A General Motors a vártnál jobb negyedévet zárt

2017.04.30.
Az amerikai járműgyártó azt közölte, hogy a vállalat első negyedéves bevétele 41,2 milliárd dollár volt, 10,6 százalékkal meghaladva az előző évit. A negyedéves nyereség 2,6 milliárd dollár, részvényeként 1,70 dollár volt, amely 33 százalékkal felülmúlja az előző év azonos időszakában elért 1,95 milliárd dollár, részvényként 1,24 dolláros eredményt. Elemzők átlagosan 1,48 dolláros részvényenkénti eredménnyel számoltak. A kedvező eredmények elsősorban teherautók és a crossover modellek iránti növekvő keresletnek, valamint a költségcsökkentő intézkedéseknek köszönhetőek. A General Motors részvényárfolyama péntek este hat óra után 0,14 százalékos mínuszban, 34,49 dolláron állt a New York-i tőzsdén.
Címkék: 

Tóbiás és Balambér élményei a Mobilis Kísérletbazárban

2017.04.30.
Egy ilyen izgalmas programot nagy hiba lett volna kihagyni! (kép: uni.sze.hu) Tóbiás és Balambér ismét kitörő boldogsággal ébredt fel és nem is tudták leplezni lelkesedésüket, hiszen anyukájuk már előző nap este elárulta a péntekkel kibővített hétvégi tervet, miszerint Győrbe fognak ellátogatni. A két kiskutya már nagyon izgatott volt, hogy milyen érdekességeket fognak látni a Kísérletbazár elnevezésű rendezvényen. - Jaj Balambér, úgy izgulok! Olyan régen voltunk vidéken, tök jó lesz. – örvendezett Tóbiás. - Nekünk előző hétvégén volt óvodás kirándulás, és mi is pont Győrbe mentünk. – mondta Balambér. Nagyon siettek a felöltözéssel és a reggelivel, hogy minél hamarabb el tudjanak indulni édesanyjukkal és édesapjukkal karöltve, hogy minél több időt tudjanak a Kísérletbazáron tölteni. - Gyertek, gyerekek, cipőt és kabátot felvenni, induljunk! – szólt Tóbiás és Balambér édesapja. A kis család se perc alatt összekészült és máris az autóban találták magukat Győr város felé haladva. Másfél órás utazás után a Mobilis-kiállítási központ előtt parkolt le az édesapa. - Na, gyerekek, menjünk be és érezzük nagyon jól magunkat! A Mobilis Győr éjszakai fényei. Tóbiás és Balambér mindig szívesen látogatnak ide vissza. (kép: mobilis-gyor.hu) Mobilis Győr 2017. április 21-én negyedik alkalommal rendezte meg a Kísérletbazár című programot, a régió legnagyobb tudománynépszerűsítő közönségrendezvényét. A Kísérletbazáron évek óta több száz kreatív, innovatív középiskolás diák, a jövő műszaki értelmisége kap lehetőséget arra, hogy látványos attrakciókkal hívja fel a rendezvény látogatóinak figyelmét a műszaki és természettudományok szépségeire. Tudományos izgalmak a Kísérletbazár színpadán (kép: mobilis-gyor.hu) Idén általános iskolai csapatok is jelentkezhettek, így még szélesebb korosztályból érkeztek a diákok, akik látványos színpadi bemutatókkal és saját fejlesztésű kísérleti eszközeikkel szórakoztatták a látogatókat. A szervezők minden csapatot felkértek arra, hogy színpadon bemutatót tartsanak, amely lehet kísérleti bemutató, de akár olyan természettudományos szakmai tartalom is (pl. projekt bemutatása), amely az adott iskolához kapcsolódik. A kísérleteket csak diákok mutathatják be és csak ők szólalhatnak meg, ahol kiemelt szempont az érthető, látványos és humoros tudománynépszerűsítés. Az előadások mellett családok, általános iskolai osztályok, gyerekek részére különféle programokat rendeztek. Figyelem! Ez nem játék! Közlekedésbiztonsági szimulátorok a Mobilisban. (kép: mobilis-gyor.hu) Autós és motoros közlekedésbiztonsági szimulátor segítségével lehetett végigmenni olyan virtuális pályákon ahol a forgalomban felmerülő veszélyes közlekedési helyzeteket lehet gyakorolni. Garamvölgyi László sok évtizedes rendőri élményeit is megosztja az érdeklődőkkel (kép: mobilis-gyor.hu) Az érdeklődők végigmehettek egy hat állomásos foglalkoztató feladatsoron, ahol a tudatos közlekedéssel, baleset megelőzéssel, újraélesztéssel, a kerékpár kötelező felszereléseivel kapcsolatos feladatokat, teszteket vagy tudást kellet magukévá tenni. Mindezek elvégzése után értékes ajándékcsomagokat vehettek át az érdeklődők. Hogyan is közlekedjünk? Biztonságosan! Az épület alsó szintjén volt található a hat állomásnak az egyik legizgalmasabb része, ahol a közlekedési táblákat lehetett elméleti szinten elsajátítani, majd ezt a tudást, a képen látható KRESZ-parkban biciklire ülve, a gyakorlatban tudták a gyerekek kipróbálni. Még ha ez sem lenne elég, egy „részeg szemüveg” nevezetű játékkal is lehetett játszani. Fel kellett venni egy-egy szemüveget, amitől nagyon furcsán lehetett látni, és ami teljesen eltorzította az emberek látását. Ebből kifolyólag nehezen tudtak végigmenni az előre kialakított pályán. Ugye, hogy nem is olyan könnyű „részegen”?   Nagyon jó móka, és tanulni is lehet belőle! Miután mindent kipróbáltak, megnéztek, és kellően kijátszotta magát a kis család, elégedetten, és kicsit fáradtan ültek be a kocsiba és indultak haza. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon! Soron következő programjaink: ·        Május 1. Nagy Futam (Budapest , Bajcsy-Zsilinszky úton a Bazilika közelében) ·        Május 27-28. Háry János Mesefesztivál (Szekszárd) ·        Május 28. Gyereknap (Budapest, Andrássy út, Kodály körönd)

WTCC - Michelisz az első helyre ugrott volna, amikor kilökték

2017.04.30.
"Az időmérő után a végsebesség-adatokat látva elégedettek lehettünk. Ez azért is fontos, mert Monzában hosszú az egyenes a rajt utáni első kanyarig, így a szélárnyékot kihasználva lehet pozíciókat nyerni. Nekem az ötödik helyről indulva egyértelműen ez a célom, de hátrafelé is vágyoznom kell, nehogy az én szélárnyékomat használják ki mások" - nyilatkozta Michelisz Norbert a monzai nyitófutam rajtja előtt nem sokkal. A Honda magyar pilótája a szombati időmérőedzésen a hatodik helyet szerezte meg, mindössze 83 ezreddel lemaradva a Q3-as szereplésről, Tiago Monteiro pedig második lett, holott előzetesen mindenki úgy gondolta, hogy a monzai pálya a legkedvezőtlenebb az évben a japán márka számára. Tehát a fordított rajtrácsos nyitófutamon Michelisz az ötödik rajtkockát kapta meg, és innen is a dobogót vette célba. A rajtnál a pole pozícióból indulva Tom Coronel beragadt, Norbi pedig lerajtolta Esteban Guerrierit, így két pozíciót nyerve az első kanyarnál máris a harmadik helyen fordult el. Az első kör végén a célegyenesbeli szélárnyékot kihasználva Michelisz a második kör első kanyarjánál meg tudta előzni Tom Chiltont, így már második volt, és támadta az első helyért Mehdi Bennanit. Könnyen meg lehetett volna a futamgyőzelem is látva az első köröket. A harmadik körben a Parabolicánál Norbi már fogta a pozíciót Bennanival szemben belső íven, a marokkói azonban nem hagyva helyet ráhúzta az autóját a Hondára, Michelisz bal első kereke megsérült, és mindketten feladni kényszerülték a versenyt. Norbi új bal első kereket kapva egy körre még kijött, hogy teszteljék, rendben van-e az autó, aztán visszament a boxba. Hogy mekkora balszerencse volt ez, az Tiago Monteiro teljesítményén látszott: a kilencedik helyről rajtoló portugál behozta a doogóra a Hondát, a japán márka tehát versenytávon is erős volt Monzában. A második futam 14:15-kor kezdődik, Norbi a hatodik helyről rajtol.

Megszületett a megállapodás a BKV bérfejlesztéséről

2017.04.30.
A megállapodás alapján a munkáltató 2017. január 1-től április 30-ig tartó időszakra visszamenően egy összegben, egyszeri 197.000 Ft/fő bérkiegészítést fizet, tervezetten a májusi bérfizetéskor azon munkavállalók számára, akik 2016. december 31-én munkaviszonyban voltak, a ledolgozott idő arányában kialakított sávok alapján, 2017. május 1-jétől pedig 10%, de minimum 28.000 Ft alapbérfejlesztést hajt végre a főállású munkavállalók körében. A hiányszakmák, illetve a piaci bérszínvonaltól jelentős mértékben eltérő munkakörök esetében a munkáltató ezen felül további bérfelzárkóztatást hajt végre, amelynek elosztása differenciáltan történik.   A végrehajtott bérfejlesztés eredményeképpen az ágazati sajátosságokat figyelembe véve jelentős mértékben emelkedik a járművezetők és a szakmunkások bére, valamint a megállapodás a munkaerő-piaci helyzet javításának érdekében a szellemi munkavállalók piaci bérszínvonaltól eltérő béreinek felzárkóztatását is rendezi a felhasználható források nyújtotta lehetőségeken belül. A BKV Zrt. vezetése az érdekvédelmi szervezetekkel együtt a bérmegállapodás részleteinek kialakításakor törekedett rá, hogy a bérfelzárkóztatásra fordítható források méltányosan kerüljenek elosztásra és a bérfejlesztés széleskörűen és hatékonyan kezelje a hiányszakmák, illetve az átlagos bérszinttől jelentősen elmaradt bérek kérdését. A bérmegállapodás aláírására a jövő héten kerül sor.
Címkék: 

Rendőrök fejezték be a pizzafutár fuvarját

2017.04.30.
A Stuttgarttól száz kilométerre nyugatra, Gaggenau városában történt balesetet a 46 éves pizzafutár okozta, aki autójával nem adta meg az elsőbbséget egy orvosi felszereléseket szállító kocsinak. Bár mindkét sofőr súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba juttatásuk és a helyszínelés után a rendőröknek arra is maradt energiájuk, hogy kimentsék a megrendelt ételt az összetört pizzaszállító autóból. "A pizzák még forróak voltak, s a rendőrök közel voltak ahhoz a helyhez, ahová el kellett volna jutniuk, úgyhogy elvégeztük a kiszállítást" - mondta el a rendőrség egyik szóvivője.

Majdnem elolvadt Evans előnye az Argentin-ralin

2017.04.30.
A szombati nap nagyon komoly próbatételt jelentett az élete első győzelmére hajtó Elfyn Evans-nek, bár a nap még jól indult a számára, mert az első gyorsaságit megnyerte, ezzel 10-ből 7 szakaszgyőzelemnél tartott. A bajok a következő gyorsaságin kezdődtek, lassú defektet kapott a DMACK Ford Fiesta, aztán az azt követő pályán is jött még egy defekt egy kisebb kicsúszást követően. Délután egy kemény landolást követően leszakadt a diffúzor is, ami azt eredményezte, hogy a gyors szakaszokon instabillá vált az autó. Ehhez jött még egy kisebb fékhiba, és Evans arra is panaszkodott, hogy a kocsi hátsó része elég kiszámíthatatlanul mozog a kanyarokban, puha volt és túlkormányzottságra hajlamos. Ez a sok kis hiba oda vezetett, hogy a wales-i nem érezte magát annyira magabiztosnak, mint pénteken, és az előnye fokozatosan olvadni kezdett. Evans a szombati utolsó szakaszon meg is pördült, így a nap végére az előnye 11 másodpercre csökkent Thierry Neuville előtt. A Hyundai belga versenyzője is kapott defektet szombaton, amikor a szembe sütő reggeli nap miatt elvétett egy kanyart, aztán a nap közepén a szervizben kicserélték a váltót és az első differenciálművet az i20 WRC-ben, ami szintén kiütötte a ritmusból. Viszont a nap végére összekapta magát, és két szakaszt is megnyert, így még mindig maradt esélye a győzelemre. Ott Tänak csak 8,4 másodperccel követi Neuville-t, az észt versenyzőnek nagyon jól sikerült a szombat, két szakaszgyőzelmet ő is szerzett délután, és megelőzte csapattársait, Sébastien Ogiert és Mads Ostberget. Osberg szombaton a másodikról a negyedik helyre csúszott vissza, részben a hidraulikus problémák miatt, amik azt okozták, hogy sem a kézifék, sem a központi differenciálmű nem működött megfelelően a Ford Fiestájában. Sajnos a nap végét nem érte meg a norvég, mert egy szikla komoly sérülést okozott az autója felfüggesztésében, ezért kiesett. A negyedik helyet így Sébastien Ogier örökölte meg, aki 18,4 másodperccel követi Tänakot. Rengeteg problémával küzdött a négyszeres világbajnok: megpördült egy vizes árokban, és nem is érezte kényelmesen magát a rossz vezethetőségnek mondott autóban. Délután az M-Sport változtatott a Ford futóműbeállításain, ami ismét felgyorsította a francia sztárt. Jari-Matti Latvala és Hayden Paddon fért még be a legjobb hat közé. Előbbi egész nap különböző futóműbeállításokkal kísérletezett a Yaris WRC-ben, utóbbi pedig eltört egy kanyarstabilizátort a Hyundai i20-ban. Juho Hänninen a másik Toyotával a hetedik, ő szombaton ismét a gyengélkedő motorral küzdött. Kris Meeke az egyetlen állva maradt Citroënnel jelentős időhátrányban újra indulhatott a pénteki borulása után. Két szakaszt megnyert, aztán az utolsó gyorsaságin ismét összetörte a C3 WRC-t, és megint kiállt. Az állás két nap után: 1 Elfyn Evans, D.Barritt M-Sport World Rally Team Ford 2h53m45.7s 2 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Motorsport Hyundai 11.5s 3 Ott Tanak, M.Jarveoja M-Sport World Rally Team Ford 26.8s 4 Sebastien Ogier, J.Ingrassia M-Sport World Rally Team Ford 49.9s 5 Jari-Matti Latvala, M.Anttila Toyota Gazoo Racing WRC Toyota 1m24.6s 6 Hayden Paddon, J.Kennard Hyundai Motorsport Hyundai 4m26.7s 7 Juho Hanninen, K.Lindstrom Toyota Gazoo Racing WRC Toyota 9m34.3s 8 Lorenzo Bertelli, S.Scattolin M-Sport World Rally Team Ford 12m10.0s 9 Dani Sordo, M.Marti Hyundai Motorsport Hyundai 13m26.8s 10 Pontus Tidemand, J.Andersson Skoda Motorsport Skoda 13m57.5s  
Címkék: 

WTCC - Pontszerzésben bízik Michelisz

2017.04.30.
Nehéz monzai időmérőedzésre számított előzetesen Michelisz Norbert, aki blogjában írt is arról, hogy ez a pálya nem kedvez a Hondának: "Monzában az egyenesek dominálnak, kevés a kanyar, amit jelez az is, hogy a végsebességünk 260 km/h felett lesz. A télen a motorerő tekintetében fejlődött a Honda, de továbbra is a végsebesség az, amiben hátrányban lehetünk a rivális márkákhoz képest." Ehhez képest a kvalifikációt megelőző mindkét szabadedzésen a harmadik helyen végzett a Honda magyar pilótája, ami egy kicsit neki is kellemes meglepetéssel szolgált. Az időmérőn Michelisz 1:53,423-mal kezdett, ami két tizeddel gyorsabb volt, mint a második szabadedzésen futott addigi legjobb ideje. Négy perccel a Q1 vége előtt csak csapattársa, Tiago Monteiro és a Citroënben ülő Rob Huff volt gyorsabb nála. Végül a szélárnyékot kihasználó három Volvo bejött az első három helyre, és a Chevroletben Esteban Guerrieri is megelőzte őt. Így sem volt szükség újabb gyors körre, Norbi a hetedik helyen simán jutott tovább.   Michelisz Norbert a Q2-ben 1:52,606-tal nyitott, tehát nyolc tizeddel megjavította az addigi legjobb időeredményét, ami a hatodik helyre volt elég az első gyors körök után. A Hondával Monteiro állt az első helyen, rajta kívül még három Volvo és Huff Citroënje volt a Q3-ba továbbjutó első ötben. Norbi sajnos nem tudott javítani a hátralévő időben, a végén Björk még megelőzte Monteirót. A Honda magyarja így a hatodik helyen zárta a kvalifikációt Monzában, a vasárnapi Nyitófutamon az ötödik, a Főfutamon a hatodik helyről rajtol majd. Ez azt jelenti, hogy esélye van két erős pontszerző helyezésre holnap, amit tervezett a Monzába való elutazás előtt. Tiago Monteiro pedig nagy meglepetésre a második helyre hozta be a Hondát a monzai időmérőn.

Bemutatkozott a BMW 5-ös Touring

2017.04.30.
Pár hónappal a szedán után már be is mutatkozott az új BMW 5-ös Touring legújabb generációja. Az európai piacra tervezett modell 36 mm-rel hosszabb, 8 mm-rel szélesebb és 10 mm-rel magasabb elődjénél, a tengelytávja 7 mm-t nőtt. Csomagtere 570, lehajtott ülésekkel 1700 literes, mindkettő nagyobb, mint a szedáné. Alapáron jár az elektromos csomagtérajtó nyitás, és a külön nyitható hátsó szélvédő. Szintén nem kell felárat fizetni a hátsó futómű szintszabályzással ellátott légrugózásáért. Erre szükség is van, mert a kocsi terhelhetősége 120 kilogrammal, 730 kilogrammra nőtt. Kezdetben négy motorral lesz rendelhető az 5-ös Touring, az 530i-ben kétliteres, 252 lóerős, az 540i-ben háromliteres, hathengeres, 340 lóerős benzines turbómotor dolgozik. Népszerűbbnek ígérkezik a két dízel, a kínálat egyetlen kézi váltós típusa, az 520d 190 lóerős kétliteres, az 530d 265 lóerős háromliteres dízelt kap. A benzines hathengereshez széria, a dízel hathengereshez opció az xDrive összkerékhajtás. A BMW 5-ös Touring júniusban érkezik meg a kereskedésekbe.
Címkék: 

Megint csökkent az üzemanyagok ára

2017.04.30.
A csökkentéssel a benzin átlagára 355 forintra, a gázolajé pedig 353 forintra mérséklődött. Legutóbb pénteken változott az üzemanyagok ára, a 95-ös benzin és a gázolaj is bruttó 4-4 forinttal lett olcsóbb. Ahogy lenni szokott, az autósok akár 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között, a legdrágábbak az autópályák mellett vannak. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Massa nem gondol az újabb visszavonulásra

2017.04.30.
A Forma-1 második legidősebb versenyzőjének számító 36 éves pilóta tavaly év végén már visszavonult, ám Valtteri Bottas Mercedeshez való távozása miatt úgy döntött, idén is beül az egyik Williams volánja mögé. "Jelenleg csak erre a szezonra koncentrálok, de ha továbbra is jól fog menni a versenyzés, maradok még egy évet. Miért is ne? Jó fizikai állapotban vagyok, sokat edzettem az idény előtt, magamra szedtem egy kis izmot. Valentino Rossi követendő példa" - mondta Massa arra utalva, hogy az olasz motorversenyző 38 éves kora ellenére első helyen áll a gyorsaságimotoros világbajnoki sorozatban. "Szeretem az új autót, az új szabályokat, jól illik az idei kocsi a vezetési stílusomhoz" - tette hozzá Massa, aki a szezon első három futamán kétszer is a hatodik helyen ért célba, ezzel - 16 szerzett ponttal - a vb-pontverseny hetedik helyén áll. A Forma-1 mezőnye hétvégén Szocsiban, az Orosz Nagydíjon áll rajthoz, a verseny magyar idő szerint 14 órakor kezdődik vasárnap.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója