Mennyire befolyásolják a modern vezetéstámogató rendszerek az autók kinézetét?

2019.08.23.
Gondolatébresztő interjút készített az Autonews Europe a Nissan főformatervezőjével, Alfonso Albaisa-val. A beszélgetés során ugyanis egy olyan témát feszegettek, amibe alapvetően talán nem is gondolunk bele, ha a modern vezetéstámogató rendszerekről, esetleg önvezető funkciókról beszélünk egy új modell fejlesztése során. Pedig van ezeknek a jövőbe mutató technológiáknak egy olyan, mindenki számára jól látható, mégis kevésbé ismert vagy egyértelmű oldala is, hogy képesek az autók formatervét is befolyásolni. Jelen esetben a Nissan ProPilot 2.0 rendszerről beszélt Albaisa, ami miatt már idejekorán be kellett vezetniük a hologramos márkajelzést, amit egy nagy plexi lap vesz körül, hogy így képesek legyenek feltűnésmentesen elrejteni a vezetéstámogató rendszerek különböző szenzorait és kameráit. A hologramos megoldásra pedig azért volt szükség, hogy gondmentes legyen az átlátás a jelzés alól. Ez viszont nagy helyet foglal el, ennek is köszönhető a Nissan új formanyelvének egyik tipikus vonása, a nagyra húzott hűtőrács. Emellett említett a főformatervező egy olyan példát is, amiben az adott modell komplett sziluettje módosult. Állítólag az új generációs Nissan Skyline szedán első részét meg kellett hosszabbítani és puhább, kerekítettebb formákkal rajzolni, hogy képes legyen fogadni a korábban is említett ProPilot 2.0-ás rendszert és annak minden szenzorát, noha túl sokat nem kockáztattak, hiszen amúgyis egy hosszú orrú sportkupéról van szó. Állítása szerint a komplikáltan formált és erős élő, valamint anyaghasználatú lemezek mögül sokkal nehezebben dolgoznának a szenzorok. „A belső tartalom miatt kellett megváltoztatnunk a külsőt.” – jelentette ki Albaisa faceliftes Skyline bemutatója alatt, ami az első Nissan modell az új generációs vezetéstámogató rendszereikkel. „Egy rakás technológia került az autó orrába. Amiknek sok hely kell. Így számtalan dolgot kényszerültünk megváltoztatni.” Egyébként a Nissan új szenzorainak köszönhetően például már a Skyline is képes 2-es szintű önvezetésre autópályás körülmények között, tehát sávot tart, távolságot tart az előttünk haladótól, és képes kiindexelve sávot váltani, ha valaki nagyon feltartana minket. „Igazából minden új modellen észrevehető a vonalak puhulása, ami a meglátásom szerint szintén az új szenzorok és vezetéstámogató rendszerek megfelelő működése miatt szükséges. Tiszta vonalakra van szükségünk, hogy tiszta mikrohullámokat tudjanak a lidar szenzorok közvetíteni.” – egészítette ki Albaisa. Mindez azt jelentené, hogy a jövő autói még inkább gombóc formákat kapnak és lassan eltűnnek a morcosan karakteresre húzott, egyenes vonalakkal határolt autók? Nos, ez a tendencia már most is észrevehető, tulajdonképpen bármelyik márka csúcsmodelljeiről elmondható, hogy kopott magabiztossága, noha a formatervezők mindent megtesznek, hogy megmaradjon azok tekintélye. Ahogy minden kornak, ennek is meglesznek a tipikus formai jegyei, de az még a jövő zenéje, hogy milyen irányban módosulnak majd az autók sziluettjei. Az első autók születésekor a szekeret vették alapul, ezért nézett ki minden autó úgy, mint egy szekér, amibe motort tettek. Aztán következtek a bohém évek, amikor az autóversenyzés fénykorában előtérbe került az aerodinamika. Mindent megváltoztattak az olyan sorsfordító megoldások, mint a szélcsatorna, ahol már agyagmodelleken tudták tesztelni az autókat, és legalább ennyire forradalmi váltást hozott a számítógépes technológia megérkezése az autóiparba. Az autók egyre hatékonyabbak és jobb aerodinamikájúak lettek, miközben még mindig számtalan tényezőt kellett figyelembe venniük és módosítani az autók formavilágát. Mindezek tudatában különösen kíváncsi vagyok, hogy milyen egyedi karakterrel megáldott autókkal gurulunk majd a jövőben. Egy biztos, elsősorban az önvezetést elősegítő rendszerek és az elektromos hajtások fogják a főszerepet kapni. Utóbbi ráadásul millió változtatási lehetőségre ad lehetőséget, ugyanis nincs szükség kardánalagutakra, vagy éppen hűtőrácsokra. Az pedig szintén gyökerestől változtatja meg a mérnökök munkáját, hogy legtöbbször a padlóban helyezik el az akkumulátorcsomagot.

A benzin ára csökkent, a gázolajé nőtt

2019.08.23.
A benzin átlagára így 374 forintra esett, a gázolajé pedig 393 forintra nőtt. A benzin ára legutóbb egy hete változott, 3 forinttal csökkent, míg a gázolajé akkor nem változott. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, 449 forint. MTI

10+1 tipp a pénztárca- és környezetbarát autózáshoz

2019.08.23.
Tervezze meg az útvonalat Az útvonal előzetes megtervezésével optimalizálhatja azutazását. Válassza ki a legrövidebb és legkevésbé forgalmas utat! Ebben számos applikáció a segítségére lehet, pl. a Google Maps, a MAPS.ME vagy a Waze. Vezessen higgadtan Ha agresszíven vezet, pl. gyorsan hajt, illetve hirtelen gyorsul és fékez, jócskán pazarolja az üzemanyagot. Az ilyen vezetési stílus autópályán akár 15-30%-kal, normál közúti forgalomban pedig 10-40%-kal is megnövelheti a fogyasztást. A higgadt, ésszerű vezetés a spóroláson túl magára és a környezetére nézve is biztonságosabb. Tartsa be a sebességhatárokat Minden autó optimális munkapontja különbözik, és ez minden esetben függ az adott pillanatnyi üzemeltetési és környezeti jellemzőktől is. Azonban az előírt sebességlimit betartásával minimalizálni tudjuk a gyorsításokból eredő megnövekedett teljesítményt, így az ebből fakadó üzemanyag-felhasználást és a károsanyag-kibocsátást. Szabaduljon meg a felesleges csomagoktól Tudta, hogy minden plusz 20 kg 1%-kal növeli az üzemanyag-költségeket? Amikor csak teheti, kerülje a felesleges csomagokat a kocsiban, főleg a nehezeket. Egy hosszú utazáshoz kézenfekvő megoldásnak tűnhet a tetőbox használata, ez azonban növeli a légellenállást és ezáltal az üzemanyag-fogyasztást is: városban 2-8%-kal, autópályán pedig sebességtől függően akár 25%-kal is megdobhatja a költségeket, ami kilométerenként 2 forintos plusz kiadást jelent. Ha mégis a tetőbox a megoldás, mindig szerelje le, amikor nem használja. Kerülje a városi autózást Amikor csak lehet, kerülje a városi autózást és inkább szálljon buszra vagy pattanjon biciklire. Ez főleg rövid utak esetében fontos, mivel ilyenkor az autó akár kétszer annyit fogyaszthat, mint országúton. Így a környezetet is kevésbé terheli. Ne járassa feleslegesen az autót A nagyvárosi forgalomban eltöltött idő átlagosan 10-30%-ában feleslegesen üzemel a motor. A motor álló helyzetben való járatása óránként akár 2 liter üzemanyag pazarlásával is járhat motormérettől és légkondihasználattól függően. Az üzemanyag-fogyasztás csökkentése és a károsanyag-kibocsátás minimalizálása céljából fejlesztett start-stop rendszerek már odafigyelnek Ön helyett. Ezek hiányában állítsa le a motort, amikor épp nem halad, hiszen másodpercek alatt újraindíthatja, ha szükséges. Tartsa karban a motort Egy megfelelő emissziós értékekkel rendelkező motor üzemanyag-fogyasztása és teljesítménye is optimális. Ám egy régi vagy meghibásodott motor CO2-kibocsátása magasabb a megengedettnél, és átlagosan 4%-kal növelheti az üzemanyag-fogyasztást, ami súlyos karbantartási probléma esetén a 40%-ot is elérheti. Ne halogassa tehát a kisebb-nagyobb javításokat, és akár a kötelező műszaki vizsgák között is ellenőriztess a motor károsanyag-kibocsátási értékeit! Ellenőrizze a fogyasztást Rendszeresen ellenőrizze az üzemanyag-fogyasztást! Ha feltűnő eltérést talál, az a jármű meghibásodására is utalhat, amit mindenképpen vizsgáltasson meg egy szakszervizben. Ellenőrizze a gumiabroncsok nyomását A keréknyomásra vonatkozóan minden esetben az autógyártó ajánlásait tartsa szem előtt. A megfelelően felfújt gumiabroncsok akár 3%-kal is javíthatják a futásteljesítményt és az üzemanyag-felhasználást. Ha rendszeresen ellenőrzi az abroncsnyomást, az idő előtti elhasználódást is elkerülheti. Használjon megfelelő motorolajat Mindig a motor típusának megfelelő, a gyártó által ajánlott motorolajat használjon, mert ellenkező esetben 2-3%-kal kevesebbet autózhat egy tank üzemanyaggal. +1 Ne használja a légkondit 24°C alatt Nyáron a légkondi „zabálja” az üzemanyagot: a környezeti tényezőktől függően 30%-kal is növelheti a cechet, főként a rövidebb, városon belüli utak alkalmával. Épp ezért bánjon csínján a hideg levegővel, és csak 24°C felett, hosszabb utazásokkor kapcsolja be. Az ablakokkal is legyen óvatos! Csak alacsonyabb sebességnél húzza le őket, mert jelentősen rontják az autó légellenállási tényezőit, ami negatívan befolyásolja a fogyasztást.  

A CUPRA bepillantást enged teljesen elektromos tanulmányautójának utasterébe

2019.08.23.
AA koncepcióautó hangsúlyos külső vonalai visszatükröződnek a belső térben. Egy olyan térben, amely ötvözi az anyagok és a technológiai ötleteit a nyitottsággal, és egy olyan utastér kialakításra összpontosít, amely tökéletes egyensúlyt teremt a vezető és az utas kényelme között. A Concept belső tere kontrasztos színeket, szénszálas szerkezeteket mutat be, azaz a technológia és a formatervezés dinamikus megközelítését alkalmazza, hogy csúcsminőségű és könnyű utasteret biztosítson. A Concept belseje egy kiegyensúlyozott belső tér; egyfajta egyensúly a vezető és az utasok között, illetve egyensúly a teljesítmény és a gyakorlati használhatóság között. A CUPRA Concept új ötleteket ad a CUPRA által eddig kínált lehetőségekhez azzal, hogy az autó személyiségét úgy alakítja, hogy az megfeleljen az utastérben lévők igényeinek. A CUPRA márka tovább erősíti a jövőre összpontosító vállalat szerepét olyan járművek fejlesztésével, amelyek megtartják a CUPRA márkajelhez kapcsolódó értékeket, és fejlett technológiákat használnak annak érdekében, hogy megfeleljenek személyes mobilitásunk változó igényeinek. Az olyan járművek, mint a CUPRA Concept, kiemelik azokat a lépéseket, amelyeket a márka a termékcsalád nemzetközivé tétele érdekében tesz olyan exkluzív termékeket fejlesztve, melyek a teljesítmény, a hatékonyság és az alkalmazkodóképesség tökéletes keverékét biztosítják az igényes globális piacon.
Címkék: 

Súlyos balesetet okozott egy begörcsölt láb - két kisgyerek is volt a kocsiban

2019.08.23.
A szembejövő Hyunday-t vezető férfi éppen munkába igyekezett, amikor ütközött egy SUV-vel. Fotó: ujszo.com Az SUV sofőrjének, egy nőnek, aki két kisgyermekét vitte a nagymamájukhoz, begörcsölt a lába. A nő elmondása szerint olyan erős fájdalmat érzett, hogy egy pillanatra elvesztette a látását. A balesetben a Hyunday sofőrje sérült meg komolyabban, őt agyrázkódással szállították kórházba. A két kisgyerek könnyebb sérüléseket szenvedett. A baleset részleteit még vizsgálják.

Lenyűgöző teljesítményt nyújtott a Porsche Taycan prototípusa Nardòban

2019.08.23.
Ez a távolság nagyjából megfelel a Nardò-Trondheim (Norvégia) útvonal hosszának. A kánikulában abszolvált dél-olaszországi tesztfutam alatt a Taycan átlagsebessége 195 és 215 km/h között alakult. A levegő csúcshőmérséklete a 42 Celsius fokot is elérte a teszt során, az aszfalt pedig egészen 54 Celsius fokig hevült fel – a Taycan tehát még a szériagyártás megkezdése előtt rendkívüli körülmények között tehetett tanúbizonyságot hosszú távú képességeiről. A próbát megszakítás nélkül végezték a gyáriak, tehát az előszériás Taycan csak a gyorstöltések és a pilótacserék idején pihent. A csapatot összesen hat Porsche tesztpilóta alkotta. A nardòi nagy sebességű tesztre a Porsche által minden új modell kapcsán előírt, forró országokban teljesített tartóssági próbavizsgálatok keretében került sor. „A Taycan ezt az igazán megterhelő hosszútávfutást teljesen problémamentesen abszolválta“, nyilatkozta boldogan és büszkén Stefan Weckbach, a Taycan modellcsalád projektvezetője, majd hozzátette: „A Taycan nardòi teljesítménye alátámasztja az egyedülálló 800 V-os technológia előnyeit, továbbá magas fokú kiforrottsági szintjét. A modell év végi piacra lépéséig világszerte összesen már több, mint 6 millió tesztkilométeren lesz túl.“ A technológia: 800 Volt rendszerfeszültség A Taycan a világ első 800 V-os rendszerfeszültséggel dolgozó tisztán elektromos szériagyártású autója. A sorozatgyártásba kerülés előtt a magas feszültségű rendszer a versenypályákon hosszú éveken át bizonyított: a Porsche 919 Hybrid versenyautó például zsinórban háromszor megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt. A 800 V-os technológia magas fokú tartós teherbírást tesz lehetővé, mindemellett alkalmazásával csökkenthető a töltési időszükséglet, továbbá a tömeg és a kábelezés helyszükséglete. A Nardò Technical Center központban a 24 órás próba során a Porsche Engineering Group HmbH töltőoszlopait használták a tesztelők – ezek a töltőoszlopok jelennek majd meg a közutakon is az Ionity vállalattal folytatott Joint Venture szerződés kertében. Nardòban a Taycan rendkívül összetett hőmenedzsmentje is bizonyíthatott, amelynek lényegét egy, a magasfeszültségű komponensek (beleértve az akkumulátort is) hűtését, illetve fűtését szolgáló páratlanul hatékony intelligens központ képezi. Ez a rendszer gondoskodik arról, hogy nagy hőségben se kelljen teljesítményveszteséggel számolni, illetve biztosítja, hogy egy töltőoszlop elérésekor az egyes komponensek hőmérséklete optimális legyen a lehető leghatékonyabb töltés érdekében. A Taycan: a Porsche első tisztán elektromos sportautója Az új Porsche Taycan nem csupán a nagy távolságok leküzdését illetően brillírozik: a modell elektromos hajtásláncát úgy tervezték meg a mérnökök, hogy az több egymást követő komoly gyorsulás esetén is képes legyen leadni maximális teljesítményét. Ezt támasztja alá egy július végén abszolvált repülőtéri teszt, amelynek keretében egy előszériás Taycan egymás után 26 alkalommal gyorsult fel álló helyzetből 200 km/h sebességre. A gyorsulási idők átlaga 10 másodperc alatt volt, de ennél is lenyűgözőbb, hogy a leggyorsabb és a leglassabb futam között mindössze 0,8 másodperces különbséget regisztráltak a stopperek. A tesztpálya: a pugliai Nardò Technical Center (Olaszország) A mintegy 700 hektáron elterülő és több, mint 20 tesztpályával, illetve vizsgálóegységgel büszkélkedő Nardò Technical Center világszerte 90 autóipari ügyfelet számlál és körülbelül 150 alkalmazott számára biztosít munkát. 2012 óta a tesztpályát a 100 százalékban a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG leányvállalatát képező Porsche Engineering Group GmbH működteti. A tesztközpontot, amely az autóipari vállalatok számára rengeteg lehetőséget kínál minden egyes fejlesztési stádiumhoz tartozó próbák abszolválásához, 1975-ben, az ikonikus körpálya megépítésével alapították. A világszerte egyedülállónak számító, 12,6 kilométer hosszú nagy sebességű körpályát annak érdekében létesítették, hogy a járműveket extrém körülmények között lehessen tesztelni, illetve, hogy a fejlesztési folyamatokat hatékonyabbá lehessen tenni. Idén, július közepén sikeresen befejeződött a tesztközpont felújítása, aminek keretében egyebek mellett egy innovatív biztonsági védőkorlát rendszert is telepítettek, amit a Porsche Engineering kimondottan a Nardòban végzett nagy sebességű próbákhoz fejlesztett. A munkálatok során a 106.000 négyzetméteres menetdinamikai felület komplett felújítása is megtörtént.
Címkék: 

Küzdeni az első helyért! Minden adott hozzá!

2019.08.22.
Másfél hónapig tartott a ’vakáció’ a magyar ralibajnokságban. A júliusi veszprémi futam után a Velenczei Ádám – Zsiros Gábor duó a bajnokság negyedik helyén áll, az idén alakult csapat lépésről lépésre ismerkedik az autóval és az eredmények bizonyítják, a Citroën jól választott, amikor a fiatal tehetséges pilótának adott lehetőséget a kormányhoz ülni. „Szécsényi lévén a nógrádi gyorsaságik ismerősök számomra. Lesznek új pályák, lesznek ismert szakaszok. Mindig jó, ha van egy kis frissítés a programban.” – ezt még a versenyt megelőző sajtótájékoztatón nyilatkozta Ádám, amikor meghívást kapott a duó a salgótarjáni polgármester és a rendező társaságában promótálni a nógrádi megyeszékhelyen a futamot. Vége a nyárnak és a verseny előtt egy nullkilométeres autó fogadta a párost. „Az előző versenyautó egy másik magyar csapathoz került, ez pedig egy vadonatúj kocsi. Igazából pontosan ugyanolyan, mint a korábbi volt, a futóművében van egy kisebb fejlesztés” – mondta Tagai Tamás, a Tagai Racing Technology csapatfőnöke. A futam előtt nem maradt el az autó beállítása sem. „Egy hosszabb teszttel kompenzáltuk a nagyobb szünetet két futam között. A már eddig használt beállításokból tudtunk kiindulni és azokat kellett csak finomítanunk. A teszt alatt folyamatosan gyorsultunk és bízom benne, hogy már az első helyért fogunk tudni küzdeni. Minden adott hozzá!” – árulta el a hétvégi célkitűzéseket a pilóta. Pénteken, Ózdon kezdődik a salakpályás prológgal a futam és szombaton is ózdi központtal folytatódik a verseny, vasárnap pedig a nógrádi pályákon kell a leggyorsabban végigszáguldani, hogy aztán Salgótarján fő terén felállított dobogón ünnepelhessenek a győztesek.

Opel sosem kop el – a mondásról a nyelvészprofesszort kérdeztük

2019.08.22.
Professzor úr, mikor keletkezhetett az Opel sosem kop el generációkon át, szájról-szájra terjedő népi bölcselet? Dr. Kiss Jenő Talán a nyolcvanas évek közepén, amikor csak azok juthattak Opelhez Magyarországon, akiknek voltak nyugati rokonai és német márkában vagy dollárban befizettek az itthoniaknak autóra. Ekkor érkezhettek az első Opelok Magyarországra, s nyomban szembeötlő volt, hogy az Opelek óriási minőségi különbséget képviselnek a magyar utakon tömegesen közlekedő Trabantokkal, Wartburgokkal, Daciákkal és Ladákkal szemben. Erre a folyamatra ráerősített a rendszerváltás, amikor Szentgotthárdon elkezdték gyártani az Astrákat, amelyekre százezrek vágyakoztak. Mindez akkor történt, amikor mai szemmel nézve irigylésre méltó áron, 998.500 forintért kínálták az új szentgotthárdi Astrát. Ha nem is jutott mindenki hozzá, szembesült az ország azzal, hogy a német minőséget képviselő Opel nem említhető egy lapon az egykori szocialista autókkal. Talán egy játékos kedvű szerelő alkothatta meg az Opel, sosem kop el kifejezést. Nem ismerjük a pontos keletkezést, ezért csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. Az, hogy a mondás évtizedeken át fennmaradt, egyfajta minőségi védjegy? Az is. Meg az opelosok közösséghez tartozását is kifejezi. Akinek Opelje van, büszke az autójára, s joggal terjeszti, hogy az ő autója, vagyis az Opelja sosem kop el. De hallottam egy másik kifejezést is. Opel, amit sosem lopnak el. Ez ugyancsak a minőséget erősítő kifejezés. Az Opel olyan biztonságos, hogy még ellopni sem lehet. Vagyis a szólás elterjedésének megvolt az oka. Olyan ez, mint az etimológiában a szótörténet. Ha nem ismerem az adott szó történetét, akkor a fantáziám meglódulhat. Ha ismerem, akkor nem. Az Opel mondások esetében nem ismerjük a pontos keletkezést, így aztán nem sokat tévedünk, ha feltételezésekbe bocsátkozunk. Ezek a mondások a népi marketing részei? Ezt nem merném kijelenti. Reklámfogás lehetett, amit a nép a magáévá tett. Hasonlót én is tudok mondani. Gyermekkoromban, ami bizony régen volt, azt mondtuk a Csepel biciklire, Csepel, ami nem sokáig cepel. A cepel itt a cipel szót helyettesíti. Éppen ellentétes, mint az Opelhez fűzödő mondások. Negatív kritikát foglal magában. Ha már negatív kritika, a szocialista autókhoz csak negatív mondások társultak. A Zaporozsecet üzbég kecskének, a Moszkvicsot Hruscsov utolsó bosszújának nevezték. A Trabant volt plasztikjaguár, papírmercedes, bűzös nyíl. És a sort folytathatnánk. Pont ellentéte, mint az opelos mondások. Lesújtó kritika. NSU Prinz: a magyarok az Opelt, a németek az NSU-t dicsőítették. Vajon külföldön is akad hasonló példa? Akár pozitív, akár negatív mondás? Amikor az NSZK-ban vendégtanár voltam, az NSU tulajdonosok előszerettel emlegették, Niemand schlägt uns. Senki nem győz le bennünket, magyarul senki nem kerül le bennünket. Ennek eredete ugyanúgy a történelem homályába vész, mint a magyarországi Opel-mondások. Térjünk még vissza az Opel sosem kop el kifejezéshez. Nyelvtanilag baj, hogy a kopik szó helyett a kop szerepel? Történelmi pillanat: az első Astra Szentgotthárdon Antall József egykori miniszterelnökkel. Ez egyáltalán nem zavaró. Az ismeretlen megfogalmazónak vagy megfogalmazóknak ki kellett hozni úgy a szótagszámot, hogy jobban érvényesüljön a rím. Ahogy a költészetben mindent szabad, a népi szólásokban úgyanúgy majdnem minden megengedett. Ezen én nem akadok fenn, sőt, fokozza a mondás érdekességét. Játékossá, eredetivé teszi, hogy az ikes igéből elhagyják a végét. Professzor úr, hogyan viszonyul az autókhoz? Az igazat megvallva a nyelvészet mindig jobban érdekelt, mint az autók, de enélkül elképzelni sem tudom az életet. Első autómat, egy BMW-t az NSZK-ban hazajövetelem előtt kb. két hónappal vettem meg. Itthon már használtam, de az egyetemre mindig a HÉV-vel jártam, sosem autóval. 2001-ben Ford Combit vettünk, mert 3 gyermekünk miatt ez volt célszerű. Most meg már ők a maguk életét élik, nekünk feleségemmel egy kisebb autó is elég: ezért van Volkswagenünk, de nem azzal közlekedünk Pestre, kitűnő a HÉV-közlekedésünk, így tömegközlekedést használunk.   

Hamarosan nem hagyhatunk senkit a Hyundaiok hátsó ülésein

2019.08.22.
Idén a Hyundai is részt vett az amerikai szívroham prevenciós napon, mi több, erre az időpontra időzítette fontos bejelentését, mi szerint 2022-től az alap felszereltség részét képezhetik minden új forgalomba helyezésű Hyundai modellben a hátsó ülésekre figyelmeztető rendszer, legalább is az Egyesült Államokban. Ez a rendszer hasonlóan működik a biztonsági övekre figyelmeztetőhöz, hiszen azt figyeli, hogy ül-e valaki a hátsóülésen. Kiszálláskor hangjelzéssel figyelmeztet, nehogy véletlenül ott hagyjuk a forró autóban gyermekünket a hátsó ülések egyikén. Az Egyesült Államokban sajnos a gyermek elhalálozások egy jelentős részét tették ki a hasonló esetek, így például a Hyundai Sonata friss generációja már kapható a technológiával, ami egyébként meglehetősen egyszerűen működik. Egyszerűen megfigyeli, hogy indulás előtt kinyitották-e az ajtót. Ha igen, akkor kiszálláskor figyelmezteti a sofőrt, hogy valamit vagy ne adj Isten, valakit hátul hagyhatott. Ennek létezik egy továbbfejlesztett változata, ami már mozgásérzékelős. Előbbit tennék sztenderdé.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója