Tizennégy éves gyerek rommá törte apja vadonatúj Mercedesét

2017.07.26.
A bild.de kiderítette azt is, a 14 éves fiú mostohatestvére a Leverkusenben játszó német válogatott labdarúgónak, Bellarabinak, aki ajándékba adta a 250 lóerős coupét mostohaapjának. A szülők aludtak, amikor az ifjú sofőr szombaton hajnalban - természetesen jogosítványa nincs - elcsente a kocsi kulcsát, és barátnőjével autózni indult. A 250 lóerő azonban soknak bizonyult a gyereknek, s egy kereszteződésben elvesztette uralmát a jármű fölött, s nekicsapódott egy étterem falának. A hajnali vendégek körében nagy riadalmat okozott az étterem falát bedöntő Mercedes, szerencsére azonban nem sérült meg senki. A fiú és barátnője is megúszta sérülések nélkül a kalandot, s bár a kiérkező rendőrök elől próbáltak elmenekülni, végül előállították őket. Az autóban és az étteremben százezer eurós kár keletkezett - írja a bild.de

Mert mi szeretünk autót javítani… Interjú Kertész Norberttel a Fix Auto Service ügyvezető tulajdonosával (2. rész)

2017.07.25.
Ő.P.: Személyesen is jártam Nálatok korábban, hiszen a tanulmányi verseny egyik középdöntőjének helyszínét biztosítottátok. Hogy éltétek meg ezt a versenyt? K.N.: Örültünk a felkérésnek, több okból kifolyólag: már 3-4 évre visszamenőleg nehéz a munkaerő kérdése. Picit jobban bekerültünk a megmérettetett két iskola véráramába. Régóta vannak diákok nálunk gyakorlaton, de évek óta csökken a számuk. Több szerviz pályázik a kisebb létszámra. Természetesen a jövőben is szívesen látunk vendégül diákokat és versenyeket.     Ő.P.: Mit szóltak a mesterek a diákok teljesítményéhez? K.N.: Pozitív csalódás volt mindkét csapat, nagyon szépen helyt álltak a műhelyben. Most megvan a létszámunk és stabil a rendszerünk, így azonnali alkalmazásuk most nem volt szempont, de fontosnak tartjuk az utánpótlás-nevelést.     Ő.P.: Mit vártok a jövőtől? K.N.: Most a technikai háttér fejlesztése a következő lépésünk: tervben van a diagnosztikai eszközök további bővítése, illetve egy új, 3D-s futóműállító beszerzése. Várjuk a Q-Servicetől azt a flottamennyiséget, ami a még meglévő szabad kapacitásokat lefedné. Ő.P.: Milyen változásokra számítasz a piacon? K.N.: A megtisztulás egy része a gazdasági válság után végbement, csökkent a márkaszervizek száma, a függetlenek is csökkentek. A privát szervizek egy része sajnos a fekete gazdaságot erősíti, sokan zárt ajtók mögött dolgoznak és a hatóság erről nem tud vagy nem vesz tudomást. Jelenleg nincs meg az a jogszabályi környezet, ami a tisztán dolgozó szervizeket segítené. Számomra teljesen illogikus, hogy amíg egy autószerviznél jogszabályi előírás van arra, hogy milyen technikai és humán erőforrással kell rendelkezni, addig egy magánszemély nyugodtan bemehet egy nagykereskedőhöz, és otthon kicserélhet biztonságkritikus vagy környezetkritikus alkatrészeket. A pénztárgéptől nem tisztult sokat a szakma, mert akinek eddig sem volt bejelentett vállalkozása, annak pénztárgépe sem lesz. A teljesen feketén, vagy nagyrészt szürkén dolgozó szervizek száma egyes becslések szerint közel megegyező a tisztán dolgozó szervizek számával. Ez a legnagyobb probléma jelenleg a szektorban. Néhány jogszabály módosítással rengeteget lehetne javítani a rendszeren, de valamiért a jogalkotó erre nem hajlandó.     Ő.P.: És végül egy nagyon egyszerű kérdés. Miért jó egy ügyfélnek, ha hozzátok hozza az autóját? K.N.: A mi szlogenünk az, hogy mi szeretünk autót javítani, és mi ezt komolyan is gondoljuk. Bízok benne, hogy nem csak szeretünk, hanem tudunk is. Mi úgy tekintünk erre a gépjárműjavításra, mint egy orvos-páciens kapcsolatra, amely a bizalomra épül, amit borzasztó nehéz megszerezni, de annál könnyebb elveszteni. Az, hogy egy gépjárművet jól megjavítunk, és orvosoljuk azt a hibát, amivel az ügyfél bejött, az az elvárható minimum. Mindenképp valamilyen hozzáadott értéket kell tenni a vásárlás során azért, hogy az ügyfél legközelebb is téged válasszon. Mindig azt mondom a kollégáknak, hogy az szinte teljesen mindegy, hogy a hozzáadott érték hol jelenik meg: a pultban egy kedves kiszolgálással; azzal, hogy keres minket az ügyfél és mi visszahívjuk; azzal, hogy az ár tényleg annyi amennyit megbeszéltünk; hogy be tud menni a tulajdonos megnézni a szerelő kollégát és meg tudjuk mutatni a hibát; vagy jó akciók vannak, amik ár-érték arányban neki elfogadható kompromisszumot jelentenek. Nem vagyunk a legolcsóbb szerviz, de nem is vagyunk a legdrágább szerviz, mi egy megfizethető szerviz vagyunk, aki mindig számlát állít ki, mindig van garancia (cégeknek is). Ha pedig hibázunk, mert természetesen erre is van példa, akkor azt elismerjük és soron kívül kijavítjuk. Mi itt voltunk az elmúlt 10 évben és itt leszünk ezután is, így hozzánk mindig vissza lehet jönni. Mindig megpróbáljuk az ügyfél minden problémáját a lehetőségeinkhez képest gyorsan megoldani, mert nekünk egy ügyfél elvesztése is számít.   Ő.P.: Köszönöm a beszélgetést!  

Toledók és Ibizák az Olimpia jegyében

2017.07.25.
1992. július 25-én sokmillió ember figyelme irányult Barcelonára, a 25 évvel ezelőtt megnyitott XXV. Olimpiai Játékok alkalmával. 12000 sportoló és a Seat által felkészített 30000 önkéntes vett részt a Játékokon, akiket egy 2000 autóból álló flotta szállított a városban az Olimpiai helyszínek között. Ebben a flottában a Seat Ibizát választották az Olimpia hivatalos autójának, de mellette más SEAT típusok is feltűntek a Játékok forgatagában. Olimpiai Ibiza. Fehér színű, az olimpiai öt karikával és a Játékok logójával díszített, egyedi felszereltségű Seat Ibiza lett a játékok hivatalos autója. A Seat legnagyobb számban forgalomba került autója ezzel még inkább jelképpé vált, mint a Seat történetének egyik fontos mérföldköve. A győztesek Toledoja. Ebből a Toledobol 25 darabot gyártottak, és ezt adták át a 23 spanyol aranyérmesnek. Tengerészkék színe mellett fabetétes belső tere és a könyöklőbe épített hordozható telefon tette egyedivé. Az olimpiai láng autója. A szervezők a Seat-ot kérték meg, hogy biztosítson autót az Olimpiai láng váltófutásához és a maraton versenyhez. Ez végül egy elektromos hajtású Toledo lett, melynek töltője a hűtőrács alatt volt, és egy 500 kilogramm súlyú telep hajtotta, 65 kilóméteres távolságra volt képes egy töltéssel. 2000 autó az olimpiai családnak. A kétezer Seat Ibizát és Toledot 400 önkéntes vezette az olimpiai Faluból a versenyekre és vissza. Az olimpiai Ibiza az elektromos Toledo és a győztesek Toledója ma a gyár történelmi autóit bemutató gyűjtemény részei.

A magyar határ felé zárva az A4-es autópálya Ausztriában

2017.07.25.
Az autóbuszon egy spanyol nő súlyosan megsérült, mentőhelikopter vitte kórházba. A mentés idejére és a romok eltakarítására az úgyvezett Ostautobahnt le kellett zárni. Akik Bécsből indultak este Magyarország felé, jelentős késésre számítsanak.

Modelloffenzívára készül a Seat

2017.07.25.
A Seat fejlesztési igazgatója, Matthias Rabe bejelentette, hogy a hat új modell közül három olyan lesz, aminek nincs közvetlen elődje, legalább egy teljesen elektromos hajtást kap, és az újdonságok között lesz egy hétüléses SUV is hagyományos motorokkal. A modelldömping a része a Seat Phase 3 nevű felzárkóztatási programjának. A Phase 1 2012-ben indult az új Leon bemutatásával, a Phase 2 keretében pedig olyan típusok érkeztek, mint az Ateca vagy az Arona crossoverek. A Phase 3 első, előd nélküli újdonsága egy hétüléses SUV lesz, a Skoda Kodiaq spanyol testvérmodellje, amely a Seat márka zászlóshajójának számít majd. 2018 végén kerül majd piacra, egyelőre ismeretlen névvel, amelyre pályázatot is hirdettek októberi eredményhirdetéssel. A dizájn már készen van, a karosszéria állítólag nem hasonlít majd nagyon az Atecára és az Aronára. Ugyanezt a formanyelvet használja majd a Leon következő nemzedéke is, amely 2019-ben érkezhet meg, konnektoros hibrid hajtással is. Matthias Rabe Nagy hangsúlyt fektetnek az elektromos modellekre is. A Mii akkumulátoros változata már bemutatkozott, a következő pedig valószínűleg már a Volkswagen-konszern elektromos architektúrájára, az MEB-re épül majd, csakúgy mint az anyacég 2020-ban érkező ötajtós villanyautója, az ID. A Seat rendszerint előbb kapja meg az új platformokat, mint a Volkswagen, ezért valószínűsíthető, hogy a spanyolok családi villanyautója már 2019-ben megérkezhet. Ezt követi majd egy elektromos SUV is, várhatóan 2020-ban. 2020-ig a Mii miniautó és a Toledo nevű olcsó családi autó, valamint az Alhambra egyterű is utódot kap, utóbbi szinte csak a nevét tartja meg, de a stílusába crossoveres jegyek is keverednek majd, akárcsak a konkurense, a Renault Espace esetében. A Cupra modellcsalád is bővülni fog hamarosan, mégpedig az Ateca Cupra modellel, amelyhez hasonló erejű kompakt crossover jelenleg nincs a piacon. Ebben a sportmodellben a kétliteres TSI motor 300 lóerős változata kap helyet, természetesen összkerékhajtással és igény esetén DSG-váltóval kombinálva. Az új Ibizából még nem dőlt el, hogy lesz-e Cupra verzió, az azonban nagyon valószínű, hogy az elektromos modellek kapnak sportváltozatot.
Címkék: 

Boeing: 2,1 millió szakemberre lesz szüksége a légiközlekedésnek 2036-ig

2017.07.25.
A társaság keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a következő 20 évben 637 ezer pilótára, 648 ezer karbantartóra és 893 ezer légiutas-kísérőre lesz szükség, hogy kiszolgálják a légi ipar bővülését. Az egy évvel korábbi előrejelzéshez képest a Boeing szerint 3,2 százalékkal több pilótára, viszont 4,6 százalékkal kevesebb karbantartóra mutatkozik igény, mivel az új repülők kevesebb karbantartást igényelnek. Egyre több pilótára van szükség  A legnagyobb igény a világ légi forgalmának mintegy 40 százalékát adó Ázsia-Óceániában van. Csak ebben a térségben 253 ezer pilóta, 256 karbantartó és 308 ezer légiutas-kísérő kezdhet el dolgozni 2036-ig. Ez a szám magasabb, mint az európai, valamint észak- és dél-amerikai igény összesen. Európában 106 ezer pilóta, 111 ezer karbantartó és 173 ezer légiutas-kísérő szolgálhatja ki a fejlődést, Észak-Amerikának pedig a mostani előrejelzés szerint 117 ezer pilótát, 118 ezer karbantartót és 154 ezer légiutas-kísérőt kell alkalmaznia.

Ingyenes frissítési programot indít az Audi

2017.07.25.
Utólagos frissítési programot kínál ügyfeleinek az Audi Európában és további piacokon (az Amerikai Egyesült Államokon és Kanadán kívül) bizonyos Euro 5 és Euro 6 minősítésű dízelmotoros járművek számára. Összesen akár 850 ezer, a márka hathengeres és nyolchengeres dízelmotorjaival (V6 TDI és V8 TDI, Euro 5 és Euro 6) felszerelt személyautó kaphat új szoftvert a kampány keretében. Ennek nyomán a járművek károsanyag-kibocsátása a valós üzemelés során még a jelenlegi törvényi előírásoknál is kedvezőbb módon alakul. Az akciót a márka a német Szövetségi Közlekedési Hivatallal (Kraftfahrt-Bundesamt, KBA) folytatott szoros egyeztetés keretében végzi majd. Ezzel az Audi hozzájárul a belvárosok összesített emissziójának csökkentéséhez. Ez a szolgáltatás a Porsche és a Volkswagen márkák azon típusaira is érvényes, amelyeket ugyanezekkel a motortípusokkal szereltek fel, s minden ügyfél számára költségmentes. Ügyfelei számára az Audi szeretné biztosítani a dízelmotor további jövőképességét, emellett célja, hogy hozzájáruljon a levegő tisztaságának megőrzéséhez. Egyúttal az Audi a dízelmotoros járművekre vonatkozóan kilátásba helyezett korlátozásoknak is elejét kívánja venni ezzel a lépéssel. Alacsony üzemanyag-fogyasztásával a dízelmotorok elősegítik az ambiciózus európai szén-dioxid-kibocsátási célok elérését. Ezért is döntött úgy az Audi, hogy felkínálja az utólagos szoftverfrissítés lehetőségét. Hónapok óta nagy erőkkel elemzi az Audi az összes dízelmotoros koncepcióját esetleges szabálytalanságok után kutatva. Minden jelzést alaposan kivizsgálnak, 2016 óta az összes motor-sebességváltó kombinációt szisztematikusan ellenőrzik. E folyamatnak fontos része a hatóságokkal – különösképpen a német Szövetségi Közlekedési Minisztériummal és a német Szövetségi Közlekedési Hatósággal (Kraftfahrt-Bundesamt, KBA) – folytatott szoros egyeztetés és a részükre küldött jelentések. A komplett csomag szabadon választható intézkedésekből áll, amelyeket a hatóságoknak a gyártó már bemutatott, és ezeket e szervek a döntéseikben figyelembe vettek. Az Audi számára ismert tény, hogy a KBA még nem zárta le a vizsgálatait. Amennyiben ezek a vizsgálatok további következményekre vezetnek, akkor az Audi az ügyfelek érdekében a szükséges műszaki megoldásokat az Euro 5 és Euro 6 frissítési program keretében természetesen gyorsan megvalósítja.

Mi-17-es szállítóhelikopterek érkeztek vissza nagyjavításból

2017.07.25.
Simicskó István az Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázison tartott eseményen azt mondta, hogy Magyarország biztonsága három pilléren nyugszik: a magyar honvédség képességein, a NATO szövetségi rendszerén és az állampolgárok áldozatkészségén, hazafias elkötelezettségén. A miniszter kiemelten fontosnak nevezte a szolgálatot teljesítő katonák megbecsülését, kiképzését, felkészítését, de hozzátette, hogy a szükséges eszközökkel is el kell látni őket. Felidézte, hogy kormányzati döntés született 4+1 Mi-17 típusú közepes szállító helikopter ipari nagyjavításáról az elmúlt időszakban. A felújítás után a helikopterek még nyolc évig vagy kétezer repült óráig üzemben tudnak maradni, ezzel erősítve a magyar honvédség helikopterképességét - közölte. Nagyjavításból visszatért Mi-17-es szállítóhelikopterek bemutatója a szolnoki Ittebei Kiss József helikopterbázis felett 2017. július 25-én. MTI Fotó: Mészáros János Szólt arról, hogy a Honvédelmi Minisztérium 4 szállító helikopter nagyjavítására nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le. Ennek keretében négy pályázótól négy pályázat érkezett és 3,9 milliárd forint értékben egy orosz gyártó cég - az AO Vertoljoti Rossziji - nyerte meg a pályázatot - mondta, hangsúlyozva: a cég az ipari nagyjavítást szakszerűen elvégezte. A nagyjavítás során egyebek mellett felújították a hajtóműveket, a sárkányszerkezetet, kicserélték a forgószárnylapátokat, a faroklégcsavar-lapátokat, az elektromos vezetékeket, a kontaktorokat, a hidraulikát. Simicskó István honvédelmi miniszter (j), Szalay Ferenc (j2) és Orosz Zoltán, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese (j3) egy nagyjavításból visszaérkezett Mi-17-es szállítóhelikopter fegyverzeténél a szolnoki Ittebei Kiss József helikopterbázison 2017. július 25-én. MTI Fotó: Mészáros János Simicskó István kiemelte: a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program része új helikopterek beszerzése is, a költségvetési források bővülésével a következő tíz évben ütemezetten fejlesztik a magyar honvédséget. Hozzátette: az új típusú, modern helikopterek beszerzéséig a meglévő, valamint ipari nagyjavításra tervezett forgószárnyas eszközök biztosítani tudják a helikopteres képesség és a meglévő jártasságok fenntartását. Koller József ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka az MTI-nek elmondta: a helikopterek a harmadik nagyjavításon estek át, az ötödik helikopter esetében pedig idén szeptember után lesz újabb nagyjavítás.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója