Eladók a rali-legenda dakaros Peugeot-i

2023.05.13.
Egy versenyautók értékesítésére szakosodott online vásártéren Sébastien Loeb két egykori Peugeot-ja is megvásárolható. Az alkalom önmagában is szenzációsan hangzik, ahhoz azonban, hogy súlyához mérten tudjuk értékelni a lehetőséget, érdemes egy kicsit a színfalak mögé pillantani. A Peugeot-nak ugyanis sajátos viszonya fűződik a Dakar-ralihoz. A márka kétszer futott neki az 1979 óta zajló, többször újragondolt, de ikonikus státuszát mindvégig megőrző terepversenynek. Részvétele mindkét alkalommal rövid, ám annál diadalmasabb volt, és hasonló fordulatok jellemezték. Minden idők legeredményesebb WRC pilótája, a kilencszeres rali világbajnok Sébastien Loeb még 2013-ban kötött barátságot a Peugeot-val, amikor egy különlegesen felkészített, magyar formatervezésű (Bocsi Attila) Peugeot 208 T16 volánja mögött példátlan időt futva megnyerte az észak-amerikai Pikes Peak hegyi felfutó versenyt. Magától értetődő volt, hogy a sportember a márka frissen újraindított tereprali-programjában is részt vett, és bár 2017-ben a dobogó második fokára állhatott márkatársa, Peterhansel mögött, ebben a műfajban közel sem tudott úgy kiteljesedni, mint a WRC világában. Furcsamód azonban éppen Loeb viszonylagos sikertelenségének köszönhetően kerülhet most vissza a motorsport vérkeringésébe a Peugeot XXI. századi ralitörténetének két kincse: egy 2016-os 2008 DKR és egy 2017-es 3008 DKR. Ha ugyanis Dakar-győztes autókról volna szó, akkor nem egy rangos versenyautó-vásártéren hirdette volna meg azokat jelenlegi tulajdonosuk, hanem valamelyik nagy aukciós ház árverésén, luxuskörülmények között licitálnának rá tehetős gyűjtők. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne volnának értékes ritkaságok – a Peugeot Sport jellemzően öt példányt épített mindegyik szériából, és míg a 2017-es 3008 DKR-ből az összes fennmaradt, a 2016-os 2008 DKR egyik példánya menthetetlenül összetört, egy másik pedig – Peterhansel Dakar-győztes autója – egy osztrák gyűjteményben pihen. Ezzel együtt sem muzeális tárgyként, hanem bizonyítottan ütőképes, jól karban tartott, bevethető terep-versenyautóként kínálják őket eladásra. Az autók állapotára az a PH Sport műhely a garancia, amely az elmúlt években folyamatosan gondozta, majd 2021-ben teljes körűen felújította azokat. Az 1990-ben alapított francia versenyistállóhoz hivatalos csatornákon keresztül kerültek az autók. A Peugeot Sport az új évjáratok bevezetésekor mindig nekik adta át ugyanis az előző szériás versenyautókat, amelyek technikája még bőven ütőképes volt ahhoz, hogy más – akár szintén első vonalbeli csapatok – rajthoz álljanak velük a Dakaron vagy más terepralikon. Hogy ez mennyire így volt, jól mutatja, hogy a C22-es sorozatszámú 3008 DKR már ebben a formában, „újrahasznosítva” került Sébastien Loebhöz. 2019-re ugyanis a Peugeot Sport visszavonult a Dakartól, így a francia versenyző a Red Bull színeiben állt rajthoz a 2017-es (azaz első generációs) 3008 DKR-rel, amivel a harmadik helyen ért célba. A C16-os sorozatszámú 2008 DKR ellenben még a Peugeot eredeti programjának keretében került kapcsolatba Loebbel: az autó négy szakaszgyőzelem ellenére a kilencedik helyen zárta a 2016-os Dakart, majd ugyanebben az évben hetedikként ért vele célba Loeb a Selyemút-ralin. Az autók ára nem nyilvános, a külön-külön meghirdetett 2008 DKR és a 3008 DKR megvásárlásának feltételeiről kérésre küld tájékoztatást az eladó. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Elfogytak Oroszországban a tavalyi hivatalos importtal behozott autók

2023.05.13.
Az autonews.ru autós portál idézte Alekszej Podscsekoldint, az orosz autókereskedők szövetségének (ROAD) elnökét, aki szerint a márkakereskedések eladták a hivatalos szállítási csatornákon keresztül  tavaly külföldről behozott autók szinte teljes készletét. Ez számos, Európából, Koreából és Japánból származó külföldi márkára vonatkozik, amelyek korábban keresettek voltak az országban. Az autóipari szakértő szerint ezeket a külföldi autókat már egy éve nem importálják az Orosz Föderációban, és nem tudni, hogy mikor térhetnek vissza hivatalosan a piacra. A Kia Rio szedánt például újonnan már szinte sehol se lehet beszerezni. Az autós újság csak egy moszkvai szalont talált, ahol a szóban forgó autót 2,1 millió rubelért (8,9 mFt) árulják "szegényes" Comfort felszereltséggel, kézi váltóval. Alig találni már ferdehátú VW Polót is. Ebből az autóból csak tesztvezetésekből származó modellek maradtak. Mostanság 2,42 millió rubelért értékesítik a kis futásteljesítményű tesztautókat. Ezek viszont csúcsmodellek, automata sebességváltóval és 110 lóerős motorral vannak ellátva. Hasonló a helyzet a dél-koreai Hyundai Solaris szedánjával is. A fővárosi autókereskedők még árulják ugyan a 2021-es és 2022-es évjáratú modelleket, de alig maradt például nullkilométeres Hyundai Creta crossover. Kritikus a helyzet a Skoda konszern Rapid modelljével. Moszkvában már csak egy példány maradt belőle: az utolsó darabot 1,4 literes motorral és automata váltóval lehet megvenni a legmagasabb felszereltségű Style kivitelben. Az utolsót Rapidot 2,26 millió rubelért árulják. Az orosz autókereskedők összesítése szerint az olyan népszerű márkákból, mint a Volkswagen, a Kia, a Skoda, a Citroen, az Opel, a Renault és a Hyundai nem maradt több háromszáznál az egész országban. A szóban forgó márkák távozásával viszont szemlátomást nagyon jól jártak a kínai autógyártók: tavaly kétszer annyit kerestek az orosz piacon, mint az előző évben. A tavalyi év végén a Chery, a Haval és a Geely volt a piacvezető külföldi márka. Együttes árbevételük elérte a 297 milliárd rubelt - kétszer annyi, mint egy évvel korábban. A kínai vállalatok könyvelt nyeresége 75 milliárd rubel volt. A rekordot a Chery tartotta 29,8 milliárd rubeles nettó nyereséggel. A Haval gyár 27,7 milliárd rubelt, a Geely pedig csaknem 16,8 milliárdot keresett. A minap a legnagyobb távolkeleti leányvállalatok is számot adtak a 2022-es eredményekről: a "szentpétervári autós klaszter" (Hyundai, Toyota és Nissan) képviselői 57 milliárd rubel veszteséget könyveltek el.
Címkék: 

Eddigi legsokoldalúbb szabadidő-autóját készül bemutatni a Lexus

2023.05.13.
Hamarosan valami naggyal jelentkezünk – ezzel az egysoros beharangozóval előlegezte meg vadonatúj típusának érkezését a Lexus észak-amerikai képviselete. A TX típusjelzésű modellről semmilyen hivatalos információ nem áll rendelkezésre – még a premier pontos dátumát sem ismertette a gyártó –, ugyanakkor a cégcsoporton belüli fejlesztési irányok alapján nagy biztonsággal megjósolhatók az új típus legfontosabb paraméterei. A Lexus már most is a piac egyik legszélesebb szabadidőjármű-választékával rendelkezik. Az UX, az NX és az RX a komfortos crossoverek, a GX és az LX a robusztus prémium-terepjárók mezőnyében képviselik a márkát, az RZ pedig tisztán elektromos modellként nyit új távlatok felé. A Lexus TX előzetese alapján egy dolog nyilvánvaló: az új modell a felsőbb méretosztályban erősíti majd a márka pozícióit, azaz az RX és az LX mellé-közé sorol majd be. Ez logikusnak hangzik: az előbbi ugyanis elsősorban a személyautók kényelmét kereső ügyfelek igényeit elégíti ki, míg az LX offroad-génekkel megáldott, alvázas terepjáró. A Lexus TX nem lesz kisebb a márka jelenlegi csúcs-szabadidőjárműveinél, az RX-nél (489 cm) és az LX-nél (509 cm), sőt: mindkettőnél jobb helykihasználást ígér. Egy olyan, önhordó karosszériás, de hagyományos terepjárós arányokkal rendelkező modellre számítunk tehát, amely három üléssorán kompromisszumok nélküli férőhelyet kínál akár nyolc utasának. Az alapokat ugyanaz a modern GA-K padlólemez adja, amelyre a cégcsoport közép- és felső-középkategóriás típusa is épül. Ez a platform nem csak kifinomult felfüggesztést, fejlett vezetőtámogató funkciókat, valamint új generációs infotainment- és online technológiákat kínál, hanem az öntöltő, illetve plug-in hibrid hajtási rendszerek beépítését is támogatja. Előbbiekből kétféle is rendelkezésre áll a Lexus háza táján; a 2,5 literes szívómotor köré épülő egység másutt 250 lóerő körüli rendszerteljesítményre képes, míg a 2,4 literes turbómotort alkalmazó öntöltő hibrid ennél közel másfélszer erősebb lehet. Ezek persze jelen pillanatban csupán megalapozott spekulációk; a modell (egyelőre nem kitűzött) premierjéhez közeledve várhatóan konkrét részleteket tesz majd közzé a Lexus. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A sínen állt meg az idős nő a Mercedesszel, aztán jött a vonat - videó

2023.05.13.
A baleset egy bilzeni út vasúti átjárójában történt. Épp dolgoztak az úton, ezért narancssárga műanyag terelőket helyeztek el az átjáró túloldalán, hogy az autók még akkor se tudjanak áthaladni, ha az automata vasúti sorompók felemelkednek.   De a GLC női sofőrje a másik oldlról érkezve áthajtott a síneken, amíg meg nem állították a terelőelemek. Egy munkás szabaddá tette számára az utat, de mégsem tudott elindulni az autóval, valószínűleg azért, mert a sebességváltó automatikusan üresbe váltott, amikor kinyitotta az ajtót, hogy beszéljen a munkással. Sajnos ekkor érkezett meg a vonat, amely rommá törte az autót, a sofőr súlyos sérülésekkel került kórházba. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ezekre a kínai kocsikra figyel a világ

2023.05.13.
A helyi márkák megerősödését mutatja, hogy a hazai gyártók a személygépjárművek piacán már több mint 50 százalékos részesedéssel rendelkeznek. 1. Li L7 (7702 eladott autó márciusban) A 2021-es One, a tavaly szeptemberi L9 és a tavaly novemberi L8 után az L7 a negyedik azonos kinézetű SUV, amelyet az Li Auto piacra dobott. Az L7-et csak apró dizájnbeli különbségek választják el az L8-tól és az L9-től. Ez a márka első ötüléses szabadidő-autója, az összes többi több utas szállítására alkalmas. Meg lehet kérdőjelezni az egymásra ennyire hasonlító modellek piacra dobásának stratégiáját, de úgy tűnik, a Li Auto számára jól működik, hiszen 2023-ban eddig 65,8 százalékkal nőttek az eladások az előző évhez képest. Márciusban a márka eddigi második legmagasabb havi volumenét is elérte, 20 ezer 823 kocsit értékesítettek. Az L8-cal egyező technikájú L7 5,05 méter hosszú, szemben az L8 5,08 méterével. Ebben is elöl és hátul villanymotor hajt, így 4x4-es, ez is hatótávnövelő benzinmotorral szerelt villanyautó: az 1,5 literes turbós belső égésű benzinmotor csak az akkumulátort táplálja. A két villanymotor összteljesítménye 330 kilowatt lóerő, legnagyobb közös forgatónyomatékuk 620 Nm. 42,8 kilowattórás akkumulátora 210 kilométeres csakis elektromos hatótávot ad, szemben az L8 175 kilométeres hatótávolságával. Az L7 egyik leglátványosabb jellemzője a hátsó üléssor fölé függesztett 15,7 hüvelykes LCD-képernyő. A műszerfal megegyezik az L8-assal. Az L7 ára átszámítva 15,65 és 18,6 millió foirnt között mozog, logikusan alacsonyabb, mint az L8 (16,6-19,6 millió forint) és az L9 (22,5 millió forinttól). Árban a Tank 500, a Volkswagen Teramont és a Ford Explorer versenytársa lesz. 2. Wuling Bingo (3311 eladott autó márciusban) A Hongguang Mini EV óriási sikere után a Wuling szerencsét próbál a Bingóval, egy ötajtós villanyautóval. Kerekded és retró formatervet kapott, ovális fényszórókkal és hátsó lámpákkal. Maximális hatótávolsága 333 kilométer, villanymotorja 67 lóerős. A belépő szintű változat 40 lóerővel 203 kilométer hatótávolságra képes. A Wuling a Bingo esetében is remek ár-érték arányt kínál, hiszen a 3,95 méteres kompakt ára kiviteltől függően átszámítva 2,9-4,5 millió forint. A kocsi végsebessége 100 kilométer/óra. A belépő szintű változatnak szerény, kis kijelzős a műszerfala, míg a csúcsváltozatban két képernyős digitális műszerfal mellett 10,25 hüvelykes középső monitort is kapunk. A Bingo a kisebb Changan Lumin és a Leapmotor T03 modellekkel van versenyben, de a fő versenytársa a hamarosan a kínai piacra is belépő BYD Seagull lesz, amelynek alapára várhatóan 3,85 millió forinttról indul. 3. IM LS7 (1978 eladott autó márciusban) Az IM Motors, azaz Intelligence in Motion, egy prémium EV márka, amelyet a SAIC, az Alibaba és a Zhangjiang Hi-Techi közös vállalata, a Zhiji Auto 2020-ban indított útjára. Az LS7 SUV a cég második modellje az L7 szedán után, amely a Tesla Model S-t másolta. Hossza 5,05 méter. Sikerét jelzi, hogy az előjegyzés kihirdetése után egy órán belül háromezer megrendelés érkezett rá, még 2022 decemberében. Az LS7 kétféle változatban kapható: egy egymotoros RWD 660 kilométeres hatótávval és egy kétmotoros 4WD 615 kilométeres hatótávval és 4,5 másodperces 0-100 kilométer/órás gyorsulással. Az LS7 belseje látványos, nincs egyetlen gomb, minden képernyőkről lehet irányítani. Kínai gyártású autóknál ebben van elsőként szarvkormány. Aki ezt túl futurisztikusnak érzi, választhat teljes szélességű kormánykereket is. Hatalmas panorámaszélvédője 1,61 x 1,62 méteres. Az LS7 ára 15,2 és 22,5 millió forint között mozog, és olyanokkal versenyez majd, mint a Xpeng G9, az AvatR 11, a Zeekr 001 és a Tesla Model Y. Az L7 1019 eladással érte el a havi csúcsot, így az LS7 már az első nagybani értékesítési hónapban jóval e fölött van. 4. Hongqi H6 (394 értékesített autó márciusban) A Hongqi a FAW prémium márkája, amely elsősorban a kommunista párt vezető tagjai számára szállít autókat. A benzinmotoros H6 a Hongqi kínálatában a H5 és H7 szedánok között helyezkedik el. Külföldi piacokra szánják, többek között Hollandiában, Norvégiában és Svédországban forgalmazzák. A H6 érdekessége, hogy a fiatalabb vásárlókat célozza meg, ami ellentétes a márka hagyományos céljával. A H6-ot kétliteres, 248 lóerős turbómotor hajtja. A H6 hossza 4,99 méter, tengelytávja pedig 2,92 méter. A belső tér ízléses, és a műszerfal közepén egy nagy függőleges érintőképernyő található. A H6 ára versenyképes, 9,5-11,8 millió forint között kapható, méretét tekintve a Cadillac CT5 és a VW CC versenytársa lesz. A Hongqi az elmúlt évek egyik sikertörténete volt, 2022 januárjában rekordot jelentő 42 ezer 158 eladást ért el. Idén, bár a volumenek alacsonyabbak, a márka márciusban rekordot jelentő 16. helyre emelkedett, megelőzve az olyan tömegpiaci kínai márkákat, mint a Chery és a Haval. A H5 2022 januárjában 13 ezer 137 nagybani értékesítéssel érte el a csúcsot. 5. Roewe RX9 (307 eladott autó márciusban) A 2022 augusztusában a Chengdu Motor Show-n bemutatott RX9 a Roewe új zászlóshajója, amely a négy évvel ezelőtt debütált RX8-asnál modernebb formatervet kínál. Érdekessége, hogy behúzható ajtókilincsekkel rendelkezik. Három üléssoros SUV, amelyben 6-7 utas fér el. Ahogyan az a kínai újdonságoknál már megszokottá vált, az RX9 belseje meglehetősen látványos, a műszerfal szinte teljes szélességében futó, három, összesen 47 hüvelyk képátlójú érintőképernyővel. Az RX9 ára 8,6 és 12 millió forint között mozog, ami egy zászlóshajó modell esetében ütős ár. Ebben a szegmensben a hasonló méretű kínai modellek nehezen tudnak érvényesülni. A GAC Trumpchi GS8 korábban népszerű volt, de az elmúlt pár évben visszaszorult, míg az Exeed VX gyengén fogy. A hasonló méretű Ford Edge sokkal keresettebb, egymást követően ötezer feletti értékesítési hónapokat tudhat maga mögött. Az RX8 egy bukás volt, pályafutása elején, 2018 júniusában 2821 nagybani eladással érte el a csúcsot, de csak háromszor lépte át a 2000-es havi darabszámot. 6. Toyota bZ3 (297 eladott autó) A bZ4X után a Toyota bZ3 a bZ ("beyond Zero") EV almárka második modellje, és a Toyota első villanyos szedánja. A kínai piacon 2022 októberében mutatták be. A bZ3 osztozik a bZ4X platformján, és a FAW Toyota / BYD vegyesvállalat fejlesztette ki BYD Toyota EV Technology (BTET) néven. A bZ3-at a BYD által kifejlesztett Blade lítium-vas-foszfát akkumulátor hajtja. Kétféle akkumulátoros változat áll rendelkezésre, az egyik 517 kilométer, a másik 616 kilométer hatótávolságot nyújt, a nagyobb teljesítményű változat pedig 7,5 másodperc alatt teljesíti a 0-100 kilométer/órás sprintet. A bZ3 hossza 4,72 méter, tengelytávja 2,88 méter. A bZ3 a kínai piacon jelenleg zajló árháború áldozata lett. Eredetileg 9,2-10,8 millió forintos árkategóriába tervezték, de végül 8,3-9,75 millió foritnnyi jüanért árulják. A bZ4X ugyanerre a sorsra jutott, amikor 1,5 millió forinttal csökkentették az árát, így az alapára szintén 8,3 millió forint. Összehasonlításképpen: a Tesla Model 3 ára Kínában 11,2 és 16,2 millió forint között mozog, a GAC Aion S Plus ára 7,3-9,4 millió forint, a BYD Qin Plus ára pedig 4,8 és 10,2 millió forint között szór. Bár a bZ3-ra az előértékesítés első napján ötezer megrendelés érkezett, nehezen kapaszkodik a modell a ranglistán. A bZ4X mindössze 2191 eladást ért el a hatodik hónapjában, ami a japánok számára elég kiábrándító. 7. Fengon Landian E5 (250 eladott autó) A Fengon (风光) a hazánkban is jelen lévő Dongfeng Sokon (DFSK) márkája, amelyet korábban Dongfeng Fengguangnak vagy Glory-nak hívtak a tengerentúli piacokon. A hétüléses Landian E5 valójában a Fengon 580 plug-in hibrid változata. Kívül és belül is meglehetősen konzervatív a formaterve, de azért van stílusa. A Seres DE-i platformjára épül, a BYD tulajdonában lévő Fudi Industrial 1,5 literes motorja és DHT300 villanymotor hibrid rendszere hajtja. A Landian E5 2,9 másodperc alatt gyorsul 0-ról 50 kilométer/órára. A Huawei HiCar 3.0-val szerelték fel, így az egyik első kocsi, amely ezt az új hálózati- és autós szoftvert használja. A Landian E5 ára 6,9 millió forinttól indul, a csúcsváltozat 7,5 millió forintnak megfelelő jüanba kerül. Versenytársai a BYD Song Pro és a Leapmotor C11. A Fengon 580 korábban kiemelkedő volt a szegmensében, 2017 októberében 19 ezer 771 eladást ért el, de az elmúlt 12 egymást követő hónapban kétezer alá esett, és idén márciusban mindössze 244 darabos eladást ért el. 8. Rising F7 (48 eladott autó márciusban) A korábban R, Feifan (飞凡汽车) vagy Rising Auto néven ismert Feifan a SAIC eredetileg 2020-ban indított EV márkája. Az új F7 a márka negyedik modellje az ER6, a Marvel R és az R7 után. Ez egy négyajtós szedán, amelynek csúcsváltozatában cserélhetőek az akkumulátorok. Kilincsei a Teslákat idézik, lenyűgöző hátsó fénysávjában egy megvilágított R logó látható. Az F7 5 méter hosszú, tengelyek közötti távolsága három méter. Az F7-nek kétféle teljesítményű változata létezik: egy 294 lóerős, egymotoros, lítium-vasfoszfát akkumulátorral ellátott RWD (csak hátul hajt), amely 600 kilométer hatótávolságot kínál, és egy 544 lóerős, kétmotoros, négykerék-hajtású, terner lítium akkumulátorral ellátott 4WD (elöl és hátul is hajt), amely 666 kilométer hatótávolságot kínál. Belül a pilótafülke teljes szélességében egy hatalmas, háromosztású digitális képernyő terül el, amelybe a szellőzőnyílások is integrálva vannak. Az F7 ára 11,2-14,8 millió forintnyi jüan, amivel a sokkal kisebb (4,69 méter) Tesla Model 3, a BYD Han és a Xpeng P7 alternatívája. Az értékesítési kilátásokat tekintve az R7 a pályafutása kezdetén 1531 eladással érte el a csúcsot, ami kiábrándító eredmény. 9. Peugeot 408X (32 eladott autó márciusban) Ezt az autót Európában Peugeot 408 néven ismerjük. Mivel Kínában már létezik egy Peugeot 408-as (egy 308-as alapú szedán), a nevet ezen a piacon 408X-re változtatták. A 408X egy kupé crossover, amelyet a 308 harmadik generációjával együtt fejlesztettek ki, és amellyel azonosak a fényszórók, a hátsó lámpák és az i-Cockpit műszerfal kialakítása. Az utastérben három digitális kijelző, valamint egy háromdimenziós, nagy felbontású műszerfal található. Fejlett vezetéstámogató funkciók állnak a sofőr rendelkezésre. A 408X-et egyelőre egy 180 lóerős 1,6 literes turbómotorral árulják, de hamarosan két phev hajtáslánc és az 1,2 literes, 130 lóerős alapmotor is érkezik. Mindegyikhez 8 fokozatú automata sebességváltó társul. A 408X a Dongfeng Peugeot csengdui gyárában készül. A 408X 7,2 és 8,8 millió forint közötti áron a Citroen C5 X és az MG 7 modellel versenyez. Csak összehasonlításképpen: a Peugeot 408 ára 5,2-7,8 millió forintért vihető, a Peugeot 508 ára 7,8 és 11 millió forint között változik. A 408X fontos modell a Peugeot számára Kínában. A márka évek óta szabadesésben van, 2023-ban az első negyedévben 39,8 százalékkal estek vissza az eladásai, márciusban mindössze 4704 értékesített autóval a 49. helyen állt. 10. Nio EC7 (3 eladott autó) Az EC7 már a nyolcadik Nio modell, amely a kínai utakon jár, ha az EP9 szupersportkocsit is beleszámítjuk. A Nio a Teslához hasonlóan kultikus státuszt élvez Kínában. A tavaly decemberben bemutatott EC7 a márka második kupé szabadidő-autója az EC6 után, és a márka jelenlegi zászlóshajója. Hossza 4,97 méter, tengelytávja pedig 2,96 méter. A Nio sajtóanyagában az EC7 légellenállási együtthatója 0,23, ami az eddigi legalacsonyabb egy SUV esetében. Az autó aktív légrugózással, mesterséges intelligenciát hordozó személyi asszisztenssel, nappa bőrrel és intelligens illatosító rendszerrel vonzza a vásárlókat. Eddig nem túlzott sikerrel. Az EC7 hajtásáról cserélhető lítium-ion akkumulátorcsomag gondoskodik. Háromféle akkumulátorral kapható: a 75 kWh-s akkumulátor 490 kilométeres hatótávot ad, a 100 kWh-s akkumulátor 635 kilométerre elég, a hamarosan megjelenő 159 kWh-s akkumulátor 940 kilométeres hatótávot tesz lehetővé. Az EC7 villanymotorjai 653 lóerőt teljesítenek, 3,8 másodperc alatt tudja le a százas sprintet (álló helyzetből 100 kilométer/órára). Az ára 22 millió forinttól indul, a csúcsmodell 28,2 millió forintba kerül. Versenytársa a Tesla Model X és a BMW X6 ellen célozza meg - ezek közel dupla annyi pénzbe kerülnek. Az értékesítési potenciált tekintve a hasonló méretű ES7 tavaly novemberben 4897 eladással érte el a csúcsot, de az elmúlt hónapokban 1500 alá esett a kereslet.    
Címkék: 

Repülő járműveket fog tesztelni a szöuli önkormányzat

2023.05.13.
A városi légi mobilitás (Urban Air Mobility, UAM) névre hallgató projektben a légi járműveket a városi és külvárosi területeken belüli alacsonyabb magasságban történő utas- vagy teherszállításra használják, nagy előnyük hogy kifutópályákat vagy hosszabb felszállási területet nem igényelnek. A szöuli önkormányzat a földügyi minisztériummal közösen kétlépcsős tesztet hajt végre az év második felében, hogy ellenőrizzék a projekt biztonságát - közölték a városi tisztviselők. Elsőnek kiválasztják a légi járművek leendő üzemeltetőit, majd megvizsgálják a lehetséges repülési útvonalakat, a járműbiztonság kérdését, a zajszennyezést és tesztelik a légi közlekedéshez szükséges kommunikációs hálózatokat. Az önkormányzat már több repülési útvonalat is kiválasztott a teszteléshez, 8 és 18 kilométeres szakaszokat próbálnak ki majd a légi járművekkel a projekt második, tesztelési fázisában. Emellett már megkezdték azon helyszínek felkutatását is, amelyek a légi járművek számára a le- és felszállást fogják majd biztosítani. A szöuli önkormányzat a tervek szerint még idén bemutatja a részletes UAM terveit, amely a főváros légi mobilitási stratégiájának közép- és hosszú távú céljait is ismerteti majd. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Nagy újdonsággal érkezett meg az új Honda CR-V európai változata

2023.05.13.
A Honda legnépszerűbb típusa a középkategóriás SUV, amelynek hatodik nemzedéke Észak-Amerika után most végre Európában is bemutatkozott. A formaterv megőrizte a CR-V-vonásokat, de a karosszéria méretei nagyobbak lettek: a hossz 7, a tengelytáv 4 centivel nőtt meg, előbbi már kis híján eléri a 4,7 métert. A hátsó lábtér 16 mm-rel lett nagyobb, a csomagtartó 497-ről 586 literesre nőtt. A legnagyobb változás, hogy az új CR-V elődjével ellentétben már nem csak az öntöltő (e:HEV), hanem tölthető, azaz plug-in (e:PHEV) hibrid változatban is elérhető lesz. Mindkettőnél a Civicből átvett kétliteres, négyhengeres, közvetlen befecskendezésű, Atkinson-ciklusú, benzinmotor adja az alapot, amely az idő nagy részében csak tölti az akkumulátort, a hajtást ugyanis az erősebb villanymotor végzi. A 207 lóerős rendszerteljesítmény 23 lóerővel, a 335 Nm-es rendszernyomaték 20 Nm-rel múlja felül a Civicét. Tisztán elektromos üzemben 82 km-t tehet meg a zöld rendszámos plug-in verzió. Teljesen lemerült állapotról 2,5 óra alatt tölthető fel 100%-ra az akkumulátor a 11 kW-os fedélzeti töltővel.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A világ egyik legmodernebb buszát tesztelik Budapesten

2023.05.13.
A közlemény szerint a teljesen elektromos, alacsony padlós és klimatizált városi autóbusz május 18-ig lesz forgalomban az e210-es autóbusz vonalán, a járat a Gyöngyösi utca és a Normafa között, a Lánchídon át közlekedik. A jármű plusz szolgáltatásként, a 210-es busz menetrendi indulásain felül közlekedik, és ingyenesen lehet kipróbálni. Az elektromos buszt a többi között azért az e210-es vonalon tesztelik, hogy minél több, Budapestre jellemző körülmény között kipróbálhassák a járművet. Így az átlagos forgalmi viszonyoknak megfelelő angyalföldi szakasz mellett hegyvidéki területen, valamint sűrű beépítettségű belvárosi környezetben is lehet információkat szerezni a busz tulajdonságairól - ismertette a BKK. Kifejtette: a Mercedes-Benz eCitaro típusú buszt úgy tervezték meg, hogy az a legeltérőbb üzemeltetési körülmények között is megbízhatóan működjön. Az összesen 250 kW csúcsteljesítményű motorokkal, valamint 590 kWh névleges teljesítményű akkumulátortelepekkel felszerelt járműtípust a világ különböző és eltérő hőmérsékleti adottságú pontjain, így a fagyos sarkköri területeken és a napsütéses spanyol forróságban is tesztelték a fejlesztés során. A modern elektromos jármű egy teljes feltöltéssel legalább 250 kilométert tud megtenni, de optimális körülmények esetén jelentősen nagyobb is lehet a jármű hatótávolsága. Több európai nagyvárosban, például Berlinben és Hamburgban már jól szerepeltek a budapesti tesztjárműhöz hasonló elektromos buszok, ezekben a nagyvárosokban már vannak olyan vonalak, ahol kizárólag ilyen járművek közlekednek - olvasható a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Radikális dizájnváltással érkezik a Caterham új elektromos autója

2023.05.13.
Az angliai, pontosabban Kent székhelyű autógyártó - immár a japán VT Holdings cég támogatásával - egy teljesen új modellt tervez, amely a villamosítás korszakába való átmenet élharcosa lesz. Míg szeptemberben még "csak egy ötlet volt az emberek fejében", a tervezési folyamat gyorsan haladt előre. Az új dizájnt a következő hónapokban mutatják be, amikor a Caterham az 50. évfordulóját ünnepli. A formatervezési program vezetője Anthony Jannarelly, aki leginkább a W Motors Lykan Hypersport és saját Jannarelly Design-1-es tervezése miatt lehet ismerős. Önmaga után elnevezett autója egy retro stílusú, hátsó meghajtású sportkocsi, Nissan V6-os motorral és ultrakönnyű, Le Mans ihlette karosszériával. A torinói Italdesignnal együttműködve Jannarelly ezt a projektet arra használja fel, hogy "a meglévő Caterham-rajongók kedvében járjon, miközben megpróbál egy másfajta közönséget is megszólítani" ezzel nem titkolt célja, hogy bevonzzanak új érdeklődőket a márka számára. Ennek a "hídnak" a megépítése, ahogy ő fogalmazott, "nagy felelősség", de "nem stresszel miatta, mert izgalmas". "Azt mondanám, hogy a végére ez egy különleges pillanat lesz. A legfőbb reményem az, hogy az emberek megértik a Caterhamtől érkező üzenetet" - mondta. Ez az üzenet az, hogy a Caterham elveit egy teljesen új termékbe is bele lehet vinni és sikeresen meg lehet testesíteni. "Az elv mindig a könnyen vezethetőség" - nyilatkozta Jannarelly. "Amit mindenki szeret a Sevenben, az az, hogy ez egy egyszerű autó, ami egyszerűen működik, és még ha egy EV-t készítünk is, megpróbáljuk ugyanazt a filozófiát alkalmazni. Ez tényleg ennyire egyszerű. Nem lesznek csicsás funkciók. A lényegre koncentrálunk, vagyis arra, hogy a sofőr élvezze a vezetés nyújtotta élményt ezzel az autóval.” "Megpróbáljuk a lehető legkönnyebben kezelhetővé tenni. Így a teljesítmény, amit kihozunk belőle, nagyszerű lesz. A vezetési élmény pedig ennek a könnyedségnek a következménye. A kulcsszavak mindig az egyszerűség, a könnyedség és a vezetés öröme". A márka rajongói vonzereje is nagy hatással volt az új autó koncepciójára, mondta Jannarelly: "Mit kapunk, ha egy Caterhamet veszünk? Valami mást, mint a többi autónál. Ha egy Caterhamet veszel, akkor egy kicsit merészebb ember vagy; nem vagy egy mainstream-en lovagoló személyiség. És ez az, amit szeretnék belevinni a jövőbeli modellbe." "A következő jármű, amit csinálni fogunk, az első olyan autó, ahol valóban alkalmazhatjuk azt, amire a 'Caterham-stílus' igazán képes lehet. Azon túl, hogy megerősítette, hogy nem lesz hosszú motorháztetője és nem lesz "hivalkodó" a mérete, Jannarelly nem adott határozott támpontokat az új modell formáját és méretét illetően, bár rámutatott az EV-architektúra karcsúságára és egyszerűségére, mint a jobb külső és a kompaktság elősegítőire. Jannarelly elkötelezettsége a könnyedség és az egyszerűség iránt egybecseng Bob Laishley, a Caterham vezérigazgatójának szenvedélyével: a márka védjegyeinek megőrzésével. "Ez biztosan nem egy Seven lesz" - mondta korábban Laishley az EV-ről. "De minden olyan tulajdonsággal rendelkezni fog, amit a mai Caterham-vásárlók jól ismernek: könnyedség, egyszerűség, agilitás és teljesítmény." "Akárcsak a Seven, ez is acél térvázzal fog rendelkezni - egy másik fajtával -, mert ezeket könnyű módosítani a gyártás során, ha szükséges. Hatpaneles, alumíniumból vagy szénszálas anyagból készült burkoló karosszériája lesz. Szebb és modernebb lesz, mint a Seven - ezek lesznek a legszembetűnőbb megkülönböztető jegyek - és talán tető is lesz rajta. Kezdettől fogva tisztán EV-nek tervezzük, kizárólag hátsó meghajtással, és az SVA szabályai szerint lesz bejegyezve. Egyelőre nem világos, hogy a Caterham idén egy koncepcióautót vagy egy előszériás prototípust mutat-e be, de Laishley utalt arra, hogy az EV-t egy új - nemrég Dartfordban megnyitott - gyárban tervezik gyártani, nagyobb mennyiségben, mint a Seven-t, és magasabb alapárral is dobnák majd piacra. A Caterham nem adott meg időpontot az új autó értékesítésére, de a VT Holdings vezérigazgatója, Kazuho Takahashi buzgó hozzáállása, hogy minél hamarabb meginduljon a gyártás, azt sugallja, hogy ez akár már 2026-ban bekövetkezhet.

Rovanperä vezet a Portugál-ralin, a vb éllovasa viszont balesetet szenvedett

2023.05.13.
Izgalmas csaták bontakoztak ki az idei első európai murvás versenyen, a világbajnokság ötödik állomásán. Délelőtt még a vezetésre koncentrálhattak a pilóták, délután viszont a por és a meleg, a pályák romló állapota, az állandó defekveszély, és a kopott gumik miatt inkább a „túlélésre” játszottak, ami nem mindenkinek jött össze.   A Kalle Rovanperä a nap végén, 120 km száguldás után 10,7 másodperes előnnyel vezet, pedig minden szakaszon másodikként kellett rajtolnia, ami egyet jelentett a köves, murvás utas takarításával a többiek előtt. A tavalyi világbajnok három gyorsaságit nyert meg a nyolcból, főleg délután volt meggyőző a tempója, miután a délelőtti alulkormányzottságok kiküszöbölendő változtatott autója beállításain. „Ez egy nagyszerű nap volt számunkra. Egy kis takarítást kellett végeznünk a pályákon, de sikerült egyenletes napot zárnunk, mutattunk némi tempót, de közben vigyáztunk a gumikra, és elkerültük a bajt. Két hosszú nap következik, de mi több, mint boldogan folytatjuk innen!” – nyilatkozta a finn az esti célban. A második helyen Dani Sordo, a Hyundai harmadik számú pilótája áll, aki végre kényelmesen érezte magát az i20-asban, és a kedvező rajtpozícióját is ki tudta használni. Sokkal kisebb is lehetne a hátránya, ha az utolsó eőtti szakaszon nem pördült volna meg egy ártatlannak tűnő szituációban, és nem veszített volna 7-8 másodpercet. A 40 éves spanyol egyébként a pénteki nap közepén vezette is a versenyt, amikot a korábbi éllovas, Ott Tänak két defekt miatt 50 másodpercet vesztett. A harmadik helyen a Hyundai első számú versenyzője, Thierry Neuville áll, 15,2 másodperccel Sordo mögött. Mindössze 0,9 másodperccel szorult a negyedik helyte az M-Sport francia versenyzője, Pierre-Louis Loubet, aki életében először gyorsaságit is tudott nyerni, mégpedig a nap elsőjét. Aztán a harmadik szakaszon mindenki azt hitte, ki fog esni, mivel a cél előtt 1 km-rel lángolni kezdett belül a Fordja, de aztán navigátorával eloltották a tüzet, és meg tudták javítani a tüzek okozó kipufogót, és folytatni tudták a versenyt. A fordos francia mögött még kisebb különbséggel, 0,4 másodperccel áll Esapekka Lappi a harmadik Hyundai-jal. A finn nagyon álmosan kezdett, de aztán két gyorsaságit is tudott nyerni. Tänak a defektek miatt csak a hatodikként zárta a napot, több mint egy perc hátránnyal, pedig sokáig úgy tűnt, hogy a győzelemre is lehet esélye a tempója alapján. Mögötte már csak WRC2-es autók voltak, Oliver Solberg, Gus Greensmith, Yohan Rossel és Andreas Mikkelsen zárta top10-et. A nap két vesztese a Toyota két pilótája. Kacuta Takamoto a második szakaszon a generátor hibája miatt állt ki a Yarisszal, Elfyn Evans pedig az utolsó előtti gyorsaságin esett be a fák közé nagy sebességgel. Szerencsére sem neki, sem navigátorának nem esett baja, de az autó eléggé megsérült, egy rövid ideig még lángolt is. Szombaton 150 km száguldás vár a mezőnyre, három hosszú gyorsaságit fognak kétszer teljesíteni a párosok. Az állás péntek este: 1 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) 1ó22p27.7s 2 Dani Sordo/Cándido Carrera (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +10.8s 3 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +26.0s 4 Pierre-Louis Loubet/Nicolas Gilsoul (Ford Puma Rally1 HYBRID) +26.9s 5 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +27.3s 6 Ott Tänak/Martin Järveoja (Ford Puma Rally1 HYBRID) +1m04.7s 7 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Škoda Fabia RS Rally2) +3m48.2s 8 Gus Greensmith/Jonas Andersson (Škoda Fabia RS Rally2) +4m38.4s 9 Yohan Rossel/Arnaud Dunand (Citroën C3 Rally2) +4m48.4s 10 Andreas Mikkelsen/Torstein Eriksen (Škoda Fabia RS Rally2) +5m29.3s   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója