Elektromos autóbuszt dob piacra a Hyundai jövőre

2017.06.02.
Az elektromos autóbuszok elterjedésének igazából már csak a töltési infrastruktúra hiányosságai szabnak határt - mondta a Hyundai haszongépjármű részlegének kutatási és fejlesztési alelnöke, Tak Yeong-duck a Yonhap hírügynökségnek a négynapos vásár megnyitóján tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: a Hyundai jövőre így is megkezdi az Elec City autóbuszok értékesítését, a kormány pedig az elkövetkező években a töltőállomás hálózat kiépítéséről gondoskodik. Az Elec City autóbuszok ára előreláthatólag 200 millió von (179 ezer dollár) lesz, a mintegy 100 millió von központi kormányzati támogatással együtt. Önkormányzati támogatással a buszok ára tovább csökkenhet. A Hyundai nyolc év alatt fejlesztette ki a 256 kilowattórás akkumulátorral 290 kilométer hatótávolságú elektromos autóbuszt. A jármű feltöltése 67 percet vesz igénybe, de 30 perces töltéssel is meg tud tenni 170 kilométert.

Újabb perek a Takata légzsákok miatt

2017.06.02.
A beadvány szerint az autógyártóknak legalább egy évtizeden át tudomásuk kellett vagy kellett volna, hogy legyen arról, hogy a légzsákok súlyos sérülést vagy akár halált is okozhatnak. A Takata légzsákjai miatt világszerte 16 ember halt meg, és több mint 180-an súlyosan megsérültek. A hiba miatt az Egyesült Államok történetének legnagyobb visszahívását kellett elrendelni. - Ezt használták, mert olcsóbb volt - mondta Stephen Levins, a hawaii fogyasztóvédelem igazgatója. Levins szerint a Takata légzsákok olyanok voltak, mintha kézigránátot szereltek volna az autó orrába. - Pár dollárt megspóroltak azzal, hogy ezt a veszélyes terméket szerelték az autókba, miközben nyilvánosan elérhető bizonyíték volt arra, hogy az ammónium-nitrát, ami gyakorlatilag rakéta-hajtóanyag, illékony és kiszámíthatatlan - magyarázta Levins. Az igazgató szerint Hawaii meleg és nedves klímája miatt a szigeteken gyorsabban bomlanak a vegyi anyagok, így a légzsákok robbanásának veszélye is nagyobb kockázatot jelentett a hawaiiakra. Sok gyártó pillanatnyilag nem tudja kicserélni a potenciálisan hibás légzsákokat, mert nincs elegendő pótalkatrész a piacon. Hawaii légzsákonként 10 ezer dollár kártérítést követel az autógyártóktól. Pontos adatok nincsenek arról, hogy hány Takata légzsákkal felszerelt autó lehet Hawaii útjain, de Levins 30 ezerre teszi a számukat. A Takata és a Honda ellen Hawaii már tavaly pert indított, amely egyelőre még nem zárult le. Új-Mexikó állam januárban perelte be a Takatát és egy sor autógyártót. A Ford, a Nissan és a Toyota egyelőre nem kommentálták a hawaii keresetet.

Wicca a II. Motoros Borok Útja Rallye háziasszonya

2017.06.02.
Viki ott volt a legelső Motoros Borok Útja Rallye indulói között. Ahogy az életben és a pályán, úgy a tavalyi versenyre is határozott célokkal érkezett. Épp ezért saját, jól ismert Kawasakijával robogta végig a versenyt. Csapata, a H-Moto Team révén került közel a boros rallye-hoz, és debütálása olyan jól sikerült, hogy két éve, a XIX. Magyar Borok Útja Rallye-n rögtön sikerült elhozniuk a Legjobb Női Párosnak járó kupát. Gyorsasági motorversenyző karrierjét viszonylag későn kezdte el, de annál nagyobb sikereket hozott. 2010 óta versenyez, az átlaggal ellentétben 18 évesen ült először profi motorra. Vagány csajként kapásból egy 1000 köbcentis Kawasaki ZX10-essel kezdte. A motor szeretetét versenymotoros bátyjától és édesapjától szívta magába. Nagyon menőnek tartotta ezt a sportot, és egyszer csak a profi versenypályán találta magát. 2010-ben, az első motorsportban töltött évében rögtön a 2. helyen végzett a nők számára kiírt Dunlop Trophy for Ladies küzdelmein, de a férfiak között is egyből bizonyította gyorsaságát: a négy japán márkának kiírt rangos márkakupában rögvest megszerezte első pole pozícióját és futamgyőzelmét, az év végi összesítésben pedig az előkelő 3. helyen végzett. 2011-ben megnyerte a női bajnokságot ezüst kategóriában. 2012 óta a H-Moto Team tagja. 2014-ben első magyar női pontszerző volt Katarban a Losail Ázsia Bajnokságon, nemzetközi supervised kategóriában, amivel a Magyar Motorsport Szövetségtő kiérdemelte „Az év női gyorsaságimotor versenyzője” címet, mindössze 20 évesen. Vidáman, természetesen. Természetesen vidáman. Vikinek ez zsigerből megy. Idén Ő lesz a verseny háziasszonya. „Biztos nagyobb falat lesz, de mindig is érdekelt a szervezői oldal. Versenyzőként pedig remélem tudok pár hasznos tippet adni az induló motoros párosoknak. Nagyon várom.” – meséli Viki, aki áprilistól egyébként a Magyar Borok Útja Rallye Rendezvényszervező Kft. csapatának a tagja is. Gyorsan hozzászokott az olasz darázshoz. Szerelem ez, nem vitás. Ne maradjon le a II. Motoros Borok Útja Rallye legfrissebb híreiről és kulisszatitkairól! Kövesse naponta többször frissülő rovatunkat az Autószektoron, és tartson velünk az Autószektor és a Magyar Borok Útja Rallye Facebook oldalán! Villámkérdések: Kedvenc motorod? Kawasaki CX 10, érzelmi alapon, ez volt az első profi motorom Északi vagy Déli part? Déli part, több emlék köt ide Fehér, rosé, vörös? Hangulatfüggő, nyáron, tavasszal fehérés rosé; télen a vörös, de ha választani kell, akkor mostanában inkább a fehér!

A pünkösd miatt változik a közösségi közlekedés menetrendje

2017.06.02.
A MÁV az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint június 4-én (vasárnap) az ünnepnapi, 5-én (hétfőn) a vasárnapi, 6-án (kedden) pedig a munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. Az utasforgalmi igényekhez igazodva és a helyfoglalások alakulása alapján a MÁV-Start a lehetőségekhez mérten az InterCity vonatokhoz pluszkocsikat kapcsol. Közölték továbbá, hogy a májusi vasúti bérletek két nappal tovább, június 7-én éjfélig érvényesek; a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a pünkösdi ünneppel háromnapossá nyúló hétvégére tekintettel meghosszabbította a májusra szóló vasúti havi és második félhavi dolgozói és tanulói havibérletek érvényességi idejét. A BKK tájékoztatása szerint vasárnap és hétfőn a fővárosi közösségi közlekedés járatai az ünnepnapokon érvényes menetrend szerint indulnak. A zárva tartó bevásárlóközpontoknál a buszjáratok nem állnak meg. Pünkösdvasárnap az éjszakai járatok a szombaton érvényes menetrendjük szerint közlekednek.

Baleset az M5-ös sztrádán - többen megsérültek

2017.06.02.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az M5-ös autópálya 115-ös kilométerénél 2017. június 2-án 7 óra 40 perc körül eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépjármű felborult. A balesetben az elsődleges adatok szerint többen megsérültek. Szeged irányában a baleseti helyszínelés idejéig a belső sávon halad a forgalom. Kérjük az arra közlekedők fokozott figyelmét!
Címkék: 

Olasz Nagydíj - Rossi megfelelt az orvosi vizsgálaton

2017.06.02.
Csapata, a Yamaha közleménye szerint a múlt csütörtökön motokrossz-balesetet szenvedett 38 éves versenyzőnek még szerdán is "erős hasi és mellkasi fájdalmai" voltak. Rossi ehhez nyilatkozatában annyit tett hozzá, hogy "állapota folyamatosan javul". Az orvosok a csütörtöki vizsgálatot követően végül úgy döntöttek, hogy a királykategória hétszeres bajnoka "versenyre képes állapotban" van. - Nem lesz könnyű számomra a hétvége, de még van pár napom a gyógyulásra - nyilatkozta Rossi. Kiemelte: pénteken, amikor motorra ül, akkor fogja igazán megtudni, pontosan milyen állapotban van. Az olasz pilóta a legutóbbi, Francia Nagydíjig vezette a világbajnoki pontversenyt, ám Le Mans-ban az utolsó körben bukott, így öt futam után 23 pontos hátránnyal a harmadik helyen áll az éllovas spanyol Maverick Vinales mögött.

Ellenőrzést tart a MÁV és a rendőrség a vasúti átjárókban

2017.06.02.
A Cselekedj biztonságosan a vasúti átjárókban című, 2009 óta évente megtartott Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Kampány részeként a rendőrök országosan több mint 50 helyszínen ellenőrzik a közúti közlekedőket, a vasutas biztonsági szakértők pedig szórólapokkal és szóban próbálják felhívni az átkelők figyelmét a kockázatokra. Vizsgálják ezen kívül a vasúti átjárók állapotát, a vágányok melletti területeket, a közúti útburkolat minőségét, a felfestéseket, a fénysorompójelzők, optikák épségét, láthatóságát, illetve azt, hogy az áthaladó vonatokon megvannak-e az előírt jelzések és zárva vannak-e a vasúti kocsik ajtói. A MÁV közleménye szerint május végéig 36 baleset történt vasúti átjárókban, tizenöttel több, mint tavaly ilyenkor. Az idén nyolc ember vesztette életét, négyen súlyosan, nyolcan könnyebben sérültek meg, tavaly ugyanebben az időszakban 6 halálos áldozat volt, két súlyos és három könnyű sérülés történt. A balesetek hátterében száz százalékban az autóvezetők figyelmetlensége, a KRESZ előírásainak megszegése állt. A tragédiákat jellemzően az okozta, hogy a közlekedők túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg egy pillanatra kihagyott a figyelmük. Az okok között szerepelt emellett a gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása, a vezetés közbeni telefonálás is. A közlemény szerint tavaly kilenc, idén májusig hét autó ütközött az útátjáróban haladó vonat oldalának, ami a járművezetők figyelmetlenségét, rossz közlekedési morálját mutatja. Hozzáteszik, hogy vasúti berendezés meghibásodásából eredő baleset hét éve nem történt.

A főszervező álma folytatódik a II. Motoros Borok Útja Rallye-val

2017.06.01.
Ugyanezekkel a célkitűzésekkel vágtak neki a motoros verseny megszervezésének is, azaz a példamutató magatartást, a magyar tájak, a magyar borok és a magyar gasztronómia szeretetét szerették volna exkluzív élménybe csomagolva becsempészni a motoros társadalom életébe. Az, hogy immáron tulajdonosként és házigazdaként szervezheti ezt a rangos rendezvénysorozatot, mélységes büszkeséggel tölti el. Az I. Motoros Borok Útja Rallye-n Dr. Fazekas Sándor miniszter úr rajtoltatta a mezőnyt, mellette  fehér ingben Megay Róbert péter főszervező Aki motorozni szeret, az nem feltétlen autózik, még akkor sem, ha erre az év jelentős részében rákényszerül. Ezért szerettük volna külön megszólítani a motoros társadalmat is. Azt gondolom, a maga nemében egyedülálló, hogy a Motoros Borok Útja Rallye egy olyan komplex gasztrokulturális társasági esemény, ahol a motorsport szeretete találkozik hazánk kiemelkedő értékeivel. Elsőre talán sokakban felmerül, hogy fér meg egymás mellett a bor és a rallye? A kulturált alkoholfogyasztás és a közlekedés nem idegen egymástól. Mégpedig úgy, hogy a gépjárművet vezető versenyzők nem, sőt, a motoros versenyen még az utas sem fogyaszthat alkoholt, egészen addig, amíg vissza nem érnek a szállodáig. Ott kóstolhatnak kedvükre, de csak mértékkel, hiszen akik másnap versenyeznek, reggel szondát fújnak, és csak józanon indulhatnak útnak. A tavalyi Rallye-t főszervezőként ezzel a különleges Trabival kísérte végig. Azt ígéri, idén is meglepetés járművel vág neki a távnak. Idén a Balatoni Borrégió a cél. Hagyományt szeretnénk teremteni azzal, hogy a motoros rendezvény leköveti az előző évi autós rallye útvonalát. Amit a versenyzők a NETMOTO Kft. jóvoltából megtehetnek akár egy vadonatúj Vespa nyergében, vagy saját motorjaikkal. Minden pincészet megérdemli a figyelmet. Ezért is tartom fontosnak, hogy versenyzőink beszélgessenek a borászokkal, ismerjék meg hitvallásukat és legfinomabb boraikat. Azt gondolom, hogy a kulturált borkedvelő magyar ember elkötelezett a minőségi borok és a felelősségteljes fogyasztás iránt. A versenyre ezért olyan pincészeteket választottunk, akik kiváló minőségű borokat állítanak elő, de esetleg még kevésbé ismertek a belföldi vagy külföldi piacon. A végén díjazzuk is a boraikat, elismerve azt, hogy a hozzáértő célközönség éppen ebből a pincészeti kínálatból, mit tart különösen jónak. A jók közül a legjobbakat választjuk meg. Főszervezőként méltán lehet büszke az I. Motoros Borok Útja Rallye sikerére   Ne maradjon le a II. Motoros Borok Útja Rallye legfrissebb híreiről és kulisszatitkairól! Kövesse naponta többször frissülő rovatunkat az Autószektoron, és tartson velünk az Autószektor és a Magyar Borok Útja Rallye Facebook oldalán! Villámkérdések Kedvenc motorod? 3 Vespám van. Nyáron fogom letenni a jogsit nagymotorra, de szerencsére van egy 50 köbcentis Vespám is, amivel a lakóhelyem környékén tudok motorozni. Északi vagy Déli part? Északi part Fehér, rosé vagy vörös? Rosé / Siller

Új fizimiskája van az 500-asnak

2017.06.01.
A felfrissült modell így még jobban illeszkedik az 500-as családba, ezen kívül pedig alkatrészeinek 40%-a is megújult. A tervezés során arra törekedtek, hogy a legfontosabb stílusjegyeit hangsúlyozva megerősítsék a modellcsalád egységét. Az 500L sikeresen ötvözi a kategória sokoldalú praktikumát az 500-as eredeti értékeivel és megjelenésével. Ezek már önmagukban elegendőek volnának egy egyedülálló karakter megteremtéséhez, ám még intenzívebbé teszi hatásukat az 500-asra jellemző ösztönösség: az 500L az eredeti 500-as modell legendás  világát és izgalmát az egyterűek tágasságával és funkcionalitásával kombinálja. Miközben az ikonikus Fiat világszerte a belvárosi utcákon érzi magát elemében, az 500L a védjegyévé vált kompakt méreteket az új Cross kivitel SUV-kat idéző megjelenésével párosítja. A modell üzemmódválasztó funkciója az útviszonyoktól és a vezetési stílustól függően háromféle választást – normál, Traction+ és Gravity Control – kínál. Akár városban vagy nyílt terepen használja, az új 500L sofőrje számára minden helyzetben kulcsfontosságú, hogy kapcsolatban maradhasson, megoszthassa társaival az utazás élményét, kommunikálhasson, kedvenc zeneszámait hallgathassa, és hogy valós időben értesüljön a közlekedési és időjárási fejleményekről. Az 500L esetében mindehhez még csak a kormányt sem kell elengedni, és a tekintetünket sem kell levenni az útról: erről gondoskodik a 7 colos, nagyfelbontású érintőképernyővel, Apple Car Play integrációval felvértezett, Android AutoTM-kompatibilis UconnectTM HD Live rendszer. A Cross kivitel új dimenzióval gazdagítja az 500L személyiségét. Az üzemmódválasztón túl az autó kalandvágyát egyedi felszereltsége, 25 mm-rel megnövelt szabad hasmagasság, valamint a hamisítatlan crossover megjelenésről gondoskodó stíluselemek – az 500x design-jával harmonizáló lökhárítók, megújult oldalvédő csíkok, valamint új első és hátsó védőlemezek erősítik. A Cross kivitelhez két letisztult városi kiadás: a City és a Living társul; utóbbi hét, szabadon konfigurálható ülésével új mércét állít a tágasság és a sokoldalúság terén. Többről van itt szó, mint modellváltozatokról: ezt a három teljesen egyedi személyiségű autót eltérő közönség számára, különböző igények kielégítésére tervezték. Közös bennük azonban a színvonalas biztonsági felszereltség– például a 30 km/óra sebesség alatt működő, automatikus városi vészfékrendszer –, valamint a kategóriában kimagasló csomagtérkapacitás. A modellek belső kialakítása is rendkívül rugalmas, így az ügyfelek akár 1500 különböző módon konfigurálhatják a belső teret. Az 500L tulajdonosai exkluzív csomagok révén tökéletesen saját ízlésükhöz szabhatják a járművet, tetszés szerint kiemelve annak dizájnját, online kapcsolódási lehetőségeit, kényelmét vagy biztonságát. A modellcsalád tagjai benzin- és dízelmotorral, LPG- és CNG kivitelben, akár 120 lóerővel választhatók, öt- vagy hatfokozatú kézi, illetve Dualogic automatizált sebességváltókkal társítva.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója