A Jamal légitársaság Magyarországra is indít járatokat

2016.08.24.
Az orosz közlekedési minisztérium felügyelete alatt működő kormányközi bizottság a Jamal mellett az Uralszkije Avialinyii és a VIM-Avia számára engedélyezte új légi járatok zsukovszkiji indítását. A Jamal Magyarország mellett Ausztriába, Németországba, Csehországba, Bulgáriába, Grúziába, Kazahsztánba, Kirgizsztánba és Tádzsikisztánba repül majd. A légitársaság két Airbus A-320-asa a tervek szerint októberben indul el az új útvonalakon. Zsukovszkiról az Egyesült Államokba és Kínába is repülnek majd. A zsukovszkiji nemzetközi repülőteret hivatalosan május 30-án avatták fel. A Jamal jelenleg 19 orosz városba, valamint egyebek között Bulgáriába, Görögországba, Horvátországba, Montenegróba, Olaszországba és Törökországba indít onnan rendszeres és charterjáratokat. Az alapvetően "fapados" és charterjáratok fogadására berendezkedő zsukovszikiji repülőtér kiépítése mellett az orosz főváros három nemzetközi repülőtere - Seremetyevo, Vnukovo és Domogyedovo - túlzsúfoltsága és szolgáltatásainak drágasága miatt döntöttek. (Korábban a 2010-ben bezárt Bikovo is fogadott nemzetközi járatokat.) A moszkvai közúti körgyűrűtől mintegy 20 kilométerre délkeletre fekvő Zsukovszkij kiépítésének első üteme 2014-ben kezdődött el, amelynek keretében egy 15 ezer négyzetméteres terminál készült el, áteresztő képessége évi 4 millió utas. 2019-re a tervek szerint a létesítménynek két, együttesen 60 ezer négyzetméteres terminálja lesz, évi 12 millió fős kapacitással. A repülőtér tulajdonosa a 75 százalék mínusz egy részvény arányban a repterek építésére, bővítésére és igazgatására szakosodott litván Avia Solutions Group holdinghoz tartozó Ramport Aero Rt., amely a balti állam és Oroszország mellett Lengyelországban és Olaszországban is jelen van. A kisebbségi tulajdonos a technológia-kivitelt támogató Rosztyeh (Rostec) állami cég Rosszija elnevezésű közlekedési és kiállítási leányvállalata. A tervek szerint 2019-től a Zsukovszkij repülőterére is közvetlen expresszvonat jár majd a moszkvai belvárosból, miként Seremetyevóra, Vnukovóra és Domogyedovóra is. A szerelvények a Kazanyi pályaudvarról indulnak majd. A reptér közelében felépítenek egy 250 szobás szállodát és egy parkolórendszert is.

Rekord kilométert vezettek az amerikai autósok 2016 első felében

2016.08.24.
Az adat 3,3 százalékos emelkedést jelent a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, amikor az amerikaiak szintén rekordmennyiséget, 2,47 billió kilométert autóztak. Több mint 454 milliárd kilométert csak júniusban teljesítettek, ez szintén enyhe emelkedést jelent 2015 júniusához képest. Az autózási kedv megnövekedését az üzemanyag-hatékony járműveknek, az alacsony benzináraknak és a csökkenő munkanélküliségi rátának tulajdonítják. A FHWA szerint a gépjárművek által megtett távolság növekedése is jelzi annak a 2015-ös törvénynek a létjogosultságát, amely alapján 305 milliárd dollárt (83 ezer milliárd forint) fordítanak az ország felszíni közlekedési infrastruktúrájának fejlesztésére, és ebből 226 milliárd dollárt (62 ezer milliárd forint) utakra és hidakra költenek 2020-ig.
Címkék: 

Körözött Mercedest fogtak Csanádpalotán

2016.08.24.
Egy román állampolgárságú férfi 2016. augusztus 22-én 10 óra körül egy Mercedes Sprinter sofőrjeként akarta elhagyni az országot Csanádpalotánál. Az adattári ellenőrzés megállapította, hogy a gépkocsi körözését az olasz hatóságok elrendelték. A magyar rendőrök a járművet lefoglalták.

Autólopás! MJB-618 BMW 318D

2016.08.24.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: MJB-618 -Gyártmány: BMW -Típus: 318D -Gyártási év: 2008 -Motorszám: N47D20A -Alvázszám: WBAVW11020A273327 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2016 július 29 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XI. -Utca, házszám: Egry József u. 2. -Megjegyzés: A gépkocsiban a lopás időpontjában kb. 102 ezer km volt, korához képest feltűnően jó esztétikai és műszaki állapotban volt. A fekete külső szín mellé fekete bőrülés társult A gépkocsiban maradt két gyermekülés és egy vadonatúj GPS. A BME utcára nyíló garázsbejárója előtt parkolt.

Yamaha Tricity

2016.08.24.
Galéria képek: 

Nem kell angolul tudni a taxisofőröknek New Yorkban

2016.08.24.
Az erről szóló jogszabályt még áprilisban írta alá Bill de Blasio polgármester, de csak a napokban lépett hatályba, eltörölve a kötelező angol nyelvvizsgát mint munkaalkalmassági feltételt. Ez nem az első jelentős változás a taxisofőrök számára. A politikusok ugyanis eddig is igyekeztek alkalmazkodni a technológiai és demográfiai átalakulásokhoz. Egy idei összegzés szerint New Yorkban csaknem 144 ezer taxi és más bérautó van, és a gépkocsivezetők 90 százaléka az Egyesült Államok határain kívül született.
Címkék: 

Négyszeres győzelemmel tért vissza Moszkvába a BMW M4 DTM

2016.08.24.
Több mint egy hónap szünet után gurultak ismét rajtrácsra Moszkvában a Német Túraautó Bajnokság pilótái, az orosz főváros nemzetközi aszfaltcsíkja ezúttal az idény hatodik megmérettetésének adott otthont. A BMW Motorsport az augusztus 19-21. között megrendezett versenyhétvégére tripla tabella-elsőséggel érkezett, hiszen nyolc futammal a 2016-os szezon vége előtt a pilóták, a csapatok és a gyártók közötti pontversenyt is magabiztosan vezette. A versenynaptár tizenegyedik, szombati futamán özönvízszerű csapadék fogadta a versenypályára guruló pilótákat, elsőként az idei versenysorozat során. A negyven perces forduló a heves esőzés miatt a biztonsági autó felvezetésével vette kezdetét, az extrém kemény körülmények közepette pedig a SAMSUNG BMW M4 DTM belga pilótája, Maxime Martin volt az egyetlen BMW-versenyző, aki pontot érő helyen, hatodikként érkezett be a célba. Timo Glock a tizenegyedik helyre hozta be a DEUTSCHE POST BMW M4 DTM versenyautót, őt követte Augusto Farfus (Shell BMW M4 DTM), Bruno Spengler (BMW Bank M4 DTM) és Marco Wittmann (Red Bull BMW M4 DTM) a tizennegyedik, a tizenötödik és a tizenkilencedik helyen. António Félix da Costa (BMW M4 DTM), Martin Tomczyk (BMW M Performance Parts M4 DTM) és Tom Blomqvist (Ice-Watch BMW M4 DTM) versenyautóit sorban a huszadik, a huszonegyedik és a huszonkettedik helyen intették le. A versenyhétvége első megmérettetését a Mercedes-Benz kanadai pilótája, Robert Wickens nyerte, aki ezzel egy napra a második helyre szorította Marco Wittmannt a pilóták közötti egyéni pontverseny abszolút tabelláján. A 2016-os DTM-versenynaptár tizenkettedik, vasárnapi futama ezt követően a BMW M4 DTM fölényes diadalát hozta: a szombati tizenkilencedik hely után Marco Wittmann a legjobb időt autózta ki a technikából a vasárnapi futam időmérőjén, amelynek köszönhetően pole pozícióból vághatott neki a moszkvai aszfaltcsíknak és megszerezte szezonbéli második futamgyőzelmét. A sorozat 2014-es bajnoka így éppen ötvenedik DTM-megmérettetésén ünnepelhette hetedik futamgyőzelmét, amellyel a pilóták közötti egyéni pontversenyben is visszavette a vezetést. Wittmann vasárnapi győzelme egyúttal a BMW RMG csapat eddigi hatvan DTM-futamának tizedik diadala és a hetvenkettedik alkalom, amikor a Német Túraautó Bajnokság dobogójának legfelső fokára a BMW pilótája állhatott fel. Marco Wittmann mögött Tom Blomqvist, Bruno Spengler és Augusto Farfus érkezett be a célba a második, a harmadik és a negyedik helyen, amellyel sorozatbéli hatodik négyszeres győzelmét könyvelhette el a BMW. A BMW M4 DTM látványos vasárnapi diadala után a bajor gyártó 436 ponttal továbbra is vezeti a gyártók közötti pontversenyt, a BMW RMG csapat pedig 178 ponttal a csapatok közötti tabella élén áll. A szombati futam legeredményesebb BMW-pilótája, Maxime Martin a vasárnapi megmérettetés időmérőjén egy balkanyarban elvesztette uralmát a SAMSUNG BMW M4 DTM versenyautó felett és az aszfaltcsík menti gumifalba csapódott. A BMW RBM csapat szerelői ugyan helyre tudták pofozni a gépet a futam rajtjára, a belga pilóta azonban csak a mezőny második feléből vághatott neki a hatvan perces versenynek. Annak ellenére, hogy a versenybírók boxutca-áthajtásos büntetéssel sújtották, Maxime Martin végül egészen a tizenhetedik helyre küzdötte fel magát. Timo Glock szintén üres kézzel távozott Moszkvából: sokáig úgy tűnt, hogy a német pilóta pontszerző helyre hozza be a DEUTSCHE POST BMW M4 DTM versenyautót, egy ütközés azonban a kavicságyba lökte és így idő előtt fel kellett adnia a futamot. António Félix da Costa a tizenkilencedik, Martin Tomczyk pedig a huszonharmadik helyen végzett. A pilóták közötti pontverseny állása 1. Marco Wittmann (130 pont), 2. Robert Wickens (118), 3. Jamie Green (104), 4. Edoardo Mortara (100), 5. Paul di Resta (92), 6. Tom Blomqvist (71), 7. Maxime Martin (71), 8. Mattias Ekström (70), 9. Nico Müller (68), 10. Gary Paffett (67), 11. Timo Glock (48), 12. Lucas Auer (44), 13. Augusto Farfus (44), 14. Bruno Spengler (43), 15. Christian Vietoris (42), 16. Miguel Molina (26), 17. Maximilian Götz (16), 18. António Félix da Costa (16), 19. Adrien Tambay (14), 20. Martin Tomczyk (13), 21. Mike Rockenfeller (5), 22. Daniel Juncadella (4), 23. Timo Scheider (3), 24. Esteban Ocon (2), 25. Felix Rosenqvist (1) A csapatok közötti pontverseny állása 1. BMW RMG csapat (178 pont), 2. Audi Sport Abt Sportsline csapat (170), 3. BMW RBM csapat (142), 4. SILBERPFEIL Energy/UBFS invest Mercedes-AMG (122), 5. Audi Sport Rosberg csapat (118), 6. Mercedes-AMG (108), 7. Audi Sport Abt csapat (94), 8. BMW MTEK csapat (87), 9. BWT Mercedes-AMG (86), 10. EURONICS/FREEMEN`S WORLDMercedes-AMG (70), 11. BMW Schnitzer csapat (29), 12. Audi Sport Phoenix csapat (8) A gyártók közötti pontverseny állása: 1. BMW (436 pont), 2. Audi (390), 3. Mercedes-Benz (386) A Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2016-os szezonjának versenyhétvégéi: 2016. szeptember 9-11.: Nürburgring (Németország) 2016. szeptember 23-25.: Hungaroring (Magyarország, Mogyoród) 2016. október 14-16.: Hockenheimring (Németország, Hockenheim)

Autólopás! CH-084 TE Seat Alhambra

2016.08.24.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám (olasz): CH 084 TE -Gyártmány: Seat -Típus: Alhambra -Kivitel: 1.9 TDI Black -Alvázszám: Nincs adat -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2016 augusztus 12 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: IX. -Utca, házszám: Vágóhíd utca 40 -Megjegyzés: Olasz rendszám.  
Címkék: 

Új logisztikai központot épít a Budapest Airport a DHL-nek

2016.08.23.
 A Budapest Airport az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, az 1-es terminál mellett felépülő központ előkészítése már megkezdődött, szeptemberben adják át a területet a kivitelezőnek. A zöldmezős beruházás összértéke meghaladja a 25 millió eurót, a DHL Express új repülőtéri létesítménye mintegy 300 alkalmazott munkahelyéül szolgál a jövőben.  A magyar piacon 25 éve jelen lévő német áruszállító vállalat 20 éves bérleti szerződést kötött. A cég jelenleg két repülőgéppel repül Budapestre: egy Airbus A300-600F köti össze Budapestet a cég Lipcsében található európai központjával, egy Boeing 737-es pedig a Magyarországra irányuló árut szállítja Brüsszelből. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a beruházás újabb fontos lépés a repülőtér és a bővülő magyar gazdaság számára is, emellett a magyar-német együttműködés újabb "mintapéldája", amely további növekedést és munkahelyteremtést generál Magyarországon. Bándli Zoltán, a DHL Express Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója ismertette: az új, teljesen automatizált csomagszortírozó rendszer és a megnövelt árufeldolgozó kapacitás lehetővé teszi, hogy hosszabb kiszolgálási időszak legyen, így bővíteni tudják prémium szolgáltatásaik körét és lefedettségét.

Reagálni, újrarendezni, hozzáigazítani - közeleg az ICDP őszi találkozója

2016.08.23.
Az őszi találkozó szakmai programja október 11-én kora délután kezdődik előadásokkal, vacsorával, és egészen másnap délutánig tart. Élmény lesz itt konzultálni, avagy a Divonne-les-Bains Grand Hotel, Franciaország (forrás: ICDP) Az őszi találkozó főként a következő kérdésekre keresi, illetve várhatóan adja majd meg a válaszokat: Hogyan változik az autóvásárlók fogyasztói magatartása? Hogyan kellene megválaszolnunk ezt a változást, mi lenne a leghelyesebb reakciónk erre a változásra? Hogyan is tudjuk összekapcsolni a fizikai és a virtuális világot? Hogyan fejlődnek a nagykereskedői csoportok? Nagy általánosságban, milyen következményekkel van mindez a hálózat menedzsmentre? Ebben a fejlődő világban, hogyan alakul a gazdaság hatására a franchise és független értékesítés utáni szolgáltatások szereplőinek versenyképessége? Szakmai program rendkívül kellemes környezetben (forrás: ICDP) Az ICDP aktuális programja egyúttal górcső alá veszi azt, hogy hogyan kell, vagy kellene az autóiparnak válaszolnia az értékesítés és értékesítés utáni modellek átszervezéséből és szerkezetátalakításából adódó változások nyomására. Így az ICDP jelenlegi kutatási időszakának kellős közepén, az Őszi találkozó célja bemutatni, megvitatni és fejleszteni a jövő értékesítési formáiról szóló ambíciózus vízióit. Mindezt természetesen egybegyúrva és mozgalmassá téve a legfrissebb kutatási eredményekkel, az esettanulmányok alapján bevált gyakorlattal, illetve a vendég előadók hozzászólásaival. A plenáris program napirendi pontjain túl lehetőség lesz kisebb csoportokban az előző (cikkünk megírásakor még a közeljövőben tervezett), szeptember 14-i webinárium eredményeinek részletesebb megbeszélésére. Ez a webinárium pedig arra keresi a választ, hogy hogyan maradhatunk meghatározóak, konkrétan hogyan alkalmazkodhat a kereskedői tulajdoni joggyakorlás az egyre nagyobb mértékben az elektronikus kereskedelem által irányított világban? A kétnapos őszi találkozó az előadásokon túl kiváló lehetőséget biztosít a felmerülő problémák mélyebb megvitatására. A főbb témák magukba foglalják majd: Ügyfelek egy digitális világban: részletes eredmények Európa 7 piacán végzett fogyasztói piac kutatása alapján, az eladási trendeket, illetve az értékesítés utáni vásárlói magatartást és elvárásokat tekintve. A jövő kiskereskedelme: folytatjuk a „the Shop” fejlesztését, fogalmi megjelenítése a változó csatornák szerepének és a felelősségvállalásnak, valamint mind a nagy- és kiskereskedelem funkciója a gyártókra és forgalmazókra vonatkozóan ebben a digitális világban. Hogyan illenek a képbe a kereskedők? Jövőbeli értékesítés utáni szolgáltatások: részletes betekintés a szolgáltatások piacába és a szervizelésbe, összevetve a franchise és független szektorokat.  Ki lesz vajon a legjobb helyen, hogy megfeleljen a változó értékesítés utáni szolgáltatásoknak? Találkozzunk ősszel Franciaországban! A találkozó eredményeiről, tapasztalatairól pedig beszámolunk majd az Autószektor hasábjain. További ICDP cikkek az autóipari kutatásokkal foglalkozó szervezet külön rovatában olvashatók.    A képek illusztrációk, egyes esetekben mesterséges intelligencia által generáltak.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója