Új, elektromos hajtásláncot kaphat a Lexus UX

2018.12.23.
A japán Csunicsi Simbun újság értesülése szerint a Lexus már 2020-ban piacra léphet első villanyautójával, amelyet az UX crossoverből alakítanának ki. A naponta 2,5 millió példányban eladott lap értesülései, most úgy tűnik, megerősítést nyertek: a Toyota az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál (European Union Intellectual Property Office, EuIPO) levédette az UX300e típusjelzést. A kombináció túlságosan konkrét ahhoz, hogy bejegyzését csupán elővigyázatosságnak tekinthessük, nem vág egybe ugyanakkor a Lexus eddigi nómenklatúrájával, amelyben a turbómotoros modelleket „t” betűvel, a hibrideket „h”-val, a szívó benzinmotoros verziókat pedig semmivel nem jelölik. Így sem azonnal egyértelmű persze, hogy mit jelenthet az „e”. Számos európai gyártónál a hálózatról tölthető hibrid típusokat különbözteti meg egy-egy modellcsaládon belül, míg az akkumulátoros elektromos gépkocsikra több helyen is az „i” elő- vagy utótag utal. A Toyota-csoport jelenleg egyetlen plug-in hibrid modellt forgalmaz Európában, ám a Toyota Prius PHEV 136 lóerős hajtáslánca aligha felelne meg a Lexus UX jelenleg rendelkezésre álló erőforrásaihoz (171 lóerős benzinmotor, 178 lóerős hibrid) szokott ügyfeleknek. Mindenképpen vadonatúj, még erősebb hajtásláncot kell tehát fejlesztenie a márkának. A 300e típusjelzés 200 lóerő körüli teljesítményt sejtet, ami a prémium plug-in járművek körében eléggé józan értéknek számít ahhoz, hogy akár egy szerényebb kapacitású akkumulátor-csomaggal is megvalósítható legyen, így nem okozhatnak gondot az UX kompakt méretei. Ugyanakkor elektromos hajtáslánccal is kiváló pozícióból indulna az UX, mert ebben a méretosztályban nem létezik emissziómentes crossover a piacon. A hamarosan színre lépő DS3 Crossback E-Tense kisebb, a Jaguar I-Pace és az Audi e-tron egy, a bevezetés küszöbén álló Mercedes-Benz EQC két számmal nagyobb nála. A Lexus így jóformán egyedül harcolhatna az ügyfelek kegyeiért, ráadásul egy erre különösen alkalmas szegmensben: amíg ugyanis ki nem épül egy kellően sűrű, pán-európai elektromos töltőhálózat, nagyobb használati értéket képvisel az elektromos hajtáslánc egy kompakt szabadidőjárműben, mint egy alapvetően hosszú távú utazásokra optimalizált közép- vagy felsőkategóriás SUV-ban. A sejtések szerint akár már a 2019-es Genfi Autószalonon, de legkésőbb a jövő őszi Frankfurti Autószalonon bemutatkozhat az UX300e, és akkor kiderül, a jövőbe vezető utak közül melyiket választotta a Lexus.
Címkék: 

Méregdrága luxusautót fogtak a rendőrök

2018.12.23.
A rendőrök 2018. december 21-én 12 óra 45 perckor Röszke közelében, egy benzinkút parkolójában ellenőriztek egy Mercedes személyautót. Egy román állampolgárságú férfi egy nappal később, 8 óra 15 perckor egy Opel vezetőjeként akarta az országot elhagyni Csanádpalotánál. A magyar rendőrök mindkét, német hatóságok által körözött gépkocsit lefoglalták.
Címkék: 

Ralizásra vált Valtteri Bottas

2018.12.23.
Bottas, aki főállásban Lewis Hamilton csapattársa a Mercedes istállónál az Arctic Lapland-ralin indul majd 2019 januárjának végén hazai pályán, Finnországban. Navigátora Marcus Grönholm egykori társa, a kétszeres világbajnok (2000, 2002) Timo Rautiainen lesz, aki 8 éve nem navigált versenyen. „Nagy kihívás lesz, mert Valtteri még sosem ralizott, azt sem tudja, mi fán terem az itiner” – nyilatkozta Rautiainen. „Neki a legnehezebb az lesz, hogy megértse az itinerek logikáját, és, hogy kiválassza maga számára a legjobb rendszert. Megnézünk majd belső kamerás videókat és több másik versenyző rendszerét is elemezni fogjuk, mire meghozzuk a döntést” – tette hozzá. Azt is elárulta a rutinos navigátor, hogy kezdetben a közúton fognak gyakorolni, és aztán a verseny előtt lesz egy kétnapos hivatalos teszt is lezárt pályákon. „Ez egy egyedülálló lehetőség arra, hogy belekóstoljak a ralizás világába. Egy teljesen új terület számomra, még sosem volt alkalmam kipróbálni egy WRC autót” – nyilatkozta Bottas, aki idén ötödik helyen végzett a Forma-1-es világbajnokságon, győzelem nélkül. „Igaz, autóversenyző vagyok, így mindig padlógázzal közlekedem, akármilyen versenyautóban is ülök” – tette hozzá. Bottas a finn bajnokság első versenyén fog indulni, a kétnapos erőpróba 240 km gyorsaságit tartalmaz, főleg havas és jeges pályákon. Egy ugyanolyan 380 lóerős Ford Fiesta RS WRC-t hajt majd, mint amilyennel Sébastien Ogier 2018-ban megnyerte hatodik világbajnoki címét, de az autót kék-fehér fényezés és Flying Finn feliratok díszítik majd. Bottas előtt olyan finn Forma-1-es pilóták is belekóstoltak már a havas-jeges ralizás világába, mint Keke Rosberg, Mika Häkkinen, Mika Salo, Kimi Räikkönen és Heikki Kovalainen.

Seat Arona teszt: divatdiktátor

2018.12.22.
Hogy néz ki? A Barcelonában tervezett és gyártott Arona formája vonzó (a dizájn Red Dot-díjat kapott), műszaki megoldásai színvonalasak. Ez a spanyol márka második kizárólag Martorellben, az MQB (moduláris keresztmotoros platform) A0 platformon gyártott modellje. Erre épül a Polo és az Ibiza, de nagyobb testvérei, mint a Skoda Karoq, vagy a Volkswagen T-Roc is ezeket az alapokat használják.. Hossza 4,14 méter, szélessége 1,78 méter tengelytávja  2,57 méter, nyolc centivel hosszabb, tíz centivel magasabb (1,54 méter), mint az Ibiza. Fordulókörének átmérője 10,6 méter, szabad hasmagassága 18 centiméter. A legkisebb Seat szabadidő-autó csomagtartója tágas, 400 literes (az üléseket síkka döntve 1,28 köbméteres puttonnyal gazdálkodhatunk, vannak rögzítő pántok, fülek és háló is), az utastér minőségérzete megfelelő, olyan, mintha egy 4-5 évvel korábbi Audiban foglalnánk helyet. Az Arona jól átlátható, bár a divatos tükör meglehetősen kicsi. Javítja a manőverezés biztonságát a holttérfigyelő és hátsó, keresztirányú forgalmat figyelő rendszer, a tolatókamera képe remek felbontású és jó minőségű. Hogy megy? Kis turbós motorja egyliteres, száztizenöt lóerős, legnagyobb forgatónyomatéka 200 Nm. Ez elég is lenne a boldogsághoz, ha kicsit jobban szeretné az alacsony fordulatszámokat. De hát természetéből adódóan nem teszi, ezért rángatva indul és úgy is gyorsul, nagy odafigyelést igényel, hogy megtanuljunk vele finoman bánni. Olyan, mint egy latin vérű, makrancos csikó, amelyet be kell törni. Csakhogy nem hagyja. Gáz és fék reakciói nyersek, ha a gázhoz érünk úgy megindul, mint a güzü, ha a fékre lépünk, akkor lefejeljük a kormányt. A harmóniát és az egyensúlyt hírből sem ismeri, meg kell hagyni, neveletlen kamasz... Ha azonban foglalkozunk vele és megpróbáljuk megérteni lelki világát, néhány kilométer szenvedés után összeszokunk és onnantól kellemes a vezetése. Tömege alig több, mint 1,1 tonna, így gyorsulásra és a végsebességre sem lehet panaszunk. 9,8 másodperc alatt gyorsul fel 100 kilométer/órás sebességre, végsebessége eléri a 182 kilométer/órát. Milyen vezetni? Hevességét és makacsságát leszámítva, illetve ezt kezelve egész jó vezetni az Aronát. Sokat autóztam vele, még a Mátrába is felvittem, ahol kitűnően teljesített a gyors szerpentineken. Elöl McPherson, hátul csatolt lengőkaros a felfüggesztés. Jól rugózik, feszes, de nem dobálja el a hátsóját hukkanókon. Tesztautónk szép felnijeire 18 hüvelykes peres gumikat húztak, keménységét érzékelve úgy vélem, minden bizonnyal az Arona kényelmesebb 16-os kerekeken. Ereje 1500-as fordulatnál kezd pislákolni, kétezertől elég jól húz, de igazán fickós csak 3000 környékén lesz. Akkor viszont már meglepően gyors.  Hatfokozatú kézi váltója puhán és pontosan jár.  A főtengely 130 kilométer/órás sebességnél 2700-2800-at forog percenként.   Kormánya pontos, közvetlen, de túl könnyed, így élettelen és szintetikus, magasan ülünk, jól látjuk a forgalmat. Menetdinamikai üzemmód-kapcsolója sportos, takarékos, normál és egyéni módot kínál, én a takarékos a sport kettősét helyeztem előnybe, így élveztem a vezetését és nem is fogyasztott sokat az autó. Közel 1000 kilométert autóztam vele, országúton, városban és autópályán is meghajtottam. Az átlagfogyasztás 5,7 literre alakult 100 kilométerenként. Mennyibe kerül? Bár Aronát már kapunk négymillió forintért is, a tesztelt modell alapára 5,8 millió forinttól indul, Xcellence felszereltségű tesztautónkért pedig a hétmillió forintot is elkérik. Ellátmánya gazdag, a full-LED-es fényszórók látványosak és kiválóan bevilágítják a utat. Klímája kétzónás, középkonzoli, érintőképes kijelzője nyolc hüvelykes, képes tükrözni a mobiltelefonok tartalmát, de Apple Car Play és Android Auto is fut rajta. Vezetéstámogató rendszerei közül kiemelem az egész bátran működő távtartós tempomatját. Kép és szöveg: Biró Csongor

Halálos hármas karambol

2018.12.22.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint három személygépkocsi ütközött össze a 4-es úton Nyírpazony és Nyírtura között, a Nyírtura kezdetét jelző táblánál. A balesetben egy ember a helyszínen meghalt, hárman megsérültek. A sérülteket a mentők kórházba vitték. A rendőrök a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták a főutat. A rendőrség azt ajánlja, hogy aki teheti, válasszon másik útvonalat. A 403-as elkerülő utat megközelíthetik a 41-es úton Nyíregyháza-Oros-Napkor irányából - írták.

3 másodperc alatt százon: durvul a frissített Audi R8

2018.12.22.
A kupé és kabrió kivitelekben elérhető Audi R8 immáron szélesebb hűtőmaszkkal, nagyobb légbeömlőkkel és új motorháztető-bevágásokkal büszkélkedhet. A modellhez három optikai csomag közül választhatunk, amelyek az első szplitter, az oldalsó küszöbök és a hátsó diffúzorok tekintetében térnek el egymástól. Alapesetben 19 colosak a felnik, felárért már 20-asokat kapunk. A kormányzást és a felfüggesztést egyaránt finomhangolták a jobb stabilitás és a pontosság érdekében. A teljesítmény vízére evezve, az 5,2 literes, V10-es szívómotor két változata érhető el a Coupé és Spyder modellekhez. A száraz karteles kenés közös bennük, illetve részecskeszűrőt is kaptak. Teljesítményük sorrendben 570 és 620 lóerőre emelkedett, míg a nyomaték 550 Nm-es értéket képvisel. A 0-100-as gyorsulás így 3,4 és 3,5 másodperc alatt megvan, a végsebesség 324 és 322 km/h. Az Audi R8 V10 Performance quattro immáron 620 lóerőre és 580 Nm-re képes. Gyorsulása a hajmeresztő kategóriába tartozik, ez 3,1 másodpercet jelent százra a Coupé és 3,2-et a Spyder esetében. A végsebesség immáron 331 és 329 km/h. A Performance quattro-hoz három további vezetési mód érhető el az Audi drive selecten keresztül, ezek a száraz, a nedves és a hó kategóriákba tartoznak.

Minden második megkérdezett szívesen útra kelne karácsonykor

2018.12.22.
A GKI Digital és a Bónusz Brigád közös kutatásából kiderül az is, hogy az emberek 60 százaléka kifejezetten várja a karácsonyt, és több mint fele szolgáltatást, élményt ad ajándékba. Míg tavaly a megkérdezettek 45 százaléka, addig az idén már 54 százaléka ad élménybónuszt, -kupont, vagy jegyet szeretteinek. A nők és a fiatalok még ennél is nagyobb arányban választják az ajándékozásnak ezt a formáját. A vevők 37 százaléka 5-10 ezer forint értékű élményajándékot vesz, nagyobb összegért, akár 20 ezer forintért, többnyire csak az idősebb korosztály vásárol. Bár az emberek nagy része várja a karácsonyt és minden második ember boldog, kiegyensúlyozott ünnepre számít, minden harmadik válaszadó stresszel azon, hogy milyen ajándékokat vegyen. Van aki a felszaladó kilóktól (12 százalék) és a családi konfliktusoktól (20 százalék) tart, a válaszadók negyede pedig azért stresszel, mert nagyon kevés ideje marad a készülődésre. A felmérés szerint minden harmadik válaszadó műfenyőt állít, és minden negyedik megkérdezett a karácsony előtti héten szerzi be a fenyőfát. A legnépszerűbb a nordmann fenyő, az igazi fenyőt vásárlók 37 százaléka veszi ezt a típust, minden ötödik ember marad a lucfenyőnél. A felmérés szerint a válaszadók közel fele másfél méteresnél nagyobb fát állít, 4 százalékuk 2,5 méteresnél is magasabbat szokott venni. A válaszadók kétharmada szűk családja körében, otthon ünnepel, de minden második ember vendégségbe is megy rokonokhoz. A karácsonyfa felállítása és feldíszítése a férfiak közel fele szerint a férfi feladata, a nők 16 százaléka véli ugyanígy. Minden harmadik nő szerint ez nem a férfiak dolga, és ezzel minden tizedik férfi is egyetért: szerintük a nőnek kell felállítani és feldíszíteni a karácsonyfát. A nők fele szerint az élelmiszerek beszerzése alapvetően az ő dolguk, közel ugyanennyien mondták azt, hogy a férfiak is besegítenek a vásárlásba. Szintén a nők fele válaszolta azt, hogy a karácsonyi nagytakarítás az ő feladatuk. A férfiak harmada szerint a karácsonyi takarítás kifejezetten a férfi dolga, 27 százalék szerint viszont a nő feladatai közé tartozik a lakás tisztántartása. A főzés inkább női terep: kétharmaduk úgy véli, ez kizárólag az ő dolguk és a férfiak kis hányada segít ebben. A férfiak harmada nyilatkozott úgy, hogy a főzés kifejezetten az ő dolga. Ugyanez az arány érvényes az ajándékok beszerzésére és becsomagolására is: ez is jórészt a nők feladata és kevés férfi segít benne - írja az MTI.

Többmilliárdos uniós fejlesztési támogatást kapott a HungaroControl

2018.12.22.
A közlemény szerint az elmúlt hónapokban négy projektjük részesült fejlesztési forrásban, közülük a legjelentősebb a toronyirányítási rendszerek megújítási (mirTWR) programja. "A megvalósítására elnyert mintegy 3 milliárd forint által a következő években biztosítható a repülőtéri légiforgalmi irányításhoz szükséges technológiai infrastruktúra magas színvonalú továbbfejlesztése" - írták. Kitértek arra is, hogy a vállalat világszínvonalú távoli toronyirányítás (Remote Tower) megoldását továbbgondolva hamarosan szimulációs környezetben tesztelheti Budapest, a Debrecen Airport és a pápai katonai repülőtér forgalmának egyetlen távoli helyszínről történő irányítását. A fejlesztés iránt a nemzetközi szakma is érdeklődik: a szingapúri Changi Repülőtér a budapestihez hasonló távoli toronyirányító központ prototípusát teszteli - közölte a HungaroControl, amely részt vesz a beruházásban. Ugyancsak jelentős forrásban részesült a cég szakembereinek közreműködésével megalkotott MATIAS irányítói rendszer szoftverfejlesztése, további két projektben pedig nemzetközi konzorciumok tagjaként vehetnek részt - írta a HungaroControl.

Az erős tranzitforgalom miatt lassú a haladás az utakon

2018.12.22.
Azt írták: továbbra is rendkívül erős a nyugatról keletre tartó tranzitforgalom az M1-M0-M5 útvonalon. Többen is alternatív útvonalnak az M1-essel párhuzamos 1-es főutat választják, emiatt ott is helyenként lépésben halad a forgalom, az osztrák határ és Győr között. A 84-es főúton, az osztrák határtól Kópházáig lelassult a haladás, szakaszos torlódásra kell készülni az erős forgalom miatt. Az M1-es autópályán, a szokottnál is többen haladnak Budapest irányába, ez az oka annak, hogy a határtól Mosonmagyaróvár környékéig, Győr elkerülő szakaszán, majd Bicskétől egészen az M0-ig összefüggő kocsisorban, telített sávokon, helyenként lépésben halad a forgalom. A köztes autópálya szakaszokon is - látszólag indokolatlanul- tapasztalhatnak lassulásokat. Az ellenkező oldalon, Budapesttől Hegyeshalomig az M1-esen jó tempóban lehet haladni. Az M0-s autóúton, az M5-ös autópályáig a terelések előtt 30-40 perces araszolás vár az autósokra. Aki most Hegyeshalomtól az M5-ösig közlekedik, akár két órával is hosszabb menetidővel számolhat. Hegyeshalomnál az osztrák oldalon a határátkelő előtt mintegy 15 kilométeres a torlódás valamint a román, szerb és ukrán főbb határátkelőkön akár 3 óra is lehet a kilépő forgalomban a várakozási idő. Mindemellett balesetek is nehezítik a közlekedést. Baleset történt az M0-s autóút déli szektorában a 21-es kilométernél, ezért az M5-ös felé csak egy sáv járható, torlódásra kell készülni.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója