Climatronic Air Care: Tiszta levegő a ŠKODA-modellekben

2020.03.31.
Az allergiások számára évről-évre kellemetlen időszak veszi kezdetét tavasszal, akik már áprilistól a megjelenő különböző pollenektől könnyeznek és tüsszögnek. Az allergia e tünetei a közlekedés biztonságára is komoly hatást fejthetnek ki, egy-egy volán mögötti tüsszentés ugyanis már 50 kilométer/órás tempónál is mintegy 30 méteres vakon vezetést jelent. Hatékony segítséget nyújthat azonban a számos ŠKODA-modellhez kínált Climatronic Air Care rendszer, amely különböző érzékelőivel többek között felügyeli az utastér légminőségét, érzékeli a megnövekedett pollen- és finompor-koncentrációt, majd automatikusan reagál. Ugyancsak fontos szerepet töltenek be a jelenlegi ŠKODA-modellek beltéri levegőjének tisztaságában az utastér-légszűrők, amelyek hármas feladatot látnak el: felfogják az apró részecskéket, antibakteriális hatást fejtenek ki, s akár a kellemetlen szagokat is elnyelhetik. Mindez azonban csakis akkor működhet optimálisan, ha rendszeresen cserélik az utastér-légszűrőket, ideális esetben tavasszal. Az utastér-légszűrők vírusokkal szemben nem védenek. Az Európai Allergia és Klinikai Immunológiai Akadémia (European Academy of Allergy and Clinical Immunology; EAACI) felmérése szerint 2016-ban több mint 150 millió ember szenvedett az Európai Unióban allergiától. Hatékony utastér-légszűrőivel és olyan intelligens légkondicionáló berendezéseivel, mint például az Air Care rendszerrel kiegészített Climatronic, a ŠKODA a pollenek akár 99 százalékát és a finompor-szemcsék jelentős részét tarthatja távol számos jelenlegi modellje belterétől. A cseh márka ezzel komoly mértékben növeli az allergiások és a különböző krónikus légzésproblémákkal küzdők vezetési biztonságát, illetve minden utas, különösen az érzékenyek, valamint a gyerekek kényelmét – például a nagyvárosok finomporral különösen terhelt levegőjében, illetve más problémás légminőségű régiókban. A légkondicionáló légminőség- és légnedvesség-érzékelőkkel Az Air Care rendszerrel kiegészített Climatronic légkondicionáló berendezés, amely alap- vagy extrafelszerelésként az új ŠKODA OCTAVIA, valamint a KAROQ, KODIAQ és SUPERB sorozatokhoz egyaránt rendelkezésre áll, különböző érzékelőivel méri az utastér levegőjének minőségét és páratartalmát. Ha túlzott beltéri légszennyezettséget érzékel, automatikusan belső keringtetésre vált, így kívülről nem juthat további szennyezett levegő az autóba, az utastér levegője pedig a belső cirkulációban tisztulhat meg. E keringtetési folyamat során a rendszer minden alkalommal, újra és újra átvezeti a beltér levegőjét az Air Care technika rendkívül hatékony aktívszén-légszűrőjén, amely nem csupán az apró részecskéket szűri ki, hanem antibakteriális hatásával a különböző ilyen jellegű kórokozókat is távol tartja az utastértől. Mindemellett a kellemetlen szagok is elnyelődnek, mégpedig szükség szerint ez esetben is a belső keringtetési funkció támogatásával, például, amikor a szélvédőmosó folyadék szaga bejuthatna az autóba. Háromféle utastér-légszűrő A ŠKODA háromféle utastér-légszűrőt alkalmaz modelljeiben. A márka teljes modellpalettáján rendelkezésre álló Economy változat mellett, a gyártó aktívszén-pollenszűrőt és szagszűrőt is kínál, utóbbi a legnagyobb szűrőkapacitás mellett a baktériumokat és a kellemetlen szagokat is megköti. „Meggyőződésem, hogy jelenleg a légminőség, a szűrőképesség és az ár tekintetében egyaránt a utastér-légszűrők legkedvezőbb csomagját kínáljuk ügyfeleinknek. A pollenek és a részecskék akár 99 százalékát is távol tarthatjuk az autó utasterétől, így járulva hozzá az utasok egészségéhez és kellemes közérzetéhez” – hangsúlyozta Jan Hrnčíř, a légkondicionáló berendezések fejlesztésének ŠKODA-koordinátora. Rendszeres cseréjük növeli a szűrők a hatékonyságát A magas szűrési hatékonyság érdekében az utastér-légszűrőt rendszeresen cserélni kell. A szűrőcsere ideális ideje a tavasz vagy a nyár eleje. Egyfelől a téli esős és havas útviszonyok közötti gyakori használatot követően penészgomba-fertőzés alakulhat ki a szűrőkben, másfelől a tavaszi új szűrővel a rendszer jól felkészíthető az első pollenek megjelenésére. A szűrő cseréjével párhuzamosan célszerű ellenőrizni a légkondicionáló berendezés működését, így készülve optimálisan a nyári melegekre. A ŠKODA sajtóosztálya a témáról rövid interjút is készített Jan Hrnčířrel, a légkondicionáló berendezések fejlesztésének ŠKODA-koordinátorával a korszerű utastér-légszűrők felépítéséről, működéséről és hatékonyságáról Miért számítanak a légkondicionáló berendezések nemcsak az egyik legnépszerűbb, hanem az egyik legfontosabb felszerelésnek is autóinkban? Jan Hrnčíř: A légkondicionáló berendezés korábban luxusnak számított, ma azonban már alapvető felszerelés. Nem csupán a kényelmet növelik, hanem jelentősen fokozzák a biztonságot is. Különösen érvényes ez az olyan rendszerekre, mint a Climatronic, amely egyaránt automatikusan szabályozza az optimális hőmérsékletet és levegőelosztást az autóban. A vezetőnek nem szükséges újra és újra beavatkoznia: miután beállította a kívánt hőmérsékletet, teljes mértékben a vezetésre összpontosíthat, a továbbiakat elvégzi a rendszer. A vezető fokozott figyelme mellett a Climatronic például az optimális látást is elősegíti, amint zord külső körülmények közepette önműködően gondoskodik az ablakok párátlanításáról, a sofőrnek így már nem kell manuálisan szabályoznia a levegőelosztást és a ventilátorfokozatot. Az utastér-légszűrők ma már a légkondicionáló rendszerek fontos részét képezik. Mire szolgálnak? Hrnčíř: „Messzemenőkig mentesítik az utasteret a finompor-részecskéktől és – ami az allergiások számára fontos – a pollenektől is. Ez nagyban mérsékli a vezető könnyezéséből és tüsszögéséből adódó veszélyeket, így növelve a biztonságot. Mindemellett olyan szűrők is szerepelnek a ŠKODA kínálatában, amelyek antibakteriális hatásúak vagy akár a szagokat is megköthetik. Háromféle utastér-légszűrőt alkalmaznak a ŠKODA-modellekben. Miben térnek el ezek egymástól? Hrnčíř: „Az alap utastér-légszűrő a részecskeszűrő, a következő szintet a külső kellemetlen szagokat elnyelő aktívszenes kivitel jelenti, míg a legszéleskörűbb szűrő-felszereltség az említett két változaton túl antibakteriális bevonatot is kínál. Mennyire hatékonyak az egyes szűrők? Milyen részecskékméretig szűrnek? Hrnčíř: A finompor-részecskék 2,5 mikrométeres méretéig mindhárom változat 99 százalékos hatékonyságú. A szűrők elsősorban a nagyvárosokban jellemző finompor-terhelés és légszennyezettség mellett a leghatékonyabbak. Milyen időközönként kell a szűrőket cserélni? Ez függ a régiótól és környezettől is, ahol az autót leginkább használják? Hrnčíř: „Kétféle környezetet különböztetünk meg. Az első csoportba a kis, míg a másodikba a nagy porterhelésű régiók országai tartoznak. Utóbbiakban komoly szerepet játszik a - levegőben az utak állapota és egyéb körülmények következtében jelenlévő  - porrészecskék nagyobb aránya. Míg az első csoport esetében kétévi üzem vagy 60 ezer kilométer futásteljesítményt követően ajánljuk kicserélni a szűrőt, a második csoporthoz sűrűbb, egyéves vagy 30 ezer kilométeres csereintervallumot javasolunk.

Már a kutyát is drónnal sétáltatják

2020.03.31.
A kutya szemmel láthatóan jókedvűen járkált az utcán, miközben az embernek olyan érzése támad a videót látva, hogy ciprusi barátunk nem először folyamodott ehhez a furfangos megoldáshoz, a kutya ugyanis fittyet sem hány a felette őrködő masinára. Vakis Demetriou ekképpen magyarázta Instagramján a helyzetet: “5. nap karanténban, de muszáj a kutya boldogságáról is gondoskodni!”
Címkék: 

Förtelmes Rolls-Royce a Mansory-tól

2020.03.31.
Vannak tuningcégek, amelyek inkább csak a vizuális környezetszennyezéshez tesznek hozzá, mint a világ előre haladásához. Közülük is kiemelkedik a Mansory csapata, akik különösen értenek az ízlésficamos módosításokhoz, és még egy szép autót is képesek elrondítani. Hát még egy olyan mamlasz bestiát, mint a Rolls-Royce Cullinan. A német tuningcsapat „apró” módosításokat említ Coastline-nak elnevezett modelljük esetében, pedig még az ablakok mögé is légbeömlőszerű izéket tettek, a hátsó szárnyról nem is beszélve. Ha értelmét keressük szénszálas lökhárítóknak egy 2 tonnás SUV-on, ne tegyük, ahogy a kéttónusú tuningfelniknek is leáldozott kb. 15 éve. A legförtelmesebb mégis az utastér. A Hupikék Törpikék elbújhatnak szégyenükben, amikor meglátják ezt a rikító árnyalatot. Ajtónyitáskor akár még vakíthat is, nem tudom, de az biztos, hogy odabent tetőtől talpig bőrrel fedtek mindent, csak a biztonság kedvéért. Még az orrdísz sem úszta meg a kék árnyalatot, micsoda szentségtörés. Simán lehet, hogy valakinek erre van igénye, hiszen a Mansory ennyi év után is él, tehát biztos, hogy van ügyfelük.  

Torlódnak a járművek Csanádpalotánál

2020.03.31.
Az M43-as autópálya magyar-román határszakaszán a személyforgalomban jelenleg nincs fennakadás – írták.

BKK: A csökkenő utasszámhoz igazodó menetrend lép életbe április 1-jén

2020.03.31.
Az április 1-től érvényes új menetrendet a BKK azt követően lépteti életbe, hogy a járványveszély és az ahhoz kapcsolódóan elrendelt kormányzati intézkedések, az iskolák bezárása, a fővárosi cégek jelentős részénél elrendelt otthoni munkavégzés miatt 80-90 százalékkal visszaesett a közösségi közlekedés forgalma: egy-egy járművön általánosan 4-6-an, vagy még kevesebben utaznak. Az új menetrend bevezetésével a BKK továbbra is biztosítja, hogy a járműveken ne legyen 30 százalék feletti kihasználtság – ezt a maximális értéket alkalmazzák a nemzetközi gyakorlatban is a járvány terjedésének megakadályozására. Az április 1-től, szerdától életbe lépő menetrend alkalmazásával csúcsidőben az M2-es, az M3-as és az M4-es metró, az 1-es villamos, a kiskörúti villamosok 5 percenként, a metrópótló busz 1-2 percenként, a nagykörúti villamosok 3-4 percenként, a Thököly úti buszjáratok 2-3 percenként járnak majd. Az új menetrenddel kapcsolatos további tudnivalók: A közösségi közlekedési járatok a szombati menetrendjük szerint indulnak, amely a csúcsidei járatsűrűséget a tanszüneti menetrendhez képest további 25-30 százalékkal mérsékeli. A szombati menetrendnél sűrűbb járatkövetést biztosítunk csúcsidőben több frekventált vonalon. Gyakrabban indul majd az 1-es villamos, az újpalotai gyorsjáratok vonalán a 7E, a rákoskeresztúri nyomvonalon a 97E busz, a kőbányai lakótelepre tartó 85-ös járat, a Káposztásmegyerre közlekedő 20E gyorsjárat, valamint közlekedik a Füredi úti lakótelep felé a 80-as mellett a 81-es trolibusz is. Az M3-as metró pótlását segítő, alternatív útirányokat biztosító 194M, 223M és 254M busz továbbra is közlekedik. Az új menetrend szerint munkanapokon továbbra is jár a szombaton egyébként nem közlekedő csepeli 179-es, az Albertirsai utat kiszolgáló 10-es busz, továbbá a rákoskeresztúri vasúti kapcsolatot is biztosító 269-es, 297-es és 298-as Telebusz. Biztonságuk érdekében, hogy az utasok megfelelő távolságot tarthassanak egymástól, a megszokottnál nagyobb befogadóképességű csuklós járművek közlekednek az Örs vezér terei 31-es, 161-es, 168E, a zuglói 77-es, 82-es, 130-as, a kőbányai 95-ös, 202E, a budai 33-as és 109-es, a dél-pesti 36-os, 123-as, 148-as vonalon, a 14-es villamos pedig háromkocsis szerelvényekkel indul. A Liszt Ferenc repülőtér forgalma csaknem teljesen leállt, már csak néhány repülőjárat indul, illetve érkezik. Ezzel párhuzamosan a reptéri buszjárat kihasználtsága is indulásonként 0-2 főre csökkent. A 100E reptéri gyorsjárat közlekedését ezért ideiglenesen szüneteltetjük, a repülőtér azonban továbbra is megközelíthető marad a Nagyvárad térről induló 200E busszal. „Kollégáim a rendkívüli helyzetben kiemelt erővel, folyamatosan figyelik az utasszámot az egész városban, hiszen ez alapján tudunk felelősen döntést hozni. A továbbiakban ugyanígy figyeljük a közösségi közlekedés kihasználtságát, és ha szükséges, további kapacitásnövelő intézkedéseket alkalmazunk, hogy továbbra is biztonságos közlekedési szolgáltatást nyújthassunk” – mondta el a döntés hátteréről Dr. Varga Ivett. A BKK vezérigazgatója hozzátette: „Az új menetrend is biztosítja, hogy a járványveszély idején az utastársak megfelelő távolságot tarthassanak egymástól. Akit ennek ellenére mindez aggaszt, annak érdemes megfontolnia, hogy ha teheti, egyes rövidebb útszakaszon gyalogoljon, vagy egyéb mikromobilitási eszközt vegyen igénybe. Jó választás például a 100 forintos havidíjért használható MOL Bubi közbringarendszer, hiszen a biciklizés az egészségünk megőrzéséhez is hozzájárul a jelenlegi, passzívabb időszakban”. Hétvégén továbbra is a szombati, illetve a vasárnapi menetrendet kell figyelni. A cég azt kéri az utasoktól, hogy utazásukat előzetesen, vagy akár menetközben tervezzék meg a BKK FUTÁR alkalmazással, amely továbbra is valós idejű járatinformációk alapján ajánlja fel az optimális útvonalat úti célunk eléréséhez. A weben a futar.bkk.hu címen, illetve iOS és androidos mobilalkalmazásként is elérhető BKK FUTÁR-ban beállítható, hogy a leggyorsabb, a legkevesebb átszállást, vagy a legkevesebb sétát igénylő utazási módot ajánlja fel, továbbá MOL Bubival és kerékpározással kombinált utazásokat is képes tervezni.
Címkék: 

Szerdától lezárják Normafán a Konkoly-Thege úti murvás parkolót

2020.03.31.
A Normafa Síház melletti, védett erdőterületen lévő, aszfaltozott parkoló és a buszforduló helyén hamarosan zöldterületet, büfét, közösségi teret hoznak létre. A kieső parkolóhelyeket a nem védett erdőterületen lévő, jelenlegi murvás parkoló rendbetételével és bővítésével pótolják - írták. Hozzátették: a Normafánál a parkolóáthelyezés miatt áprilistól mindössze 65 parkolóhely áll majd rendelkezésre a síház melletti aszfaltos parkolóban. Az önkormányzat a koronavírus-járvány miatt arra kérte a kirándulókat, hogy "ne a Normafát válasszák szabadidős tevékenységükhöz, hanem a budai hegyek kevésbé látogatott területeit, kirándulóösvényeit". Már korábban lezárták a játszótereket, tűzrakóhelyeket, a szabadtéri fitneszparkot, nem látogatható az Erzsébet-kilátó sem, nem jár a libegő, és bezártak a területen levő büfék is - emlékeztettek a közleményben.
Címkék: 

Automatizálással fejlesztette gyártóüzemét az autóipari termékeket is gyártó nagykanizsai Siroma-Plast

2020.03.31.
Az 1990-ben hőre lágyuló műszaki műanyagtermékek előállítására alakult Siroma-Plast Kft. termékei autóipari, elektronikai és gázipari felhasználásra készülnek, túlnyomórészt európai gyárakban alkatrészként vagy félkész termékként használják fel gyártmányaikat. Bizonyos alkatrészekkel közvetlenül látják el a multinacionális cégek kínai és amerikai gyárait. A nagykanizsai cég fő megrendelői közé tartozik a Valeo cégcsoport, az Itron-Ganz Mérőgyár és a Schneider csoport. A folyamatosan növekvő kereslet miatt döntött a társaság a technológiafejlesztés és a kapacitásbővítő beruházás mellett. Elsődlegesen a gyártási folyamat automatizáltságának fokozása érdekében egymást kiegészítő berendezésekből álló gyártósorokat alakítottak ki. A beruházás keretében korszerűsítették a gyártócsarnokot, napelemes rendszert építettek ki, továbbá fröccsöntő gépeket, a teljes gyártási folyamat automatizálását segítő célgépeket és termékeltávolító robotokat vásároltak, illetve a hatékonyabb termelést elősegítő vonalkódos rendszert is bevezettek. A Széchenyi 2020 program keretében kiírt GINOP-pályázat segítségével a közel 855 millió forintos beruházáshoz több mint 299 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a vállalkozás. A beruházásnak köszönhetően a cég 150 munkahelyet tudott megőrizni és hosszú távon munkát biztosítani számukra a nagykanizsai üzemben. A nyilvános mérlegadatok szerint a Siroma-Plast Kft. 2018-ban 7 milliárd 231 millió forintos nettó árbevételt ért el, ebből az exportbevétel 2 milliárd 372 millió forint volt. A 150 dolgozót foglalkoztató cég 617,6 millió forint adózott eredményt könyvelt el.

Elkezdődött a romániai Kárpátokon át tervezett első autópálya építése

2020.03.31.
Az összesen 123 kilométer hosszú autópálya a Déli-Kárpátokon halad át, megépítését öt szakaszra bontották. Ezúttal a Nagyszeben és Boita közötti csaknem 15 kilométeres szakasz építése kezdődött el. Az osztrák Porr vállalat már korábban megnyerte a közbeszerzési pályázatot, de a román hatóságok most írták alá az építkezés elkezdésére feljogosító engedélyt. A 612,6 millió lej (126,8 millió euró) értékű szerződést a felek tavaly áprilisban megkötötték, a tervek szerint a csaknem 15 kilométer megépítése várhatóan három évet vesz igénybe. Lucian Bode közlekedési miniszter létfontosságúnak nevezte a korszerű út megépítését a román gazdaság számára. Romániában még egyetlen autópálya sem szeli át a Kárpátok vonulatát. A Nagyszeben és Pitesti közötti sztráda is lassan készül majd el,  a domborzat miatt legnehezebbnek számító hegyvidéki szakaszok megépítését hat évre tervezik. Az autópálya része a negyedik európai közlekedési folyosónak. Megépítését a francia Renault gépkocsigyártó szorgalmazta, amelynek Pitesti mellett van a Dacia-üzeme. A gyártó kilátásba helyezte, hogy elköltözteti a romániai gyárát, ha belátható időn belül nem épül meg a sztráda, amely megkönnyítené és költséghatékonyabbá tenné a Dacia nyugatra irányuló exportját.

A világ leghatékonyabb karosszériafényezési eljárásával csökkenti tovább CO2-kibocsátását a Toyota

2020.03.30.
A Toyota olyan új, légmentes festékporlasztót fejleszt, amely levegő helyett statikus elektromossággal működik, helyettesítve a járműkarosszériák festésénél használatos hagyományos, sűrített levegős festékszórókat. Az újonnan, világelsőként ­kifejlesztett légmentes festékszóró több mint 95 százalékos felhordási hatékonysággal bír (a szám azt mutatja, hogy a porlasztott festék milyen százalékban tapad meg ténylegesen a jármű karosszériáján). Ez világviszonylatban is a legmagasabb érték, hiszen a hagyományos sűrített levegős technológiák arányszáma 60-70 százalék. A Toyota várakozásai szerint a légmentes porlasztó bevezetésével a cégcsoport széndioxid-kibocsátása 7 százalékkal csökkenhet. Másrész ezzel a festőkabin (a terület, ahol a festék permetezését végzik) alján lévő gyűjtőberendezés is kompaktabban alakítható ki, így a jövőben a fényező üzemek is kisebb helyet foglalnak el. A Toyota erőfeszítései a nulla CO2-kibocsátást előirányzó „Zéró CO2-kibocsátás a gyártásban” célkitűzés megvalósítására irányulnak, amely a 2015-ben közzétett Toyota Környezeti Kihívás 2050 program egyik pillére. E törekvés része a légmentes festékszóró kifejlesztése is, amit egyébként már használnak a Takaoka és a Tsutsumi üzemekben. A tervek között szerepel, hogy a vállalat összes üzemében és a Toyota-csoport többi tagvállalatának gyáraiban is bevezetik majd ezt a technológiai újítást, de szóba került a más gyártóknak való átadás lehetősége is. A légmentes festékszóró jellemzői A hagyományos, sűrített levegős szórók főleg aerodinamikai erőhatással permetezik a festéket, az atomizált festékrészecskék így vonják be a karosszériát. Ez viszont azzal is jár, hogy a részecskék a levegő nyomása miatt nagy arányban visszapattannak a karosszéria felületéről és szétszóródnak, ami csupán 60-70 százalékos fedési hatékonyságot eredményez. Ezzel szemben az új légmentes szóró elektromosságot használ a festék permetezéséhez (elektrosztatikus porlasztás), a statikus elektromossággal feltöltött részecskék pedig a jármű karosszériája felé gravitálva vonják be a felületet (elektrosztatikus festés). Az elektrosztatikus porlasztási és festési technológiák nagyban csökkentik a szétszóródó atomizált részecskék számát, magasabb felhordási hatékonyságot érve el. Magas felhordási hatékonyságot eredményező új technológiák A légmentes festékszóró végén lévő forgóhengeres szórófej optimalizálja a permetezett festék mennyiségét. Az elektrosztatikus porlasztási technológiát olyan szépségápolási és egyéb eszközöknél használják, amelyek kisebb mennyiségben, finoman adagolva permeteznek folyadékokat; a Toyota azonban járműkarosszériák festésénél alkalmazza. A festékszóró jellegzetessége, hogy hegye henger alakú, és megközelítőleg 600 speciális barázdát tartalmaz. A hegy forgása centrifugális erőt hoz létre, így a festék befolyik a barázdákba, és statikus elektromossággal feltöltve részecskékre bomlik. A nagy pontosságú áramerősség-szabályozással a festés nagyon közelről történhet A jármű karosszériájának felületi egyenetlenségei miatt a porlasztócsúcs és a karosszériaelem közötti távolság ingadozik, amitől az áramerősség sem állandó. A légmentes festékszóró azonban – folyamatosan figyelve az áram ingadozását – automatikusan szabályozza a feszültséget, így megközelítően 10 cm-es állandó távolságot tart a hengeres porlasztó és a karosszériaelem között. Ezzel lehetővé válik, hogy az elektrosztatikus porlasztás illetve festés állandó áramerősség mellett történjen, így pedig a festékrészecskék méretében sem lesz eltérés. A végeredmény: kiváló minőségű fényezés.    

Patthelyzetben az autós szektor

2020.03.30.
Szerző: Dr. Barta Anita autójogász  A koronavírus okozta kihívások következtében a hazai autógyáraink egytől egyik bejelentették termelésük felfüggesztését. A győri Audi-gyár,  az esztergomi Suzuki-gyár, a kecskeméti Mercedes- gyár és a szentgotthárdi Opel-gyár is leállította hazai termelését. Március 11-én a koronavírus okán veszélyhelyzet kihirdetésre került sor, ahol a kormány rendkívüli intézkedéseket vezetett be s korlátozásokat eszközölt a magánszemélyeknek és a gazdasági élet szereplőinek egyaránt. A “#maradjotthon” eszme széles körben támogatókra talált és futótűzként terjedt el hazánkban, ezzel is összefogásra sarkallva embertársainkat. A vírus és a magával teremtett helyzet következtében került kispadra a hazai autós szektor is. A kereskedések nyitva vannak, sőt a szervizek nyitvatartási ideje korlátozás alá sem került, hiszen sok esetben szükségszerű lehet egy-egy jármű javíttatása. De a kérdés az az, hogy el merünk menni szervizelni vagy autót vásárolni ebben az időszakban? A válaszok megosztóak, de a legtöbb esetben a válasz “nem”. Egyes vállalatok, mint a Suzuki Barta, igen szigorú higéniai intézkedést hozott, az ügyfélkiszolgálás területén, aminek következtében egyáltalán nem, vagy csak minimálisan találkozik az ügyfél és a vállalat munkatársa. Pakson és Szekszárdon lehetőség van időpont foglalásra, előzetes online szerződéselőkészítésre, amely biztosítja, hogy maga a személyes adásvétel gyorsan végbemenjen, és kellő távolságot tartva, maszk és kesztyű használatával együtt biztonságosan zajlódjon le az eladás és a szervizelés is. Senior kollégáikat pedig megkérték, hogy a következő időszakban jóegészségüket megőrizve tartózkodjanak otthon. Ezt az eladási formát a még készleten lévő autókra lehet megtenni, hiszen a gyártól további új autó kiszállítást a vállalatok már nem remélhetnek, ami aggasztó képet vetít a következő hónapokra. Leállt az autógyártás Ezzel egyidőben a kisebb bérautós cégek állománya, de a nevesebb bérautós vállalatok több száz darabszámból álló autós flottája átlagban felére, illetve harmadára morzsolódott. Ezek a visszaesések igencsak fájdalmasan hatnak a bérautós ágazatban dolgozókra. Március 16-án éjféltől hazánkban minden határon, így a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren is életbe lépett a határzár, ami a repülőtér esetében annyit jelent, hogy egyedül a magyar állampolgárok léphetnek be országunkba, külföldi állampolgárok a korlátozás eredményeként nem. Ez az intézkedés a repülőtéren kiemelt hellyel bíró bérautós cégeknek nagy visszaesést jelentett. Mindamellett, hogy a turizmus az elmúlt hetekben szinte megszűnt létezni, a korlátozás következtében a repülőtéri autókiadások egyértelműen megálltak. A budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren is életbe lépett a határzár. De meddig kell kitartani az autós szektornak? A következő hónapokban biztosan, hiszen nem elég, hogy a rendkívüli világjárvány következtében jelentős gazdasági mélyrepülés történt, de a dolgozók és az ügyfelek egészségének a megőrzése még főbb célt képez, mint a jelenlegi gazdasági helyzet. Az AVIS Autókölcsönző vezetése sem kockáztat, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a magasfokú higéniai intézkedéseken túl a bérautók is makulátlanul fertőtlenítve álljanak készen az ügyfelek számára, ezzel is segítve vírus megfékezését. Nehéz helyzetben a kereskedések és szervizek Összességében kijelenthetjük, hogy e nehéz helyzetben, most leginkább a várakozás és a költségcsökkentő intzékedések bevezetése jellemzi az autós szereplők piaci magatartását, mely határozatlan időre, mindennel együtt hónapokra is elnyúlhat. Pozitív piaci elemzők szerint a következő hetek és hónapok lesznek embertpróbálóak, de valószínűsíthetően a kialakult kár és ezzel együtt a lábadozás időszaka az idei 2020-as évet teljes egészében át fogja ölelni. A piac újrafelosztása és zsugorodása egyértelműen várható a helyzet következtében, nem beszélve a jogi kérdésekről, mely rengeteg vis major helyzetet vet fel jelen pillanatban. Ezen jogi kérdések megítélése esetenként eltérő, de sok esetben tömegesen lehet szó szerződési kötelezettségek nem teljesítéséről.  De mit is jelent pontosan a vis major és mire vonatkozik? Vis maior esetben a szerződő fél ellenőrzési körén kívül esnek azok az események, amelyek a szerződésszegéssel okozott kárhoz vezettek. Tehát ha valamely szerződő fél nem képes teljesíteni szerződéses kötelezettségeit és ez által jogi értelemben szerződést szeg, ugyanakkor bizonyítja, hogy a „szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta”, akkor a szerződésszegő fél nem köteles megtéríteni a másik fél esetleges kárait. Konkrétabban az alábbi esetekben mentesülhet a koronavírusra hivatkozva az adott fél: Az adott körülmény a vírussal közvetlenül összefüggésbe hozható, megkötésének időpontjában a koronavírus-járvánnyal és annak a konkrét esetben felmerült következményeivel még nem lehetett számolni, következményei észszerűen elvárható intézkedésekkel sem elháríthatóak, és az a szerződés megkötésének időpontjában nem volt előrelátható. Ezen esetek jeleneg mind gyártói, eladói, és vevői oldalon is megjelenhetnek. A fotók csak illusztrációk.  Autoszektor.hu archív

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója