Lehet értetlenkedve fejet csóválni, viccelődni, nevetgélni India megrögzötten őrzött tehénkultuszán, a szentnek tekintett állatok leölésének tabuján. Van egy óriási ország, több mint egymilliárd lakossal, akik jelentős hányada koldusszegény, vagy még annál is nyomorultabb éhező, mégsem hajlandók marhahúst enni – inkább saját életüket áldozzák fel kétszáz milliónyi állatuk javára. Ráadásul a szent jószágoknak sem jut elég takarmány, csontsoványak, viszont megvan az a privilégiumuk, hogy ha leheverednek egy nagyváros útkereszteződésében, senki sem hajthatja el őket, bedugul a közlekedés. Bolondok ezek? Naná! Hihihi, bruhaha!
Valahol Indiában.
Bezzeg mi, babonákon és vallási előírásokon felülemelkedett, szekuláris, racionális európaiak! Nálunk aztán nem fordulhat elő ilyesmi!
Azaz… dehogynem. Nekünk is vannak leölhetetlen, szinte vallásosan tisztelt szent teheneink, még ha nem is a szarvasmarhák rendjéből, hanem kodifikált alapértékekként. Ezekhez hozzányúlni, ezeket bírálni, vagy ne adj isten, eltörölni akarni olyan tabusértés, amelyért ha utcai lincselés nem is jár, de karaktergyilkosság, erkölcsi kivégzés jó eséllyel.
Szent tehén jellegű mém, önálló életre kelt eszmei entitás az Európai Unió négy szabadságelve: az áruk szabad áramlása, a tőke szabad áramlása, a szolgáltatások szabadsága és a személyek szabad mozgása. Erről van most szó.
Mi bajom vele, nekem, aki évtizedeken át megszenvedtem a bezártságot a Vasfüggöny mögé, és szinte újjászülettem a schengeni övezetben, ahol elő sem kell venni alanyi jogon, nem pedig a BM kegyelméből kapott útlevelemet? Milyen szép, hogy a másodrendű világhoz tartozásunkat jelképező Trabant helyett prémiumautóval mehetünk Nyugat-Európába, amikor csak tetszik. Mennyire nagyszerű a KGST hiánygazdasága és a korszerű nyugati csúcstechnika exportját tiltó COCOM-lista megszűnése után élvezni, hogy nálunk is megkapható minden, akárcsak a fejlett világ többi államában. Szabadok vagyunk, mint a madár!
Az unió döntésközpontja
Igen, a szabadság csodálatos, és nagyon meg kell becsülni. Csakhogy, amennyiben sokmilliós tömegek élnek vele, józan önkorlátozás nélkül, rettenetes ára van: a jövőnk. Az élhető jövőnk, egy megszokott és megszeretett világban. Tudomásul kell venni, hogy a Föld nem bírja el akármeddig a szegények túlszaporodását (már ennek kijelentése is tabudöntő szenttehén-gyilkolás) és a gazdagok túlfogyasztását. Az eddigi tendenciák folytatódása kataklizmába vezet.
Ha mindenki szabadon követheti ösztöneit és pillanatnyi érdekeit, akkor végünk. Épp egy ilyen szcenárió elkerülésére lenne hivatott egy országok feletti csúcsszervezet, mint az Európai Unió, amely ésszerű szabályozásokkal teremthetne összhangot a vágyak és a lehetőségek között. Ezernyi ötletet lehetne felhozni, de most maradjunk csak a gépjármű-közlekedésnél.
Máskor is elmélkedtem már azon, hogy bűn Magyarországra kamionnal hozni portugál paradicsomot és lengyel görögdinnyét, mert ezek nálunk is megteremnek (netán jobb minőségben), és szállításuk rengeteg gázolaj elfüstölésével jár. Nem azon kellene rugózni, hogy 30 vagy 29 litert fogyaszt, illetve Euro 5-ös vagy 6-os a jármű, hanem jól meg kellene adóztatni a fölösleges távolsági fuvarozást. Annak a kamionnak, amely el sem indult, nulla a fogyasztása és zéró a károsanyag-kibocsátása.
Rádöbbentünk, hogy környezetszennyező a benzin- és dízelmotoros személyautó? Akár sejti Greta Thunberg és megannyi EU-döntéshozó, akár fogalma sincs róla, szakemberek tudva tudják, hogy a klímaváltozást nem a villanyautó erőltetett, elhamarkodott ránk erőltetésével lehet megakadályozni. Egyrészt, mert a járművek egész életciklusát figyelembe véve, a gyártástól a majdani visszaforgatásig, egy villanyautó ökológiai lábnyoma nem kisebb a korszerű hagyományos hajtásúakénál, sőt rosszabb is lehet. Másrészt mert nincsenek még kellő tapasztalataink élettartamról, tartós megbízhatóságról. Harmadrészt sokmilliónyi autó lecserélése elképzelhetetlenül megterheli bolygónkat.
Ha egy városi család átáll tömegközlekedésre, és hétvégén, nyaraláskor előveszi ily módon megkímélt, az aktuális szabályzóknak nem megfelelő régi kocsiját, amelyet a bürokraták kezdenek kitiltani bizonyos övezetekből, kevesebbet árt a Földnek, mintha napról-napra egy luxus-hibriddel közlekedne, amely a benzinmotor kétszáz lóerejével hajtja az első kerekeket, és egy-egy száz lóerős villanymotorral a hátsókat – és persze zöld rendszámos…
Igen, régi autót! Ha csakugyan a fenntarthatóság volna az EU szívügye, nem arra ösztönözné az embereket, hogy vegyen benzines kocsija helyett dízelt, aztán pár év múlva dízel helyett hibridet vagy elektromost, hanem azon lenne, hogy gyártsanak sokkal hosszabb élettartamú autókat, mert az autóipar pörgetése és a rengeteg leselejtezett kocsi kezelése túlzottan igénybe veszi erőforrásainkat és környezetünket (a bankszámlánkról nem is beszélve). Nem azért kéne utcákon tüntetni, hogy egy hangyányival kevesebbet szennyezzenek az újabb autók, hanem azért, hogy ne tessék divatmajmolásból háromévente újat venni.
Autót csak akkor használj, ha muszáj! E jelszóval kellene adóztatási rendszabályokkal rászorítani a cégeket a távmunka pártolására. Online dolgozni otthonról, elég lenne hetenként egyszer összegyűlni megbeszélésre, közösségépítésre. Másik ötletem előmozdítani „csereszabatos” munkaerők munkahelyváltását, hogy közelebb legyen lakásukhoz. Gondoljuk el, hány könyvelő utazik szembe egymással a reggeli és délutáni csúcsforgalomban, holott pár percnyi sétára is találhatnának munkaadót, egy nagy számítógépes rendszerből. Naponta nyerhetnénk meg értékes órák millióit!
Kezdik már kapiskálni, hogy itt rettenetesen nem stimmel valami? Magasztos alapelveket meghirdetve, álságosan úgy működik az EU, mint profitérdekelt nagyvállalatok lobbistája: „Vásároljatok, nyüzsögjetek, fogyasszatok egyre többet, egyre többért, de figyelve, hogy éppen mire ragasztunk zöld címkét!” Ha csakugyan egy szép jövőért dolgozna az EU, el kellene engednie szent teheneit, és az emberek érdekeit tűzni zászlajára. Ennek azonban semmi jelét nem látom. Mennyivel is állunk India fölött?
