kemény forintokat kérnek el a pénztárban. A Prius PHV alapára 12,8 millió forint (szeptemberben 500 ezer forint kedvezmény még lejön belőle), a beépített napelem további 1,1 millió, amely 5 órás napon tartózkodást 5 kilométernyi plusz hatótávval hálál meg. Én voltam az egyetlen autós, aki a tengernél nem az árnyékot kereste, meg is lett a hozománya... A háromezer kilométeres tesztelés végén 3,6 literes átlagot mutatott a számítógép (ehhez jön még hozzá az a mintegy 10 tankolás alkalmával felszippantott 80-100 KWh energia), ez autópályán 3,9-4 liter/100 kilométer körüli értéket mutatott, aki csak villannyal járna, 14,4 kWh/100 kilométer átlagfogyasztással számolhat, ezt írta ki nálam a számítógép. Kép és szöveg: Biró Csongor

Hamilton: Nem érdekel a Ferrari

2019.10.11.
“Sokaknak a Ferrari egy álomkarrier elengedehetlen része. Én nem tartozom közéjük. 13 éves korom óta a Mercedes család tagja vagyok és kétlem, hogy ez megváltozna a jövőben.” – fogalmazott a valószínűleg hamarosan hatszoros világbajnokká váló pilóta. Hamilton kitért arra iss, hogy szerinte nem lenne okos döntés otthagyni a Mercedes csapatán belül kialakult légkört. “6 évbe telt, mire elértünk idáig, amikor a csapat atmoszférája szeretettel van tele, csodálatos itt dolgozni. Ezt nem adja fel könnyen az ember.” Hamilton elmondta, hogy biztos benne, nagy kihívás lenne a Ferrari-t vezetni és biztosan vannak dolgok, amikben segíteni tudná az olaszokat, de ez nem célja. Amikor a Mclaren-től átigazolt az akkor éppen újoncnak számító Mercedes csapatba, valami újra vágyott. “Ma már nem ez a helyzet.” – fogalmazott a mezőny legsikeresebb pilótája.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója