A Ferrarit is megihlette a SUV boom

2017.07.10.
Az üzleti érdek úgy tűnik, mindent átír! Sergio Marchionne a Ferrari vezérigazgatója nemrégiben azt monda, hogy először valakinek le kellene őt lőnie ahhoz, hogy a Ferrari SUV-okat építsen. A hírek szerint eljött ez az idő, úgyhogy tabut készül dönteni a maranellói márka, de csakis a piaci kényszer miatt. Régóta szembesülnek a Ferrarisok azzal, hogy a konzervatív hozzáállás nem kifizetődő, hiszen nem véletlen, hogy a Lamborghini Urus néven áll a SUV-ok csatasorába, és az Aston Martin sem akar kimaradni a jóból. Immár nem titok, az olaszok is dolgoznak egy crossoveren, F16X projektnéven. A hírek szerint a kocsit az összkerék-hajtású GTC4 Lusso alapjára építenék, alumínium szerkezettel, és olyan hátra nyíló hátsó ajtókkal, mint a Rolls-Royce is használ. A motortérben egy V8-as turbós kapna helyet, illetve addigra egy hibrid változat is elérhető lenne. Az autóra vágyóknak igaz hogy 342 ezer dolláros árral kellene szembenéznie, de ez aligha tántorít el bárkit is, aki egy ilyen vélhetően elég elképesztő szabadidő-autót akarna venni. Azért várni még elég sokat kell rá 2021-ig. Forrás: autoblog.com

Hamarosan nem csak városi autók lesznek az elektromos verdák

2017.07.10.
Hat évvel ezelőtt még 150 kilométer volt az elektromos autók átlagos hatótávolsága, amely 2014-re 200 kilométerre, 2016-ra pedig már 270 kilométerre nőtt - áll az IFUA Horváth & Partners tanulmányában, amely a Németországban forgalomba helyezett járműveket vette figyelembe. A dinamikus növekedést az újonnan piacra lépő új modellek, illetve a hatótávolságukban továbbfejlesztett régi típusok vezették. Utóbbit az akkumulátorok megnövelésével vagy az energiahatékonyság javításával lehet elérni, de az utóbbi időszakot inkább az akkumulátorméret növelése jellemezte. A legnagyobb hatótávolsággal a Tesla Model S 100D rendelkezik, egy töltéssel akár 632 kilométert is képes megtenni. Szintén 500 kilométer feletti hatótávolsággal rendelkezik a gyártó Model X 100D-je. A BMW által gyártott i3 300 kilométer, a Hyundai Ioniq EV 280 kilométer, a Nissan Leaf pedig 250 kilométer megtételére képes két töltés között. Az egyre növekvő hatótávolságok jelzik a gyártók döntését, hogy a városi autók helyett a hosszabb utak megtételére is képes modellekre fókuszálnak. (Megszűnhet az elektromos autók ingyenes töltése.) A jövőben tovább nőhetnek a hatótávolságok: a Porsche, Audi, Volkswagen, Daimler és a Ford is 300 kilométer feletti hatótávolságú modelleket tervez 2020-ra piacra vezetni, ekkorra az átlagos hatótávolság 450 kilométer lesz - vélik a tanulmány készítői. Forrás: napi.hu

Önironikus megemlékezés a Renault első F1-eséről

2017.07.10.
A francia csapat az 1977-es brit nagydíjon debütált egy olyan autóval, mely nem sokkal később a versenytársaktól kiérdemelte a „sárga teáskanna” gúnynevet. Az akkoriban forradalminak számító, 1,5 literes, V6-os elrendezésű turbómotorokkal szerelt RS01 többször meghibásodott, általában a motorja vagy a turbófeltöltője. Az emiatt felszálló fehér füst miatt ragadt rá a név, mely arra ihlette ma, negyven évvel később a Renault-t, hogy egy valódi teáskannával emlékezzenek meg a dicstelen kezdetekről. Az első Formula 1-es autóhoz való hasonlatosság teljesen egyértelmű, nem csak szimbolikus: sárga-fekete színeiről és áramvonalas formájáról könnyen asszociálhatunk egy F1-es autóra. Aki élőben is szeretné megcsodálni, a Renault párizsi Atelier Restaurant éttermében találkozhat vele ezentúl, vagy megpróbálhat lecsapni arra a mindössze 40 példányra, melyet 129 euróért lehet online rendelni. Forrás: autoblog,com

Sártenger és eső várta Szalayékat a Silk Way rali második napján

2017.07.10.
S ha ez nem lett volna elég, esett... – megint. „Pokoli nehéz nap volt, főleg mentálisan viselt meg, mert sokat kínlódtunk, jobbról balra, balról meg jobbra csúszkáltunk az úton, és egyetlen pillanatra sem pihenhettem meg, mert folyamatosan ellenkormányozni kellett – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Az igazság az, hogy ilyen sártengerre nem volt megfelelő gumink. Kanyargós, technikás pályát jelöltek ki a rendezők, volt, hogy erdei utakon haladtunk máskor meg széles mezőkön és három patakátkelést is beiktattak az útvonalba. Az egyik ilyen nagy vízben leállt a kettő közül az egyik ventilátorunk, de szerencsére nem volt olyan meleg, hogy ez nagyobb gondot okozzon. Ezen a napon ennél gyorsabban nem tudtunk volna menni, így is minden egyes kanyarvétel külön kalandnak számított, s persze, amikor láttam az árokban az autókat és kamionokat, az egy kicsit óvatosságra is intett. Az ilyen maratoni versenyek elején amúgy is jó észnél lenni, mert az kamatozhat a végén.” No igen, jó néhány „áldozatot” szedett ez a mért szakasz, pedig mindössze 157 kilométeres volt, de nagyon trükkös.  „Brutálisak voltak a viszonyok – erősítette meg Bunkoczi László. – Navigátor szempontból az volt a legnehezebb, hogy megállapítsam, éppen hol járunk. Egyrészt mert egy idő után a sártól nem láttam ki az ablakon, másrészt azért, mert a sok csúszkálás miatt a méterszámláló a szakasz végére tizenhét kilométerrel többet mutatott, mint kellett volna. Márpedig voltak veszélyes helyek bőven. Ilyen irreális körülmények között ez a helyezés nem is rossz, főleg, mert ez még csak a kezdet...” No igen, a 9599 kilométeres össztávból még csak 1512-t tett meg a mezőny. A Silk Way ralin induló másik magyar egység, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió is hatalmasat küzdött ezen a napon (a szűk, kanyargós szakaszokon kamionnal még nehezebb lehetett átmenni), ám végül a 15. helyen teljesítette a nehéz pályát, az összetettben pedig ugyanúgy a 13. helyen áll, mint Szalayék. SILK WAY RALI 2. szakasz, Csebokszári–Ufa (össztáv: 785.63 km, ebbõl szelektív szakasz: 157 km). Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Peugeot 3008 DRK) 1:51:00, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 1:47 p h., 3. Loeb, Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 1:48 p h., ...12. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 41:26 p h. Kamionosok: 1. Maarten van den Brink, Rijk Mouw, Daniel Kozlovsky (holland, Renault) 2:19:45, 2. de Rooy, Torrallardona, Rodewald (holland, spanyol, lengyel, Iveco) 2:04 p h., 3. Ardavicius, Bruynkens, Huisman (kazah, belga, belga, Iveco) 3:17 p h., …15. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 1:28:34 óra h. Az összetettben. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel 2:33:31, 2. Loeb 1:19 p h., 3. Despres 3:32 p h., ...13. Szalay 58:39 p h.  Kamionosok: 1. Maarten van den Brink 3:05:20, 2. De Rooy 13 mp h., 3. Ardavicius 1:31 p h., ...13. Kovács 1:33:21 ó h.

Árokba borult busszal és több jármű ütközésével indult a hétfő

2017.07.10.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a baleset az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán, a 41-es kilométernél történt, Aszód térségében. A körülmények egyelőre tisztázatlanok. A balesetben többen megsérültek. A rendőrök a helyszínelést megkezdték, a forgalom egy sávon halad - tették hozzá. Fotó: Máthé Zoltán/MTI Az Útinform a honlapján azt írta: már csaknem tíz kilométeres a torlódás. Azt ajánlják, hogy aki teheti, már Hatvannál, az 55-ös csomópontnál térjen le a 3-as főútra. Fotó: Donka Ferenc/MTI A Nagykőrös és Kecskemét között történt balesetben többen megsérültek a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint, a hatóság a helyszínelést teljes útlezárás mellett kezdte meg, a forgalmat Kecskemét és Nagykőrös irányába terelik. Forrás: MTI

Őrült napon remekelt a Scania-trió a Silk Way Rally-n

2017.07.09.
Azt jóelőre tudták a dunaszentbenedeki formáció tagjai, hogy a meteorológusok által előrejelzett, már az előző napon is megtapasztalt esőzés miatt nem lesz könnyű a Silk Way Rally második napja, arra azonban nem gondoltak, hogy annyira eseménydús lesz a nap, amilyet korábban talán még soha nem tapasztaltak. A mezőny Csebokszáriból indult, majd Tatárföldön átkelve Baskíria fővárosába, Ufába érkeztek, addig azonban számos kalandban volt részük. „Bár az egész éjjel szakadó eső reggel 6-ra elállt, a közel 200 kilométeres összekötő során rá kellett jönnünk, hogy az égi áldást ezen a szakaszon sem fogjuk megúszni. Áthaladtunk Kazanyon, ami nagy élmény volt, majd a szelektív igazi parádéval kezdődött, picit olyan volt, mintha egy kisvárosi búcsúban lennénk. A fekete leves ezután következett, a szó legszorosabb értelmében” – mondta a Qualisport Racing másodpilótája, Czeglédi Péter. Arról, hogy mi minden történt a 157 kilométeres szelektíven, már Kovács Miklós így számolt be: „Tegnap a sár miatt panaszkodtunk, ma viszont egy igazi óriás mocsár volt a pálya első és utolsó negyedében. A 32. kilométernél egy töltésről lecsúszva találtuk a japán kamionos legendát, Sugawarát, aki segítséget kért, így megpróbáltuk a Hinót visszahúzni a gátra. Ez olyannyira nem sikerült, hogy pár tíz méter után már csak a mi kamionunk tartotta vissza a felborulástól. Se előre, se hátra nem tudtunk menni, de az utánunk jövők sem, mert elálltuk az utat. Egy félórás versenyzői konferencia után az a döntés született, hogy egy kötéllel kikötöztük a Hinót, így mi is és a mezőny maradék része is folytatni tudta az utat. Az első ellenőrző ponttól a harmadikig száraz pályán haladtunk, mintha otthon lettünk volna. Menet közben találtunk egy Renault-t, amely az oldalára volt borulva. Megpróbáltuk talpra állítani, de nem sikerült. A CP3 után újra sártenger következett, ahol cseh barátunk, Ales Loprais került kutyaszorítóba, de sajnos neki sem tudtunk segíteni. Ahhoz minimum egy lánctalpas erőgépre lett volna szükség” – mondta a pilóta. A Qualisport Racing kamionját az online eredményjelző rendszer a 13. helyre sorolta, de a szervezők tekintettel voltak a különféle hátráltató tényezőkre, valamint arra, hogy a trió másokon is segített, így az ezzel töltött időt jóváírták számukra. A jegyzőkönyv szerint 2 óra 54 perc 11 másodperces idővel teljesítették a penzumot, ami a kamionos kategóriában a 11. helyet jelentette számukra. A trió a kategória összesítésében is a 11. pozíciót foglalja el, így nem meglepő, hogy a nap végén elégedetten rohamozták meg Ufában, a szervizparkban felállított mobil éttermet, amely – mint Ács László fedélzeti szerelő fogalmazott – „olyan volt, mint egy lakodalmas sátor, mindennel, mi szem-szájnak ingere!” Szalay Balázs és Bunkoczi László, az Opel Dakar Team párosa is jól sikerült napon van túl: a Mokkával a 12. pozícióban zárták a napi penzumot, így hét helyet javítva előreléptek a 13. helyre az autós kategóriában. „Ezen a napon ennél gyorsabban nem tudtunk volna menni, így is minden egyes kanyarvétel külön kalandnak számított, s persze, amikor láttam az árokban az autókat és kamionokat, az egy kicsit óvatosságra is intett. Az ilyen maratoni versenyek elején amúgy is jó észnél lenni, mert az kamatozhat a végén” – értékelt Szalay a nap végén. A viadal harmadik napján, hétfőn Kazahsztánba érkezik mezőny: Ufából indulva előbb 338 kilométernyi összekötő vár a versenyzőkre, majd következik a 330 kilométeres szelektív, amelyet egy 210 kilométeres összekötővel vezetnek le. Nagy csodák nincsenek, vélhetően a Kosztanajban záruló menet is roppant komoly kihívás elé állítja a július 22-én, a kínai Hszianban záruló megmérettetés résztvevőit.

Elfogták a budai gumiabroncs-tolvajt

2017.07.09.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytatott a budapesti P. Béla ellen több rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Budapest XII. kerületében, a Mártonhegyi úton 2017. január 30-án 2 óra 15 perckor a járőröző rendőrök észrevették, hogy az egyik családi ház nyitott garázsa elé 4 darab gumiabroncs van lepakolva. A rendőrök ezt gyanúsnak találták és megkeresték a ház tulajdonosát, aki elmondta, hogy nem hagyta nyitva a garázst, azt feltörhették. Eközben az utcában a ház előtt többször elhajtott egy fehér autó, amit az intézkedő rendőrök gyanúsnak véltek. Az autó rendszáma alapján beazonosították a gépjármű tulajdonosát, aki elmondta, hogy az autóját kölcsön adta P. Bélának. A 43 éves P. Bélát a rendőrök Budapest XIX. kerületében elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben. Vallomásában több lopás elkövetését is beismerte. A férfi 2015. decembere és 2017. januárja között garázsokba tört be, ahonnan gumiabroncsokat lopott el több, mint egymillió forint értékben. A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a napokban befejeztek és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.
Címkék: 

Ranga Péter első abszolút futamgyőzelmét aratta Veszprémben

2017.07.09.
A dobogó mindhárom fokára Skoda Fabia R5-tel versenyzők állhattak. A második helyen a két év után újra rajthoz álló Benik Balázs és Rácz Bence, a harmadikon pedig Vincze Ferenc és Bazsó Attila kettőse végzett. A tavaly győztes Herczig Norbert és Igor Bacigal csak negyedikként ért célba. Az első abszolút futamgyőzelmét arató Ranga Péternek - a 2001-ben elhunyt, hatszoros magyar bajnok Ranga László fiának - Büki Ernő, édesapja egykori navigátora adta át a serleget. Ranga László a Veszprém-rali kezdőnapján, pénteken lett volna hatvanéves. A végeredmény:     ------------- 1. Ranga Péter és Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) 1:02:15.9 óra 2. Benik Balázs és Rácz Bence (Skoda Fabia R5) 1:02:23.3 3. Vincze Ferenc és Bazsó Attila (Skoda Fabia R5) 1:03:03.8

Gondolatjel – Idiótaverseny

2017.07.09.
A Szentendrei úton éjszaka pirosnál vár egy autó. Hátulról belerohan egy őrült tempóban száguldó kocsi, meghal az álló jármű utasa, egy tehetséges fiatal kajakversenyző. Esélye sem volt kivédeni a tragédiát, rosszkor volt rossz helyen. Pár héttel később kicsit odébb ütközött össze két BMW, az egyik belecsapódott az aquincumi vízvezeték-műemlékbe, kárt okozva. Évekkel ezelőtt az M1-M7 bevezetőn torkolt súlyos balesetbe két extrém sportkocsi versenye. Éjjelente néha beszűrődik az ablakunkon egy-egy nagy teljesítményű autó motorjának bömbölése, ahogy pillanatok alatt húz el a Dózsa György úton a Hősök terétől az Ajtósi Dürer sorig. Egyedi esetek, amelyek sorozattá, jelenséggé állnak össze. Külföldön is van ilyen. A Getaway in Stockholm videósorozat illegális versenyzőket mutat, akik a rendőrséget kijátszva húzkodják a halál bajuszát. Vannak partizán-versenyek Amerikában, Japánban, Hongkongban, Mexikóban és másutt is. Párizsban divatba jött azon versengeni, hogy motorkerékpárral ki tud rövidebb idő alatt körbemenni a 35 kilométeres Périphérique belső autópálya-gyűrűn. Többen vesztették életüket, ártatlan autósokkal együtt, mikor a hosszú aluljáró beláthatatlan ívében, messze 200 fölötti sebességnél vette észre a kamikaze-motoros, hogy nem sokkal előrébb ott áll a dugó vége... A sebesség megszállottjai három csoportba oszthatók. Vannak magányosok, akiket a puszta extrém gyorshajtás adrenalinlökete motivál, élvezik, hogy a forgalommentes időszakban kitombolják magukat. A másodikba azokat a nagy egójú és erős autójú alakokat sorolom, akik ha összetalálkoznak egy hasonszőrűvel, oda-vissza előzgetik egymást, míg annyira elborul az agyuk, hogy már semmi sem számít, csak a másik legyőzése. Aztán ott vannak a csoportok, amelyek illegális versenyeket szerveznek. Közösségi médiában, zárt Facebook-csoportokban szerveződnek, gyorsan megbeszélnek egy-egy helyszínt és már megy is az illegális futam. Az ilyesmi már több szabályt is felrúg, hiszen a szélsőséges sebességtúllépés, egymás mellett száguldás mellett fittyet hány a versenyrendezés előírásaira, például az engedélykérésre és a mentőautó biztosítására. Ugyanakkor elképzelhető, hogy egy efféle verseny még mindig kevésbé veszélyezteti az arra tévedő kívülállót, mint egy magányos megszállott vagy kakaskodó idióta-páros, ha a maguk módján tisztességgel szervezik meg, például rádión, mobiltelefonon állítják le a viadalt, amíg civil (vagy rendőr) van a pályán. Akár így, akár úgy, mint a közelmúlt szomorú eseményei mutatják, a közúti száguldozás elfogadhatatlan. Akinek adrenalinra van szüksége a boldogsághoz, felcsaphat például bázisugrónak, szárnyruhás repülőnek, gumiköteles szakadékugrónak, Himalája-mászónak, és ha nem jól jön ki a lépés, csak a saját bőrét vitte vásárra. A közutat kéretik kihagyni a pályák közül – ami viszont jámbor óhaj marad, hiszen az izgalom forrása éppen a közterület, mint helyszín, akárcsak például a hídkorláton sétálás vagy a szatírkodás esetében. Meg aztán mennyivel egyszerűbb is egy városi főúton odalépni a gázra, mint távoli hegyfalakhoz utazni.  A rendőrség nagyjából tehetetlen. Nem lehet minden éjjel minden alkalmas főutat megszállni, hogy elkapjanak egy-egy 200-zal (vagy a fölött) repesztő kocsit. Nem érdemes beépülni illegális csoportokba, mert amint észreveszik a „téglát”, leáll a rendezvény, vagy áttelepül máshová. Nem lehet drónnal hideg borogatást küldeni kakasviadalok résztvevőinek homlokára. Máshonnan közelítem meg az egészet. Tisztelt autóipar, mi a manónak kell 400, 600 vagy akárhány lóerős, 250, 300 vagy akárhány km/órás csúcssebességű kocsikat kifejleszteni, gyártani és árusítani? „Mert képesek vagyunk rá, és van rá igény”, hangzik a sztereotip válasz. Igen, felelem erre, de egymást szüli és erősíti a felelőtlen kínálgatás, a felelőtlen vásárlás és a felelőtlen autózás. Anno megegyeztek a német autógyártók, hogy nem versengenek egymással, a csúcskategóriájú sportkocsikat kivéve 250-ben szabják meg járműveik csúcssebességét. Szép gondolat, de már ez a tempó is lehet nagyon veszélyes, ha nem a minduntalan hivatkozott német autópálya erre alkalmas – helyi sebességlimit nélküli, pillanatnyilag forgalmatlan és száraz – szakaszán próbálgatják. A mai autótípusok egy nem elhanyagolható hányada maga a guruló életveszély, ha nem eléggé felelősségtudatos, lelkiismeretes ember ül a volánnál. Amíg nagyban megy az idiótaverseny az autógyártók között, nem csoda, ha ugyanezt tapasztaljuk az autósok között is. Folytatva az irreális álmodozást, van egyéb ötletem is. A Szentendrei út és a Záhony utca kereszteződésébe Véda radarcsapdát telepíteni lehet ugyan, jó is lesz valamire, de a most tárgyalt probléma szempontjából mit sem ér: előtte majd nyomnak egy satuféket, utána pedig padlógázt. Hatásos egy-egy ügyesen elhelyezett alkalmi radar lehetne – különösen akkor, ha hoznának olyan törvényt, hogy bizonyos sebesség túllépése már önmagában bűntett, és legalábbis a bírósági tárgyalás ítélethirdetéséig lefoglalható a bűnelkövetés eszköze, az autó. Ennek lehetne visszatartó hatása. És persze mindenki hozzágondolhatja a maga megoldási javaslatát.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója